Terjeszd ki a látásod

Bob kelletlenül fészkelődött a földön. Susogott, ropogott alatta a műanyag szövet.
– Ha még tíz percig itt dekkolunk, lefagy a tököm – mondta és egy határozott rántással becipzározta a hálózsákot.
– Csendesebben te hülye. Akkora zajt csapsz, mérföldekről is meghallják – suttogta Mark, miközben végig a távcsövébe meredt.
– Bocsánat. Most mi a fenét csinálnak?
Mark megérintette a fülhallgatóját. Koncentrált.
– A két idősebb újraszámolja juhokat.
– És a gyerek? Visszajött már a gyerek?
– Nem. Mondtam már. Elkóborolt egy jerke. Az ő hibájából. Azt mondták, az a legszebb, legtermékenyebb. Mérgesek voltak a kölökre. Elküldték, hogy keresse meg a juhot.
– Kérlek, mondd, hogy ha visszaér, akkor elkezdjük. Felesleges tovább várni, nem igaz? Nem jár erre egy lélek se ezeken kívül.
– Ha visszaér, kezdünk.
Bob ügyelt rá, hogy ne csapjon több zajt a hálózsákkal. Pár másodpercre csend lett. A közeli bokorból tücsökciripelés hallatszott.
– De most csak úgy mondod, hogy kezdünk, vagy tényleg kezdünk, ha visszaér a gyerek?
Mark kezei megfeszültek a távcső markolatán.
– Pofa be, Bob! Ha miattad bukunk le, elintézem, hogy életed végéig a klotyót takarítsad!
Alig tudta visszatartani magát, ez már nem is egészen suttogás volt.
– Jó hallani, hogy így összemelegedtetek fiúk – szólalt meg valaki a hátuk mögött. Egy pillanatra mindketten összerezzentek.
– Becky! Hamar visszaértél – mondta Mark, továbbra is a távcsőbe bámulva.
– Minden rendben ment? Hogy vannak? – kérdezte izgatottan Bob, miközben kikászálódott a hálózsákból.
Becky térdre ereszkedett, levette méretes táskáját és óvatosan odakuporodott melléjük.
– Gondolhatod. Hullafáradtak. Száz mérföldet jártak le öt nap alatt. A stressz, meg az idegen környezet eléggé kikezdte az anyát. A szülés rendben megindult, de nagy fájdalmai voltak. Tudom, hogy nem ezt beszéltük meg, de végül adtam neki egy kis izomrelaxánst.
Mark csak most engedte le a távcsövet. A fejét csóválva, élesen nézett Beckyre.
– Injekcióban?
– Azt mondtam, régi, keleti gyógymód.
– Basszus… Remélem azért sokkal többet nem mutattál nekik.
– Csak arról érdeklődtem, nem betegek-e. Adtam nekik egy hőtartó paplant meg némi vitamint és élelmet. Aztán lefertőtlenítettem a jászlat. De ennyi, semmit nem mondtam, ők meg nem voltak túl beszédesek.
– Bízott benned?
– Szerintem én voltam az első nő, aki napok óta először szóba állt vele. Aggódott a fertőtlenítő aeroszol miatt, azt mondta, méreg szaga van, de megnyugtattam.
– A lényeg, hogy most már biztonságban vannak – mondta Bob.
Becky nedves kendővel törölgette az arcát, a smink alól előbukkant világos bőre. Közben hunyorogva nézett a közelben lobogó tábortűz irányába. A tűz mellett két alak állt, a birkákra mutogattak, beszélgettek, de a távolság miatt csak szófoszlányokat lehetett kivenni.
– Miért nem végeztetek még? – kérdezte.
Mark az alakok felé biccentett.
– Volt velük egy harmadik is. Egy fiú. Elment megkeresni egy hiányzó juhot. Azt akartam, hogy ő is itt legyen, amikor megcsináljuk. Minél többen látják, annál gyorsabban terjed majd a pletyka.
– Az a fiú valószínűleg nem siet a kereséssel. Ha engem kérdeztek két szemtanú éppen elég lesz. Tudjátok, hogy már így is túl régóta vagyunk itt. Minél nagyobb az időbeli távolság annál nagyobb a kockázat. Vágjunk bele.
– Na, ezzel marhára egyetértek – mondta Bob és sorban felnyomta a kapcsolókat az előtte fekvő gépen. Ledek villantak fel és egy apró kijelző, ami kékes fényt vetett az arcára. Szélesen vigyorgott – kezdődhet a műsor?
Mark nagyot sóhajtott.
– Mindent ellenőriztél? Megmérted a szelet?
– Nyugi. Ez a kis szellő nem fog bezavarni. Bitang jó keverékkel készültem.
– Hát akkor hajrá – mondta Mark.

A közeli sziklák mögül sűrű köd emelkedett a magasba egyenletes, furcsa zümmögés közepette. A pásztorok azonnal észrevették, és lassan megindultak az irányába. Talán azt gondolták, kigyulladt valami a közelben. Csak akkor torpantak meg, amikor váratlanul vakító, fehér fény szúrt keresztül a ködön. Ezután rövid dallamocska hallatszott, és hatalmas, rikító kék betűkkel ez a felirat jelent meg a ködben: „EPSON®”. Alatta pedig kisebb, fekete betűkkel ez: „terjeszd ki a látásod”. A pásztorok nem ismerték ezeket a karaktereket. Álmélkodva figyelték a sziklák fölötti jelenést. A fény kihunyt, de csak egy pillanatra. Amit ezután láttak és hallottak, azt soha többé nem felejtették el. Angyal szállt alá a magasból, kecses testét éteri, ragyogó fény vette körül. Megrebegtette szárnyait, majd tett egy elegáns kört a sziklák fölött, de úgy, hogy mindvégig az addigra egyre jobban szétterült ködben maradt. Végül közelebb lebegett a pásztorokhoz és megszólalt arámi nyelven.
– Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.
Az angyal hangja bezengte a hideg jeruzsálemi pusztát. Széttárta karjait, mire mögötte számtalan másik angyal ereszkedett alá és kórusban ezt zengték tovább:
– Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.
A pásztorok tátott szájjal bámulták az égbe emelkedő angyalsereget. Mukkanni sem bírtak. Mikor a fény már vagy egy perce kihunyt és a köd is kezdett feloszlani, ők még mindig könnyes szemekkel meredtek a jelenés irányába. Az egyikük a botjára támaszkodva zokogott, a másik egy farönkön ülve. Így telt el még néhány perc, aztán a sziklák mögül ismét felszállt a köd, megjelent az EPSON® logó és újra leszállt az angyal.
– Mire vártok még? A megváltó ott van Betlehemben! Induljatok most azonnal! – mondta haragos hangon és mindkét kezével látványosan a város fele mutatott.
A rémült pásztorok csak ekkor indultak el.

– Gratulálok Bob! Ha azt hiszed, kihagyom ezt a dolgot a jelentésemből, akkor nagyon tévedsz! – mondta Mark.
– Figyelj. Sajnálom. Az van, hogy próbáltam, de a logót nem lehet átugrani a bekapcsolásnál. Úgysem értették, mi volt az…
– Pofa be, idióta! Képes vagy veszélybe sodorni a küldetést, most amikor már majdnem mindennel meg vagyunk!
Mark nem bírt a dühével. Két kézzel ragadta meg Bob kabátját.
– Szállj le rólam! – kiáltotta Bob.
– Srácok! Ne most! – ugrott közéjük Becky – Nézzétek!
Néhány méterre tőlük tízéves forma fiúcska álldogált. Koszos, bő tálitot és szürke föveget viselt. Egy birka szőrébe kapaszkodva bámulta a dulakodókat. Becky lassan felemelte mindkét kezét. Hófehér tenyere szinte világított a félhomályban.
– Semmi baj. Nincsen semmi baj. – mondta a fiúnak arámi nyelven – Messze földről érkeztünk, kereskedők vagyunk…
Folytatta volna, de fiú hirtelen magatehetetlenül rogyott a földre. A bárány hangosan bégetve elszaladt. Becky csak ekkor vette észre a kábítópisztolyt Mark kezében.
– Ezt most muszáj volt? – kérdezte.
Mark motorikusan elkezdte összepakolni a holmiját.
– Mi itt végeztünk. Nem vagyok hajlandó többet kockáztatni. Azonnal el kell tűnnünk. Add be neki a feledésszérumot – mondta.
Becky szó nélkül engedelmeskedett. Apró injekcióstűt vett elő táskájából és beadta az eszméletlen fiúnak. Ezután hőtartó takaróba csavarta és feje alá tett egy összegyűrt rongydarabot.
– Ennyi elég lesz. Pár óra múlva szépen felébred. Indulás – mondta Mark.

Felnyitották az időgép ajtaját. Nesz hallatszott, odabent a padlón mocorgott valami.
– Nocsak, nocsak – rikkantotta Bob – felébredtek a vendégeink!
Kigyúltak a fények. A földön három fekete egyenruhás alak feküdt gúzsba kötve. A szájukon is kötés volt, így csak hümmögni tudtak. Bob lehajolt hozzájuk.
– Na, barátaim! Most aztán nyakig benne vagytok a pácban! Legközelebb kétszer is meggondoljátok, ha meg akarjátok ölni a Kis Jézust! Ja, bocs, elfelejtettem. Rohadtul nem lesz legközelebb!
Mark megragadta Bob vállát, mire az illemtudóan félrehúzódott. Közben Becky aktiválta a műszerfalat. Becsukódott az ajtó, az időgép falai pedig finoman rezegni kezdtek. Most Mark lépett közel a földön fekvőkhöz. A falakból erősödő elektromos zaj vegyült a hangjába.
– Letartóztatjuk Önöket időterrorizmus vádjával. A bizonyítékokat beszolgáltatjuk a bíróságnak és a tárgyalásra azonnal sor kerül, amint visszatértünk a mi korunkba. Addig is jogukban áll kussban maradni.
– Ja és szívesen levesszük a kötést a szájatokról, ha hajlandóak vagytok kórusban énekelni a Csendes éjt! – mondta gonoszul vigyorogva Bob, miközben forraltbort töltött magának és két társának egy termoszból – Boldog első karácsonyt, seggfejkéim!

©Kása Ferenc
2019

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2020-05-26 22:09 craz

craz képe

– A két idősebb újraszámolja juhokat. / a juhokat

Ha engem kérdeztek két szemtanú éppen elég lesz. / Ha engem kérdeztek, (akkor) két szemtanú éppen elég lesz.

Vágjunk bele. / Vágjunk bele!

Szélesen vigyorgott – kezdődhet a műsor? / Szélesen vigyorgott. – Kezdődhet a műsor?

Széttárta karjait, / karját (gondolom átlagos angyal, két kézzel)

most amikor már majdnem mindennel meg vagyunk! / igekötő, ejnye!

– Semmi baj. Nincsen semmi baj. – mondta a fiúnak arámi nyelven – Messze földről érkeztünk, / – Semmi baj. Nincsen semmi baj – mondta a fiúnak arámi nyelven. – Messze földről érkeztünk, Nézd át a párbeszédek központozását, ez már a második hiba.

Add be neki a feledésszérumot – mondta. / felszólítás!

Apró injekcióstűt vett elő táskájából és beadta az eszméletlen fiúnak. / így nem jó

Legközelebb kétszer is meggondoljátok, ha meg akarjátok ölni a Kis Jézust! / :D Jegenye Brúnó eredeti vezetékneve is Kis volt, nem Kiss ;)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

sze, 2020-06-03 11:26 Kasa Ferenc

Kasa Ferenc képe

Köszönöm a javításokat!

sze, 2020-06-03 17:37 Kentaur

Kentaur képe

Szörnyen sok a helyesírási hiba, bőven van még azon kívül is, amit Craz talált. Érdemes lenne rámozdulnod a visszaétérő hibákra, na meg a párbeszéd-központozásra, mert az is szinte minden alkalommal hibás. Kár, mert a történet amúgy olvasmányos lenne, ha nem is egy "nagy durranás".

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.