8. vizsganovella

Melkor

A nevető egyszarvú

Kölyökkorom óta vágytam rá, hogy előtte álljak. No persze, nem egyedül – attól, mert valaki Zar-Zamul beszerzőklánjának dolgozik, még nem evett maszlagot! –, de legalább féltucat bivalyerős kabiriai legény társaságában. Ködös ábrándjaimban mindig úgy képzeltem, jómagam talpig assar-gam-i páncélban toppanok majd a vadállat elé, oldalamon egy legalább két achor hosszúságú kard. A legények, ha a helyzet forróvá válna a bestiával szemben, füttyentésemre előugranak a bokrok mögül – ám egyéb esetben meghagyják nekem a dicsőséget.
Utóbbiról pedig azt gondoltam, muszáj, hogy az istenek nekem is tartogassanak belőle a tarsolyukban. Nekem, Tharconnak, a vakmerő meluchai varázsszervadásznak, a két éve sárkányfog-beszerzés közben egy sárkány torkában elhalálozott, még nálam is vakmerőbb meluchai varázsszervadász, Tharcamos fiának. Mert az nem lehet, hogy amikor az idők hajnalán mindenkinek kimérték a neki való dicsőség-mennyiséget, pont énrólam feledkeztek volna el.
És valóban nem. Nem feledkeztek el. Előtte álltam, szemtől-szemben. Minden olyan volt, amilyennek elterveztem – a páncél, a kard, még a féltucat kabiriai legény is a bokorban. Utóbbiak miatt, bevallom, kicsit dühös voltam magamra – mit szólna mindehhez a családunk hírnevére roppant kényes apám? –, aztán elhessegettem a szégyenkezést. Elvégre nem minden nap keresünk fel egy atlantei egyszarvút azzal a céllal, hogy könnyet próbáljunk meg tőle kicsikarni. Igaz, hogy az ekursagi piacon legalább száz ezüstöt adnak egy pohárért, ám az ember még ennyiért se kockáztatja túl gyakran a nyakát.
Kihúztam magam és előreszegeztem a kardom. Apám büszke rám, ha most lát a Fényvilágból. Segítsen hát Logan, az őrültek és a kalandorok istensége!
– Ütött az utolsó órád! – rivalltam rá némi torokköszörülés után. Lelki szemeim előtt már láttam, ahogy az életéért reszkető bestia szeméből ömleni kezd a drága áru, hogy gyorsan felfogjam a zsebemben lapuló üvegben.
Az egyszarvú azonban nem sírta el magát, ehelyett vizsgálódva pislogott rám.
– Miért kiabálsz? – kérdezte fikarcnyi harag nélkül. – Tulajdonképpen mit akarsz tőlem?
Csak ezt ne, jajdultam fel némán. Nem tegnap kezdtem el a szakmát: hoztam már el thalassatoroni tüzescápa méregmirigyétől khandori goarth agyaráig szinte mindent. Sosem voltam azonban a szavak embere: a beszélő teremtményekkel mindig megizzadtam. Tényleg, tulajdonképpen mit is akarok tőle?
– Azt akarom, hogy sírj! – jelentettem ki érces hangon, mert semmi jobb nem jutott az eszembe.
– De miért sírnék? – csodálkozott az unikornis.
– Hogyhogy miért? – döbbentem meg. – Mert megöllek, hát nem hallottad az imént?
Az egyszarvú félig kinyitotta a száját. Biztos voltam benne, hogy szörnyű halálfélelmében mindjárt felzokog – ám csalódnom kellett. A hangot, ami a torkán kitört, a legnagyobb jóindulattal se lehetett zokogásnak nevezni.
Nevetett. Ezüstös, finom kis kacagással, ahogyan csak az atlantei egyszarvúak tudnak. Olyan ez, mintha egy Forróság-havi éjszakán az ég ösvényein halkan összekoccannának a csillagok.
– Hát nem félsz? – bukott ki belőlem.
– Mitől? – kérdezte szelíden az egyszarvú.
– A haláltól – préseltem ki magamból. Eszembe jutott a Kis Myrissa: utoljára ő tudott ilyen zavarba hozni a kérdéseivel, amikor esténként az ölembe ült.
– Miért kéne a haláltól félnem? – Az egyszarvú megrázta krémszín sörényét, s megint nevetett. – Te szegény kétlábú, hát ezt tanítják nektek odaát, Emberföldén a mágusaitok? Tán azt se tudod, mi voltaképpen a halál?
Csak néztem őt. Minden porcikája gyönyörű volt, de különösen a szeme: mély, mint egy be nem fedett kút, egyben pedig szomorú, búcsúzó, mint Kis Myrissáé azon a gyűlöletes éjszakán.
– Én ismerem a halált. – Az unikornis hangja most hidegen csengett. – Feleségemet és gyermekeimet meluchai vadászok ölték meg két nappal ezelőtt. Amikor hazaértem, már csak szarvatlan holttestüket találtam. Ám nem ejtettem könnyet: tudtam, hogy most boldogabbak, mint bárki, aki itt sétál a Nap alatt. És te mégis azt kívánod, hogy sírjak?
Szédülten meredtem rá. Mindaz, ami bennem egész volt, szilánkokra tört, és nem hittem, hogy valaha is képes lesz újra összeállni.
– Nem – suttogtam –, már nem akarom.
– A te Kis Myrissád sem akarná – szólt az egyszarvú halkan. – Ebben biztos vagyok.
Nem feleltem. Nem volt erőm megkérdezni, honnan tudja. Az egyik legény óvatosan kidugta a fejét a bokor mögül.
– Szólj a többieknek, hogy indulunk – mondtam neki rekedten. – Kifizetem nektek ezt a napot.
A fickó úgy nézett rám, mint egy eszelősre, de azért füttyentett. Én még mindig őt bámultam. Homályosan láttam, mintha párás ablak feszülne kettőnk között.
– Hiszen te sírsz – csóválta fejét az egyszarvú. – Azt hiszem – tűnődött –, a kétlábúak még mindig nem ismerik elég jól a Halált. Máskülönben tudnák, hogy nem ez a legfőbb rossz, amivel könnyezésre lehet bírni a szemet.
Még azon a héten kiléptem Zar-Zamul csapatából. Döntésemet azóta sem bántam meg, sőt: most, hogy itt ülök Atlante pázsitján és hallgatom barátaim ezüst nevetését, egyre jobban örülök neki.

Vélemények

"Fura egy történet, nem tudom hová tenni. Az elején nagyon zavart a sok idegen hely és köznév, viszont aztán már gördülékenyebben tudtam olvasni.
Igazából az a legnagyobb gondom vele, hogy nem értem az összefüggéseket. Mi köze van az unikornisok halálhoz való viszonyuknak Tharcon hivatásához? Miért lép ki a csapatból? Egy szóval nem említette, hogy nem szereti ezt a munkát és rosszul érzi magát, esetleg bűntudata lenne.
Szerintem ehhez a történethez egy másik befejezés illene jobban."

"Egészen jó. Vannak benne furcsa mondatok, a mondanivalója picit sablonos, de szépen kidolgozta. Magam előtt volt a jelenet, átjött a begőzölt kalandor gondolatvilága, és az is, ahogy az unikornis szavaira rádöbben, mit csinál. Csattanó nincs, de ez anélkül is jó, hét pont.
Ek: cudar. Ő többet adna."

"jujjj, végre egy történet, ami megfogott! nagyon ügyes, nálam az első 10 pontos!"

"Végre egy mondanivaló, nagyon szép képeket használ,"mintha egy Forróság-havi éjszakán az ég ösvényein halkan összekoccannának a csillagok."-woww. Gördülékeny, hibát nem találtam, szép stílus, skiccszerűen, de jól felvázolt világ és karakter.
Gicses is lehetne, de mégsem az, kicsit spirituális inkább, nekem nagyon bejött, nekem is ez tetszik eddig a leginkább, egy pindurit talán jobban ki lehetett volna fejteni, vagy a legvégét egy kicsit életszagúbbra csinálni, de amúgy jó. 9pont."

"Nagyon tetszik, csak rövid. Az elejéből le lehetne csípni, hogy több jusson a lényegi részre; igazából, miután végeztem vele, semmire nem emlékeztem az elejéből, sok a fölös információ. Tartalmas, olvasmányos, emberi, nálam 8 és fél pont. Legyen egy erős nyolcas. Én is ki akartam emelni azt a mondatot, amit Kentaur, nagyon tetszik, stílusos, szép."

"Az eleje lehetne egy kicsit simább, letisztultabb, ezért kilenc pont."

"Nálam hetes Rövid, lehetne gördülékenyebb egy picit... nomeg a fölös infók valóban nem kellenek. Érdemes jól belőni a műfajt, nem muszáj egy mesét high-fantasy környezetbe kényszeríteni."

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2009-06-08 07:07 Muraközy Konrád (nem ellenőrzött)

Tudom, hogy vizsganovella, mégis, engedj meg két észrevételt, egy nagyobbat és egy kisebbet.
Nem ejtek szót témaválasztásról, stílusról, mivel nem ezen állt vagy bukott amúgy sem a helyezés. :)

*
A kisebb: ha olyan egyszarvúról írsz, ami nem felel meg az európai "szabványnak", akkor ezt mindenképpen jelezd, ha viszont a "hagyományos" unikornisról van szó, akkor, mivel mégiscsak lóféle, inkább kerüld az emberi családi viszonyokra vonatkozó kifejezéseket. A feleség-re és gyermek-re gondolok. A feleség, mint olyan, kizárólag az emberiség bizonyos társadalmi berendezkedéseiben létezik, és meglehetősen kései "találmány". Sokkal jobb, életszerűbb és hitelesebb, ha párt, társat, stb. írsz, vagy csak egyszerűen kancát. A gyermek szintén idegenül hangzik (kb. mintha egy sárkány 'testvér'-nek nevezne más sárkányokat, kizárólag azért, mert ugyanazon fészekaljából keltek ki vele), helyette inkább csikót írnék ('csikajaim' ha többesszámú, E/1 birtokossal).
*
A nagyobb: egy jó barátomtól származik a következő gondolat - igaz, ő a sci-fi műfajára vonatkoztatta, de tökéletesen igaz a fantasyre is:
nem attól lesz jó egy sci-fi, ha a szerző kismillió vadidegen kifejezést vág hozzánk, és azt olvassuk:
"A krikrimrimri birodalom hömpöl-pömpöl osztályú gradabrada cirkálója tüzet nyitott az ungubungu típusú grabragra ágyúiból a huty-putty föderáció rkugrkug-faj repülte tyemtyem vadászgépeire."
Előzmények és kapcsolódási pontok nélkül mindez inkább mulatságos lesz, vagy éppen bosszantó.

Nálad is hasonlót olvasni, bár nem ennyire töményen. Ha ekkora novellát írsz, akkor "a kevesebb több" elvet alkalmazd inkább, mivel így gyakorlatilag az olvasó kap egy rakás értelem nélküli hangsort, aminek amúgy sincs semmi jelentősége, de legalább nem is lehet semmihez sem kötni. A "két achor hosszúságú kard" talán a legkirívóbb mind közül.
Az istenek szerelmére, mekkora egy achor?! :D

Persze, ha van lehetőséged (helyed), akkor nyugodtan használj annyi idegen szót, amennyit akarsz, de mindig vedd figyelembe azt, hogy ha te teremtetted a világot, és csak te ismered még, akkor az olvasók pont olyan helyzetbe kerülnek, mintha egy átlag magyar gimnazista hirtelen egy olyan fizikaórán találja magát, ahol kínai nyelven szerepel minden szakkifejezés. Az olvasót inkább ne terheld túl vadidegen kifejezésekkel, amelyeket sehova sem tud kötni.
Sőt, a legjobb, ha úgy olvasod át a kéziratot, mintha vadidegen írta volna.
*
Végül, de nem utolsó sorban: grat a bejutáshoz :)

h, 2009-06-08 19:57 Melkor

Hmm, az egyszarvúak társadalmi élete... nehéz kérdés. De elfogadom az észrevételedet: a "feleség" és "gyermek" valóban kissé emberi kategóriák. Mondjuk id. Plinius szerint az egyszarvúak törzsi-nemzetségi társadalomban éltek Atlantiszon ;)
Az idegen kifejezésekről, no meg az achorról: oké, elhiszem, hogy első blikkre ez talán tömény lehet. Valószínűleg azért használtam őket ilyen magától értetődően, mert most jelent meg a regényem erről a teljesen saját fejlesztésű világról, aztán még mindig kissé benne vagyok...

És amúgy, egyébként: köszi :D

h, 2009-06-08 20:29 Muraközy Konrád (nem ellenőrzött)

Ja, hogy ez már egy létező világ? Akkor rendben (lásd kiegészítő megjegyzést fentebb :) ). Nem tömény volt, hanem - számomra, aki nincs birtokában a kontextusnak - értelem nélküli hangsorokként jelentek meg. De akkor is így jártam volna, ha mondjuk úgy hallok orkokról, meg Mordorról, hogy fogalmam sincs az egész fantasyről... :)

*

Pinius érdekes, bár nem túl hiteles forrás Egyszarvúak tekintetében. Akkor már inkább a kínaiak ;)
Vagy Peter S. Beagle, ha ihletett forrást akarunk. De mondom, igazából jobb a lovas kifejezések használata, hiszen csordaállatok, tehát kvázi törzsközösségben élnek...

*

ÉS hát mindenképpen grat a bejutáshoz :)

k, 2009-06-09 12:32 Melkor

Köcci
:)

h, 2009-06-08 08:13 miyoku

miyoku képe

nekem ez volt a kedvencem, 10 pontot adtam, tetszik!
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

h, 2009-06-08 19:59 Melkor

miyoku: Köszi! És örülök, hogy tetszett!

h, 2009-06-08 12:44 Kentaur

Kentaur képe

Tény, hogy sok benne a logikai bukfenc, ahogy azt Konrád nagyon jól kifejtette, viszont ígéretes, és ugye nem annak van égető szüksége a scriptre, aki rohadt jó író, hanem annak, akiből érződik, hogy az lehet, ha foglalkoznának vele, ha tanulhatna. Részemről nekem is ezért volt ez az egyik kedvencem, a két kilenc pontos közül az egyik.

EK:pasi
Ja, sokan mondták rá, hogy biztos csaj írta...
----------------------------------------------------------------
A tiszta lelkiismeret általában a rövid emlékezet biztos jele.

h, 2009-06-08 20:02 Melkor

Logikai bukfencek, igen. A mítoszok mindig tele vannak logikátlansággal, mert egy olyan valóságsíkon játszódnak, ahol a görög-latin eredetű formális logika enyhén szólva is érvénytelen. Ami annyit jelent, hogy egy mítoszban pl. lehet valaki egyszerre az élet és a halál istensége, lehet valami egyszerre szép és rút stb.
Egyébként pedig köszi a véleményezést... és a pontozást is :) Valóban ezért jelentkeztem a Scriptoriumba: fejlődni szeretnék.

k, 2009-06-09 17:03 Kentaur

Kentaur képe

Logikai bukfenceken itt most a történeti hűséget értettem a szóhasználatban, amint azt mások is kifejtették:én is megtorpantam a túl emberi kifejezéseknél.
De a mondanivaló elvitte a pálmát.
EK:jung
ő szerintem nem írt egyszarvúakról...
----------------------------------------------------------------
A tiszta lelkiismeret általában a rövid emlékezet biztos jele.

h, 2009-06-08 18:45 Carpenter

Carpenter képe

Furcsa de én a főhőst vhogy együgyűnek éreztem meg egy kis árnyalatni gyávaság.Miért nem a tettek mezéjére lépett?Ehelyett leáll egy kis csevejre az unikornissal.Minek?Volt egy célja h megríkassa és írod is h ő a tettek embere.Na meg ezt a érzelgős halál dumát kanyar nélkül beveszi?És mi van ha átverte az unikornis?Pontosan akkor ölték meg a családját....Jó ez egy mese de akkor is.Azt hittem h vmiféle humoros írás lesz de egyáltalán nem annak szántad legalább is a befejezés erre utal...

h, 2009-06-08 20:10 Melkor

Jól érezted. A főhős felszínes, érzelemszegény, gyáva karakter. Még ahhoz is éretlen és gyáva, hogy elismerje / beismerje saját érzelmeit. Az unikornis őszintesége? Hát... mitológiai lényeknél sosem lehessen tudni :D Én nem gondolom, hogy csak kitalálta volna a családját ért tragédiát, de ha igen, akkor ezt előre megfontolt pedagógiai szándékkal tette. Ha az volt a célja (már az egyszarvúnak), hogy meghasonlást idézzen elő a vadászban, s így mentse meg a bőrét, akkor egész jól sikerült :)
Mindenesetre nekem is volt némi tanmese-szándékom az egésszel, nemcsak neki :). A történet tanulsága (szerintem): a Halál csak addig a legrosszabb eshetőség, amíg félünk tőle. Ha egykedvűen fogadjuk, tulajdonképpen már győzelmet is arattunk fölötte. Én ebben hiszek...