Az igazság

Mit keresek én itt, kérdezte magától Ákos, miközben leszkennelte a hullát és a körülötte lévő helyszínt, aminek egy csatorna adott otthont. Nem értette mit keres egy olyan begyöpösödött, középkorú ember mellett, mint Gábor. Mit tanulhatnék tőle? Ő nem is nyomozó, csak tökre egyértelmű kérdésekkel dobálózik. Ráközelített a szemével a döglött patkányra, és alaposan megvizsgálta. A bűzt a szmog elleni maszknak hála nem érezte, de a látvány így is hányingert keltett benne. Nem is beszélve a hulláról, ami körül köröztek, akár a keselyűk. Ha mélyebben magába nézett, akkor végül is meg volt elégedve az új munkájával. A rendőrség köreiben sem kapott rossz ügyeket, de így, hogy a leghíresebb magánnyomozói irodához szegődött, érdekesebbnél érdekesebb esetekkel találkozhatott, és még annál is furcsább emberekkel. Ákos lelki szemei előtt felelevenedett főnökével való találkozása. Erős kézfogás, mély, öblös hang, görnyedt testtartás, vézna alkat és valamilyen megmagyarázhatatlan érzés. Felsőbbrendűség? Ezeket mind örökre belevéste az emlékezetébe. Aztán ott volt a társa, Gábor. Lerítt róla, hogy nem szereti a munkáját, még a beültetéseket sem igényelte. Ákos mély megvetését csak fokozta érthetetlen angol akcentusa. Ahelyett, hogy megpróbált volna normálisan artikulálni, egyfolytában a régi időket emlegette, részegen pedig magyarul motyogott magában.
Ákos végzett a 3D-s letapogatással és feltöltötte a fájlt a szerverre. Társa ránézett fáradt, beesett szemeivel és azt kérdezte:
– Mondd meg, mi a furcsa ebben a holttestben?
– Még egy banális kérdés, dünnyögött magában Ákos, miközben újra körbejárta a hullát. Már anélkül is, hogy hozzáért volna, megállapította a halál okát. – Valószínű valamilyen erős méreg végezhetett vele.
– Ezt mégis honnan veszed?
– A döglött patkány erre utal. Szerintem valamilyen idegméreg végezhetett vele. Amint a férfiból lakmározott, a halál őt sem kerülte el.
– De miért csak egy?
– A patkányok okosak. Te sem ennél abból a pitéből, amitől előzőleg másvalaki már rosszul lett.
– Talán nem is vagy olyan hülye, mint gondoltam. Te voltál az, aki felültette a szüleit, nem igaz?
– Honnan tudod?
– Mindenki ismeri a történetedet, meg a nevedet. – Ákos kissé zavarban érezte magát, de egy röpke pillanat múlva társa folytatta. – Tehát úgy véled, valaki megmérgezte?
– Így van, de nem itt.
– Hanem?
– Az áldozatot bizonyára idehozták, aztán ledobták a csatornába. A kicsavart testtartásból legalább is erre következtetek.
– Ez elég valószínű feltételezés. Fordítsuk meg!
A hátára fordítva, megpillanthatták az arcát. Ákos egy pillanatra meglepődött, az áldozat szeme hiányzott. Társa fölé hajolt és kíváncsian figyelte, ahogyan az ujjlenyomat és az érrendszeri vizsgálatot végezte.
– A francba! – horkantott fel. Ákos egy pillanatra megrezzent a felszólalástól.
– Mi az?
– 2040 óta minden embert felvisznek a Népesség Nyilvántartási Adatbázisba. Azóta eltelt több, mint tíz év. Nem létezik olyan ember a Földön, akiről ne tudnánk, hogy kicsoda. Azonban erről az illetőről nem tudjuk, és ez eléggé nyugtalanító számomra.
– Mégis miért? – kérdezte Ákos. – Sok olyan ember van, aki valamilyen módon megkerülheti a rendszert. Teszem azt, lehet, hogy ez a személy hajléktalan.
– Azt mondod, hogy ez itt – mutatott a hullára –, már tíz éve így tengeti az életét? Várj csak!
Ákos próbálta kifürkészni társa gondolataid az arcvonásaiból, de nem járt sikerrel. Egy pillanattal később Gábor így válaszolt:
– Van egy ötletem.

Miután feljöttek a csatornából és levették a védőfelszerelésüket a szmog elleni maszk kivételével, a rendőrség igazságügyi orvoshoz siettek, aki éppen a zsebében matatott valami után. Mint kiderült, egy palacknyi mentás levegő volt az. Miután elégedetten ráhelyezte a maszk megfelelő nyílására, felszippantotta a flakon tartalmát, és nagyokat sóhajtozott.
– Mit akarnak? – dörmögte a pasas.
– Érdeklődnénk, mikorra lesz kész a jelentés – válaszolt Ákos.
– Általában egy vagy két nap, ha jól végzem a munkámat, és nem ilyen túlfizetett zsúrpubiknak kell a jelentésem, hanem tudják, igazi rendőröknek.
– Karcsikám – lépett el Ákos mellől Gábor. A szűrőmaszkjuk szinte összeért. – Nem tudom, kinek képzeled magad, de nem is érdekel. Tudom, hogy voltak nézeteltéréseink a múltban, és emiatt rosszul viseled a találkozásainkat, de ha még egyszer megpróbálsz nekem keresztbe tenni, a parkolóházban megtalállak! Megértetted?! – A nyomozó minden szavában érezni lehetett a mélyről jövő megvetést és gyűlöletet.
– Megértettem.
– Akkor mikor is mehetünk az eredményekért? – kérdezte Ákos, közben próbált nem megvetést sugározni mimikájával.
– Nézzetek be még ma délután. Apropó. Mi lett Greggel, hogy ezt a tacskód hoztad magaddal?
– Mi közöd hozzá? – förmedt rá Gábor.
Miközben visszafelé tartottak a kocsijukhoz, Ákos rákérdezett, mégis mi volt ez, de a társa csak ennyit válaszolt: – Hosszú történet. – Ákos annyiban hagyta a dolgot, felnézett a helyszín melletti templomra, és azon kapta magát, hogy valami megmagyarázhatatlan érzés fogta el.

Az elektromos autó hangtalanul suhant az aszfaltozott úton a belváros felé. A ködlámpák halvány fénye próbálta áttörni azt a szürke, áthatolhatatlan szmogfelhőt, ami végig rájuk tapadt. Ákos levette a maszkját, és beletuszkolta a zsebébe. Körbenézett az autóban, a szeme megakadt a rádión. Bekapcsolta, és a reggeli kibeszélő műsorról áttekert az egyik hírcsatornára.
Hivatalos források szerint a nemzeti függetlenségért tüntető csoport bevette a Magyar Televíziós székházat. A rendőrség feltételezi a szervezett akciót, mivel minden aktivista fel volt fegyverezve, valamint a székház 2006-os bevételének ötvenedik évfordul…– Gábor hirtelen kinyomta.
– Ne hallgasd ezt a szart! A fele sem igaz annak, amit mondanak.
– Ne viccelj már! Nem abban a korban élünk, ahol manipulálják a híreket. Régen talán így volt, de most…
– Most is így van – vágott a szavába. – Milyen kis naiv vagy! – nevetett fel hirtelen. – Mindent manipulálnak. Még téged és engem is! Feltételezem, hogy ezek szerint nem hallottál arról, hogy egy hete ez még egy békés tüntetés volt, amíg meg nem jöttek a rendőrök, és szét nem verték a tömeget, annak ellenére, hogy teljesen szabályos demonstrációt szerveztek. És arról sem hallottál természetesen, hogy az országot egy bizonyos csoport irányítja évtizedek óta.
– Úgy hívják őket, hogy politikusok. És nem ország, hanem szektor. Tisztára úgy beszélsz, mint egy nacionalista.
– Egy nagy frászt! Én egy megfáradt, és egy igen szomorú racionalista vagyok.
A szmogköd szépen fokozatosan eltünedezett a szemük elől, Ákos ekkor vette észre, hogy a Szent István úton haladnak. Egy-két autó kószált csak a főúton.
– Hová tartunk?
– Az egyik informátoromhoz.

Amennyire üresek voltak az autóutak, annál jobban nyüzsgött a belváros. Miután a tisztító berendezések elűzték a szmogot, az emberek kirajzottak a lakásaikból, és igyekeztek mindent elintézni, amit csak kellett. Érdekes, ahhoz képest, hogy a maszkok már teljes elterjedtek, sőt különböző boltokban még ki is lehetett dekorálni ezeket, mégsem sokan hajlottak afelé, hogy szmogriadókor kimozduljanak.
Gábor leparkolt a Dunakapu tér mellett, odafordult Ákoshoz, és azt mondta:
– Te itt maradsz!
– Hogy mi?!
– Jól hallottad. Egyelőre nem bízom benned, és az informátorom sem szereti az új arcokat. Úgy hogy itt maradsz szépen, és megvárod, amíg visszaérek.
– De…
– Nincs semmi de!

Gábor végigsétált egy eldugott sikátoron, majd felért a Káptalandombra. Ákos eközben szorosan a nyomában volt, testét elöntötte az izgalom. Vajon ki lehet ez a rejtélyes informátor? A turisták sokasága közt, a Bazilika egyik kiszögelésében ott üldögélt a földön egy szakadt ruhás, piszkos hajléktalan. Arcát sűrű barnás szakáll fedte, feje búbját pedig apró kis szöszök borították. Talán az egyik legfeltűnőbb ismertetőjele az volt, hogy hiányzott a jobb keze. Ákos a bazilika egyik sarkánál húzta meg magát. Agyában ismét motoszkált valami, amint kezével végigsimította az épület érdes felületét, azonban nem tudta mi volt az. Mit sem törődve a furcsa érzéssel, feltekerte hangérzékelőit és ráállította Gáborra.
– Adakozzanak a szegénynek!
– Tessék! Váljon egészségedre! – A koldus felnézett, bajsza mögül kivillant sárgás fogsora.
– Helló, barátom! – válaszolta némi indiai akcentussal, miközben felállt és megölelte Gábort. – Mi kéne?
– Ennek a férfinak a neve – mutatta fel az áldozatról készült képet.
– Ez sokba fog kerülni, barátom.
– Meghívlak vacsorára.
– Te is tudod, hogy nekem nem az kell.
– Persze, hogy tudom. – Kivett egy papírzacskót a zsebéből, majd átnyújtotta a koldusnak. – Egy óra múlva hívj fel!
– Bearanyoztad a napomat, barátom.
Ákos elgondolkozott egy pillanatra. Vajon mit adhatott neki, és mennyire lehet megbízható.

Gábor ráérősen sétált vissza az autójukhoz, Ákos eközben, figyelmesen hallgatta a rádiót, mintha mi sem történt volna.
– Láttam a barátodat. Igen megbízhatónak tűnik.
– Te most gúnyolódsz velem? És még is mi a frászért követtél? Megmondtam, hogy maradj a rohadt kocsiban!
– Nem vagyok kutya, hogy csak úgy bezárhass.
– De igen, az vagy! Méghozzá egy labrador. Egy igen hülye labrador!
Ákost elöntötte a harag. Még hogy kutya! Tüzes tekintetével Gáborra nézett, és azt mondta:
– Azért nem bízol bennem, mert a szüleimet…
– Részben – szakította félbe Gábor –, és részben azért is, mert fekete-fehéren látod a világot.
– Ezt meg hogy értsem?
– Szerintem te azt hiszed, hogy még mindig létezik jó és rossz, de ez nem igaz. Az embereket nem lehet ilyen egyszerűen besorolni. Nem lehet mindig a törvény szerint eljárni. A világ nem így működik. Igen! Az az ember egy koldus volt, de nem akármilyen koldus.
– Csak nem a Koldusmaffia egy tagja volt?!
– De, igen – felelte Gábor nyugodt hangon.
– Az csak szóbeszéd, ember! Ne röhögtess! – Ákos erőltetett, hangos nevetésbe kezdett. Amikor abbahagyta, társa bosszús arccal azt felelte:
– Pont ez a baj veled. Csak azt hiszed el, amit hivatalos forrásból tudsz, pedig minden szóbeszédnek van igazságtartalma, még ha kicsit el is van ferdítve.
– Mint például a bibliának?
– Mi a frászról ugatsz te itt nekem?! – Gábor kifakadt, hangos szuszogása beférkőzött Ákos agyába. Tudta, hogy most rátapintott valamire, amire nem kellett volna. Mindenesetre meg kellett kérdeznie valamit.
– Te nem hiszel abban, hogy valami nagyobb dolog részesei vagyunk? Hogy valaki, vagy valami pásztorként terel minket a helyes úton? Nem hiszed azt, hogy valaki figyel ránk? Törődik vel… – Ákosba hirtelen belehasított a felismerés csodálatos érzése. – Ez az!
– Mi van?
– Figyelnek! – ujjongott örömében.
– Mit mondtál?
– Volt valami, ami végig motoszkált az agyamban, csak nem tudtam, mi az. A kamerára fel sem figyeltünk, ami a helyszínen van.
– Mert arra felé nincsen kamera, azért.
– Nem a térfigyelő kamerákra gondolok, hanem az egyházra. Minden templom keresztjébe szerelnek egy gömbkamerát, hogy figyelje a környéket.
– Na persze, jó duma. De mi értelme?
– Megnövekedtek a betörések, nagyon sok kegytárgyat loptak el az utóbbi időkben, és a tett színhelye mellett véletlenül van is egy ilyen épület.
– És ezt te honnan tudod?
– Mert a nevelőapám pap, legyen ennyi elég.
– De ezt miért osztottad meg velem?
– Mert veled ellentétben én még bízok az emberekben, tehát bízom benned is.
– Annak ellenére, hogy feldobtad a szüleidet. Valami nem stimmel nálad – nevetett fel Gábor. – Na, te most elmész Károlyhoz a kapitányságra, én meg lecsekkolom azt a bizonyos templomot. Ott találkozunk.

Ákos belépett a rendőrség patológiai részlegére. Úgy érezte, mintha egy jégverem folyosóit róná, talán azért mert a kényelmetlenül hidegebb volt, mint a kapitányság más osztályain, és ezt az érzést a kékes színű neonlámpák csak felerősítették. Az újonc befordult az utolsó sarkon is, és betolta az Igazságügyi Orvos feliratú ajtót, hogy szembenézzen a társa állítólagos ellenségével.
– Ki az? Nem tud kopogni? – förmedt rá köszönésképpen a férfi. Fel sem nézett az aktából, amibe látszólag teljesen beletemetkezett. Az a bizonyos holttest egy fémasztalon feküdt erősen megvilágítva, teljesen szétnyitva.
– Elnézést, legközelebb nem fordul elő – mentegetőzött. – Csak a jelentésért jöttem, semmi több. – Közben próbált nem a hullára nézni, de sehogy sem sikerült.
– Arra még várnia kell egy kicsit.
– Nem probléma.
Teltek a kínosan csöndes percek, amikor a férfi egyszer csak megszólalt.
– Tudja, Gáborral régen barátok voltunk.
– Igazán? – Ákos teljesen meghökkent. Egyszerűen képtelenségnek tartotta, hogy ezek ketten valaha is barátok lettek volna. A férfi annyira a múlt ábrándjaiba feledkezett, hogy észre sem vette a nyomozó ráncokba burkolózott, mopszli képét.
– Még a rendőr-akadémián ismertük meg egymást, én továbbképzésen voltam, őt meg akkor vették fel. Elválaszthatatlanok voltunk, persze mi más állhatott közénk, mint egy nő. Mind a ketten akartuk őt, de végül Karen engem választott. Ami a legérdekesebb a dologban, hogy Gábor nem haragudott rám, sőt igazán megbékélt a dologgal. Azonban megígértette velem, hogy vigyázzak a lányra. De… sajnos nem sikerült. – A patológus megtörölte könnyáztatta szemeit, majd remegő hangon folytatta. – Tíz évvel ezelőtt, a Nagy Tüntetésen, ahol a magyarságunkért, a nyelvünkért küzdöttünk, a tömeg felemésztette, és többet nem láttam.
– Nagyon sajnálom – próbálta szimulálni a részvét látszatát Ákos.
– Az én hibám volt. Meg is értem, miért haragszik még most is. Szóval… Itt a jelentés, amit kért. Azt hiszem nagy fába vágták a fejszéjüket. Az áldozattal idegméreg végzett. Próbáltam kideríteni, ki lehetett az illető…
– De?
– Nem jártam sikerrel. Azonban van itt valami.
– Igen?
– A holttesten sejt alapú testplasztikát végeztek. Jószerivel lenyomozhatatlan, hogy a férfi ki is volt előtte valójában.
– Szóval akkor zsákutcába futottunk – motyogta magában Ákos.
– Tessék?
– Semmi, semmi. – A nyomozó csak egy pillanatra tudott elmélyedni gondolataiban, mivel a következőben hangüzenete érkezett társától.
– Azonnal gyere a szabadhegyi templomba! Találtam valamit.
– Most mennem kell!
– Várjon!
– Mondja!
– Ami Gábort illeti. Volt egy társa, Greg. Nos, ő otthagyta. Nem jöttek ki túl jól. Rá egy hétre öngyilkos lett. Én… Én nem akarok találgatni, csak annyira szeretném megkérni önt… Szóval, vigyázzon magára!
– Úgy lesz.

Ákos belépett a hatalmas kapun, ajtónyikorgás zengte be a termet. A maszkját még kint levette, ahogyan az évek folyamán megszokta. Középen egy bíborszínű szőnyeg húzódott végig a kétoldalt elhelyezkedő padsorokkal kísérve. Gábor a pulpitusnál állt egy pap mellett. Mialatt közeledett a két emberhez, azon gondolkodott, vajon Gábor, mint időzített bomba, mikor fog felrobbanni? Mikor fogja azt mondani: Elég volt belőled!
– Atyám!
– Ákos! De rég láttalak! – Majd szorosan átölelték egymást, aztán társához fordult.
– Mit találtál?
– Semmit! Atyám, kérem, magyarázza el neki!
– Volt itt egy férfi és egy nő, kezében egy csecsemővel. – A pap nagyot nyelt, majd folytatta. – Azt hittem róluk, hogy házasok, én nem tudtam... Arra kértek, hogy kereszteljem meg a lányukat. Tudod, fiam, nagyon kevesen vagyunk a miséken, az öregek, akik jártak, eltávoztak, a fiatalokat meg már nem érdekli a vallás, így hát nagyon megörültem a dolognak.
– Jól tudom, apa. Kérlek, folytasd!
– Megkérdeztem melyik időpont lenne megfelelő számukra, mint ha számított volna, hisz csak szabad időpontjaim vannak. Szóval ők nagyon erősködtek. Azt akarták, hogy azonnal kereszteljem meg, mert sietnek. Én elmagyaráztam nekik, hogy ez nem így működik, hogy kell két keresztszülő. A következő pillanatban már futottam a takarítónő és a gondnok után, mivel megelégedtek velük is. Összeszedtem a szertartáshoz szükséges kellékeket, de mire visszaértem, már eltűntek. Amikor Fehér nyomozó úr ma jött érdeklődni a felvételek után…
– És most jön az érdekes rész – vette át a szót a lelkésztől Gábor. – A felvételek eltűntek.

Ákos belépett a gyóntatófülkébe és azt mondta: – Dicsértessék a Jézus Krisztust! – Majd keresztet vetett, és leült. – Gyónom a mindenható Istennek és neked lelki atyám, hogy utolsó gyónásom óta ezeket a bűnöket követtem el. Utoljára napra pontosan egy hóna…
– Nem ezért hívtalak ide – szakította félbe az atya.
– Tessék? – kérdezte meglepetten.
– Nem bízom abban az emberben.
– Kiben? A társamban? Még nem ismertem ki teljesen, de szerintem jó ember a maga módján. Attól még, hogy nem vallásos, ahogyan te vagy én, lehet rendes.
– Nem erről, van szó. Az évek során oly sok emberrel találkoztam, hogy megérzem ki a jó és ki a rossz. Szerintem, nem stimmel vele valami. Ezért sem adtam oda neki a felvételeket.
– Hogy mi?!

A két magánnyomozó az autóban ült, síri csend uralkodott a kis térben, amit csak a robotpilóta halk pityegései zavartak meg. A kényelmetlen némaságot, amit a sűrű köd csak még nyomasztóbbá tett, Gábor kérdése tört meg.
– Jót gyóntál?
És kezdődik is a vallatás! Talán most fog felrobbanni?
– Szóval?
– Miért zavar téged az, ha valaki vallásos?
– Engem nem zavar, csak szerintem hülyeség. Az ember évezredeken keresztül kihasználta a másikat a túlélés érdekében. Ezt emelték magasabb fokra, amikor kitalálták a vallást.
– Nagyon tévedsz! – fakadt ki Ákos. – Az az egyház, amiről te beszélsz, és az régen volt.
– Teljesen mindegy. A lényeg az, hogy nem értem, miért hisznek az emberek olyasmiben, amiről tudják, hogy nem létezik. A tudomány már szinte mindenre megadta a választ, de az emberek még mindig hisznek. Nem lehet felfogni, hogy mi csak megszületünk, élünk, és meghalunk?
– Elég sivár az életszemléleted, mindazonáltal nagyon sok ember így vélekedik manapság, és ezért nem is hibáztatlak. – Ákos nyelt egyet, és ismételten feltette azt a kérdést, amire előzőleg nem kapott választ. – Nem gondoltál még bele, hogy van valami külső erő, ami segíti az utunkat, irányítja az életünket? Nem gondolod, hogy létezik egy felsőbb hatalom, ami óv minket, az emberiséget minden bajtól?
– Komolyan hiszel ebben. Nézz csak körül, minden második nap szmogriadót fújnak, neked ez jelenti a gondoskodás? Az ember a természetes halált már el is felejtheti. Vagy lelőnek, vagy elüt az autó, tudom is én. Az egész világ egy rakás szar. Nem igaz, hogy ezt nem látod!
– Igaz, rosszabbul élünk, mint az elődeink, de ez mikor volt máshogy? – vonta kérdőre a társát.
– Számtalanszor!
– Mint például? – Gábor erre csak fújt egyet, majd témát váltott.
– Találtál valamit? Mármint Károly.
– Igen is meg nem is.
– És az mit jelent? – vágta rá Gábor.
– Ha hagynád, hogy szóhoz jussak, elmondanám! A testet sejt szinten módosították, így nem tudjuk meghatározni az illető kilétét. Zsákutcába futottunk, és ezek szerint kétszeresen is, mivel a felvételek is eltűntek.
– Nerak Jaharam.
– Hmm?
– Így hívták az áldozatunkat. Az informátorom szerint a koldusmaffia egyik tagja volt.
– Ha jól sejtem semmilyen feljegyzés sincs róla az NNA-ban, máskülönben már korábban szóltál volna.
– Jól sejtetted, Ákos. Szerinted mit csináljunk?
– Ó! Csak nem kezdesz egyenlő félként kezelni?
– Rájöttem, hogy mindig valami okosságon töröd a fejed, hogy ha kutya szemeiddel a semmibe bámulsz.
– Úgy érzem, hogy ezt az embert nagyon el akarták tüntetni előlünk, vagy ő maga akart eltűnni, amint látszik sikertelenül. Sajnos most képtelen vagyok kitalálni a következő lépést. Talán holnap.
– Akkor holnap.

Ákos első dolga volt, hogy berakja az adatlemezt a gépébe. A gömb alakú kivetítőnek hála egy szempillantás alatt a templom tetején találta magát. Belátta az egész környéket. Utasította a gépet, hogy a felvételt tekerje vissza arra az időpontra, amikor kiérkeztek a helyszínre. Szemügyre vette társát és saját magát, miközben a helyszínelő csapat irányítójával diskuráltak. Ezután addig tekerte visszafele a videót, amíg meg nem találta, amit akart. Éjszaka volt, de a kivilágításnak hála mindent látott. Egy autó gördült be a látótérbe, méghozzá a legújabb Tesla modell. Az újonc eltűnődött egy kis ideig. Az adatbázisban, amit beültetéseinek hála bármikor elérhet, kiderült, hogy összesen harmincra tehető azon autómodellek száma, amelyeket behoztak a szektorba. Mind szektortanácstag részére lett vásárolva. Ákos nem akart előre következtetéseket levonni, de egyetlen lehetőséget sem húzhat ki az egyenletből. Mi van, ha a szektorvezetőség gyilkolta meg ezt az embert? Vajon ki lehetett ő, hogy kiérdemelte a halált?
Azonban ezúttal sem hagyták gondolkodni. A patológus kereste, erősen titkosított vonalon.
– Ezt nem fogod elhinni! Az emberetek nem férfi, hanem nő! Érted már? Írtam egy programot, ami sikeresen rekonstruálta az áldozat eredeti DNS-ét. Nem is kell mondanom, megtaláltam az embereteket.
– És ki az?!
– Héj! Te mit keresel itt. Ne! Nee…
– A rohadt életbe! – Ákosnak még arra sem volt ideje, hogy rendesen átöltözzön. Úgy ment ki, ahogyan jött. Szerencséjére a rendőrkapitányság közel helyezkedett el a lakásához, így tíz perce sem telt bele, mire odaért.
Ákos óvatosan benézett az elülső bejáraton. Sehol egy lélek. Még a portás sem volt a helyén. Elővette a szolgálati fegyverét és szépen lassan benyitott az épület hátsó bejáratán. Nesztelenül haladt előre. Egy lélek sem volt a folyosókon. Aztán meglátta azt, amitől annyira tartott. Egy hosszú vércsík húzódott húsz méterrel előtte egy szobából. Ákos óvatosan haladt a nyomot követve a fal mellett haladva. Ráfordult a szoba bejáratára és vagy egy tucatnyi hullát talált egymásra halmozva. Egy pillanatra elfogta a hányinger a borzalmas látványtól, de végül felülkerekedett ösztönös reakcióján.
Továbbhaladt, egyenesen a patológiai részleg felé, most kissé szaporább léptekkel. Ekkor jutott eszébe, hogy felhívja társát. Éppen Károly ajtaja előtt állt, amikor a fejében „tárcsázott”. Egy alakot látott mozogni az ajtó elhomályosított üvegén keresztül, aki egyszer csak megszólalt:
– Halló?
– Szia, Gábor. Merre vagy?
– Éppen meccset nézek. Miért? – Ákos nem várt tovább, előre szegezett fegyverrel halkan félretolta az ajtót. Félelme beigazolódott. A társa volt az.
– Dobd el a fegyveredet, te rohadék!
– Nyugi, ember! Nem én voltam! – Gábor védekezésként feltartotta kezét.
– Mi folyik itt?
– Ha rám fogod azt a fegyvert, nem tudok beszélni.
– Mi a garancia rá, hogy ha leeresztem a fegyveremet, nem lősz agyon, mint a többieket a kapitányságon?
– Semmi. De – tárta szét öltönyét szépen, lassan –, nincs nálam fegyver.
– Francokat! – tört ki Ákos. Óvatosan odalépett a férfihoz, és alaposan végigtapogatta. – Most pedig ülj le arra a székre, és meséld csak el, mi a szar folyik itt! – Ekkor vette még csak észre Károlyt saját asztalán elterülve.
– Jól van, figyelj! Először is, nem én öltem meg őket. Károly hívott, hogy talált valami furcsaságot, ezért bejöttem. Amikor ideértem, már mindenki halott volt. Esküszöm! – Gábor mélyet lélegzett, majd lassan kifújta. – Azt hiszem, rájöttem valamire. A Nerak a Karen fordítottja. Tudom, ez baromságnak tűnik, de azt is tudom, hogy mennyire szerette a nevét, és esetleg nem volt képes megválni tőle. Az elméletemet pedig alátámasztotta az a tény, hogy Károly szerint ez a férfi eredetileg nő volt. Nézd csak meg az értékelését.
Ákos odasétált az asztalhoz, közben Gáboron tartva a szemét és a pisztolyát. Elemelte az aktát az asztalról, majd kinyitotta. A patológus egyértelműen leírta az elvégzett műveleteket, és az eredményeket. Ez a férfi egykor nő volt. A francba! Igaza van! De vajon bízhatok benne?
Leemelte a fegyvert és azt kérdezte: – Hogyan tovább?
– Nem tudom. Te vagy a nagy ötletelő.
– Nos, megszereztem a felvételt, amit a templom kamerája készített.
– Mégis hogy?! – A nyomozó arcán a felismerés halvány jelei mutatkoztak. Ákos tudta, társának minden lépését, meg se várta, hogy azt kérdezze: „Mit találtál?” Inkább azt felelte:
– Szerintem előbb húzzunk el innen, a lakásomon van minden.

Ákos szobájában csak a vetítőgép halvány fénysugarai zavarták meg a teljes sötétséget. A kép, amit újból körbe és körbejártak a nyomozók, nem szolgált számukra hasznos információval. Gábor kikapcsolta a készüléket, és a szobában automatikusan felizzottak a lámpák.
– Ezt nem értem. Mi oka lenne bármilyen köztiszteletben álló szektorvezetőnek megölnie Karent?
– Mit csinált, mielőtt azon a bizonyos tüntetésen eltűnt?
– Csak egy átlagos hallgató volt a MTA csillagászati szakán. Ezért sem értem a dolgot…
Ákos eltűnődött egy pillanatra. Idegességében még régi rossz szokásához is visszatért, rágyújtott egy cigarettára. Ákos előtt megjelentek a történet apró részletei, ámbár hiányosan. Több dolog is zavarta. Mi értelme meggyilkolni valakit az után, hogy megváltoztatták a küllemét? Ki volt ez a lány, hogy csillagász létére elég okot adjon a meggyilkolására? Ákos agyába egyszerre csapott bele az összefüggésekkel teli teóriájának képe és az égő cigi érzése, amit a kezén érzett.
– Meg kéne látogatnunk a helyi Csillagrendszerezési Adatbázist.
– Min töröd a fejed?
– Amint odaérünk, megtudod.

Gábor éppen kódtörő tudományát gyakorolta az épület biztonsági berendezésén, miközben Ákos nézte. Még is ki az az eszement, aki be akarna törni egy ilyen helyre? Nevetségesnek érezte a helyzetet, de megnyugtatta a tudat, hogy minden összeáll, ha végre megtalálja, amit keres.
– Megvan!
– Rendben, akkor nyomás!
A két férfi belépett az eklektikus stílusú épületbe, koromsötétség fogadta őket. Ákos egy kis keresgélést követően megtalálta azt a konzolt, amit keresett. Lámpáját a kapcsolóra irányította, és beüzemelte az eszközt. A nyomozók előtt megjelent a galaxis háromdimenziós képe.
– Mondd csak Gábor, mit tanulmányozott Karen, mielőtt eltűnt?
– Várj, hadd gondolkozzam. Jó rég történt már… Egy ikercsillagot azt hiszem, ebből írta volna a diplomamunkáját.
Ákos leszűkítette az eddig felfedezett csillagrendszereket azokra, ahol kettőscsillagok álltak a középpontban. Ezáltal jelentősen lecsökkentek a találatok, de még mindig több ezer fénylő pont helyezkedett el a hologramon.
– Ezzel így nem megyünk semmire! Mondd, mit szeretnél találni?
– Pillanat! Még egy kérdés. Szerinted miért pont a Jaharam nevet választotta Karen?
– Évtizedekkel ezelőtt rohadt sok bevándorló érkezett az országba, és habár a magyar nép megdöntötte a kormányt, és sikerült integrálni ezeket a jött-menteket, rendkívül változatos idegen nevekkel rendelkeztek. Szerintem könnyebb volt neki egy olyan nevet választania, amivel könnyebben beolvadhatott a szegényebb rétegekbe, vagy akár a koldusmaffia köreibe.
– Lehet, de szerintem volt egy másik oka is. Remélem, igazam van. Az összekötőd nem mondott egyebet egy névnél, igaz? Szegény Károly sem tudta megmondani első látásra, hogy a beavatkozást mikor végezték el. Én azt mondom, tíz évvel ezelőtt. Hogy miért? Mert a lány talált valamit, amit nem kellett volna. Szerintem a Jaharam név nem csak egy kelet-ázsiai családnév, hanem egy kód, méghozzá egy roppant egyszerű kód.
Ákos a betűk ÁBC sorszámát bepötyögte a konzolba: 1018118113. A szemük előtt megjelent egy kettős-csillagrendszer. Ezután próbált hozzáférni az adatokhoz, azonban semmilyen információra nem bukkant.
– Hmm. Érdekes…
– Mit találtál?
– Semmit, és ez igazolja az elméletemet. Mindegyik általunk felfedezett csillagról részletes jelentést készítettek, aminek itt kellene lennie. Szerintem valaki törölte őket az adatbázisból.
– De valaki bizonyára észrevette… – Ákos ismét látta társa arcán a felismerés jeleit. – Azok a rohadékok!
– Nyugodj le! Először derítsük ki, miről is lehet szó. Nézzünk meg egy hasonló kettős csillagrendszert. – Elkezdte végigpásztázni a galaxis összes megmaradt fénylő pontját. Legalább fél órája olvasgatta a különböző napok leírásait, amikor megtalált azt a furcsaságot, amit keresett.
– Ezt nézd! – Gábor közelebb hajolt a hologramhoz, de arcán csak az értetlenség tükröződött.
– Mi ez?
– Ez egy kettős csillagrendszer. Az egyik egy barna törpe, a másik viszont egy Wolf-Raye csillag. A leírás szerint ezek a csillagok nagyon nagy tömegűek és rövid élettartamúak, halálukkor szupernóvává alakulnak, amit gammakitörés kísér. Szerintem ez az a típusú csillag, amit keresünk.
– A gammakitörésről hallottam már valahol. Biztos Karen emlegette. Valami négyszázötven millió évvel ezelőtti katasztrófát emlegetett.
– Arra gondolsz, amire én? Hogy lehet, hogy valamikor a jövőben elpusztul az emberiség? – Ákosban csak egy kérdés motoszkált, aggodalomtól ittas hangon fel is tette társának. – De mikor?
– Megközelítőleg harminc év múlva – jelentette ki Ákosa számára az oly ismerős öblös hang.
– Kelvin! Bújjon elő maga alávaló! – ordította Gábor.
– Csak semmi hirtelen mozdulat. – A görnyedt, sovány alak előlépett a másik szoba sötét fátyolából kezében egy pisztollyal.
– Tudtam, hogy köze volt a gyilkossághoz, de magának nincs Teslája.
– Nincs is. Másnak viszont van. Mint például a szektorelnöknek, vagy a Tanács minden tagjának. Összeállt a kép?
– Hogy ne állt volna össze! – Gábor szinte köpködte a szavakat. – Mindent kiterveltek igaz? Szépen elhallgattatták a kicsi kis Karenemet, nehogy kikotyogja az igazságot.
– De mi is az igazság? – tette fel a többieknek, de inkább magának a kérdést Ákos.
– Ezt csak Farkas Eliot, egy igen jelentéktelen csillagász, de annál okosabb matematikus tudná megmondani. A színképelemzés forradalmasításával megmentette az emberiséget. Húsz év múlva útnak is indítjuk a Bárkákat. És ami azt illeti, szeretnénk, ha rajta lennének.
– Úgy akarják megmenteni az emberiséget, hogy közben kiszipolyozzák a Földet és ez embereket?
– Hát nem érti! – csattant fel Kelvin. Nincs már többé Föld. A bolygó sorsa hatezer évvel ezelőtt megpecsételődött.
– Ez ki akar minket nyírni, és még jön a hülyeségeivel is!
– Nem hiszem, hogy oka lenne hazudni. Nézd a tényeket Gábor! Minden bizonyíték egybe vág.
– A francokat! – Gábor hirtelen előrántotta az Ákostól elcsent fegyvert, de mire lőhetett volna, egy golyó fúródott a vállába.
– Erre most igazán nincs időnk, uraim. Épp az imént magyaráztam el, hogy szeretném mindkettőjüket látni valamelyik hajón. Látom magukban a lehetőséget, kérem, ne nehezítsék meg a dolgomat. – Kelvin odament a földön heverő Gáborhoz és félrerúgta a fegyverét.
– Maga elmebeteg! Csak indokot akarnak arra, hogy kiszipolyozzák az embereket és a Földet! Ne higgy neki!
– Inkább higgyek neked?! – fakadt ki Ákos. Mind a két férfi kikerekedett szemekkel nézett rá. – Jól hallottad! Egész végig titkolóztál előttem. Mindenről tudok!
– Mindenről?!
– Először akkor kezdtem gyanakodni rád, amikor nem engedtél az informátorod bizalmába. Persze először semmi különös nem volt ebben, hiszen nem ismertél ki eléggé. A következő furcsaság akkor ütötte fel a fejét, amikor közönyös tekintettel néztél a hullára a patológián, és a helyszínen is. Természetesen ezt akkor még szintén nem tudhattam. Igen, szeretted azt a lányt, és ez a szeretet mi sem bizonyítja jobban, mint hogy folyamatosan találkozgattál vele a sejtplasztika után is. Nehogy azt hidd, hogy csak azt az egy felvételt adta át a nevelőapám. Nálam van az összes győri templom felvétele egy hónapra visszamenőleg. És mi következik ebből?
– Az informátor! – Kelvin hirtelen kikelt magából. – Hol van?! Árulja el! – De mire megtudhatta volna a választ, Gábor habzó szájjal elterülve feküdt a földön, holtan.
Néhány percig síri csend lepte el az amúgy is homályos, nyirkos termet. Ákosban kavarogtak a gondolatok. Most mi tévő legyek? Az igazság mindenkinek kijár, de vajon mi lenne a vége? Anarchia? Gazdasági összeomlás? Érezte a bűntudat szúró, égető nyomását a mellkasán. Mit érek én az igazsággal? Hisz az én hibám, hogy apuék börtönbe kerültek, és most tagadjam meg az emberiségtől az esélyt a túlélésre, csak azért mert holmi igazságot hajszolok? Azt már nem! A némaságot Ákos kérdése törte meg. Tudta a választ, de remélte, hogy nem igaz.
– Valóban vége lesz mindennek?
– Valóban.
– Szeretnék rajta lenni azon a hajón. – Minden szót olyan áhítattal ejtett ki, hogy maga sem hitt a saját fülének.
– Rajta leszel, ígérem. De előbb keresd meg azt a lányt, és derítsd ki, hogy ki volt Gábor valójában. Benned van minden reményem, Ákos. Benned van minden reményem.
A galaxis hologramjának pislákoló fénye kialudt, és ismét koromsötétség lepte el a szobát.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2016-10-22 07:31 Dana

Dana képe

Folyamatosan tele vagy alanytévesztéssel, illetve a központozási hibából eredő alanytévesztéssel (a gondolatokat nem különbözteted meg a narrációs résztől -- ez nagyon zavaró és helytelen). Az eleje alig értelmezhető, de később is felbukkan különböző formákban ez, illetve a kohéziós elemek helytelen/hiányos használata.

Persze itt még nem ismerem a technikai fejlettségi szintet, de ez kiugrik: "Ráközelített a szemével..." -- miért, mi mással közelítene rá? Ha eszközzel, írjuk azt. Ha a szemével, akkor meg felesleges hangsúlyozni, és a szóhasználat is rossz.
(Ugyanígy zavaró az elején a szkennelés is, mert akkor még nem egyértelmű, hogy fejlettebb technikai szinten vagyunk, mint a jelen.)

"Nem is beszélve a hulláról, ami körül köröztek, akár a keselyűk." --> Itt vagy kimaradtak a legyek, vagy a döglött patkány(ok) körözött/köröztek.

"Társa ránézett fáradt, beesett szemeivel és azt kérdezte" --> Mással nem tud ránézni, és páros szervekből egyet írunk. Ha hangsúlyozni akarod, hogy fáradt, beesett a szeme, azt tedd külön mondatba.

"Amint a férfiból lakmározott, a halál őt sem kerülte el." --> Ez nekem stílusidegen ebben a környezetben (a szóhasználat).

"pillanat" -- Kétszer egymás után, szóismétlés, felesleges, ki tudod fejezni másként is. "Ákos egy pillanatra meglepődött, az áldozat szeme hiányzott." --> Ákos meglepődve fedezte fel, hogy az áldozat szeme hiányzik.

"Tüzes tekintetével Gáborra nézett" --> Az ilyeneket kerülnöd kellene. Abszolút nem illenek a helyzhethez (türesen akkor nézünk, ha el akarjuk csábítani a másikat), ráadásul görcsösen nézel VALAMIVEL mindig.

A Bibliát szerintem illik nagy kezdőbetűvel írni.

A végét már csak átfutottam, sajnálom. A rengeteg párbeszéddel nagyon elnyújtod. Nagyon sok mindent akartál belepréselni egy novellába -- szóval vagy elbeszélést írsz, megadod a módját, vagy átgondolod, mi az, amit mindenképp le kell írnod. Engem a felénél elvesztettél.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2016-10-25 08:25 Sednol

Sednol képe

Utálni fogsz!

Lehetne ez egy jó történet, de sajnos nem lett az. Olyan hatást kelt, mintha az egészet összeollóztad volna különböző történetekből, és egymás mögé rakosgattad volna. A történések nincsenek előkészítve, átgondolva, sőt összhangban sem.

Azt írod, hogy a tudomány már mindenre választ adott, de a szmoggal nem tudtak mit kezdeni.

Minden olyan elnagyolt. A karaktered az igazság bajnoka, aki ennek nevében még a saját szüleit is börtönbe juttatta, de a végén már nem ragaszkodik az elveihez, és átáll a „rossz” oldalra. Az egész olyan megalapozatlan.

A patológus is csak úgy megosztja „szívszorító” történetét hősünkkel, amitől könnyekig meghatódik. Az egész olyan „zs” kategóriásnak hatott.

Iszonyatosan körülírod a szavakat. Te azt írod: olyan színe volt, mint amikor az ember azonos arányban összeönti a sárga és a kék festéket. A többség azt írja: zöld volt. Én is csináltam ezt, még csinálom most is, de le kell róla szokni. Az ilyen fogalmazás tönkreteszi az olvashatóságot. Sajnálom, de végigszenvedtem.

Kiemeltem pár mondatot, részt, ezeken nagyon megakadtam.

„– Ki az? Nem tud kopogni? – förmedt rá köszönésképpen a férfi. Fel sem nézett az aktából, amibe látszólag teljesen beletemetkezett. Az a bizonyos holttest egy fémasztalon feküdt erősen megvilágítva, teljesen szétnyitva.”
Minek az a látszólag teljesen beletemetkezett? Mi a célod vele? Az a bizonyos holtest? A boncolásra küldött holttest vagy a csatornában talált holttest, de nem az a bizonyos holttest. Erősen megvilágítva? Tudom mit akartál, de nem szép. Teljesen szétnyitva? Egy robbanás teljesen szétnyit egy testet, sőt még darabokra is szaggatja, de korbonctanon nem szokás szétnyirbálni a testet, viszont a koponyát, a mellkast és a hasüreget fel szokták tárni.

„A két magánnyomozó az autóban ült, síri csend uralkodott a kis térben…”
Kis térben?

„A patológus kereste, erősen titkosított vonalon.” Milyen az az erősen titkosított vonal? És ha már van ilyen, azt biztosan nem a patológiára fogják bekötni.

„Néhány percig síri csend lepte el az amúgy is homályos, nyirkos termet.” Leírtál három egymástól elkülönülő dolgot úgy, minta egymást erősítenék, de nem csinálnak ezek semmit, csak vannak.

Ha jól írtad volna meg, ez egy jó történet lenne. Így, ebben a formában egy regény vázlatának érzem. A fejedben biztos ott van az összes kis részlet, ami élővé tenné, de ezt elfelejtetted átadni. Ha összességében nézem, akkor azt kell mondanom, hogy az előző két írásod sokkal átgondoltabb, kidolgozottabb volt, mint ez.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

k, 2016-10-25 20:49 Niszel

Szia!

A krimi a kedvencem, ezért persze végig olvastam rendesen.
Mondjuk a környezetvédelmi rovat nem illik ide egészen, de tetszett a csavarintás, ahogy nő lett a férfiből.
Szerintem ha kis terjedelemben kell ezt megoldani, akkor talán jobb ha tömör, tartalmas mondatokat, és találó jelzőket használunk. Minden kezdet nehéz, ne keseredj.

sze, 2016-10-26 20:54 atti9995

atti9995 képe

Köszönöm, pontosan megláttad azokat a hibákat, amikről sejtettem, de nem tudtam, hogy vannak, és azt is jól gondoltad, hogy ez egy regényvázlat, mert eredetileg regény lett volna, csak gondoltam belefér egy novellába is...
Nem is tudom hogyan is gondoltam ezt, de igyekszem javítani a technikámon, idő kérdése minden.
Legközelebb valami rövidebb, de jobb történettel térek vissza, reményeim szerint :)

Az írás számomra nem több, mint az ujjaimmal való gondolkodás.