A bolygókaraván: Törésvonalak (regény, III.)

III. Huyee

 

A Jupiter fenséges alakja lassan bekúszott a pilótafülke látószögébe, majd megtorpant pontosan középen. Bár jóval messzebb volt még, mint a Hold a Földtől, mégis nagyobbnak tetszett a teliholdnál. Olyan volt, mint egy tökéletesre csiszolt márványgömb. Halványan ragyogó felszínén foltszerű viharok törték meg a vörös és barna csíkok monoton vonalait. A viharok felett füstszerű halóként ragyogott az örvényekből kilökődött csillogó, porszerű anyag.

A pilótafülke mozdulatlan nyugalmát csak egy pár, a színes kapcsolókon játszadozó kéz zavarta meg. A pilóta, termete ellenére, gyorsan dolgozott. Vaskos ujjai sebesen jártak ide-oda, ellenőrizték a szenzorokat, a stabilizátorokat, a főhajtóművek állapotjelzőit, mielőtt végül kényelmesen megpihentek volna a sötétkék plüssel borított botkormány gomba alakú fogantyúján.

Pillanatokkal később a Jupiter gigászi sziluettje alig észrevehetően növekedni kezdett.

August megbízott egy pillanatra sem fordította a figyelmét a csodás látvány felé. Helyette komoran állt a fülke sarkában és a szőnyeggel borított padlót bámulta. Utált egy helyben tehetetlenül várakozni, mikor millió egyéb dolga is akadt volna, és ez a mostani pont egy ilyen eset volt. Ilyenkor folyton az az érzés kerülgette, mintha már rég a föld alatt lenne egy szűk fémkoporsóba zárva.

Rühellte ezt az érzést.

– Nézze, főnök, erről beszéltem! – törte meg a csendet a pilóta. Ujjai elemelkedtek a botkormány kényelmes fogásáról és egy furcsa fekete folt felé böktek messze a gázóriás árnyékában.

– Nem látok semmit, Mr. Langston – pillantott fel elrévedéséből a Charles.

Langston erre átkapcsolt pár kapcsolót, amitől az űr ezen szeglete sokkalta nagyobbra növekedett. Másodpercek múlva már csak egyetlen sötét örvény uralta a fülke szűkösre szabott látóterét.

– Nyolcas osztályú mágneses vihar – magyarázta. A kép tovább közelített, míg a fekete vihar árnyéka mögül egy kicsike, sárga hold nem bújt elő. A hold felett az Io szó ragyogott jól látható, kék betűkkel.

– Ez itt a landolási zóna közepe, az Oázis pont – folytatta Langston és ujjával kis keresztet rajzolt az égitest felszínére. – Most pedig figyeljen! Mindjárt meglátja, mennyit számít ez a pár perc késés!

Az örvény hirtelen felgyorsult. Millió csápjával egyszerre nyúlt ki a sárga planéta után, lassan kebelezve azt be sötét bendőjébe.

Mire a szimuláció véget ért, a kis kereszt pont a fekete szörny martalékául is esett.

– Értem – dörmögte August és megdörzsölte hófehér bajuszát. – És, mit javasol, Mr. Langston?

– Ha tartjuk a jelenleg tervezett menetrendet, akkor csak a hold túloldalán tudnám magukat leejteni, ami egyértelműen rossz – vakarta meg tanácstalanul kopaszodó feje búbját. – Vissza persze ismét nem mehetünk, tehát az a lehetőség marad, hogy korábban dobom le magukat. Természetesen, így kicsit rázósabb lehet majd a landolásuk, de a helyzetükön nem javí...

Hirtelen elhallgatott. Pár másodpercig semmi sem történt, aztán nyugodtan a navigációs számítógép felé fordult, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna az a hideg tarkótájéki nyomás, amit a fejéhez tartott fegyver okozott.

August nem szólt semmit, csak kibiztosította a sugárpisztolyt. Meglepetésére, a pilótának még ettől sem jelent meg egyetlen csepp, nem sok, annyi izzadtság sem a homlokán.

– Látom, nem ez az első sugárpisztoly mostanában, aminek a rossz oldalán találja magát, Mr. Langston – mosolyodott el halványan ezen a szokatlan érdektelenségén. Tudta becsülni az ilyen hidegvért.

– És valószínűleg nem is az utolsó – válaszolt ridegen a pilóta. – Ahhoz túl sokan tudják, hogy az enyémhez hasonló átalakított siklók jelentik az egyetlen kapcsolatot a Karaván és a külvilág között.

Hátradőlt az ülésében, fejével óvatosan odébbtaszítva a rá meredő pisztoly csövét.

– Nem szeretném, ha félreértene – jelentette ki Charles és kicsit elemelte a férfi fejétől a fegyvert, pont csak annyira, hogy másik kezével odaférhessen a műszerfalhoz. – Első sorban nem azt akarom megtudni magától, hogy mennyi lenne az, amiért elkerülné, hogy elsüljön ez a pisztoly – folytatta, miközben ujjai sebesen jártak a gombokon.

A pilóta húsos szája keskeny vonallá szűkült, ahogy apró félmosoly jelent meg az arcán.

– Előbb megfélemlít, aztán üzletet ajánl? – kérdezte. – Elég egyedi módja az egyezkedésnek, nem gondolja?

– Meglehet – pillantott oda csak a válla felett Charles. – Majd kiderül, mennyire hatásos.

– Ha ez alatt az árra gondol, az attól függ, mit vár el tőlem!

A megbízott ujja ismét a ravaszon termett.

– Szóval, első sorban, nem az ár a fontos – komorodott el rögtön Langston. – A hűség viszont nem olcsó! A legtöbb ember kényes kincsként ügyel rá!

Charles lassan végigmérte magának a pilótát. Most már kétsége sem volt afelől, hogy ez a Huyee Langston nem az az egyszerű űrteherpilóta, mint amit a titkosszolgálati aktája sugall, akármennyire is ugyanúgy néz ki a külleme. Mindez persze egy cseppet sem lepte meg őt. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy alig pár siklón végezték el a szükséges átalakításokat, és azok kapitányai közül sem mindenki élte meg különböző okokból a Karaván indulásának napját. Akik megmaradtak, azok hamar beálltak a sorba, vagy, ahogy Langston esetében is történt, egyszerűen „kicserélődtek”. A fejlett kiberplasztikai sebészet korában egyáltalán nem volt ritka az ilyesmi.

Az viszont annál jobban meglepte az idős megbízottat, milyen könnyen megértettette magát ezzel az alakkal. Lényegében arra számított, hogy Huyee fél perc elteltével szétloccsant agyvelővel fog lefordulni az üléséről. Elég lett volna ehhez csak egyszer ellenkeznie...

Ezzel szemben, a férfi tökéletesen rátapintott a lényegre, és rögtön inkább az egyezkedést választotta. Charles nem sok olyan embert ismert, akik ilyen remek helyzetfelismerők voltak. Még kevesebbet, akik őrajta is eligazodtak volna. Egyszerre úgy érezte, nem szeretné ezt a számot most eggyel csökkenteni.

– Legyen tíz százalék – csapott hirtelen a térdére a pilóta. – Annyiért a magáé vagyok! Jutányos ár egy kétes kimenetelű üzletért, nem?

August felvonta a szemöldökét. Egyáltalán nem ilyen választ várt. Pláne nem ilyen gyorsan.

– Meglepettnek tűnik, főnök! – nevetett fel gúnyosan a túlsúlyos férfi. A nevetéstől tokája úgy remegett, mint a kocsonya. – Pedig ha egyszer vége lesz ennek az egésznek, többet fog érni a százalék, mint a pénz, nem?

Charles leengedte a sugárpisztolyt. Most már ő is megengedett magának egy rövid nevetést.

– Rendben – paskolta meg kedélyesen a pilóta vállát, majd szó nélkül hátat fordított neki és a fülke ajtajához lépett.

– Ennyi? – fordult utána Langston csodálkozva. – Az azért megmondhatná, pontosan mit babrált a raktérkezelő panelen, főnök!

Charles csak a válla felett pillantott vissza rá, mielőtt kilépett volna az utastérbe vezető függőfolyosóra.

– Mindent megtud a maga idejében – vetette oda az ajtóból. – Azt persze csak remélhetem, hogy még akkor is Ön lesz Mr. Langston, Mr. Langston! – tette hozzá.

Nem várta meg a választ, bár azt még pont hallotta, mielőtt az ajtó hangosan becsapódott a háta mögött, hogy a férfi hangosan felnevet.

Alighogy egyedül maradt, ismét megcsapta a fülét a pilóta hangja. A hang viszont nem a pilótafülkéből jött, hanem valahonnan a mélyből, a lába alól.

– Uram, ha szabadna...!

Charles lepillantott maga alá. A folyosó rácsos padlója alatt Huyee Langston kapaszkodott az egyik szellőzőben, termete ellenére meglehetős könnyedséggel.

– Gondolom hallott mindent, igaz? – kérdezte tőle.

A dagadt férfi egyetértően bólintott.

– Akkor azt is sejti, hogy megváltozott a terv – magyarázta Charles. – Magára ezentúl a Karavánban lesz nagy szükség, fiam!

– Nem bánom különösebben – vonta meg a vállát. – Legalább megszabadulhatok ettől az undorító külsőtől! – sziszegte és leköpte terebélyes hasát. – Ugyanakkor, – fordult vissza Charles felé – kétségemet fejezném ki, uram, hogy ez jó ötlet lenne! Elvégre nem tudhatjuk, hogy mennyire megbízható ez az alak!

– Kételkedhet majd, amennyit csak akar, miután végzett a feladatával! – dörrent Charles. – Most viszont tegye a dolgát! Nem hiszem, hogy Mr. Langston ki tudja vagy akarja deríteni a változtatást, mielőtt megtörténne az elszakadás, de jobban teszi, ha iparkodik! És kezdje a 84/6-os tárolóval!

Az ál-Langston alázatosan lehajtotta a fejét.

– Értettem, uram! – válaszolt. Hatalmas testét könnyedén dobta át a szellőző felett, és már csusszant is lefelé az egyik csövön a mélybe. Pillanatokkal később el is nyelte a sötétség.

Ez a fiú még mindig túlságosan forrófejű – csóválta a fejét Charles. Nyugodtan a pipája után nyúlt. Ő nem kételkedett. Akárki is volt az a férfi valójában ott bent a pilótafülkében, remekül megértették egymást, és jelenleg ennyi elég is volt. Ami viszont legalább ilyen fontos volt, úgy ítélte, nem kellenek óvintézkedések: ez a Huyee Langston marad most már Huyee Langston, akármi is történik a jövőben.  

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2011-01-26 16:01 Blade

Blade képe

Ugye tovább nem húzod? ;)

sze, 2011-01-26 16:10 Alexei B Fargas

Ööö... izé...szóval...van még tervben pár fejezet! :-P :-D

sze, 2011-01-26 16:13 Alexei B Fargas

A történet előzményekkel rendelkezik, önmagában nem, vagy csak nehezen értelmezhető! A nevemre kattintva fellelhető A bolygókaraván: Törésvonalak (regény, Bevezetés), A bolygókaraván: Törésvonalak (regény, I.) és a A bolygókaraván: Törésvonalak (regény, II.)!!!

Jó olvasást az érdeklődőknek!