3/5. script - Miyoku

A sziget foglyai

Már fél órája kacskaringóztak a sáros, szinte járhatatlanná vált utakon egy Hummer terepjáró-limuzinnal. Az autó utasai gondolataikba merülve, szótlanul zötykölődtek a kényelmes bőrülésekben. A sarokban az egyenhátizsákjaik hevertek egy kupacba dobálva, tartalmuk egy váltónadrágból, és pólóból állt. A valóságshow szereplőket már megfosztották saját cókmókjuktól, szürke felsőt, terepszínű nadrágot, és bakancsot viseltek.
Jim Spoon, az Alian nevű rockbanda énekese és egyben basszusgitárosa, hatalmasat sóhajtott. Idegennek találta az ötletet, hogy ezekkel az emberekkel legyen összezárva hosszú-hosszú hetekig. Csoda, hogy egyáltalán beválasztották! Játékostársai közismert sztárok (ezt a szót Jim mindig is utálta), ők vigyorognak hamisan minden pletykalap címlapján, míg ő szinte sosem adott interjút (ez alól csak néhány komolyabb zenei újság volt kivétel), nem hívogatta a magazinokat, hogy beszámoljon arról; mit vacsorázott, kivel, és hol bulizott.
Hányingere volt az állandó szereplési viszketegségben szenvedő sztárocskáktól, nem értette, hogy visz rá bárkit is a lélek, hogy milliókat kaszáljon a saját csecsemője fotójával. Igen, elvállalta hogy részt vegyen ebben a játékban, mert kellett a pénz. Hiába robbant óriásit a zenekar első albuma, ez egyelőre csak arra volt elég, hogy fedezze a lemezkészítés kiadásait, és Jim végre teljes figyelmét a zenélésnek szentelhette. A billentyűs srácon kívül, aki az egyetlen realista volt a csapatban, mindenki felmondott a munkahelyén. Ez Jim esetében egybecsengett az első alkalommal, mikor rádióban hallhatta „A címlapok ölnek” című első slágerüket.
Épp alkalmi munkákból élt, azon a héten kirakatok ablakait pucolta egy barátjával. Félmeztelenül dolgoztak, élvezték a nap melegét, az aszfaltból sugárzó hőt. A magukkal hozott zsebrádió dallamára fütyörésztek, aztán egyszer csak elindult az a gitárfutam, amely végigkísérte az egész számot. Jim szíve gyorsabban kezdett dobogni, ahogy meghallotta saját szerzeményét, keze megállt a levegőben, színes fények táncoltak a szeme előtt, megállt az idő számára, mégis a zene tovább szólt, a refrén is megérkezett, a maga egyszerű mondanivalójával: „A címlapok ölnek/ De előbb meggyötörnek /Árucikk vagy nem más/ Úgy hiszed ez áldás…”. Jim szája hatalmas vigyorra húzódott, szívét elöntötte a forróság, és kénytelen volt leülni a forró járdaszegélyre, különben a még elszédül, annyi különféle hormon öntötte el hirtelen testét.
— Az én dalom! – üvöltötte. — Az én kibaszott dalomat játsszák!
— Hallom testvér, megcsináltad! – zuhant mellé a járdára Tod.
Jim egyre csak azt ismételgette, hogy ez az ő dala.
Egyre több járókelő figyelt föl a két ablakmosó fiúra, mikor pedig a zenész nekik is elújságolta, hogy az ő száma megy a rádióban: megtapsolták.
Jim azon nyomban felmondott, (még a megkezdett kirakatüveg tisztítását sem fejezte be) akkora hittel, és elszántsággal, hogy a kollégája (aki pedig az ablakmosásból élt) gondolkodás nélkül vele tartott. A rocker a valóságshow gázsijából akarta fedezni az első videójuk forgatási költségét. Jim sosem érdekelte a csillogás, a színpadon kívül visszahúzódó ember volt.
Elszakította tekintetét az ablaktól, és a többiek felé fordult. Döbbenten látta, hogy Charles Bloom, a tévé pszichiáter és miss. díva máris a pohár fenekére néztek, alaposan megdézsmálva a limuzin hűtőszekrényében talált whisky készletet.
— Szóval Ray drága, hányan is leszünk pontosan? – kérdezte a magát csak szerényen dívának nevező, öregedő színésznő a műsorvezetőtől. A nyomaték kedvéért a vele szemben ülő Ray combjára tette párnás kezét, az alkohol jótékony mámorában megfeledkezve arról, hogy a férfi jobban szereti a zsenge fiúkákat, mint a múmiákat. Ray ijedtében ugrott egyet, aztán sikerült nyugalmat erőltetni az arcára. Jim tenyerébe rejtette vigyorgását.
— Caren baby, már tegnap vázoltam az eligazításon. Összesen tízen lesztek a játékban, a többiekkel néhány óra múlva visszatérek. Remélem addigra sikerül berendezkednetek.
A nő szája sértődötten lebiggyedt.
— Egyedül leszünk a vadonban? A bennszülöttek és vadállatok között?
— Ó édesem! – sóhajtott Ray.- Megnyugtatlak, hogy a sziget teljesen lakatlan. Nincsenek vadállatok, semmi ami veszélyt jelenthetne rátok nézve. Ezt már ezerszer átvettük. A fák gyümölcsei ehetőek, és ivóvíz is akad.
— Biztosíthatlak, hogy nyugalmadat pusztán csak néhány kígyó, béka, pók és kisebb rágcsáló zavarhatja meg - vágott közbe Jim, a műsorvezető nyafogó stílusában.
Caren disznószeme dühösen villant a férfira.
— A belépőnket most forgatjuk? – kapcsolódott a beszélgetésbe a tévé pszichiáter.
— Nem Charles, az ráér majd akkor, ha ideérnek a többiek.
Charles Bloom az elhalasztott forgatás örömére egész testével fordult pohara felé, hatalmas hájtömegével oltalmazón beterítve azt. Zsíros félhosszú haja a fejére tapadt, minden pórusából áradt az alkoholszag. Piros arcára bárgyú mosoly ült ki, ahogy poharába meredt.
Istenem, csak éljem túl ezt a néhány hetet!/ Fohászkodott Jim, aki nem is sejtette, hogy milyen pontosan fogalmazta meg kérését.

***

Charles Bloom, és Caren Copper olyan érzéketlenre itták magukat a limuzinban, hogy azt sem vették volna észre, ha egy dinoszaurusz sétál át a táboron. A műsorvezető egy tisztáson hagyta a három játékost, azzal az utasítással, hogy helyezzék magukat kényelembe, bármit is jelentsen ez.
Jim viszont egyre jobban aggódott. Kezdetben undorral figyelte tajtrészeg csapattársait, ahogy ügyetlenül bóklásznak a tisztáson, hasraesve szinte mindenben. Aztán jobb belátásra tértek, és elhelyezkedtek a földön. Megállás nélkül nyafogtak, Jim pedig azon álmodozott, hogy ablakmosóként két év alatt kereste volna meg azt a pénzt, amit most három hét kalandtúrával zsebre vág. Megfájdult a feje a sok károgástól, mégis türtőztette magát, nem akart máris összeveszni a többiekkel. Ray a lelkükre kötötte, hogy ne mozduljanak a táborból, az erdő veszélyes lehet. Így hát ücsörgött várva, hogy teljen az idő. Akkor érezte először azt, hogy valami nem stimmel.
— Nézzétek az eget! — fordult Jim a többiek felé, mivel azok rá sem hederítettek, rájuk üvöltött:
— Pofa be!
Charles, és Caren végre feléfordultak, véreres kis disznószemükben zavarodottság ült. A nő már nyitotta volna a száját egy másodpercig tartó szünet után, ám Jim megelőzte, és belefojtotta a károgást.
— Nézzétek az eget! — próbálkozott újra a rocker mutatóujjával felfelé bökve. Ezúttal a pszichiáter megmozdult, és egy gyors pillantást vetett a fák fölé. Caren idegesen pislantott hol az egyik, hol a másik férfira.
— Mi van vele? — vonogatta vállát a doki.
— Sötétedik. Ray azt mondta, hogy három órán belül visszaér a többiekkel. Nincs itt, és érzésem szerint körülbelül másfél órája tett ki minket. Megkérdeztem tőle, két órakor szálltunk ki a dzsipből. Most körülbelül fél négy lehet. Máris megy le a nap.
Charles egy aggodalmas pillantást vetett az égre, aztán mint aki balsejtelmét akarja elhessegetni. Megrázta a fejét.
— Ugyan már Jim, rémeket látsz! Jó társaságban szalad az idő, meg aztán azt sem tudhatod biztosan, hogy mikor sötétedik errefelé. Idegen helyen vagyunk, izgulunk, várakozunk. Ezek a dolgok összekuszálhatják az időérzékünket. — vetette be a megnyugtató orvos dumáját Charles, majd Jimre kacsintva hozzáfűzte — lehet, hogy az a kis spangli ártott meg a szállodában.
— Az sima cigi volt, te húgyagyú! Az viszont megeshet, hogy te whisky gőzben hagytad az időérzékedet.
Charles dühösen fordult a rocker felé, aztán mégis inkább mással próbálkozott:
— Carent sem kéne megijesztened!
Jim a nőre nézett, aki ijedten pislogott, hol az egyikükre, hol a másikukra pillantva, mintha egy ping-pong mérkőzést nézne.
— Caren, drágám nyugodj meg, a fiú csak fölöslegesen ijedezik — nyugtatgatta a doki nem túl meggyőzően a dívát.

***

Míg a férfiak borongós álmaikat álmodták, addig Caren sehogy sem tudott elaludni. Képtelen volt altató nélkül átvészelni az éjszakákat, pedig most néhány szem Valiumra lett volna szüksége. Próbált becsempészni fél dobozzal a hátizsákja titkos zsebében, de a szervezők megtalálták, és elkobozták tőle. Máris érezte az elvonási tüneteket, hisz az elmúlt években, állandó társai voltak a nyugtatók, altatók, oly sűrűn kapkodta be őket, mint ahogy a láncdohányos gyújt egyik cigiről a másikra. Nem akart itt lenni. Az utolsó pillanatban csaknem visszamondta a felkérést, csak hogy kötötte a szerződése. Na meg az évtizedek óta pangó karrierjének sem ártott egy kis népszerűsítés.
Másik oldalára fordult a lombágyban, amit a férfiak szedtek össze a környékről három kis kupacba hordva és aludni próbált. Minél görcsösebben akarta, annál éberebb lett.
A fiúnak igaza volt. Hiába dugta fejét a homokba az ivócimborája, a tévé doki, mégsem stimmelt a dolog a sötétedéssel. Ray pedig nem jött.

***

Jim ébredt elsőnek, derűsebb szívvel, mint amilyen elalvás előtt volt. Nem bajlódott a többiek keltegetésével, elindult, hogy felfedezze a szigetet. Ingét levette, dereka köré csomózta. Mire a többiek felébredtek, már gyümölccsel és vízzel (a táborban talált kulacsot töltötte meg vele) tért vissza. Elsőnek a nő kecmergett elő a levelek közül, és Jimnek úgy tűnt, mintha öt-hat évet öregedett volna Caren egyetlen éjszaka alatt. Szeme alatt fekete karikák ültek, arcát mélyebb ráncok szántották, mint lefekvéskor. Jim úgy gondolta, hogy talán csak az erős fény miatt látja így a színésznőt.
A rockernek ez a reggel volt az utolsó, tisztán összefüggő emléke, ami ezután történt az akár egy rossz drogos utazás: összefüggéstelen, félelmetes, álomszerű. Délben (már ha ott még léteztek napszakok) észrevette, hogy újra sötétedik. Akkorra már időérzéke teljesen összekuszálódott. A többieket is kétségbe ejtette ez a változás, Caren csak sikítozott, a doki, pedig eltűnt az erdőben motyogva, előtte azonban megvádolta őket mondván, hogy biztos tudnak az összeesküvésről, ők is benne vannak, aztán felszólította a rockert, hogy mutassa meg a fákra szerelt álcázott kamerákat. Charlest viselte meg legjobban a szigeten töltött idő, egyre inkább felszínre tört paranoiája. Jim kettesben maradt az elvonási tünetekkel küszködő Carennel, aki meg volt róla győződve, hogy az egész borzalom csak az ő víziója, nem volt hajlandó tudomást venni a helyzetről, zokogott, és kimerült alvásba menekült.
Később a férfi elindult, hogy felfedezze magának a szigetet, esetleg Charlest is jobb belátásra bírja. A nap ismét feltűnt a fák között, gyorsan bejárta a horizontot, és ismét alkonyodott. Az „éjszaka” itt furcsának tűnt, egyikük sem látott se csillagokat, se a holdat az égen. Furcsa, sosem látott madarak hangosan rikácsolva üdvözölték a sötétséget. Jim ereiben megfagyott a vér hangjukat hallva, a Jurassic Park szárnyas szörnyeire emlékeztették a férfit. Megállt kezében a kulaccsal, azon töprengve, hogy talán el kéne halasztania a patak látogatását valami alkalmasabb időpontra, talán a következő nappal-ciklusra. Ekkor egy ember nagyságú valami ugrott ki a fák közül, meglökte a férfit, és elfutott mellette. Jim szívverése felgyorsult, biztos volt benne, hogy valami óriási állatot látott, valamit, ami kárt tehet bennük.
— Caren — suttogta, és a rém után indult.

***

Carent zavaros, beteg álmából ragadta ki a kéz, ami a torkára kulcsolódott. Nehezen ébredt, nem akart tudomást venni a világról, erről a borzalmas szigetről, ahol óránként váltakoznak a napszakok, és rég elfeledett állatok rikoltoznak a sötétségben. Biztos volt benne, hogy senki sem maradt ezen az átkozott helyen néhány óránál tovább. A felderítő csapat, és a tv stáb csak átvizsgálta a területet, ami a sziget méreteit tekintve nem tarthatott néhány óránál tovább. Biztos volt benne, hogy ha nem érkezik hamarosan a segítség, akkor itt fognak mindnyájan megrohadni.
Hatalmas erőfeszítések árán kinyitotta a szemét, és Charles őrült arcába nézett. Biztos volt benne, hogy a doki elvesztette kapcsolatát a külvilággal. Szeme vadul forgott üregében, körülötte függőleges karmolás nyomok vöröslöttek, mintha a férfi ki akarta volna tépni tulajdon szemét. Vajon mit láthatott, amitől ennyire eszét vesztette? Mit láthatott a lemenő nap vörös fényében a sziget partjainál?/
— Te is benne vagy te cafat, ki akarsz készíteni, a drogos ripaccsal együtt! — fröcsögte az arcába a doki.
Caren mozdulni sem tudott a rémülettől. Ilyen közel a férfi arcához azt is észrevette, hogy mélyültek támadója ráncai, mintha éveket öregedett volna azóta, hogy bevetette magát az erdőbe.
A nő le akarta magáról rázni a dokit, de ez lehetetlen feladatnak bizonyult. A férfi akkora volt, mint egy hegy, puszta kézzel összeroppanthatta volna Caren öregedő csontjait, akár a száraz faágat.
Ekkor rontott a tisztásra Jim, aki azonnal az őrült orvosra vetette magát, ám az egy jól irányzott mozdulattal a földre lökte a rockert, aztán egyetlen gyors mozdulattal átvágta Caren torkát.
A lemenő nap utolsó sugarában megcsillant a gyilkos kezében tartott üvegdarab, amit bizonyára a partra sodort szemét között talált Charles.
— Téged is elkaplak! — vicsorgott Charles Bloom, a valamikori new yorki sztárpszichiáter, a Szent Jakab sziget foglya a feltápászkodó Jimre, aztán sarkon fordult, és bevetette magát a fák közé.
Jim sosem látta viszont.

***

Ray Dakota kihallgatását október 16-án bonyolították le a Szent Jakab szigeten történtekkel kapcsolatban. Túl néhány Xanaxon, és kávén Raynek sikerült annyira összeszednie magát, hogy megértette a kérdéseket, és legjobb tudomása szerint válaszolt is rájuk.
— Mr. Dakota – kezdte a kihallgatásba egy nagydarab nyomozó — szeretném, ha megértené, hogy nem önt tesszük felelőssé a szigeten történtekért. Mindössze meg szeretnénk érteni, hogy mi az ami ott zajlott.
Spancer nyomozó lassan felvonta a szemöldökét, és kérdőn nézett Rayre, aki némi töprengés után zavarodottan bólintott.
— Azért nem tettünk eleget a kérésének sem, hogy az ügyvédje jelen lehessen a… beszélgetésen, mert ön nem vádlott Mr.Dakota. Tanuként ül most itt.
Ray ismét biccentett egy aprót.
— Oké Ray… Szólíthatom Raynek? – a nyomozó a választ meg sem várva folytatta – szóval Ray, mikor látta utoljára épségben Charles Bloomot, és Caren Coopert?
Spancer az asztal körül keringett, akár egy éhes cápa, amivel még inkább felzaklatta Rayt.
— Már válaszoltam a kérdéseikre. Október 15-én láttam őket utoljára, helyi idő szerint délután két órakor.
— Aztán, mi történt?
— Magukra hagytam őket, hogy a szomszédos sziget szállodájából átkalauzoljam a másik hét játékost is. Név szerint…
— Nálam van a lista Ray – vágott a műsorvezető szavába Spancer.
Tett egy újabb idegesítő cápa-kört, aztán feltette a következő kérdést.
— Milyen messze volt a helyszíntől a szálloda?
— Százhúsz kilométerre, az utat helikopterrel tettem meg, visszafelé.
Spancer az asztalba kapaszkodva hajolt a tanú fölé.
— Mikor érkezett vissza a szigetre Ray?
— Öt órakor.
— Addigra már – a nyomozó a jegyzeteibe pislantott – Bloom, és Cooper halottak voltak?
— Igen, egyedül Jimmyt… öööö… Mr. Spoont találtuk meg.
Ray szipogott, hüppögött egy kicsit, abba a zsebkendőbe, amit Spancer nyomott a kezébe, és végig szorongatta.
— Folytathatjuk? Rendben. Ray, mondott önnek valamit Mr. Spoon mikor megérkeztek?
— Össze-vissza beszélt, azt állította, hogy egy örökkévalóság óta a szigeten vannak, Bloom megőrült.
— Alátámasztotta bármi is a kijelentését?
Ray nagy levegőt vett, aztán suttogva szakadoztak fel belőle a szavak, akadozva, összefüggéstelenül.
— Hát látta nem? Látta azt a valamit, aki Jimmy. Ó istenem… hisz fiatal volt, most meg… azt mondta, az örökkévalóságig várt, aztán meg csak nevetett, a hangja… a hullák is rég elporladtak… hisz csak három óra, három óra… az idő valahogy megakadt a szigeten - Ray mondókája motyogásba fulladt, és tovább gyűrögette kényszeresen a zsebkendőjét.
Spancer egy képet tolt elé, ami egy kórházi ágyban fekvő férfit ábrázolt.
— Ray, ez az ember Jim Spoon?
Ray, aki a képet nézte meredten, miközben felsőtestét előre-hátra hintáztatva remegett, görcsösen rábólintott. Aztán már abba sem tudta hagyni a bólogatást, míg bele nem diktáltak egy adag nyugtatót.
Spancer felemelte az asztalról a képet, hogy zakója zsebébe süllyessze, de keze megállt egy pillanatra, és újra megnézte a fotót. A rajta lévő férfi szeme üres volt, és üveges. Egész arca őrült vigyorba borult. Ott ragadt az örökkévalóságban, nem csoda hát, hogy megbomlott az elméje.
Egy ráncos, aszott aggastyán, aki vénebb, mint a legöregebb dinoszaurusz lelet.

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2008-12-09 20:29 Eve Rigel

Eve Rigel képe

A történetből egy remek misztikus krimit lehetne írni. Úgy indul, mint egy regény, és úgy is fejeződik be. Hatásos a kezdés, jó a karakterábrázolás, a sztori megalapozása, a főszereplő bemutatása. A végén jó a csattanó.
Azonban hiányzik a történet közepe. Ezzel az ötlettel egy regényt kellene létrehozni, melyben lassanként fokozódik a feszültség, egyre több titokzatos esemény történik; apránként lehetne bemutatni, hogyan változnak a szereplők.
A szigeten történt eseményekre kevés időt hagytál, miközben a bevezetés nagyobb volumenű sztorit sejtetett.
Érdemes lenne ezt jobban kidolgozni. Sok lehetőség rejlik benne.
A stílussal nincs baj, hibakereséssel nem is bajlódtam, a szöveg olvasatta magát.

sze, 2008-12-10 01:32 Creideiki

Creideiki képe

Nagyon jó lett!!
DE: Még jobb is lehetne, ha kihasználod azt a plusz másfél oldalt, ami még belefért volna. Akkor kicsit tovább időzhettünk volna a karaktereken, és még többet megtudtunk volna róluk.
Volt egy olyan érzésem, hogy az első részt megírtad, és utána tört rád az alkotói válság. Persze valószínűleg rosszul érzem, de ott változik meg a történet jellege. Addig olyan média-kritika felhangjai is voltak, aztán ez eltűnt. Én személy szerint nem bántam volna azt sem, ha ebbe az irányba megy el a történet...(A címlapok ölnek/ De előbb meggyötörnek /Árucikk vagy nem más/ Úgy hiszed ez áldás…- zseniális!;) )
Van benn még lehetőség, főleg, hogy tulajdonképpen csak néhány epizódot villantottál fel előttünk.
Furcsa, sosem látott madarak hangosan rikácsolva üdvözölték a sötétséget. - Húúú...ez jó.
Szegény Jimmyt azért sajnáltam...Elég hamar megkedveltem,és ez is jó.

Logikailag kicsit halványnak éreztem a magyarázatot a két dolog között: plakátragasztás és celebshow.
Meg a sztori szempontjából nem is lényeges. Bár az is igaz, hogy enélkül nem kedveltem volna meg Jimmyt...;)
Grat!

-
A címlapok ölnek
De előbb meggyötörnek
Árucikk vagy nem más
Úgy hiszed ez áldás…

cs, 2008-12-11 13:02 miyoku

miyoku képe

köszönöm eve, és kicsi kék bébi :) a véleményeteket! creid jól látod, az a helyzet, h egy szuszra írtam az elejét és a végét, aztán elmúlt a varázs, és elvesztettem érdelkődésemet. :(
jimmyt én is csípem! ;)
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

cs, 2008-12-11 20:50 bellamaria

bellamaria képe

Nagyon jó lett! Ide nekem is a Jimmyfiút, már ami maradt belőle :lol:

szo, 2008-12-13 01:49 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Nahát, majdnem elfelejtettem erre odaadni az ötöst, pedig hát nagyon király,
gördülékeny stílus, életszagú karakterek, nagyon jó...

sze, 2008-12-17 20:29 Alexei B Fargas

Ehhh...utálok mindig ilyet mondani, de nekem nem tetszett. Méghozzá egyáltalán nem.
Érdekes, hogy pont azok a dolgok nem, amik másnak igen: először is, az egész teljesen kusza, mintha összecsaptad volna. Nem tudom, lehet, hogy csak én vagyok fáradt, de a stílust rettenetesen kiforratlannak és kaotikusnak éreztem néhol. Talán, mert ahogy Eve is mondta, hiányzik a történet igazi törzse, mondanivalója, veleje, "töke", helyette az egész csak az utolsó pár sor csattanójára van felépítve... mint egy kártyavár.
Másrészt, sem a karakterek, sem helyszín nem jöttek át eléggé. Kevés és üres az egész, nem láttam magam előtt semmit a novella elolvasása után, csak a csattanót, mely valóban jó és meglepő, ám számomra olyan "WTF!?". Sajnos ez nem az a fajta "WTF!?", amit a magyarban a "hubazze'" szófordulattal lehetne a legjobban lefordítani, hanem inkább a "mivan?" és a "hogy került a csizma az asztalra?". Se igazi felvezetés, se igazi kifejtés...csak gyütt' egy anomáliásos-szingularitásosos valami, oszt' a szereplőknek rossz lett.
Nem alkottál most maradandót, Miyoku, ezért részemről neheztelek rád. Többet vártam.

cs, 2008-12-18 11:18 miyoku

miyoku képe

hát, gondolom sokszor okozok a jövőben még csalódást, készülj fel! :)
senki sem tud egyforma színvonalon alkotni.
de mivel a többségnek néhány kifogástól eltekintve tetszett, így csak megosztom a történettel a mélyen tisztelt kollégákat. :) egyvalaki nem tetszése még belefér. :)
kösz, h elolvastad, és véleményeztél!
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

cs, 2008-12-18 10:55 Kentaur

Kentaur képe

"Elsőnek a nő kecmergett elő a levelek közül, és Jimnek úgy tűnt, mintha öt-hat évet öregedett volna Caren egyetlen éjszaka alatt."
ilyenekből van egy-kettő, szerintem túlvan hangsúlyozva, hogy kicsoda mit csinál. ...Jimnek úgy tűnt, mintha öt-hat évet öregedett volna egytlen éjszaka alatt.
-ez így teljesen elég lenne.
Aztán még egyszer elövöd ezt így, hogy valaki mintha éveket öregedett volna egy éjszaka alatt, ok, hogy fontos, mert másképp jár az idő, de más kifejezéssel is el lehetne érni, mondjuk:meglepődve vette észre a hófehér tincseket XY tegnap még fekete hajában...
Éted, ugyi? Ugynanaz a kifejezés kétszer nem olyan jó.
Én úgy érzetem, hogy a közepe totál kiesett, pedig amúgy nagyon jó kis idegborzolós történet, nagyon jó ötlet! a stílusa gördülékeny, a szereplők nagyon élnek. Tetszett!
----------------------------------------------------------------

"Az emberek néha belebotlanak az igazságba... Aztán fölállnak és továbbmennek."

cs, 2008-12-18 11:14 miyoku

miyoku képe

thanks bébi!
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

cs, 2008-12-18 16:32 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

„tartalmuk egy váltónadrágból, és pólóból állt” – „tartalmuk egy váltónadrágból és egy pólóból állt”
„valóságshow szereplőket” – szerintem kötőjellel
„egyben basszusgitárosa, hatalmasat sóhajtott” – nem kell vessző
„interjút (ez alól csak néhány komolyabb zenei újság volt kivétel),” – kicsit zavarónak ézrem, hogy itt is zárójel van, és még csak nincs is köze az elsőhöz.
„hogy beszámoljon arról; mit vacsorázott, kivel, és hol bulizott” – vessző, nem pontosvessző.
„elvállalta hogy részt vegyen” – vessző
„mégis a zene tovább szólt” – szerintem vessző
„különben a még elszédül” – nem kell az a
„— Hallom testvér, megcsináltad” – megszólítás előtt is vessző
„Jim azon nyomban felmondott, (még a megkezdett kirakatüveg tisztítását sem fejezte be)” – a zárójeles részt tedd a vessző elé
„Jim sosem érdekelte a csillogás” – Jimet
„a tévé pszichiáter” – vagy egybe, vagy tévés pszichiáter
„miss. díva” – Miss Díva vagy Miss díva
„— Szóval Ray drága” – megsz, vessző
„Jim tenyerébe” – névelő: a tenyerébe (elvégre nem Ray temette Jim tenyerébe az arcát…)
„Remélem addigra” – vessző: „Remélem, [hogy] addigra”
„Ó édesem!” – mgsz, vessző
„— Ó édesem! – sóhajtott Ray.- Megnyugtatlak” – központozás: pont után szóköz, és gondolatjel, nem kötőjel
„semmi ami veszélyt” – vessző: „semmi [olyan], ami veszélyt”
„zavarhatja meg - vágott közbe Jim” – gondolatjel
„vágott közbe Jim, a műsorvezető nyafogó stílusában” – nem kell vessző
„Nem Charles” – mgsz, v
„oltalmazón beterítve azt” – oltalmazón terítve be
„Zsíros félhosszú haja” – v
„ezt a néhány hetet!/ Fohászkodott Jim” – nem sikerült lezárni a dóltbetűt? [i] és [/i], kacsacsőr-zárójelek közt.
„Charles Bloom, és Caren Copper” – nkv (nem kell vessző)
„Jim a többiek felé, mivel azok” – én betennék egy ’de’ kötőszót
„üvöltött:
— Pofa be!” – központozás: egy sorba
„Charles, és Caren” – nkv
„próbálkozott újra a rocker mutatóujjával felfelé” – v
„vetett az égre, aztán mint aki” – nem kell az aztán
„Ugyan már Jim” – mgsz, v
„az időérzékünket. — vetette be a megnyugtató orvos dumáját Charles” – ad1: ezt a kommentet előrébb, első tagmondathoz kellett volna illeszteni! Ad2: központozás: nem kell pont.
„majd Jimre kacsintva hozzáfűzte — lehet” - közp: „majd Jimre kacsintva hozzáfűzte: — Lehet”
„whisky gőzben” egybe, vagy: „hogy te a whiskys gőzben”
„mégis inkább mással próbálkozott:” – közp: egysorba
„— Caren, drágám nyugodj meg”
„Caren, drágám nyugodj meg, a fiú csak fölöslegesen ijedezik” – ad1: veszők: „Caren drágám, nyugodj” vagy „Caren, drágám, nyugodj” Ad2: felszólítás, tehát felkiáltójel
„ijedezik” – megijesztened, ijedten, ijedezik, szóism.
„, hisz az elmúlt években, állandó társai voltak a nyugtatók” – nkv
„, altatók, oly sűrűn kapkodta be őket” – javasolt inkább pontosvessző
„kupacba hordva és aludni próbált” – v
„a tévé doki” – egybe, vagy tévés doki
„. Ingét levette, dereka köré csomózta” – javasolt egy ’és’
„mintha öt-hat évet öregedett volna Caren egyetlen éjszaka alatt” – szórend: „mintha Caren öt-hat évet öregedett volna egyetlen éjszaka alatt”
„ami ezután történt az akár” – v
„a doki, pedig eltűnt az erdőben motyogva” – „a doki pedig motyogva eltűnt az erdőben” Megjegyzem ez a mondat elég hosszú lett, vágd ketté nyugodtan!
„meg a fákra szerelt álcázott kamerákat” – szerintem v
„egyre inkább felszínre tört” – névelő: a felszínre
„se csillagokat, se a holdat” – névelő: a csillagokat (vagy akkor a hold elől töröld a névelőt)
„vér hangjukat hallva” – névelő: a hangjukat
„következő nappal-ciklusra. Ekkor egy ember nagyságú” – tagolás: javasolt új sorba
„— Caren — suttogta, és a rém után indult” – felkiáltás (mármint szerkezetileg, a suttogástól eltekintve), tehát felkiáltójel
„A felderítő csapat, és a tv stáb” – nkv
„Biztos volt benne” – szóismétlés! „Abban is biztos volt”
„karmolás nyomok” – egybe, vagy „karmolások nyomai”
„volna tépni tulajdon szemét.” – névelő: „volna tépni a tulajdon szemét.”
„a sziget partjainál?/” – itt sem sikerült lezárni a dőlt betűt
„Te is benne vagy te cafat” – megsz, v
„gyors mozdulattal” – mozdulattal, mozdulattal,, szóism
„, a Szent Jakab sziget foglya” – késői infó! Korábban kellett volna megtudnunk a sziget nevét.
„Xanaxon, és kávén” – nkv
„kezdte a kihallgatásba egy nagydarab nyomozó” – kezdett a
„nagydarab nyomozó — szeretném” – gondolatjel elé v
„hogy mi az ami ott zajlott.” – v
„ön nem vádlott Mr.Dakota” – mgsz, v
„Oké Ray…” – mgsz, v
„Szólíthatom Raynek? – a nyomozó a” – közp: nagy kezdőbetű
„választ meg sem várva folytatta – szóval” – közp: „választ meg sem várva folytatta. – Szóval”
„szóval Ray” – mgsz, v
„Charles Bloomot, és Caren Coopert” – nkv
„Nálam van a lista Ray” – mgsz, v
„vissza a szigetre Ray?” – mgsz, v
„Bloom, és Cooper” – nkv
„valamit Mr. Spoon mikor megérkeztek?” – v: „valamit Mr. Spoon [akkor], mikor megérkeztek?”
„Hát látta nem?” – v
„. Ó istenem…” – nagybetű, plusz esetleg v
„megakadt a szigeten - Ray” – gondolatjel
„dinoszaurusz lelet” – egybe, vagy lelete
*
Érdekes, hogy helyenként bár kötőjel maradt a gondolatjel helyén, ahova gondolatjel kellett volna, ott meg kvirtmínuszt raktál… Na már most: a kötőjel a nagyon rövid, a gondolatjel (nagykötőjel, félkvirtmínusz, endash) a hosszú, a kvirtmínusz (emdash) meg a nagyon hosszú; ez utóbbi egyébként nincs a magyar helyesírásban hivatalosan. Na nem nagy baj, csak megjegyzem, hogy technikailag nem ez a megfelelő. :)
*
Vegyes érzelmeim vannak. Nagyon jó a bevezetés, közepes a közepe, izgalmas a vége, és… befejezetlen/megmagyarázatlan/hiányos a legvége. Mi is történt akkor most? (Ahogy Brezsnyew is mondta: WTF? Esetemben inkább: Qua?) Nem jó az ilyen, az olvasó csak vakarja a fejét, aztán megvonja a vállát.
Hmm, ez tényleg inkább kisregénybe illett volna. Sok volt a szereplőbemutatás és előzmény a tényleges történésekhez képest, kár, pedig az igazán jól sikerült. Hm, akkor inkább a többi része kevés ehhez képest! :P
A fogalmazással viszont nincs baj, a vesszőhibáktól eltekintve olvasmányos, gördülékeny, egy-két apróbb szórendhiba még előfordult.
Gondolom, nem mondok nagy meglepetést azzal, hogy tudsz te ennél jobbat is. :)

___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

p, 2008-12-19 09:07 miyoku

miyoku képe

thx, javítom majd, ha lesz időm.
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen