3/5. Script - Hantos Norbert

Egopia

Amikor a nyolc méteres, hófehér limuzin begördült a bejárat elé, a tömeg hangos ujjongásban tört ki, és a hangulat a tetőfokára hágott.
– Igen, hölgyeim és uraim! – A televíziós tudósító próbálta túlharsogni a hisztériát. – Ahogy látom, megérkezett az est fénypontja, a milliárdos olajmágnás, William A. Rockefeller Obses! Ő a ma esti „Mentsük meg az állatokat!” parti díszvendége, hiszen a csillagos eget is elérő adományaival immár számtalan alapítványt támogatott…
A sofőr kinyitotta az ajtót, és Obses, a sármos, kefehajú nőfaló pedig kiszállt, végigsimította a frizuráját, és megigazítva napszemüvegét lassan elindult a vörös szőnyegen. Közben folyamatosan dobálta a csókokat minden irányba, különösen azoknak a fiatal hölgyeknek, akik „Imádunk, Will!” feliratú táblákkal jelezték nem titkolt érzelmeiket a sztár felé.
– Hé, bébi! – kacsintott rá az egyikükre. – Hogy s mint? Nem futunk össze a parti után?
A lány kis híján elájult, hogy a híresség megszólította…

***

– Hé, Obses!
Will megrázta a fejét a parancsoló, női hang hallatán. Lette a kezében szorongatott olajoskannát, és kérdőn nézett a munkafelügyelőre: – Heh?
– Mit vigyorogsz annyira?
Will felkapta az asztalon heverő csavarkulcsot, és kuncogni kezdett: – Áh, igazán, semmin, Janet… Csak tudod, érzem, hogy ebből megint dugás lesz.
A lány nem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon.
– Nem nyugszik a másik éned, eh? Szólj neki, hogy fogja vissza magát, mert amilyen élénk, te itt mindjárt dalra fakadva állsz neki a generátor beállításának! – Janet felsóhajtott, majd lazítva kicsit, nekitámaszkodott a generátornak.
– Szoktatok beszélni egymással?
– Rendszeresen – bólintott Will. Nem csak érzem, amit érez, de el is meséli, hogy pontosan miben volt része.
– Nekem ritkán számol be róla… Na, nyomás vissza dolgozni!
– Igenis, munkafelügyelő asszony! – kiáltott fel a férfi egy pillanatra elkomolyodva, de nem bírta megállni nevetés nélkül.
Janet levette a sapkáját, és beletúrt fekete hajába. Will magában megállapította, jól áll neki a sötétkék, testhez feszülő egyenruha.
– Viselkedj, kérlek! – folytatta a lány. – Ma üzemlátogatás lesz. Jön pár iskolás.
– Felvilágosító tanóra, mi?
– Olyasmi. Szóval ma ne csináljatok hülyét magatokból! Se te, se a másik éned!
Will megvonta a vállát: – Alkalomadtán szólok neki… – Azzal hozzáfogott az erőmű aznapi karbantartási munkálataihoz.

Egy órával később, miközben Will a generátor eltömődött szelepein babrált, ám mindezt úgy, hogy közben elégedettséget érzett, a szeme sarkából látta, ahogy egy fickó lelkesen magyaráz egy tucatnyi, középiskolás korú gyereknek: – …A legfőbb feladatunk a város energiaellátásának biztosítása. Gépeink félig automatizáltak, a felügyeletet, a karbantartást, és a szervizmunkálatokat egyszerű munkások végzik. Természetesen minden dolgozó agyába beültették a Multiego-chipet, így biztosítva azt, hogy a munka ne legyen idegileg megterhelő számukra, és ne legyenek frusztráltak a napi monotonitástól.
– Mi az a Multiego-chip? – kérdezte egy fiatalabb, és láthatóan tudatlanabb diák.
„Miért van az, hogy valaki mindig megkérdezi?” – gondolta magában Will. „Fogadjunk, hogy ez is valami világvégi cserediák!”
Az előadót azonban nem zavarta a kérdés, fennhangon tovább magyarázott: – A Multiego-chip, amit majd ti is megkaptok, ha eléritek a felnőttkort, egy implantátum, azaz egy bioelektronikai szerkezet, amit az ember fejébe ültetnek. Ez teszi lehetővé, hogy az illetőnek kettős személyisége legyen.
– Akkor ez olyan, mint a skizofrénia?
– Nem, inkább olyasmi, amit disszociatív személyiségzavarnak neveznek – csakhogy ez nem betegség, hanem mesterségesen előidézett tudathasadás. Két elkülönülő személyiség alakul ki benned, ám ezek érzelmileg szorosan összekötöttek. Egyik éned a munkájára összpontosít, míg a másik, felszabadult éned gondoskodik arról, hogy szellemileg folyamatosan fitt legyél, és a hangulatod mindig derűs legyen.
A diák arcán látszott, hogy még mindig nem ért valamit. Társai is egyre türelmetlenebb pillantást vetettek rá; minek kérdez olyat, ami nyilvánvaló?
– És… hol van a másik énem? A fejemben?
– Nem, mert akkor a két éned nem tudna egyszerre létezni; váltogatnák egymást, pont úgy, mint a személyiségzavarnál. A chip összeköttetésben áll a központi adatbázissal, mondhatni, itt „létezik” a másik éned. Egy virtuális világban, amit tetszése szerint befolyásolhat, illetve kapcsolatban állhat más emberek második énjével.
„Ami a gyakorlatban általában azt jelenti, hogy azzal kefélsz, akivel akarsz” – toldotta hozzá magában Will.
A diák arcán a felismerés villant át: – Tehát egyszerre dolgozom is, és szórakozom is?
– Ez a lényege! Zseniális, nem? Az ország egész területén vannak adótornyok, amik biztosítják a chip és az adatbázis közötti folyamatos összeköttetést. Később még mesélek róla, ha a vezérlőterembe érünk, addig is hadd mutassam meg, hogyan lehet újrahasznosíthatatlan hulladékból környezetkímélő módon energiát előállítani…
Will kezdte megunni az előadást, ezért úgy döntött, inkább ellenőrzi az olajnyomást a hármas fűtőtartályban. Zsebre dugta a kezét, és fütyörészve rágyújtott egy vidám nótára.

***

– Szóval, ott álltam a pódium közepén, és az egész tömeg az én nevemet ordította… Fantasztikus volt! Aztán beültem a tűzpiros, vadiúj, állat járgányomba, elvittem a csajt az iker-Eiffel tornyokhoz… Utána egész éjjel hancúroztunk a lakásán!
Már véget ért az aznapi műszak, és Will-B, azaz az üzemi munkás Will csillogó szemmel hallgatta az ágyában, ahogy másik énje, Will-A beszámolt eseménydús, virtuális napjáról.
Álmodozva nézett az üres plafonra, és elképzelte, hogy mindaz, amit most hall, vele történt meg.
Egyáltalán nem volt nehéz elképzelnie. Még egy ilyen lepukkant lakásban sem, amilyen az üzem dolgozóinak jutott, és ahol gyengébb volt a chip által észlelt jel erőssége.
– És jó csaj volt? – szakította félbe virtuális énje lelkes beszámolóját.
– Aaaah, el se tudnád képzelni, Willbie… Illetve pont, hogy el tudnád…
– Ne szólíts Willbie-nek! Tudod, hogy utálom!
A hang a fejében kuncogni kezdett: – Te vagy a „B”, én az „A”, szóval te vagy Willbie, engem meg szólíts nyugodtan Willámnak… Érted, villám, hehe…
– Ne kezdjük el megint, jó? – Will-B felkönyökölt fekhelyén. – Én is akarok hancúrozni!
A hang egy kis időre elnémult. Willnek sikerült saját magát zavarba hoznia.
– Kétlem, hogy lenne időd rá – szólalt meg újra Will-A. – Nyolc órát alszol, utána tizennégy órát dolgozol. Két óra meg elmegy ebédszünetre és pihenőkre. Tán ki akarsz lógni?
– Nem. Én is ott akarok lenni, abban a világban.
Will-A-t teljesen ledöbbentette a kijelentés: – Micsoda?! Azt nem teheted! Te dolgozol, én meg megdolgozom azért, hogy jól érezd magad!
– Nem. Te azért, khm… dolgozol, hogy saját magadat jól érezd!
– Nehogy azt mondd, hogy az rád nincs hatással!
Will-B felült az ágy szélére, és dobolni kezdett a kicsiny éjjeliszekrényen.
– Annyit beszéltél róla… Nem csak érezni akarom. Látni is. Szagolni. Átélni.
Másik énje hümmögött egyet: – Elment az eszed… Kellett nekem dicsekednem magamnak! Vagyis neked! Aludj egyet, és felejtsd el ezt az egészet, mert kezdem én is rosszul érezni magam miattad!
Will-B keserű szájízzel feküdt vissza az ágyára. De a gondolat akkor sem hagyta nyugodni: ő miért nem lehet ott? Miért mindig csak a másik énjének van része kalandban? Persze, örül neki, hisz ő is érzi az izgalmat… De az nem elég…
– Pofa be, és aludj! – szólt rá fejében a hang. – Hallom, mit gondolsz!
Will-B végül is abban a tudatban hajtotta álomra a fejét, hogy majd holnap beszél Janettel. Hisz ő is csak egy munkás…
Elege volt már a „B” szerepéből.

***

Janetet teljesen megdöbbentette Will terve.
– Parancsolsz? – kérdezte a lány reggel, miközben a többieknek kiosztotta az aznapra szóló feladatlistát.
– Emlékszel, hogy volt, amikor ide kerültél – magyarázta Will. – Beültették a fejedbe azt a micsodát az orvosi szobában…
– Igen, és jött a több napos gyógykezelés. Két hétbe tellett, mire megszoktam, hogy kettő van belőlem.
– És megegyeztél saját magaddal, ki dolgozik, és ki megy a… szóval, hogy ki a másik.
Janet megvonta a vállát: – Igen, valahogy úgy.
Will látta, hogy még tovább kell puhítania a lányt. Ő maga meglehetősen mogorva volt, ami nem csoda, hisz másik énje folyamatosan ordítozott a fejében, hogy azonnal tegyen le a tervéről.
– Szoktál beszélgetni a másik éneddel? – kérdezte Will rövid szünet után.
– Nem nagyon. Én dolgozom, és büszke vagyok arra, amit csinálok. Miért is akarnék mást? Ő meg büszke arra, hogy… – Janet felnevetett. – Ne haragudj, nem én tehetek róla. Illetve, én. Tudod. – Zavartan lesütötte a szemét.
Will bólintott, majd szenvtelenül folytatta: – Na szóval, csak azt próbálom elmagyarázni, hogy… ha eldöntöttétek, hogy ki hova megy, akkor ezt csak fel is lehet cserélni, nem?
Janet gyanakodva felhúzta a szemöldökét: – Felcserélni? Minek az? Mindkét helyen te vagy ott. Ha helyet cserélsz saját magaddal, nem jutottál egy lépést sem előre.
– Tudom… De mégis… Jaj, nem tudom elmondani! Én is ott akarok lenni, és kész!
A lány felsóhajtott: – Telebeszélte a fejed… Nem kellene tartanod vele a kapcsolatot. Irigykedsz, ez a te bajod. Ráadásul saját magadra!
– És miért ők az „A”-k? Mintha ők lennének a fontosabbak! És én kapom a „B”-t…
– Mind a kettő te vagy! Vagy ha ez annyira zavar, legyél te az „1”, ő meg az „A”.
– Én is Párizsban akarok reggelizni, Milánóban ebédelni, sportkocsikban furikázni, ejtőernyőzni! – Will már szinte ordított. – Nem csak úgy tenni, mintha… Hisz mégsem én csinálom meg ezeket, hanem az a… az a másik!
Janet csípőre tette a kezét, és vetett egy rendreutasító pillantást a férfira: – Na ide figyelj, William! Irigy vagy saját magadra, ez a te bajod! Meg hogy neked semmi nem elég…
– Csak arra kérlek, hogy segíts! Tudom, hogy pár hónapja még kezelő voltál, te tudod, hogyan mennek a dolgok. Na, csak egyszer! Ígérem…
– Nem! – A lány hangja ellentmondást nem tűrő volt, és elfordult a férfitól, hogy végre a munkájával törődhessen.
– Rendben – mondta halkan Will. – Akkor csak arra kérlek, beszélj a másik éneddel! Csak hogy mesélje el, miben is volt része! Ha ezek után sem érdekel a dolog, felejtsük el az egészet…

***

– Na ide figyelj, te szarkeverő! – Will-A hangja majd szétrepesztette üzemi munkás énje fejét. – Pontosan tudom, miben mesterkedsz! És ha nem hagyod abba, Istenemre mondom… Valami nagyon kellemetlen élményt képzelek el neked!
– Nincs annyi bátorságod – jegyezte meg nyugodt hangon Will-B, és átfordult az ágyában a másik oldalára. – Tudom. Hiszen ismerlek.
– Egy frászt! Még saját magadat sem ismered! Az egy dolog, hogy munka közben fantáziálsz, ami rendes körülmények között az én feladatom lenne, de most még szegény Janetet is bele akarod keverni!
– Mit tudsz te róla?!
– Legalább annyit, mint te! Hébe-hóba összefutunk, amikor átruccanunk egymáshoz. Tudom, mit szeret, mi a kedvenc illata, hol van a kedvenc kávézója, és hogy milyen színű a bugyija!
– Rajta is keresztülgázolsz? – fintorgott Will-B.
– Kikérem magamnak, hogy így beszélj magaddal! Különben is, mindent nekem köszönhetsz! Nekem legalább van fantáziám!
„Majd kiderül” – gondolta Will-B, de másik énje meghallotta.
– Menj a fenébe…
– Neked is jó éjt!

***

Willt másnap nyugtalanította, hogy Janet az egész műszak alatt alig szól hozzá. A lány érezhetően kerülte még a pillantását is. Így aztán Will hiába volt a nap nagy részében vidám – másik énje a szokottnál is élénkebben gondoskodott arról, hogy Will jó hangulatban legyen, hogy elterelje a gondolatait –, valahogy újra és újra elkedvtelenedett.
Amikor lejárt a munkaidőszak, és mindenki a hálókörlete felé sietett, Janet végül odalépett Will mellé, és csak ennyit suttogott: – Benne vagyok! Két óra múlva legyél a négyes szivattyúnál. – Azzal a lány felé se nézve tovasietett.
Will elégedetten felsóhajtott, de másik énje nyomban lázadozni kezdett elméjében: – Te, ha meg mered tenni… Most azonnal nyomás az ágyba! Ne kelljen kétszer mondanom! Ne kényszeríts!...
– Te én vagyok, vagyis nem tehetsz ellenem semmit – motyogta Will-B, és közben sziklaszilárdan elhatározta: ezúttal nem fog saját magára hallgatni.

Két órával később Will türelmetlenül ácsorgott az üzem négyes számmal jelölt szivattyújánál. Másik énje tiltakozására már régóta nem figyelt, meg aztán ő is belefáradt már az értelmetlen győzködésbe és szitokáradatba.
Az épületben – spórolás céljából – szinte minden lámpát leoltottak, félhomály uralkodott, és a gépek szünet nélküli zakatolása is halkabb volt a megszokott nappali zajnál. Csak az éjszakai műszak karbantartói dolgoztak itt-ott az eldugott sarkokban. Will tudta, hogy nem fog velük összefutni, a szivattyúkat nappal már átvizsgálták. Ha mégis, majd arra fog hivatkozni, hogy ideiglenesen műszakot cserélt valakivel.
– Itt vagyok! – hallotta a suttogó hangot maga mögül. Janet szokásos, felügyelői öltözékét viselte, csak ezúttal kék helyett koromfekete színben.
– Egy feltétellel segítek csak – folytatta a lány. – Ha az én chipemet is megpiszkáljuk.
Will számított erre, így habozás nélkül bólintott.
– Helyes. – Janet intett a férfinak, hogy kövesse. – A főterminál dolgozóinak ma én szolgáltam fel a kávét. Elbeszélgettünk erről-arról, és szerencsére megerősítették, amit eddig is sejtettem. Például, hogy az ember fejében lévő chip főtermináljában található párja bele van olvasztva magába a terminálba. A polaritása „A”-val és „B”-vel lett megkülönböztetve, és az illető választásától függ, melyik hova kerül. A chip ezután nem távolítható el.
– Akkor mit tehetünk? – Will egy pillanatra megingott, hogy talán mégsem sikerülhet a terve. – Nem húzhatjuk ki és fordíthatjuk csak úgy meg!
– Nyugi! Egyik rendszer sem tökéletes. Véletlenül megtudtam, hogy nagy ritkán előfordul spontán polaritásváltás… Az ilyen eseteket automatikusan észlelik és korrigálják, ezért nem szóltak nekem róla annak idején. A helyes polaritást a terminál adatbázisa tárolja, ezt kell átírnunk. Ez gyerekjáték, nincs agyonbiztosítva. Elvégre ez nem egy bankintézmény… Ki az a marha, aki fel akarná cserélni bárkinek is a személyiségeit?!
Will inkább csak köhintett egyet. A lány elmosolyodott, és folytatta: – Átírjuk a „helyes” polaritást, a rendszer pedig spontán váltásnak észleli és felcseréli. És senki sem fogja megtudni! Jut eszembe, némi altató is került a kávéba…
Will elbűvölve nézett a lányra. Nem csak szép, de okos is!
Figyelem! – hallatszott a recsegés a hangszóróból. – William Obses karbantartó és Janet Provo munkafelügyelő azonnal térjen vissza a hálókörletébe! Ismétlem…
– Ajaj! – kiáltott fel a lány. – Azt hittem, később veszik észre… Sietnünk kell!
Megragadta Will karját, és egyenesen az üzem hátsó része, a főterminál felé kezdtek futni. Mindenhonnan zseblámpák villogtak, és a nevüket kiáltozták. Will gyanította, hogy az őrséget is riadóztatták, amikor kiderült, hogy ketten nem tértek vissza a hálókörletükbe.
– Ha megtudják, hogy kilógtunk… – lihegte a lány, és gyorsított a tempón.
– Ott vannak! – hallatszott egy markáns hang nem messze tőlük. – Elkapni őket!
Will szíve a fejében dübörgött, a lába is remegett, ráadásul másik énje folyamatosan ordítozott valamit. Valaki belekapott a ruhájába, de sikerült kiszabadítania magát; majd kis híján elbotlott valamiben, amitől sajogni kezdett a bokája; de nem törődött vele. Csak gyerünk, tovább! Még sikerülhet!
Időtlen hosszúnak tűnő futás után elérték a főterminál ajtaját. Janet betaszította rajta Willt, majd ő is beugrott, és eltolta a reteszt. Még hallották, ahogy a másik oldalon nekiesnek az ajtónak.
Egy kisebbfajta, ablaktalan, csupasz falú szobában voltak, telezsúfolva számítógépekkel, iratokkal, ósdi szekrényekkel; a levegőben enyhe ózonszagot lehetett érezni. Mind a három kezelő a pultra dőlve szundított a székében.
Willnek nem volt sok ideje körbenézni, mert máris gyanús püfölés hallatszott a túloldalról.
– Siess! – kiáltotta a lánynak, miközben teljes erejével nekitámaszkodott az ajtónak.
Janet félrelökte az egyik kezelőt, és gépelni kezdett; ujjai sebesen jártak a klaviatúrán. Közben folyamatosan motyogott: – Gyerünk már… Gyerünk… Csak még egy kis időt… Hová dugtátok? Hová… Itt lesz!
Ebben a pillanatban betörték az ajtót, amitől Will a földre esett. Vagy fél tucat munkafelügyelő vetette rájuk magát.
– Nem! – Janet a klaviatúra felé nyúlt, de elrántották előle.
Willt fejbe csapták valami kemény tárggyal, amitől elvesztette az eszméletét.

***

Az öltönyös, szivaros fickó fel-alá járkált a tágas irodában.
– Szégyen gyalázat! – hajtogatta folyamatosan. Az előtte álló, sápatag hivatalnok idegesen igazgatta szögletes szemüvegét.
– Igen, igazgató úr. Teljességgel érthetetlen.
– Szégyen gyalázat! Az én üzememben! Hányadik eset ez már? Maga tudott erről?
A hivatalnok megvonta a vállát. – Nem, igazgató úr. Nekem is csak most szólt róla a belső ellenőrzés.
– Eltussolják! – dühöngött tovább a szivaros. – Az összes esetet eltussolják! Félnek, hogy ha kitudódik, az egész Multiego-prodzsektet kidobhatják az ablakon… Ki fogok rúgni mindenkit! Mostantól szigorú biztonsági előírásokat vezetek be! Ez nem fordulhat elő még egyszer, az én üzememben nem! Azt a kettőt meg osszák be a legalantasabb munkára, de úgy, hogy az összes énjük egy életre megbánja, hogy megszületett!
– Igenis, igazgató úr!
– Szégyen gyalázat… Na tessék, most teljesen felidegesítettem magam! Muszáj lesz szólnom magamnak, hogy találjon ki valami megnyugtatót. Hmm, hmm, igen, így máris sokkal jobb…

***

William Obses kedvtelenül fogta a tisztítószereket, és undorodva meredt a vécékagylóba. Már két órája pucolt, törölgetett, fertőtlenített, de hiába; a marcona munkafelügyelő újra meg újra visszaküldte, hogy kezdje előröl az egészet. Vagy felpucoltatta az egész udvart, vagy leszedette a madárürülékeket a tetőről, vagy…
Akármennyire is boldognak érezte magát időnként, az azt követő düh és keserűség mindig felülkerekedett rajta. Mérgesen dobta a flakont a földre: – Remélem, most boldog vagy, Willbie!
A hang a fejében kuncogni kezdett: – Ó, hogyne… Ez sokkal jobb, mint amilyennek mesélted! Itt van Janet is, üzensz neki valamit? Épp most végeztünk a kávéval. Csodaszép ez a Párizs!
– Dögölj meg!
– Vigyázz – kuncogott Will-B –, ne kívánj másnak olyat, amit magadnak ne kívánnál! – Halk sóhaj után folytatta: – Tudod, nincs olyan, hogy korlátlan szabadság. Azért keményen meg kell dolgozni. Én húsz éven át tettem a magamét, most neked kell fizetned a számlát.
Will-A megszorította a felmosó nyelét, és csak gondolatban válaszolt: „Nehogy azt hidd, hogy ezzel végeztünk egymással…”

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2008-12-09 18:35 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Érdekes ötlet jól felépítve. Stilisztikailag jó, könnyen olvasható. A feszültséget megteremtetted, majd fokoztad a végső csattanóig.
Egy gondom volt vele: ennek a sztorinak szűk ez a keret. nagyobb terjedelemben (regény) sokkal jobban ki lehetne aknázni a benne rejlő lehetőséget.

cs, 2008-12-11 09:58 Kentaur

Kentaur képe

Jó sztori volt, és persze hibát nem is keresek benne, tuti tökéletes. :-)
Nekem valahogy nem üt nagyot a vége, vagy inkább azt éreztem, hogy jobban kifejtve, fölépítve a világot jobban jött volna ki.
Amúgy nagyon jól megírtad, jó a stílus, semmi fölösleges melléduma nincs benne, a karakterek is jók, bár itt éreztem egy pici hiányt. Nem annyira férkőztek közel, az érzéseik nem jöttek át teljességgel, de ez is csak a hosszabb kifejtésben lehetett volna még jobb.
Szóval gratula! :-)
----------------------------------------------------------------

"Az emberek néha belebotlanak az igazságba... Aztán fölállnak és továbbmennek."

cs, 2008-12-11 11:41 Creideiki

Creideiki képe

Amikor a nyolc méteres, hófehér limuzin begördült a bejárat elé, a tömeg hangos ujjongásban tört ki, és a hangulat a tetőfokára hágott. - Ez a tetőfokára hágott kifejezés annyira nem illik ebbe a mondatba...De nem tudnám megmondani miért.:(

Az írás nagy erőssége szerintem az ötlet, amit már ismertünk. Ebből egy nagyon korrekt sztorit bontottál ki. Még egy kis tanulság is került a végére, ez szintén pozitív.

A stílus, mint általában, jó, könnyen olvasható. Kicsit a történet feszességét hiányolom, de nem zavaró mértékben.

Ezek szerint amikor a számítógépszobában Janetet elrántották, és felkiáltott, higy "nem!", akkor ő már Janet A volt? A végéből erre következtethetünk, de nem volt teljesen egyértelmű.

Az utolsó előtti részt kicsit feleslegesnek éreztem, gondolom azért került bele, hogy tudjuk milyen büntetést kapott Will és Jane.

Nekem a korábbi scriptes dolgaid közül volt, ami mint írás jobban tetszett, de mint feladatmegoldás (szinopszishoz való hűség, stb.) úgy nagyon is rendben van.

Az ötletben még van tartalék, főleg a Multiego technológia társadalmi vonatkozásait figyelembe véve, ezt mindenképpen érdemes lenne egy másik műben jobban körbejárni.

(Bevallom, én a szinopszis alapján arra számítottam, hogy ez a világ teljesen megegyezik majd a miénkkel + Multiego-chip. Ehhez képest egy enyhén disztópikus közeljövőben játszódik.)

Drakulálok!

-
Frappáns de tömör aláírás helye.

cs, 2008-12-11 12:38 Alexei B Fargas

Azért nem illik oda, mert ebben a szövegkörnyezetben ugyanazt jelenti, mint az "ujjongásban tört ki", gyk elég lett volna csak az egyiket odaírni.

cs, 2008-12-11 12:47 Creideiki

Creideiki képe

Stimmel.
-
Frappáns de tömör aláírás helye.

cs, 2008-12-11 20:29 bellamaria

bellamaria képe

Nagyon jó kis történet lett, direkt megkívántam, hogy belőlem is kettő legyen :lol: :P

p, 2008-12-12 09:00 Josy

Josy képe

csak egy kis apróság:
"... Janet végül odalépett Will mellé, és csak ennyit suttogott: – Benne vagyok! Két óra múlva legyél a négyes szivattyúnál. – Azzal a lány felé se nézve tovasietett." - ki sietett tova? Nem kell "a lány".
_________________________
Gondolkodom, tehát ráérek.

cs, 2008-12-11 19:35 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Köszi!
Átfutott az agyamon, hogy egész korrekt kisregényt lehetne belőle kerekíteni. :P
Janet azért kiált fel, mert azt hitte, még nem végzett, de szerencsére igen. Bevallom, a te magyarázatod lehet, hogy helyénvalóbb, nem gondoltam rá. :P De végül is miért ne?
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

p, 2008-12-12 09:33 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Jó ötlet tényleg, de a csattanó tényleg nem üt akkorát - viszont adtál egy jó ötletet,
köszi. Alapvetően nagyon olvasmányos, pik-pak lepörgettem és a stílusa is jó volt. Talán
tényleg a rövidsége a baj - semmi váratlan fordulat, semmi extra csavar - ez valóban
minimum kisregényt kíván, mert így nem hagy eléggé mély nyomot. Félre ne érts, tetszett,
tökéletes feladat-megoldás, de valahogy mégis kevés, talán azért, mert az ötletben számtalan
kiaknázatlan lehetőség rejlik. Mindenesetre örülnék, ha ilyen gördülékenyen, hibamentesen
tudnék írni, tehát gratulálok.

p, 2008-12-12 10:45 Creideiki

Creideiki képe

Gyerekek, ezt már több helyen olvastam, hogy kisregény. De elvileg a novella és a kisregény között még vannak fokozatok, nem?
Pl. elbeszélés. 20-25 oldal, még messze nem kisregény, de sokszorosa pl. ennek a novinak...:|
-
Frappáns de tömör aláírás helye.

p, 2008-12-12 13:51 Alexei B Fargas

Na ez az OFF engem is érdekel egy ideje már.

sze, 2008-12-17 14:32 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Az elbeszélés egy nagyon általános fogalom, mint rövidebb prózai mű, bármit takarhat. Így, ha azt írod, hogy elbeszélés, az még lehet novella, ezért kell erősebben elválasztani. Ezenfelül kisregény ettől még lehetne... az elbeszélés egy "hosszú novella", a kisregény egy "sűrített regény". Utóbbi jóval szabadabb határokkal dolgozik, részletesebb leírásokkal, több kifejtéssel. Többrétű, mint egy elbeszélés (pl. az egész társadalmi hátteret simán át lehet tenni narrációba, és nem is foglal olyan sok helyet, nem tűnik fel - mindez egy elbeszélésben zavaró lehet, elvégre a mű fele akkor unalmas háttéranyag lenne).
Ahol a többiek megjegyezték, hogy ez nem novella, ott valóban kisregény formátumot követelne a történet, ha szépen, rendesen kidolgozná a szerző. Megoldható elbeszélésként is, de akkor nem használna ki mindent, ami benne van (vagy úgy érezzük, illene benne lennie).
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

k, 2008-12-16 23:46 Ndy

Ndy képe

Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy ez egy nagyon nehéz próbálkozás volt. Csak a legprofesszionálisabb íróktól láttam ehhez hasonló írásokra jó megoldásokat – de tőlük sem a pályafutásuk kezdeti időszakában. (Gondolok itt Franke-re, Dickre, és más, hozzájuk hasonló arcokra.) Tehát nézhetjük úgy is a dolgot, hogy dicső próbálkozás volt, de elbukott, és nézhetjük úgy, hogy Norbi sokat markol, keveset fog. Én inkább az első verzióra szavaznék, mert majdnem összejött a dolog. (Csak majdnem, de ez, az irodalomban korántsem olyan rossz, mint például a szexben)
A kivitelezés precíz, és… na, igen, ez a legjobb szó rá, hogy precíz. A mondatok szépek, a leírások érthetőek a dinamika jó. Sajnos ez ehhez sztorihoz kevés, ide több kéne.

- Az ötlet

Az alapötlet szerint, a chip csak a hangulatot, az érzéseket engedi megosztani a másik énnel? Miben más ez, mint egy drog? Miért engedi a chip a két részt egymással kommunikálni?
Talán, mert e-nélkül nem lenne konfliktushelyzet. Baj, mert ha a két én beszél egymással, akkor viszont mindenképp visszás a dolog, és logikus a később kialakuló probléma – minden esetben és mindenkinél. Ezt jobban át kellett volna gondolni. (Tudom le lett írva, hogy ez egy eltitkolt, és gyakori eset, ami sokszor előfordult, viszont én azt látom, hogy így az egész kitalált „rendszer” nem lenne így működőképes – azaz a sztori sem)

- A kivitelezés

A fentebb leírtak ellenére tegyük föl, hogy működőképes a megalkotott modell. (Kellene még pár kört futni, de azzá tehető) Az író célja az, hogy ezt jól ábrázolja. Hogyan lehetett volna megtenni? Például Koontz „A visszatérő” című regénye adhat ehhez egy ötletet – a sok közül. A nyelv alkalmas lehet a „két ember-aki mégis egy” probléma ábrázolására. Bemásolok egy részletet a regényből, így talán érthetőbb.

„A nyelvhasználat alakítja a tudatunkat. Nyelvvel fejezzük ki a gondolatainkat. A ferde gondolkozás ferde nyelvhasználathoz vezet. Ez a szemantika alaptétele. Logikusnak tűnik a feltételezés, hogy a kitekert névmáshasználat kitekert énképhez vezet - és ez volt Katherine célja. Például ha az ikrek egymással beszéltek, nem használhatták a „te" névmást. Mert a „te" egy másik embert tételez föl. Ha egy lénynek kellett magukat tekinteniük, a „te" használata kizárt volt. Az egyik Bruno nem mondhatta a másiknak, hogy: „Miért nem játszunk, te meg én, egy monopolyt?" Ehelyett valami ilyesmit kellett mondaniuk: „Miért nem játszom, én meg én, egy monopolyt?" Nem használhatták azt, hogy „mi", ha egymásról beszéltek, mert ez két embert tételez föl. Azt kellett mondani, hogy „én és önmagam", vagy ilyesmit. De ha az egyik gyerek a másikról beszélt Katherine-nek, akkor se használhatta, hogy „ő". Ez megint egy másik embert feltételez. Bonyolult?”

Véleményem szerint ilyen – vagy ehhez hasonló – eszközökkel el lehetett volna érni, hogy az olvasó jobban átérezhesse a novella alaphangulatát és az írás jobban megfeleljen az alapötletnek.
Itt viszont az a helyzet, hogy a két „én” teljesen különálló egészet alkot: egyéni indivídumként kezeli őket az író – és ha ebbe belegondolunk, megint csak kilóg a lóláb. Ugyanis, hol az „énben” az írás által feltételezett metszéspont? Ezt sajnos nem érzem.
Ha elkezdünk írni egy sztorit, legelőször át kell gondolnia milyen szerzői eszközökkel tudnánk a legjobban átadni az olvasónak, ami megfogalmazódott bennünk. Sajnos, ez most Norbinál nem történt meg. Jók a nyelvi eszközei, de a „szabvány” eszköztárat nem tartom elégségesnek ehhez a történethez.

Kötekszem, a hibát keresem, úgy írok kritikát mintha egy nyomtatásban megjelent szerző történetét olvasnám, alapvetően és eredendően gonosz vagyok – ezt kéretik figyelembe venni. A történet nem nem annyira gázos, mint amennyire ebből a leírásból kitűnik: láttam megjelenni sokkal zűrösebb írásokat is. Rossz vagyok, nagyon rossz.

sze, 2008-12-17 00:07 Ndy

Ndy képe

Különben pedig, a: "– Mi az a Multiego-chip? – kérdezte egy fiatalabb, és láthatóan tudatlanabb diák." - kezdetű bekezdés egy nagyon rosszul álcázott inas-szobalány dialóg: nehogy azt hidd, nem vettük észre :D

sze, 2008-12-17 00:36 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Már vártam, hogy valakinek szemet szúrjon. :) Érdekes módon eddig senki nem említette, úgyhogy a többiek vegyék úgy, hogy irgumburgum.
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

sze, 2008-12-17 01:03 Ndy

Ndy képe

Egyébként ennyi infót nyugodtan átadhatsz narrációban, még nem töri meg a lendületet. Ammernél - már sejtitek, mekkora anyag - Aldyr kiadta, hogy nem lábjegyzetelhetünk, oldjuk meg az olvasó számára ismeretlen infók átadását narrációval. Nyáron sokat csuklott :D

sze, 2008-12-17 11:28 bellamaria

bellamaria képe

ja, csak nem akartunk ingerelni :P

sze, 2008-12-17 11:43 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Ingerelni? [*élezi a hentesbárdját*] Ugyan, mitől félsz? :D
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

sze, 2008-12-17 00:13 Creideiki

Creideiki képe

Remélem mindenkivel ilyen rossz leszel.
-
Frappáns de tömör aláírás helye.

sze, 2008-12-17 00:32 Ndy

Ndy képe

Mindenkivel csak nem :) Leginkább azokkal, akiknél úgy érzem, valamit sokkal jobban is meg tudnának csinálni :)

sze, 2008-12-17 00:16 Creideiki

Creideiki képe

Másrészről nagyon izgalmas a dolog, nyelvi eszközökkel ábrázolni ezt a kettősséget.
-
Frappáns de tömör aláírás helye.

sze, 2008-12-17 00:35 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Köszönöm a részletes hozzászólást!
Nos, valóban, Dórinak is említettem már: ezzel a művel nem foglalkoztam annyit, mint amennyit az ötlet alapján megérdemelt volna. Ez van. De aki nagy fába vágja a fejszéjét, legalább induljon éles baltával...
Igazából konzultálnom kellett volna több emberrel a kivitelezésről (mondjuk pár biológussal), de önző módon megtartottam magamnak a teljes kidolgozást. Nem sikerült tökéletesre, de ha nem is erre az írásra vagyok a legbüszkébb, azért tanultam belőle.
És legyél a jövőben is rossz. Nagyon rossz. ;)
(Megjegyzem, ez egyáltalán nem is gonosz hozzászólás. Ugye nem baj? :) )
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

sze, 2008-12-17 00:49 Ndy

Ndy képe

Akkor lenne ez egy fair elemzés, ha a pozitívumokat ugyanúgy kiemelném, mint a negatívumokat. De most nem azt tettem, csak a hibákkal foglalkoztam. Egyébként ide nem is orvos, vagy biológus kellett volna, gondolj bele: a skizofrének énjei időben egymás után váltakoznak, míg az általad kitalált "multiego" esetében párhuzamosan vannak jelen. (IT-s hálózati szakembert keress :D )
EK: FREUD... már vártam,mikor pofázik bele a kód. :-?

sze, 2008-12-17 20:52 Alexei B Fargas

Tessék másokkal is rossznak lenni! :-)

sze, 2008-12-17 20:48 Alexei B Fargas

Üdv!
Tetszett a név. :-)
Csak egy-két kisebb hiba tűnt fel (például a néhol szükségtelen ...-ok), de amúgy rendben. Tanulságos, megvan az Eve, gördülékeny. Még egy másfél oldalt lazán rácsattinthattál volna, de így is tökéletesen megállja a helyét.
„Ami a gyakorlatban általában azt jelenti, hogy azzal kefélsz, akivel akarsz” Sok volt a Kistehén zenekar? :D
Gratula!