3/7. c) Script - Hantos Norbert

Sárkányanya
 
Az őrszem megadta a kürtjelet, mire a Lioch-kastély úgy bolydult fel, akár egy meglepett méhkas.
Flora úrnő, a király egyik ágyasa még elsuttogott néhány utasítást a cselédjének, majd a többi társával együtt maga is kisietett a kapu elé. Megállt az aranyozott lépcsősor tetején, nagyot szippantott a friss hegyi levegőből, és tekintetét az ég felé emelte.
– Máris megjöttek?
A cseléd bólintott, miközben az utolsó simításokat végezte a nő aranyszín haján.
– Úgy tűnik, asszonyom.
Flora kitartóan kémlelte az eget, de hiába, nem volt olyan jó a szeme, mint az őrszemnek. Egy lélegzetvételnyi idővel később azonban már maga is tisztán látta a két apró pöttyöt.
– Ott vannak! Látom őket!
A két pont egyre nőtt, ahogy közeledett a kastély felé; előbb csak kismadaraknak tűntek, nem sokra rá pedig már kivehető volt a két lény jellegzetes sárkányformája. Még a színüket is meg lehetett állapítani: egy vörös és egy fekete.
– Izgatottnak látszik – mondta mosolyogva a cseléd.
– Dehogy vagyok! – felelte Flora, és remélte, hogy hevesen dobogó szíve nem árulja el.
– Azért az embernek nem minden nap tér haza a sárkánylovas fia.
– A kezed járjon, ne a szád!
A lépcsőn sietve felsorakozott a kastély apraja-nagyja: alul a fontosabb cselédek és szolgák, középen a ranggal rendelkező asszonyok és férfiak, legfelül a királyhoz legközelebb álló személyek – köztük három, nemesi családból származó ágyasa is. Ügyes megoldás, gondolta Flora, nincs királyné, de mégis olyan, mintha három is lenne.
Erélyesen rászólt a „testvéreire”, hogy ne most pusmogjanak.
Az udvarmester hármat koppintott a botjával, majd szónokolni kezdett: – Utat Ötödik Herastus Gambol Ulm Ferdberg királynak, a provinciák urának, a törvény atyjának, a…
– Elég legyen – intette le a mögötte megjelenő Ferdberg. Flora kritikus szemmel nézett végig urán, majd elégedetten bólintott – úgy tűnt, végre sikerült rendesen felöltöznie. Aranyozott palástjában, zöld selyemruhájában, smaragdokkal ékesített övével az ereje teljében lévő férfi egyáltalán nem tűnt olyan keményszívűnek, amilyennek Flora hallotta az udvarban.
– Úgy volt, hogy csak napnyugtakor érkeznek – dörmögte Ferdberg.
– Igen, nagyuram – felelte Flora. A udvari etikett úgy kívánta, hogy mások jelenlétében előkelő hangnemben szóljon urához, noha a nő ezt cseppet sem kedvelte.
– Így kissé kapkodva üdvözölhetjük csak ezeket a… nemes lovagokat.
Flora érezte a gúnyt a király hangjában: nem kedvelte a sárkánylovasokat. Ő pedig nem kedvelte azért, amiért a fiával is épp olyan lekezelően bánt, akár a többi lovassal.
– Remélem, nem veszik zokon – tette hozzá Ferdberg.
– Nem fogják, nagyuram.
Flora ismét felpillantott. Már jól látta a sárkányok hátán ülő két emberalakot: Victor, a fia kissé bizonytalan mozdulattal, de elszánt tekintettel szorította vörös nősténysárkánya, Auriah kantárját, míg a fekete hím – akinek a nevére Flora nem emlékezett – nyergében ülő Simes mester laza mozdulattal hátradőlt, és teljesen rábízta magát a hátasára.
Az udvarmester folyamatosan utasítgatta a lépcső alján álló, izgatottan suttogó személyzetet. Nem minden nap láthattak ilyen vendégeket.
– Abbahagyni a csevegést! Te ott, ne ficánkolj! Hogy áll rajtad az a ruha?! Megáll az eszem! Ilyen magas rangú személyek előtt!
A király köhintett egyet, és halkan megjegyezte: – Remélem, ezt rám értette.
– Hát hogyne, nagyuram! – felelte a Flora jobbján álló ágyas. – Hatalmad korlátlan, te vagy a birodalom ura. Te parancsolsz a rendnek és a káosznak.
– Kár, hogy ők úgy vélik, hogy rend felett állnak – biccentett a vendégek felé.
A két sárkány kitárta szárnyát, és finoman a földre ereszkedett. Mindkét lényből csak úgy áradt a büszkeség és felsőbbség, a napfényben pikkelyeik sötét drágakövekként szikráztak. Flora arra gondolt, hogy eleganciában még a kastély tavának legszebb hattyúja is elbújhatna szégyenében.
– Egy húsz méteres szörnyeteg – morogta a király –, és máris azt hiszik, ennyi elég is a rendtartáshoz!
Flora nem figyelt urára; ő csakis a fiát, Victort nézte.
Hogy megnőtt ez a gyerek! Kész férfi lett belőle. Pedig nem is olyan rég még vidáman labdázott a kastély kertjében.
Az udvarmester a vendégek elé sietett, de amikor a fekete sárkány ráemelte villámló tekintetét, megtorpant, és megtörölte izzadó homlokát.
– Fe… Ferdberg király nevében üdvözöllek benneteket a Lioch-kastélyban, Simes nagyúr és Victor úrfi!
Simes korát meghazudtoló fürgeséggel pattant ki a nyeregből.
– Pompás! Ha van egy forró teátok, akkor maradunk! – Felvont szemöldökkel nézett az ügyetlen módon kiszállni próbáló Victorra. – Segítsek, kölyök?
– Nem kell, mester. – Végre neki is sikerült épségben a földön landolnia.
– Erre tessék, nagyurak! – intett az udvarmester, és felvezette őket a lépcsőn.
A király mosolyogva üdvözölte a vendégeket, majd bekísérte az urakat a kastélyba. Flora már alig várta, hogy véget érjen ez az egész üdvözlési ceremónia, és végre magához ölelhesse egyetlen gyermekét, de tudta, erre még jó ideig nem kerül sor. Victor csak biccentett neki, majd követte mesterét a kastélyba.
– Flora!
A nő a fejében felcsendülő hangra megfordult. Míg a cselédek visszasiettek napi teendőjükhöz, a nemesek pedig átvonultak a nagyterembe, Flora lesietett a lépcsőn, egyenesen a két magára hagyott sárkány elé.
– Flora! Beszélnünk kell.
Flora elkomorodva nézett fel a fia vörös sárkányára, aki még úgy is két fejjel magasabb volt nála, hogy a hasán feküdt.
– Auriah.
– Oly’ rég találkoztunk, de még mindig érzem benned a dühöt, amit irántam táplálsz. Hát nincs rá mód, hogy kiengeszteljelek?
– Hogy lehetnék dühös olyasvalakire, akit most látok talán harmadszor? – felelte Flora csípősen.
– Tudom, hogy gúnyolódsz. Dühös vagy rám, mert úgy érzed, elvettem tőled a fiad.
A nő megrázta a fejét.
– Az én fiamat senki nem veheti el tőlem! Legkevésbé nem egy hátasló!
A fekete sárkány dühösen felkapta a fejét, és fenyegetően felállt. Auriah higgadtan fekve maradt, de az arca elkomorodott.
– Vigyázz, hogyan beszélsz!
– Te pedig vigyázz, kivel beszélsz! Nem ijesztesz meg!
– Elég legyen! – Victor keresztbe font karral állt a lépcső tetején. – Azt hiszitek, nem hallom, ahogy civakodtok? Anyám, miért provokálod? Auriah, neked pedig lehetne több eszed is!
A sárkány bűnbánóan lehajtotta a fejét. Flora, megfeledve minden ellenszenvéről, a fiához sietett.
– Victor! – Arcára újra kiült a boldogság, ahogy átölelte fiát. – Annyira hiányoztál!
– Te is nekem, anyám.
– Gyere, menjünk be, hűvös van idekint! – mondta, és amikor Victor nem figyelt, kiöltötte nyelvét a sárkány felé. Auriah csak dühösen meglegyintette a szárnyát.
– Mesélj! Hogy folyik a kiképzésed? Minden rendben? Egek, olyan sovány vagy, etetnek ezek egyáltalán? Ah, még a hajad is hogy áll!
Victor arca elvörösödött.
– Anya… Hagyjál! Már nagyfiú vagyok!
– Te mindig is anya pici fiacskája maradsz – dudorászta Flora. – Nézzenek oda, borostád is van!
– Már jó ideje…
– Igazán hazajöhetnél gyakrabban! Egész nap csak mulatozol, szegény anyád felé se nézel…
Victor megtorpant a folyosón.
– Kiképzésen vagyok, nem holmi hétvégi vadászaton, ahol minden csupa móka! Nagyon sok a dolgom, sokat kell tanulnom, gyakorolnom, és… – Megállt egy pillanatra, majd felsóhajtott. – Ne haragudj! Csak mostanában nem megy minden úgy, ahogy szeretném.
– Tudom, hogy nehéz, de túljutsz rajta, kiscsibém – mondta Flora, és lesöpört egy szöszt fia ruhájáról. Victor ismét felsóhajtott.
– Elnézést, hogy megzavarom ezt a bájcsevelyt – bukkant fel hirtelen az öreg Simes mester. Victor azonnal tisztelgett, míg Flora csak gyanakodva végigmérte az öreget.
– Ne hidd, kölyök – folytatta Simes –, hogy nem tűnt fel a hűlt helyed! De ha már úgyis a keresésedre indultam, gondoltam, megemlítem. A király hívat a trónterembe.
– Máris megyek – vágta rá Victor, de Simes feltartotta a kezét.
– Mindkettőtöket.
– Érdekes – mosolyodott el Flora. – Csak este szokott hívatni.
– Bocsásson meg, de nem tréfálkoznék az ön helyében, úrnőm.
– Simes mester, mondja, nem kellene azokat az állatokat odakint megetetnie?
– Esznek ők, ha éhesek – mondta rezzenéstelen arccal Simes, majd visszaindult a nagyterembe.
Victor értetlenül meredt anyjára: – Hogyhogy mindkettőnket?
– Bizonyára mindkettőnk számára van mondandója.
– Roppantul furfangos észrevétel…
Anya és fia némán haladt előre egymás mellett. Lépteik visszhangot vertek a kihalt folyosón.
A kapu előtt álló teremszolga tiszteletteljesen üdvözölte, majd beengedte őket. A király tőle szokatlan módon egymaga volt csak a hatalmas teremben, a trónján ülve piszkálta a fogát; előtte egy asztalon az áthozatott desszert maradéka feküdt.
– Hívattál, nagyuram – hajolt meg Flora. Victor habozott, hogy ő is kövesse-e anyját – még nem látott egyetlen sárkánylovast sem meghajolni az uralkodó előtt.
– Drága, drága Florám… – Ferdberg felállt, és közelebb lépett úrnőjéhez. Victorra csak egy rosszalló pillantást vetett, de nem illette szóval. – Tudod, miért hívattalak.
Flora pontosan tudta az okát. Ahogy azt is, hogy a fiának sejtelme sincs róla. Csak azt nem tudta, Ferdberg miért rendelte ide őt is.
– Nem tudom, uram.
– Flora, Flora… Dehogynem tudod! Ma járt le az öt esztendő.
Florának megrándult a szeme.
Csak nem akarja a fiú előtt…?
– Milyen… esztendő, uram? – Most először érezte úgy, hogy kihúzták a lába alól a talajt. Ferdberg azt akarja, hogy Victor is hallja, ehhez kétség sem férhetett.
– Nagyon haragszom rád, Flora! – folytatta a király. – Öt évvel ezelőtt elloptad azt a tojást a fiadnak. – Victor eddig értetlenül, de csendben figyelte a párbeszédet, ám itt felkapta a fejét. – Azon tojások egyikét, amit a sárkányvezértől kaptam, mint a kölcsönös béke zálogát, hogy a birodalomban együtt teremtsünk békét! Nagy gonddal kell ám kiválasztani azokat az ifjakat, akik minden tekintetben alkalmasak erre a feladatra. Te pedig nemes egyszerűséggel visszaéltél a bizalmammal, és elloptál egy tojást a fiadnak. Hát ennyire rég volt már, Flora?
Flora összeszorította a fogát, és lehajtotta a fejét. Ferdberg szándékosan beszél ilyen hangnemben. Nem mert a fiára nézni, de érezte a döbbent tekintetet, az elkerekedett szempárt és a tátott szájat.
– Igen, felséges úr, nagyon rég volt. Én már el is felejtettem.
– Miért tetted?
Flora a fogát csikorgatta. Azt akarja, hogy kimondja…
– Mert Victor nagyon vágyott rá. Én pedig mindent megtennék, csakhogy boldognak lássam a fiunkat.
Victor még mindig nem tudott megszólalni, csak döbbenten forgatta a szemét.
– A te fiad, Flora – mondta Ferdberg higgadtan. – A te fiad.
– Hivatalosan az ágyasod vagyok, a törvény szerint tehát épp úgy a te gyermeked is, felséges nagyúr.
– Erről majd egy más alkalommal nyitok vitát. – Ferdberg megragadta a nő kezét, mire Victor elkomorult, és előre lépett.
– Engedje el az anyámat!
– Megállj, kölyök! Ne avatkozz bele!
– Csakhogy én a Dilenies Protius Sárkányrend tagja vagyok!
Ferdberg csalódott arccal megrázta a fejét. Florának nagyon rossz érzése támadt.
– Már nem. Simes elmondta, hogyan döntöttek a sárkánymesterek. Nem mentél át a próbán! Ki fogják tenni a szűrödet!
Victor mozdulatlanná merevedett döbbenetében, és csak tátogott, de szó nem jött ki a száján. Flora lerázta magáról a király kezét. Most igazán kihozták a sodrából.
– Herastus Ferdberg, nem viselkedhetsz így! És hogy hagyhatod, hogy ezt tegyék vele?! Utasítsd a sárkánymestereket, hogy vegyék vissza, tegyék újra próbára, vagy bánom is én!
A király úgy nézett Florára, ahogy nem sokkal ezelőtt Aruiah.
– A törvény szerint nem adhatok nekik parancsot, csak tanácsot. És ha már a törvénynél tartunk… – Elkomorodott a tekintete. – Ki kellett volna, hogy végeztesselek felségárulás vádjával, a fiadat pedig tömlöcbe vetnem élete végéig.
– De úgy egyeztünk meg, hogy ha Victor egy év után is állja a sarat, akkor maradhat! – fakadt ki Flora.
– Így van. De nem állta a sarat!
– De álltam! – kiáltott fel Victor, és közben elvörösödött a tekintete.
Flora összeszűkült szemmel nézett a királyra, majd a fiához fordult.
– Victor, légy szíves, hagyj magunkra! Meg kell valamit vitatnom bölcs királyunkkal.
– De…
– Azt mondtam, hagyj magunkra!
Victor feltartotta az ujját, hogy mondjon valamit, de aztán meggondolta magát: szótlanul megfordult, és kisietett a teremből.
Flora farkasszemet nézett a királlyal. Dühös volt rá, amiért így viselkedett, amiért elárulta azt, amit egy éven át titokban tartott a fia előtt; úgy érezte, hátba szúrták.
– Hogy tehetted?!
– Ez volt a legjobb. Gondolod, hogy jobb, ha a nagyteremben közlik vele a hírt?
– Ki fogják csapni! És te nem teszel semmit! – A nő a trón mögött álló szoborcsoportra mutatott. Az öt alak arctalanul bámult vissza rá, a középső kezében tartott borostyánszív halványan izzott a félhomályban.
– A Törvényhozók nem mondanak semmit? Tégy meg mindent az utókorért!
Ferdberg hosszan nézte a kőszobrokat, majd megcsóválta a fejét.
– Nem csak én képviselem a törvényt. – A sárkánymesterekre utalt, erre Flora is rájött. Öklével dühösen az asztalra csapott, amitől az ezüstkupák táncra perdültek. A nő mérgesen nézett a csilingelő serlegekre és szerteguruló fügékre, majd megakadt a szeme a mézes csupor melletti ezüsttálcán.
Egy hosszú konyhakés feküdt rajta.
Tégy meg mindent az utókorért…
– Meg van kötve a kezem. – A király megvonta a vállát. – Ha kicsapják, hát kicsapják!
Flora a király felé fordult, és amikor az nem figyelt, a háta mögött magához vette a kést.
– Nem hagyom, hogy ezt tegyék a fiammal! Nem hagyom!
Ferdberg gyanakodva nézett ágyasára.
– Flora? Jól vagy? Lehet, hogy tudok segíteni…
De Florának már megvoltak a maga tervei. Csak egy módon juttathatja vissza a fiát az őt megillető rangra.
Egyenesen a szívbe…
Előrántotta kést.
 
***
 
A Lioch-kastély udvara maga volt a megtestesült nyugalom. A zöldellő, egyenesre nyírt sövénykerítés, az illatozó, színpompás virágok, a hegyi levegő mind-mind a gondtalanságot juttatta Victor eszébe. Azt a gondtalanságot, amit kiskorában érzett ezen a helyen.
Mégis, ahogy Auriah oldalának dőlve azon gondolkodott, mihez is fog most kezdeni, hirtelen elfogta a nyugtalanság.
– Mi a baj?
Victor felállt, és körbenézett, de nem látott mást a kertben. Mindenki a nagyteremben folyó mulatsággal volt elfoglalva.
– Nem tudom. Rossz érzésem van.
– Ne aggódj! Túléljük. Nem ez az első eset, hogy valaki nem megy át a próbán. Nem is az utolsó. Ez még nem jelenti azt, hogy…
A sárkány nem fejezte be a mondatot, és Victor pontosan tudta, miért: ő maga sem olyan magabiztos, mint amilyennek mutatni szeretné magát.
– Menj, nézd meg édesanyádat! Sokat aggódik érted.
– Ellopta a tojást! El tudod ezt hinni?! A te tojásod… Mert egyszer megemlítettem neki, hogy szeretnék egyet!
Auriah begörbítette kecses nyakát, és tekintetét a lovasára szegezte.
– Egyszer?
– Öhm… Párszor… – Victor idegesen megvakarta a nyakát. – Rendben, mindjárt jövök. Kiderítem, mire jutottak.
– Menj csak!
Victor megsimogatta az érdes pikkelyeket, majd otthagyva sárkányát, besietett a kapun. Próbálta rendezni a gondolatait, nyugtatgatta magát, hogy minden rendben lesz – de csak annyit ért el, hogy még jobban remegett a gyomra.
Futva érkezett a nagyterembe; a teremszolgát majdnem fellökte, úgy rontott be a kapun.
A következő pillanatban Victor csodálkozva torpant meg, és csak meredt előre a homályos helyiségbe.
– Mi folyik itt?
Anyja egy könnyed mozdulattal végighúzott egy rongyot a kés élén.
– Csak gondoskodtam róla, hogy ne válhassanak meg tőled olyan könnyedén!
A király halkan felhorkant: – Így van. Megbeszéltem Simes mesterrel, hogy kaphass még egy év haladékot.
Victor felvonta a szemöldökét.
– Tessék?! Miért?
– Miért, miért! – Ferdberg megrázta a fejét. – Inkább örülj neki, kölyök, és ne kérdezősködj! – Majd ágyasához fordult: – Te pedig igazán készíthetnél még egy szeletet abból a mennyei Winigei-féle mézes kenyérből! Még mindig te tudod a legfinomabban elkészíteni… Örülök, hogy néha azért megszeged az ígéreted, és nem csak Szent Reberus napján készíted el.
Flora sejtelmesen mosolygott.
– Ha jól emlékszem, ugyanezen okból nem végeztettél ki annak idején sem.
– Ördög vigyen el, valóban!
Victor csak megcsóválta a fejét. Jól ismerte anyja hétpecsétes titokként őrzött Winigei-édesítőszerének receptjét, amit még a saját fiával sem oszt meg. Mézzel keverve szinte bárkit levehet vele a lábáról.
– Anya, ha kérhetlek, a jövőben ne avatkozz bele a dolgaimba!
– Ahogy szeretnéd, galambom! – duruzsolta negédes hangon a nő.
– És ez is… Bah, ha én lennék a király, minden másképp lenne!
Flora a kezébe vette a kést, és végighúzta ujját a tompa végén.
– Hát, elintézhetjük…
 
 

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2009-06-14 05:50 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Nem is egy, mindjárt három.

v, 2009-06-14 15:10 Alexei B Fargas

Hehe, ügyes csavar.
Kissé erőltetettnek érzem a témához való ragaszkodásodat. Túl sok olyan elemmel dolgozol, amiket korábban pont ilyen kontextusban már többen is felhasználtak, így az egyediséged csorbát szenved.

k, 2009-06-23 12:48 miyoku

miyoku képe

nekem anyuci fura. először azt hittem olyan lesz, mint jessica atreides (düne), hisz taktikázott, és kemény volt, de a fiához való gügyögés totál nem illett a képbe, az elején egy határozott, taktikus, fegyelmezett csajnak tűnt.
a sárkik jók, de ez egy elég sablonos téma. a cím király! :)
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

cs, 2009-06-25 06:56 akos.karesz

akos.karesz képe

Tényleg lehet, hogy korán van... nekem azonban nem igazán esett le a poén. Vagy ha igen, nem koppant akkorát, hogy felfigyeljek rá. Többször is visszaolvastam, hogy akkor most mi van? Megfenyegette az anya a királyt, vagy a borostyánszívbe mártotta a kést? Ha az előbbi, akkor ilyen könnyű volna? Ha az utóbbi, akkor meg miért változtat ez mindenen? Szóval, ha megértettem mindent, akkor egy kicsit lapos történetnek érzem, persze technikailag jó kivitelezésben. Ha viszont nem értettem meg, és van még valami a novellában, amit nem vettem észre, akkor minden oké, én meg inkább aludjak többet legközelebb... :-) Nekem így inkább egy regény első fejezetének tűnik, mint egy novellának. Küldd el a csávót az újabb próbára, vagy legyen inkább renegát, gúnyolódó királyok gyilkosa, anyaszomorító :-) stb.
Szép napot!
EK: NYUGI, há, azzal nincs gond. :-)

cs, 2009-06-25 22:11 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Megfenyegette az anya a királyt, aztán (a borostyánszives szobrokról eszébe jutva) előrántotta a kést, hogy elkészítse a fent nevezett süteményt, hogy azzal hasson a királyra. Ahogy Styra mondta rá: "A férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út..." Ennyi.
A regényrészlet-szerűség szándékos. (Különösebb célja nincs, csak a stilus miatt.)
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."