20. vizsganovella

Lucas

Két madár

John Palmer csupán néhány hónapja költözött vidékre. Apró, koszos, huzatos belvárosi lakását kényelmes, tágas erdei házra cserélte. Sem gáz, sem villany, sem víz nem állt rendelkezésére újdonsült otthonában, ha inni akart, az udvar kútjából merített magának, vagy a vitrinben sorakozó flaskák egyikét húzta meg. Ha éjszaka fázott, begyújtott a kandallóba. Ha szórakozásra vágyott… nos, az üvegek erre is kiváló alkalmatosságnak bizonyultak.
Mr. Palmer gyűlölte régi életét, a várost, elege lett az idióta mihasznákból, akik egész nap a rádiót vagy tévét bömböltették. Itt, vidéken, az erdő szélén, nem volt ám ilyesmi! Itt a madár sem járt, illetve azok igen, és gyönyörűen énekeltek a környék új lakójának. Hogy John Palmer megérdemelte-e ezt a nyugalmat, az már más kérdés. Egész életében durva, mogorva ember volt, a zajos világ, a rothadás, amit a városban hagyott, rég befészkelte magát a szívébe. Csendes, vidéki mindennapjai piszmogással teltek, hozzászokott, hogy azt tesz, amit akar, és akkor, mikor akarja. Reggelente addig aludt, heverészett, míg kedve tartotta, így ment ez hónapokon keresztül… Ám egyszer minden jónak vége szakad.
Valószínűleg az történhetett, hogy a madár már régóta a környéken röpdösött, károgott, ám John Palmer füle egy idő után hozzászokott a vidék csendjéhez. Ráadásként elmagányosodott életétől még zsémbesebb lett, még kiállhatatlanabb, így újabb és újabb ellenséget keresett magának, akin kitölthette haragját.
– Hogy rohadnál meg… te… istencsapása… – dünnyögte a férfi, mikor hajnalok hajnalán a rettenetes lárma minden álmot kiűzött a szeméből. Elsőként az órára tekintett, majd hevert még egy kicsit, nyilvánvalóan abban a reményben, hogy újból jótékony csend borul birtokára. Ám a fülsértő károgás újból felharsant, majd újból és újból, a madár valahol a tetőn, az ablak fölött lehetett. Mr. Palmer nem az a fajta ember volt, aki szótlanul tűri az őt ért sérelmeket, így néhány pillanat múlva valóságos dúvadként rontott ki az udvarra.
Elsőként a tetőn kereste a betolakodót, ám néhány tovaröppenő vereben kívül mást nem látott. Tekintete hamarosan a közeli diófára terelődött, és ott végre megtalálta a bűnöst.
– Áhhá! – kiáltotta diadalittasan. – Tudtam! Tudtam én, hogy te károgsz ott, ronda tollseprű! Bolhafészek! Vészmadár! – Mr. Palmer tagadhatatlanul antitálentum volt a madárfajok megkülönböztetésének dolgában, de azért egy varjút még ő is felismert. A madár közömbösen bámult le rá fekete gombszemeivel, valóban csúf, csapzott tollú, jobb napokat is látott jószág volt. A férfi egyetlen pillanatot sem tétovázott, követ ragadott, majd elhajította. A varjú rémülten rebbent tova, hamarosan elnyelte az erdő.
– Így ni – dörzsölte a tenyerét Mr. Palmer. – Te sem jössz vissza többet, hogy itt károgj nekem. – Miközben fütyörészve átvágott az udvaron, pillantása a gazban árválkodó, rozoga kútra esett. A vödröt tartó gerendán galambnagyságú, gyönyörű madár ücsörgött. Barnás, kissé rózsaszínes teste, fekete, fehér tollai megcsillantak a felkelő nap fényében, ám legcsodálatosabb türkizkék szárnya volt, ezek valóban drágakövekként ragyogtak. Mintha a szeme is kék lett volna… Mr. Palmer amúgy szőrös szívét átjárta némi melegség, az énekesmadarak általában szépek is, ez az egy itt, bizonyára gyönyörűen énekel. Ám nem jutott rá alkalom, hogy meghallgassa, mert a csodaszép madár szárnyra kapott és elrepült. A férfi csalódottan bámult utána.
A következő nap pontosan úgy indult, ahogy az előző. Mr. Palmer rettenetes rikoltozásra, károgásra ébredt. Ha lehet, még jobban felbőszítette a dolog, mint első alkalommal, ezúttal egyetlen pillanatot sem késlekedett, kiugrott az ágyából, majd úgy, ahogy volt, félmeztelenül, mezítláb, puskája társaságában kirohant az udvarra.
A varjú ismét a diófán ücsörgött, a házból kirobbanó Mr. Palmer akkora zajt csapott, hogy rögvest tovaröppent, vissza az erdő felé. A férfi mást már nem tehetett, mint hogy teli torokból ordított, és az öklét rázta:
– Te! Ha még egyszer meglátlak, kilyukasztalak! Te sátán! – Azzal visszarobogott a házba, feje vörös volt, beesett, sovány mellkasa pedig olyan gyorsan emelkedett és süllyedt, mintha legalábbis mérföldeket futott volna. Végül egy kis itóka segített, hogy hamar megnyugodjon.
Harmadnap már előbb ébredt, mint hogy a károgást meghallotta volna. Annyira idegesítette, annyira belelovallta magát, hogy már órák óta csak forgolódott és várt. Végül hajnaltájt, ugyanabban az időben, mint mindig, felharsant az ismerős rikoltás. Mr. Palmer ezúttal higgadt maradt. Magához vette a puskáját, majd lábujjhegyen járva megközelítette az udvarra vezető kijáratot. Az ajtót óvatosan résnyire nyitotta, épp csak annyira, hogy a puska csöve kiférjen rajta, ő pedig rálásson a diófára. A varjú ezúttal is ott ücsörgött, vígan tollászkodott, fejét ide-oda forgatta… Aztán eldördült a lövés, szegény madár pedig azon nyomban lefordult az ágról.
– Most megvagy! – ordította diadalittasan Mr. Palmer, majd kifutott az udvarra. A halott varjút felemelte a lábainál fogva és megnézte közelebbről is. – Ha nem volnál ilyen csúf, rühes tollsöprű, levest csinálnék belőled – kuncogta, majd a madár tetemét egyszerűn áthajította a kerítésen. Mintha valami félelmetes vadat lőtt volna, büszkén, fütyörészve indult vissza a házba. Mielőtt belépett volna az ajtón, tekintetét a tető felé fordította. Az ereszcsatorna szélén galambnagyságú, csodaszép madár ült. Az, amelyiket két nappal ezelőtt is látta, a gyönyörű, fehér, fekete, türkiztollú. Hogy miért nem menekült el a lövés pillanatában, az rejtély volt. Mindenesetre, mintegy zárszóként, a szép madár kinyitotta fekete csőrét, torkából pedig olyan éktelen rikácsolás tört fel, hogy Mr. Palmer teljesen ledermedt tőle. A madár még károgott néhányat, majd tovaröppent. A horizonton megcsillanó, kék szárnyai valódi zafírként ragyogtak.

Vélemények

"Hm... Érdekes, és legalább van mondanivalója. Leginkább a stílusa tetszett nagyon. Néhány vesszőhiba azért volt benne, de ezek fölött könnyen átsiklottam, annyira jókat mosolyogtam Mr. Palmer szövegein"

"Hmmm... ötletes, ügyes történet. Ennek ellenére, nem érzek túl nagy potenciált az alkotóban. Egy próbált megér azért a scriptben.
8 pont"

"Ez nagyon tetszett. Ügyesen összerakott történet.
kilenc pont"

"Csak nekem volt átlátszó? Amint képbe kerülta msik madár élből tudtam, hogy ő adja ki a szörnyű hangot...olyan kicsit, mint egy gyerekmese:a szép külső meg a belbecs.
Ettől függetlenül nem rossz, sőt, szép a stílus, de nekem valahogy olyan semmilyen.
7pont."

"Ígéretes, bár nem értem, hogy miről szól...meg a végét sem. Gondolom ez az én hibám. Kicsit vontatott és olykor az írás hangulatától idegen humoros stíluselemk keverednek bele. Szószó.
6 pont"

"8 pont.
Igazándiból nem tudom miért, de nekem nagyon nagyon tetszik!"

"Jelentősen túllépte a keretet, 5808 karakter, úgyhogy bocs, Eve, de ebből a szempontból a kiírásnak nem felel meg.
Bizonytalan, nagyon mesélős narrátor. Nekem kevésbé jön be.
Érezni rajta, hogy túlírt, főleg az eleje.
Hmmm... Érdekes novella az előítéletekről. Meggondolandó. Végre van mondanivaló, de nem erőszakolják rá az olvasóra. Bár sejthető volt a vége.
8 pont."

"A történet nem rossz, de szörnyen van megírva. A határ túllépése bizonyos esetekben elfogadható, ez a sztori azonban rettenetesen túlírt. Az egész első bekezdés felesleges. Sok a nem odaillő jelző, a narrátor feleslegesen mesél ahelyett, hogy a szereplőn keresztül mutatná be a jellemet, semmitmondó a cím. Négy pont."

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2009-06-07 20:35 Lucas

Lucas képe

Ez furcsa... nálam csak 5080 a karakterszám, idehaza, wordben.

h, 2009-06-08 10:22 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Megnéztem megint, másik gépen. OpenOffice és Word szerinti is 5808.
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

h, 2009-06-08 13:58 Lucas

Lucas képe

Már megvan... Én úgy szoktam nézni a karakterszámot, hogy a becsült értéket figyelem dokumentum megnyitásakor. Most megkerestem az Eszközöknél is, itt valóban kiírja a többletet.
8O
Elnézést, sosem szoktam pályázatot beküldeni karakterszám fölött, mindig ügyelek rá.
Köszönöm, hogy azért elfogadtátok.

h, 2009-06-08 14:00 miyoku

miyoku képe

ezért bünti jár! ;)
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

h, 2009-06-08 14:04 Lucas

Lucas képe

Hajaj!!! 8O

Egyébként most jut eszembe: "sosem küldök pályázatra a karakterszám fölött"
Na szép, akkor ezek szerint mindig a limit fölött volt! :oops:

h, 2009-06-08 14:43 Ndy

Ndy képe

A megnyitáskor kiírt becsült érték, mindig helyközök nélküli. Ne azt nézd.

h, 2009-06-08 14:50 Creideiki

Creideiki képe

Amúgy mi az hogy becsült érték...Fel vagyok háborodva! :?:
Már a szoftverek is becslésekbe bocsájtkoznak? Te jó ég. Én meg azt hittem, hogy szoftveréknál minden bináris.
-----------------------------------------------------------------
http://creideiki.sfblogs.net

cs, 2009-06-11 19:25 Carpenter

Carpenter képe

Mese.Mogorva fickó az ilyen embereknek semmi sem jóó nem h a magányos vidéki élet .Igazi tartalom hiánya a legföbb gondja nem akar kézen fogni sem arccul csapni egyszerüen beszél saját magához a mű.Sejthető csattanó.Egy kis Hitchkok hiányzik innen legalább a pasi neve lenne az vagy mit tudom én.Madarak!Kreativitás...