21.vizsganovella

Crystalheart

Hidegvér

Csak egy gondolat. Ennyi volt, nem több: reményt adó és rettentő gondolat. Mert mindig van más kiút, és még sincs. Folyton csak azon töprengtem, mi mást tehetnék… de az agyam beállt erre, és nem bírt tőle szabadulni. Ha a gondolat ennyire erős, egyszerűen csak engedelmeskedik az ember, teszi, amit mond. A logika behódol neki, az ész is csak segíti. Az eszem pedig gondosan ügyelt minden részletre. Kezemen bőrkesztyű feszült, ahogy fölszereltem a hangtompítót; a tükör előtt igazítottam egy utolsót az álszakállon. Micsoda rusnya ábrázatom volt… de akkor még tudtam a tükörbe nézni.
A hátsó ajtót használtam, csak a biztonság kedvéért. Az utcán nem jártak sokan, de ha szembe jött valaki, csak az aszfalt tócsáiban tükröződő lámpafényeket figyeltem. Pedig az édesanyám sem ismert volna rám… Egyszerűen nem nézhettem a szemükbe. Senkiébe.
Azon a sarkon állva utoljára végiggondoltam az egészet. Nem tartott, nem is tarthatott sokáig. Az első alkalmak mindig sebesen jönnek, aztán irtózatos erővel csapódnak be, mi pedig a túlélésben reménykedünk. Groteszk: a túlélésben.
Ujjam feszült a ravaszon, kezem nem remegett. A testem már beletanult a gyakorlásokkor, csak a lelkem lazsált mindig, mikor tréningezni kellett volna.
Aztán megérkezett. Úrias léptekkel szállt ki a rolls royce-ból, és útját a bár felé vette. Tökéletesen láthatatlanul figyeltem az árnyékból, és a megfelelő pillanatra vártam. Vártam, és csupán a szívem szerette volna, hogy sose jöjjön el.
Csak egy mozdulat. Tökéletesen precíz és a végletekig elhibázott mozdulat, ahonnan nincs visszaút. Csupán egy pillanatig haboztam előtte – nem kellett volna ennyit sem. Minél többet tétovázunk, annál inkább elhatalmasodik fölöttünk a kétségbeesés. Egy pillanat éppen elég hozzá, hogy kis híján meghiúsítson mindent.
A lövés után pár másodperccel már a tűzfalon túl jártam, a sofőr csak kétségbeesetten kiáltozott. Gyerekjáték volt eltűnni, még a rendőrautók szirénáit sem hallottam. Profi munka, elsőre. A hideg kirázott, ha visszagondoltam rá. Futottam a metróig, látszólagos nyugalommal fölszálltam rá, és a vasszörny hazáig vitt. Az utasok gyanakodva vizslattak, biztos elég csapzott lehettem.
Otthon az előszobában a tükör fogadott. Tekintetemmel messziről elkerültem, nem bírtam a látványt. Attól a naptól fogva gyilkos voltam: számkivetett. Senki sem tudta a titkomat, még a megbízóm sem ismerhette a személyemet. De én tudtam, és tudom most is.
Most csak egy emlék. Borzasztó emlék – és megnyugtató. Nincs súlya. Sőt… könnyed érzés, felszabadító… Itt ülök a fürdőszobában. Letörlöm az álszakáll ragasztóját, így mégis jobban áll. És, nicsak, a tükör. Nem félek tőle, már nem. Kéjesen mosolygok, nem állhatom meg.
Ez vagyok én. Bérgyilkos.

Vélemények

"Nem rossz kis hangulati novella, néhol kicsit sablonos a szövege, de azért át tudtam érezni a bérgyilkos mivoltát. Bár a végén jobban is érzékeltetni lehetett volna emberünk lelki sötétségét, akkor ütősebb lett volna, de így is tetszik."

"Nem rossz, nem rossz. Van lehetőség az alkotóban, neki is adnék egy próbaidős tagságit!
8 pont"

"Egész jó. Stilusa teljesen rendben van.
Ami nem tetszik, hogy az első ölés belső leírása nem elég erős, nem érzékelteti elég súllyal a dolog véglegességét.
6 pont
Viszont van benn potenciál"

"Van benn valami ami megfogott. Ügyesen vitte bele azt a kis erkölcsi mondanivalót a karakterszámba, a történetet pedig filmszerű. Néhol tényleg kifejthette volna hosszabban is a történéseket, alapjáraton viszont az írás erőssége, hogy feszes, nem magyaráz túl semmit. A jobb bérgyilkosos regények jutottak eszembe róla."

"Na, erre is nyomok 8 pontot.
Már minden lényegeset elmondtatok.
Ek: jeges
Ek miért olvashatja a novellákat? Ő is scriptes?"

"Kisebb elírások.
Hátööö. Érzelmekra akarna hajazni a novella, ezt kissé sután sikerült megoldania. Semmi extra.
6 pont"

"Sok jót nem tudok mondani erről az írásról. A mondatok néha érhetőek, néha nem, rengeteg a helyesírási hiba, a szerzőnek fogalma sincs, hogyan tudna "megfogni" egy ilyen írást. Két pont."

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2009-06-07 23:36 Carpenter

Carpenter képe

Én úgy érzem h feldobtál egy labdát le is csaptad csak az a baj h a saját térfeledre esett.Nem tudom vhogy jobban érdekelt volna az h miért adta ilyenre a fejét mert az h nem tud tükörbe nézni sztem nem egy érdekfeszítő közlés.Cím sem tetszik.Úgy alapjában véve van vmi hiba az alkotásodban."Gyerekjáték volt eltűnni, még a rendőrautók szirénáit sem hallottam". Még szerencse h a rendőrei néhány másodperc alatt ott voltak elég felkészületlen bérgyilkos barátunk még mindig hisz már ezt szakma vén rókájaként meséli.Hol itt az igazi adrenalin hatás?Amint a kis részletek is kirajzolódnak ez az első alkalom sztem beleégett volna az emlékezetébe még legapróbb a legjelentéktelenebb részlet.Na a végén a tükör megint reggelente én se tudok a tükörbe nézni:D

h, 2009-06-08 00:13 Crystalheart

Helyesbítek, feldobtam a labdát, de még föl sem ért, mikor már lecsaptam. :)
"Még szerencse h a rendőrei néhány másodperc alatt ott voltak " - ezt éppen félreértetted, nyilván félreérthetően fogalmaztam.

Majd feltöltöm értékelhetőre, ha kész lesz. Ez van.

h, 2009-06-08 13:35 Crystalheart

Oh, kapna ám az a film sok hideget a kritikusoktól, ha pont így indítana ;]