Sejtek

Hanna jólesően nyújtózott egyet, ahogy a meleg napsugarak végigsimították a testét, egészen a nyakától a bal lábfejéig. - Hmm, ez furcsa, - gondolta félálomban - nem is így süt be reggel a Nap, mindig épphogy csak az arcomat éri. Hirtelen a keze valami furcsán puha, tollszerűbe markolt, ahogy a takarót akarta volna ledobni magáról. “Aúú, ez fájt!”- kiáltott fel, és rémülten próbált felugrani az ágyról. A fejét majdnem beverte a plafonba, ami egy három-és fél méteres belmagasságnál enyhén szólva is meghökkentő, de mire ezen úgy igazán el tudott volna csodálkozni, valami más terelte el a figyelmét. A lábai alatt nem volt talaj. Egész pontosan a lábai három méteres magasságban kalimpáltak a szoba közepén, és olyan furcsán kicsik és vörösen rücskösek voltak, lábujjak helyett négy elágazó karommal. Ahogy próbálta megérinteni az ujjait, észrevette, hogy a keze helyén szürke tollak vannak, és az egész testét is ezek borítják. “Brrr, brrr “- hallotta egyfolytában, és rájött, hogy ezt a jellegzetes hangot ő adja ki, miközben őrülten csapkod a magasban a saját ágya felett. A pániktól már alig látott valamit, amikor megérezte a friss, nyári légáramlatot, úgyhogy tiszta erőből arra vette az irányt, és utolsó erejével kiröppent a félig nyitott ablakon. Ahogy ráült a szobája előtti dús gesztenyefa egyik masszív ágára, egyből komfortosabban kezdte érezni magát, és elkezdett emlékezni az előző éjszakára.
A macskaköveket cikcakkban kerülgette hazafelé, és igyekezett óvatosan, de azért gyorsan lépkedni a vörös bársony tűsarkúban, ami morbid módon tökéletesen illett a skinny farmer, bőrdzseki összeállításhoz. A srác, akivel este randizott, mondjuk ezt kicsit se tudta értékelni, és ki is fejtette, hogy az apró virágos, hátul megkötős nyári ruha a nőkön az abszolút kedvence, persze szigorúan harisnyával. - Na, erről ennyit…,- gondolta ezen a ponton Hanna, és kikéredzkedett a mosdóba. Miközben kifelé igyekezett, fél szemmel látta, ahogy az egyik asztal alól felé szaladó foltos macska kipécézi magának a bal lábát, de már nem bírt kitérni a kéretlen dörgölődzés elől. A mosdó ajtaja hangosan csapódott be mögötte, és még éppen be bírt ugrani az egyik szabad fülkébe mielőtt a helyiség hatalmassá változott körülötte. “Miááúúú!!!!”- szakadt ki belőle az elkeseredett kiáltás, ahogy jobb mancsába temette bajszos pofáját, és elkezdett kínjában mosakodni. - Na jó, ez a randi úgyse volt valami nagy szám, bár azért illett volna elköszönnöm. Hanna tudta, most várnia kell hét órát, hogy ismét emberi önmaga lehessen, úgyhogy rezignáltan tovább tisztogatta amúgy is gyönyörű feketén fénylő bundáját. - Ha már így alakult, legalább jól nézek ki - gondolta, és elégedetten dorombolni kezdett, nem törődve vele, ki hallja a fülkéből kiszűrődő hangot. Hatalmas szerencséjére éjjel 2.50-kor, egészen pontosan hat óra ötven perccel az eset után riadt fel a mosdóban a szundikálásból. Így még éppen ki tudott ugrani a mosdó ablakán a bezárt kávézóból, hogy tíz perccel később már a sötét macskaköves utcán igyekezzen hazafelé, mintha mi sem történt volna. Sok évbe telt mire megszokta, hogy nem minden alakjában tud hazatérni, főleg nem a forgalmas nappali vagy esti órákban, amikor nagy a lebukás veszélye. Most, hogy emberi alakjában hazaért és lefeküdt aludni, a puha ágyban kellemesen nyújtózva elfogta az izgatottság. Már csak három nap volt hátra a huszonharmadik születésnapjáig. Aznap éjfélkor stabilizálódnak majd annyira a génjei, hogy többé ne kelljen félnie az alakváltástól egyik állat közelében sem. Legalábbis ezt mondták szüleinek az orvosok, mikor születése után kivizsgálták az inkubátora meghibásodását, és előre is elnézést kértek a “kellemetlenségekért”, amiket Hannának át kell majd élnie a következő huszonhárom évben. Bár az évek alatt megszerette a képességét, úgy érezte, egy örökkévalóság óta várja, hogy a külvilágban végre szabadon önmaga lehessen.
Most a gesztenyefa ágán ringatózva a hajnali napsütésben hirtelen eszébe jutott, ahogy félálomban egy puffanást hallott az ágya mellett, és mikor kinyitotta a szemét, egy galamb repült a kitakart hasára. Mire megfogta volna, már ott sem volt, kirepült az ablakon, ott, ahol betévedt a szobába. “Ó, ezt nem hiszem el!”- sóhajtott fel Hanna, de mielőtt igazán kiakadhatott volna, elnyomta az álom. - Hánykor is volt ez, úgy reggel négykor? Akkor enyém az egész délelőtt, hogy még egyszer utoljára átrepüljek a város felett - gondolta magában, és ezzel boldogan kitárta szárnyait a napsütésnek.

3
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2021-09-21 16:57 Dana

Dana képe

Aranyos. A központozásod nem, az pocsék, de mindegy. Nem követem a mostanában divatos ifjúsági sztorikat, így nem tudom, hogy maga az alapötlet létezik-e már, így mondjuk engem megvettél. Ám van néhány apróság... szó szerint. Rengeteg mikroszkopikus vagy parányi lénnyel, bogárral stb. érintkezünk. Ezek nem hatnak a lányra? Mire utalsz az inkubátor-meghibásodással? Olyan érzésem van, hogy ezt értenünk kellene, de sajnos nem. Ha valahol a jövőben játszódik a sztori, ahol a gyerekek már nem természetes úton születnek, erre érdemes utalni. De ha ennyire a jövőben vagyunk, ahhoz képest viszont minden túl hétköznapi. Bocsi...
Tagolásnak, központozásnak nézz utána, mert így rontod az olvasás élményét.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2021-09-22 10:34 S7ABO

Először azt hittem, valami egyszeri dolog történt vele, hogy reggel galambként ébredt (ráadásul lebegve??), mert hogy hirtelen bepánikolt. Aztán a végén kiderül, hogy már nem először változott madárrá. Akkor meg mire az ijedtség?
A vége felé pedig azt vártam, hogy rádöbben, a születésnapját átaludta, és galambként stabilizálódtak a sejtjei. De nem így lett. Így kicsit olyan se füle, se farka történet.
De mindegy is, ettől függetlenül érdekes az alaphelyzet, olvasnám bővebben.
Egy olyan lány, aki álatokká tud változni, de tudja, hogy mindez 23 éves korában véget ér. Egyáltalán honnan ered a képessége? (Miféle inkubátor volt az?) Megtanulja kontrollálni, vagy akaratlanul változik át? Mit kezd vele? Jóra, vagy rosszra használja? És ha felmerülne az esély, hogy megtarthatja a képességét, élne a lehetőséggel? Egy csomó izgalmas kérdés, ami kifejtést kíván.

--------------------------
Élt egyszer egy pék.
Még a szeme is kék.
Az volt az ő álma,
Hogy ne legyen piros a málna.
Egyszer aztán gondolt egyet,
Minden málnát kékre festett.
Ő volt a pék. A málnafestő pék.