3/7. - bellamaria

A KENNEDY GYILKOSSÁG REJTÉLYE

Tudtam, hogy előbb-utóbb történik valami baj vele. Már nem látott egészen jól, lassabban, nehézkesen mozgott. Az öregséggel nem könnyű megbékélni. Főleg neki, az örökmozgónak, aki valaha a környék szépfiújának számított. Nevét mindenki ismerte errefelé. Igazi macsó volt, akit imádtak a lányok. Ha megjelent valahol, nagy csoportokban állták körül. Annyi nője volt, amennyit akart.
Még most, öregkorában sem tudott békésen megülni fenekén a szobában. Kint gyönyörűen sütött a nap, én épp az egyik cikkemet javítgattam az ablak előtt álló íróasztalomnál. Ő valószínűleg elunta magát. Csak arra figyeltem fel, hogy csukódott mögötte az ajtó. Valami megérzésféle visított fel a belsőm legmélyén, de mire időm lett volna reagálni rá, addigra már meghallottam a hatalmas csattanást.
Az út szélén feküdt, oldala zihálva emelkedett. Csúnyán telibe kaphatta az ütést. A jármű, ami elütötte, továbbhajtott anélkül, hogy lassított volna. Bevittem a lakásba és óvatosan a kanapéra fektettem.
Haragszom rá, hogy ilyen helyzetbe hozta magát, és nagyon aggódok érte, mert ő a legjobb barátom.
– Öreg, nagyon ramatyul festesz. – hajoltam fölé aggódva. – Hívjak orvost?
– Eszedbe ne jusson, Kölyök! Hagyd az orvost a fenébe! Tudod, hogy utálom a fehérköpenyeseket! Valamibe csak bele kell halni. Inkább ebbe, mint egy kiadós hasmenésbe, nem igaz? – Rekedten, hörögve felnevetett. Én aggódva figyeltem.
– Te, Kölyök! Hozz egy kis vizet, és ülj le ide mellém! Meg szeretném veled osztani életem egy sötét titkát. Hátha… tényleg vége. Nem szeretném a sírba vinni. Ha elpatkoltam, nyugodtan írd meg és add el a sajtónak. Mi is a neve annak a kövér hájpacni főszerkesztőnek, akinek dolgozol? Mindig elfelejtem.
– Morrisnak?
– Igen, annak a Morrisnak. Ha nem neki, akkor add el valaki másnak. Egész szép kis dohányt markolhatsz fel ezért a sztoriért. Nekem akkor már úgyis mindegy, hogy utálnak-e vagy szeretnek azért, amit tettem.
Vizet hoztam, felemeltem a fejét, és megitattam. Majd betakartam egy pokróccal és odakucorodtam mellé. Ő pedig belefogott a mesélésbe.
– Tudod, Kölyök, elég kalandos életem volt. Meséltem már belőle ezt-azt. Sok városban megfordultam Amerika szerte. Akkor épp a texasi Dallasban dolgoztam egy könyvtárban, féregirtóként. Nem valami jól tejelő állás, de szerettem Dallasban élni. Az a város tele volt jobbnál jobb nőkkel. Apám! Mennyi nőm volt nekem akkoriban! Hamvas vörösek, tüzes feketék!
– Öreg, mi történt a könyvtárban? – Enyhe lelkiismeret furdalást éreztem, amiért félbeszakítottam, de tudtam, ha elkezd a nőiről mesélni, soha nem tudom meg tőle a lényeget.
– Ja, bocs. Már elfelejtettem, hogy az uraság nem szereti, ha a hódításaimról beszélek. Mondom tovább, csak hozz egy párnát a fejem alá. – Szemében felfedeztem a megbántottság szikráját. Soha nem szerette, ha félbeszakítom. A párnás dolgot is azért találta ki, hogy ezzel vegyen elégtételt. De nem mertem sürgetni. Inkább elkotródtam kedvenc párnájáért.
Miután kényelmesen elhelyezkedett, ismét belefogott a mesélésbe.
– A főnököm egy köcsög, senkiházi, neurotikus, idióta kommunistabérenc volt. Világéletemben utáltam a komcsikat az egyenlősdijük végett! Az pedig csak hab volt a tortán, hogy szerintük mindenki egyenrangú. Egy nagy lótúrót! Nem úgy teremtették a világot, hogy mindenki egyforma jogokkal rendelkezzen! Vannak fajok, akik értékesebbek és uralkodásra születtek, mert intelligenciájukból kifolyólag ez a pozíció illeti meg őket a legjobban, a többi pedig csak arra való, hogy a felsőbbrendű fajt kiszolgálja.
Ideológiai okfejtése után hevesen bólogatni kezdtem. A kettőnk szereposztásában is minden kétséget kizáróan ő volt a főnök, én pedig a beosztott. De ezt készségesen el is fogadtam. Igyekeztem a kedvében járni, lestem minden kívánságát. Tehettem volna mást? Öreg barátom, helyeslésemet látva, tovább folytatta a történetet:
– No, ez a marxista vörösbérencet, Lee Harvey Oswaldot bízták meg az élelmezésemmel. Tudod, a munkahelyhez koszt és kvártély is járt mindenkinek. Mert dolgoztak ott mások is ugyanebben a beosztásban, de állítom neked, Kölyök, hogy én voltam a legjobb köztük. És ez az idióta Oswald, aki a sors kegyetlensége folytán a főnököm volt, annyira teleszívta magát ott a Szovjetunióban ezzel az „egyenlő munkáért egyenlő bért”-féle eszmékkel, hogy nekem is pont ugyanannyit adott, mint a többi munkatársamnak. Pedig azok a nyomomba sem érhettek! Egész nap valami félreeső sarokban döglöttek, míg nekem térdig kopott a lábam a munkában. De annyira szerettem dolgozni, hogy képes lettem volna ingyen is csinálni! Láttál már egy párszor akció közben, éles a szemem és van még erő ezekben az öreg csontokban is!
Mikor ezt kimondta, képe sugárzott az elégedettségtől. Jobbnak láttam nem emlékeztetni rá, hogy a múltkor a tükörképének köszönt az előszobában.
– Ezt a faszit, az Oswaldot utáltam tiszta szívemből. Reméltem, hogy az életem során legalább egyszer alkalmam nyílik rá, hogy jól befűtsek neki. Akkoriban épp valami nagy hacacáréra készülődtek városszerte. Az elnök, John Fitzgerald Kennedy látogatását várták. No, annak se bírtam a pofáját. Az a vastag, brutális szája! A széles, fogpasztareklám-mosolya is csak álca volt, amivel az igazi természetét leplezte. Ő volt a feleségével a nagy amerikai álompár! Közben meg az asszony háta mögött butuska, kikent-kifent színésznőcskékkel kamatyolgatott. Joan Crawford, Lana Turner és Marilyn Monroe volt a babája. Pedig a neje elég rendes nőnek nézett ki, aki több tiszteletet érdemel. Kennedy nyugodtan kezet foghatott volna ezzel az Oswalddal, aki még verte is a feleségét. Jól jegyezd meg, Kölyök, a nőket tisztelni kell! – Szigorú szemmel nézett rám.
Szívesen megkérdeztem volna tőle, ha már annyira tisztelte a nőket, miért nem volt képes eggyel sem tartós kapcsolatot kialakítani? De inkább hallgattam. Kíváncsi voltam a történet folytatására. Így csak bólintottam, ő pedig folytatta a mesélést:
– Már napokon keresztül figyeltem, hogy ez az Oswald-fiú azzal a mulató tulajdonossal, Jack Rubyval sutyorog. Egyszer láttam, amint egy hosszú csomagot hozott Oswaldnak, amit a könyvtár polcai alá dugtak. Este, mikor a többiek hazamentek, megnéztem, mi van benne. Egy olasz gyártmányú, Mannlicher típusú puska volt a barna csomagolópapírba rejtve. Elég pontatlan és megbízhatatlan fegyver, hirtelen el sem tudtam képzelni, mi a francnak ez nekik. Majd ahogy városszerte folyt a készülődés Kennedy fogadására, akkor kapcsoltam, hogy Oswald nyilván az elnököt készül kinyírni. Úgy gondoltam, nem nagy kár érte, elég sunyi alak volt ez a Kennedy, de nem akartam belefolyni a dologba. A sors azonban másként osztotta a lapokat.
– Öreg, te azt akarod mondani, hogy szemtanúja voltál a gyilkosságnak? – Leesett az állam.
– Kölyök, ne szakíts állandóan félbe, mert elveszítem a fonalat! – nézett rám mérgesen.
Én befogtam a lepénylesőmet, ő pedig folytatta a mesélést:
– November huszonkettedikére volt kitűzve az elnöki látogatás napja. Tudod milyenek a népek. Szeretik a szenzációt. Mindenki kitódult az utcára, az egész Elm utca tele volt bámészkodókkal. Még gyerekek is voltak a tömegben, akiket elkértek a szüleik az iskolából. Innen a könyvtárból is kicsődült mindenki. Csak Oswald maradt bent az épületben. Előhúzta a barna csomagot a polcok alól, és felment a hatodik emeletre. Én csendesen utána osontam. Megtöltötte a fegyvert, kinyitotta az ablakot, és kidugta rajta a puska csövét. Nem tudom, hány óra lehetett, de már délután volt. Onnan gondoltam, hogy elmúlhatott dél, mert Oswald már megebédelt. Egy jó nagy adag rizst vágott be fekete babbal. Imádta a latin amerikai ételeket. Pedig nem bírta. Gyenge gyomrú volt, mint minden neurotikus ember.
Ahogy ott álltam behúzódva egy sötét sarokba, hallottam, amint nagyot kordult a gyomra. No, gondoltam magamban, ebből nem sok jót nézek ki. Az én hasam, mikor ilyen hangokat hallat, abból hamarosan futás lesz. De ő csak állt ott vitézül, figyelte az elnöki konvojt, ami épp akkor fordult be a Houston Streetről. Egészen lassan, lépésben haladtak. Nyitott Lincolnban ült az elnök és a felesége, Texas kormányzójával. Már jó lőtávolságban voltak, mikor Oswald hasa óriásit kordult. Káromkodott egy nagyot, és otthagyva az ablakot, puskát, elkezdett rohanni a mellékhelyiség irányába. Én csak rövid ideig haboztam. Nem sok időm maradt a gondolkodásra, mert elveszítettem volna a célpontot. Odatoltam egy széket az ablakhoz, kezembe vettem a puskát, és célba vettem Kennedy fejét. Két lövést adtam le, egyiket a fejére, másikat a mellkasára. Az elnök előrebukott, egyenesen a felesége ölébe. Csupa vér lett az asszony rózsaszín kosztümje. Szegény, ijedtében sikoltozni kezdett: „Jaj istenem, megölték a férjemet!” Lent az utcán, a merényletet követően nagy szaladgálás támadt. Én igyekeztem minél előbb elpucolni a helyszínről. Később hallottam, hogy Oswaldot gyilkosság vádjával letartóztatták, majd mikor a fogdából a bíróságra vitték, Ruby lelőtte. Nem volt kár érte. Kennedy feleségét sajnáltam egy kicsit, hogy özvegyen maradt, de gondoltam, hogy egy ilyen csinos asszonyka előbb-utóbb úgyis talál másik férjet magának. Azt azonban, hogy lelőttem az elnököt, soha nem bántam meg. Nem volt ő sem jó ember. Azt hallottam róla, hogy utálja a macskákat.

Öreg barátom a vallomását követő néhány nap múlva visszaadta lelkét a teremtőnek. Tisztességesen eltemettem a hátsó udvarban a hintaágy mellé, ahol mindig olyan békésen szunyókált.
Egy pár napra rá felkerestem a főszerkesztőmet. Röviden elmeséltem neki a sztorit. Miután meghallgatott, óriási üvöltözésbe kezdett. Én még embert nem láttam ennyire kiabálni. Arca paprikapiros volt, már attól féltem, hogy megüti a guta. Azt ordította, hogy ő egy komoly újságot ad ki, én pedig biztos hülyének nézem, gyerekmesékkel akarom etetni, és ha nem akarom, hogy azonnal felmondjon, akkor pusztuljak a szeme elől. Futva menekültem az irodájából. Pedig ez a történet az első szótól az utolsóig igaz, a saját fülemmel hallottam. A macskám mesélte el nekem.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2009-06-14 06:20 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Az a fránya macska. :D

p, 2009-07-17 14:03 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Ööö... ez miért nincs még kint?
Már írtam hozzá kommentet.

p, 2009-07-17 15:44 bellamaria

bellamaria képe

Eve: nem tudom. Valamiért visszabújt
:)

p, 2009-07-17 14:32 Ndy

Ndy képe

Gratula, Marika, így kell ezt csinálni :) Élethű, érzékletes szereplők, groteszk csattanó.
Apróbb kötözködés: négyszer állítja meg a beszélőt a másik szereplő, és mindig leírod, hogy "és folytatta a mesélést". Ez nem kell, elég az írásjel, tudjuk ki az elbeszélő.

p, 2009-07-17 18:26 Aures

Aures képe

Én is gratulálok Marika! :)
A helyén van az írás, nagyon tetszik... most, hogy belegondolok, tőled eddig ez a mű tetszik a legjobban. Szerintem sokat csiszolódtál, sokkal "letisztultabb" a stílusod. (Eddig is jó volt.)
És jó volt olvasni. :)
Grat!
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

p, 2009-07-17 18:38 Alexei B Fargas

Kellemes kis olvasmány. Mikor a fegyvert kritizálta, azt hittem, kicseréli egy jobbra! :-D

p, 2009-07-17 19:29 bellamaria

bellamaria képe

köszönöm szépen , hogy elolvastátok. Egész eddig kénytelen voltam az anyám véleményére hagyatkozni, aki rettenetesen letolt a témaválasztás végett. :)

szo, 2009-07-18 15:33 Lucas

Lucas képe

Nem tudok mást hozzátenni, mint hogy nagyon jó, gratula!
Talán mi, akik láttuk a képet, kicsit hátrányban vagyunk másokkal szemben, hisz nekik nagyobb meglepetés a vége.

k, 2009-07-21 20:38 Obb_régi

Hát ez úgy végigment, ahogy kell, nem hiszem, hogy tudnék segíteni, nem vettem észre semmi belekötököt. Gratulálok.
-----
De ez csak én vok, és lehet, hogy nem is lényeges.
De...
Nem a győzelem, sem a részvét, hanem a fontos, fontos!

sze, 2009-07-22 09:43 Muraközy Konrád (nem ellenőrzött)

Az összes macskás közül ez a legjobb. Aranyos történet, habár bitang nagy macska kellett legyen, ha képes volt azt a puskát megemelni, célra tartani és kétszer tüzelni is, de ez csak technikai kötözködés. Mesében nem illik :)

sze, 2009-07-22 10:18 Crystalheart

"mulató tulajdonossal" - Mulat, de csárdást is jár közben? :D
 
"latin amerikai" - kötőjel
 
Nekem is tetszett :D Attól eltekintve, hogy ha nem látom előtte az öt lehetséges képet, akkor is rájövök, hogy macska, de legalábbis egy kisebb négylábú jószág az "öreg". ("oldala zihálva emelkedett", "Bevittem a lakásba", "bízták meg az élelmezésemmel", ilyeneket általában állatokra szoktak.) Így a meglepetés igencsak elmaradt, pedig sem a szinopszist, sem a hozzászólásokat nem olvastam el előtte. Talán kellett volna még valami, valami plusz mindezen fölül is, bár neken nincs ötletem.
 
A gyilkosság mesélésénél a macsek mintha tök tárgyilagosan sorolná az eseményeket. Kiegészíthetnéd egy kis eseménnyel, kommentel, nem tudom, és/vagy vihetnél bele még egy kis flegmázást, az öreg stílusát, mert ott egy kicsit mintha alábbhagyott volna.
 
De jópofa. :) Dicséretes, hogy a képet nem csak távolról súrolta, hanem konkrétan belevetted.

cs, 2009-07-23 10:33 Kentaur

Kentaur képe

"Bevittem a lakásba és óvatosan a kanapéra fektettem.
Haragszom rá, hogy ilyen helyzetbe hozta magát, és nagyon aggódok érte, mert ő a legjobb barátom."-átváltasz jelenidőbe, ami nagyon zavaró, plusz megmagyarázol egy érzelmet, ami meg jajjjjj! :-D

"– Öreg, nagyon ramatyul festesz. – hajoltam fölé aggódva. – Hívjak orvost?"-bentmaradt egy pont, ami nem való oda.
"Imádta a latin amerikai ételeket."latinamerikai-így, egybeirandó,mesteleg kötőjel, de egybe írva is elfogadott, de külön semmiképpen...
Sokal jobb lett így, hogy kiekrültek belőle azok a kifejezések, amikből élből leesett volna a slusszpoén. Így valóban egy aranyos és érdekes történet lett. :-)
EK:mucus
Anyukád hogy van, EK?!

----------------------------------------------------------------
"Az írás olyan, mint a herpesz:tünetmentes lehetsz, de gyógyult nem!"

cs, 2009-07-23 18:29 bellamaria

bellamaria képe

Kérem... én egy kicsit japán felfogású vagyok. Mint az a japán szabó, akinek elvittek egy pecsétes zakót, hogy varrjon ugyanolyant. Meg is varrta, pedánsan, még a pecsétet sem felejtette le róla.
Tényleg a képről írtam. És csak ez az egy szál csattanó volt benne, hogy a macska az elkövető. Most már egész másképp írnám meg. Köszönöm az észrevételeket.

sze, 2009-07-29 17:02 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

"Csúnyán telibe kaphatta az ütést. A jármű, ami elütötte" - szóismétlés
"Haragszom rá, hogy ilyen helyzetbe hozta magát, és nagyon aggódok érte, mert ő a legjobb barátom." - jelendőre váltottál, holott előtte is és mögötte is múlt időt használsz.
"Öreg, nagyon ramatyul festesz. –" - központozási hiba
"Szívesen megkérdeztem volna tőle, ha már annyira tisztelte a nőket, miért nem volt képes eggyel sem tartós kapcsolatot kialakítani?" - ez nem kérdőmondat, ez kijelentő mondat. Szívesen megkérdeztem volna tőle, hogy. Pont.
"Ő pedig belefogott a mesélésbe." "ő pedig folytatta a mesélést" ""ő pedig folytatta a mesélést" háromszor használod majdnem ugyanazt a kifejezést
"Tudod milyenek a népek." - vessző: "Tudod [azt], [hogy] milyenek a népek."
"minden neurotikus ember.
Ahogy ott álltam behúzódva egy sötét sarokba" - bármily csábító, párbeszéd közben nincs sortörés (azzal ugyanis a narrátorra ugrasz). Ha nagyon szét akarod választani, fűzz közbe kommentet, de egyébként egybe.
"Az én hasam, mikor ilyen hangokat hallat, abból hamarosan futás lesz." - a mondat eleje szerkezetileg nem áll össze a végével. Ezt írtad: "Az én hasam, abból futás lesz" csak komment van közbeékelve. Ez valójában két mondat, és az első befejezetlen: "Az én hasam, mikor ilyen hangokat hallat... Abból hamarosan futás lesz."
*
Hihi, nagyon jó kis mosolygós történet. A hosszú szövegelést nem éreztem unalmasnak (pedig tényleg már-már veszélyesen hosszú :) ).
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

p, 2009-07-31 09:42 bellamaria

bellamaria képe

Norbi: nagyon szépen köszönöm a hibalistát. A szereplőim már megint többet szövegeltek a kelleténél. :( Ritkán szólalnak meg, de akkor hosszan. Már kezd gyanús lenni, hogy nyilván én is ilyen vagyok (: elkullog: )
EK:opus

p, 2009-07-31 02:29 ColemanV

ColemanV képe

Ojjé! :D
.
Az az igazság (-Akkor hazudik!-Hofi) hogy mikorra ezt az írásodat kezdtem olvasni már teljesen kimentek a fejemből a feladat képei és csak az utolsó mondatnál ugrott be a macskás kép (na jó, a hintaágy melletti temetésnél már gyanakodtam), így aztán NEKEM a csattanó aztán tényleg nagyon ütött :D
.
Tényleg hatalmas gratula, és ne hallgass senkire témaválasztást illetőleg, mert láthatóan jól választottál ;)
---------------------------------
Minden hozzászólásod segítség,
Minden értékelésed öröm,
Minden örömöd megtiszteltetés. ;)
---------------------------------

p, 2009-07-31 09:33 bellamaria

bellamaria képe

Coleman V:
;) tudom, hogy végig nem gyanakodtál, minden macskagyanús részt kigyomláltam belőle
EK:kiles. No, ebben egy pillanatig sem kételkedtem EK, hogy te kilested

p, 2009-07-31 14:23 Crystalheart

De minden állatgyanúsat még nem (lásd első hsz-om)

p, 2009-07-31 15:00 bellamaria

bellamaria képe

Jogos. De már így is kezd rám szállni
a Kennedy-ház átka. Az egész július hónapot végigbetegeskedtem.Ahogy gondolkodóképesebb leszek, kijavítom. Addig is, köszönöm az észrevételeket.

p, 2009-07-31 15:21 akos.karesz

akos.karesz képe

Gratula!
Az elején kissé döcögve indul, de aztán már nem hiányoltam semmiféle gördülékenységet.
A csattanó miatt szerettem meg a novelládat, és pont emiatt tetszik a legkevésbé. :-)
Először is: abszolúte nem vártam, hogy lesz még a történet végén valamiféle fordulat. Meglepődtem, na!
Másodszor viszont agyam racionális része nem tud túllépni azon, hogy egy macsek mégse lőhette le az elnököt... meg hogyan tud beszélni? Ennyire butácska a gazdi, hogy ezzel a sztorival a szerkesztőhöz megy... :-) Szóval, túl komolynak érzem a témát ahhoz, hogy így elmacskásítsd. :-)
Tényleg tetszett amúgy!
Üdv.

p, 2009-07-31 17:45 bellamaria

bellamaria képe

Mintha az anyukámat hallgatnám
:roll: . Ezért már kaptam egy adagot hazai berkekben. :-? Én pedig nem tudom eldönteni, hogy ez tiszteletlenség e vagy nem? Megkaptuk a feladatot. Egy rakás képet, amitől meg kellett ihletődni. Nem fogott meg egyik sem, akárhogy néztem őket. Már kiraktam képernyővédőnek, és naponta cserélgettem. De még mindig semmi nem történt. A tévében valamelyik kanálison épp a Kennedy gyilkosságot boncolgatták, a hetvennyolcadik összeesküvés elméletet rágták apróra. Ekkor jött az isteni(?) szikra, hogy majd én megoldom nekik innen a nappalim sarkából :). Aki kegyeletsértésnek érzi, attól bocsánatot kérek.