Utánuk a csillagözön - 2. rész

4739. február 5.
Castor rendszer, 46 fényévnyire a Naptól.
Japetus karbantartó űrállomás.

Pirx nyugodt lelkiismerettel hagyta el a Hullasüllyesztőt. A gyér megvilágítású folyosókon végighaladva már el is felejtette a lányt, ahogy az elutasított ügyfeleket szokás. Aline Cedrac azonban nem tudta ilyen könnyedén elfelejteni Pirxet. Bár már nem érte utol, azt tudta, hol kell keresnie. Meg is találta a Japateus 26-os dokkjában. Még épp látta, amint a férfi eltűnik egy rozsdás, toldozott-foltozott teherhajó belsejében.
Aline egy pillantott várt, gondosan körülnézve, nehogy meglássa olyasvalaki, akinek nem kéne. A dokkban csak karbantartókat látott, akik azonban nem törődtek vele. Őket csak a dolguk érdekelte: megjavítani azokat a hajókat, amiknek a gazdája felbérelte őket.
Így hát Aline megragadta az alkalmat és felsurrant Pirx teherhajójára, mely bellül még rosszabbul festett, mint kívülről. Rozsdafoltok éktelenkedtek a kopott festésű falon. Szerszámok, ruhák, és még kitudja miféle eszközök hevertek mindenütt. Egyszóval felfordulás fogadta a rendhez, tisztasághoz és pompához szokott betolakodót.
Ezzel azonban most nem törődhetett. Zubbonya zsebéből előkapta a testőrétől ellopott apró neutronvetőt, majd a hajó belseje felé indult. Pirxet a következő teremben találta meg. Ez lehetett a társalgó, mivel több szék és egy kanapé is helyett kapott az egyik falnál. A szoba közepét egy kör alakú asztal foglalta el. A kapitány hanyagul a heverőre dobta az övét.
- Ne mozdulj – kiáltotta Aline.
Pirx egy pillanatra azt hitte, hogy a hatóságok találtak rá, és ez megrémítette. Aztán felismerve a határozatlan, lágy hangot, nyugalmat erőltetve magára, megfordult. Kezét azért a látszat kedvéért felemelte.
- Miért nem lepődök meg? – kérdezte szánakozva. Aline kitartása egyszerre ébresztett benne szánalmat, szimpátiát és dühöt. Mégis csak azt mutatta ki, amivel hathatott a lányra.
- Azt mondta, hogy csak az élete árán vállalná el a megbízatást – mondta Aline határozottságot erőltetve a hangjába.
- Tehát most meg akarsz fenyegetni – vonta le a következtetést Pirx. – Jó elgondolás.
- Ha muszáj… másképp úgy látszik nem ért meg – hebegte. Nehezen szerzett magabiztossága kezdett elszállni a kapitány magabiztosságát látva.
- Ilyen remegő kézzel rohadt nehéz lesz eltalálni – mondta a férfi, mintha csak a napi híreket akarná megtárgyalni. – Ráadásul a fegyver sem egy mesterlövész puska. A P-24/A, Parabelummal elég nehéz célozni, hacsak nem vagy profi céllövő – magyarázta egy csöppet sem zavartatva magát a rá meredő csőtől. – De én nem hiszem, hogy az lennél.
- Gyakoroltam eleget. Ha a Nyugati Űr alelnökének lánya vagy, meg kell tanulnod megvédeni magad – válaszolt Aline valamivel higgadtabban. Az a hamis illúziója támadt, hogy a lőtéren szerzett tapasztalata elég lesz a kapitány elbizonytalanításához.
- Valóban? – vonta fel a szemöldökét Pirx, pedig nem lepődött meg. – No és azt is megtanultad, hogyan kell ölni? – bár Aline nem válaszolt, a kapitány látta a tekintetéből, hogy még sohasem fogott emberre fegyvert, nemhogy gyilkolt volna. – Tudod milyen érzés elvenni egy életet? Ezzel özveggyé, árvává tehetsz valakit. Tudni, hogy az, akit megöltél, sohasem fog már részesülni az élet gyönyöreiben, hányattatásaiban. Ha egyszer ölsz, egész életedben vívódnod kell helyes és helytelen között, s mikor lehunyod a szemed, ott fog előtted lebegni az áldozatod arca. Álmaidban kísért majd –Aline számára Pirx hangja ekkor már síron túlian csengett, pedig csak hűvösebben beszélt, mint eddig. – Ezt megtanultad?
Aline keze lejjebb ereszkedett. Pirx csak erre várt.
- Charon! – kiáltotta és a nő felé lendült.
Aline megperdült, mert valaki megjelent mögötte. Egy magas, testes férfival találta szembe magát, kinek tekintete elemző, elgondolkodó volt és a tudást sugározta. Megjelenéséve nem tűnt ki a lány által ismert átlagból, sőt, sokkal inkább bele illett, mint Pirx. Ennyi tudatosult benne. Ekkor a kapitány megragadta a pisztolyt, kicsavarta a kezéből, és a falhoz lökte a tehetetlen Aline-t. Fél másodperccel később már a nő torkát szorította, míg a fegyver csöve, ami alig néhány másodperccel még az ő mellkasára meredt, most a szőke hajtincsek között nyomódott Aline koponyájának.
- Most jöjjön a Pirx-féle önvédelmi kurzus – vetette oda gúnyosan. – Első lecke: sose támadd meg Pirx kapitányt a saját hajóján. A kurzusnak vége.
- Pirx – szólalt meg a hajó lelkének holografikus kivetülése, mely kék aurával körbeölelve szellemként állt a kapitány mögött. – Ha le akarod puffantani, azt ne itt tedd. A vért és az agyvelőt nehéz feltakarítani, hogy a lucskos hajtincseket már meg se említsem.
- Nyugi Charon, nem loccsantom szét ezt a csinos kis fejet – laza mozdulattal az ajtó felé lökte a lányt. – Kár lenne érte. Meg aztán nem akarom magamra haragítani Nigel Cedracot – eltette a fegyvert, majd parancsolóan Aline-re förmedt. – Tűnj el innen!
- Kérem, segítenie kell – könyörgött a nő. Szeméből patakzottak a könnyek, teste remegett Pirx szorításában.
- A nem melyik részét nem értetted? – kérdezte a kapitány dühösen, majd kilökte a hajóból.
Aline legurult a rámpán, és keményen nekiütközött a Charon egyik talpának. A fájdalom, ami a hátába nyílalt azonban semmi sem volt ahhoz a bánathoz képest, amit Pirx okozott a lelkének. Magzatpózba kuporodva zokogni kezdett. Ott feküdt, törékenyen, magatehetetlenül, kiszolgáltatottan.
Pirx ezt látva egy pillanatra megenyhült, aztán újra eszébe jutott Aeron Stark, Nigel Cedrac, és a hatalmuk, így hirtelen előbújt lelkiismeret inkább visszament oda, ahol az elmúlt éveket töltötte. Pirx lenyomta a zsilip melletti panelt és a vastag ajtó a helyére csusszant.
- Ezt nem kellett volna – jegyezte meg Charon kifürkészhetetlen hangon.
- Mit nem kellett volna? – meredt a hologramra Pirx.
- Ilyen durván kipenderítened.
- A finomabb módszert nem értette meg. Legalább megtanulja, hogy az élet nem olyan egyszerű, mint ahogy azt a Proxima Centaurin egyesek hiszik – dühtől fújtatva elindult a társalgó felé. – Szokjon csak hozzá az elutasításhoz, lesz még benne része.
- Vagy sem – mondta Charon olyan határozottan, mintha látná a jövőt.
Pirx ettől azonnal megtorpant. Nem szerette, ha a hajója így beszélt. Rosszat jelentett.
- Ezt hogy érted? – kérdezte, minden rosszra felkészülve.
- Éppen hét darab marcona zsoldos közelít meg engem, túlfűtött harci hévvel és nem túl első osztályú fegyverekkel – válaszolt Charon az izgalom legcsekélyebb jele nélkül. – Az egyik most ráncigálja fel a lányt a földről, ahová te lökted. Hm… egyikőtök sem tudja, hogyan kell bánni a hölgyekkel.
- Kuss, és mutasd.
Pirx előtt a levegő vibrálni kezdett, majd olyan élesen rajzolódott ki a hangárcsarnok, mintha a kapitány még mindig kint állna. A Charon alatt Aline szabadulni próbált egy páncélos alak szorításából, míg hat másik érdeklődve tekingettek a hajó felé. Az egyik pont a még be nem húzott rámpa végében állt.
Zsoldosok voltak, akik valószínűleg a kapitány után jöttek. Pirx nem tudta hogyan akadtak a nyomára, vagy ki bérelte fel őket, de pillanatnyilag nem is érdekelte.
- Megmondtam előre – morogta dühösen, miközben a kép egyetlen intésre eltűnt. – Alig ismerem húsz perce, máris másodszor hozza rám a bajt.
- Valójában több, mint valószínű, hogy ezek az emberek nélküle is a nyomodra bukkantak volna előbb, vagy utóbb – fejtette ki Charon tudálékosan.
- Kértem én, hogy kioktass? – förmedt rá Pirx. – Inkább készítsd fel magadat a felszállásra.
- Miért, te hová mész?
- Kiszabadítom … – csatolta fel az övét. – Nem venném a lelkemre, ha miattam halna meg – azzal rácsapott a zsilipkapu nyitógombjára.
- Tudtam én, hogy érző szívet takar a morcos külső – a kapitány szúrós pillantást lövellt rá. – Na persze, jól elrejtve.
Pirx felemelt kézzel, nyugodtan sétált le a rámpán. A zsoldosok célra tartott fegyverekkel várták. Olyan fegyverek meredtek a mellére, amelyekből egyetlen lövedék is masszát csinált volna a testéből.
- Lépj el az űrjárműtől! – szólította föl a rangidős, Pirx pedig engedelmeskedett. – Állj meg ott! – a fickó elégedett mosoly keretében vette tudomásul, hogy szavai ezúttal meghallgatásra leltek. – Azonosítsd magad!
- John Couper kapitány, a számom 9854-01-2A/0 – válaszolt Pirx természetesen, mint akinek semmi rejtegetnivalója sincsen.
A zsoldosvezér felemelte a jobb kezét. A páncélkesztyűje alsó részéből sugarak vetültek Pirx arcára, amik zöld hologram formájában 3D-s képet másoltak róla. A kesztyűbe épített számítógép azonosította a képet, majd a kézfejen lévő monitoron megjelentek az adatok. Elolvasva a szöveget, elégedett mosoly jelent meg az arcán.
- No lám, no lám, Pirx kapitány. Barrakid már alig várja, hogy átadjunk neki – jelentette ki elégedetten – Természetesen nem élve óhajt viszont látni – mögötte a többi katona jóízűen felnevetett. – Lépj az erőtérhez, kapitány – intett a hangárkapu felé.
- Jaj, ember – rázta meg a fejét Pirx. – Ez a ti bajotok. Mindig túlspilázzátok a kivégzést. Persze nem ti tehettek róla. Valószínűlég anyátok is csak körülményesen érhette el, hogy felcsinálják – kaján vigyor jelent meg az arcán. – És ahogy így elnézlek titeket, nektek sem lehet egyszerű nőt szerezni… bár jobban belegondolva, talán nem is a nőket szeretitek.
A zsoldos agyát elöntötte a vörös köd. Előre lépett és puskája tusával gyomron ütötte Pirxet. A kapitány pont ezt akarta elérni. Gyors mozdulattal megragadta a tiszt vállát, míg bal kézzel előkapta a nadrágzsebébe rejtett kést, és a pengével áthatolva a páncéllemezek illesztései között – ezek is pont ezen spóroltak -, mellkason szúrta a férfit.
A vezér társai másodpercek alatt reagáltak. Tüzet nyitottak a kapitányra, ám a lila nyalábok ártalmatlanul csapódtak felettesük hátába. Eközben Pirx, pajzsként maga után vonszolva az élettelen testet, visszahúzódott a rámpa mögé. Ott aztán megvált alkalmi fedezékétől, majd előkapta a pisztolyát. Közben lenyomott egy gombot az övén, és a személyi védőpajzs jótékony burka körülfogta testét. Kilépett a rámpa mögül, egyúttal lézeresővel árasztotta el a zsoldosokat.
Mire fedezékbe vonulhattak volna, kettő elhullott közülük. A maradék négy össztüzet zúdított Pirx pajzsára, ami rövid időn belül meg is adta magát. A kapitány egy hatalmas ugrással néhány láda mögött termett, onnét viszonozta a tüzet. A lézerpisztoly azonban nem véletlenül vált elavult fegyverré. A csöve gyorsan felmelegedett, aminek hűtése hosszú perceket vehet igénybe. Pirx sajnos hajlamos volt erről megfeledkezni.
- Basszus kulcs – szisszent fel, amikor fegyvere hangos sípolással jelezte: túlhevült. A kapitány változatos szidalmak közepette visszacsúsztatta pisztolyát a tokjába, majd egy tenyér méretű korongot halászott elő övtáskájából. – Pirx-féle önvédelmi kurzus, második lecke – azzal aktiválta a detonátort és elhajította. – Sose szorítsd sarokba Pirx kapitányt.
A gránát miniatűr repulzorai felbúgtak, a levegőbe emelkedett, és a legközelebbi katona felé indult. A testpáncél, ami arra hivatott, hogy megvédje a katonákat az ellenséges energiafegyverektől, most egyenesen átoknak bizonyult. A gránát mágnesei megtapadtak a páncélon. A zsoldos megpróbálta letépni magáról a tapadó-bombát, míg társai fejvesztve igyekeztek elmenekülni a közeléből.
- Szedjétek… szedjétek le… - üvöltötte hisztérikusan a halálra ítélt fickó.
Szavait elvágta a gránát robbanása. A kicsapódó protonhullám molekuláira szaggatta szét a zsoldost, és a falhoz vágott két másikat is. Többé nem keltek fel.
- A kurzusnak vége – mondta Pirx elégedetten. Felállt, végignézett a pusztításon.
- Ne mozdulj, seggfej – szólította fel valaki a háta mögött, aki keménynek akart tűnni, de ehhez túlságosan remegő hang társult.
A negyedik zsoldos túlélte a robbanást és mögé osont. Úgy tűnt, Barrakidnak sikerült szert tennie egy értelmes ölebre.
- Ügyes vagy, azt meg kell hagyni… de nálam nem ügyesebb – mondta a férfi, igyekezvén határozottan fellépni.
- Ha így lenne, már lelőttél volna – fordult meg lassan – De nem fogsz.
A zsoldos, mintha csak meg akarná cáfolni a kapitányt, a fejére irányozta a fegyverét. Lőni már nem tudott. Nem vette észre, hogy a tűzharc közbe a Charon hasából előbújt egy ágyú, mely már percek óta célba vette. Most pedig elsült. Az energiasugár a másodperc ezredrésze alatt hamuvá égette. Pirx nagyot sóhajtott.
- Mi a frászra vártál? Hatvanhétszer lelőhetett volna – méltatlankodott, miközben felkapta a zsoldosok vezetőjének puskáját. Fegyverből sosincs elég. Főleg, hogy extra keresetet szerezhet velük a feketepiacon.
- Aligha. Figyeltem az eseményeket – hangzott Charon hangja a hajó külső hangszóróiból. – A fegyvere meghibásodott a robbanásban. Nem tudta volna elsütni. Blöffölni próbált.
- Pech – hagyta annyiban Pirx. – A bajkeverőnk hol van?
Bár válasz nem érkezett, meglátta a lányt egy konténer mögött kuporogni. Egész testében reszketett, szeméből záporoztak a könnyek. Pirx leguggolt mellé, kezét biztatóan a vállára tette.
- Látod, erről beszéltem. Na, húzz el erről az állomásról – hangja nem volt kemény, inkább útmutató. – Menj haza, és inkább beszéld le az apádat hatalomátvételi terveiről. Mindketten jobban jártok.
- De nem hallgat rám…
- Az szar ügy – talpra segítette a zokogó nőt. – Más lehetőség sajnos nincs.
Egy kék sugár csak milliméterekre suhant el Aline feje mellett. Pirx azonnal megperdült, és zsákmányolt fegyverével rálőtt az érkező biztonságiakra. Új ellenlábasai már okosabban és többen jöttek, mint a zsoldosok. Pirx azonnal tudta, hogy esélye sincsen. Ezért a harc helyett inkább megragadta Aline karját, aztán a Charon rámpája felé kezdte húzni, közben tűz alatt tartva a hangárba áramló egyenruhásokat.
- A hajóra! – kiabálta túl a fegyverek zaját.
Aline-nak nem kellett kétszer mondani. Fejét lehúzva, a pániktól vezérelve tűnt el a rozzant teherhajó gyomrában. Pirx is követte, miután megeresztett még két lövést fölfelé. A sugárnyalábok csöveket, kábeleket, és paneleket szakítottak le a mennyezetről. Az aláhulló törmelék megfelelő fedezéket biztosított a férfinak, hogy felrohanhasson a hajójára.
- Charon, indíts! – szaladt el Aline mellet a pilótafülkébe vezető lépcső felé.
A második szint volt a Charon vezérlőrésze. Egyik végében a gépház, másikban a pilótafülke volt. Pirx az utóbbiba rontott be. Könnyed mozdulattal ugrott bele az ablak előtti jobb oldali székbe, ami egy gomb lenyomásával közelebb húzódott a műszerfalhoz. Aline ekkor jelent meg mögötte.
- Gyerünk már, gyerünk már… gyerünk – kántálta remegő hangon.
- Ne károgj, nem vagy te varjú – sugárnyaláb csattant a kabin ablakán, mire mindketten összerezzentek. – Gyerünk már… gyerünk már... – mordult fel Pirx, miközben keze fürgén járt a műszerfal kapcsolóin és gombjain. A hajó egyszer csak életre kelt. – A hajtóművek?
- Feltöltve, startra készen – válaszolt torzított hang, mintha az isten szólott volna. – Ahogy minden rendszerem. Annak megfelelően, ahogy percekkel ezelőtt kérted.
- Felfogtam – méltatlankodott Pirx, miközben Mozartot megszégyenítő mozdulattal zongorázott végig az egyik kapcsolókkal teli panelen, ezzel begyújtva a hajtóműveket.
A Charon két Dedron 9 ionturbinás hajtóműve felpörgött. Mikor Pirx ütközésig tolta a sebességszabályzó kart, és hajója meglódult. Áttörte a levegőt őrző erőteret, azután a nyílt űr felé fordult. Majd minden átmenet nélkül megtorpant. Hiába a belső gravitációs kiegyenlítők, Aline így is átbukfencezett a műszerfalak mögötti üres térségen, lezuhanva az alsó szintre. Pirx testén megfeszült a részlegesen bekapcsolt többpontos biztonsági öv, kipréselve tüdejéből a bennrekedt levegőt.
- Vonónyaláb? – kérdezte a műszereket tanulmányozva.
- Miből jöttél rá? – kérdezte tanakodást színlelve a hajó lelke.
- Az ugróhajtóművek feltöltődtek már?
- Még nem… de amúgy sem ugorhatnánk gravitációs csapdában. Darabokra szakadnék.
- Hát jó – lenyomott néhány kapcsolót. – Ez a fajta ragaszkodás bizony díjazást érdemel.
A Charon rakterének rakodóajtaja kinyílt, mire a vákuum kiszívta a bent elhelyezett konténereket. Pirx jó szokása volt, hogy hajója minden egyes zegzugában fegyverként felhasználható tárgyakat tárolt. Ebben az esetben a konténerek neglicelinnel, egy rendkívül robbanékony anyaggal voltak feltöltve. Az ütközés pillanatában a konténerek felrobbantak, elpusztítva a vonónyaláb kisugárzóit, a hangár erőterének generátorait, és a Japetus burkolatának elenyésző részét.
A Charon ódon puskagolyóként lőtt a nyílt űr felé. Amint elhagyták a Castor-rendszert, és az ugróhajtóművek feltöltődtek, Pirx megkezdte a térváltást. A hajó négy pontján szabályosan elhelyezett kivetítők egy helyre koncentrálták a villámszerű sugarakat, amik destabilizálták a valósteret, míg az úgynevezett kulcsegység kör alakú nyílást nyitott. Ezzel lehetővé vált az átlépés a mástérbe. Végül felpörögtek a G-5/D ugróhajtóművek és a Charon átugrott a térkapun, mintha négy rugó húzta volna be. Végül a kapu bezárult, és a valóstér koncentrikus zavarok kíséretében, mintha csak a víz fodrozódna, stabilizálódott.
- Hét-kettő a mi javunkra – dőlt hátra győzelemittasan az ülésben Pirx. – Barrakid lassan több pénzt feccöl a kinyírásomba, mint amennyit elloptunk tőle.
- Igen, lassan ráfizet, hogy megfizessen neked – viccelődött Charon.
- Csak aztán nehogy azt is velem akarja megfizettetni – széles vigyor jelent meg az arcán, mikor belegondolt, milyen pofát fog vágni Barrakid, mikor közlik vele, hogy újabb hét talpnyalója elhullott a bosszúhadjáratában. Pedig csak egy embert kéne megölniük. Na persze, amíg ilyen idiótákat küld a nyakára, és nem hajlandó beinvesztálni valódi profikra, addig esélye sem lesz. – Hol van a bájkeverő? – Nézett körbe. Nem emlékezett arra, hogy Alien elhagyta volna a pilótafülkét.
- A kabinban – válaszolt Charon.
- Hogyan került oda? – állt fel Pirx és a kabinba vezető nyíláshoz lépett. Lenézve megpillantotta az eszméletlenül heverő Alien-t. Utána mászott a lehajtható létrán. Leguggolt a lány mellé és gyengéden megrázta.– Csipkerózsika, ébresztő.
Aline lassan kinyitotta a szemét, majd hirtelen ülő helyzetbe pattant. Halvány mosoly jelent meg arcán, tudván, hogy a kapitány hajóján van, de Pirx mogorva arcát látva, ez a kevéske jókedve elszállt.
- Mi történt?
- Elhagytuk a Castor-rendszert és teljes sebességgel haladunk a Kietlen Öv felé – válaszolt Pirx az ágyra segítve Aline-t.
- Úgy tűnik, mégis magával kell tartanom – jelent meg a nő arcán egy kaján mosoly. Jókedve hamar visszatért.
- Csakis az Övig, ott aztán elvállnak útjaink. Így is elég nagy bajt hoztál a fejemre, nem szeretném tetézni –felállt és elhagyta a kabint. Aline természetesen néhány pillanattal később követte.
- Rendesen megfizetnélek. – érte utol vendéglátóját a társalgóban.
- Ezt már megbeszéltük – lépett Pirx az egyik falnál húzódó szekrényhez. – Nem tudsz annyit fizetni, hogy szembe szálljak Aeron Starkkal – az egyik polcról levett két poharat, majd a szekrényből előhalászott némi kávéport. – Láthattad, így is elég sok bajom van. Azok a fickók engem akartak, és valószínűleg neked köszönhetően jöttek rá, hol vagyok – mivel Aline nem értette, miért gondolja ezt, gyorsan elmagyarázta. – Három csillagrendszer óta tudom, hogy követ valaki. Csak nem tudtam, ki. Azok a zsoldosok viszont rájöhettek, eztán pedig már nem volt más dolguk, mint követni téged. Aki ismer, az tudja rólam, hogy ha nem tudom rövid úton lerázni, akkor inkább bevárom és megölöm az üldözőimet.
- Sajnálom, nem akartam bajba sodorni – lohadt le Aline lelkesedése, miután tudatosultak benne Pirx szavai.
- Mégis velem akarod megöletni a Nyugati Űr fejét – szembe fordult a lánnyal. – Ha nem akarsz bajba sodorni, rosszul állsz hozzá – Aline szólni akart, de Pirx belé fojtotta a szót. – Nem fogok segíteni. Elviszlek a Kietlen Övig, ott találhatsz hajót, amivel visszajuthatsz a Proxima Centaurira, vagy akárhová. Nem érdekel. Se te, se az apád, se Stark. Hagyj békén. Világos?
Aline nem válaszolt. Lehorgasztott fejjel, könnyeivel küszködve elkullogott, majd lehuppant a kanapéra. Ott összekuporodott és csendesen zokogni kezdett. Pirx lelkiismerete újra feltámadt, emiatt megint emlékeztetnie kellett magát, mibe akarja belerángatni ez a nő. Egyáltalán, honnan vette az ötletet ez a kis fruska, hogy ő képes lenne megölni Aeron Starkot. Mindenre kapható zsoldos volt, igaz, annak nagyon jó, nem pedig orgyilkos. Elvben a civilizáltabb világokon jobb hírnévre tett szert, ám azokon már oly rég járt, hogy biztosra vette: mára senki sem emlékszik a nevére. Ne is emlékezzenek. Senki se tudja meg, mivé lett.
Nagyot sóhajtott és inkább egyedül hagyta Aline-t. Túl sok emléket ébresztett fel benne a lány, és a zokogása is kezdte ellágyítani a szívét. Egyikre sem volt szüksége, így amennyire tudott, inkább elmenekült előlük. Pár nap múlva elérik a Kietlen Övet, ott kiteszi az egyik űrkikötőben, aztán elrepül olyan messzire, amennyire csak lehet. Így lesz a legjobb.

Folytatása következik...