A tudás ára 2/2

Két hónapnyi kimaradás következett a naplóbejegyzésekben. Karina gyöngybetűi szálkásabbá, kevésbé gondosan formáltakká váltak, néhol kifutottak a margóra vagy a sorvezető alá. Úgy írt, mint aki nagyon siet, vagy fájdalmai vannak. Belelapozva láttam, hogy ez később egyre rosszabbodott. Összeszorult a torkom. Karina ekkor már komolyan beteg lehetett, talán kórházban, gyógyszerekkel teletömve írta ezeket a sorokat hozzám.
De én egyelőre képtelen voltam arra figyelni, amit írt. Nem érdekelt a felfedezése, sem pedig az, milyen szörnyűséget kell megtudnom. Csak az tudott érdekelni, hogy Karina nincs többé. És hogy szenvedett előtte, én pedig nem voltam mellette.
Tudtam, hogy ezek önző gondolatok, és csak magamat sajnáltam, amikor megint sírva fakadtam. De kellett egy kis idő, no meg egy pohárka konyak idegnyugtatónak, hogy legalább megpróbáljam kicsit másképp látni, és folytatni tudjam az olvasást.

„Drága Illi!
A mesterszak végén kezdtem el azon a mintán gondolkodni, ami nem nekem tűnt föl először a géniuszokkal kapcsolatban. Kétféle szabályszerűség kapcsolódik egybe – az a két momentum, ami minden kvantumfizikus számára egy és ugyanaz: a tér és az idő.
A zsenik gyakran találhatók egy helyen nagy számban. Eddig természetesnek vettük, hogy szellemi központok közelében megnő a számuk. Csak azt nem kérdezte senki, miért pont azok a (néha erre alkalmatlannak látszó) helyek lesznek szellemi központokká?
És itt az idő momentuma is, rögtön kétféleképpen: vannak kiugró periódusok, amikor a szellemi áttörések korszakát éljük. Ilyenkor akár többen is feltalálják ugyanazt, föllendül a művészet, a technológia. A szuper-érzékenyek persze meg is előzhetik a korukat. Most már kitalálhattad, hogy szerintem ennek a mezőnek a szabályos ciklusa áll a forradalmi időszakok mögött.
A másik idővel kapcsolatos dolog már kevésbé lelkesítő: annak ténye, hogy a zsenik ritkán hosszú életűek. Sokszor az átlagnál magasabb arányú korai halál, elmezavar, mentális, érzelmi és fizikai instabilitás jellemzi őket. Persze ennek egy része csak a megnövekedett stressz miatt van – ez a te szakterületed, hogy mitől még.
De ezt a faktort beleszámolva is jóval magasabb az arány, mint kellene. Mintha idő előtt elhasználódnának.”

Égett a szemem, de már sírni sem bírtam. Csak bámultam magam elé, és képtelennek éreztem magam a folytatásra. Legszívesebben azt is elfelejtettem volna, amit addig olvastam. De tudtam, hogy ez lehetetlen, soha többé nem gondolhatok ugyanúgy Karinára. És soha többé nem élhetem ugyanúgy tovább a saját kis életemet. Ezen a ponton ráébredtem, hogy miért álltak el a könnyeim. Sosem sírtam dühből.
Fölálltam, és addig járkáltam a kis lakásban körbe-körbe, míg csupasz lábam meg nem fájdult a padlón. Már éjfél is elmúlt, és azon gondolkoztam, hogy reggelre talán mindent más színben látnék, de mára igazán elég volt…
De nem bírtam becsapni magam, másnap találtam volna újabb kifogást, hogy miért ne olvassam tovább. Mindig is jó voltam a menekülésben. A kérdés az volt, szerettem-e Karinát annyira, hogy legalább a halála után meghallgassam, amit mondani akar nekem?
Sóhajtva visszaültem a fotelba.
„Idő!” – írta Karina három oldallal később. „Az energia-megmaradás törvénye egy általánosabb megmaradási elv része, amiben szerepet játszik az idő, és a tér három koordinátája: ez a négyesimpulzus. Ha a négyesimpulzus minden tagja egyensúlyban van, működik az energia-megmaradás törvénye. Megfordítva, ha kibillen az egyensúly, akkor az energia nem marad meg. Ha tehát egy olyan mezővel van dolgunk, amelyben megbomlik a téridő, akkor az energia elvész. De hová távozik? Sokat gondolkodtam ezen, és a szuperhúr-elmélet feltekeredett dimenziói lehetnek az egyetlen válasz. Talán emlékszel a beszélgetéseinkből ezekre az apró „extra” dimenziókra: valóban léteznek! Csak olyan parányiak, hogy kis számban észre sem vesszük őket vagy a hatásukat. Az a feltételezésem, hogy a téridő bizonyos pontjain megsűrűsödhetnek ezek a dimenziók, és erőteret vagy mezőt alkothatnak.
De mi történik azzal, aki nem csupán véletlenszerűen, alkalmilag tartózkodik ebben az erőtérben, hanem tudatosan keresi a megfelelő pontjait és alkalmas időpillanatait, a legsűrűbb részt: azt a teret, ahol nincs tér, és azt az időt, amikor nincs idő? Amikor elképzelhetetlen kicsi mértékben, de ezekben az extra-dimenziókban tartózkodik? Bizonyos mértékig tudom a választ, hiszen láthatom magamon. Ugyanakkor félek, hogy mi minden lehet még, amit nem is sejtek.
A Széchenyi téren valóban a kövekből árad ez a mező, és mint kutatásaim meggyőztek, ez minden esetben így működik, bár azt már megállapítottam, hogy nem a kőzet típusa a döntő, hanem inkább az elhelyezkedés. Hiába alakították át a teret nemrég, semmi nem változott.
Kezd meggyőződésemmé válni, hogy a régiek tudtak erről a mezőről. Sikerült megvizsgálnom a Stonehenge egy kis mintáját. Az egyiptomi piramisokból is könnyű volt egy darab követ szerezni, de a Húsvét szigeteki kőszobrok fogós feladat lesz. Néha persze vakvágányra futok, a vatikáni Szent Péter tér kövei például teljesen közönségesek.”

Zsongott a fejem, ahogy megpróbáltam Karina csapongó gondolatmenetét követni. Tényleg megfejtette a téridő titkát és megcáfolta az energia-megmaradás tételét is?
Nagyon gondosan újra elolvastam ezt a részt, és lassan valami mámoros, ugyanakkor jeges borzongás futott végig a gerincemen. Ilyen érzés lehet vad tigrist simogatni.
Már semmi pénzért nem hagytam volna abba az olvasást. Mohón továbblapoztam.

„A hatás természetesen nagyon gyenge, de így is több, mint amivel meg tudnánk birkózni. Amit egy ember, vagy akár egy társadalom el tud viselni. Legalábbis kezdem így látni. Az elmére gyakorolt hatás maradandó, ezt érezhetem magamon. Megváltoztatott. Éber álomban töltöm a mindennapjaim; hallucinációk, tévképzetek rabja lettem. Pontot tehetnék a legnagyobb tudományos vitákra, ugyanakkor képtelen lettem a normális éltre. Már nem értem, hogyan kell szeretni, sírni vagy nevetni. Elfelejtettem, mit kell felvenni egy munkaebédre. Nem zenét hallgatok, hanem matematikai képleteket. Az egészségi állapotom egyre romlik, és az orvosok nem tudják, mi lehet a baj. A kollégáim gyanakodva figyelnek. Abban sem vagyok biztos, hogy még összefüggően fogalmazok, csak remélni tudom, hogy megértesz, mert nem bírom elmagyarázni…
De már nem állhatok le. Mivé lennék a mező nélkül? Megmaradna az életem, ha feladnám a csodás tudományos karriert? Vagy már túl késő?
Úgy érzem, már nem tudnék másképp élni. De szembe kell néznem a következményekkel, a felfedezésem sorsával. Csak egy-két kollégám sejti, mit kutatok, de ez is elég volt ahhoz, hogy szárnyra kelljen a pletyka. Nemrég olyan szervezetek kerestek meg ajánlatukkal, amelyeknek a létezéséről sem tudtam. Egyelőre udvariasak, de ez nem fog így maradni, ha végképp elutasítom őket.
Akkor hibázok nagyobbat, ha eltitkolom, vagy ha megosztom? Mihez kezd majd az emberiség ilyen hatalommal és ilyen veszélyekkel?
Nem vagyok már ítélőképességem birtokában. Nem bírok dönteni. Félek a kollégáimtól, és elmartam magam mellől mindenki mást. Csak te maradtál meg nekem, de nyilván te sem vagy már ugyanaz, mint akinek én ismertelek. De senki máshoz nem fordulhatok, talán megteszed ezt nekem a barátságunk emlékére.”

Az egyre sürgetőbb éhség és szomjúság miatt kénytelen voltam kimenni, és állva bekapni pár falatot a konyhában, pedig a gyomrom remegett az izgatottságtól. Vagy talán a félelemtől, de leginkább mindkettőtől. Kezdtem felfogni Karina hagyatékának igazi súlyát. Ott van minden abban a kartondobozban! És ha jól sejtem, egyedül én tudok róla.
Magamba döntöttem egy pohár vizet is, és rohantam vissza a naplóhoz.

„Kifutok az időből, képletesen és szó szerint is” – folytatta Karina az utolsó teleírt lapon. „Hányszor kívánjuk: bárcsak megállna az idő! Ez a mező egy időutazás, az egyetlen lehetséges módon. Csakhogy még kis mértékben is rendkívül káros. Az idő gyermekei vagyunk, ez öl meg végül, de nélküle még csak el sem képzelhető az élet. Ha valaki egyszer teljesen kilépne a téridőből, abban a pillanatban megszűnne létezni. Legalábbis mint ember.
Az egyre sűrűbb és semmire sem jó kórházi kezelések legyengítenek. Ami a többit illeti, néha nem csak azt felejtem el, hol és mikor, de azt is, hogy ember vagyok. Az vagyok még? Remélem, nem fogalmazok túl zavarosan. Nincs már sok időm.
Drága kicsi Illi! Te kívülálló vagy, és az egyetlen, akiről biztosan tudom, hogy nem csak az esze, de a szíve is a helyén van.
Megkapod az összes ide kapcsolódó jegyzetemet. Minden mást megsemmisítettem, kitöröltem, ami csak kicsit is utal erre a kutatásomra. Végül is elbuktam, nem bírtam többet tenni. Kérlek, semmisítsd meg helyettem az összes jegyzetet!
Szeretettel, mindörökké a barátod
Karina”

– Miért tetted ezt velem, Karina?
A kérdés üresen hullik a szoba csöndjébe. Ez maradt nekem egykori legjobb barátnőm után: a tudás, és a vele járó felelősség nyomasztó terhe.
Mennyire bíztál és hittél bennem, jobban, mint én valaha is benned!
Hajnali kettő is elmúlt, de én már nem fogok aludni a könnyek éjszakáján. Azt várta tőlem, hogy majd én megteszem, amihez neki nem volt elég ereje. Van egy kis kandallóm, egy szál gyufa is elég lenne…
De én nem gyufát keresek, hanem a bőröndömet, miközben az életemen gondolkozom. Középszerű volt eddig, mint én magam.
Emlékszem egy rajzra a jegyzetekből, amit nem értettem, de most már tudom, hogy az új Széchenyi tér alaprajza volt. Piros kis ikszek voltak rajta bejelölve, és mellettük időpontok. Hely és idő. Bőven elérem a kora reggeli vonatot Pécsre.
A bőrönd kereke beakad a küszöbbe, de egy rántás, és kint vagyok a folyosón. Karina áll ott. A szemében téboly.
– Reméltem, hogy erősebb leszel, mint én voltam.
A szívem kihagy egy ütemet, nem bírok megszólalni, a jeges rémület szinte megfagyaszt.
– Nem, nem vagyok szellem – mondja Karina, miközben közelebb jön. – Nem haltam meg, és most már te sem fogsz. Soha.
Szédülök, a dolgok körülöttem remegni látszanak. Átlátok a lépcsőn, az alsó emelet egyre tisztábban dereng fel alóla.
– Ideát minden olyan más, majd meglátod – suttogja Karina, miközben a kezét nyújtja.
Végre feloldódik kicsit a görcsös rémület, a falig hátrálok, de nem érzem magam mögött. Félőrülten pillantok hátra: félig benne vagyok a falban!
– Hát nem ezt akartad, drága kicsi Illi? – vicsorog rám Karina.
Sikítva rúgom el magam, vissza a lakásba, a félrerúgott bőrönd pörögve csattan a parkettán. Mire a szobába érek, Karina már ott van, derékig áll ki a szőnyegből és emelkedik. Megbabonázva nézem, ahogy egyre több látszik belőle.
– Ha elégetted volna, most nem kéne ezt tennem – magyarázza szinte bocsánatkérően.
De a szeme mást mond. Ez itt nem az én Karinám, hanem egy őrült démon. Ösztönösen behunyom a szemem, nem bírom elviselni a látványát egykori barátnőm megcsúfolásának. De aztán erőt veszek magamon. Két lépéssel visszahátrálok a konyhába, egészen a nyitott ablakig. A kezem szilárd fát tapint, ahogy megmarkolom az ablakkeretet. Hála istennek szilárd. Az az izé még nincs elég közel, hogy átrántson magához abba szörnyű fél-létezésbe, melyből előjött.
– Ne makacskodj, Illi! – suhan felém, miközben a lába még mindig a padlóban van.
– Ne szólíts így! – kiáltom felé.
Aztán ugrom.

*
Az írásban alapként fellelhető négyesimpulzus, Noether-tétel, Határozatlansági elv, a Szuperhúr-elmélet extradimenziói, és Khun tudományos paradigmaváltása természetesen nem mondanak semmi olyasmit, hogy ezeknek bármi köze lenne vagy lehetne az energiamegmaradás vagy a téridő esetleges sérüléséhez. Ez a részlet csupán merő fikció, amiért valószínűleg nagylexikonnal vernének ki az összes természettudományi karról.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2016-03-26 07:21 Dana

Dana képe

Kenta, befejező adag. Remélem, mostanában feltöltött két új írásod azt jelzi, hogy kicsit több időd van ellátni minket, és hamarosan számíthatunk a következőre.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2016-03-26 09:37 Niszel

Szia!
Kedves Kentaur, én még gondolkodom kicsit, de ahogy ezt elnézem, már nem bánom, ha nem leszek kitűnő a suliban.:) Most már mégse kéne a kő.:)
Mondják, hogy a zsenit és az őrültet, csak egy hajszál választja el egymástól.
Egyenlőre ennyi jutott erről eszembe.

szo, 2016-03-26 13:38 Kentaur

Kentaur képe

Igazából ez csak egy lélegzetvételnyi szünet, amikor annyira volt időm, hogy egy már meglévő írást befejezzek és feltöltsek. Ami azt illeti, most jön a hajrá, szakdolgozat, nyelvvizsga, felvételi mesterszakra, államvizsga, diplomavédés...

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

szo, 2016-03-26 08:12 Roah

Roah képe

„De én egyelőre képtelen voltam arra figyelni, amit írt. Nem érdekelt a felfedezése, sem pedig az, milyen szörnyűséget kell megtudnom. Csak az tudott érdekelni, hogy Karina nincs többé. És hogy szenvedett előtte, én pedig nem voltam mellette.
Tudtam, hogy ezek önző gondolatok, és csak magamat sajnáltam, amikor megint sírva fakadtam. De kellett egy kis idő, no meg egy pohárka konyak idegnyugtatónak, hogy legalább megpróbáljam kicsit másképp látni, és folytatni tudjam az olvasást.”

Nem túl szép bekezdés.
De-de, tudott, tudtam, pedig-pedig, nah.
Egy szuszra javíthatod. ;)
(és itt, ebben, sok a „de”, alapjáraton.)

„Mintha idő előtt elhasználódnának.”

Egyszer, órákig beszélgettem erről Nővéremmel. Ő azt mondta: „Aki kíváncsi, hamar megöregszik” Négy szó – és mit is jelent? Hogy mivel a jár a tudás? Szerinte nincs erre ellenszer, szerintem meg van. Ez volt az eszmecserénk tárgya, anno. Szerinte minél többet ért, tud valaki a világ, és más világok működéséből, annál öregebb lesz, annál jobban „elhasználódik”. (Azt hiszem, Ő is ezt a szót használta annak idején.) Szerintem nem. Szerintem ezt kordában lehet tartani; hogy miként? Az idő segítségével. ;)

„Csak bámultam magam elé, és képtelennek éreztem magam a folytatásra.”

Mármint az olvasás folytatására. :)))

„saját kis életemet.”

„kis lakásban..”

Most majdnem tettem egy nem túl szalonképes megjegyzést az egyetemisták túlterheltségére…De volt úgy két másodperc előnyöm, szóval csak gondoltam egy cifrát – na jó, még picsa is volt benne azok számára, akik kipréselik belőled az utolsó csepp energiát, meg minden -, és nem írom le.
Kriszti, ne hajtsd szét magad! Tudom, hogy atomenergiával mész te is, ismerem az érzést, és oké, megéri, de valahogy próbálj meg pihenni, nem tudom, mikor, és mennyit, csak egy kicsivel többet. Nem, nem az írás minősége aggaszt, mert azt mondom, bár mindenkinek csak ennyi "hibája" lenne – ha nem lenne benne, egyébiránt, azt hinném, hogy valami ufó vagy -, és alig vártam már, hogy felkerüljön a novella, sőt, önző módon még több Kentaurt akarok – nem, nem szeretnék, akarok! -, a Karcolaton olvasni, mert i-m-á-d-o-m a novelláidat, csak több pihenést varázsolnék neked. Csak egy kicsivel többet.

„De a szeme mást mond. Ez itt nem az én Karinám, hanem egy őrült démon.”

Uramisten! Ez...ez…

Közben próbálok magamhoz térni, ez a befejezés, hát…ez…

Hűséges olvasódként, kérdezhetek valamit? Ezúttal nem a tematika tudományos feléről, hanem az emberi oldaláról?
..hogy a tudás, egyeseknél, miért fordul át gonoszságba, őrületbe? Hogy ...igenis egy éles agy is lehet szív alakú, és...harcos, és edzett, nem törvényszerű, hogy egy briliáns elme szörnnyé változzon. Miért? Mert ismerek olyat, aki nem így működik.
Aztán ott van a másik dolog, az, hogy miért van az a tévhit, hogy a jószívű ember már hülye is? És az okos gonosz? Nem biztos, hogy jól fejeztem ki magam, ne haragudj, csak az a mondatod, az...hihetetlenül telitalálat, bennem (!), ez itt, a végén, még mindig visszhangzik a fejemben:

„De a szeme mást mond. Ez itt nem az én Karinám, hanem egy őrült démon.”

Hm.
Ismersz. Azt hiszem, én nem ugrottam volna ki. Simán leállok, és gondolkodás nélkül harcolok vele; az ellen, aki elvette a..aki elvette. Mindhalálig csatáztam volna, ha darabokban végzem, akkor is.

Szerettem a mű szenvedélyét, hangulatát, annyira szeretem, hogy a tudományt olyan egyedien ábrázolod, hogy igenis van bennük szív, van ennek a novellának egy akkora szíve, hogy végig dobolt a fülemben, éreztem az összes dobbanását, jaj, bakker, csontig.

Azt hiszem, megérte várni a...
Megérte, Kriszti, megérte! ;)

Szívből gratulálok! .)))

https://www.youtube.com/watch?v=2M30DAUvfvI

A novellád/novelláid az egyik bizonyítéka annak, hogy egy briliáns elme igenis lehet szív alakú!

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2016-03-26 13:54 Kentaur

Kentaur képe

Nehéz kérdést tettél fel, Roah.
Először is én nem hiszek a tiszta gonoszságban, a gonoszság egyszerűen csak a jótól való eltávolodás. Nagyon elvinni a jótól pedig az igazán magukkal ragadó dolgok tudnak, ilyen például a zsenialitás és a hatalom.
Ha arra van hatalmad, hogy adsz a koldusnak vagy nem adsz a koldusnak, akkor ha nem adsz, nem távolodtál el a jótól nagyon. De ha arra van hatalmad, hogy talán tömegpusztító fegyvert adsz az emberiség kezébe, az mindjárt más. És mit szólnál mondjuk ahhoz, ha egyfolytában látnád az elektromosságot? Mindenhol, a legkisebbet is? Ha te látnál valami olyasmit, ami nem arra rendeltetett, hogy lássák? Ha rájönnél valamire, ami örökre megváltoztatná világunk alapjait?
Én úgy gondolom, az ilyesmibe nagyon könnyű beleőrülni. Nem gonoszság ez, egyszerűen van az a fokú extázisa a zseninek, amikor már nem nő és férfi, de még csak nem is ember. És ha valaki elveszti az emberségét, mi azt hívjuk gonosznak, mert félelmetes, mert más, mert közönyös, mert idegen, nem emberi, céljai érthetetlenek, és könnyen szem elől téveszti azokat a dolgokat, amiket mi értéknek tekintünk. Aki már belenézett egy vakító fénybe, az már vak a gyertyalángra. Ha nem lenne mellettem valaki, aki állandóan maximumon tartja a szívem lángját is, akkor nem vagyok benne biztos, hogy én nem hajolnék erre. Persze ha zseni lennék. :D

Pihenni majd nyáron, és adná az ég, hogy ne tovább! Az ugyanis azt jelentené, hogy nem sikerült a nyelvvizsga és emiatt nem tudtam menni tovább mesterszakra, ami a lényeg lenne, amiért három éve dolgozom.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

szo, 2016-03-26 14:20 Niszel

Szia!
Sok sikert, és erőt a hajrához. Egyszer majd csak túl leszel rajta.

h, 2016-04-04 19:32 Roah

Roah képe

Hm - gondolkodtam ezen, Kenta.
Azt hittem, tudod, hogy a Biblia...tudod, hogy ilyesmi oka van ennek a jelenségnek. Az alma esete. A tudás almájának balhéja, hogy ezért kötik össze a tudást a gonoszsággal.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2016-04-05 09:32 Kentaur

Kentaur képe

Ebben is lehet valami, egyféle keresztény hagyománynak mondható ez a szemszög, hogy az ártatlanság tudatlanságot is jelent, és a tudás bűn, bűn firtatni a teremtés és a világ titkait, és az együgyűeké a mennyek országa. De ez is ered valahonnan. Ha valaki olyan dolgokra képes, amiket mi nem értünk, az nagyon félelmetes, hovatovább úgy tűnhet, hogy csodát tesz, ami hagyományosan nem az ember reszortja, ezzel túllépte a "hatáskörét", olyan dolgokba ártotta magát, melyek nem embernek valóak. Így tekinthetett az ősember arra, aki tüzet tudott csinálni, később pedig "ha az embernek repülnie kéne, Isten adott volna szárnyakat"-szemléletben jelentkezett, és még ma is létező és roppant veszélyes dolog. Azért tűnik föl a világunkban időnként újra a pestis, kanyaró és tüdővész, mert mindig vannak olyan csoportok, akik nem oltatják be a gyerekeiket mondván, hogy élet és halál ura Isten, nem a tudomány. Sőt, a tudomány és technológia egyenesen az ördög csábítása és megront. Ott vannak pl. az amisok. Felénk ez ritkább, de azért itt is erősen dívik a múltba-révedő nosztalgia, hogy bezzeg régen mennyivel jobb volt a világ. Csak abba nem gondol bele, hogy 80%-os eséllyel abban a világban ő meghalt volna mint a másik öt-hat testvére gyermekágyi lázban, torokgyíkban vagy egyszerű vérmérgezésben. Már persze ha az anyja megéri a megszülését, és nem hal bele hamarabb az egyik terhességi komplikációba.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

v, 2016-03-27 13:30 Sednol

Sednol képe

Az egész olvastatta magát, de a vége nem tetszett.
Ha már meg kell halni, akkor nálam a kíváncsiság győzne.
Feltűnt valami, és arra kérlek, tégy igazságot.
E/1-ben mesélsz, és kiugrasz a végén.
Azért tudtad elmesélni, mert magasan laksz, és Karina csak elkapott, vagy alacsonyan laksz, és sikerült elmenekülnöd?

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

h, 2016-03-28 09:39 Kentaur

Kentaur képe

Én nem hiszek abban az írói babonában, hogy a karakter nem mondhatja el E/1-ben, ha meghal a végén. Az már tényleg abszurd lenne, ha elmesélné, mi történik vele utána, (bár ilyenem is van, ahol egy szellem mesél) de az ugrás pillanatáig jelen időben (vagy akár nem abban) még elmesélheti, mert az most történik. Ugyanúgy, ahogy bárki elmesél bármilyen sztorit a múltjából vagy a jelenéből, pedig meg fog halni (öt másodperc múlva vagy ötven év múlva). Sajnos nem vagyunk örök életűek. :-D
Ha múltidőben beszélne a saját haláláról, na, az tényleg magyarázatra szorulna, ilyen az a sztorim, ahol egy szellem meséli el az életét és halálát, másképp azért jogosan bajos. Sőt, olyanom is van, ahol elmeséli valaki múltidőben, hogy most fog meghalni, és elképzeli, milyen lesz, ha a testére rátalálnak.
Egy kis tapasztalattal ezt minden író félkézzel megoldja, ne higgy a "tilos" kezdetű szabályokban feltétel nélkül. ;-)
Nem az E/1 tilos ilyenkor, csak nem kezdőknek való a megoldása, de van neki egy pár.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

h, 2016-03-28 10:05 bupber 81-Szomb...

Nem tudom, te mit értesz az írói babona megnevezés alatt, de én olyasmikre gondolok, amik engem zavarnak, és úgy vélem, hogy csak most születtek, mióta nyolcvanezer tollvonszolgató ossza véleményét a világhálón.
Persze, hogy E/1-ben is meghalhat a narrátor a végén. Nem tom, nekem egyszerűnek tűnik, nem akkor meséli, mikor már halott, mert közben telik az idő. Amit az első oldalon olvastam E/1-ben az már eltelt mire a huszadik oldalra jutok. Nem így van?

h, 2016-03-28 18:50 Kentaur

Kentaur képe

Nem kell túlbonyolítani ezt, egyszerűen amikor ugrott, akkor még élt, és gondolhatta, "mondhatta", hogy "aztán ugrom". Ebből a szempontból a legegyszerűbb időkezelést választottam, a múlt múltidőben van, a jelen meg jelenidőben. Az írás kompletten meg egy örök olvasási időben.
Az E/1-eket szinte mindig meg lehetne különben kérdőjelezni ezzel a logikával, mert a szerepelők ritkán írók, és ha nem azok, akkor hogy írták le a történetüket? És miért? És hogy került egy másik ember neve alá? :-D

(A legdurvább ilyen "írósulis" babonáról már biztos meséltem, szegénykém nem bírta értelmezni a narrátort, azaz az E/3-at, "szemszögváltás"-nak hitte, nem lehetett neki elmagyarázni, hiába idéztem Kosztolányi kihagyásos narrációját, inkább az írósulinak hitt.)

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

h, 2016-03-28 10:08 Niszel

Úgy értelmeztem, mintha Karina visszahozta volna.
Azonban, a "halott" lány nem halt meg, más idősíkba lépett.( vagy esetleg tévesen értelmeztem?)

h, 2016-03-28 19:00 Sednol

Sednol képe

Beletrafáltál.
Pontosan erre voltam kíváncsi. :D

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

p, 2016-04-01 20:44 Kyle

Elolvastam napokkal ezelőtt az írásod, érleltem magamban, végül úgy döntöttem, hogy elmondom, mit gondolok. Nem biztos, hogy a segítségedre lesz, de inkább nehogy azt hidd, hogy kevesen olvasnak! ;)

Rengetegszer hallani, hogy a Kentauros írásoknak van egy sajátos varázsa, olyan töltete, amit csak te vagy képes nyújtani az olvasóknak. Na most, ha valaki e novella kapcsán először találkozik a munkásságoddal, akkor szerintem nagyokat pisloghat, hogy miről beszélnek a többiek. És ezt azért mondom, mert a te szinteden szerintem az már nem meglepő, ha írástechnikailag jó történetet raksz össze, egy bizonyos szintnél már a kreativitással lehet szerintem kitűnni - és én most pont ezt hiányoltam a legjobban.

Pedig érdekes ötletet vetettél fel, vajon a tudás megront-e. (Nekem legalábbis ezt üzented az írásoddal.) Lehet érdemesebb lett volna, ha hangsúlyosabban jeleníted meg ezt a témát.

Ennyit tudtam hozzátenni, hátha. ;)

p, 2016-04-01 21:38 Kentaur

Kentaur képe

A kreativitásom nagy részét most leszívták sajna. :-(
Remélem, következőleg valami sokkal "Kentásabbat" olvashatsz tőlem, ha csökken rajtam a nyomás végre.
De nagyon köszönöm a véleményt, amiben sajna igazat is kell adjak. Sőt, elmondom, hogy volt ez rosszabb is, ritkán kérek véleményt mielőtt kirakom, de ennél pl. megtettem, és a vége teljesen át lett írva.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

h, 2016-04-04 19:38 Roah

Roah képe

Nem értek egyet.

Hát milyen ötlet van benne? Milyen karakter-ábrázolás? Úgy ismertem meg egy lányt, hogy ott sincs. A barátnők kapcsolata egy nyitott...napló? Még az emóció is ott lüktet benne, nálam ez a novella szíve.

A tér, és az egész ötlet, hát mekkora? Mi ez, ha nem kreatívság?

Üzenet? Ott van az is.

Kentás írásnak tartom a javából - fáradt, de Kentás!

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2016-04-12 06:33 Niszel

Szerintem is, jo kis iras ez. Maig motoszkal a fejemben.
( elnezest, a telefonomban nincs ekezetes betu)

h, 2016-04-11 19:24 craz

craz képe

Jó volt. ;)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."