A végső fegyver

A végső fegyver

 

Az Ovális Iroda levegőjében szinte tapintani lehetett a feszültséget, az indulatos párbeszéd már egy ideje félbeszakadt, de a vitázó felek csendben tovább karcolászták egymást szúrós tekinteteikkel. A láthatatlan demarkációs vonal az asztal közepén húzódott: az egyik oldalon az Egyesített Fegyveres Erők vezérkari főnöke kíséretével, a másikon a Földi Föderáció elnöknője és civil tanácsadói foglaltak helyet. A Védelmi Bizottság rendkívüli ülése már két órája tartott, de az álláspontok egyáltalán nem akartak közeledni, sőt, mindkét fél belemerevedett a saját pozíciójába és egy jottányit sem volt hajlandó engedni.

A vezérkari főnök sóhajtott, idegesen fészkelődött egy darabig, aztán, nem kis önfegyelemről téve tanúbizonyságot, ismételten megpróbálta kifejteni az érveit:

– Mylady, értse meg végre, hogy nincs más választásunk! Ha a zelderiek megkaparintják a Relien–2-t és kiépítenek ott egy támaszpontot, a Pegazus rendszerbe irányuló minden utánpótlási vonalunk veszélybe kerül. Ellátmány híján a hajók rövid időn belül harcképtelenné vállnak, és nem kell magyaráznom, mi történik, ha nem tudunk visszalőni. Logisztikai háttér nélkül a harmadik expedíciós flotta halálra lesz ítélve, elvesztésével a megmaradt erőinknek csaknem húsz százaléka odavész. Ez olyan mértékű veszteség, ami eldöntheti a háború sorsát, de sajnos nem a mi javunkra! Minden szóba jöhető lehetőséget tüzetesen megvizsgáltunk, és egyet sem találtunk, mely hosszú távon sikerrel kecsegtetne. Muszáj bevetnünk a BX–141-et! Kérem, asszonyom, engedélyezze!

A fáradt arcú középkorú nő, akit a vezérkari főnök myladynek szólított, ujjai begyével masszírozni kezdte a halántékát, és az asztal lapját bámulva feszült hangon válaszolt:

– Maga meg azt értse meg végre, tengernagy, hogy ehhez én sohasem fogok hozzájárulni! Ön tudja a legjobban, mivel járhat ennek a fegyvernek az alkalmazása, és mégis engedélyt kér rá! Ez az átok az érintett bolygó teljes bioszféráját szétzúzza, és ha már egyszer bevetettük, nem lesz módunkban kontrollálni a pusztítás mértékét vagy korlátozni azt. Élesben a BX–141 soha nem lett kipróbálva, ennélfogva nem tudjuk megjósolni alkalmazásának hosszú távú hatásait vagy felmérni annak következményeit.

Mint ahogyan az ön előtt sem titok, a politikai programom gerincét a környezetvédelem, a külső kolóniák ökoszisztémáinak maximális védelme és a bányacégek kemény megadóztatása alkotja, emellett a kormányunk mindig kiemelten fontosnak tartotta….

– Pokolba a politikai programokkal, asszonyom! – csattant fel a tengernagy. – Már ne is vegye zokon, de kit érdekelnek ezek az üres szólamok, amikor fajunk a teljes kipusztulás lehetőségével kénytelen szembenézni! Ön még mindig nem hajlandó megérteni azt az egyszerű tényt, hogy aktuálisan ez egy „vagy mi őket, vagy ők minket” típusú helyzet. Az ellenségünk nem bocsátkozik tárgyalásokba, nem vitatkozik, nem alkudozik, nem keresi a kontaktus lehetőségét, de még szóba sem áll velünk! Az egész magasztos diplomáciájuk itt nem ért egy kalap trágyát sem. Mire mentek vele eddig? Csak elpocsékoltak egy csomó időt! Ha tovább halogatjuk a szükséges döntéseket, akkor végérvényesen elveszítjük minden esélyünket a győzelemre. Döntenünk, illetve önnek kell döntenie! A szavak ideje lejárt!

Az elnök asszony kissé hátrahőkölt az általában igencsak udvarias öreg katona kirohanásának hevességétől, de nem veszítette el az önuralmát. Kimért hangon egy újabb kérdést intézett a szemben ülőkhöz:

– Garantálni tudják azt, uraim, hogy visszatuszkolják a szellemet a palackba, ha már nem lesz többé szükségük rá? Erre válaszoljanak!

A katonák összenéztek és kis szünet után a tengernagy kurtán csak annyit mondott:

– Nem tudjuk!

– Ez esetben más megoldást kell találniuk. Vessenek be termonukleáris, szeizmikus, tértorzító fegyvereket, akármit, amivel megállíthatjuk a zelderieket! Bármit, aminek ismert és kiszámítható a hatása, de ne kérjék tőlem a BX–141-et!

– Asszonyom, a felsorolt eszközöket már mind bevetettük – válaszolta ingerülten a katona –, az ellenség mindezek dacára nyomul előre. Attól tartok, nem maradtak sem tartalékaink, sem alternatíváink. Ismereteink szerint a zelderiek ötven katonát nevelnek fel annyi idő alatt, amíg mi egyet. Ha nem lennénk velük szemben jelentős technikai fölényben, már rég leradíroztak volna minket a csillagtérképről! Riválisaink rengetegen vannak, rendkívül agresszívek, fizikailag erősebbek nálunk, igénytelenek és gyorsan szaporodnak, ráadásul a meglévő tudományos és technológiai fölényünk gyorsan olvad, mert mindennek tetejébe ezek a lények még átkozottul tanulékonyak is. Az összes megkérdezett szakértő egybehangzóan azt állítja, hogy közel járunk ahhoz a kritikus ponthoz, amikor a csökkenő technológiai fölényünk már nem lesz elegendő az ellenség számbeli fölényének ellensúlyozására. Egyszerűen nem tudunk annyit elpusztítani belőlük, hogy csökkentsük a létszámukat. Csak akkor van esélyünk velük szemben, ha megfosztjuk őket az erőforrásaiktól és képesek leszünk gátat szabni féktelen szaporodásuknak. A BX–141 tökéletesen alkalmas erre a feladatra.

Az egyik civil nem bírta szó nélkül a tengernagy utolsó mondatát és előrehajolva a katona felé sziszegte:

– Feladatra? Miféle feladatra? Ez a fegyver megöli a bolygókat! Semmi sem marad utána életben! Semmi! Szárazföldön és vízen egyaránt eltüntet minden élő és biológiailag hasznosítható anyagot. A Vinega radioaktív sivataga kész paradicsom ahhoz képest, ami a BX után marad! Soha többé senki számára nem lesz lakható az ilyen égitest, de még leszállni sem tudunk rá az elkövetkező húsz-harminc évben. Ezt akarják elérni? Ezt!?

A tengernagy kihúzta magát, a civil szemébe nézett és higgadtan kijelentette:

– Pontosan. Ez a felperzselt föld taktikája. Az a tervünk, hogy az ütköző zóna minden a zelderiek számára lakható bolygólyán, minimum egy parszek mélységben bevetjük a BX–141-est, és ezzel annyira meghosszabbítjuk az ellenség utánpótlási vonalait, hogy nem tudnak majd hatékonyan hadat viselni ellenünk a területeinken. Ha a jövőben ide akarnak jönni csatázni, előbb egy sivatagon kell átvágniuk, közben a háborúhoz szükséges minden eszközt, fegyvert és ellátmányt magukkal kell hozniuk. Egy bizonyos távolságon túl ezzel a módszerrel gyakorlatilag bárki számára lehetetlenné tehető a sikeres hadviselés, ami majd arra kényszeríti a zelderieket, hogy másfelé terjeszkedjenek.

– Ez őrület! – kiabálta a civil szakértő. – Megbocsáthatatlan bűn! Felelősen gondolkodó kormány nem hagyhat jóvá ilyesfajta szörnyű pusztítást!

– A mi véleményünk pedig az, hogy épp egy felelősen gondolkodó kormány dolga mihamarabb megtenni ezt a lépést és megmenteni az emberiséget a teljes fizikai megsemmisüléstől! – pattant fel a székről a tengernagy jobbján ülő katona.

A két férfi már kész volt egymásnak ugrani, amikor a vezérkari főnök figyelmeztetően felemelte a karját, és csendre intette a hangoskodókat. A főnök az előtte álló információs terminál frissen befutott adatait figyelte, a többi katona a válla felett kukucskálva próbálta követni az eseményeket. Az elkomoruló arcokból ítélve a hírek a legkevésbé sem voltak jónak mondhatóak.

– Kiteszem a közös holóra – jelentette ki a parancsnok és megnyomott egy gombot.

Az asztal felett egy kusza háromdimenziós térkép jelent meg tele villogó színes jelölésekkel: egy égkék gömb körül néhány piros és rengeteg kék pont rajzott, minden piktogramhoz pályaadatok és technikai jellemzők rövid sora tartozott. A tengernagy megköszörülte a torkát és folytatta:

– Ez a legfrissebb helyzetjelentés az aktív harci zónából. Rosszul alakul ez a csata, nagyon rosszul. A Galilei és Saratoga elesett, emellett tizenkét apróbb hajónk is megsemmisült a szektorban. Boong admirális szerint a helyszínen lévő erőkkel a Relien–2-t már nem tudjuk sokáig tartani, a mozgósítható tartalékaink pedig igen szűkösek.

Tisztelt elnök asszony, egyetlen okot látok arra, hogy újabb hajókat és katonákat áldozzunk fel a bolygó védelmében: ha ezzel fedezzük a BX–141 telepítését a felszínen. Ha a fegyvert nem vetjük be, a bolygó legkésőbb holnapután végérvényesen a zelderiek kezére jut, és elkezdhetik a bázisuk kiépítését. Ha a létesítmény elkészül, a harmadik flottánk el lesz vágva a fő erőktől és magára marad, ami a végét jelenti. Mylady Laura, kifutottunk az időből, vagy most azonnal bevetjük a BX-et, vagy vállalnunk kell a végzetes következményeket!  

Minden szempár az elnöknőre szegeződött, senki sem mert megszólalni, a beállt csendben hallani lehetett a számítógépek halk búgását. Az ősz hajú asszony szeme alatt rángatózni kezdett egy aprócska izom, és ő ösztönösen odanyúlt, hogy lecsitítsa az idegesítő mozgást. Teltek a másodpercek, a szikár katona és a nő egymást nézték. Az elnök asszony csak nagy sokára szólalt meg:

– Tengernagy, ha ezt megtesszük, az utánunk jövő generációk soha nem bocsátanak meg nekünk. Nevünkből átok lesz és történetünk intő példává válik a gyerekek számára.

– Ha meg nem tesszük meg, nem lesz következő generáció, mely megítélhetné a tetteinket! – válaszolta keményen a tengernagy és látta opponense arcán, hogy végre megtörte az ellenállását.

 

 

 

Húsz órával a fent említett tanácskozást követően a Relien–2 bolygó félreeső zugában a dzsungel felett egy aprócska automata hajó jelent meg. Ebben a pillanatban hasonló szerkezetek foglalták el a pozícióikat a bolygó minden kontinense és nagyobb szigete felett. Keleten az éjszakai égbolt dübörgött, villódzott és helyenként vörösen izzott: az elterelő hadműveletnek szánt csata javában tombolt.

A hajó hasán apró csapóajtó nyílt ki és vonósugáron libegve szürke plasztacél kocka ereszkedett a talajra, oldalán rikító sárga jelöléssel: BX–141. Mihelyst földet ért, a kocka oldala kinyílt és egy emberfejnyi sztázis gömb gurult ki az oldalán. Az opálosan világító, áthatolhatatlan erőtérbuborék puhán a fűre ereszkedett, és finoman imbolyogva megállapodott egy helyben.

Jó darabig nem történt semmi, de amikor az égi csata fényei távolodni kezdtek, az erőtér lüktetni kezdett. A villanások egyre ritkábban követték egymást és végül a mező halk pukkanó hang kíséretében összeomlott, a fűbe pottyantva egy apró, sötét tárgyat. A bolygó holdjának sápadt fénye megcsillant a titokzatos dolgon és kirajzolta a körvonalait: egy három centiméter hosszúságú, koromfekete bogár volt. Ízelt páncéljával, hat erőteljes lábával, lapos fejével és hosszú csápjaival leginkább egy nagyra termett, egyszerű csótányra emlékeztetett. De minden volt, csak nem egyszerű, első pillantásra teljesen ártatlannak látszott, pedig ara tervezték, hogy pusztítsa el a világot, ahova érkezett.

A céltudatos genetikai fejlesztés eme terméke ellenállt a magas hőnek, nyomásnak és hidegnek, kibírta az ember számára ezerszeresen is halálos sugárzást, immunis volt az összes ismert méreggel szemben és bárhol jól érezte magát, ahol a légkör akárcsak nyomokban is tartalmazott némi oxigént. Két dologhoz értett igazán: az evéshez és a szaporodáshoz, de ezekben jobb volt bármely más létező fajnál. A rovar tudott mászni, úszni és repülni, minek köszönhetően egy bolygón nem létezett olyan hely, ahova idővel ne jutna el, legyen az a legforróbb sivatag félreeső oázisa, egy óceáni hasadék feneke, vagy éppen a bolygó felszínére leszállt űrhajó fedélzete. A lény a maga nemében tökéletes alkotás volt, élő bizonyítékául szolgált az emberi zsenialitásnak és kreativitásnak, a program főmérnöke szerint maga a Mindenható sem tudta volna tökéletesebbre csinálni.

A három centiméteres tömegpusztító biológiai fegyver vidáman meglengette a csápjait és gyorsan a legközelebbi gomba tetején termett. Percekkel később a bogár potroha megremegett és a gomba maradékaira egy gyöngyházfényű petefüzér került. A gomba mérge halálos volt a legtöbb őshonos rovar számára, de a csótány meg sem érezte, mert az egyetlen mérget, ami biztosan el tudná pusztítani, a saját testében hordozta.

A teremtői reményei szerint, amikor a BX–141 már mindent ehetőt felzabál a bolygón, ha a fák gyökereit is kirágja a talajban tíz méteres mélységig, akkor nem marad más tápláléka, mint önmaga. Az egyed, amely eszik a fajtársából – elpusztul, a reprodukciós ciklus megszakad, és a fegyver megsemmisíti önmagát. Elméletileg. Ha úgy működik majd a dolog, ahogyan azt az emberek eltervezték.

De, mint tudjuk, tévedni emberi dolog, és a legtökéletesebb tervekben is akadhatnak hibák...

 

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2010-10-04 15:33 Blade

Blade képe

Hát, egy kicsit erőltetettnek vélem a dolgot, mert hiszen hogyan tudna ez a bx izé nagyobb pusztítást csinálni, mint a termonukleáris fegyverek. Ráadásul, kicsit sokáig tartana a dolog...

Szóval, a történet nem az igazi, de hibát nem láttam és nem írtad túl...na jó, talán egy kicsit, ez a párbeszéd a vége felé demagóg és fárasztó lett.

h, 2010-10-04 17:54 B.L.Torkin

B.L.Torkin képe

Kedves Blade!

A párbeszéd szándékosan lett ilyen. Próbáltam utánozni "derék" politikusaink stílusát, szerencsére az utóbbi hetekben a csapból is politikai beszédek folytak.

Ami a rovart illeti, azzal nem egészen értek egyet. Egy biológiai fegyvernek épp az a specialitása, hogy a bevetés pillanatától a hatása exponenciálisan fokozódik és nem igényel a bevető fél részéről további beavatkozást, anyagi befektetést vagy irányitást. Ellenőzizhetetlen. Emiatt is lett betiltva a Földön. Az benne a pláne, hogy az összes többi fegyverrel ellentétben, a hatása idővel növekszik és nem csökken. Önálló életet él, és fertőz tovább. Amikor az ellenség a fertőzött területre lép, lényegében besétál egy csapdába és szinte biztosan hazaviszi magával az infekciót.

De ahogy te is rámutattál, az időfaktor nagyon fontos. Adódhat olyan helyzet is, amikor a biológiai fegyver még javában pusztit, pedig a használója már rég le lett győzve, vagy akár ki is lett írtva. Aljas egy eszköz, az egyszer biztos. Csak az állitja meg, ha nincs mit ölnie. Ne adja az Isten, hogy valaha is lássuk működésben!

Köszönöm szépen a hozzászólásodat.

Üdv: Torkin.

h, 2010-10-04 17:51 Maggoth

Maggoth képe

a vitázó felek csendben tovább karcolászták egymást szúrós tekinteteikkel.- ez a tekinteteikkel úgy hangzik, mintha pókok üléseznének az Ovális Irodában, és egy rakás tekintetük volna, plusz ha csendben vannak, akkor nem vitáznak, ha viszont vitáznak nincsenek csendben, ráadásul a szórenddel sem vagyok megelégedve. Értem, mit akartál mondani, de máshogy kéne megfogalmazni - a feszült csendben a szembenálló felek tekintete késpengeként villant - például.

az egyik oldalon az Egyesített Fegyveres Erők vezérkari főnöke kíséretével, a másikon a Földi Föderáció elnöknője és civil tanácsadói foglaltak helyet. - az egyik oldalon az Egyesült Erők vezérkari főnöke ült a kíséretével, míg a másikon a Földi Födertáció elnőknője, és a tanácsadói foglaltak helyet.

mindkét fél belemerevedett a saját pozíciójába és egy jottányit sem volt hajlandó engedni. - mindkét fél ragaszkodott a saját álláspontjához, és egy jottányit sem engedett - ez az egy jottányit sem volt hajlandó engedni, ugyanennek a körülményes csicsázása, magyarul túlírás.

Élesben a BX–141 soha nem lett kipróbálva,- élesben a BX-141-et sohasem próbáltuk ki

fajunk a teljes kipusztulás lehetőségével kénytelen szembenézni! - én ezt inkább veszélynek nevezném, mint lehetőségnek

Az ősz hajú asszony szeme alatt rángatózni kezdett egy aprócska izom, és ő ösztönösen odanyúlt, hogy lecsitítsa az idegesítő mozgást. - nem kell az ő

Ízelt páncéljával, hat erőteljes lábával, lapos fejével és hosszú csápjaival leginkább egy nagyra termett, egyszerű csótányra emlékeztetett. De minden volt, csak nem egyszerű, első pillantásra teljesen ártatlannak látszott, pedig ara tervezték, hogy pusztítsa el a világot, ahova érkezett. - nagyra nőtt, a csótányok asszem, nőnek, nem teremnek, egy egyszerű, egyszerű, ezek szóismétlések, amúgy is sokat egyezel ebben a részben, egy automata hajó, egy emberfejnyi, ezek mind nem kellenek, az egyik egyszerűt meg simán kiválthatnád hétköznapira

Nem rossz ez, de a vége csalódás. Valahogy az egész függőben maradt. Támadt egy ötleted, de sztorit igazából nem adtál hozzá. A függőbefejezés nem lenne baj, nade történet nélkül... Próbálj kiagyalni valamit, amibe beleágyazod az elképzelést. Amúgy maga az ötlet zsír, mondom. Mondjuk lehet, csak nekem a mániám, hogy azt akarom, ha olvasok valamit, annak története is legyen, szóval ne hallgass rám.

 

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

h, 2010-10-04 20:07 Venyigeszu (nem ellenőrzött)

Üdv!

Bocs, nekem ez nem tetszett.

Túlságosan... nem is tudom milyen.

 

Egy panelhalmaz.

 

Szerintem az első fele túl hosszú a végéhez képest.

Az a gond, hogy túl hosszan írod le ugyanazt az alapkonfliktust, amit két mondatból is meg lehetne érteni.

Egyszerűen nem nő a feszültség, így viszont unalmassá válik a szituáció.

 

A stílus nem rossz – de nem is jó.

Rengeteg a felesleges részlet, a karakterek elnagyoltak, már-már karikatúraszerűek.

 

Pár hiba:

 

tovább karcolászták egymást szúrós tekinteteikkel.

Karmolászni lehet, karcolászni nem.

Totál idióta szó, amitől a mondat nem egyedivé, hanem röhejessé válik.

 

egy három centiméter hosszúságú, koromfekete bogár volt. Ízelt páncéljával, hat erőteljes lábával, lapos fejével és hosszú csápjaival leginkább egy nagyra termett, egyszerű csótányra emlékeztetett.

A csótány nagysága 1- 6 cm közötti, így egy 3 cm-es példány éppen átlagos méretű.

Egy állat nem nagyra „terem”, hanem nagyra „nő”.

Teremni a termés tud.

 

 

De minden volt, csak nem egyszerű, első pillantásra teljesen ártatlannak látszott, pedig ara tervezték, hogy pusztítsa el a világot, ahova érkezett.

Ez pedig minden, csak nem értelmes mondat.

 

 

A történet is sántít, bár az alapötlet nem rossz.

Ha egyszer gyors megoldás kell, mert közel a vég, akkor nem biztos, hogy egy, a bolygókat lassan felfaló mű-rovar a megoldás.

De, ami a lényeg: a rovar a bolygó természetes élővilágát pusztítja el, nem az esetleg ott épült katonai bázisokat! Azért annyit feltételezzünk már fel egy olyan fajról, amelyik csillagközi hódítást/ háborút folytat, hogy tud steril bázist építeni egy bolygón! Még akkor is, ha ezt „elegánsan” megpróbálod egy félmondattal ( „nem létezett olyan hely, ahova idővel ne jutna el, legyen az a legforróbb sivatag félreeső oázisa, egy óceáni hasadék feneke, vagy éppen a bolygó felszínére leszállt űrhajó fedélzete„) elintézni.

Vagy egy faj, amelyik átszeli az űrt, amelyik kórokozók, baktériumok, sugárzás ellen tud védekezni, amelyik a járműveiben, bázisaiban tudja tartani a szükséges légkört, az egy 3 centis rovart nem tud kívül tartani?

Ugyan már!

 

( Ráadásul, egy utánpótlási bázist még csak nem is szükségszerű a faj által lakható bolygón telepíteni.)

 

Úgy tekintek erre a műre, mint egy gyakorlófeladatra.

Ha majd megtalálod a saját hangod, akkor lehet ez még jó is.

Most inkább nem csillagozom, mert lehúzni nem akarom, dicsérni nem tudom.

 

k, 2010-10-05 10:51 Liliana

Liliana képe

Igen, teljesen egyetértek!

"Szerintem az első fele túl hosszú a végéhez képest." - Alapként jegyezd meg, hogy a bevezetés a szöveg 10% - a kifejtő rész 80% - a befejezés szintén 10% (ez egy kiindulási alap, amin lehet billenteni erre-arra)

"Rengeteg a felesleges részlet, a karakterek elnagyoltak, már-már karikatúraszerűek." - Egy okos ember nekem egyszer azt mondta, hogyha van egy kidolgozott karaktered, aki eetleg még okos is, és annak a szemszögéből írod le a történetet, akkor a sztori is logikusan fog hatni.

"Ha majd megtalálod a saját hangod, akkor lehet ez még jó is." - Ez is teljes mértékben igaz, hiszen látszik, hogy még keresed az írói vénádat. Még én is, pedig az elmúlt egy évben (40-50 novellát írtam), és talán most körvonalazódik, hogy hol is van az én világom.

Szóval gyakorolj, és írj sokat, mert látszik a fejlődés, csak még nincs meg a "hangod", ahogy Venyigeszu írta!

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

sze, 2010-10-06 12:26 B.L.Torkin

B.L.Torkin képe

Kedves Venyigeszu!

Köszönöm az észrevételeidet, sokban voltak helytállóak és igen hasznosak.

Egy dolgot szeretnék tisztázni az alapötlettel kapcsolatban: a rovar bevetésének nem az a célja, hogy fizikailag támadja az ellent, hanem az élhető bolygók bioszférájának elpusztitása lenne a feladata. Mivel az ellenség biológiai igényei az emberekéihez hasonlóak lehetnek (ellentétes esetben nincs miért háborúzni!), a cél az volt, hogy minden ehető és hasznosítható anyagot eltüntessünk onnan, ahová az ellenség betette a lábát, vagy csak tervezi betenni. Ezzel az intézkedéssel erőteljesen korlátozható bármely faj szaporodása és terjeszkedése, mert a szaporodáshoz elsősorban tápanyagforrások kellenek. Természetesen párhuzamosan folyik a "hagyományos" hadviselés, az elelnség fizikai írtása, és az egyensúly egy idő után az emberek javára billenhet. (PL: mintha a második világháború során az oroszokra tudtunk volna küldeni egy alapos sáskajárást.) Ha közben az ellenség még haza is húrcólja a fertőzést, és kénytelen annak eliminálására időt és erőforrásokat pazarolni, az külőn bónusz.

Ezt az alapgondolatot próbáltam a novellában kifejteni, de sajnos minden igyekezetem elelnére ez a vállalkozásom nem sikerült valami jól.

k, 2010-10-05 10:42 Liliana

Liliana képe
4

Ígértem, hogy jövök, és itt is vagyok, bár most sem tudok egyből a végéig vinni a véleményezést, de majd visszatérek és folytatom később.

"A Védelmi Bizottság rendkívüli ülése már két órája tartott, de az álláspontok egyáltalán nem akartak közeledni, sőt, mindkét fél belemerevedett a saját pozíciójába és egy jottányit sem volt hajlandó engedni." - és előtt vessző, nem fejtem ki az okát, a múltkor ha jól emlékszem leírtam, de ha nem, vagy nem érted szólj, és újra megmagyarázom. Úgy látom, nem kell, mert a többi helyen toppon van. Nem, mind így sincs, de azért lényegesen jobb, mint volt.

"Ön tudja a legjobban, mivel járhat ennek a fegyvernek az alkalmazása, és mégis engedélyt kér rá!" - szerintem, a mondatvégére mehetne egy ?!, hiszen egyben kérdés is, és a felkiáltás csak ráerősítés

"Mint ahogyan az ön előtt sem titok, a politikai programom gerincét a környezetvédelem, a külső kolóniák ökoszisztémáinak maximális védelme és a bányacégek kemény megadóztatása alkotja, emellett a kormányunk mindig kiemelten fontosnak tartotta…." - Ne külön, még mindig beszél, egybe az előző bekezdéssel

"Ismereteink szerint a zelderiek ötven katonát nevelnek fel annyi idő alatt, amíg mi egyet." - nem kell az "annyi idő alatt" - sok ilyenből lesz a túlírás :) (amiben én szenvedek)

"Tisztelt elnök asszony, egyetlen okot látok ... " - ez se külön bekezdés, hanem egybe az előzővel.

"pedig ara tervezték, hogy pusztítsa el a világot, ahova érkezett." - arra

"hogy pusztítsa el a világot, ahova érkezett." - elpusztítsa, ha lehetséges, akkor az igekötő inkább maradjon egybe az igével

Látványos fejlődés, nincs tőmondat, és nincs messzemenően hosszú sem. Lekötött a történeted, annak ellenére, hogy nem vagyok az a híres sf rajongó. Tetszett, hogy ügyesen alkalmaztad a feszültséget a párbeszédekben, és nem vált unalmassá a dialóg, bár lehetett volna még erősíteni rajta pl.: egy-két asztalcsapással, vagy az elnökasszony monológjával, vagy egy körképpel az asztal körül helyet foglalók reakciójáról, de így is teljesen rendben volt. És igenis megadom a négy csillagot, mert emlékszem az "aakácos úúúút"-ra :), és nagyon látványos fejlődés értél el.

A történet keretében egyet értek Maggoth-tal, de akkor is kiérdemelted ezeket a csillagokat.

Köszönöm, jó volt olvasni! 

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

k, 2010-10-05 12:41 Ayrton

Ayrton képe

 Tetszik a mondanivalód. Emlékeztet valamire, amit jobb ha nem írok le. Különösen jó ahogy az általános koncepciókat átülteted.

A szakmai feléhez nem értek, szóval csak olvasói véleményem van.

sze, 2010-10-06 11:27 B.L.Torkin

B.L.Torkin képe

Mindenkinek szívből köszönöm a hozzászólásait és észrevételeit! Igyekszem hasznositani a tanácsaitokat. Külön köszönet a bátoritásért, mert nagy szükségem volt rá. Köszönöm srácok!

Bocs a rövidségért, de épp egy költözés közepén tartunk és emiatt csak nehezen jutok internethez.

Üdv mindenkinek, Torkin.

sze, 2010-10-06 11:32 Liliana

Liliana képe

:O Költözés? Őszinte részvétem!

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

cs, 2010-10-07 15:42 Valezius

"Semmi sem marad utána életben!"

Ebből én arra asszociáltam, hogy még a baktériumok sem, ezért meglepő volt, hogy bogarakat engedtek el.

A másik gondom, hogy miért nem jutott senkinek eszébe az asztalnál, hogya  zelderiek elfognak egy szem bogarat és azt eljutotatják a mi boplygóinkra, akkor az elég nagy gond. A válaszra legalább utalnia kellene a novellának. Nekem úgy tánik, hogy a válasz az, hogy mert ostobák voltak mindannyian. De gondolom, nem eztakartad sugallni :)

"ami majd arra kényszeríti a zelderieket, hogy másfelé terjeszkedjenek."

Érdekes mondat, most akkor az a nagy terv, hogy minket békénhagyjanak. Ha már emberekről szól a történet, akkor az ellenség teljes kiirtását várnám :)

"gátat szabni"

Én úgy tanultam, hogy határt szabni vagy gátat vetni, és a kettőt nem szabad vegyíteni.

"Mylady Laura"

"My lady" - vel már találkoztam, de így egybeírva még nem. Miladyvel ellenben igen. De akkor se állt mögötte sose keresztnév. Nem esküszöm meg rá, hogy jól tudom, de azért ajánlom átgondolásra.

"! ?" Ezt az írásjelet se láttam még. ?!-et szoktak használni.

 

A fentiek elenére megérte elolvasni. Annak ellenére, hogy sok újdonságot nem tartogat kellemes kis írás.