Csillagemlék

A nevem Starry-3260.
Ez állt a karszalagomon, mikor felébredtem. Nem tudtam mi is vagyok igazán. Egy őszes szakállú, kék szemű férfi volt velem az első, pár hétben. Ő állt mellettem és beszélt hozzám, miközben jegyzetelt valamit. A hangja meleg volt. Szeretetteljes. Mégis valahogy fáradt, mint aki napok óta nem aludt.
Ébredésem után sokszor raktak vízbe. Drótokat, huzalokat helyeztek rám, úgy engedtek bele. Először nem akartam megmozdulni. Nem tudtam mire számítsak. A víz fura közegként, hidegen ölelt körbe. Fentről jégkék fény szűrődött be. Apró, homályos pászmák táncoltak a szemem előtt. Szép volt. Nyugodt. El akartam kapni egyet, de mintha egyre távolodott volna. Ezután lepelként vont körbe a víz tetejére fújt, furcsán vöröses színű anyag. Hártyáján keresztül megtört a fények makulátlansága.
Később ugyanilyen távolinak tűntek a csillagok is.
Mikor véget ért a „születésnek” hívott folyamat minden különös pillanata, egy kupola alatt sétálgathattam, szabályozott fényben nevelt növények és inkubátorokba helyezett testek között. A virágok sokszínű szépsége ellensúlyozta a mesterségesen életben tartott, szürkéskék testeket. Üresen kongó, szürke ösvény vezetett közöttük, min néha feltűnt egy-egy fehér köpenyes, vagy kékacél ruhát viselő alak. Ridegen tekintettek rám, de nem bántottak. Hagyták, hogy elmenjek mellettük. Egy idő után észre sem vettek és én sem törekedtem a megismerésükre.
Szerettem az Üvegházat. A virágok kellemesen édeskés illata, az öntözőrendszer lágy csobogása kísérte lépteim kopogó zaját. Minden éjjel, mikor a kupola sötétségbe borult és a spaletták alig hallható csikordulással szétnyíltak, a csillagokat szemléltem. Felültem egy üvegkoporsóra és onnan csodáltam őket. Az Üvegház neszei, a gépek halk pittyegése volt az egyetlen, ami hangot adott a névtelen csillagok némaságának.
Tudni akartam miért kötődöm hozzájuk. Miért hiányzik az érzés, hogy ujjaim közé zárjam a legfényesebbet, magamhoz szorítsam és megvédjem a világ szeszélyeitől. Érdekelt vajon milyen lehet egy csillag érzete. Talán hideg, mint a jég? Vagy forró, mint a tűz? Vajon a fénye kitart-e akkor is, ha átölelem? Ki nem mondott kérdéseimre nem kaptam választ.
Az ezernyi apró zaj között ültem nap-nap után. Az orvos, aki a kezdetektől felügyelt, arra kért szólítsam Apának. Aztán arra, hogy mindig figyeljek rá. Olyan dolgokra utasított, amik csak neki voltak fontosak. Egy mosoly, egy mozdulat, egy szó. Legtöbbször mégis számokat mondott, értékeket mutatott a kivetítőn, amik állítólag velem voltak kapcsolatosak. Apa szerette a számokat. Csillogó szemekkel mesélt a testemben lévő apró részecskékről, amik pont úgy mozogtak, ahogy azt ő gondolta.
Tanulásom ideje alatt rájöttem; az emberek mindent számokban mérnek. Az utcán elkapott beszélgetésekben is sokszor meghatározott rendszerben működő értékekre kérdeztek rá; Mennyi az idő?; Mikor érkezik a szállítmány?; Hány óra, mire odajutunk?; Meddig tart ki a rendszer?; Hány kilót fogytál?; Mennyi éves a gyermek?…
Számokban mérték a megfoghatatlant.
A nevekhez is számokat rendeltek. Mindenkinek az alkarján láttam egy vonalakból és számokból álló jelzést. Apa szerint ez az azonosítójuk, ami alapján nyilvántartják őket, de nekem nem lesz ilyenem, mert én más vagyok.
‒ Mitől vagyok más, ha ugyanolyan leszek, mint mindenki?
A városban tett szokásos sétánk alatt feltett kérdésem nem tetszett Apának. Nem válaszolt rá. Nem kérdeztem többet. Apa szerint amire nem létezik válasz, az lényegtelen és felesleges dolog. Néha mégis beszélt a szabadság érzéséről, az érzelmek összetettségéről. Elmagyarázta, hogy az érzelmekért bizonyos hormonok felelnek, hogy ezeket beültett chipekkel lehet szabályozni, mint a katonaság esetében meg is teszik. Boldognak tűnt, de a „boldogságot” illúziónak állította be, amiért ugyanúgy egy sejtcsoport felelt. Nem értettem mire akart rávezetni. Ellentmondásokba ütköztem.
Alig néhány hét alatt megtanultam mit várnak el tőlem, hogy megfeleljek a már évtizedekkel ezelőtt létrehozott szabályoknak. Apa szerint a szabályok a társadalmi rend alapjai. Mégsem hagyott nyugodni az, amit az érzésekről mondott.
Szerettem az Üvegházat. De vajon ez a „szeretet” melyik vegyület végterméke és miért alakult ki? Miért alakulnak ki érzelmek, illúziók, olyan dolgok, amiknek önmagában nincs értelmük?
Mélyet sóhajtottam.
Az égen végignyújtózó csillagködök ezernyi színe összekócolódva terült el felettem. Saját, vagy épp letükrözött fényüket olykor egy-egy űrhajó és műhold mozgása törte meg. Elnéztem az égi úthálózatok neon színű jelzéseit, az ember alkotta rendszert. Egy szabályos jelenséget a kaotikusnak tűnő világűrben.
Lábaimat magam alá húztam a stratégiailag megfelelő inkubátoron. Erről a pontról beláttam az Üvegház erre vezető, világoskéken derengő ösvényét, ráláttam a szemben ágaskodó cserjék formára vágott során és az alattuk kókatagon alvó virágokra. Estére minden dísznövény szirma összecsukódott, csak egy-két renitens fordította fejét a kupolán túli sötétség felé. Középhőmérsékletű, ionizált levegő fújt végig a termen.
Néhány perc múlva elmém teljesen kiürült. Minél tovább néztem magam fölé, annál erősebben kerített hatalmába egy apróság. Egy visszhang. Ez a hang aztán közeledő léptekké változott, majd megállt az ösvényen, tőlem talán két méter távolságban. Testem nem jelzett veszélyt, csak az a furcsa hang motoszkált közöttünk. Vöröses szemeivel engem nézett.
Őt figyelve másztam le eddigi helyemről, hogy megálljak vele szemben. Egyforma magasak voltunk, külső jegyekben szinte ugyanolyanok. Mindkettőnk tarkóig érő, fekete hajjal, világos bőrrel és inas testalkattal rendelkezett. Apa szavaival élve nem látszottunk többnek két „tizenhat éves tornásznál”. Az enyémhez hasonló, fekete nadrágot és ujjatlan fölsőt viselt. Térdig érő fekete csizmáink halkan koppantak, ahogy egyre közelebb merészkedtünk egymáshoz.
‒ Azonosítsd magad – szólaltam meg elsőként, mire vértelen ajkai elmosolyodtak. Egy pillanatra lehunyta szemeit, mélyet szippantott a levegőből.
‒ Furcsa. Nem érzem a szagod – felelte erős, kissé karcos hangján.
‒ Azonosítsd magad – ismételtem eltökélten. Nem foglalkoztam a megjegyzésével.
‒ Marco-3260. És te?
‒ Starry-3260. Nem szerepelsz a bázisomban.
‒ Te sem az enyémben – lépett el mellettem.
Ugyanoda ült fel, ahol egy perccel előbb még én voltam. Határozottan nem stimmelt a dolog. Nem létezhetett két személy ugyanazzal az azonosítóval. Ráadásul nem szerepeltünk a másik adatjegyzékében, ami központilag járt minden lakosnak. Ezek alapján az egyikünk nem volt valós személy.
‒ Mi a szándékod? – kérdeztem, hátha választ kapok erre a különös esetre.
‒ Elvonulni mindenki mástól.
‒ Ezt a helyet bezárták. Honnan tudtad a belépőkódot? – Különösnek tartottam, hogy a szándéka megegyezett az enyémmel. Persze, különböző személyek esetében bizonyos célok egyezhetnek, de eddig ez a hely éjszakánként az enyém volt. Mindenki betartotta a szabályt és zárás előtt elment. Csak én vártam meg itt a következő nappalt.
‒ Az adatbázisból. Rákerestem és megtaláltam. Mindent feltöltenek rá, hogy elérhető legyen. Én csak arra használtam, amire megalkották.
‒ Tévedsz. Nincs benne minden – ingattam a fejem tagadólag, továbbra is az ösvényen állva.
Az adatbázis valóban sok információt tárolt, emberi életek pillanatait zárták bele, amiknek számomra nem volt különösebb jelentősége. Ugyanolyan számrendszerre épült, mint minden más. A magam részéről alig a töredékét tudtam érdemben hasznosítani.
‒ Meglehet. Folyamatosan frissül, ezért sok minden hiányozhat. A legtöbb adat viszont ismétlődik. Némelyik el van zárva, de a felnyitása nem jelent akadályt. Most is keresem a hibát.
‒ Miként létezhet két személy ugyanazzal az azonosítóval?
‒ Igen. De a keresés eredménytelen – felsóhajtott, majd újra lecsukta és felnyitotta a szemét. – A 3260-as fájl mintha nem is létezne.
‒ Mert a számozás legalsó értéke 4100 – bólintottam. Erre korábban már én is rákerestem és hasonlóan eredménytelenül léptem ki a bázisból. Az ismert számrendszer első értéke az „1”, de az azonosítók terén a sor 4100-nál kezdődött. Ebből a kódból a „4-es” jelölte a bolygót, ahol jelenleg éltünk. A többi az emberi származás és keverédés rendszerébe sűrűsödött.
‒ Akkor egyikünk sem létezik – nevetett Marco, mint aki egyszeriben megkönnyebbül a világ terhétől. Furcsa mód abban a pillanatban én is ugyanezt éreztem. Egy láthatatlan súly tűnt el rólam, minek létezéséről nem is tudtam. Mi ez az egész?
Ezek után visszaültem az inkubátorra és egymás mellett, szótlanul kémleltük az égboltot. Megunhatatlan látványt nyújtott, ám most, hogy ketten néztük ugyanazt, a színek élesebbek lettek, a mozgás aprólékosabbá vált. Mikor Marco megkérdezte látom-e „azt” amire nem mutatott rá, én bólintottam. Tudtam mire gondolt és mit kell figyelnem. Gyanakodtam, hogy az azonosítószámunk egyezése ennek a megmagyarázhatatlan jelenségnek az oka. Minél több idő telt el, ez az egész csak rosszabbodott.
‒ Még mindig semmi – közölte Marco egy bő órával később.
‒ Én nem kutatok tovább – támaszkodtam karjaimon. – Nincs értelme.
‒ Ez egy hiba. Vagy a számozásunk, vagy mi magunk. Ennek semmi értelme.
‒ Ha ugyanolyan vagy, mint én, sok minden értelmetlen – Marco figyelmére elkezdtem kifejteni a véleményem. – Sok kérdésre nem találtam választ, amit az emberek ösztönösen tesznek. Tudom, hogy mesterségesen alkottak meg, hogy a születésem eltér a biológiailag meghatározott rendtől, de nincs funkcionált parancs arra miért legyek az, aki. Úgy látom hasonlítok az emberekre, meg nem is.
‒ Dettó. Válaszokat akartam találni, mire még jobban összezavarodtam. Nem értem a létezésem okát. A bázisban mindenki mellett szerepel egy szó, egy életcél, amit választott, vagy választottak neki. Az én nevem és kódom azonban nem létezik ebben a rendszerben. Ezért elkezdtem kinyitni a lezárt fájlokat.
‒ Logikus.
‒ Haszontalan. Erről nincs eredmény.
Elnéztem hasonmásom rezzenéstelen arcát. Ő sem úgy beszélt, mint más emberek. Az érzelmek hatására a hangok, mozdulatok megváltoznak, kiszámíthatatlanná válnak. Hosszú tanulmányok sora foglalkozott ezzel, amit igyekeztem elsajátítani, kielemezni. Ezzel szemben Marco is csak a csillagokat nézte és úgy futtatta végig az eseményeket, mint egy keresési listát. Meg tudtam érteni.
Megértettem őt. Ez a felismerés újszerűen hatott. Önkéntelenül is elmosolyodtam. A bensőmben mintha egy világ születése kezdődött volna el. Furcsa, nagyon furcsa tapasztalat volt, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan vált semmivé.
‒ Rákerestél már a 3-mas bolygóra?
‒ Igen. Semmi nyoma. Akadt egy lezárt fájl, de mikor felnyitottam törlődött.
‒ Ha nem létezünk a bázisban, mert nincs azonosítókódunk, más anyag sem létezhet ezen a számon. Legalábbis a főbázisban nem.
‒ A személyi adattárolóknak saját kódjuk van. A feltörésük nem olyan egyszerű, ráadásul nyomot hagy.
Marco válasza nem rengette meg a világunkat. Még az eredményeink is egyeztek. Létezéseink egyetlen bizonyítéka az volt, hogy ott ültünk az Üvegház éjszakájában. A változónk csupán ennyiből állt: vagy a rendszer, vagy mi magunk vagyunk a hiba.

A cél, melyért teremtve lettünk, nincs behatárolva. Feladatok vannak, melyeket egy nagyobb szerv, vagy maga az egyén hoz létre. Az élő szervezet esetében a főparancs kódja egyetlen szó: élj. Az „élet” önmagában hordozza a túlélés és fajfenntartás fogalmát, a statikus létformát, ugyanakkor nincs meghatározott parancsa arra, hogy a sejtek pusztulása által kiszabott időt az adott élőlény miként hasznosítsa. Mi is ebbe a csapdába estünk.
Marcóval egy független hálózaton tartottuk a kapcsolatot. Létrehoztunk egy személyes tárolót, ahol az eddig talált információkat osztottuk meg egymással. Saját célunk lett; egymás segítése és megértése, létezésünk okának kutatása. Ebben a virtuális térben tároltuk a külső és belső hivatkozásokat, fájlokat, így egymás szkennelt képeit is, amit második találkozásunk alkalmával készítettünk. Első lépésként össze akartuk hasonlítani egymást, megtudni, a külső jegyeinken kívül a belső felépítésünk is egyezik-e és ha igen, találunk-e magyarázatot a jelenségre. Nappal, mikor elválasztottak minket, a független hálózat chatjén beszélgettünk.
Starry> Többféle egyezést is találtam a szkenneléseinkben. Az alapvázunk ugyanolyan eljárással készült és a sorszáma is megegyezik.
Marco> Keresem...
Marco> Nincs találat. Egyéni alkotások vagyunk. Személyes megrendelésre készülhettünk.
Starry> De minden személyes megrendelést vezetnek.
Marco> Kivéve a be nem jegyzetteket.
Starry> És a megsemmisített prototípusokat. De nincs 3000-es típusszám a piacon.
Marco> Utánajárok.
Marco> Nincs találat. Tényleg nem létezünk. Bárki is készíttetett minket, személyes felhasználásra tette. Közben próbálok bejutni Apa személyes rendszerébe.
Starry> Vigyázz, ne hagyj nyomot! Nem szeretnék lebukni. Apa nagyon instabillá válik, ha a személyes adataiban kutatok.
Marco> Én sem.
Marco>A rendszer nem enged. Ha még egyszer megtámadom összeomlik.
Starry> Más utat keresünk. Mindenképp megoldjuk.

Próbálkozásaink a virtuális térben és a valóságban egyaránt haladtak. Azok az órák, mikor nem beszélhettem, vagy találkozhattam Marcóval, furcsán üresnek tűntek. Mintha hiányozna valaki az életemből.
Aznap a szokásos házimunkák után, amikkel eddig Apám elfoglalt, míg ő dolgozott, csak leheveredtem az ágyamra és a Marcóval létrehozott világban rendezgettem az eddig összesűrített anyagokat. Némelyiket feleslegesnek találtam, mégsem töröltem ki. Ahogy a csillagokhoz, úgy kötődtem Marcóhoz is. A neve egyet jelentett azzal az új jelenséggel, ami akkor, az Üvegházban kezdett kibontakozni bennem. Megértettem őt, támogattam őt, kötődtem hozzá és hiányzott, ha nem láthattam.
Csak feküdtem az ágyon, összekuporodva. Az ablakon beszűrődő napfényben a város hatalmas, üvegszerű épületeit láttam, a fehér hidakat, amik összekötik a főbb tornyokat. Hologram reklámok zörejei olvadtak egybe a város zsongásával. Arcomat a párnámba fúrtam. Bőröm bekapcsolt érzékelőin keresztül tudhattam a párnahuzat selymességéről, a takaróm puhaságáról, amivel körbeölelt. Hasonmásom szkennelt képeit vetítettem magam elé. Ugyanolyan, mint én, mégis más. Lehet erről a másságról beszélt akkor Apa. Nem lehet beazonosítani, egyszerűen tudjuk, hogy különbözik tőlünk. Talán éppen ezért akarjuk, hogy mellettünk legyen.
Marco kezdte jelenteni számomra az égboltot. A vörös és fekete különös egyvelegét.

A legtöbb kutatásunk eredménytelenül ért véget, ezért lassan elkezdtünk más, lényegtelennek titulált élményeinkről és felvetéseinkről beszélgetni. Néha csak bekapcsolva hagytuk a chatet, de egyikünk sem írt semmit. Elegendő volt a tudat, hogy bármikor elérhetjük a másikat. A városi találkozásaink is kezdtek egyre ártalmatlanabbak lenni. Akik láttak, ikreknek hívtak minket. Testvéreknek. Örültem neki és láthatólag Marco is megelégedett ezzel a szóbeszéddel.
‒ Általában érzem az emberek és gépek szagát – magyarázta Marco egy városi kirándulásunk alkalmával. Highcity főutcájának egy padján üldögéltünk. – Mindenkié más. A tiédet viszont nem érzem. Talán azért, mert ugyanolyan, mint az enyém és azt már megszoktam.
‒ Én a hangokkal vagyok így. Viszont a te hangod más, mint az enyém, pont ezért bárhol meg tudnálak találni, ha elvesznél – Incselkedtem vele. Jól tudtam, ő sem az a fajta, aki csak úgy eltévedne. Csaknem tökéletesen leutánozta az emberek gondolkodását.
‒ Nem szoktam elveszni! Idősebbként én mutatom neked az utat! – húzta ki magát büszkén.
Elnevettem magam. Nem tudtuk melyikünk az idősebb. Önmagunk megértése és szüleink adatainak feltörése mellett ez foglalkoztatott minket a legjobban, de semmi nem utalt arra, hogy bármelyikünk idősebb lenne a másiknál.

A városi találkozások és a játéktermes szórakozásaink társasági életet eredményeztek. Soha sem remélt ismerősöket és barátokat. Nem gondolkodtunk azon, mit mondunk majd nekik, ha nem találnak ránk az adatbázisban, mert ennek az idillnek hamar vége lett.
Alig három hónappal később, megismerkedésünket egy látogatás szakította félbe.
Egy napon, valamelyik hét közepén, egy idegen, szőke nő jelent meg Apa mellett. Én a szűk nappali kanapéján ültem, ahová rendeltek. A nő, mikor belépett, különösebb bemutatkozás nélkül, néhány pillanatig némán állt velem szemben, majd idegesítően negédes hangon ezt mondta:
‒ Starry-3260. A próbaidőd véget ért. Azért jöttem, hogy visszavigyelek a laborba.
Marcóval egyidőben jeleztünk a chaten.

A következő napok emlékei részlegesen törlődtek a memóriámból. Csupán töredékek maradtak, amikben egy férfit a szemem láttára törnek össze. A szakadozásokban még hallottam a csontok ropogását, a belsőszervek loccsanó hangját. Nem tudtam behatárolni, hogy én voltam-e az elkövető, vagy valaki más.
Marco közelében tértem magamhoz. Nehezen lélegzett, testének részein itt-ott felszakadt a bőrátszövés. Biztosan harcolt valakivel. Megpróbáltam körülnézni. Szemeim előtt néha ugrált, szemcséssé vált a kép. Egy fehér falú teremben feküdtem, gépek között. Csőszerű karok kutattak át, hogy utána pókhálószerű huzalokat csatlakoztassanak rám. Teljesen meztelen testemen matattak, felnyitottak jó pár csatlakozót, amikről semmit sem tudtam. Nem éreztem semmit.
‒ Igazán jó munkát végeztek. A 3260-as alanyok képessé váltak a teljes beolvadásra, még az emberi reakciókat is elsajátították.
Fölülről jött a hang. A nőé volt, aki eljött értem. Valamiféle pódiumon állhatott. Nem láttam őket.
‒ Amint visszakapják a teljes emlékeiket ismét bevethetők lesznek.
Szavaira úgy éreztem nem kapok levegőt. Fel akartam kelni, lerángatni magamról mindent és kimenteni Marcót ebből a csapdából. Rossz érzésem támadt. Valami történni fog, amit nem szeretnék átélni. Akaratom a test fogságába esett. Nem tudtam megmozdulni. Hagynom kellett, mire végigellenőriznek, mire minden huzal a felsebzett bőröm alá kerül. Vészharangok sorát hallottam a fülemben. Mellettem Marco lecsillapodott légzése egyszerre megnyugtatott és aggodalmat ébresztett bennem. Igyekeztem rácsatlakozni a személyes rendszerünkre, de a vártnál több időt és energiát vett igénybe.
Starry> Marco?
Nem érkezett válasz.
Starry> Ne aggódj, ha ennek vége biztos visszamehetünk az Üvegházba, vagy a Street-re. Megint kergethetünk macskákat a sikátorokban…
Starry> Csak… ne hagyj el.
Starry> Nem akarok egyedül lenni.
Starry> Nem akarlak egyedül hagyni.
Starry> Kérlek…

Mikor Marco belépett, a rendszer összeomlott. A huzalok megfeszültek. Éreztem ahogy a rajtuk keresztülfolyó adatmennyiség felülírja a személyiségem. Az utolsó pillanatban csak arra tudtam gondolni, hogy még egyszer átölelhessem Marcót.

‒ Az adatátemelés befejeződött –

Megint ugyanitt. Megint egy testben, amit nem hagytak élni. Csak fekszem és tűröm az emlékeim súlyát. Mintha az a boldog, három hónapnyi gyerekkor csak egy álom lenne.
‒ Úgy örülök, hogy ismét egészen köztünk vagy Vivien! Ez a modell az eddigi legjobb!
Ez Katy. Áh, igen.
A nevem Vivien Star, a.k.a. Starry-3260. A Lambda Bázis utolsó felderítője. A Negyedik Divízió, ami az új bolygó elfoglalásával járt, elvette tőlünk az emberi testet. Tudatunkat lemásolták és egy géptestbe helyezték. Kezdetben örültünk a változásnak. A hatékonyságunk megnőtt, a feladatot, melyben hittünk, teljesítettük. Úgy rémlik az emberiséget szolgáltuk, fajunknak akartunk új életteret biztosítani. Megtörtént. Már nem lenne szükség ránk, de a kutatók és Katy inkább visszahoznak minket, minthogy újakat képezzenek ki. Újra és újra.
Ha a géptest használhatatlanná válik, csinálnak egy újat. Ha akarjuk, ha nem. Utoljára a legnagyobb tűzharc kellős közepébe vetettük magunkat. Abban bíztunk, hogy akkor vége lesz. Már nincs cél, amiért harcolhatnánk. A világ, amiért küzdöttünk megváltozott, mindenki, akit szerettünk odaveszett, vagy idővel meghalt. Nem maradt más, csak a parancs.
Elnéztem magam mellé, hogy lássam Marco észnél van-e. Utoljára ő még reménykedett a helyzet megváltoztatásában. Aztán öngyilkos lett. Most őt is visszahozták.
Ebből a pokolból nincs kiút.
Nem akartam visszatérni.
Csak hagyjanak végre meghalni.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2017-01-22 18:31 Sren

Sren képe
4

Üdv a Karcon!:)

Nem vagy kezdő, de gyakorlott sem, vagy ha igen, senki sem vette a fáradságot, hogy amikor aktuális volt, megrázza a vállad: „hé, ez meg amaz nem annyira frankó”.

Mire gondolok? Összeszedetten, ügyesen próbálsz írni, vezeted a történetet, ami arra utal, hogy nem tegnap kanyarítottad az első hurkokat. Tán-tán próbálod elkerülni a tipik gyerekcipő-bakikat is.

Vannak azonban olyan magyartalan dolgaid, amiktől simán felállt a szőr a hátamon. Ahogy használod őket (szinte magától értetődően), az pedig arra utal, hogy talán típushiba kezd berögződni. Na, attól óvjon az ég!

„A hangja meleg volt.” – Szuper. Biztos fűtötték. Nem, nem froclizlak: arra utalok, hogy jelzős szerkezetből nem igazán érdemes tőmondatot csinálni, mert hülyén veszi ki magát. A „meleg” ebben a mondatban jelző, a tőmondat azonban szó szerinti értelmezést kíván, így hát bajuszt is akaszt szépen a kétféleség.
Találtam még ilyet, valahol valakinek a „vértelen ajkai elmosolyodtak”. Príma, szóval ő nem vett részt a mosolygásban, csak az ajkai? Megint nem froclizlak, csak értetni próbálom: az ilyen fogalmazás ilyen hatást vált ki, és nem másmilyet, hiába is vélné úgy a szerző.

Az ajkak mellett mindjárt vannak „szemei” is, tehát be is mutatom Neked a rém kellemetlen, de szabályt: páros szerveket egyesben írunk. (Fogak, ujjak, amikből sok van, mehetnek többesben, de a karok, combok, szemek, kezek bizony egyesben írandók, bátran nézz utána.) Ó, tudom, tudom… Baromi sok mindent fel lehet itt hozni, amit fel is hoztunk éveken át pro és kontra, hadd ne ismételjek mindent. A lényeg: ha tartod magad a szabályhoz, erősíteni fogja a fogalmazásodat, mert önkéntelenül is többféle fogalmazásmódot fogsz kipróbálni. Ahol pedig nagyon muszáj (de tényleg, csak ha nagyon!), ott meg lehet szegni a szabályt. Eleinte azonban javaslom: inkább tartsd magad hozzá.

Aztán van olyanod, hogy: „mennyi éves a gyermek?” – Ne, ez most komoly?

Vannak vesszőhibácskák is, stratégiailag igen fontos helyeken, ami gáz. Remélem, a többiek kiszedik Neked.

Egyébként nem rossz, na, nem rossz. Tűnődöm, adjak-e egy négyest. Adok. (Ritka dolog - kevés kivétellel csak ötöst szoktam adni és csak nyomdakész műre. Négyes tényleg csak azoknak megy, akikben látok valamit. Benned látok... Nő létedre igyekszel elkapni egy igen kemény műfaj egyik fonalvégét, és talán nem is rosszul.) Kíváncsian várom a következő írásodat.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2017-01-23 23:28 Agatha_K

Agatha_K képe

Üdv és köszönöm a gyors választ! :)
Való igaz nem vagyok profi és ez a novella is egy tavalyi ujjgyakorlat volt, amolyan "próbáljunk visszatérni az íráshoz" jelleggel. Elismerem, hogy nem ment valami jól.
Nagyon ritkán írok E/1-ben, nem is igazán szeretem, de érdekelt, hogy mit mondtok rá és, hogy egyáltalán érdemes-e ezzel foglalkoznom.
A "mennyi éves a gyermek?" egy szándékos mondat volt, amiben érzékeltetni akartam Starry nem emberi mivoltát, hiszen ezt ember nem kérdezi, de pl. egy program simán kiírja. :)

Mindenesetre köszönöm a magas értékelést (nem hittem volna, hogy rögtön ekkorát kapok) és a tanácsokat! Ígérem a következő már egy fokkal jobb lesz.

--------------------------------------------------------
A földön nincs értelmes élet, én is csak beugrottam.

v, 2017-01-22 23:27 bupber 81-Szomb...

Szia!
Két állítást elkülönítő kötőszó elé vessző kell.
Az utcán elkapott beszélgetésekben – nekem fura ez a hirtelen ugrás. Az idáig íródottak után, semmi utalás nélkül, nem képzeltem volna, hogy az utcán csatangol.
A városban tett szokásos sétánk alatt – szerintem ezt hamarább kellett volna írni, de az ilyesmi az egész műre jellemző. Nem elégé átgondolt.
Apa szerint (vessző) amire nem létezik válasz, az lényegtelen és felesleges dolog. – Na! ez már egy mondanivaló, mert amúgy három-ezer leütés után én nem találtam: miért íródott – de ez lehet az én hibám.
Néha mégis beszélt a szabadság érzéséről, – Szerintem itt elszalasztódott egy lehetőség. Lehet én vagyok lemaradva, de az alkotások, még ha sci-fi is, valamilyen gondolatot is hordoznak magukban, és a szabadság szó felbukkanását nem szokás ilyen egyszerűen lecsapni.
Alig néhány hét alatt megtanultam (vessző) mit várnak el tőlem – mint olvasó, kíváncsi lennék rá. –„megfeleljek a már évtizedekkel ezelőtt létrehozott szabályoknak.” – Ez a válasz a felelet agyoncsapása. Mert milyen társadalmi szabályokra gondoljak? A mostaniakra? – akkor bakis a mű. Mivel jóval a jövőben történik, lehetnek később alkotott szabályok, de akkor nem ismerem azokat.
„‒ Elvonulni mindenki mástól.” – Nos itt nagyon abba akartam hagyni az olvasást. Az az érzésem támadt, hogy az alkotás eltévesztette a formát. Amellett, hogy arra várok, hogy a főhősnek szurkoljak valamiért, amit még mindig nem tudok, mi is lehetne, erre fel megjelenik egy depressziós robot!
Ő sem úgy beszélt, mint más emberek – Nem úgy beszélt, mint más emberek – mert a novella mondata automatikusan felveti a kérdést: Ő sem – miért? Még ki?
Az érzelmek hatására a hangok, mozdulatok megváltoznak, kiszámíthatatlanná válnak. – semmi ábrázolás, jelölés nélkül ez a mondat nekem üres szavak. Milyen érzelmi hatásokra változtak, és hogyan?
Megértettem őt. Ez a felismerés újszerűen hatott. Önkéntelenül is elmosolyodtam. A bensőmben mintha egy világ születése kezdődött volna el. – ez idáig nagyon okés, de utána: „furcsa tapasztalat volt, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan vált semmivé.” – mire jó ez a mondat, azonkívül, hogy jól hangzik? Nem értem, a pozitív hangulatot miért kell felrúgni? – Csak kérdem.
Marcóval egy független hálózaton tartottuk a kapcsolatot. – és ugyancsak kérdezném: a sci-fiben nem sokat kell magyarázni, azt is értem, hogy Wi-Fi szerűen(is) társalognak, de egyes dolgok megütik az ember fülét. Mi az hogy független? Mitől független? Valaki ott felejtette? Ja! Ez nem kormánypárti. Marcoval létrehoztunk egy hálózatot – nem egyszerűbb? (érthetőbb)
Apa nagyon instabillá válik – én ezt az instabil bosszúsra cserélném.
Próbálkozásaink a virtuális térben és a valóságban egyaránt haladtak. – Miféle próbálkozások? Mert ez előtt egy adatrendszer feltörésén igyekeztek. Ha meg a valóságban is haladtak, akkor kimaradt egy kis akció! :))
Aznap a szokásos házimunkák után, amikkel eddig Apám elfoglalt, – lehet túl kíváncsinak leszek tartva, de ha már házimunkát olvasok egy jövőbeli kutatóközpontba, vagy mi az az üvegbúra, akkor elgondolkodok, milyen „házimunka” lehetséges ott, mert biztos van.
Ha meg otthon, az „apa” lakásán vannak, akkor kivel végez házimunkát?
A városban szabadon engedve kószálhatott a két robot, találkát adva egymásnak?
megismerkedésünket egy látogatás szakította félbe. – nekem fura, hogy lehet egy ismerkedést félbeszakítani. Biztos, hogy a megismerkedést szakította félbe?
Hagynom kellett, mire végigellenőriznek, mire minden huzal a felsebzett bőröm alá kerül. – ezt a mondatot (meg a többi hasonlót) sehogy se tudom értelmezni.
Hagynom kellett, hogy végigellenőrizzenek – így és idáig még rendbe volna, de a „mire” folytatást kér.
mire minden huzal a felsebzett bőröm alá kerül, addig számolom a csillagokat.
A Negyedik Divízió, ami az új bolygó elfoglalásával járt, elvette tőlünk az emberi testet. – nekem a járt szó ebben a kontextusban azt az értelmet adja, hogy a kettő együtt jár, mint a kinevezéssel a fizetésemelés. (a harc, ami újabb emberi veszteséggel járt, elvette…)
A negyedik divízió, ami elfoglalta az új bolygót, elvette – nem így?

h, 2017-01-23 23:36 Agatha_K

Agatha_K képe

Kedves bubper 81!
Köszönöm a gyors választ és az észrevételeket. Sajnos tudom, hogy ez a novella nem a legjobb sci-fi, sőt, csak egy kezdetleges szárnypróbálgatás (vagy még annak is kevés).
Bevallom még tanuló vagyok ebben a stílusban, így minden tanácsod szívesen fogadtam. :)

--------------------------------------------------------
A földön nincs értelmes élet, én is csak beugrottam.

h, 2017-01-23 14:16 Para Celsus

Para Celsus képe

Ahoj!
Jelzem, hogy elolvastam a történetet. Kicsit hullámzó a színvonala - néhol az volt az érzésem, hogy még keresed a hangod, hogy nem tudsz még megfelelő formát találni a gondolataid kifejezéséhez.

"Mennyi az idő?; Mikor érkezik a szállítmány?; Hány óra, mire odajutunk?; Meddig tart ki a rendszer?; Hány kilót fogytál?; Mennyi éves a gyermek?…
Számokban mérték a megfoghatatlant." - itt példának okáért nem a legjobban válogattad meg a kérdéseket, hiszen a legtöbbje egyáltalán nem megfoghatatlan dologra utal - a hozzájuk tartozó válasz minden további nélkül kifejezhető számokban.

Vagy itt van ez:
"A Negyedik Divízió, ami az új bolygó elfoglalásával járt, elvette tőlünk az emberi testet." A bolygó elfoglalásával járt a Negyedik Divízió? Nem inkább azt akartad mondani, hogy a Negyedik Divízió foglalta el a bolygót, vagy hogy az ő feladatuk volt a bolygó elfoglalása?

A vesszőket elég hektikusan kezeled. Rögtön az elején:
"Ez állt a karszalagomon, mikor felébredtem. Nem tudtam mi is vagyok igazán." Az első mondatban jól biggyeszted a tagmondatok közé a vesszőt, de a másodikban nem teszed ki. Pedig oda is kéne: "Nem tudtam, mi is vagyok igazán." Erre érdemes lenne rágyúrni.

Maga a történet nem rossz. Egy kis cyberpunk, egy kis egzisztencialista elmélkedés (meddig vagy mettől tekinthető valaki embernek?), emberi érzelmek, robottestek - a konfliktus ugyan a főszereplő részéről kimerül a saját rossz helyzetének felismerésében, de ez egy hangulatközpontú írásnál nem nevezhető hibának.

Géptest, emberi lét, halál témakörében ajánlanám Vonneguttól a Fortitude c. írását vagy az ebből készült tv-filmet.


"The Rainmakeeeer!"

h, 2017-01-23 23:43 Agatha_K

Agatha_K képe

Üdv! :)

Még gyakorlom a sci-fi témakört, ezért is tűnhetett úgy, hogy keresem a hangot. Ebben a témakörben ez az első novellám, amit egy hosszú, írás nélküli életszakasz után gépeltem be.
Köszönöm a tanácsokat, a következő novellámra igyekszem megfogadni. :)

--------------------------------------------------------
A földön nincs értelmes élet, én is csak beugrottam.

h, 2017-01-23 18:07 Roah

Roah képe

"Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?" (P.K. Dick.)

Hm. :)))

Látom, kaptál már tanácsokat - csak egy dolgot említenék meg. Kissé olyanok a vessző hibák, mintha..mintha szándékoltak lennének, mintha így szeretted volna érzékeltetni a karaktert magát, valamiféle...esetlenség-szemléltetés gyanánt. (Ha így van, azt mondom, nemes törekvésnek tartom: a 'mindent az olvasók élethű élményéért' effektet. :))) Tudod, mint Daniel Keyes/ Virágot Algernonnak című regényében, ahol a karakter állapotát a szerző a központozási hibázáson át az ügyetlen fogalmazásig mindent egy lapra téve ábrázolt. A Karcolaton Kentaurnak volt egy novellája - nyomtatásban van már rég -, az egyik favoritom tőle, a Boldogság erdeje, ahol az író hasonló eszközökkel keltett életre egy vadonban élő kislányt.)
Nekem ellentmondásos az írás - ennek az aspektusnak ez a csapdája, szerintem -, mert azt tudja a szereplőd, mi az a kék, és a szakáll, mi az a víz, a drót, a huzal, növények és inkubátor, hogy tudja, mi a szép, mármint neki (!) mi a szép, egyebek, közben pedig végig az volt az érzésem olvasáskor, hogy nem tud semmit, ártatlanul és kíváncsian fürkészi maga körül a...mit is? Életet? Az 'Apának' szólításról egy klasszik mese jutott eszembe, nevezetesen a Pinnochio. Szóval számomra irtó furcsa volt az egész írás, furán zavaros.

Szívesen olvasnék tőled valami más írást is. :)))

Isten hozott a Karcolaton!

Szárnyas Fejvadász, Vangelistől? ;) Jöhet?

https://www.youtube.com/watch?v=tuClWnrK8yQ

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2017-01-23 23:52 Agatha_K

Agatha_K képe

Köszönöm a gyors választ! :)
Valóban próbáltam valahogy sejtetni, még ha nem is tökéletesen, hogy Starry nem ember és mint ilyen, valami mindig hiányozni fog, valami mindig más lesz. Ez E/1-ben elég nehéz volt, főleg, mert nem kedvencem ez a nézőpont és nem is dolgoztam vele előtte. De úgy véltem gyakorlásnak megteszi és, mint ilyen, bátran szétszedhető, abból is tanulok. :)
Remélem a következő novellám már egy fokkal jobb lesz.

Természetesen! ;)

--------------------------------------------------------
A földön nincs értelmes élet, én is csak beugrottam.

k, 2017-01-24 18:17 Roah

Roah képe

Ja-ja, éreztem, hogy valami ilyesmiről lehet szó. :)))) Gyakorlatozásnak pöpec torna volt. ;)

Valami mindig hiányozni fog?

Hm. :))))

Akármelyik világban vagy dimenzióban lennék, Isten biztosan hiányozna, tutira érezném, hogy valami nem stimmel, valahogy úgy, mint mondjuk ha egy gyerek-rajzon nem lenne ott a Nap. ;)

Szerintem a Karcolat remek hely egy ismétléshez, kitűnő kísérleti és irodalmi kiképző bázis, sőt, akár új kezdet is; itt aztán lehet csapatni, hasítani, ahogy a csövön kifér - az írás szerintem olyan, mint a bringázás, vagy a tánc, soha sem lehet elfelejteni.
Csak vissza állsz a mozdulatokra, aztán mehet egy jó kis ön-gyötrés. ;)
Ismered a mondást: no pain no gain. ;)

És ha már tánc, meg edzés, akkor nem bírok magammal :D, itt hagyok egy ilyet, és még egyszer, üdvözlet a Karcon! :)))

Pacsi! ;)

https://www.youtube.com/watch?v=8OyRL48ADjQ

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2017-01-24 18:38 Agatha_K

Agatha_K képe

Hmm... ezek szerint a "hiány" mint kulcsszó, amiből anno kiindultam, bevált, de nem volt elég tudatos. Feljegyezve. ;)

Az a helyzet, hogy ezekkel a kijelentéseiddel adtál jó pár ötletet egy későbbi történethez, de azt egyelőre megőrzöm magamnak. :)

Én is bízom benne, hogy hamarosan sikerül újra megszeretni az írást és újra lesznek értelmes ötleteim. Annak meg még inkább örülnék, ha szerintetek is megállná a helyét. :)

Köszönöm! :D

UI.: Ha ennyire rápörögtél a mozgásra, lehet ez lesz a következő témád. ;)

--------------------------------------------------------
A földön nincs értelmes élet, én is csak beugrottam.

sze, 2017-01-25 06:34 Roah

Roah képe

Valami azt súgja, menni fog ez neked. :))))

"Don't say a word while we dance with the devil
You brought a fire to a world so cold
We're out of time on the highway to never
Hold on (hold on), hold on (hold on)…”

https://www.youtube.com/watch?v=7CdEfL-XrSk

És egy klasszik a végére:

„Rossznak gondolod a világot? Látnod kellene a többit.”

(P.K. Dick)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2017-01-25 22:55 Agatha_K

Agatha_K képe

Még igyekszem. ;)

Áh, ez a dal nagy kedvenc... *.*
Na jó, ha ennyire dalozunk és pörgünk egy sötét világban, akkor ideje felvillanyozódni. :P
https://www.youtube.com/watch?v=D_JxMb8RLEY

--------------------------------------------------------
A földön nincs értelmes élet, én is csak beugrottam.

k, 2017-01-24 20:05 Sednol

Sednol képe

Hali!

Idepofátlankodnék néhány észrevétellel.

„Nem tudtam mi is vagyok igazán.” Az első olvasásnál is megakasztott, mert így, ebben a formában nem illik ide. Nincs alapja. Végigolvasva viszont azt javasolnám, mivel múltidejű a mesélés, hogy fontold meg a pontosítást: Akkoriban nem tudtam, mi is vagyok igazán.

Tetszik, ahogy írsz, gördülékeny, de! Szeretném valamire felhívni a figyelmedet, ne öld meg az írás dallamát. Mutatok példákat.

„A virágok kellemesen édeskés illata, az öntözőrendszer lágy csobogása kísérte lépteim kopogó zaját.” – hallgasd meg a mondatott és-sel.

„Az Üvegház neszei, a gépek halk pittyegése volt az egyetlen…” - itt is és-t használnék. Meghálálja a mondat.

Amúgy tetszett. A vége Szakurazaka Hirosi: A holnap határa című könyve jutott eszembe. Ha még nem olvastad, érdemes.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

k, 2017-01-24 22:29 Agatha_K

Agatha_K képe

Üdv!
Nem baj, ha idepofátlankodsz, sőt! :)

Köszönöm a meglátásokat, valóban jobban hangzik úgy, ahogy javasoltad. Következőleg jobban figyelek a mondatok dallamára.

A könyvet még nem olvastam, de mindenképp szakítok rá időt. :)

--------------------------------------------------------
A földön nincs értelmes élet, én is csak beugrottam.

p, 2017-01-27 09:38 hamarjában

hamarjában képe

„Nem tudtam mi is vagyok igazán.” – v, gondolkodó lénynél jobb a mi helyett a ki, de nem szeretem igazán az is és igazán-nal megspékelt mondatokat

„kék szemű férfi volt velem az első, pár hétben.” – nkv

„miközben jegyzetelt valamit.” – nk a valamit

„A hangja meleg volt. Szeretetteljes. „ – egy mondat (igazság szerint még a következő is)

„Nem tudtam mire számítsak” – v

„Apró, homályos pászmák táncoltak a szemem előtt.” – gondolom pár olvasódnak majd rá kell gugliznia a pászmára

„Szép volt. Nyugodt. El akartam kapni egyet, de mintha egyre távolodott volna.” – többesből egyesbe, és megint tőmondatok

„Ezután lepelként vont körbe a víz tetejére fújt, furcsán vöröses színű anyag.” – lepelkènt körbevonni a tetejèn, hát nem tudom… a furcsán vöröses az milyen? (gondolom furcsán vöröses)

„Hártyáján keresztül megtört a fények makulátlansága.” – makulátlansága?

Nem tudom, én abba is hagyom, nem hiszem, hogy az ilyen kezdés olvasóbarát lenne, de a későbbiekben persze lehet még jó is az írás, csak az eleje nem kecsegtet azzal. A krimikkel pedig eddig nem volt semmi gond.

na ja (Obb)

k, 2017-04-11 13:23 Agatha_K

Agatha_K képe

Köszönöm az észrevételeket. Remélem egy következő novellám már elnyeri a tetszésed. :)

--------------------------------------------------------
A földön nincs értelmes élet, én is csak beugrottam.

szo, 2017-01-28 10:31 Para Celsus

Para Celsus képe

A vesszőkkel kapcsolatban:
"Nem tudtam mi is vagyok igazán." - ide kell a vessző, mert tagmondatokat választ el. Nem tudtam, hogy mi is vagyok igazán.

"az első, pár hétben." - vesszőt akkor használunk, ha azonos típusú mondatrészeket használsz, és nincs köztük kötőszó.

Pl.: "finom, hideg sör" - itt pl. mindkét szó a sör előtt minőségjelző. (Milyen? Finom. Milyen? Hideg.)
Ellenben a te mondatodban két különböző mondatrész szerepel. Minőségjelző és mennyiségjelző. (Hányadik? Első. Mennyi? Pár.) (Igen, zavaró lehet, de a "Hányadik?" kérdés minőségjelzőre kérdez, nem mennyiségjelzőre.) Szóval nem azonos mondatrészek, nem kell közéjük vessző.

"Nem tudtam mire számítsak. " - lásd az első példát. Nem tudtam, HOGY mire számítsak. Primitív ökölszabályként mondhatni, hogy ahova be tudnád gyömöszölni a "hogy" szócskát, ott új tagmondat kezdődik.


"The Rainmakeeeer!"

k, 2017-04-11 13:24 Agatha_K

Agatha_K képe

Köszönöm az észrevételeket! :)

--------------------------------------------------------
A földön nincs értelmes élet, én is csak beugrottam.