17.vizsganovella

Körtvélyes Ákos

Ébredés

Nézem, ahogyan az arcod vonalaival játszik a nap. Ide árnyékokat varázsol, amoda vibráló fényfoltot; alkotó sugarai új és újabb formát orrnak, szájnak és szemnek. Várom, hogy változzon ez a kép, hogy felébredj, rám nézz és szólj hozzám, ahogyan azt közös fél évünk minden reggelén tetted. Most azonban még a csend feszül közénk.
Az első kávéházi beszélgetésünk jut eszembe. Félénken közelítettem, bátran viszonoztál és olyan természetességgel ereszkedett közénk a bizalom, hogy sem a kezed érintését, sem az első csókot vagy a közös ébredést nem árnyékolta kétely. Egyszerre szorítottalak, szívtalak, szerettelek és fogadtalak magamba azon az éjjelen.
Aztán részévé váltál annak, amit az életemnek nevezek. Éltető levegő lettél, tápláló kenyér a tányéron, fűszeres bor a poharamban – a szerelmesek bizonyosságával hittem, hogy soha nem érhet véget mindez. Hogyan is lehetne másképp? Honnan is tudhattam volna, hogy ez egyben a vakok hite is? Belefulladtam a szavaid örvényébe, és tettem mindezt az üdvözültek mosolyával az arcomon.
Összeköltöztünk, minden pillanatod megosztottad velem. Egyek lettünk, és éreztem, hogy másképpen nem is lehetne: két bolyongó félember talált önnön képére a másikban. Oly törvényszerűség lelt bennünk kifejeződésre, mely az emberiség hajnala óta keresi a lehetőséget. Hogy léteznek más törvények is? Ugyan, kinek jut eszébe akkor ilyesmi? A megannyi példa, amit versbefoglaltak vagy megénekeltek, igazán nem riaszthatja el az igazi szerelmest, ha sorsát teljesíti be – hittem és beléptem a Paradicsom kapuján.
Következtek a boldogság hónapjai. Lábam nem érintette a földet, lelkemhez nem értek el a hétköznapi világ kicsinységei. Kezemmel felhőket karoltam át és fénysugarakat szorítottam magamhoz. Ragyogtam és áradtam minden pillanatban: kiapadhatatlan forrás lettem, te ölelő meder mely örömömnek irányt szab. Ki győzhetett volna meg róla, hogy végeérhetetlen sövénylabirintusban bolyongok, ha élvezettel simogattam meg minden engem körülvevő levelet, fűszálat? Éreztem és hallottam, hogy mind az élet szépségeiről dalolt érintésem nyomán, kórusként zengtek és csatlakoztam hozzájuk én is. Most már látom, hogy másként nem is tehettem volna.
A földre az első veszekedésünk rántott vissza, szárnyaimtól végleg pedig a kimaradt órák és kétes magyarázataik fosztottak meg. Savanyú lett a levegő, amit lélegeztem, keserű a kenyér és zamatát vesztett a bor. Boldogságom ragyogó pajzsát a féltékenység erei csíkozták feketére. Gyengítettek, apasztottak, megrémített a lehetőség, hogy elbukhatom, és értetlenül figyeltelek, hogy ezt miért nem veszed észre. Lehet, hogy nem is érdekelt?
Dühöt éreztem. Persze nem irántad: másokat találtam felelősnek. Főnököd a túlóráid, munkatársaid a munkaidőn túli kávék, barátaid a kedvességük és családod a fojtó szeretetük miatt váltak bűnössé. Gyűlöltem őket és féltettelek téged és megszerzett boldogságunkat tőlük. Megoldást kellett keresnem, hogy kizárjam őket az életünkből. Te segítettél végül. Igen, te és Shakespeare.
Most bámulom még arcodon a rögtönzött fényjátékot, és a többiekkel ellentétben tudom, hogy felébredsz majd. Elszakítom tekintetem hófehér bőrödről és körbetekintek a ravatalodat körülállókon. Itt van mindenki, aki azt állítja, hogy szeret: a családod, barátaid, munkatársaid. Megannyi beszédet meghallgattam már tőlük, szépen válogatott szavakkal szóltak rólad. Annyi kedveset mondtak, hogy egy pillanatra el is bizonytalanodtam, de meghátrálni már úgysem tudok. Lenézek a kezemben tartott pohárra és a körülöttem állókkal ellentétben nem iszok a hűvös italból. Én az ébredésed várom, s hogy ott lehessek. Mire pedig felnyitod majd a szemed, nem marad senki, aki közénk állhatna.

Vélemények

"Remek, izléses csattanó. Ügyes szóhasználat. Szerintem, ha ettől a stílustól különbözőt is tud alkotni a delikvens, köztünk a helye.
Mindenesetre ez a novella 9 pontos. Ha sci-fi lenne, lehetne 10!"

"A második bekezdés után már sejtettem, hogy a lány valószínűleg már halott. Nem is tudom miért, talán a leírásból, vagy a szóhasználat sugallta. A stílusa szép és elég kiforrottnak tűnik, személy szerint nagyon meg lennék lepve, ha most kezdett volna írni. Egyszóval, ügyes.
A végét nem nagyon értettem meg. Lehet, hogy a sorok közt ott a magyarázat, én nem találtam. A lányt a fiú ölte volna meg féltékenységből? Vagy ha nem, akkor miért/miben halt meg? A fiú utolsó gondolataiból az őrület jelei tűntek fel, az utolsó mondat pedig azt sugallja, hogy tömeggyilkosságra készül
Egy kicsit lezáratlannak érzem a történetet, de jól meg lett írva, talán ez az egyik legjobban megszerkesztett és összeállított mű a beküldöttek közül.2

""Várom, hogy változzon ez a kép, hogy felébredj, rám nézz és szólj hozzám" itt már tudtam mi lesz a csattanó... sebaj, az oda út is kellemes volt. Eddig ezt éreztem a legjobbnak. Ügyesen kapja el az ember gondolatait, és láncolja a művéhez. Más művét is akarom olvasni.
9-es"

"Nagyon jó!
Már mindent elmondtatok asszem. Az én hármasomban mindenképp benne van.
8,75 pont."

"Ezt biztos egy középkorú férfi írta...
A maga nemében tulajdonképpen nem rossz, és a vége is ötletes, engem legalábbis némileg meglepett.
Formailag szerintem amúgy sincsen sok baja. Potenciális script tag lehet,látok benne fantáziát.
Amúgy ez most
7 pont"

"Nem érdekelt a téma... a vége jó, bár kissé kétértelmű. Igen, ezt egy középkorú nő írhatta. Hatos a vontatottságért."

"Nah...mivel most nem értékelni kell ugye, hanem azt nézni, hogy mennyire jó maga az írástechnika, Ezért 9 pont részemröl. Amúgy a téma nekem se a szívem csücske...
de mégis meglepett a végével, már épp kezdtem volna nagyon unni, hogy jó-jó megöli a csajt azt kész...sablonos.
Erre nem!
És szép jelzök és szóképek, gyakorlott stílus...pindurit túlmagyarázott
(bocsi, nincs hosszó ö ezen a fránya laptopon)"

"Középkorú férfi írhatta .De a friss gyász érzékeltetése nem elég életszerű.
Talán ha a helyszínt a temetőbe teszi, pár hónappal később, és a halott arcképét nézi az emlékművön...
Nyolc pont"

"Jelen idő, E/1, már az első mondatnál felszisszentem, hogy nehéz fába vágta a tollát. Ami alapvetően nem baj, ha így sokkal jobb mint múlt idő és/vagy E/3.
Heh, rövid összefoglaló az életükről. Ilyen akkor van, ha valaki a halálán van. Vagy a főszereplő szelleme beszél az alvó nőhöz, vagy a nő halott.
Na, hát nem eltaláltam?
Hiányolom a halál okát. Azzal akár bőséges pluszt / csavart is bele lehetett volna vinni.
Ok, leírás végül is stimmel. Engem nem igazán fogott meg, és nem csak a kitalált csattanó miatt. De azért nem rossz. Pont jó a hossza.
7 pont"

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2009-06-07 21:05 Carpenter

Carpenter képe

Furcsa így a hozzászólásokat átnézve én nem találom olyan lehengerlőnek.Egyszerű dolog miatt mert Unalmas. Nagyon mesterkélt és vmelyest kiszámítható és kapunk a nyakunkba mindent.Érzelmek egyszerű leírása ömlengés.Magasak a pont számok röpködtek és óhatatlanul azt érzem h könnyű elkábítani az embereket ez az én szubjektív véleményem.De mindenképp ügyesen fogalmazol és minden ellenszenvem ellenére kihoztad a legjobbat ebből a koncepcióból.Remélhetőleg majd vmilyen igazi történeti szerkezettel rendelkező alkotást is olvashatok majd tőled a közel jövőben.

v, 2009-06-07 21:34 Creideiki

Creideiki képe

Személy szerint egyik novella sem volt lehengerlő, de hát tudod, hogy van ez. Ízlések és pofonok.
Próbáltunk azt figyelembe véve pontozni, hogy ne az adott művet, hanem a "lehetőséget".

( Miféle ellenszenv?)
-----------------------------------------------------------------
http://creideiki.sfblogs.net

v, 2009-06-07 21:39 bellamaria

bellamaria képe

Azt sem tudom, ki írta. Megfogott a hangulata, nekem nem volt unalmas.Lehet rám követ hajigálni.

v, 2009-06-07 21:47 Carpenter

Carpenter képe

Én csak kenyeret szoktam dobálni.:) Szívesen elolvasom az én véleményemmel teljesen ellentétes kritikát.

v, 2009-06-07 21:59 Ndy

Ndy képe

Nézd, engem sem fogott meg ez az írás, de szép munka. El kell jutni idáig, hogy egy ilyet, így meg tudj csinálni.

v, 2009-06-07 23:20 Carpenter

Carpenter képe

Gondoltam h nem a kisujjából szopta ki:)Csak nem sztem az busz ablakán kidobni a pénzemet.

v, 2009-06-07 21:45 Carpenter

Carpenter képe

Ellenszenv?Úgy jobban tetszik ha az attitűdöm miatt nem tetszett?Leszögezném h én csak értékelek saját véleményemet írom le észrevételeimet osztom meg.Második én nem pályáztam szóval ha vki csúnya rossz dologra gondol az felejtse el de izibe :)

v, 2009-06-07 22:15 Creideiki

Creideiki képe

Azt tudom, hogy nem pályáztál, csak az ellenszenv kifejezésen fennakadtam. Általában nem ez a jellemző állapot, miközben olvasok, ezért. Az észrevételeid pedig természetesen továbbra is nyomasd!
-----------------------------------------------------------------
http://creideiki.sfblogs.net