3/7. a) Script - Hantos Norbert

A legnagyobb rajongó
 
Csöpp, csöpp, csöpp.
Samuel rájött, hogy a csöpögés már nem az álma része; valaki nem zárta el rendesen a vízcsapot. És az a valaki csakis a gondviselője, Emma lehet. Sam nem tudta megmondani, hogy ilyen korán megjött, vagy csak ő aludt túl sokáig.
Felült az ágyban, ásítozva széthúzta hálószobája függönyét, megszagolta a párkányon álló orchideát, majd nekiállt öltözködni. Felsóhajtott; hosszú idő óta először izgult ennyire. Ma volt a nagy nap, és csak erre tudott gondolni – így aztán idegességében majdnem leverte az éjjeliszekrényen álló lámpát.
– Már ébren vagy? – hallotta Emma hangját a konyhából. – Csak nem én ébresztettelek fel? Várj, hadd segítsek!
– Nem kell! – kiáltotta izgatottan Sam. – Egyedül is boldogulok!
– Ne légy már megint olyan makacs!
– Lehet, hogy vak vagyok, de nem béna! – Sam próbált nem pimaszul, de erélyesen válaszolni gondviselőjének, hiába: már hallotta is a határozott lépteket, a nyitott szobaajtó recsegő küszöbét, érezte a tömény francia parfüm bódító illatát és a kezébe nyomott ruhák finom tapintását.
– Ha hagynál egyedül felöltözni, láthatnád, hogy képes vagyok rá.
– Ha hagynálak egyedül felöltözni, akkor a büszkeséged akkorára dagadna, hogy nem férnél be az ajtón! Azért vagyok melletted, hogy segítsek.
Sam tőle szokatlan módon nem feleselt vissza Emmának, csak biccentett.
– Ma van a nagy nap! – suttogta áhítattal, miközben Emma ráerőszakolta az inget. Szinte látni vélte, ahogy a nő megcsóválja a fejét:
– Jellemző. Még mindig másra sem bírsz gondolni, csak Angelára! Lefogadom, hogy megint hajnalig hallgattad a felvételeit.
A férfi szívét a művésznő neve hallatán izgatottság töltötte el. Annyira régóta várt már erre, annyira régóta… Olyan sokat kellett szenvednie.
– Remeg a lábad – jegyzete meg Emma.
– Csak az idegesség.
– Kéred a nyugtatódat?
– Hagyjad! Emmaaa! Inkább add ide azt a zoknit! Köszönöm, egyedül is megtalálom a lábam, még emlékszem rá, hol van!
Sam folyamatosan megjegyzésekkel illette a nőt, mialatt az felöltöztette; egyszerűen ilyen volt a természete, Emmát viszont nem tudta felbosszantani. Néhány perc múlva talpra állította a férfit.
– Na! Jól nézel ki. A kedvenc kék ingedet választottam, a világosabbat, mellé sötét, egyszínű nyakkendőt, a kockás öltönyödet, fekete nadrágot, fekete cipőt, és tessék, vettem egy szál vörös rózsát. Érzed az illatát? Majd megkapod, ha odaértünk, de vigyázz! Tüskés. Nagyon szép, szinte teljesen kinyílt.
– Köszönöm, Emma, ezt a kimerítő leírást. – Sam enyhe gúnnyal a hangjában válaszolt, de a nő nem vette a szívére.
– Csak neked. Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? Korai lenne még kimerészkedned.
Sam érezte a nő hangján, hogy nem lebeszélni akarja, csak a maga megnyugtatására teszi fel a kérdést, mint utolsó lehetőség a visszafordulásra.
– Nem. Így akarom. Megegyeztünk!
– Hát jó – egyezett bele halkan Emma. – De legalább reggelizz meg!
– Nem lehetne, hogy máris induljunk?
Emma halkan felsóhajtott.
– Férfiak… Nem bánom, induljunk! Én már úgyis kész vagyok. Tessék, itt a napszemüveged és a botod.
Sam kezébe vette a fehér botot, és végigsimította a markolatát. Fából készült, finoman megmunkált, gondosan csiszolt darab volt. Az ő hűséges társa. Ez a fadarab most már éppúgy ragaszkodik hozzá, mint ő a drága Angelához – pedig a művésznő valószínűleg nem is emlékszik őrá.
Felsóhajtott, és belekarolt Emmába.
– Na jó… Készen állok. Mehetünk.
 
***
 
Kopp, kopp, kopp.
A bot egyenletesen kopogott az aszfalton.
– Tudod – suttogta Emma –, ahogy gyakoroltuk. Csak szépen, lassan… Nem kell sietni. Figyelj a hangjára!
Sam odáig volt a boldogságtól.
Kiszabadult az otthon börtönéből, most már Emma sem tarthatja vissza! Vége a poshadt levegőnek, az unalomig ismert illatoknak és hangoknak! És Angelát is meglátogathatja!
Megrázta a fejét; próbálta elterelni nyugtalan gondolatait. Vett egy mély levegőt, és csak fülelt az utca zajára. Igen jó volt a hallása: meg tudta különböztetni az utca végén a forgalmi dugóban ragadt autók tülkölését, a magassarkút viselő nő sietős lépteit, az árakról beszélgető árusokat, Emma lélegzetét, a madarak csiripelését – de a pálca monoton kopogását hallotta a leghangosabbnak. A saját kitartására emlékeztette, ő is mindig ott volt Angela mellett. Az első sorból hallgatta a lány gyönyörű hegedűmuzsikáját, azt a mennyekbe illő játékot, amelyre talán még az égiek is alászállnak; legalábbis Sam így gondolta. Szinte látta maga előtt az angyalokat.
Aztán egyik pillanatról a másikra vége szakadt a varázsnak. Nem volt több koncertlátogatás, nem volt több hegedű, nem volt több angyal. Az élete ettől fogva némaságba és magányba burkolózott.
De ma másképp lesz! Ma végre meglátogathatja Angelát!
– Ugye, fog nekem játszani? – kérdezte hirtelen Emmától.
– Neked biztosan. Lehet, hogy végleg visszavonult, de neked nem mondhat nemet.
Sam felsóhajtott. Nem, neki nem. Szegény Angela… Az autóbalesete óta fél a nyilvánosságtól, nem hagyja el a házát; gyakorlatilag derékba tört a karrierje. Emma mesélte, hogy néha hallani lehet a hegedű gyászos énekét a magas kerítések mögül.
– Megérkeztünk.
A nő megfogta Sam karját, és odairányította a kaputelefon gombjához, hogy ő nyomhassa meg. Sam habozott, de megtette.
Berr, berr, berr.
Egy félénk hang szólalt meg a kaputelefon hangszórójából: – Ki az?
A férfi kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de nem jött ki hang a torkán; csak izzadt kézzel markolászta a botját.
– Ki az?
Még mindig milyen üde a hangja, gondolta Sam, de megszólalni még mindig nem tudott.
Végül Emma megköszörülte a torkát: – Emma Markov és Samuel Blandon. Talán nem ismeri, de Sam nagy rajongója önnek. Beszélhetnénk magával?
A vonal túlsó végén tisztán lehetett hallani a zavart köhögést és a szapora légzést.
– Elnézést, de… Nem fogadok látogatókat.
– Kérem, művésznő! – folytatta Emma. – Sam nagyon szeretne találkozni önnel.
A hang síróssá vékonyult.
– Nem… Nem fogadhatok senkit… Nem akarom, hogy így lássanak!
– Nagyon kérem… Ez az ember elvesztette a látását! Az egyetlen vágya, hogy hallhassa önt.
Zavart csönd támadt; a vonal néhány pillanatra teljesen elnémult.
– Azt mondja, vak? – szólalt meg végül.
– Igen.
Hosszas hallgatás és néhány köhécselés után ismét megszólalt: – Hááát… Na jó, jöjjön be! De csak ő!
A kapu nyikorogva kitárult. Emma elengedte a férfi karját, és a kezébe nyomta a rózsát.
– Tessék. Szedd össze magad! Végre ismét találkozhatsz az angyaloddal.
– Köszönöm. – Sam kihúzta magát, és egyik kezében a virággal, másikban a botjával elindult a ház felé. A megszokott kopogás most más ütemben hallatszott; Samnek nem kellett tapogatóznia, pontosan tudta, hány métert kell megtennie bejáratig. Annak idején sokáig bámult befele a kapun, reménykedett benne, hogy egyszer csak felbukkan az ő angyala.
A bejárat előtt megállt, hogy csöngessen, de nem volt rá szükség – egy kellemes parfümillat azt sugallta, hogy az ajtó nyitva van, és már várják.
Sam egy angyalt képzelt maga elé, fehér, tollas szárnyakkal, ahogy az a mesékben és a festményeken van. Így végre sikerült összeszednie magát.
– Angela Bretagna… Sam vagyok. Ezt önnek hoztam – Felé nyújtotta a rózsát.
– Köszönöm. – Vele szemben a tollas angyal ugyanolyan zavarban volt, Sam ha nem is látta, de érezte. – Kérem, fáradjon be! Akarja, hogy… segítsek?
Más esetben csak megrázta volna a fejét, mondván, egyedül is boldogul. De egy ilyen ajánlatra nem lehetett nemet mondani.
– Kérem, kisasszony… Ha megtenné.
Egy finom tapintású kéz belekarolt, és bevezette a házba. A férfi szíve ettől csak még hevesebben vert.
Milyen régóta várt már erre a pillanatra!
– Megkínálhatom egy itallal? – kérdezte az angyal.
– Kérem… Nem akarom zavarni. Én azért jöttem, hogy játszani halljam önt. Ha nem bánja… – Samnek ismét elakadt a hangja. Ösztönösen a szeméhez kapott, de megállt a mozdulat közepén, és bátortalanul leeresztette a karját.
Az angyal előbb szuszogott, majd megköszörülte a torkát. Sam ismét érezte a kezet, amint átkarolja, majd odavezeti egy kényelmes fotelhez.
– Elnézést, ha kellemetlen helyzetbe hozom önt ezzel – szólalt meg ismét Sam.
– Ugyan… Mondja, ön… Valóban vak? Mióta, ha… szabad kérdeznem?
– Már hosszú ideje, kisasszony.
– Nem lehet könnyű magának. – Samet jóleső érzéssel töltötte el az angyal megjegyzése.
– Éppen úgy, ahogy magának sem, kisasszony.
Angela zavartan elfordult.
– No, várjon… Mindjárt jövök.
A férfi vett egy mély levegőt, és ökölbe szorította remegő kézfejét.
Hát játszani fog! És csak neki! Ez lesz élete legszebb pillanata…
Milyen kellemes illatú ez a szoba! Jázmin, meg talán rózsa… Fél perc sem telt el, és az angyal ismét felbukkant mellette.
– Mit játsszak?
– Ami önnek a legkedvesebb.
Rövid szünet után felcsendült a Stradivarius tiszta hangja. Sam hátrahajtotta a fejét, és hallgatta a tökéletesen csengő dallamot, azt, amit még soha nem hallott ettől az égi teremtménytől, amit e pillanatban a leggyönyörűbbnek talált, és amit csak neki játszottak.
Valóban úgy érezte, hogy egy igazi angyal játszik neki.
 
Az előadás végén Sam elérzékenyülten szipogott.
– Ezt a barátom írta nekem, amikor még együtt jártunk – suttogta Angela. – Elhagyott…
– Bűn elhagyni egy ilyen teremtést.
– Oh, kérem… Volt ön valaha szerelmes?
Sam biccentett, de nem válaszolt. Míg az angyal a következő művet játszotta, felidézte magában a szerelmét: a művésznő kipirult arcát, az aranysárga fürtöket, az ujjak gyors játékát, a koncertek előtti izgalmakat. Azt a közel két óra varázslatot, amit ez a bájos teremtmény a közönségnek nyújtott, amiről Sam mindig is úgy gondolta, hogy csak neki szól. Tudta, hogy nem így van, de mit sem számított, mert ilyenkor behunyta a szemét, és megszűnt számára minden gond, ami ezen a világon létezett.
Ahogy a dallam szomorúvá vált, Samnek eszébe jutatta azt a bizonyos autóbalesetet: a sokkoló hírt, amit tévében látott, az álmatlan éjszakákat, a kórház előtti tömeget, a lány felépülésének örömhírét, és a legtragikusabbat... A bejelentését, hogy visszavonul a nyilvánosságtól, nem akarja, hogy így lássák, és nem ad több koncertet.
Soha többé.
A Stradivarius felsírt, és Sam erősen megmarkolta a botját.
Nem, nem vehetik el tőle Angelát, ezt a bájos teremtést!
Ugyanezt érezte akkor is, amikor némán ült a szobájában, hallgatta a koncertfelvételeket, és nem akart beszélni senkivel, nem válaszolt senkinek, csak sírt, és nézte Angela fényképét, hosszasan nézte, és azt kívánta, bár égne bele a fejébe az a kép, hogy soha ne felejtse fel – és felidézte magában azt a forró pillanatot is, amikor a konyhakésért nyúlt, és a szeméhez emelte.
Hiszen Angela azért nem játszott, mert nem akarta, hogy így lássák.
 
– Gyönyörű volt – suttogta Samuel a darab végén. – Bach a-moll hegedűversenye… De ebben a formában még nem hallottam.
– Úgy van – mondta csendben az angyal. – Kicsit átírtam… – Majd pityeregni kezdett. Samuel hallotta, ahogy a könnycseppek lehullnak a padlóra. Csöpp, csöpp, csöpp.
Felállt, hogy átölelje a lányt, de az eltaszította magától.
– Nagyon kérem… Menjen el! Kérem…
Sam habozott egy pillanatra. Nem tudta, mi volna a helyes. Talán az a legjobb, ha most magára hagyja… Egy kis időre.
– Holnap ismét meglátogatom. – Azzal biccentett, és kisietett a házból. Nem szabadott volna felzaklatnia! De nem is hagyhatja, hogy magányba burkolózzon.
Emma már türelmetlenül várta a kapunál.
– Na? Milyen volt?
– Földi teremtmény ezt nem értheti – felelte egyszerűen Sam, majd belekarolt a nőbe, hogy az hazakísérje.
Kopp, kopp, kopp.
 
***
 
Két héten át rendszeresen meglátogatta Angelát – minden alkalommal vitt neki egy szál illatos rózsát, és minden alkalommal kapott cserébe fél óra boldogságot, amit egy angyal játszott el a hegedűjén.
A férfi életébe visszatért a régi fény – felhagyott Emma cukkolásával, sőt, időnként átölelte, különösebb ok nélkül – amivel sikerült teljesen zavarba ejtenie a nőt.
Sokszor segített neki a háztartásban, locsolta a virágokat, elmosogatott, kivitte a szemetet; elvégezte mindazt az apróságot, ami Emma feladata lett volna.
– Ugyan, miért ne tehetném meg? Lehet, hogy vak vagyok, de tudom, mi hol van!
– Azért vagyok itt, hogy segítsek.
– És ezért nagyon is hálás vagyok neked. De azt hiszem, most már tudok gondoskodni magamról.
Emma nem hagyta ennyiben a dolgot: – Azért még egy ideig melletted leszek, ha nem bánod. Az intézet is így akarná.
Sam nem bánta; de még kevésbé bánta volna, ha Angela maradhatna mellette gondviselőnek. Sokszor eszébe jutott, hogy felveti az ötletet a lánynak, de eddig még nem volt hozzá bátorsága.
Két hét után végre elszánta magát.
 
***
 
– Ez a nyakkendő csálén áll! – Sam már harmadszorra szedte szét a csomót.
Emma kifakadt, és összecsapta a tenyerét.
– Dehogy áll csálén…
– Dehogynem!
– Akarod, hogy megcsináljam?
– Köszönöm, nem kell. Most már biztos jó lesz…
A nő ingerülten felsóhajtott.
– A végén még engem kergetsz az őrületbe!
– Adjak nyugtatót?
– Inkább megnézem a híreket!
Samuel ismét a nyakkendőjével kezdett babrálni. Hallotta, ahogy a nő átmegy a nappaliba, és bekapcsolja a tévét. Eszébe jutott, hogy Emma régen sokszor megkérdezte, miért van tévéje, ha úgysem nézi, de Sam ragaszkodott hozzá, hogy a lakása maradjon olyan, amilyen mindig is volt.
Éppen befejezte az öltözködést, és felvette a kisasztalról a rózsát, amikor kiáltást hallott a nappaliból. Rémülten futott a helyiségbe, majdnem nekirohant az asztalnak.
– Mi történt? – kérdezte zilálva.
Emmát alig, a tévét viszont nagyon is jól hallotta.
– …A rendőrség letartóztatta azt a férfit, akit Angela Bretagna meggyilkolásával vádolnak. Mint megtudtuk, a férfit tegnap helyezték szabadlábra a megyei fegyházból. Szemtanúk beszámolója szerint a kapunál állva hangosan követelte a művésznőtől, hogy játsszon neki. Ezután átmászott a kerítésen és a ház felé sietett – ekkorra már többen is értesítették a rendőrséget. Mire kiértek, Angelát már holtan találták a nappaliban. A halálát feltehetőleg késszúrás okozta. A férfit alig húsz percen belül elfogták a…
A bemondó tovább beszélt, de Samuel már nem hallotta. Mintha elvágtak volna egy cérnát a fejében, és már nem csak vak volt, de süket is.
Nem, az nem lehet! Drága Angela…
A rózsa kiesett a kezéből, és hangtalanul a padlóra esett.
– Ez… Elképesztő… – suttogta Emma.
Sam zilált, remegett a lába, és bele kellett kapaszkodnia az ajtófélfába.
A drága angyala! Az nem lehet… Elvesztette!... Elvették tőle!
A saját szívverése dübörgött a fülében; nem látott, mégis képek villogtak a fejében.
– Rosszul vagy? – hallotta Emma hangját, nagyon-nagyon messziről.
A férfi nyelt egyet; rothadó hús szagát érezte, pedig nem égett oda semmi. Sírást hallott, pedig nem ejtett senki könnyeket.
Rémülten sarkon fordult, és botladozva kisietett a szobából.
– Hová mész?
Sam nem válaszolt.
Elvették tőle, elvették tőle, elvették tőle… És már nem kapja vissza. Már nem tehet semmit, hogy visszakapja.
Ordítani tudott volna fájdalmában.
Ugyanazt a keserűséget érezte, mint akkor, de ezúttal nem tehet semmit… Nincs több angyal… A mellkasához kapott.
Soha többé!
Kisietett a konyhába, kikereste a konyhakést, és a szívéhez emelte.
Csöpp, csöpp, csöpp.
 
 

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (4 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2009-06-14 14:36 Alexei B Fargas

Az elmúlt időszakban egyre nyílvánvalóbbá vált (szerintem, nem csak ) számomra, hogy te vagy közülünk a legjobb (egyelőre). Ez a történet tökéletesen alátámasztja ezt a véleményemet: logikailag nincs benne hiba, a karakterek hitelesek, sőt, élőek, a világábrázolás és ötlet teljesen egyedi.
Az ok, amiért mégsem gratulálok, egyszerű. Találtam benne hibát! :-D
"- Hát jó. – egyezett bele halkan Emma." Nem kell pont a gondolatjel elé.
Aztán, meg ne sértődj, mert megkereslek, és nyakon csaplak! :-)

v, 2009-06-14 15:06 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Ezen kénytelen voltam felnevetni. :lol: Azért köszi a dicséretet! Hiba javítva.
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

k, 2009-06-16 10:39 Aures

Aures képe

Norbi!
Ez... nagyszerű. Profi. Most szívesen kezet ráznék veled; ezt a novellát öröm volt olvasni. Köszönöm, hogy megajándékoztál ezzel az élménnyel.
Tényleg nagyon a helyén van! :D
Gratulálok!
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

k, 2009-06-16 15:14 Kentaur

Kentaur képe

Borzalmas sárga irígység! :-D
Ha nem olvasom a szinopszist, akkor eszembe se jut ez az eléképesztő, abszurd és mégis hiteles befejezés. Külön iszonyat jó, ahogy keretbe foglaltad a csöpp-csöpp el. Nagyon remek, 5 csillag, és nagyon nagy gratuláció, ezzel nagyon menj el egy kiadóba, vagy valahová kerüljön nyomtatásba, mert egyszerűen az emberiség és az írás ellen elkövetett borzalmatos vétek lenne, ha nem így történne.
----------------------------------------------------------------
"Az írás olyan, mint a herpesz:tünetmentes lehetsz, de gyógyult nem!"

cs, 2009-06-18 11:12 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Ohh :oops: no de kérem... Köszi, ez most jól esett. Esetleg egy kis kötekednivaló? :)
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

v, 2009-06-21 20:01 Josy

Josy képe

A fiú karakterében az az egy csöpp tébolyultság, hogy képes volt megvakítani magát a lány miatt, számomra nagyobb konfliktust, drámát sejtetett a végére, mint hogy "simán" öngyilkos lesz. Bár logikus befejezés, mégis inkább a túlzott imádat gyilkosságba torkollását vártam.

(Vagy hogy az utolsó dalt már tényleg angyalként játszotta neki. Ha tényleg így van, akkor bocs, csak részletekben tudtam elolvasni)

Az irigység mellett csakis ezért vagyok icipicit csalódott :)
_________________________
Gondolkodom, tehát ráérek.

h, 2009-06-22 18:11 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Bizonyára nagyobb befejezést is ki lehetett volna hozni, momentán ennyire tellett.
Viszont benne van a pakliban, hogy a gyilkos túlzott imádat miatt végzett a lánnyal. :)
(Ööö, az utolsó dalt valódi angyalként? Nem, erről szó sincs...)
Azért remélem, a csalódás csak minimális. ;)
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

sze, 2009-06-17 14:13 gwalker

gwalker képe

"hogy ilyen korán megjött, vagy ő aludt túl sokáig" - nekem innen hiányzik egy csak. ",vagy csak ő aludt ilyen sokáig"
*
"Felsóhajtott; hosszú idő óta először érzett megkönnyebbülést. Ma volt a nagy nap, és csak erre tudott gondolni – így aztán idegességében majdnem leverte az éjjeliszekrényen álló lámpát." - Nem tudom a későbbiekben mi lesz a történetben, de nekem furcsa, hogy megkönnyebbülés után mi okból érezhet rögtön ilyen fokú idegességet.
*
"erőszakolt ruhák finom tapintását.","Emma ráerőszakolta az inget." - Kicsit sok az erőszak ebben a történetben :D
*
"Nagyon kérem… Ez az ember vak!" - Szerintem ez túl durva Emmától. Helyesebb lenne, hogy "Sam egy látássérült ember" vagy "Sam sajnos nem lát!"
*
----
Ezeket találtam csak. :)
------------------
gwalker.sfblogs.net
------------------
Hot sun, global fun
Needed action, start to run.

cs, 2009-06-18 10:26 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Köszönöm, igazán hasznos észrevételek!
Javítom őket.
A "csak" nekem a halálom (eh, meg sok más is...), rengetegszer használom, így aztán utólag kikeresem őket és kigyomlálom - amitől persze néha átesek a ló túlsó oldalára, és onnan is eltüntetem, ahol pedig jól mutatna. :)
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

h, 2009-06-22 18:23 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Köszi!
Helyiség javítva. hmm, pedig úgy rémlik, még direkt utána is néztem...
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

v, 2009-06-21 22:00 Creideiki

Creideiki képe

Elkövettem azt a hibát, hogy a többiek hozzászólását olvastam először, így egy nagy csavart vártam, de te tisztességes voltál, és ugyanazt irtad meg, ami a szinóban is állt. Igy a nagy katarzis elmaradt.

Mivel ez egy igen jól sikerült írásmű, ezért én inkább a gyengeségeire koncentrálnék (nem sok van :) ):

"Megrázta a fejét; próbálta elterelni nyughatatlan gondolatait. " - Ebben bizonytalan vagyok, de a gondolat inkább nyugtalan, ő maga az aki nyughatatlan.
"Rövid szünet után felcsendült a Stradivarius tiszta hangja." - Ez így nem rossz, de a legritkább esetben hívják ezeket a hangszereket a latin nevükön...

Volt két dolog, ami számomra nem fért bele a karakterbe:
a., kicsit fura volt, hogy a lány milyen könnyen kötélnek állt, hogy akkor ő most játszik neki. - de ez kicsit kukacoskodás a részemről.
b., a főszereplő őrülete nem jött át eléggé: ezért az öngyilkosság sem passzolt a képbe...Arra gondolok, hogy aki képes megvakítania saját magát, az nem lehet normális.

Amúgy viszont gratulálok, mert jól megírtad és jó az alapötlet is, feszülten olvastam végig,lekötött!
-----------------------------------------------------------------
http://creideiki.sfblogs.net

h, 2009-06-22 18:21 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

A "szinopszishoz tartás"-ban van egy icipici csalás: a szinopszis utólag született. :) (Mondjuk ez említve is van az ütemtervben...) Persze szinó alapján készült, csak az a szinó a "címszavakban-tömören-saját módon" stílusú.
Nyugtalan gondolat... Hmm, meglehet. Javítom.
A Stradivariusokat szokták így emlegetni, legalábbis amikor kiemelik, hogy Stradivari készítette őket. Én elég sok helyen találkoztam így velük.
a) Egy vak rajongónak kemény dolog lenne nemet mondani. De van benne igazság, talán túl könnyen belement.
b) Hmm, igen, jobban ki lehetett volna emelni. De hát te is azt mondod, aki megvakítja magát, az nem normális, és az öngyilkossághoz is kell egy kicsi elborultság.
Köszi!
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

k, 2009-06-23 11:12 miyoku

miyoku képe

tetszett! főleg az önmegvakítás :D
kell ez a rengeteg pontosvessző? szvsz sima vessző is mehetne, nem?
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

k, 2009-06-23 12:43 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Örülök neki. :)
Ööö. nem feltétlen kell, szerintem majd gyomlálgatok belőlük.
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

k, 2009-06-23 12:50 miyoku

miyoku képe

bár az önvakításos sztori az én asztalom (eb sors) :)
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

k, 2009-06-23 13:14 Ndy

Ndy képe

Jó a sztori, jól van megírva, de hiányérzetem támadt. :( Nekem nem elég szélsőséges a történet, túl korán tudunk meg mindent. Utána váratlanul egy tök idegen megöli Angelát, amire viszont tudjuk Sam válaszát. Emma mindvégig csak statiszta: az olvasó azt várná, hogy valami rejtély kapcsán köze lesz a dologhoz.
(egyébként lealázhattad volna a szöszit egy King-szerű, lassanként, de teljes öncsonkolós történettel :D )
Összeszedett: ahhoz képest, hogy semmit sem "látunk", sokkal érzékletesebb, mint például a félelem-pályázat első helyezettjének írása.
Nagyon-nagyon apró döccenések néhol akadnak, mint például a "hosszú idő óta először izgult ennyire" inkább "hosszú idő óta nem izgult ennyire", de aki ilyeneket nem követ el, az rohadjon meg :D

k, 2009-06-23 13:21 miyoku

miyoku képe

ó, a kedvenc king borzongatós történetem az a sziget (?), ahol a pasi megeszi önmagát. jujjj... :)
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

sze, 2009-06-24 10:25 akos.karesz

akos.karesz képe

Gratulálok, tényeg jó kis írás lett.
Egyetlen apró észrevételel szeretnék a kritizálók táborába belépni.
Nekem a főszereplő egy teljesen normális figura, nem érzem eléggé megalapozottnak egyik tettét sem. Ha lenne egy apró közjáték – mondjuk Emmával egy kisebb összezörrenés –, amiből kiderül, hogy mennyire 'elvakultan' ;-) nagy rajongó, és hogy egy kicsit őrült is, akkor felvezetnéd a megvakítás-sztorit és valahogy simábban jutnánk el az öngyilkosságig.
Üdv.