3/5. script - craz

Föld alatt

A terem körülbelül hatvannégy méter széles lehetett, s amit a sárkányláng által megvilágítva először láttam meg, az ötvennyolc, egy sorban egymás mellett álló csontváz volt. No persze nem egyszerű, átlagos csontváz, amivel a rossz kis embergyerekeket riogatják, ha még mindig nem hajlandó lefeküdni. Hogy jön és elvisz, és megesz téged!
És szegény kisgyerek egyáltalán nem érti, hogyan tudná őt megenni egy csontváz, hiszen nincs gyomra. Következtetés képen (pedig egy pici rábeszélés hatására már ment volna lefeküdni) ez a számára megoldhatatlan probléma nem hagyja nyugodni, miáltal még jó ideig nem tud elaludni, mert az ágyában forgolódva folyton a fenti anatómiai problémán gondolkodik.
Az eltérés kezdődött ott, hogy ezek a csontvázak nem kitalált, talán nem is létező riogatós csontvázak voltak, hanem egészen másak. Többek között koromfeketék. Jobb kezükben fogazott kardot tartottak, a balban keskeny pengéjű tőrt. Pár százalékos szórással sarokcsontjuktól koponyatetejükig kétszáztizenegy centisek lehettek, tehát szemmagasság felett virított arcukon a le nem törölhető fekete vigyor.
Mármint persze nekünk szemmagasság fölött. Mert ugyebár ha nekik, a csontvázaknak virított volna vigyoruk szemmagasság fölött, akkor azt csak úgy lehet elérni, ha koponyájukat fordítva rakják fel. De erről szó se volt.
Az első sor mögött pedig ott húzódott a második, mögötte a harmadik, és a negyedik. Mind-mind hasonló, éjfekete, azaz sötétebb, mint az ég teljes dupla holdfogyatkozáskor.
Csak a szemük tüze világított. Pontosabban ott, ahol egy élő lénynek általában a szeme van (kivéve a csigák, az erdei csupaszemek, a kétfejű vízilovak, a mélybarlangi tapaszkodók, a seggfej próbagoblinok, valamint a nagyon ritka sunyi ferdeszemű csíkos morcsákok) kísérteties zölden világító izzás volt található.
Ezután a világosság okát kutatva felfedeztem a sárkányt. Úgy húsz méteres példány lehetett, pikkelyei sötétkék színben pompáztak. Csillogva verődött vissza róluk a közben a falon az egyik pillanatról a másikra kigyulladó fáklyák fénye.
Egy emelvényen foglalt helyet a terem túlsó végében, a csontvázharcosok mögött. Szárnyát kiterjesztve állt, s egy újabb lángcsóvát lövellt ki felénk. A távolság miatt – a sárkány körülbelül száz méterre lehetett, ennyi volt a terem hossza – a tűz nem ért el hozzánk, de határozottan félelmetes, gerincborzolgató látványt nyújtott. Fenségesen festett széttárt szárnyakkal, és a tűzokádás lám igazán látványos sárkánytevékenység.
Tivald még nem látott igazi sárkányt, de azért különböző elbeszélésekből, s nem utolsó sorban az álmaiban valahogy mégis hasonlóan képzelte el, mint itt ez a kék bestia. No azért talán lehetne egy kicsivel nagyobb, és barátságosabb.
Árnyharcos is elismeréssel vette szemügyre a sötétkék szárnyas teremtményt, s mosolyogva bólogatott. Életében ő már több igazi sárkányt is látott, s volt szerencséje eggyel hosszabb ideig beszélgetni. Szerette volna akkor megtudni, hogy az utóbbi időben miért húzódnak vissza annyira a külvilágtól titkos barlangjaikba. De a sárkány ez irányú kérdéseire nem adott határozott válaszokat. Csak sejtelmes utalásokkal telit, amin akkor nem is gondolkozott el komolyan.
Ekkor a némán álló csontvázak előtt öt méterrel egy-egy ajtó pattant fel mindkét oldalt, s minő meglepetés, újabb csontvázak kezdtek beáramlani rajta. Hasonlóak voltak a hátul állókhoz, csak valamivel alacsonyabbak. A színük ugyanaz a fekete volt. Kétkezes pallosokat szorongattak csontkezükben, majd hangtalanul ők is sorokba rendeződtek. Nyolc sor, nyolcszor hatvannégy újabb csontvázharcos.
Azután csak álltak mereven, minden moccanás nélkül, mintha csak odadermedtek volna a sziklapadlóhoz. De ezzel korántsem volt vége a felvonulásnak.
Hátulról, a sárkány emelvényének két oldalától vérgoblinok özönlöttek elő, mellőzve a csontvázak szemmel látható rendezettségét. A gonosz kis teremtmények egymást lökdösve szaladtak előre a továbbra is mozdulatlan csontvázak között. Előttünk mintegy húsz méterre állította meg őket egy tőlük független erő, onnan egészen az alacsonyabb csontvázakig nyughatatlan, izgő-mozgó tömegként hullámoztak, vad arckifejezéssel bámulva felénk. Talán csak egy titkos jelre vártak, hogy akkor ordítva lerohanjanak minket. Mindenesetre az ordítozást már serényen gyakorolták elrettentés képen, mellé fegyvereiket rázogatták, ami szinte mindegyik goblin kezében más és más volt.
Szemem végigsvenkelt a szép számú ellenséges összegyűlteken, s hátul, az emelvény jobb oldalánál felfedeztem valami érdekeset. Azonnal aktivizáltam egy célirányos varázslatot, s máris tisztában voltam a kialakult helyzettel.
Mely nem volt kedvem ellen.
– Most akkor mi lesz? – tette fel a kérdést Árnyharcos.
– Harc – felelte tömören Tivald, s kihúzta a tartójából kétkezes kardját. Határozottan harcias harcos benyomását keltette, amint furcsa félmosollyal az arcán szemrevételezte a szemben álló feleket.
– Ugyan már! Nehogy nekirohanj itt nekem a vérgoblinoknak. Mintha kicsit többen lennének, mint mi – szóltam hozzá, nem rejtve el hangom kicsit gúnyos élét.
Először is felhúztam egy láthatatlan védőfalat, ami a túloldalról semmit nem engedett át, ellenben erről a feléről átjárható volt. Tudtam, hogy nem igazán van rá szükség, de talán még jó lesz valamire.
– No hát akkor kezdődjék a csihipuhi – sóhajtottam, megengedve egy félig vidám, félig gúnnyal átitatott mosolyt a szemben álló feleken túl, az emelvény széle irányába, melyen a sárkány felüvöltött, mintegy megadva a jelet a támadásra. – Maradjatok a védőmező boldogabbik oldalán! – tettem még hozzá hangosabban.
Melynek a pontos helye már a többiek előtt is ismertté vált, hiszen az első ordítva rohamozó vérgoblinok sorra pattantak le róla, s potyogtak döbbent arckifejezéssel a padlóra. Másokat a mögöttük érkezők lendülete szabályosan felkent rá. Egy-két goblinnak a lába sem érte a földet, ellenben a döbbent arckifejezése mesterien kidolgozott volt.
Kalliopé Bendegúz egy az övén lógó bőrzacskóból egy marék dobónyilat vett elő, majd beszállt a vérgoblinok tizedelésébe, igen látványosan. Ugyanis amikor egy-egy nyíl célba talált, akkor az ádáz ellen látványos effektusok közepette egyszerűen szétdurrant, apró cafatokra robbant.
Kalliopé határozottan jól célzott, talán még egy közepesen nyugodtan kocogó bika szemét is el tudta volna találni. Sőt, ha a bika oldalirányú forgó mozgást is elkövet közben, akkor még duplán is.
Tivald látva, hogy milyen véget érnek azok a vérgoblinok, akiket a bárd eltalál, kicsit mérges lett, de nem akart lemaradni, így előre szaladt a falhoz, s kardjával ki-kiszúrva, oda-odavágva, beszállt a tizedelésbe, ami ekkor már szinte negyedelés lett. Mit sem változtatva ezen, hogy egy-egy vérgoblint három részre darabolt.
Árnyharcos egyik zsebéből vett elő három korong alakú tárgyat, majd egymás után oda dobta, ahol kint legnagyobb volt a tolongás. Ez is hatásos fegyver volt, mert mikor hozzáért az első goblinhoz, megállt a lebegőben, egyre gyorsulva pörögni kezdett, majd jeget okádott magából és nyolc méteres körben szoborrá fagyasztott minden agresszív kis szörnyeteget.
Én sem akartam hát a jóból kimaradni, ezért fogtam egy egyszerű kavicsdarabot, s a tömeg felé íveltem. Szinte meg se lepődtem, amikor a kövem leszálló ágban két méter magasan hírtelen megnagyobbodott, s hatszáztíz kilója minden vidám lendületével a talaj felé vetette magát. Arról nem tehetett szegény, hogy útközben torka szakadtukból visító vérgoblinokkal is találkozott. Mindenesetre emlékezetessé tette a becsapódást.
Az idő előre haladtával egyre kevesebb vérgoblin maradt állva, s többnyire egy darabban. A jéggé fagyottak például több száz részre törve végezték, mikor egy-egy társuk elsodorta őket, majd kollektíven megtaposódtak
Az első fordulópont ott következett be, amikor a megmaradt pár goblin tehetetlenül vicsorogva visszavonult. Pedig azt hittem, hogy mind egy szálig lemészároltatják magukat tiszteletemre.
Ahogy az utolsó menekülő is elviharzott a csontvázak első sorának vonalán túlra, azok természetesen megmozdultak, kardjukat táncoltatva indultak előre.
Az energiafaltól tíz méterre álltak meg, mindezidáig egy pisszenést se hallattak. A sor közepén nyolc csontváz egy kört alkotott, majd hátulról egy újabb csontváz érkezett, s belépett a körbe. Ez az újabb koromfekete csontváz viszont már határozott egyéniség lehetett életében, mivel különbözött a többiektől.
No nem a színében az a már megszokott koromfekete volt, árnyalatnyi eltérés nélkül. Viszont vállcsontjaira egy sötétkék színű köpenyt terített, mely a földet söpörte. Szemüregében a kísérteties fény sem zöld, hanem sötétkék színnel világított.
A kör közepén állt meg, két kezét széttárta, s szemmel láthatóan valamiféle varázslatra készült. Halk mormolásba kezdett, a szavak ide nem hallatszottak el. Két csonttenyerét lassan közelíteni kezdte egymáshoz, koponyája előtt sötétkék füst kezdett gomolyogni.
Kalliopé megpróbálta eltalálni egyik megmaradt dobónyilával, de az a varázslótól öt méterre egyszerűen eltűnt, mintha csak egy szelet rántott húst adtál volna egy mohó, éhes törpének megőrzésre.
Az örvénylő kék füst lassan amorf formájából kezdett átalakulni valami szilárddá. Legalábbis innen úgy látszódott.
Egy sötétkék madár lett belőle, ami felröppent, tett egy kört, a mennyezet alatt egy helyben megállt, s furcsa hangon elrikkantotta magát. Ennek következtében (hiszen varázslatról volt szó) a vérgoblinok hullái, s egyéb maradványai egyik pillanatról a másikra eltűntek, mintha az előbb nem is léteztek volna.
Ez bizonyos mértékig igaz volt.
A kék madár bevégezvén feladatát repült még egy búcsúkört, majd elenyészett.
A köpönyeges csontváz újabb varázslatba kezdett. Széttárt kezei lassan közelíteni kezdtek egymáshoz.
Hm, kissé konzervatív a koreográfiában – elmélkedtem magamban, s vártam mi sül ki a dologból.
Nos villámos kisülés lett, azaz két csontkezét apró villámok kötötték össze, melyek vidáman fickándoztak, mintha csak gondtalanul ugrabugráló házimacskakölykök lennének, akik nem sejtik, hogy egy sunyi csíkos morcsák les rájuk kétugrásnyi távolból.
A villámokat felerősítette, majd támadó fegyverként használva ostromolni kezdte vele az általam létrehozott védőfalat. Érzékeltem, hogy a védőmező pár perc alatt meg fog szűnni, de felismertem az ellene irányuló varázslatot is, és azt is tudtam, hogy honnan jön. A sárkány emelvénye mögül.
Mivel meguntam a tétlen várakozást, kipróbáltam, mit szól a csontkollekció egy kisebb tűzgolyóhoz.
Egy pillanat alatt létrehoztam a kis izzó gömböt, s kilőttem a villámvarázsát folyamatosan fenntartó, még mindig a kör közepén álló köpenyes alak felé. Egy határozott pontra céloztam, csonthomlokára, a két sötétkéken izzó szemürege közé.
Varázslatomat egy hírtelen kékes színben felizzó fal nyelte el, mint éhes törpe a szelet húst, és pontosan ugyanannyi idő alatt. A védőfal a körben álló csontvázakkal egy vonalban jelent meg, majd tűnt el, mint aki jól végezte dolgát. Végül is azt tette.
Csak úgy kedvtelésből megeresztettem még felé egy sorozat jégtüskét, de a védőmező nem tett különbséget tűz- és jégmágia között, jégtüskéim követték a tűzgolyó sorsát.
Hagytam tehát a varázslót, s egy picit komolyabb varázslatnak láttam neki. Egy forgószelet hoztam létre, amolyan mini hurrikánt, s a némán várakozó csontvázharcosok felé tereltem.
Öröm volt nézni, hogy szórta szét csontjaikat. Módszeresen bal szélről indítottam a szélvihart, s haladtam vele jobbra. Amelyik koponya, lábszárcsont, medencecsont, singcsont, térd, könyök, vagy egyéb porcogó a mini hurrikánból érintőlegesen kirepülve felénk vette irányát, egészen a folyamatosan gyengülő, de még kitartó védőfalig jutott, ott hullt alá, lassan növekedő hosszanti kupacot képezve. Egy erre tévedő kiéhezett kutya dúskálhatott volna benne, ha nem zavarja a fekete szín.
A kardok viszont ellenállóbbak voltak a légmozgással szemben, már persze a súlyukból adódóan, ezért viszonylag homogén eloszlásban hevertek a padlón.
Elkaptam Kalliopé Bendegúz vidám pillantását, s mosolyogva figyeltem, amint letelepszik a földre, előveszi egyedi, saját készítésű húros hangszerét, s zenei aláfestést nyújt a harchoz. Komor, de lendületes volt a dallam, ami természeténél fogva hangszere mélyebb hangtartományait részesítette előnyben.
A bárd teljes átéléssel játszott, s oly nyugodtan, mintha nem is lenne körötte vérre menő harc… Na jó, olyan nem is volt, hiszen a csontvázharcosok szemmel is láthatóan nélkülöztek mindenfajta testnedvet.
Akkor fogalmazzunk úgy, nyugodtan játszott, mintha nem is lenne pár méterre tőle még cirka hatvan darab felfegyverkezett, a vérünkre szomjazó csontváz… Na jó, a csontik nem is szomjaztak a mi vérünkre, hiszen nem is tudták volna a becses vörös nedűt elfogyasztani, a megfelelő funkciójú szerveik hiányában. Mert ellenben ugyebár azok egy másik halálon túli teremtménynek, a vámpírnak rendelkezésére állnak. Mármint többé-kevésbé.
Akkor fogalmazzunk úgy, nyugodtan játszott, mintha nem is dúlna arrébb ádáz küzdelem… Na jó, nem is dúlt, mivel a sötétkék köpönyeges varázslón és a körötte álló nyolc harcoson kívül senki se tudott a hurrikánom ellen számottevő ellenállást kifejteni.
Akkor fogalmazzunk úgy, nyugodtan játszott, mintha nem is varázsoltam volna egy ugyan kis méretű, ámde szinte mindent elsöprő forgószelet…Bevallom, nem tettem.
Akkor fogalmazzunk úgy, nyugodtan játszott, mintha nem is pusztulnának a szeme előtt ellenséges beállítottságú csontvázharcosok… Nem is pusztultak, s ezt a teremben jelenlévő összes személy, azaz mind az öten jól tudtuk.
Kalliopé Bendegúz a bárd, aki a külső körülményektől nem zavartatva magát gitározott egy egész érdekes dallamot. Valahogy mindig tudott valami újat, valami szokatlant hozzáadni a zenéjéhez, ami azt egyedivé, utánozhatatlanná tette. Népszerű is volt a műértő közönség előtt, akik a Nyakonöntött Próbagoblinba néha csak egy-egy koncert kedvéért tértek be, de különösebben nem voltak oda a fogadó „kocsmahangulatáért”. S persze népszerű volt azok számára is, akik elsősorban Próbagoblin sajátos hangulata miatt látogatták serényen a messze földön híres műintézetet.
Árnyharcos, aki most inkognitóban tartózkodott körünkben, és persze nem bánta meg, hogy csatlakozott a csapathoz; Kalliopénak nem volt nehéz dolga rábeszélni e kis kalandban való részvételre.
Tivald a harcos, aki legújabban mint „testőr, titkár, elintéző, vagy valami ilyesmi” szerepkörben foglalkoztatott kalandozó volt. S e idézőjeles munkaköri megnevezés Mogyoró Mamfréd varázsló száját hagyta el pár pohár bor után, pár nappal ezelőtt.
Én, az elf varázsló, aki kellemesen nyugtázta bizonyos személyek azon figyelmességét, ami most itt a ránk támadó nem mindennapi seregben nyilvánult meg.
Valamint jól tudta Mogyoró Mamfréd varázsló is, aki a túloldali emelvény mögül kikukucskálva követte figyelemmel a harci fejleményeket, hogy kellő pillanatokban tudjon azokba beavatkozni. S ez bizony nem kis figyelmet követelt meg, valamint az alkalmazott varázslatok láncolatának teljes, már-már mesterfokú ismeretét, továbbá azoknak precíz gyakorlati megvalósítását.
Amíg ezen elmélkedtem, elfogytak a csontvázak, azaz már csak kilenc darab maradt belőlük.
Pontosan abban a pillanatban, amikor a védőmező elenyészett, a sötétkék köpönyeges alak újabb varázslatba kezdett. Széttárt kezei lassan közelíteni kezdtek egymáshoz, s mivel a csata igencsak a végéhez közeledett, a körülötte álló társai erejét szívta el, ezzel a varázslattal saját erejét növelve meg. A nyolc csontváz egy pillanat alatt porrá omlott. Az immár egyetlen megmaradt csontváz pedig felvett a földről egy gazdátlanná vált két kezes pallost, s letörölhetetlen vigyorgását nem takargatva elindult felénk.
Egy sorozat robbanó bigyóval üdvözöltem, amit csak úgy figyelmeztetés képen a lába elé lőttem, de nem igazán zavarta, nem figyelmezett rá. Csak jött tovább elszántan, mint a sunyi csíkos morcsák, ha elégedetten, s néha kicsit beképzelten, avagy túlzott önbizalommal úgy érzi, a zsákmánya már nem menekülhet éles karmai közül.
Kalliopé Bendegúz újabb dobónyilat szedett elő valahonnan, ami abban különbözött az eddigiektől, hogy fém hegye különös sárga színben ragyogott. Célba vette vele a csontvázat, aki gyors reflexszel maga elé kapta kardját, azzal szándékozva kivédeni a támadást. A dobó- és a vágófegyver érdekes hangeffektusok közepette találkozott, s hogy ne csak a fület, hanem a szemet is meggyönyörködtesse, egy húszcentis, vibráló élénksárga fényjelenség is keletkezett.
A sötétkék köpönyeges mágiahasználó halálon túli lény ekkor tett pár bizonytalan, tétova lépést, s megdöbbenten vette észre magán az e harcban elszenvedett első sérülését. Ami jobb kezén a középső ujja teljes hiánya volt. Ettől az észrevételtől egy kicsit visszahőkölt, de hamar túltette magát a váratlan lelki problémán. Ugyanis négy újjal is határozottan tudta tartani a kis kardot, amit én talán két kézzel sem tudtam volna értékelhető ideig ellenfelem felé tartani.
Ráadásul azt forgatni is meggyőzően tudta, mert pár laza csuklómozdulatot bemutatva könnyedén pörgette meg maga előtt, mintha csak valami könnyű fémből lenne, például negyvenhárom deka ólomból. E kis erődemonstráció után pedig felemelte bal kezét (valószínűleg azt illusztrálva, hogy mit neki egy csontujj elvesztése, van még kilenc), s büszkén felmutatta középső ujját.
Árnyharcos kölcsönkért a bárdtól egy hasonló sárga dobónyilat, s rövid távolságfelmérés után elhajította. Újabb fény- és hangeffektusok elmúltával ismét változás következett be a csontváz összes csontjainak mennyiségét tekintve. Újra egy újjal kevesebb lett. Ki lehet találni, hogy melyikkel.
Ezen már bizony felidegesítette magát, mert rohamléptekkel elindult, szemmel láthatóan gyilkos szándékot dédelgetve magában.
Köztudott harci filozófia, hogyha az ellenfeled felhergeli magát, akkor vagy azonnal el kell rohannod, vagy ki kell használni az adódó lehetőségeket, mert ilyenkor könnyebben hibázik, mivel figyelme nagyon arra tendál, hogy téged elkapjon, széttrancsírozzon, felnégyeljen, felötödöljön, felhatodoljon, meggyilkoljon, meggyötörjön, levágja egyes testrészeidet egy általa elképzelt hosszabb lista szerint, avagy egyéb megoldást találjon a te egészségi állapotodon átívelő önmegvalósításának elérésében. S mivel egyszerre ennyi dologra kell figyelnie, ha kihasználod a megfelelő pillanatokban adódó megfelelő lehetőségeket, bizony győztesen kerülhetsz ki végül.
Egyszerű megoldást választottam, egy kifeszített kötelet varázsoltam elé. Szemet gyönyörködtető ívben hanyatlott a padlóra, még a kétkezes (igaz neki félkezes, azaz csak négy ujjas) kardja is kirepült csontkezéből, miközben elemi lendülettel lefejelte az alant elterülő sziklát, amin ő is elterült.
S ha már lépéselőnybe kerültünk, ki is használtuk az adódó lehetőségeket.
Kalliopé Bendegúz és Árnyharcos további dobónyilakkal bombázták, én megszórtam egy-két-nyolc apróbb tűzgolyóval, míg Tivald nem avatkozott be, csal távolról figyelte, amint a csontváz létrehoz maga körül egy sötétkék színű védőburkot, ami elnyeli minden próbálkozásunkat. Egyre nagyobb erejű tűzgömböket lőttem hát rá, tesztelve, mit bír ki a védőmező.
Az kitartott, mint az a sziklafalról lógó kötél, amelynek végén Peches Rettenet izzadt, hogy most akkor meg mi a nyavalyát csináljon, mivel rövid távú tervei között nem szerepelt ama megoldás, hogy az alanti sziklákon összezúzza magát.
A csontváz lassan feltápászkodott, s vágyódó pillantást vetett elvesztett fegyverére, amit egy kis varázslat alkalmazásával messzire hajítottam a terem túlsó felébe, az emelvény felé, amin a sárkány most szinte mozdulatlanul állt. No igen, bizonyos varázslatok nagy összpontosítást igényelnek, s ha túlságosan összetettek lesznek, néha-néha a lehetetlenséget súrolja minden részét kontroll alatt tartani. Ez más esetekben akár végzetes hiba is lehet, de most ennél a varázslatnál természetesen erről szó sem volt.
A sötétkék köpenyes csontváz erre ismét varázsolni kezdett. Széttárt tenyereit lassan közelítette egymás felé, egy cseppet sem zavarta, hogy azokon immár csak nyolc ujj volt található, úgy tűnt ez nem befolyásolja varázslata létrehozásában. Ami…
Ami mégsem sikerült. Ugyanis időben sikerült áttörnöm a csontváz védővarázslatát, s a következő tűzgolyóm már telibe kapta, tizenhat métert repítve hátra a levegőben. A sötétkék köpenyes csontváz varázslót e tény kellemetlenül érintette, majd a sziklapadló keményen, hirtelen és fájdalmasan.
Éppen azon gondolkoztam, hogy most mit is varázsoljak, amikor kicsit csalódottan vettem észre, hogy ellenfelem visszavonulót fújt. Megeresztett felém még egy villámot, de csak búcsúzónak szánhatta, mert igazán nem volt benne elég erő, könnyedén védtem ki.
A sötétkék köpenyes varázslónak enapi utolsó varázslata pedig egy teleport volt, amivel egyik pillanatról a másikra már el is menekült.
Ekkor az emelvényen álló sárkány felüvöltött, és a levegőbe vetette magát.
A sárkány igazán látványosan kezdte meg a távolság legyőzését, ami elválasztotta tőlünk. Elégedetten elmosolyodtam, s kíváncsian vártam mi fog történni a következő pillanatokban.
Mogyoró Mamfréd varázsló elégedetten elmosolyodott, kilépett az emelvény mögül, ahol ez idáig tartózkodott, s kíváncsian várta, mi fog történni a következő pillanatokban.
Tivald egy olajozott mozdulattal elrakta kardját a hátán lévő tartójába, majd elégedetten elmosolyodott, s kíváncsian várta, mi fog történni a következő pillanatokban.
Árnyharcos most vette észre Mogyoró Mafrédot, elégedetten elmosolyodott, s kíváncsian várta, mi fog történni a következő pillanatokban.
Kalliopé Bendegúz végignézett a csarnokban tartózkodókon, majd pillantása a felemelkedő sárkányra ugrott, s elégedetten elmosolyodott. Elővette utolsó dobónyilát, majd kíváncsian várta, hogy mi fog történni a következő pillanatokban.

________________________________

A következő pillanatokban pedig a krónikás ráébred, hogy kifutott a neki szánt időből.
- Sajnos mennem kell, holnap folytatom a történetet – közli a körülötte ülőkkel, s felhörpinti azt a pár korty bort poharából.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2008-12-09 19:26 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Túlbonyolítottad a cselekményt. Túlságosan tömény, néhol szinte követhetetlen. Egy harc leírása, mintha szerepjáték lenne – végig ezt hittem -, de kiderül, szó sincs erről. Időnként nem tudtam, ki, kivel mit csinált, és ki, kit dobott meg és lőtt le, repült és mi történik…
Nincs meg a dramaturgiai ív, nem derül ki, mindez miért történik. A karakterek semlegesek, az E/1-nek sincs jelentősége. A szereplőkről alig derül ki valami, az információk későn érkeznek.
Ha ez fantasy, sok benne a stílusidegen kifejezés (effektusok, robbant).
Először azt hittem, paródia, de elúszott más irányba.
Mintha magad sem tudtad volna eldönteni, mit is akarsz. A műfaj nem meghatározható.
A szöveg önmagában nem rossz, stilisztikailag megfelelő, de szerkesztetlen, kezelhetetlen.
Magyartalan kifejezések:
látszódott
megtaposódtak

A cselekmény töménységét oldani lehet párbeszédekkel, folyamatos feszültségerősítéssel. Mint ahogy említettem ez a szerepjátékot és a társasjátékokat juttatta eszembe, pedig az előzőt sosem gyakoroltam, az utóbbiból pedig régen kinőttem.

sze, 2008-12-10 17:31 Alexei B Fargas

Egyetértek Eve-vel.
Ez így olyan, mintha a WoW-ban egy nagyobb raidet kellene egy olyan embernek elmesélned, akinek fogalma sincs a WoW világáról. Persze, lehet azt is jól csinálni, de nehéz.
Bocs, de ez így szinte élvezhetetlenül kusza. Sok a felesleges magyarázkodás. Szükségtelen információk tömkelegével találkozunk, melyet az ember egy idő után nemes egyszerűséggel átugrik!

cs, 2008-12-18 14:59 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

„A terem körülbelül hatvannégy méter széles lehetett” – fontos a pontos számadat? A csontvázok száma még ok, de épületméretnél ritkán célszerű…)
„megvilágítva először láttam meg,” – megláttam
„embergyerekeket riogatják, ha még mindig nem hajlandó lefeküdni” – többes számú alanyhoz többes számú ige: hajlandóak
„Hogy jön és elvisz, és megesz téged!” – két és. Az első felesleges, de ez szubjektív.
„Következtetés képen” – „Következtetésképp[en]”
„Következtetés képen (pedig egy pici rábeszélés hatására már ment volna lefeküdni) ez a számára megoldhatatlan probléma nem hagyja nyugodni” – a zárójeles rész jobban mutat a tagmondat végén (a vessző előtt)
„Az eltérés kezdődött ott” – ott kezdődött
„volna vigyoruk szemmagasság” – névelő: a vigyoruk
„Mert ugyebár ha nekik, a csontvázaknak virított volna vigyoruk szemmagasság fölött, akkor azt csak úgy lehet elérni, ha koponyájukat fordítva rakják fel.” – ezt a mondatot nem értem. Eleve egy csontváznak nincs szemmagassága, csak szemüregmagassága, nem? :)
„De erről szó se volt.” A ’se’ a ’sem’ rövidebb alakja, és így illik az utóbbit használna a narrátornak (párbeszédben persze más a helyzet).
„Az első sor mögött pedig ott húzódott a második” – logikai hiba: korábban azt írtad, a csontvázak egy sorban voltak.
„Mind-mind hasonló, éjfekete, azaz sötétebb, mint az ég teljes dupla holdfogyatkozáskor.” – hiányzik az ige: „Mind-mind hasonló éjfekete volt, (…)” az ’azaz’-t pedig lecserélném ’vagyisra’, mert az azaz magyarázó, a vagyis pedig korrigáló.
„nagyon ritka sunyi ferdeszemű csíkos morcsákok)” – vesszők, és a zárójel után is: „nagyon ritka, sunyi, ferdeszemű, csíkos morcsákok), ”
„Ezután a világosság okát kutatva felfedeztem a sárkányt.” – fedeztem fel
„Csillogva verődött vissza róluk a közben a falon az egyik pillanatról a másikra kigyulladó fáklyák fénye.” – huh, ketté kéne szedni, mert saját magát gáncsolja el a mondat: „Csillogva verődött vissza róluk fáklyák fénye, mely közben az egyik pillanatról a másikra gyulladt ki a falon.”
„lángcsóvát lövellt ki felénk” – lövellt felénk
„, és a tűzokádás lám igazán látványos sárkánytevékenység” – „ és lám, a tűzokádás igazán látványos sárkánytevékenységnek tűnt.”
„de azért különböző elbeszélésekből, s nem utolsó sorban az álmaiban valahogy mégis hasonlóan képzelte el” – névelő: az elbeszélésekből, álmaiban helyett álmaiból, hasonlóan helyett hasonlónak
„No azért talán lehetne egy kicsivel nagyobb, és barátságosabb.” – maradj múlt időnél! „lehetett volna”
„Életében ő már több igazi sárkányt is látott” – szórend: „Ő már több igazi sárkányt is látott életében”
„s volt szerencséje eggyel hosszabb ideig beszélgetni.” – egyikükkel
„Csak sejtelmes utalásokkal telit” – telit, ez olyan furcsa megfogalmazás. Javaslat: „teletűzdeltet” / „teleszőttet” (de ez szubjektív)
„mozdulatlan csontvázak között” – a csontváz itt már szóismétlés.
„Szemem végigsvenkelt” – ez mit jelent? Amúgy stílusidegennek hat.
„Azonnal aktivizáltam” – az angol „activate” talán elfogadható lenne, de ez a fajta… magyarítása egyáltalán nem, stílusidegen.
„Mely nem volt kedvem ellen.” – huh, ez viszont túl ódivatúnak hat. Esetleg „Mely nem volt ellenemre”
„Határozottan harcias harcos” – milyen egy nem harcias harcos?
„– Ugyan már! Nehogy nekirohanj itt nekem a vérgoblinoknak. Mintha kicsit többen lennének, mint mi – szóltam hozzá, nem rejtve el hangom kicsit gúnyos élét.” – komment előre! „– Ugyan már! – szóltam hozzá, nem rejtve el hangom kicsit gúnyos élét. – Nehogy nekirohanj itt nekem a vérgoblinoknak! Mintha kicsit többen lennének, mint mi.” – a középső mondat mellesleg felszólítás/tiltás, tehát felkiáltójel.
„– No hát akkor kezdődjék a csihipuhi” – „– No, hát akkor kezdődjék a csihipuhi!” – mellesleg, az utolsó szó stílusidegen szerintem.
„Melynek a pontos helye” – melyen, melynek, szóism.
„Kalliopé Bendegúz egy az övén lógó bőrzacskóból” – vessző: „Kalliopé Bendegúz egy, az övén lógó bőrzacskóból”
„egyszerűen szétdurrant, apró cafatokra robbant.” – teljesen stílusidegen, humor ide vagy oda.
„. Sőt, ha a bika oldalirányú forgó mozgást” – határon mozog. Írható a humor számlájára.
„ki-kiszúrva, oda-odavágva, beszállt a tizedelésbe, ami ekkor már szinte negyedelés lett. Mit sem változtatva ezen, hogy egy-egy vérgoblint három részre darabolt.” – ki-ki, oda-oda, egy-egy, kicsit zsú-zsúfolt.
„beszállt a tizedelésbe, ami ekkor már szinte negyedelés lett” – a tizedelés jobb, mint a negyedelés. Nem fordítva akartad írni?
„Árnyharcos egyik zsebéből vett elő három” – elővett
„ahol kint legnagyobb volt a tolongás” – névelő: a legnagyobb
„s hatszáztíz kilója” – miért pont annyi?
„majd kollektíven megtaposódtak” – auauauau… ez egy olyan szó, amivel már szinte ölni lehet, és ha jót akarsz, azonnal kihúzod… „majd kollektíven megtaposták őket.” – ponttal a mondat végén.
„magukat tiszteletemre.” – névelő: a tiszteletemre
„kardjukat táncoltatva indultak előre” – előreindultak
„újabb koromfekete csontváz” – csontváz már szóismétlés
„No nem a színében az a már megszokott” – vessző
„. Viszont vállcsontjaira” – névelő: a vállcsontjaira
„Szemüregében a kísérteties fény sem zöld, hanem sötétkék színnel világított.” – „A kísérteties fény sem zöld, hanem sötétkék színnel világított szemüregében.”
„A kör közepén állt meg” – „Megállt a kör közepén”
„Az örvénylő kék füst lassan amorf formájából kezdett átalakulni valami szilárddá” – „Az örvénylő, kék füst amorf formájából lassan kezdett átalakulni valami szilárddá”
„A kék madár bevégezvén feladatát repült még egy búcsúkört” – „A kék madár, bevégezvén feladatát, repült még egy búcsúkört”
Itt jegyezném meg, minek kellett eltüntetni a hullákat? Nem kezdek el otthon takarítani, ha tudom, hogy mindjárt megint úgyis mocskos lesz a lakás.
„Nos villámos kisülés lett” – vessző
„mint éhes törpe a szelet húst” – másodszor van ugyanaz a hasonlat.
„jégtüskéim követték” – jégtüském, jégtüskét, szóism.
„Egy forgószelet hoztam létre, amolyan mini hurrikánt” – a forgószél nem ugyanaz, mint a hurrikán.
„szórta szét csontjaikat” – névelő: a csontjaikat
„Amelyik koponya, lábszárcsont, medencecsont, singcsont, térd, könyök, vagy egyéb porcogó a mini hurrikánból érintőlegesen kirepülve felénk vette irányát, egészen a folyamatosan gyengülő, de még kitartó védőfalig jutott, ott hullt alá, lassan növekedő hosszanti kupacot képezve.” – hosszú mondat, sok közbeszúrt tagmondattal. Bontsd kétfelé!
„, ezért viszonylag homogén” – homogén?! Aucs. Stílusidegen. „egyenletes”
„a becses vörös nedűt” – vessző.
„a vámpírnak rendelkezésére állnak” – a rendelkezésére álltak
„Akkor fogalmazzunk úgy” – sok a na jó, és a fogalmazzunk úgy
„Na jó, nem is dúlt” – itt már főleg.
„Bevallom, nem tettem.” – ezt nem értem
„Akkor fogalmazzunk úgy, nyugodtan játszott, mintha nem is pusztulnának a szeme előtt ellenséges beállítottságú csontvázharcosok…” – fél oldalon keresztül próbálja szegény narrátor megfogalmazni a mondandóját, az olvasó meg már ideggörcsöt kap, hogy jó ég, legyen már vége, haladjunk tovább… Ezt a fél oldalt nyugodtan vágd ki, kíméletlenül!
„azaz mind az öten jól tudtuk.” – öten? Elvesztettem a fonalat. Tivald, Árnyharcos, Kalliopé, mesélő. Ki maradt ki?
„Kalliopé Bendegúz, a bárd, aki a külső körülményektől nem zavartatva magát, gitározott egy egész érdekes dallamot.”
„ami azt egyedivé, utánozhatatlanná tette” – „ami egyedivé, utánozhatatlanná tette azt”
„S persze népszerű volt azok számára is, akik elsősorban Próbagoblin sajátos hangulata miatt látogatták serényen a messze földön híres műintézetet.” – elkalandoztál! Hogy jön ez ide? Csatajelenet közben nem illik elterelni a leírást.
„Árnyharcos, aki most inkognitóban tartózkodott körünkben” – totál elkéstél a szereplők bemutatásával. A legelején kellett volna, max egy nagyon picut utána, és nem a novella közepén.
„rábeszélni e kis kalandban” – erre a kis
„Tivald a harcos, aki legújabban mint „testőr, titkár, elintéző, vagy valami ilyesmi” szerepkörben” – Tivald, a harcos (…) És mi az a titkár? Mármint ebben a környezetben/világban?
„S e idézőjeles munkaköri„ – S ezen
„aki kellemesen nyugtázta bizonyos személyek azon figyelmességét, ami most itt a ránk támadó nem mindennapi seregben nyilvánult meg.” – nem értem a mondat értelmét. Csak sejtem.
„Valamint jól tudta Mogyoró Mamfréd varázsló is, aki a túloldali emelvény mögül kikukucskálva követte figyelemmel a harci fejleményeket” – Szóval ő az ötödik? Csinált eddig valamit? Fura, nekem nem tűnt fel, hogy eddig ott lett volna. Ebből is látszik, előbb kellett volna bemutatni a szereplőket.
„azoknak precíz” – azoknak a
„, ezzel a varázslattal saját erejét növelve meg” – „,saját erejét növelve meg ezzel a varázslattal”
„vált két kezes pallost” – kétkezes
„Egy sorozat robbanó bigyóval üdvözöltem” – bigyó?!
„nem figyelmezett rá” – „nem figyelmeztette semmire”
„különös sárga színben” – vessző
„a szemet is meggyönyörködtesse” - Úristen, micsoda szó. „a szemet is gyönyörködtesse”
„A sötétkék köpönyeges mágiahasználó halálon túli lény” – „A sötétkék köpönyeges, mágiahasználó, halálon túli lény”
„vette észre magán az e harcban” – a harcban
„Ugyanis négy újjal” – ujjal
„tartani a kis kardot” – idézőjelben: „tartani a „kis” kardot”
„Ráadásul azt forgatni is meggyőzően tudta” – „Ráadásul meggyőzően is tudta azt forgatni”
„negyvenhárom deka ólomból” – miért pont annyi?
„s büszkén felmutatta középső ujját.” Ez a nemzetközi gesztus újkeletű, és mint ilyen, stílusidegen itt.
„egy hasonló sárga dobónyilat” – nem kell a sárga, mert így olyannak hat, mintha csak színben lett volna hasonló
„Újabb fény- és hangeffektusok” – stílusidegen
„Újra egy újjal kevesebb” – ujjal
„. Ki lehet találni, hogy melyikkel.” – ki lehetett
„szemmel láthatóan gyilkos szándékot dédelgetve magában.” – mert eddig nem az volt?
„mivel figyelme nagyon arra tendál” – tendál? Aukh…
„(…)állapotodon átívelő önmegvalósításának elérésében” – nagyon hosszú mondat, és inkább idegesítő, mint vicces.
„igaz neki félkezes” – vessző
„miközben elemi lendülettel lefejelte” – fejelte le
„tesztelve” – inkább „próbálgatva”
„mivel rövid távú” - rövidtávú
„de most ennél a varázslatnál természetesen erről szó sem volt.” – „de most ennél a varázslatnál erről természetesen szó sem volt”
„, úgy tűnt ez nem” – vessző: „, úgy tűnt, [hogy] ez nem”
„, tizenhat métert” – miért pont annyit?
„csontváz varázslót” – egybe
„Megeresztett felém még egy villámot” – „Megeresztett még felém egy villámot”
„, mert igazán nem volt benne elég erő” – „, mert nem igazán volt benne elég erő”
„könnyedén védtem ki.” – „könnyedén kivédtem.”
„varázslónak enapi utolsó” – szimplán „az utolsó”
„s kíváncsian vártam mi fog történni” – vessző: „s kíváncsian vártam, [hogy] mi fog történni”
„mozdulattal elrakta kardját a hátán” – elrakta a
„- Sajnos mennem kell” – gondolatjel, vessző.
*
A megfogalmazások elég gyengék, nagyon sok helyen alkalmasabb szórenddel lendületesebb mesélést alkothattál volna!
A harc közben gyakran volt olyan érzésem, hogy akkor a többiek közben mit csinálnak? A sárkány mit csinál? Csak később derül ki, hogy ő most le volt dermedve, felteszem, a koncentrálástól.
A szereplők bemutatását sokkal-sokkal előrébb kellett volna hozni.
A végepoén… nos… Deus Ex, és azokat az átlag olvasó (99%) nem szereti. Nagyon nem.
*
A történet és a leírás is klasszikus szerepjátékmesélésre emlékeztet, ami valljuk be, ezerszer látott, semmi említésre méltó nem történik. Jó ötlet, hogy hummorral próbáltad kihúzni onnan, de szerintem nem nagyon sikerült: egyedül a narrátori beszólások viccesek (bár volt néhány nagyon erőltetett rész), de magában a cselekményben semmi kicsavart vagy abszurd jelenet nincsen; lehetett volna a műfaj paródiája, de nem lett, s így inkább zavaró volt a sok stílusidegen kifejezés.
Legyél céltudatosabb, tömörebb, és olvasd el, illetve olvastasd el a művet másokkal többször is, és akkor sokkal-sokkal jobb leszel!

___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

cs, 2008-12-18 15:10 Creideiki

Creideiki képe

De az 1% imádja!!
:D
-----------------------------------------------------------------
http://creideiki.sfblogs.net

cs, 2008-12-18 15:37 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Igen, végül is az adónk 1%-a is fontos. :)
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

cs, 2008-12-18 16:25 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Nekem egészen tetszett, addig, amíg nem jött a gitáros rész, a harmadik "akkor fogalmazzunk úgy" utántól már unalmassá vált. Aztán nem is állt már össze a kép, hiszen jóformán ugyan az történt folyamatosan: valami kis támadás, amit a varázsló csikkzsebből hatástalanított, és a poénkodás is már megszokottá vállt.
A végénél az 1 százalékos kisebbségbe tartozom, akinek bejött - bár egy csattanó tényleg jobb lett volna.
________________
Franciául ha úri társaságba kerülök, olaszul a nőkhöz, németül gondolkodom, angolul a kutyáimmal ugatok. - (egy tábornok)
Magyarul? Írok...

p, 2008-12-26 18:29 Kentaur

Kentaur képe

Ez most nem sikerült valami jól. Borzasztó hosszú a harcolós rész, végeredményében abból áll az egész.
Nem igazán derül ki semmi, nem igazán látunk bele semmibe, és ez nem igazán vezet sehová...
furán jön ki benne még a poénkodás is. No, majd legközelebb!
----------------------------------------------------------------

"Az emberek néha belebotlanak az igazságba... Aztán fölállnak és továbbmennek."