Az érzelmek hangjai

A hajnali nap sugarai lágy narancssárga árnyalattal festik meg a nyugati kijárat egyetlen itt álldogáló teherautóját és a pótkocsijának fémlemezekkel megerősített szürke oldalát. A motorháztető alatt csendben pihen a gép lelke. Egy alak veti a hátát a felépítmény lemezének, egyre sűrűbben pillantgatva az órájára és a közeli épületek felé. A hatalmas olajtócsáktól és egyéb kifolyt anyagoktól tarka flasztermezőn csak a szemétkupacok néztek vissza rá. Homok színű katonai nadrágot visel, aminek a szára gondosan bele van tűrve a kicsit kopottas fekete taktikai bakancs szárába. Zömök testalkatát jobban kihangsúlyozza a nadrág színével megegyező pólóra húzott golyóállómellény. Gépkarabélya összehajtott válltámasszal lóg, a viselőjén keresztbevetett hevederen. Ismét rápillant a karórájára, ahonnan apró képmása tükröződik vissza a sötétbarna szemeibe. Belefeledkezik önmaga tanulmányozásába. Haját fakó barnára szívta a nap, arcán újabb ráncok jelentek meg, amiket az egyre jobban terebélyesedő fekete borosta próbált elrejteni. Nem sokkal volt több negyven évesnél, de ennél a szakmánál gyorsan öregszik az ember és még gyorsabban hal. Ő kimondottan veteránnak számít. Mosolyra húzza a száját, ahogy eszébe jut egy régi ismerőse, aki jellemezte az arca vonalait. „ Egyes emberek arcát angyalok faragták és simították tökéletesre, ellenben Finn arcát egy részeges favágó munkálta ki kétkezes fejszéjével.” Feje enyhén szögletes, állkapcsa két oldalt eltávolodik az arcától és az öklömnyi állcsúcsban egyesülnek a széles orra alatt.
- Hol a francban lehetnek már? – Mély rekedtes hangja hatására egy nála fiatalabb férfi dugja ki a teherautó felépítmények ajtónyílásán át a fejét. Arca sima, vékony. Haja a fülcimpájáig ér, így folyton belelóg a világoskék szemeibe.
- Még mindig nem jöttek? – Közben lemászik a kísérőknek kialakított raktérrészből Finn mellé és csípőre teszi a kezét. Ruházata nem sokban tér el a másikétól.
- Látod? – A kérdezett körbe mutat és hangja egyre mérgesebb.
- Gond lesz, ha nem tudunk elindulni időben. A Mezsgye nem játék. Mi lesz, ha nem jönnek?
- Fél órán belül indulunk. – rápillant az órára. – Ha itt vannak, ha nincsenek. Nem bukhatjuk el ezt a melót.
- Azzal a kettővel is izzasztó lenne. De ha nem jönnek, hárman igen csak meg leszünk szorongatva. – Két kezét összekulcsolja a tarkójánál és ő is nekidől a gépjárműnek, pár centivel magasabb csak a mellette állónál. - Tudunk róluk valamit?
- Nem. De kellenek, hogy legalább a létszám miatt komolyabban vegyenek minket a megbízásoknál.
- Tudom, elvetetted már, de…
- Nincs de, Drake! Nem fogunk gépekkel, vagy kiborgokkal dolgozni.
- De a legtöbb csapatnál már legalább egy van, és nagyon jókat lehet róluk hallani. És mi a helyzet azzal a fiatal fiúval, aki nagyon ide akar jönni?
- Adenre gondolsz? Még nem döntöttem el. – Közben megsercegteti az állán a borostát. – Megvan benne a tűz, de nem egyszerű eset főleg a hobbijával megy az agyamra. Fejfájdító.
- Akkor maradnak a robotok…
A levegőben marhapörkölt illata kezd először óvatosan, majd egyre intenzívebben terjengeni. A Teherautó ajtajának küszöbére leül a csapat harmadik tagja, lábait kilógatva. Nem visel se mellényt se pólót, csak egy izzadságoktól foltos világoszöld trikót. Bal kezében egy önmelegítős katonai ételcsomagot tart, jobban pedig egy kanalat. Kopasz fején már gyöngyöződik az izzadság. Csupasz arcán élesen kirajzolódik a fekete barkója. Vastag íves szemöldökén kívül nincs is rajta egyéb szőr. Ha a szükség úgy kívánta, akár napjában kétszer is borotvát ragadott és aprólékos munkával eltávolította a felesleges haj- és szőrszálakat. Görbe orrát belenyomja az ételt tartalmazó tasakba és mélyet szippant belőle. Elégedetten kifújja a levegőt és nekilát kikanalazni az étket. Kidolgozott izmai táncot járnak a rítus alatt.
- Már megint a robotok? – teszi fel két falat között a kérdést.
- Te hogy vagy képes napfelkelte után marhapörköltöt enni? – fordul felé Drake. – Egyébként igen, neked mi a véleményed?
- Hát… - lenyel egy nagyobb falatot és folytatja, miközben kanalával már a következő harapnivalót túrja. – Nincs ellenemre, de nem is vonz annyira, mint téged.
- Látod? Neki sincs ellenére.
- Ja, de Kevint aztán sok minden nem izgatja, amíg van mit ennie. Téged is csak a beteg hajlamaid miatt érdekel.
- Ez nem igaz! – tör ki Drake csípőre tett kézzel. – De ha már itt tartunk, tegnap összeakaszkodtam egy olyan csajjal, húúú…
- Kitalálom. – veti oda Finn, jobb kezével elkezdi dörzsölni a halántékát. – Egyik lába protézis volt és több szegecs volt a fején díszként, mint amennyi összetartotta az Orient Expressz gőzösét.
- Nem így volt… - Lesüti a szemét és egy, csak számára látható tárgyat, kezd el bökdösni a bakancsa orrával.
- Akkor? – áll elé Finn.
- A keze volt protézis…
Kevin röhögése messzire elhallatszik, felzavarva egy-két békésen a szemét között kotorászó sirályt. Nem bírja megállni.
- Egy komolyabb éjszaka után nem penicillinre, hanem tetanuszra lenne szükséged! – Újra röhög, Finnre is átragad a jókedv. – Téged nem a szifilisz, hanem a szepszis fog kicsinálni!
- Ha ha ha. – Az áldozat zsebre dugja a kezeit, és megfogadja, hogy soha többé nem emlegeti a kalandjait nekik. – Egyébként, mi az a szepszis?
- Vérmérgezés, te lökött. – Finn enyhén meglöki Drake-t. – Gyerünk srácok, nem várunk tovább.
Kevin a szájába veszi a kanalát, és összegyűri az üres zacskót. Egy laza mozdulattal eldobja egy növekvő szemétkupac tetejére. Feláll, hogy a többiek is felférjenek.
- Utálom ezt a helyet… - panaszolja Finn, ráütve kettőt a gépjármű oldalára. – Még a neve is utálatos Mardek… - Az anyósülésen lévő ember kihajol és kérdőn néz rá. – Tüzeljétek fel a kicsikét, indulunk!
A navigátor jelzi az ökölben lévő kezének hüvelykujjának felemelésével, hogy értette. Kis idő elteltével az egész szerkezet megremeg. A motor először ütemtelenül, de ahogy melegszik be a gép egyre simábban kezd járni. Működése örömére hatalmas fekete füstöt lövell az ég felé. Drake ugrik fel utoljára, amikor két egyén sétál elő a pótkocsi takarásából. Egy egészen apró és egy vékony forma. Szakadt földig érő köpenyeket viselnek, amik jól takarják a teljes felszerelésüket. Arcukba húzott csuklya nem engedi felismerni viselőjüket. Megszaporázzák lépteket amennyire tudják, és akkor érnek oda, amikor a Kevin éppen csapná be az ajtót.
- Éppen időben! – kitárja az ajtót, így invitálva a jövevényeket. Azok ketten nem várakoznak, a magasabb szinte felugrik. Az alacsony enyhén sántítva, de ő is felküzdi magát.
Becsapódik mögöttük az ajtó, a kinti világossághoz képest teljesen sötét van. Idő kell még a szemük megszokja a fényviszonyokat. Ugyanis a helységben csak egy öreg plafonra szerelt lámpa szolgáltat némi világosságot, és egy-két kinyitott lőrésen keresztűlkeresztül szűrődik be még némi fény és friss levegő. A kísérők részére kialakított helység pár lépésnyi. Az ajtóval szemben egy létra vezet fel a felépítmény tetejére, mellette három felhajtható ülést építettek be. Ezekkel szemben a falnál további három ugyan ilyen ülőalkalmatosság kapott még helyet. Az ülések mellé, az itt utazók a poggyászaikat tehetik. A további helyet a rakomány foglalja el két oldalt a beltér tetejéig. Középen hagytak a rakodók egy akkora sávot, hogy egy ember éppen elférjen ott, ha esetleg a hátsó lőréshez kéne sietnie.
- Hát nem siettétek el! – tápászkodik fel ültéből Finn. – Mi történt?
- Volt egy kis fennakadásunk, de megoldottuk. – Feleli az alacsonyabb lágy hangon. Miközben leveti a csuklyáját, felfedve idősödő arcát. Haja egykor fekete volt, már csak nyomokban tartalmazza ezt a színt a sok ősz szál között. Arca enyhén pufók, világosbarna szeme szinte mosolyog, ezt bizonyítják a köré gyűlt ráncok is. Szájának alsó ajka enyhén lehajló. Mosolya betekintés enged a szabályos fogaira.
- Én meg azt hittem, hogy Finn a legöregebb élő zsoldos. – áll fel ültéből Drake. – Biztos, hogy jó helyen jártok?
- Hát, mi a Deneszbe induló szállítmány kíséretére jelentkeztünk. Ez nem az?
- De. – Rándul egyet a szerkezet, és máris egy adag menetszél halad be az immáron mozgó gépjármű zárt tereibe. – A nevem Finn. Ő… - Balra biccent egyet a társa felé. – Drake, aki beengedett titeket az pedig Kevin.
- Anton. – bólint egy aprót az új tag. Közben a kezével a mellette állóra mutat. – Ő a társam Klio.
Az említett két keze segítségével kibújtatja a fejét a kapucni rejtekéből. Nyakközépig érő hollófekete haja újra visszarendeződik, ahogy kiszabadult a szövet fogságából. Ápolt fehér bőre nem éppen zsoldoséra emlékezteti azt, aki ránéz. Szemöldöke lágyan ível a szürke szemei fölött. A vékony, halványrózsaszín ajkai egy árnyalattal világosabbak, mint a bőre.
- Üdv. – Hangja magas, válasza rövid, érzelemmentes.
- Egy lány? – Finn hangja alig hallható. – Nem mondták, hogy egy tatával és egy kamasz lánnyal fogunk együtt utazni! – Karba fonja a kezeit és megvetően néz le a nála alacsonyabb Antonra. – Tisztában vagytok azzal, hogy merre is megyünk?
Drake lép a lányhoz, nem sok méretbeli különbség van köztük, Klio javára. A zsoldos balkezével egy kósza hajtincset eligazít a füle mögé, nyálas mosolyra húzza a száját, és odatartja a jobb kezét a lánynak.
- Hadd mutatkozzam be rendesen. – Klio határozottan fogja meg a hideg kezével az üdvözlésre kínált végtagot. Drake szeme elkerekedik, és még jobban mosolyra húzza a száját.
- Klio, részemről a szerencse.
- Elég ebből! – mordul rájuk Finn. – Drake, nyomás fel! Az kéne még, hogy meglepjenek minket.
Az említett megvonja a vállát, de nagyon lassan veszi le a lányról a szemét. Megfogja a távcsövét és elindul fel a létrán. Finn csípőre teszi a kezét de csak azért, hogy a pisztolyához könnyen hozzáférhessen. Egyre jobban fokozódik benne a kellemetlen érzés a lánnyal kapcsolatban. Látott már bőven zsoldost életében, köztük sok nőt is. De egyikük sem hasonlított erre a lányra egy kicsit sem. Nincsenek rajta sebek, se kosz se semmi. Olyan, mint aki most lépett ki egy kozmetikai szalonból. Fényoszlop teríti be a helységet egy rövid időre, de mire a szem megszokná, el is tűnik Drake nyomában.
- Kevin megtennéd, hogy megvizsgálod őket? Leginkább a lányt! – Ezzel hátrább vonul teret adva, hatalmas társának.
- Persze! – Mielőtt belekezdene a műveletekbe, a poggyászából kikotor egy apró zseblámpát.
- Mi szükség van erre? – Anton kihúzza magát, és hangja megkeményedik.
- Belépési protokoll. Így többet tudhatunk meg társaink gyengeségeiről. – Nyílván a válasz teljesen kitaláció volt.
Kevin először a férfit nézi meg. Belevilágít először a jobb, majd utána a balszemébe is a páciensnek. Majd sokat mondó hümmögésekkel állapítja meg, a pupillák megfelelően reagálnak a fényre. Utána lenyúl a férfi bal karjához és a csuklójára helyezi a kezét, hüvelykujját a másik hüvelykujja alá helyezve vár. Majd jön az eredményhirdetés.
- Minden rendben, habár a szíve gyorsabban kalapál a kelleténél. – Persze nem számolta a szívverést, csupán az volt benne a lényeg, hogy van-e egyáltalán pulzusa. – Protézis vagy valami hasonló beépített mesterséges cucc?
- Jobb lábamban történt egy beavatkozás pár éve. De még mindig sántítok rá. Megmutassam?
- Nem szükséges. – odalép a lánnyal szemben. – Akkor lássunk téged.
Ismét előkerül a lámpa, belevilágít mind a két szembe külön-külön. De nincs pupilla reakció, sőt inkább valami természetellenes visszatükröződéssel reagál a fényre.
- Kérem a kezed.
Klio engedelmeskedik, felé nyújtva nyitott tenyerét, akár ha táncba hívná. Kevin ujjai ismét ráfonódnak és keresik a pulzust… majd igazít megint egy kicsit az ujjai pozícióján és megint vár… ismét semmi.
Gép!
Szalad végig a tudatán. Rápillant Antonra, aki szintén őt nézi kiguvadt szemekkel, de abban a pillanatban, ahogy találkozik a tekintetük lesüti őket a földre.
- Szemeiddel mi történt?
- Vakon születtem. – Ismét egy kurta reakció.
- Látom. – elengedi a lány kezét és odafordul Finnhez. – Minden rendben. A szemeit elvesztette, de ezekkel is remekül lát. A pulzusa alacsony. – Visszafordul, megint végigméri a lányt és az öreget. – Talán ráférne egy kávé.
- Remek! – kiált fel szinte Finn. Régóta nem voltak új társaik és kellemetlen lett volna elzavarni őket. – Menj fel te is, Drake-et tartsd szemmel nehogy elaludjon.

A teherautó lágyan ring a fokozatosan romló útviszonyokhoz mérten. A tetején Drake görnyedve támaszkodik az előtte magasodó acél mellvéden. Élvezi az egyre jobban melegedő levegőt, és ahogy a menetszél fújja az arcát. Szeretett idefent lenni és figyelni a táj változását. A karbantartott utakat már elhagyták, egy ideje repedésekkel és kátyúkkal darabolt részen haladnak. A forgalom is folyamatosan csökkent, míg teljesen meg nem szűnt. Menetirányuknak megfelelően jobb oldalt lombos fák vetnek néha némi árnyékot a fedélzetre, bal oldalt viszont egyre porosabb a talaj és csökevényesebb a növényzet, fokozatosan adva át a teret a kezdődő sziklás résznek. Éles csattanással kicsapódott mögötte a feljáró záró fedele. Meglepetésére Kevin mászik fel rajta. Visszazárja és megáll mellette.
- Hogy-hogy feljöttél? Általában mindig valami kifogással lent maradsz.
- Finn küldött fel. És beszélni is akartam veled. – Ő a hátát veti a lemeznek és nézi a kerekek által termelt porfelhő nagyságát.
- A lány?
- Ühüm. Finn megkért, hogy vizsgáljam meg őket, mintha orvos vagy szanitéc lennék. – Drake horkantva felnevet egy pillanatra az abszurd gondolatra, hogy a társa mint orvos.
- Akkor tudod. – Mély sóhajjal ereszti el a gondolatot, hogy talán velük maradhattak volna. – Finn nagyon kiakadt?
- Nem mondtam el neki… te honnan jöttél rá?
- Hát, sok hasonló lánnyal voltam már, a kézfogásukból lehet tudni. – Akkora vigyor kezd formát ölteni a száján, hogy félő, beteríti az egész arcát. – Miért nem mondtad el neki?
- A Mezsgyén készülünk átvágni. Kelleni fognak oda. Milyen messze vagyunk tőle?
Drake a szeméhez illeszti a távcsövet, kis töprengés után rávágja.
- Egy, nagyon max két óra. Már lehet látni dűnéket. Remélem, azok a tetves dögök jó mélyen pihennek a járataikban.
- Túl sok… Nézd! – Kevin oldalba löki a mellette lévőt és a gépjármű vége felé mutat. Távolabb három apró porfelhő hömpölyög. Drake abba az irányba fordul és megint a messzelátójára tapasztja a szemeit.
- Az anyjukat… Tudsz másik karaván indulásáról?
- Nem, akkor nem egyedül jöttünk volna. Ha bárki erre akarna jönni, akkor bizony konvojban haladnánk. Minél nagyobb a tömeg annál jobban elveszi a korcsok kedvét a lakmározástól. – Odalép a feljáró fedeléhez, felnyitja és leordít. – Finn! Vársz valakit? Mert úgy néz ki minket követnek.
Némi káromkodás szűrődik fel hozzájuk. Ezt lábak kopogása az acél létrán kíséri, és mire észbe kapnának, Finn már a saját távcsövével szemléli a tájat. Miután kellően meggyőződött a helyzet veszélyességéről, a másik irányba fordul és az előttük lévő részt vizslatja. Kis idő elteltével leereszti a távcsövet és a várakozó társaira néz.
- Készüljetek fel! Drake, puskáddal fent maradsz, ahogy szoktuk. – Az említett megemeli a tekintetét egy kicsit és úgy néz az égre, akár ha hálát rebegne. – Kevin kezdésnek te is fent maradsz!
- Mivel?
- Hát…hmm – megdörzsöli az állát. – a Kislánnyal.
- Ne inkább az Apóssal? – csillan fel a szeme.
- Tudod mit? Hozd azt is! Én bent leszek a másik kettővel, ha elakadunk, akkor mi lépünk közbe. Amíg nem lőnek, addig mi se, szóval a fejetek ne legyen kint. Gyerünk!
Egymásután csúsznak le a lépcsőn, ahol Klio és Anton néz rájuk kérdőn. Poggyászaikat eligazították a többi közé, de a köpenyeiktől nem váltak meg. Izgalom lesz úrrá az egész csapaton. Drake előkapja a puskáját, hatalmas távcsővel. Fejébe húz egy baseball sapkát is, ezzel megakadályozva, hogy a haja a szemébe lógjon vagy a nap odasüssön. Lepattintja a látcső két végéről a porvédő kupakokat és visszaindul a tetőre. Kevin guggoló helyzetben pakolja ki a padlóra a megbeszélt eszközöket. Először egy géppuskát hatalmas dobtárral, persze ha nem lenne elég, még rak mellé egy pár kör alakú tárat. Ő is Kislány. Tovább kutat a táskájában, egy alkar vastagságú csövet vesz elő, amihez egy tus és markolat is tartozik. Öklöm méretű hengereket pakol mellé, három darabot. Ő az após. Egyre lázasabban kotor a táskájában, végül feladja.
- Nem hoztam több lőszert hozzá. – Cukorkájától megfosztott csalódott gyermeki hanggal panaszolja csak úgy magának. Ő is belebújik a golyóálló mellényébe, és az üres zsebeket feltölti az Após és a Kislány csemegéivel. Magára akasztja a megszemélyesített fegyvereket és felsiet a megbeszélt helyre.
- Hé! Srácok! Tud ez a roncs gyorsabban is menni? – Finn küszködik az egyik kezében a rádióval, miközben a másikkal tartalék tárakkal eteti a mellényét. Reccsen egyet a rádió és jön a felelet egy férfitól.
- Egyre szarabb az út, nem szívesen gyorsítanék. Még a végén beleszaladunk egy nagyobb kátyúba és akkor lesz probléma.
- Probléma? Tekints már többször a visszapillantódba, ott kavarog mögöttünk a gond!
- AzIstenit! Kezdhetted volna ezzel is! Kapaszkodjatok! – Recseg a rádió az üvöltésétől.
Finn elpakolja a rádiót és majdnem elveszíti az egyensúlyát, akkorát ránt a gépszörny. Tud ez menni!
- Készüljetek ti is! - Kijelentése teljesen felesleges. A tata már egy géppisztollyal bűvészkedik. A lány pedig éppen a pisztolyát ellenőrzi. – Mi itt maradunk, amíg nem szorul a hurok.
Kibiztosítja a gépkarabélyát, elhelyezkedik a baloldali lőrésnél, de nem néz ki rajta, hanem a fülét tartja oda. A többiek is elfoglalnak egy-egy ilyen pontot. A zsoldosvezér becsukja a szemét és csak a motor hangjára koncentrál. Pedig, ha nyitva tartotta volna a szemét, láthatná, hogy az öreg kezében két centis kilengésekkel remeg a géppisztoly, és egyre nagyobb verejtékcseppek szaladnak végig a halántékán. Ellenben Klion semmi érzelem nem látszik, tisztában van a feladattal. Kiegyenesedve áll, jobb kezében a pisztoly is csak lazán lóg az oldala mellett. Másik kezét a teherautó oldalfalára helyezi. A motor morajlását csak az árú nyekergése váltja fel, amikor a kelleténél jobban megdől a gépjármű. Hosszú percekig más nem is hallatszik. Majd egy pillanatra mintha krákogó, köhögő motorzaj vegyülne az állandósult zajba. Finn szeme felpattan a felismeréstől. Nyitja a száját, de Klio megelőzi.
- Itt vannak. – Hangja nyugodt, nyoma sincs izgalomnak benne. Elkezd recsegni a rádió, az egyik pilóta hadarva beszél.
- Nem tudom látjátok-e, de egyre nagyobbak és egybefüggőbb mellettünk a sziklaréteg. Már nem lehetünk olyan messze a Mezsgyétől. Mi a parancs? – Finn újfent előveszi a rádiót. Elhúzza a száját míg a gondolatait megfelelő mederbe nem tereli, számba veszi az esélyeket és felel.
- Tapossátok ki a szemét ennek a vacaknak, a Mezsgyéig el kell jutnunk.
- Értem, de ott… - Finn a szavába vág.
- Tudom! Azon majd akkor gondolkodunk, ezt oldjuk meg előbb.
Távoli fegyverropogás válik ki a hangok áradatából. Élesen csattanva a teherautó oldalának. A válasz nem késik, Kislány jellegzetes hadaró magasabb hangján felesel vissza az idegeknek. Megszólal a rádió.
- Egy-egy terepjáró két oldalról, a harmadik lemaradt! – Lihegi Kevin. – A rohadékok nagyon jól állják a golyót, nem törik be a szélvédő, csak pókhálósodik. Viszont mind a két kocsinál kibújik valaki a tetején és tűz alatt tartanak minket.
- Ne engedd, hogy mellénk érjenek, ha leszorítanak minket, akkor végünk!
Egy robbanás rázza meg az egész konstrukciót. A detonáció, ami oldalról jött, megremegtette az egész kasznit. Az Após hangot adott sérelmeinek. Az üldözőknek más véleményük van, tovább ostromolják a felépítményt. Felelet viszont csak Drake mennydörgésre emlékeztető puskájából érkezik egyre ritkábban. Recseg a rádió.
- Finn! Kevint eltalálták! – Fehérré válnak az ujjai a rádión. Tudta, hogy bármikor eljöhet ez az idő, de sosem volt felkészülve, hogy elveszítse akármelyik bajtársát. Klió lép hozzá.
- Uram! Engedélyt kérek lehozni a sérültet! – Nem vár választ, megkapaszkodik a létrában és mászik is felfelé. Finn-nek nincs ideje bármit is tenni.
Kicsapódik a feljáró teteje, Klio kimért léptekkel kimászik belőle. Lekuporodva marad. A szél magával próbálja ragadni fekete haját és köpenyét. Drake a puskája csövét az égnek tartja, miközben Kevint lökdösi a másik kezével, aki egyre növekvő vértócsában fekszik hanyatt. Golyók süvítenek egyfolytában felettük. A lány odaaraszol a sérülthez, Drake legnagyobb meglepetésre. Kevin a jobb vállán csúnyán vérzik, a fején is éktelenkedik egy seb.
- A lövéstől hátraesett és beverte a fejét… - Klio letép egy darabot köpenyéből, amit lefed a sérült vállán és a hátán erősen megköt. A delikvenst a lábánál fogva odahúzza a lejáróhoz, és lefekteti. Drake a váratlan segítségtől teljesen megfeledkezik egy pillanatra a csata hevéről. Csak a fiatal lányt nézi, ahogy a társa mögé helyezkedik, alányúl a hóna alatt, és elkezdi leengedni. Persze Klio arca rezzenéstelen. A zsoldos elhatározza, hogy addig is tesz valamit amíg a társát mentik, ezért felegyenesedik, hogy lőjön. Ám egy hang keresztültöri magát a lövések záporának káoszában.
- Ne! Maga is mennyen le! Veszélyes! – A tekintetük találkozik egy pillanatra, majd ültéből behajolva ereszti le az önkívületi állapotban lévő Kevint. Egészen addig, amíg meg nem mozdul az eszméletlen attól, hogy a raktérben elkapják a lábát és óvatosan lesegítik. A lány odakúszik Drakehez a szemébe néz és megszólal. – Ismétlem, menjen le!
Mire cselekedni tudna, a mellvéd egy darabja hatalmas dörrenéssel kirobban a helyéről. Egy pillanatra elsötétül előtte a világ. Amikor magához tér, a lány fekszik rajta, szürke szemeit le nem véve az övéiről. Elpillant a lány mellet és szomorúan konstatálja, hogy a fedezék egy jelentős része megsemmisült. A rajta fekvő feláll Apóssal a kezében, mit sem törődve a golyó zivatarral. Jobb hüvelykujja egy fém kart oldalra lök, mire a cső lehanyatlik és kiveti magából a már elhasznál töltényhüvelyt. Belerak egy másik töltényt, felcsapja a fegyvert, megfordul céloz és meghúzza a ravaszt. A hang ahogy a fegyver elsül, leginkább kilőtt pezsgős dugóra emlékeztető. Ellenben mikor becsapódik a bal oldali járműbe az már a végzet hangja, és a gépkocsi oldalra fordulva, egyre jobban növekvő fekete felhőbe burkolja magát. Klio lehajol, és egy jobbra-balra guruló töltényt felkap. Megismétli a töltési műveletet, és most a másik járművet veszi célba. Újfent elsüti az eszközt, annak tartalma mély krátert harap ki az üldöző autó elé. A kormánynál lévő nem tud időben cselekedni és belehajt, az egész gép feneke megemelkedik egy pillanatra a gyors megállástól, majd lassan újra a földre huppan.
Az utolsó üldöző feladja harcot és keresztbe fordítja a járművet. Az anyós ülésről kiszáll egy alak egy csőszerű eszközt tartva a kezében. Gondosan céloz és narancssárga színű porfelleg nő ki belőle. A tartalma azonnal beéri a teherautót és süvítve elhagyva, belecsapódik egy kiemelkedő homokbuckába mellettük. A gépszerkezet lassítani kényszerül, ahogy az előttük lévő utat egyre vastagabban lepi be a homokréteg, ami a bal oldalon található több méter magas kőhalom között átszivárgott. Finn érkezik a fedélzetre, a mögöttük lévő tájra szegezi tekintetét ahol távolabb egy füstölgő roncs jelzi a menekülésük fordulópontját. Visszafordul és a két megmaradtra néz.
- Mi volt azaz utolsó robbanás? Te voltál? – Szalad végig a tekintete a hullámzó köpenyben lévő lányon.
- Nem. – Klio megfordul és mutatja a tájat, ahová a rakéta érkezett. – Nem is ránk céloztak.
Finn először azt nézi, merre mutat a lány, majd megakad a személy ruházatán szaggatott lyukakon. Ráemeli a gépkarabélyát, és fehérre vált arccal közli.
- Forduljon meg, felemelt kezekkel! – Klio megdermed, majd a végrehajtja az utasítást, nagyon lassan. Mikor a szemébe néz, a fenyegetőnek az folytatja. – Vedd le azt a rongyot magadról! – Drake próbál közbe vágni.
- Finn mit csinálsz?
- Elég! Csak tegye amit mondok!
Klio felemelt kezei között lassan eltűnik a ruha alatt a feje, majd rámarkol a köpenyére és lassan lehúzza magáról. Szabaddá téve a testét. Katonai bakancsot visel, de a lábbeli szárát egy fekete vékony nadrágszár takarja, ami térdtől laza szoknyában folytatódik a nadrággal egybevarrva. Mire félredobja a köpenyét, szabaddá válik a sötétkék könyékig érő csónak kivágású felső, amin a mellei alatt és a jobb vállán keresztül, egy fekete heveder feszül.
- Fordulj meg! – A lány eleget tesz a kérésnek, felfedve a hátára erősített tokot, amiben egy vastagmarkolatú kard pihen. Továbbá azokat a sérüléseket, amiket a szétrobbant mellvéd okozott rajta, pont a tarkójánál. Szabaddá téve a fémlapokat, amik a bőre alatt lapultak. – Tetves gép! – Üvölti. Mire Drake közbe lép.
- Finn elég! Megmentette Kevint! – Rápillant a lány hátára, és vissza a vezetőjére. – És engem is.
- Akkor is csak egy gép!
- Ő nem gép! – Üvölti túl a teherautó gépzaját Anton. Kikecmereg a feljáróból és Finn elé áll. A gépjármű egyre jobban himbálózik, ahogy a növekvő homokdombocskákon küzdi át magát.
- Ha nem gép, akkor miért van még életben?! A tarkója alatt sérült meg, bénultan kéne feküdnie! Nincs az az implantátum, ami ezen segít!- Anton szája megremeg, de továbbra is keményen nézz fel Finn szemébe.
- Ő…Ő a… lányom. – A fegyver csöve egy picit lejjebb süllyed.
- Mi?
- A lányom!
- Mit tett maga? – Finn hangját alig lehet hallani a döbbenettől. Tata viszont a saját combjára csap és úgy ordít rá.
- Megmentettem!
A puskacsöve már csak Finn lábát nézi, aki éppen a megfelelő szót keresi. Ellenben egy u-val induló fütyülés hasítja keresztül a drámai pillanatot. A zsoldosok figyelmüket a kőkiszögeléseket megszakító, ellapuló homokdombon négykézláb álló lényre szegezték. A Mezsgye korcsára. Teste, mint egy megtermett kutyáé. Viszont a testét szőr nem borítja, a bőre homokszínű és az állkapcsairól visszacsökevényesedett a bőr, szabaddá téve a tépőfogakat. A lény leül hátsó lábaira és újra felüvölt, hosszan elnyújtva. Mire befejezi, több helyről hangzik fel hasonló lények hangja. A pótkocsis teherautó sorozatosan nyög fel a szél által az útra hordott homokbuckákon. A lény újra négy lábra áll, mellette egyre több és több társa jelenik meg a dombok tetején. Finn összerakja a képet.
- Nem véletlen volt az a rakéta. Direkt a dombot lőtték, hogy felébresszék a dögöket! Azok felzabálnak minket, ők meg lenyúlják a rakományt! Készüljetek! – Mire visszafordítja a tekintetét, már csak Drake néz vissza rá. Az erdő felöli területre pillantva észreveszi, hogy a lány az apja táskájával a hátán és a tulajdonosát húzva, ráncigálva vágtat minél beljebb. – Drake… azt hiszem ez a vége.
- Minek? – A fiatal szeméhez illeszti a puskáját, amiben felnagyítva megjelennek a mindenki által rettegett dögök. Jobb kezével rányom a távcsövön lévő kis pöcökre, mire a mozgó lények körül egy-egy zöld kocka jelenik meg. Remek cucc az ilyen alkalmakra. Ellenben mesterlövész ellen hátrány, mert csak a mozgó célpontot jeleníti meg. – Még csak most kezdjük. – Finn mosolyra derül, ezért kedvelte meg a srácot, csupa elszántság. Szájához emeli a rádiót.
- Lassítsatok, és készüljetek fel, ha jelzek, kapcsoljátok le a rakományt.
- Normálisak vagytok?! – Finn végigméri a társát, aki talán az ő döntése miatt fog meghalni, de továbbra is elszántan kacsint a puskája távcsövébe. Sose voltunk normálisak!
- Csak tedd, amit mondok! – Egy elfojtott káromkodás a felelet. A gép hangja magasból mélyre vált, ahogy a sofőr levette a lábát a pedálról és a gépszörny lassulni kezd. – Ne hagyd őket pihenni, lemegyek bezárom az ajtót és jövök!

Egyre nehezebben bírja a lány által diktált iramot, az utat már jócskán elhagyták, de még mindig lehet hallani a lövéseket és a korcsok vonyításszerű hangjait.
- Klio,… lassíts!
- Nem lehet, veszélyes. - Rántást érez a keze felől. Megáll egy pillanatra, hogy hátranézhessen. Az apja vádló tekintetével találkozik az övé. Az öreg mind a két lábát kemény a talajnak vetette, hogy mozgásában lassítsa a lányt.
- Nem rángathatsz állandóan magaddal, amint egy kis veszély felüti a fejét! Az talán nem veszélyes, hogy a száguldó kocsiról lecibálsz?!
- Nem maradhattál ott, ez volt a legoptimálisabb megoldás.
- A többiekre nem gondoltál? – Egyre többször érzi ezt a haragot mostanság a lánya iránt. Nem tart sokáig, mert helyét elveszi az elkeseredés.
- Nem tehetünk értük semmit, meghalnak.
- Visszamegyünk!
- Nem. – Megszorítja Anton csuklóját próbálva tovább húzni őt. Az apja viszont más véleményen van.
- Visszamegyünk, és segítünk nekik, bármi is történik velem.
- De…
- Hallgass! Nem hozzád beszélek! – Üvölti a gép felé. Közelebb lép hozzá, és a mellkasára helyezi a tenyerét. Hangja ellágyul, megcsuklik. – Hanem a lányomhoz… akit én neveltem fel. Aki nem hagyna senkit sem bajban, legyen bármilyen kilátástalan a helyzete. Aki nevetve kergette a pillangókat a réten. Aki mindig mosolygott, ha zenét hallott. Aki mindig megölelt, ha fáradtan értem haza.
Nem tudja folytatni, szemeit teljesen ellepik a könnyek, torkában hatalmas gombócok fojtják belé a szavakat. De nem is kell semmit sem mondani. Két remegő kéz kúszik a hátához, és szorítják egyre jobban a lány felé őt.
- Apa… sajnálom. – Klio válaszából kiveszett a kurtaság és az érzelemmentesség. Helyét egy fiatal bűntudatos lány hangja vette át. – De tudod, hogy…
- Tudom kicsim. – Nedves orrát megtörli a köpenye ujjával és belenéz a lánya halványkéken pislákoló íriszébe. Ilyenkor újra boldog volt, megint visszatért a lánya. – Induljunk vissza.
A lány elmosolyodik, bólint egyet és odanyújtja a poggyászt a tulajdonosának. Anton elveszi, lehúzza a zsákszerű táska oldalát. Kicsomagolja féltve őrzött kincsét, ami égész életében keresztülkísérte. Magára csatolja és határozott léptekkel elindul visszafelé.
- Mentsük meg őket. És húzd ki magad, ha elkezded. – A lány mellélép, kihúzza a hátára függesztett tokból a kétélű vastag markolatú kardot és szélesen elmosolyodik.

A teherautó szinte teljesen megállt az előrehaladásban, a lények egyre nagyobb tömegben másznak elé, nem törődve azzal, hogy a kerekek alá kerülnek. A zsoldosok szünet nélkül küldik a halálba a közeledőket, próbálva távol tartani őket.
- Finn, már nem bírjuk sokáig tartani magunkat! – Drake lábánál csak úgy szaporodnak az üres töltényhüvelyek.
Nem válaszol, tisztában van a helyzet reménytelenségével. Tárat cserél és az előttük lévő útra szegezi a fegyverét. De nem tüzel, csak nyög egy hangosat. Az állatok áradatába egy kék felsőt viselő feketehajú lány ront be méteres kardjával. A fenevadak meghátrálnak a hirtelen jött veszélytől és eltávolodnak a teherautó elejétől. Megszólal a rádió.
- Te is látod, amit mi?
- Ne bámészkodjatok, indulás!
Megrándul a gép és lépésben elindul. Előttük a lány, utat vágva a szörnyek rengetegében. Ahogy bátorodnak az állatok, kört kezdtek el körülötte formálni. Klio két kézzel megragadja a kardot, magasba emeli, távolról is látni lehet, ahogy megremeg a keze, és az erejétől a penge kettéválik hosszában. Immáron két egyélű fegyverré. Lágy dallamok vonják el Finn figyelmét a lányról. Az erdő felé pillant a hang forrására, és Antont véli felfedezni egy hangszerrel maga előtt. Amit kitár, és újra összehúz, friss lendületes dallamokat csalva ki a harmonikából. Tátott szájjal megint a lányt keresi a tekintete, akinek a mozgásából immáron hiányzik minden merevség, lépései rövidek, karjait gyakran szélesre tárja.
- Milyen kardtechnika ez? – Szalad ki a száján. Drake mellé lép, ő is sincs teljesen magánál, ahogy a kardost nézi. Egy pillanatra, ahogy fordul a lány, összeakad a tekintetük. Klio mosolyog, és egyre ragyogóbban fénylenek a szemei.
- Ez táncol… a dallamot követi!
Anton közelít lassan a teherautó felé, kimért léptekkel, nehogy félre üssön egy hangot. Nem szabad hibáznia, félszemmel a lányára pillant, aki újfent a régi. Bűbájosan szárnyal az állkapcsok viharában. Vadak egy csoportja elszakad a többiektől és észreveszik az öreget. Állkapcsukat csattogtatva elindulnak lassan a biztos fogás reményében a zenész felé. Aki a veszélyt felismerve félre üt egy hangot, mire a lánya elhibáz egy lépést. Végem. Teleszívja a tüdejét, nyugalmat erőszakolva magára.
- Hát eljött az utolsó fellépésem pillanata. Reméltem, hogy zenekedvelő közönségem lesz! De nem váratom akkor a nagyérdeműt! – Elkapja a hév és egyre hangosabban beszél a lényeknek, akár ha színpadon lenne újfent. – Ismerjétek meg akkor Antont, vagy ahogy mások hívnak Az Ezerujjú Ördöt!
Erre táncolj akkor Kicsim! Ujjai végigszaladnak a billentyűzeten, másik kezével rövidebb pumpálásokkal préseli a levegőt. Ettől még gyorsabb ritmust ér el. Az eredmény nem marad el. Klio már forog, szoknyáját széttárva, kezeit maga mellett tartva és a forgás befejeztével az égnek emelve, keresztezi egymással a pengéket. Megáll és újfent lecsap, szúr és elhajol. Egy-egy támadást kiegészítve egy apró csípő mozdulattal, hogy még látványosabb legyen a produkciója. A korcsok nyüszítve próbálnak kitérni a fokozatosan gyorsabban pördülő és támadó lány elől, de teljesen hasztalan. Egyre több és több tetemet termel a halálos produkció. Anton kénytelen felhagyni a lánya szemet gyönyörködtető mozgásában való elmerülést, teljesen a gép oldalához szorították a vadak. A vele szemben lévő felmordul és ugrik kitárt állkapoccsal. A zenész behunyja a szemét készen a halálra. De nem éri el a végzet csak egy ismerős hang.
- Abba ne hagyja Tata! – Ordít felé Finn, aki előtte térdel, az előbb még támadó most meg már hulla jószágon. Nem élte túl a tetőről késével ráugró zsoldos élni akarását. Anton felnevet.
- Ahogy kívánja uram! – Az ujjai tovább folytatják a halál dallamainak kovácsolását.
Kicsapódik a teherautó oldalsó ajtaja és egy kopasz, véres egyén kászálódik ki belőle, egy csőszerű eszközt tartva a kezében, aminek a végén apró kis láng ég.
- Egy pillanatra lepihenek, ti meg kihagytok engem a zenei mulatságból! – Ordít Kevin.
- Hát akkor csatlakozz! – Kontrázza Finn.
- Azért remélem nem gond, hogy hoztam az Anyóst is. – Ezzel egy félreeső lényre szegezi a fegyvert és meghúzza a szelepet vezérlő ravaszszerű kart. Mire lángnyelvek csapnak ki belőle beterítve a szerencsétlen.
Fordult a hadiszerencséjük, a lány fáradhatatlan táncának és Kevin kegyetlen eszközének hála, mire elcsendülnek az utolsó dallam foszlányok Anton eszközéből, addigra csak döglött lények hevernek mindenfelé. De a legtöbbje inkább felhagyott az ostrommal és nyüszítve futott vissza az odúikba.
Klio a tetemek között állva újra összeilleszti a pengéket, és visszacsúsztatja a helyére a fegyvert. Futva érkezik apjához, aki már bent ül a gépkocsiban és izzadságát törölgeti.
- Apa! Láttál? – Borul a lány Anton ölébe, ő maga pedig mosolyogva megsimogatja lányának, a sok ráfröccsent vértől enyhén ragacsos, haját.
- Láttalak, nagyon szép voltál.
- Ahogy játszottál, azt hittem nem fogom tudni követni! – A szeméből már halványodni kezdett a fény.
- Ahogy láttam nagyon ügyesen helytálltál! Büszke vagyok rád!
- Ühm… - Jelzi Finn, hogy beszélni szeretne. – Amit maguk ketten tettek, olyat még nem nagyon láttam.
- Fegyvert fogott rám! – Ugrik fel Klio, és elszántan néz a zsoldos szemébe.
- Te meg nyitva hagytad a kocsi oldalajtaját, amikor leléptél! Bent meg Kevin feküdt kiütve! – Nehezen, de mindent megtesz, hogy egy kis dühöt erőltessen a hangjába.
- Ööö… sajnálom. – Klio a haját kezdi zavarában babrálni.
- Spongyát rá! Megúsztuk! – Finn előre nyújtja a jobb kezét kitárt tenyérrel, és mosolyogva. A lány először hezitál, de kezet fog vele, utána Antonnal is megismétli a rituálét.
- Finn, tudnál jönni? – A raktér végéből jön a kérdés ahol a társai várják. A teherautó megrándul és újra szántja a homokbuckákat, amik egyre laposabbak lesznek, és végül teljesen megszűnnek, ahogy elhagyják a Mezsgyét.
- Mondd.
- Megváltozott a véleményed a robotokkal kapcsolatosan? – Kérdezi vigyorogva Drake. Mellette áll Kevin, hasonló jókedvvel.
- Nem! Továbbra sem kellenek robotok a csapatba. – Visszafordul Klio felé. – De ő igen… Zavarna titeket…ha tudjátok. – Két tenyér csapódik a vállaira.
- Nem, itt az ideje, hogy újítsunk egy kicsit.
- Azért a mellei lehetnének nagyobbak. – Finn olyan gyilkos tekintettel fordul Drake felé, hogy attól rögtön lehervad a mosolya. Majd megadásképpen felemeli a két kezét. – Csak vicceltem!
- Ajánlom is! Beszélek velük. – Mind a hárman visszabattyognak Antonnékhoz. Klio egy rongydarabbal távolítja el magáról a szennyeződéseket, újfent kimért mozdulatokkal, szeméből eltűnt a fény, újra szürkévé változva. – Mi történt vele?
- Eddig tartott a varázs. – Sóhajt egyet az öreg zenész. – Régen, amikor játszottam neki, jobban megérintette és még órákon keresztül ismét a régi volt. De már öregszem, és nem tudok neki olyanokat játszani, hogy újra kihozzam belőle a lányomat.
- Mégis mi történt vele? – Guggol le hozzá Drake.
- Autóbaleset, az anyjával jöttek éppen a koncertemre, amikor egy ittas vezető beléjük csapódott. A feleségem a helyszínen az életét vesztette. Ő sem járt sokkal jobban, gépek tartották életben és semmi remény nem volt a felépülésre, a teste és az agya egy része is károsodott a szerencsétlenségben. – Finn is közelebb húzódik, Kevin viszont hátrább. – Mindent megtettem, minden követ megmozgattam. A teljes vagyonunkat rááldoztam, csak tegyenek érte valamit. Mindhiába, de egyszer megjelent egy illető, hogy tud nekem segíteni. A remény utolsó foszlányát megragadtam és belementem. Kliot elszállították, és amikor legközelebb újra láttam már ilyen volt. Gép. Az illető egy őrző-védő egységet készített a lányomból. Képzelhetik, hogy éreztem magam. Akkor úgy gondoltam, lehet, hogy jobb lett volna, ha mégiscsak meghalt volna. Megszöktettem, és kapcsolatok révén eltűntünk.
- És a zene?
- Akkor mintha előjönnének az emlékei és az érzelmei is. Láthatták…
- Miért nem próbálja meg felvenni a zenéjét és hallgattatni vele? – Drake hangja reménnyel teli.
- Próbáltam, de nem működött. De már én sem bírok állandóan játszani, megöregedtem. Pedig egész napokon át játszottam folyamatosan csakhogy lássam a mosolyát és a táncát.
Elcsendesednek egy pillanatra. Halk szipogás hallatszik hátulról, ahogy Kevin küzd az érzéseivel.
- Akkor azért kelt útra, hogy találjon valakit…
- Igen, aki mellett újra élhet, és aki meg is becsüli őt. – Finn elmosolyodik. Hátha.
Napnyugtára érkeznek meg Deneszbe. Sokkal kisebb város ez mint ahonnan elindultak, de az emberek itt barátságosabbak. Főleg azokkal akik megkockáztatták a veszélyes utat. A teherautó beparkol a rakodó területbe, alig áll meg a motor, munkások sietnek hozzájuk, hogy lepakolják az árut.
- Figyeljétek a rakodást, addig mi iszunk valamit! – Drake és Kevin az utasítás alapján leülnek egypár egymásra halmozott raklapra. Kevin egy önmelegítős zacskót bontogat, szájában a kanállal. Drake pedig hanyatt dől, és az eget fürkészi.
Beülnek a helyi híres pubba, ahol csak úgy nyüzsög az élet. Mindenhol fiatalok és megfáradt munkások lebzselnek. Az asztalok és a székek egyszerűek, fából készültek, ahogy a padló is. Az egyik asztalnál egy fiatal sötétszőke fiú ül, a mellette lévő széken a csomagjával. Finn oda lép hozzá.
- De jó, hogy foglaltál asztalt Aden! – Az említett felpattan ültéből, felkapja a csomagját is.
- Finn! Akkor döntöttetek?
- Most fogunk. Addig is csinálj egy kis hangulatot. – Rákacsint a zsoldos vezér. – De ne macskanyávogást! – A fiú elmosolyodik, és elvegyül a tömegben.
A kis csapat helyet foglal a négyszemélyes asztalnál, Klio ül külön, a két férfival szemben.
- Anton, a tárgyra térek. Szeretném a lányodat szerződtetni, ha nincs ellenedre. Utálom a robotokat, megbízhatatlanok, mert mindent csak elemeznek, nincsenek bennük érzelmek, de ő különleges.
- Tudom, nem zavarna ha hozzátok állna, amennyiben vigyáztok rá. – megsimogatja a saját homlokát, hátha el tudja zavarni a gond felhőit. – De nélkülem…
A tömeg által termelt lármából egy félénk magas hang kúszik az asztaluk felé, majd átszalad a mélyebb tónusokba. Kellemes légkört teremt a beszélgetőknek a lágyan szóló hegedű hangja. Aden lép az asztalhoz, játszva a hangszerrel, egyre gyorsabb dallamokra váltva, és vigyorogva. Klio szemei újra életre kelnek és világítanak.
- Apa…
- Igen Kicsim. – Anton megfogja a lánya a kezét, majd Finnre néz. – Rendben.
- Aden! Fel vagy véve a csapatba! – ordítja Finn az asztalra csapva…

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2018-07-15 16:41 Sren

Sren képe

A szerkesztők örök fogfájása: vannak hibák, nem is kevés, de a sztori megüti az olvasható színvonalat - most akkor visszadobjam, vagy sem?

Nem dobom vissza, mert jól jöhet neked a közösség visszajelzése - viszont jegyzem, nagyon sok a központozási- és vesszőhiba, plusz szóismétlések, miegymás... Ezeknek nézz utána, kérlek, mert a következő művedet már nem engedjük ki ilyen simán.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2018-07-16 18:28 Galárd

Galárd képe

Szia!

Köszi, hogy a sok hiba ellenére is tovább engedted!
Tisztában vagyok azzal, hogy a nyelvtanon bőven van még mit csiszolni, igyekszem.

h, 2018-07-16 12:56 A. Dixon

A. Dixon képe

Szia Galárd,

Elolvastam az írásodat. Ötletes történtet, tetszett, jól végigvitted a szálat.
Nagyon hosszú lett, túlírt, sok a központozási hiba, illetve nagyon sok időt szánsz a szerelplők, tárgyak és a környezet alapos bemutatására.
Pár gondolat:
- az első mondat irtózatosan hosszúra és nehézre sikeredett. Aztán a következő szakasz is nagyon szögletes, nem igényelném a szereplők ennyire részletes bemutatását. Az órán visszatükröződős részt, amivel láttatod a főszereplőt, egyébként sutának érzem. Az enyhén szögletes fej az milyen? Mármint a koponyája is szögletes? Vagy csak az arca? Olyan Stathamasat képzeljek el vagy inkább Arnoldos?
- Feje enyhén szögletes, állkapcsa két oldalt eltávolodik az arcától és az öklömnyi állcsúcsban egyesülnek a széles orra alatt. - ezt nem bírom elképzelni, mert folyton beugrik a Predátor. Bocs, most néztem meg az új film előzetesét.
- Haja a fülcimpájáig ér, így folyton belelóg a világoskék szemeibe. - Szemébe. A páros szervek egyes számban legyenek.
- Látod? – A kérdezett körbe mutat és hangja egyre mérgesebb. - Nem inkább a kérdező mutat körbe? Vagy rossz helyen van a narratíva? Ez egy tipikus furcsa megfogalmazásod, túlírásod. Ugye nem a hangja mérgesebb?
- A következő szakaszban számomra szétesett a párbeszéd, főleg, hogy behoztad az alacsonyabb-magasabb státuszt is, pedig alig bírtam megjegyezni a szögletes arcut meg a kékszeműt, akik idősebbek és fiatalabbak is voltak már. Kevesebb jelző, segítség az olvasónak, vagy csak ha simán a nevükön szólítanád őket, elég lenne.
- Kidolgozott izmai táncot járnak a rítus alatt. - mármint evés közben az összes izmát táncoltatja egyszerre?
- Egy laza mozdulattal eldobja egy növekvő szemétkupac tetejére. - sok a szóismétlés.
- A navigátor jelzi az ökölben lévő kezének hüvelykujjának felemelésével, hogy értette. / Arcukba húzott csuklya nem engedi felismerni viselőjüket. - nagyon kitekert, túlírt mondatok.
- Idő kell még a szemük megszokja a fényviszonyokat. - inkább: idő kell még, hogy a szemük megszokja..... vagy idő kel a szemüknek,

Jó lesz ez, még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy tetszett a történet.
Várom a következőt! :)

Az otthonka az emberi test fóliasátra. 110% nejlon, minden ellen véd, az atomtámadást is lepergeti. - Bödőcs Tibor

h, 2018-07-16 18:36 Galárd

Galárd képe

Szia!

Köszi, hogy végigolvastad, terjedelme ellenére is.
Mint dolgozat után, magam is észrevettem jó pár hibát. De a vesszők.... pedig ahányszor éreztem azok csattanását gyerekkoromban a hátamon, igazán mehetne jobban is. :D

sze, 2018-08-01 18:42 Roah

Roah képe

Salem Alaykum!

Sajnos az van, hogy ez az írás nem barátja szerintem az olvasónak.

Ne haragudj.

Nekem ez egy...hát nem írok le mindent, amit gondolok - de azt muszáj, hogy pont az irodalom hiányzik számomra az írásból, azok a (rejtett) mondanivalók, amiért az irodalomról úgy tartom, a legtöbb dimenzió felfedésére képes.
Soknak tűnhet ez a megfogalmazás, elismerem, de nem tudom másként mondani.
Az irodalom az a jelenség, szerintem, ami a létező összes dolgot meg tudja mutatni, amire egy film soha sem lesz képes - az irodalom megmutatja a láthatatlant és a lehetetlent.

Szerintem az írás háromnegyed részét húzni lehetne, mert semmi másból nem áll, csak abból, hogy kinek, milyen az arca, szőre, borostája, hogy néz ki, mit visel, milyen arcot vág, mialatt tüzel, hogy áll a haja, nacija, pólója, fegyvere. (Két észrevétel, fogalmazzunk így, civilként. Első: Elhiszed nekem, hogy mint olvasót, nem nagyon számítom fel, hogy néznek ki a karakterek? Második: zsoldoséknál, vagy harc közben, soha nem izgat senkit, miként néz ki, egymillió más dologra kell figyelni csak azért, hogy életben maradjanak a társai, életben maradjon ő is.)
Épp csak orr és fülcimpa forma leírás maradt ki a beszámolásból. A külsők ábrázolásai nagyjából kaotikusak, alig tudtam követni a szájakat, hajakat, fekete borostákat. Nem kell ám mindig ékelni a párbeszédeket csak azért, hogy mutatható legyen, mit tett épp a dialógusban egy szereplő - nem mondták még? ;) Nem lesz életszerűbb és hitelesebb szerintem egy pillanat az írásból attól, ha az egyikük beszéd közben dörzsöli mondjuk az állát. Hm? :)))
Rövid írásoknál ez nem csupán nem szerencsés, de felesleges is, arra jók, hogy a terjedelem elvegye a kedvet az olvasástól. Nem mindegy, hogy milyen színű szemből tükröződik valami vissza? Dehogynem. A cselekmény előrehalad, hozzátesz bármit is, ha pufók egy karakter pofija? Infot? Hangulatot? Szerintem nagyon nem. Ne haragudj.
Novelláknál arra érdemes törekedni, hogy a történet lényeges elemekből épüljön fel, és minden egyes mondat egy irányba mutasson. A cselekményhez legközelebbi ponttól rajtoljon - érted? :)))
Úgy vélem, hogy ez az írás minimum a fele lehetne, ha nem annál is kevesebb, és akkor lényegesen több olvasója és kommentelője lenne (de kár érte, szabályosan ezt érzem!), lehetne itten - ez a hossz ennyi arc és küllemi leírással már az elején egyszerűen elriaszthatja a közönséget. Hát monitoros olvasás, salem alaykum! De megkockáztatom, ez még nyomtatásban is brutál mennyiség, ennyi külsővel dolgozni.
Nem is nagyon emlékszem olyan írásra a portálról, ahol ennyi féle-forma portré szaporította volna a leütések számát, ennyire kis mozgástéren, komolyan. Ráadásul némelyik annyira furcsán van megfogalmazva, hogy mókás lesz tőle az elképzelt kép, mintha egy karikatúra lenne. Az állkapcsos leírás...hát úgy jártam, mint Dixon: egy predator statisztált az írásodban?

Kérlek szépen, a vessző, mint olyan, nem okoz allergiát, nem leszel tőle lázas, sánta sem, jó, asztronauta sem, de ha oda teszed, ahova kell, legalább nagyjából a helyére, legalábbis eleinte, akkor, amikor kell, egyes mondatoknak értelme, dallama, ritmusa lehet. Szóval nyugodt szívvel használd, hogy tagolj vele, ha így tetszik, szeleteld fel a mondat belsejét. Ügyelj arra, mit hall az olvasó a fejében, amikor nyomon követi az írás cselekményét, történéseit.
Ha gondolod, szívesen mutatok itt neked néhány példát az írásból.
Amíg a szabályok nem mennek - máig szoktuk egymást kérdezni egyébként mi is, akár írunk, akár javítunk, ha elbizonytalanodunk egy-egy vesszőt illetően -, hangos olvasást javasolnék. Tehát elkészült az írás, olvasd fel magadnak hangosan, mit írtál, gondosan ügyelve a retorikára, hangsúlyokra, kiejtésekre.
Nem akarom Kelvin örökbecsűjét mondani most, miként lehet a vesszőket korrektül a mondatokba szúrni, talán elsőre legyen elég annyi Karcos-tanfolyam gyanánt, hogy oda kell írni a vesszőket, ahol levegőt veszel.

A fogalmazásod szokatlan - jó lenne, tényleg jó lenne, de gátlástalanul leszedi a feszkós jelenetet egy-egy oda nem illő szó, amitől inkább lesz poénos, börleszk jellegű, mint komoly, drámainak szánt snitt.
Némelyik szó a mondatok ellenségének tűnt - mutassak ebből?

Rettenet sok központozási hiba van, ez az az rész, amit nem lehet megúszni, meg kell tanulni, no mörszi, nem lehet vele tökölni, mert az olvasó nem veszi komolyan az írást, sőt, sokan ha tapasztalják a hibát, abba is hagyják az olvasást.
A központozás irodalmi szabályrendszer, de nem olyan nagy vásziszdász, mint amilyennek elsőre tűnik, tessék elolvasni a Gyíkot, a Karcolat Kódexét, ott brutál sok segítséget és információt megtalálsz erről (is), amire szükséged van a tanuláshoz. De ha nem megy, akkor sincs itt a világvége! Gyakorlatban is lehet tanulni, sőt, kérdezhetsz is, nyugodtan szekáld csak a felhasználókat, ha valami nem érthető, nem világos.
Ne rögzüljön rosszul, ez a lényege - le lehet erről is jönni, csak rohadt nehéz lesz. Na, ez már majdnem világvége, de közben nem. ;)

Túl sok a karakter is - soknak találom.
Mindig érdemes annyi figurával dolgozni, amennyit uralni, éltetni, irányítani tud a szerző - rövid írásoknál különösen érdemes erre koncentrálni, ha a szerző azt szeretné, hogy az olvasó ismerje meg a szereplőket, leginkább belülről. Sokkal többet ad egy történethez szerintem az, ha bemutatnak benne egy jellegzetes kvalitást, értékesebb lehet egy írásban az ilyesmi, mint száz arc-leírása, én mondom neked.
Egy orig közhelyet mondok most: a kevesebb több.
Ha kevesebb a karaktered, sokkal jobban megtudod mutatni az olvasónak őket, egyesével. Most mit mondjak? Egy másik közhelyet? Nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos.

Számomra a párbeszéd tartalma is kicsúszott a realitásból, őszintén, szívből sajnálom.

Meg a robot...
Páncélba zárt szellem? :)))

Elhibázott forgatókönyv? Nekem ez egy filmszerű írás a rosszabbik fajtából. Film, amiben az operatőr munka általában arcokra fókuszál, lassítva, gyorsítva, ahol nincs más, csak öltözékekre zummolás, mert valamivel ki kell tölteni a játékidőt, ráadásul ha agyonra vannak öltöztetve, frizurázva, mékápolva a stábtagok, az annak jele lehet - nekem az -, hogy még a képvilágban sem tudtak adni igazán az alkotók semmit - ez az alacsonyabb színvonalú kategória.

Jók a filmek!
A filmnézés szerintem egy óriási dolog, sokat lehet tanulni belőle sztori-felépítésből, cselekményszálból, történetvezetésből, karakteralkotásból, vagy hogy mikor mit kell megmutatni, és mennyire, csak ez önmagában kevés, szerintem.
Olvass hozzá többet - sokkal-sokkal többet.

Mondanám, hogy karakterekkel kellene foglalkoznod, elsősorban abban látok kakaót, hogy remekelhetsz karakterekből - de ehhez olvasnod kell még, tényleg sokkal többet kellene szerintem olvasnod, mint eddig.

Karcbecsület, szóval végigolvastam, mert segíteni szerettem volna, de őszintén mondom, sokadjára szántam rá magam, hogy elejétől a végéig beburkoljam, annyi a hiányosság és felesleg benne - ez az igazság.

Nagyon sajnálom, kedvelni szerettem volna az írást, mert sok minden van benne, amit bírok általában; ez itt és most nem sikerült.
Ne haragudj.

Hm.

"Az élet kulcsa az változatosság. Még akkor is, ha ennek időnként az önfeláldozás az ára."

https://www.youtube.com/watch?v=Ow7goh-Hlr8

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2018-08-02 17:46 Galárd

Galárd képe

Alaikum Salaam!

Köszi, hogy elolvastad, ezt a vége nincs történetet. Amikor készült, nem nagyon hallottam a szellemről, kit páncélba zártak. Ellenben, igen, akár az is lehetne.

Köszi a segítséget, a példákat szívesen veszem, főleg a szó és mondtad közötti ellenségeskedést.
Igazad van (habár, többiek is megjegyezték, szóval nekik is), hogy sok a középpontozási hiba, és ez "haram".
Karakterek, nos kósza gondolat volt, hogy egy összeszokott zsoldos csapatot mégis csak be kellene mutatni. Ami sikerült is, csak jobban mint kellett volna.

remélem a legközelebbit jobban lehet majd szeretni. ( Spoiler: ott csak pálcikaemberek lesznek, ketten) :D