3/6. - Révész András

A legnagyobb félelmem

Már hetekkel a premier előtt lefoglaltam egy jegyet a legújabb Star Trek filmre. Türelmetlenül vártam a vetítés napját, éjszakánként alig tudtam aludni az izgatottságtól.
Megnéztem a filmet, de amilyen széles vigyorral léptem be a vetítőterembe, olyan lelombozottan léptem ki az „EXIT” feliratú ajtón. Egyszerűen pocsék volt. A címén kívül szinte semmi köze nem volt a klasszikus Trek univerzumhoz.
„Akkor ennyi? Most már az összes Trek film ilyen elbohóckodott vígjáték lesz? Ez ellen tenni kell valamit!” – határoztam el magamban.
Hazaérve az volt az első dolgom, hogy elővettem a jó öreg wicca boszorkány könyvemet. Már régóta nem folyamodtam okkult tudományhoz, de szerencsére nehezebb elfelejteni, mint megtanulni az angolszász varázslók praktikáit.
Az oltárt hamar felállítottam hálószobám közepén, már csak ki kellett várnom a megfelelő holdfázist, hogy megidézzem minden idők legzseniálisabb koponyájának szellemét, Gene Roddenberry-t, a Star Trek atyját.
Maga az idézés roppant egyszerűen ment, meg is lepődtem, hogy a szellem milyen gyorsan válaszolt a hívásomra. A szeánsz alatt végig az eredeti sorozat főcímdala ment, talán emiatt talált vissza ilyen hamar a Földre a csillagok közül.
A szellem azonnal tudatta jelenlétét; a főcímdal kétszer olyan hangosan szólt. „Kérlek, szálld meg a testem, és adj ihletet ó nagy Roddenberry!” – mondtam a szellemnek. Amint testembe költözött, azon nyomban támadt egy jó ötletem, és írni kezdtem. A szavak egymás után perdültek ki fürgén pattogó ujjaim közül, alkotás közben valóságos extázis lett rajtam úrrá; a mai napig nem emlékszem arra, ami azokban az órákban történt.
Másnap a klaviatúrára borulva ébredtem fel. A számítógép még mindig be volt kapcsolva, a monitoron teleírt oldalak egész sora tündökölt karikás szemeim előtt. De ami a legfurcsább volt az egészben, hogy fogalmam sem volt, miről szól a történet.
A szöveg egyáltalán nem volt megszerkesztve, ezért, és hogy címet adjak neki, többször is el kellett olvasnom. A végén egy briliáns alkotás született belőle, olyan, ami híven tükrözi a Star Trek univerzumát, és hű maradt Gene Roddenberry utópisztikus elképzeléseihez is.
Egyszerűen tökéletes volt.
Másnap azonnal elküldtem a művet a kiadómhoz. Néhány óra múlva már jött is a telefon:
„Ez meg mi a fene?” – kérdezte a szerkesztőm, aki mellesleg a kebelbarátom volt?
„Hogy hogy mi? Hát nem egyértelmű? Ez a válasz arra a szemétre, amit a mozikban vetítenek!”
„Miért, mi megy most a mozikban?!” – Letettem a kagylót. Az az agyalágyult, fogalma sem volt a probléma súlyos mivoltáról! Csak egy választásom maradt: az internet.
A legtöbb ismert sci-fi portálra elküldtem kéziratomat, de mindenhonnan visszautasították. „Mi van az emberekkel? Hát senki sem veszi észre, hogy itt a Trek jövője forog kockán?” – Nem értettem a dolgot, teljesen le voltam taglózva.
Már kezdtem elveszíteni minden reményt. Félelmem napról napra nőtt, képtelen voltam azzal a tudattal élni, hogy ezzel a melléfogással örökre vége szeretett Trek világomnak. Hát lehet az, hogy egy ember sem vette észre a nyilvánvaló ellentmondásokat? Hogy a hajót nem a Földön építették, és hogy a... Á, mindegy. Napestig sorolhatnám. Mély depresszióba estem, napokig kis sem mozdultam lakásomból.
Mikor már harmadik napja azzal ütöttem el az időt, hogy a korszakalkotó sorozatok részeit néztem újra és újra, valaki becsengetett hozzám.
Furdalt a kíváncsiság, ezért ajtót nyitottam. Két, elegáns öltönyben feszítő, magas férfi állt előttem. Jómagam alig vagyok száznyolcvan centiméternél magasabb, és éppen a szakadt pizsamámat viseltem, szóval igen szánalmas látványt nyújthattam előttük.
– Ön George McCoy? – kérdezte a jobb szélső alak.
– Igen, én – válaszoltam szerényen.
– Maga írta a „Roddenberry után szabadon?” novellát?
– Igen – válaszoltam, de a következő másodpercekben már meg is bántam a dolgot. A két öltönyös férfi valóságos buldózerként nyomtak be lakásomba, becsukták maguk mögött az ajtót, és leültettek íróasztalom székére. Elég csúnyán néztek rám ahhoz, hogy ne akarjak ellenkezni, így engedelmeskedtem nekik.
– Hol a kézirat? – kérdezte nyersen az egyik, miközben társa leült a számítógépem elé, és elkezdte átkutatni a rajta tárolt szövegeket.
– A fiókban – mondtam megszeppenve. – De minek az maguknak? – Kikérdezőm lehajolt hozzám, egészen közel tolta frissen borotvált arcát az enyémhez, majd így szólt.
– Maga rendes fickónak látszik. Nem bántjuk, ha a közeljövőben egy szót sem ejt erről a kis incidensről, és nem gépeli le még egyszer azt a novellát.
– De... De...
– Semmi de. Így lesz, és kész.
– Megvan – szólalt meg a másik. – Egy pillanat, és törlöm.
– Tehát, megértettük egymást? – kérdezte, miközben combomat a tölcsérbe tekert kéziratommal paskolta.
– Igen. – Közben a másik alak egy mobiltelefont vett elő, tárcsázott, majd beszélni kezdett.
– Megvan a kézirat. Mi az utasítás? – szerencsémre elég hangosan beszélt a vonal másik végén lévő férfi, így tisztán hallottam minden egyes szavát.
„Hozzák ide, a többi közt van a helye.”
Búcsúzóul az öltönyös fickók alaposan megagyaltak, mondván, ez csak ízelítő volt abból, amit akkor kapok, ha kinyitom a szám. Persze megígértem nekik, hogy nem beszélek róla, de amint kiléptek lakásomból, első dolgom volt tárcsázni a kiadómat.
„Halló?”
„Én vagyok, George. El sem fogod hinni, mi történt velem!
„George? Tényleg te vagy az? Hol voltál eddig? Már hetek óta nem veszed fel a telefont...” – Azonnal letettem a kagylót. A telefonomat lehallgatták, ez már világos volt, sőt, akkor valójában az öltönyösöknek küldtem el a kéziratot, és valószínűleg, hogy az interneten is ők utasítottak vissza. Micsoda összeesküvés!
De kit érdekel mindez... Hiszen legnagyobb félelmem immáron valósággá vált: nem lesz több Star Trek a világon.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2009-07-17 14:10 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Jól indult, jól folytatódott, aztán nem úgy ért véget, ahogy vártam. Nincs igazi csattanó a végén, pedig az előzményekből ez következett volna.
Most kicsit csalódott vagyok. :shocked:
(és Star Trek rajongó)

szo, 2009-07-18 09:43 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Eve, tedd át légy szíves Egyébből a scriptbe! Javításnál csúszhatott megint el.
*
"boszorkány könyvemet" - boszorkánykönyv nem egybe?
"Az oltárt hamar felállítottam hálószobám közepén" - szórend: "Hamar felállítottam az oltárt hálószobám közepén"
"A szeánsz alatt végig az eredeti sorozat főcímdala ment" - hihi :D
"és adj ihletet ó nagy Roddenberry!”" - megszólításnál (és felkiáltó szavaknál: ó, ej, hé, stb) vessző: "és adj ihletet, ó, nagy Roddenberry!”"
"teleírt oldalak egész sora" - teleírt oldalak sora? Eleve monitoron csak egy oldalt látsz egyszerre, emellett még képzavar is...
"tündökölt karikás szemeim" - páros szervek egyes számba! "tündökölt karikás szemem"
"A szöveg egyáltalán nem volt megszerkesztve" - miért nem?
"ezért, és hogy címet adjak neki, többször is el kellett olvasnom. " - uh, gondolatjelekkel szebb lenne: "ezért - és azért is, hogy hogy címet adjak neki - többször el kellett olvasnom. "
"aki mellesleg a kebelbarátom volt?" - uh, kérdőjel? Csak nem siettél az írással? :)
"ómagam alig vagyok száznyolcvan centiméternél " - az azért nem nevezhető alacsonynak sem.
"„Roddenberry után szabadon?”" - uhh, a kérdőjel szándékos?
Hopp, itt észrevettem egy ellentmondást. Az oké, hogy a főszereplő gondolatai idézőjelesek. De volt egy párbeszéde a kiadóval! Az miért idézőjel? Vagy ha az idézőjel, ez itt most miért nem az?
"A két öltönyös férfi valóságos buldózerként nyomtak be lakásomba" - alanyegyeztetési hiba. Meg névelőhiány. "A két öltönyös férfi valóságos buldózerként nyomott be a lakásomba"
"majd így szólt." - kettőspont.
"„Hozzák ide, a többi közt van a helye.”" - most miért az idézőjel?
"„Én vagyok, George. El sem fogod hinni, mi történt velem!" - lemaradt az idézőjel vége.
"és valószínűleg, hogy az interneten" - valószínű, hogy
*
Először azt hittem, valamiféle élménybeszámolóval vagy filmkritikával van dolgom. Aztán a wicca könyvnél felderült az arcom. :)
Később jött a keserű szájíz. Ennyi? Semmi ütős befejezés, semmi magyarázat, semmi háttér, teljesen ellaposodik.
Jönnek az összeesküvők, hogy "maradj csöndben!", és csöndben marad. Ennyi...
Nem értettem azt, hogy a párbeszédeknél miért van hol idézőjel hol gondolatjel. Még az sem magyarázza meg, hogy esetleg a telefonbeszélgetést akartad volna jelezni ezzel.
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

k, 2009-07-21 10:34 Révész

Révész képe

Köszönöm a javítást!
A cím végén szándékos a kérdőjel, az kivételesen nem elütés ;)
"aki mellesleg a kebelbarátom volt?" - uh, kérdőjel? Csak nem siettél az írással? :) Igazából tényleg siettem vele, tartani akartam a határidőmet.
Az idézőjeles problémát jó, hogy észrevetted. A telefonálásnál egyértelműen az van idézőjelben, aki a vonal másik végén beszél, George szövegénél meg átjavítottam gondolatjelre. A többi gondolatjeles szöveg George gondolatait jelzi.
Ezt az írást úgy kezdtem, hogy már megvolt a vége, azon nem is akartam változtatni. Igaz, így tényleg kicsit befejezetlen hatása van, csak a témakiírást tartottam szem előtt.
(a saját verziómat javítottam, ha itt belenyúlok, megint elkóborol)
_______________
Az Út keresője