3/7 Script. - Dom Wolf

Oroszlánvér

Aslan kisimította egyenruhája gyűrődéseit, meghúzta oroszlánfejes övét, és a pisztolytáskájába csúsztatta fegyverét. Fél csizmában volt, a másik ügyesen elbújt előle. Belesett az ágy alá, és közben buzgón szidta az arabok kifacsart ízlését, mivel az átkozott, két méter széles baldachinos ágy alatt semmit sem látott. Bevilágított a pisztolya irányzékával, hátha megakad valamin.
– Nem tudom, miért iparkodsz annyira az öltözködéssel… – búgta egy női hang az ágyról.
– Talán, mert nem akarom elveszíteni a fejem? – nyögte Aslan. A csizma már megvolt, csak nem érte el. A hang felkuncogott.
– Van még időnk.
– És ha korábban jön? – A pisztolycsővel végre ki tudta kotorni az átkozott lábbelit. Leült vele az ágy szélére, megpróbálta felhúzni. Nem olyan egyszerű az, ha közben két olajbarna kéz matat az ember mellkasán, és épp azzal foglalatoskodik, hogy kigombolja és még jobban összegyűrje a zubbonyát. A nő felkacagott.
– Az én hős katonám! Legfeljebb lelövöd azt a pojácát. – Aslan nem kommentálta, és a katonát sem helyesbítette testőrkapitányra. Aranan, a Birodalom úrnője úgy hívja, ahogy akarja. A nő folytatta:
– Cesur csak árt nekünk. Szűk látókörű, gyáva és maradi. Már ideje lenne lépni, Aslan. – A férfi erre a hangra már hátrafordult. Az elmúlt másfél év alatt, mióta a palotában szolgált, képtelen volt megszokni az úrnő stílusát, és ezen az egy éve zajló kapcsolatuk sem segített. Aranan semmit sem tett véletlenül, minden egyes tettének vagy szavának volt valami célja, és ezekkel mindig a leglehetetlenebb pillanatokban állt elő.
– Mi lenne, ha ezt máskor…
– Aslan, figyelj már rám egy kicsit! A helyébe léphetnél. Mindenki tudja, hogy higgadt vagy, de nem félsz minden apró újítástól. Tulajdonképpen csak annyi dolgod lenne, hogy hivatalosan eljátszanád az emír szerepét, és… rábólintanál arra, amit én mondok.
– Van fogalmad, mit beszélsz?
– Csak igazságot szolgáltatok.
– Mégis kiét? Cesur alatt szépen fejlődtök. Ráadásul épp engem?! – Igyekezett tárgyilagos hangnemet megütni, de ez az ötlet... Eleve európai volt, és nem egy olyan birodalmi hatalmasság állt az Oroszlántrón körül, akik ellen még Aranan pártfogása is kevés lett volna. És mindezt miért? Hogy tönkretegyen egy alapvetően jól működő rendszert.
Aranan sajnálkozva csóválta a fejét.
– Ha megpróbálnál messzebbre nézni a pisztolyod irányzékánál, te is rájönnél, hogy a pusztulásunkba menetelünk.
– Ezt kifejtenéd bővebben?
– Nem. Majd rájössz.
Aslan felállt az ágyról, és szembefordult a nővel. Aranan félrebiccentette a fejét, és feljebb húzta magán a selyemtakarót. Aslan bólintott, majd végigsimított a ruháját, és kiosont a szobából.
Az őrségre nem volt gondja: arra hivatkozva, hogy ilyenkor úgysem mászkálhat bent idegen, kívülről zárta le a palotarészt.
Maga sem tudta, mi vonzotta ebben a nőben. Akaratos volt, makacs és dölyfös, ráadásul ezzel a románccal a fejét kockáztatta.
Aztán ahogy belegondolt, belátta, hogy épp ezek tetszettek benne neki annyira...
Miközben végighaladt a folyosón, a túlvégen álló tükörben végig a saját képét fürkészte. Sosem tartotta magát jóképűnek: darabos vonásaival, jókora, horgas orrával és vállig érő, gesztenyebarna hajával leginkább az uralkodóház címerállatára hasonlított.
Elvigyorodott. Az Arab Birodalomban eltöltött évei alatt annyira megszokta az itteniek látványát, hogy mindig meglepte egy kicsit a saját külseje. Először rá akarták erőltetni az itteni milícia burnuszát, de hála Istennek olyan szörnyen állt rajta, hogy letettek róla, és készítettek pár rendes, az egykori európai mintára szabott egyenruhát.
Európa…
Mindig megkeseredett a szájíze, ha eszébe jutott. Az egész itt kezdődött, amikor az arab nukleális kísérletek hírére egyesült NATO seregek érkeztek. Az oroszok megsejtették, hogy ezután az olajmező ellenlábasaik kezébe kerülne, úgyhogy ellentámadást indítottak.
A háborúba bekapcsolódott Kína, és a három szuperhatalom itt tépte egymást. A végső katasztrófához az vezetett, hogy az USA megunta a játékot, és ki akarta vonni Oroszországot a háborúból. Azt hitte, Szentpétervár elegendő figyelmeztetés lesz.
Nem volt az, és az amerikai nukleális támadás nem maradt megtorlás nélkül. A kirobbanó atomháborúban elpusztult Észak-Amerika, Európa, Oroszország, majd miután Kína nevető harmadikként egyeduralkodó vált, az Arab atombombák sújtották porig fél Ázsiát.
A semleges Afrika és Dél-Amerika megúszta – és az Arab világ is. A fennmaradó területek túlélői szánalmas kolóniákba tömörültek, és a három megmaradt nagyhatalom gyarmatává váltak. Aslan is egy ilyen kolóniából került ki. Megrázta a fejét, és visszatért a jelenbe.
Ahogy közelebb ért a tükörhöz, látta, hogy félregombolta a zubbonyát és összecserélt néhány díszkötelet. Gyorsan megigazgatta a ruháját, és már az utolsó gombokat igazgatta, amikor valaki felé kiáltott a folyosó végéről.
– Na, végre, hogy előkerült! Tenni kell valamit, a testőrök elpimaszodtak!
Aslan összerezzent Cesur Kimse öblös hangjára, az utolsó díszkötelet be sem gondolva felé fordult, és meghajolt.
– Parancsoljon, kegyelmed – mondta feszes, katonás hangon. Közben ezrével cikáztak agyában a gondolatok.
Cesur elborult képpel csóválta a fejét.
– Miért béreltem fel magát?
– Olyat emberek kiképzésére, akiknek életének egyetlen célja az emír és az úrnő – darálta Aslan. Igyekezett úrrá lenni a hangján. Mik ezek a kérdések?
– Akkor meg miért politizálnak? – csattant fel Cesur. Aslan megkönnyebbült: ezek szerint csak az emberei keveredtek valamibe.
– Bocsásson meg, de nem lehetnek gondolatok nélküli gyilkológépek.
– Nem, tényleg nem. Annak viszont örülnék, hogyha már politizálnak, ne ellenem tegyék! Igazítsa meg a ruháját! Talán járőrözés közben öltözött? – Az emír olyan hirtelen váltott hangnemet, hogy Aslan alig tudott kinyögni valami értelmes választ a már-már barátságos kérdésre.
– Nemrég vettem át néhány közelharci elemet az új csapattal.
– Máskor azért ne siessen ennyire... Most menjen, és szedje ráncba az embereit, mielőtt le kellene őket cserélnem!
– Parancsára! – mondta egy újabb főhajtás kíséretében. Cesur már elindult hálóterme fele, csak intett, hogy reméli is. Aslan egy darabig követte tekintetével az uralkodó alakját. Nagyon remélte, hogy Arananon már több ruha lesz, amikor Cesur betoppan.
Bár, amilyen naiv tud lenni az emír, talán akkor sem gyanakodna…
Aslan fejcsóválva lépdelt az őrszoba felé. Ahogy benyitott, az emberi felpattantak és meghajoltak előtte. Nem vezette be ehelyett az európai tisztelgést, hiszen így le kellett venniük róla a szemüket a bizalom jeleként.
– Az emír nem nézi jó szemmel, ahogy beszéltek – vágott rögtön a közepébe. A testőrök engedelmesen bólintottak.
– Ha kívánja, szavunkat sem fogja hallani – mondta a rangidős. Aslan összevonta a szemöldökét.
– Nem arról van szó, hogy beszéltetek, hanem arról, hogy mit. Mi a jelmondatunk?
– A császár karja vagyunk, a császár szíve a mi életünk – dörmögték egyszerre. Aslan bólintott, ezt ő találta ki. Tudta, hogy nem a legjobb, de a lényeg benne volt.
– Vagyis az agyról szó sincs. Akkor ehhez tartsátok magatokat!
– Igen, uram – hajtottak fejet. Valami nem tetszett neki bennük.
– Tudjátok egyáltalán, miről beszélek?
– Nos…
– Jobb lenne, ha nem politizálnátok. Vagy ha igen, akkor nem Cesur Kimse ellen. Így már világos?
– Nem uram. Mi nem politizáltunk.
– Nem? – kérdezett vissza, de feleslegesen. Ezek az emberek egyszerűen képtelenek voltak hazudni neki. Megvonta a vállát.
- Akkor Cesur félreértett valamit. Mindegy, negyed óra múlva foglaljátok el az eredeti posztjaitokat, délután már lesz néhány vendég a palotában – mondta, s kifordult a szobából. Le akarta csendesíteni csapongó gondolatait, úgyhogy elindult az edzőterem felé.
Pár méter után eszébe jutott, hogy már dél van, és az új kommandós csapat fejére még egyszer sem koppintott rá. Ha szerencséje van, pont ebéd közben kapja el őket – a kiképzés azon stádiumába értek, amikor ilyen apró, hétköznapi dolgokkal készítette ki az idegeiket.
Végigsietett a főfolyosón, és kilépett a palota kertjébe. Egy pillanatra lelassított a kint posztoló örök mellett, de aztán csak legyintett. Ők végképp nem beszélhettek politikáról, hiszen strázsálás közben meg sem szólalhattak parancs nélkül.
A palotakert a legszebb arcát mutatta: a tipikusan arabos, valószínűtlenül kék ég és a genetikailag módosított, erős szálú, méregzöld gyepszőnyeg erős kontúrja, valamint a Birodalom időjárásához sehogy sem illő fenyőfák rengetege mindig lenyűgözte. Neki ezek voltak a kedvencei, mindig eszébe juttatták Norvégiát.
Erik Vold, régen így hívták. Itt még keresztneve sem volt, csak egy tisztsége: Aslan. Ez a mindenkori testőrkapitány neve volt, törökül oroszlánt jelentett.
Megállt az őrök jókora, kupolás épülete előtt, ami a saját lakrészét is rejtette. Az egész egy hatalmas kiképzőközpont volt, tele zegzugos járatokkal és rejtett folyosókkal, előtte egy hatalmas aranyoroszlánnal.
Megvonta a vállát, és letelepedett a nagymacska talpazatára. Az állat mellső lábának vetette a hátát, és úgy döntött, hogy a kommandósok ezúttal békésen ebédelhetnek. Elgondolkodva figyelte, ahogy néhány, afrikai felségjelzést viselő antigravitációs jármű átlibben a palota tornyai fölött, és leereszkedik a gyepre. Mindig is nevetségesnek tartotta, hogy a mai hologrammok korában személyesen tárgyaltak a politikusok. Csak annak örült, hogy Cesur nagyon ritkán mozdult ki a palotából, így nem kellett mindig külön őrséget szerveznie.
Aranan felé terelődtek a gondolatai. Miért menetelne Cesurral a Birodalom a vesztébe? Ha jól tudta, az egyik tömörülés közel sem tudott ekkora profitot hozni, mint ők. Megvakarta a fejét. Eddig semmi másra nem kellett koncentrálnia az őrök és a kommandósok kiképzésén kívül – a legnagyobb „politikai” feladata az volt, hogy összeegyeztesse az úrnőnél tett látogatásokat az emír programjaival.
Megdörzsölte az arcát. Valójában az egész külpolitikáról annyit tudott, hogy a három szuperhatalom aláírt egy egyezményt, miszerint semmiféle katonai erővel nem léptek fel egymás ellen. Az atomháború után a világ egy hatalmas diplomáciai sakktábla lett, ahol szigorúan vér nélkül folytak a területek felosztásai illetve cseréi, bérbeadásai.
Aslan idegesen dobolt az oroszlán egyik lábujján, majd felpattant és az épületbe sietett.

Egyenlőre jól alakultak a dolgok. Az őrökkel elhitette, hogy ez az új csapat villámgyakorlata, a kommandósok pedig úgy tudták, ez a kiképzés része.
Viszont most jött a neheze. Elszámolta magát, és már csak két embere maradt három helyettesítésére. Nem akart gyanút kelteni, úgyhogy valamit ki kellett találnia…
Sietnie kellett, máris az emíri lakosztálynál voltak. Az ajtónállót mindenképp le kellett váltania, az biztos, de talán a belső embereknél tud valamit kezdeni. Lecserélte kinti emberét, majd az utolsó kommandóssal belépett a lakosztály előterébe, ahol már lehajtott fejjel várta a testőr.
– Sorteh, elmehetsz. A mai nap egy másik őrcsapat gyakorlata, te menj a készenlétiekhez, hátha még kelleni fogsz. A kártyádat kérem! – Sorteh szótlanul bólintott, átadta az ajtónyitó plasztikát, és elsietett. Ahogy elég messze került, Aslan elindult az utolsó emberével, Nedimmel a lakrész belseje felé. Átvágtak a nappalin, ami egyben szalonnak vagy kisebb bálteremnek is beillett, és közben suttogva elmagyarázta a kommandósnak, mit kell tennie.
Az utolsó őr a szokott helyén, a dolgozó és a hálószobát elválasztó folyosón járőrözött, Aslan odaintette magához.
– Orhan! A ami nap az új testőrök gyakorlata. Menj az őrszobába, lehet, hogy még kelleni fogsz! – Intett. Sarkon fordult és Orhannal a nyomában elindult visszafelé. A nappali ajtajában megállt, és közelebb intette a testőrt. A falnak dőlt, hogy Orhan kénytelen legyen háttal állni a nappalinak, és belekezdett a mondókájába.
– Amit most mondani fogok, az maradjon köztünk, érted? – kérdezte. Óvatosan átpillantott a testőr válla fölött, de Nedim még sehol sem volt. Orhan készségesen bólintott, úgyhogy folytatta: – Figyeld, mit beszélnek a társaid! Nem azt kérem, hogy legyél spicli, de ha a politikára terelődne a szó, figyelmeztess engem! Az ő érdekükben, érted?
– Értem – bólintott Orhan. Aslan ismét megengedett egy pillantást: Nedim már kiosont az oldalajtón, és félúton járt a nappaliban. Orhan követni akarta a tekintetét, úgyhogy Aslan megragadta az őr vállát.
– Nagyon sok múlik most rajtad. Nézd, én bírom ezt a csapatot, és nem szeretném, ha ki kellene purgálnom pár embert, csak azért, mert Cesur kormányzásáról beszélget. Ez amúgy sem a ti dolgotok! – Kacsintott. Nedim már elérte az ajtót, úgyhogy rácsapott Orhan vállára, mintha a testőr rabolta volna az ő idejét.
– Most már induljunk!
Az ajtóig elkísérte, majd miután a folyosón szétváltak, visszalopódzott.
Benyitott az emír dolgozószobába. Aslan ezt is enyhén túlméretezettnek találta, legalább akkora lehetett, mint a kommandósok egész lakrésze. Ablaka nem volt a falakat viszont végig virtuális képek borították, a megtévesztésig olyan benyomást keltve, mintha egy erdőbe csöppent volna az ember. Még igazi fákat is ültettek – természetesen ide is tujákat. Csak az ajtó, az íróasztal, és az egyik falon lévő interaktív térkép rontott az összhatáson, no meg a hajópadló és a rajta elterülő perzsaszőnyeg.
Aslan lehuppant az emír asztalához, és bekapcsolta a számítógépet. Az egész rendszer kategorikus volt és áttekinthető, magán viselte Cesur személyiségét. Aslan az órájára pillantott: még negyvenöt perce maradt.
A dokumentumok jórészt száraz adatokat tartalmaztak, úgyhogy bekapcsolta a térképet. A legutóbbi eseményeket lángvörössel, a közeljövőbelieket pedig sötétkékkel jelezte, és az idő előre- illetve hátrahaladtával halványultak a színek.
Behozta a keleti félgömb külpolitikai térképét, és ráközelített a nagyobb pöttyökkel jelölt eseményekre. Cesur kristálytiszta rendszerével nem volt nehéz kitalálni, melyik lépést melyik követte. Színtiszta tranzakciók voltak, a gyarmatokat cseréltek, vagy adtak bérbe egymásnak bizonyos időre. A számítógépen előkereste a kimutatásokat, mire volt szüksége a Birodalomnak. Aslan elismerően elhúzta a száját. Cesur olyan volt, amilyennek ismerte: leegyszerűsítette a dolgokat, és szívvel lélekkel a népéért élt.
Még negyed órája volt hátra, amikor végzett. Épp ki akarta kapcsolni a gépet, amikor megakadt a szeme egy mappán.
Egy mozaikszó volt, korábban a lista végén látta, úgyhogy nem törődött vele. Gyorsan átfutotta. Eddig csak a közeljövőben lejátszódó eseményekre koncentrált, ezek viszont több mint negyven évvel későbbi tervekről szóltak. Végigment a térképen az időszakon.
Lassan megértette, miről szól ez az egész játék. Úgy pattant fel, mintha hirtelen tűt talált volna maga alatt, és gyorsan kikapcsolta a térképet és a számítógépet. Ha minden igaz, a jelenlegi fejlődésnek megvolt az ára: azért szedhettek adót bizonyos területekről, mert évtizedek múlva a másik két szuperhatalo hatalmas terültetekhez fog kapni tőlük.
Megszédült, ahogy belegondolt, ez mivel fog járni... Afrika és Dél-Amerika magának foja követelni a területeket, a Birodalom akkori lakói azonban ezt nem fogják hagyni, hiszen ezzel kivonulnának hármuk politikai hadszínteréről. Akár egy újabb háborúhoz is vezethet.
Aslan az órájára pillantott: már rég el kellett volna hagynia a szobát.
Lépéseket hallott. Ezek nem a testőrök puhatalpú csizmájától származtak, hanem valami keményebb cipőtől, és a koppanások erőteljes, hatalmat sugalló járásra utaltak. Kétségbeesetten körbenézett, és beugrott egy fenyőfa mögé.
Az ajtó kisvártatva feltárult, és maga Cesur Kimse lépett be rajta. Aslan keze akaratlanul is ökölbe szorult. Nagy levegőt vett, és már előlépett volna, amikor rádöbbent: a testőröket – azokat a testőröket, akiket ő képzett ki – nem érdekelné, hogy jogosan tette, amit tett, halott lenne, mielőtt az emírből kiszáll az élet. Bár, ha csendben intézné el… Nem. Lehet, hogy meghallaná az őr.
Az őr! A saját kommandósa van kint!
Cesur épp lehajolt valamiért. Arslan előlépett, és az emír halántékának szegezte a tiszti fegyverét.
– Miért? – kérdezte Aslan.
– Számból vett ki a szót – válaszolta Cesur rezignáltan, és lassan felegyenesedett. Aslan fogást váltott a pisztolyán, borzasztóan izzadt a tenyere. Majdnem ráripakodott az emírre, hogy honnan veszi ezt az átkozott hidegvért, de nyugalmat erőltett magára. Előreszegte az állát, és igyekezett minél kevésbé remegő hangon beszélni.
– Te képmutató disznó! Az vagy Cesur, semmi több. Meg sem érdemelnéd a töltényt, elevenen kéne elrohadnod!
– Akkor miért akarsz lelőni?
– Most… ne ezzel foglalkozz! Szeretném hallani, miért árulod ki a birodalmat! – sziszegte.
– Ha úgyis tudod, miért kérdezed?
– Szeretném a te szádból hallani.
– Aslan. Te egy jöttment senki vagy, vezetékneved sincs, úgyhogy ne akarj nekem parancsolgatni.
– Eszembe sem jutott. Szimplán fenyegetlek – vigyorgott, és kibiztosította a pisztolyt. Ekkor egy vékony, női hang szólalt meg a háta mögött.
– Nocsak, az én hős testőröm – csilingelte Aranan.
– Utánajártam a dolognak, és igazad volt…
– Még szép, hogy igazam volt – búgta a nő, és egyre közelebb jött hozzá. Megállt Aslan mellett, és felé nyújtotta a kezét. – Engedd át nekem Cesurt!
Aslan egy pillanatig habozott, majd odaadta neki a fegyvert. Aranan Cesur szeme közé célzott, majd felkacagott, és arrébb táncolt. Az irányzék már Aslan mellkasára szegeződött.
– Mi…? – tört elő Aslanból. Aranan kuncogott, Cesur pedig a feleségéhez sétált, és fél karral átölelte. Aranan gúnyosan mosolygott.
– Mégis mit hittél? Tigriscsapdába sétáltál, kicsi oroszlán!
– Ő… Hogy?
– Elbuktál a próbán. Megszegted a saját jelszavad, és belemásztál a politikába.
– De hiszen… te voltál…
– Később valaki más szintén felbujthatott volna – vonta meg a vállát Cesur. – Te gyakorlatilag velünk alszol, sőt. Így hát megértheted, hogy nekünk nem kell olyan testőrkapitány, aki képes ellenünk fordulni… Kár érted, mert tehetséges vagy, és eddig úgy tűnt, nem igazán érdekelnek a játékaink. Még figyelmeztettelek is, hogy ne tedd, nem emlékszel?
Aslan lassan bólintott.
Tenni kell valamit, a testőrök elpimaszodtak!
Hogyha már politizálnak, legalább ne ellenem tegyék!

– Apropó, nem tudsz valakit a helyedre? – affektált Cesur.
A lövés döreje elnyomta Aslan szitkát.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2009-07-17 15:11 Eve Rigel

Eve Rigel képe

A történet jó. Ez egy nagyobb mű részlete?
Vigyázz a nevekkel! Aranan, Aslan... Sokáig nem tudtam, ki kicsoda.

p, 2009-07-17 21:33 Dom Wolf

Dom Wolf képe

A nevekkel gondban voltam, mert nem véletlenül vannak benne ezek: Cesur, Aranan és Aslan törökül mind oroszlánt jelent. Nem mintha számítana ez rajtam kívül bárkinek, de mégis meghagytam őket ilyennek.
Amúgy nem, nem részlet.
________
"Csak szidj. Előbb utóbb legyengülök, és elbukom.
Most szidd a hazád. Szidd a világot."

p, 2009-07-17 15:49 Ndy

Ndy képe

Jó kis írás, alig volt benne pár döccenő. Viszont az első harmad végén, a világbemutatás felesleges. Egy, hogy nincs szerepe a történetben, kettő, hogy ami kell, úgyis kiderül a továbbiakból. Gratula, én ilyen idős koromban messze nem tudtam így írni :)

p, 2009-07-17 21:38 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Köszönöm! Igazad van, a magyarázatot törlöm, legalábbis jó részét.
________
"Csak szidj. Előbb utóbb legyengülök, és elbukom.
Most szidd a hazád. Szidd a világot."

v, 2009-07-19 19:51 Obb_régi

A véleményemet, már ismered, elmondtam. Érdekes makacsság a nevek terén, talán azok összekeverhetőségét ecseteltem leginkább. De a makacsság sem rossz dolog, az is kell, hogy legyen benned. :)
-----
De ez csak én vok, és lehet, hogy nem is lényeges.
De...
Nem a győzelem, sem a részvét, hanem a fontos, fontos!

v, 2009-07-19 19:56 Dom Wolf

Dom Wolf képe

"Cserében" megfogadtam minden más tanácsodat :) !
(Azért az eredeti Arslant átjavítottam Aslanra, igaz azért, mert először rosszul írtam le, de bíztam benne, hogy ez már javított valamicskét...)
________
"Csak szidj. Előbb utóbb legyengülök, és elbukom.
Most szidd a hazád. Szidd a világot."

cs, 2009-07-30 10:11 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

"Aslan kisimította az egyenruhája gyűrődéseit, meghúzta oroszlánfejes övét" - fura, hogy az elsőnél van névelő, a másodiknál nincs.
"Az elmúlt másfél év alatt, mióta a palotában szolgált" - Ezután két gondolatjel is van. az egyiket szerintem nyugodtan lecserélheted vesszőre. Különben nagyon megakasztják az olvasót.
"Aslan, figyelj már rám egy kicsit." - felsz., felk.
"Birodalmi hatalmasság" - miért nagybetű?
"Az őrséggel nem volt gondja, ugyanis arra hivatkozva, hogy ilyenkor úgysem mászkálhat idebent olyan, akinek nincs itt keresnivalója, kívülről zárta le a palotarészt." - huh, ezt a mondatot kétszer kellett elolvasnom...
"Az őrségre nem volt gondja: arra hivatkozva, hogy ilyenkor úgysem mászkálhat bent idegen, kívülről lezárta a palotarészt." - kicsit feszesebb. Megjegyzem, úgy, hogy "őrséggel" úgy nem értem a mondatot. Azt akarod mondani, hogy az őrség nem kötött bele Aslanba (ekkor nem áll össze a második mondattatrésszel, az nem magyarázza meg), vagy úgy, hogy nem kellett őrséget állítani? (ekkor meg "őrségre")
"vonzotta ebben a nőben. Akaratos volt, makacs és dölyfös, ráadásul ezzel a románccal a fejét kockáztatta. Ahogy végiggondolta, belátta, hogy talán éppen ez tette vonzóvá." - vonz, vonz. Ismétlés, ismétlés.
"kiáltotta valaki a folyosó túlsó végéről." - komment előre!
"Igazítsa meg a ruháját. " - felsz., felk.
"Az emír olyan hirtelen váltott hangnemet" - hmm, milyenről milyenre? Ok, ingerült volt, de milyen lett?
"Máskor azért ne siessen ennyire" - felkiáltójel, de inkább hármaspont
"Most menjen, és szedje ráncba az embereit, mielőtt le kellene őket cserélnem." - felkiáltójel
"Cesur már elindult hálóterme fele" - inkább felé, de nem hibás így sem
"amikor Cesur betoppan, mint amennyiben öt perce volt." - a vége ("mint amennyi öt perce volt") teljesen felesleges, csak bonyolítja a mondatot, de pluszt nem mond.
"Nem vezette az európai tisztelgést" - ez a mondat mit jelent? Nem vezette be, nem követelte meg, nem szerette, vagy mi?
"a szemüket.
– Az emír nem nézi jó szemmel" - szem, szem
"Tudta, hogy nem valami nagy szám" - A narrátor mondataként stílusidegennek hat, márpedig ezt a narrátor mondja. Más lenne a helyzet így: "Úgy gondolta, nem valami nagy szám", mert így a narrátor azt közli, mi van a szereplő fejében. Az első változatban azonban tényként közli, hogy az tényleg nem valami nagy szám - stílusidegen.
"Akkor ehhez tartsátok magatokat." - felkiáltójel
"Megvonta a vállát. – Akkor Cesur félreértett valamit." - tagolás, enter
"elindult ez edzőterem felé." - az, nem ez
"csapatra még egyszer sem koppintott rá" - fejre (esetleg csapat fejére) rákoppintani, oké, annak van pár jelentése. De csapatra?
"Birodalom időjáráshoz " - vagy birodalmi, vagy időjárásához
"törökül – mi mást – oroszlánt " - erőltetett a komment. Miért annyira egyértelmű, hogy oroszlánt kell, hogy jelentsen?
"Afrikai felségjelzést viselő" - kisbetű
"Ha jól tudta, az egyik tömörülés közel sem tudott ekkora profitot hozni, mint ők. " - ezt megintcsak nem értem, mit akartál ezzel mondani, és hogy függ össze az előző mondattal
"Menj az őrszobába, lehet, hogy még kelleni fogsz " - felsz., felk."Menj az őrszobába, lehet, hogy még kelleni fogsz – intett." - központozás, nagy kezdőbetű (Igen. Nagy.)
"úgyhogy folytatta. " - kettőspont
"Figyeld, mit beszélnek a társaid. " - felkiáltójel
"Ez amúgy sem a ti dolgotok – kacsintott." - központozás, nagy kezdőbetű (igen, itt is. Ha nem érted, miért, kérdezz rá. :) )
"Ezt is enyhén túlméretezték" - narrátor szájából ilyen mondat idegen. A narrátornak nem lehet véleménye!
"egész rendszer kategorikus volt és áttekinthető, az egész " - egész, egész
"idő előre illetve hátrahaladtával" - "idő előre- illetve hátrahaladtával"
"mire volt szüksége a birodalomnak" - most meg kisbetű?
"Épp ki akarta kapcsolni a gépet amikor" - vessző
"Azt ajtó szinte abban a pillanatban tárult fel és Cesur lépett be rajta." - ilyen szórenddel gyengíted a mondatot. "Azt ajtó szinte abban a pillanatban feltárult és Cesur belépett rajta."
"rádöbbent, a testőröket " - kettőspont
"Arlsan fogást váltott " - elgépelés a névben
"A feljegyzések szerint Cesur adót szedett olyan területekről," - ksői információ! Miért csak most tudatod az olvasóval? Dramaturgiai oka nincs.
"Engedd át nekem Cesurt." - felk.
"oda adta neki a fegyvert" - odaadta
"Aranan Cesur szeme közé célzott, majd felkacagott, és arrébb táncolt. Az irányzék már Aslan mellkasára szegeződött." - aham, sejtettem. Túl furi befejezés lett volna, ha másként végződik.
*
Felszólító, felkiáltó, óhajtó mondat után kötelező a felkiáltójel. Túl sok külföldi könyvet olvastál (angolszászoknál ugyanis nem kötelező, és emiatt a fordításokban sem mindig jelenik meg).
Tulajdonnevek ha -i ragot kapnak, akkor általában kisbetűssé fokozzák le őket.
A tagolás helyenként kicsit furcsa volt, de nem tudnám megmondani, hogy amúgy jó vagy rossz. Én másképp tagoltam volna, ennyi.
*
Hmm, igazából nem rossz novella, mert gördülékeny, csak apróbb döccenések voltak. Jó volt olvasni. Bár meg kell jegyeznem, nem éreztem benne semmi pluszt sem.
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

cs, 2009-07-30 12:20 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Köszönöm, érdekes, hogy mindig ejtek pár típushibát (i-képző). Javítottam, köszönöm, és világos az a központozásos rész is.
A történet végére kifogytam az ötletből, persze, nyilván meglehetett volna írni úgy is, hogy ne erre számítson az olvasó... na, addig még gyakorolni kell.
________
"Csak szidj. Előbb utóbb legyengülök, és elbukom.
Most szidd a hazád. Szidd a világot."