Egy átlagos nap Esőpoliszban

1997. május 12.
A RetinaBook ébresztett, és rögtön megbántam, hogy kidobtam a régi jó rádiós ébresztőórámat. Rohadtul kellemetlen, amikor egy szemedbe épített kütyü mondja meg, mikor kell felkelned. A reklámban azt mondták, bizsergető, jóleső érzés lesz. Azt mondták, a RetinaBookkal jól indul a hétfő. Ja, úgyhogy a kapitalizmus megint átbaszott.
Amikor kidörzsöltem a szememből a szúró fájdalmat, és egy határozott ordítással ráparancsoltam a szoftvert kezelő mesterséges intelligenciára, hogy kussoljon el végre, megfordultam az ágyon, és szembetaláltam magam a csajjal. Dögös, tökéletes alakú japán lány volt, körülbelül húsznak nézett ki, a haja koromfekete, a szája vérvörös, a szeme mandulavágású. Nem mosolyogtam rá, csak beletúrtam a hajába, morzsolgattam a szálakat. Próbáltam felidézni, milyen tapintású egy igazi nő haja. Aztán kivertem a fejemből az improduktív képzelgést, és megszólítottam:
– Akahana! Ébresztő!
A lány szemhéja pontosan olyan lassan nyílt, mint egy hús-vér emberé, amikor próbál hozzászokni a fényhez.
– Akahana RX-7 szexdroid aktiválva – mondta halk, de ellentmondást nem tűrő, gépies hangon. Éjszaka egyáltalán nem így beszélt.
Kimászott az ágyból, pillanatok alatt magára növesztette lenge ruháját – a bőre alól jött ki, amit mindig is bizarrnak tartottam –, és elköszönt:
– Viszontlátásra, Csongor Dvořák! A szolgáltatás árát a Sekkusu Meido levonta a számlájáról. Köszönjük, hogy a Sekkusu Meidót választotta!
– Hát igazán nincs mit.
A csaj hirtelen összehajtogatta magát – az arca kisimulva átrendeződött, a végtagjai morbid módon kicsavarodtak, majd az egész teste drónszerűvé lényegült –, és simán kirepült a nyitott ablakon. Arra gondoltam, talán nem kellene nyitva hagynom éjszakára, bármennyire is meleg van. Ha a szexdroidok ilyen könnyen kirepülnek, valami akár be is repülhet.
Egyszer csak elfogott a magány torokszorító érzése, úgyhogy elindítottam a Today című Smashing Pumpkins számot a RetinaBook zenelejátszóján, és beléptem a zuhany alá. Le kellett mosnom magamról a hétvége mocskát, aztán amikor azzal végeztem, leugrottam a közeli szendvicseshez reggelizni. Nem sokan engedhették meg maguknak, hogy helyben, ráérősen elfogyasszák a szendvicsüket, aznap is egyedül falatoztam. Én tényleg ráértem, és még meg is fizettek annyira, hogy tisztességesen eltartsam magam. Hiszen néha még a szexdroid is belefért.
Nagyjából fél kilenckor nyitottam ki az irodám ajtaját, fejemen jól megszokott golfsapkámmal, amit egész évben hordtam. A tízemeletes, öreg kis épület autóval körülbelül tíz percre volt a lakásomtól. Még az én olcsó tragacsommal is, ami átalakítva sem tudott volna úgy lebegni, mint például a Toyota legújabb automata pilótával ellátott suhanója. Ja, mi itt a Magyar Negyedben csak suhanónak hívtuk ezeket a modern járgányokat. Egyetlen magyart ismertem, akinek volt suhanója, de őt kibelezték a Geci Patkányok. Aha, az a mocskos bűnbanda tényleg így hívja magát. Nem véletlenül van szükség a zsaruk mellett különleges szintű magánnyomozókra is. Igen, ez egy foglalkozás, amit én is űzök. Azonkívül, hogy haikukat írok egy irodalmi magazinnak, és dekoratív kis drótfákat készítek megrendelésre. Ezek azok a dolgok, amiket a halálomig űzni fogok.
1997-re odáig jutott a városállam, hogy a magánkopók munkája sokkal veszélyesebb lett, mint a rendőröké. Mi nem paktáltunk le a maffiákkal – inkább úgy mondanám, átvertük őket –, és nem futamodtunk meg, ha szorult a hurok. Mi nem bírtuk nézni, ha a kollégáink kenőpénzeket fogadtak el, vagy ha drogokkal üzleteltek. Nekünk nem is voltak kollégáink. Szóval egyáltalán nem döntöttem rosszul, amikor otthagytam a japán központú Sūpā Shīrudo, – sokunknak röviden csak SūShī – főkapitányságát. Azok a srácok teljesen elkurvultak.
Mégis azt hiszem, Rainpolis – vagy, ahogy mi magyarok hívtuk, Esőpolisz – minden népe próbált valamit hozzátenni a városállam gyarapodásához és fejlődéséhez. Rainpolis minden népe előállított valamit, tökéletes mintapéldányai voltunk a kapitalizmus teremtményeinek, bár azt is hozzá kell tenni, a külvilágtól szinte hermetikusan elzártak minket. Vagy mondjam úgy, hogy a külvilág zárta el magát tőlünk?
Ha engem kérdezne valaki Rainpolis történelméről, elmondanám a száraz igazságot, amit régóta ugyanúgy ismerek: Minden a második világháború után, 1946-ban kezdődött Michigan állam Alsó-félszigetének teljes átalakításával. Tudósok válogatott csoportja létre akart hozni egy kísérleti városállamot, az aktuális amcsi kormány pedig támogatta őket ebben, mert úgy vélték, itt az idő legalább egy kisebb földszeleten megvalósítani a világbéke-hívők álmát. Tehát Michigan déli része teljesen átalakult, és megszületett Rainbow-polis, a szipi-szupi boldogság vattacukros városállama. Az egész világ ünnepelte születését, mindenki egy békés, liberális kis birodalmat remélt tőle, ahol az amerikaiak összeférnek a kínaiakkal, az oroszokkal, a szovjet államokkal, a japánokkal stb. Persze a dolgok tökre nem a terv szerint alakultak. Még az időjárást is elbaszták mesterséges machinációjukkal, amikor azt hitték, ők csak tisztítják a levegőt. Aztán beköltözött a városba a gengsztervilág, a maffia, a bűnözés, a rasszizmus, a folytonos vitatkozás. Elvették tőle a nevét, így lett belőle Rainpolis, és határait azóta is szigorúan őrzik.
Én meg beleszülettem ebbe a szarba. Nekem mindenki elhiheti, a Magyar Negyed az egyik legelbaszottabb környék a metropoliszban.
Ezért valahányszor arra gondoltam, milyen lehetett volna az én Esőpoliszom, ha az emberek tartják magukat az eredeti tervhez, mindig dühbe gurultam. Ugyanígy ingerült lettem a neonreklámok vakulása közben is, amikor a lakásom és az irodám között hasítottam százkilencvennel, mint valami vandál, pedig a kocsim ennél a sebességnél már fel is mondhatta volna a szolgálatot. A felhőkarcolókra kihelyezett villódzó neonfelületek errefelé többnyire olyan kínai, japán és magyar termékeket reklámoztak, amikre rohadtul nem volt szükségem, nem is tudtam megvenni őket, vagy ha mégis, hát az tényleg pazarlás lett volna.
Az irodámban ülve persze nem agyaltam olyan hülye dolgokon, mint a kapitalizmus vagy Rainpolis történelme. Megírtam pár haikut a felújított Royal 200-as írógépemen, majd a RetinaBookkal beszkenneltem a papírlapot, és elküldtem e-mailben a szerkesztőmnek.
Erre a haikumra különösen büszke voltam:

Zúgó halál fúj,
Átmossa az életet
Városunk mélyén.

Utána nekiálltam egy drótfának, amit lila kövekkel akartam díszíteni, hogy majd egy csinos hölgy megvegye magának vagy a barátnőjének, amikor megszólalt a kaputelefon.
Az irodaházban majdnem teljeskörűen működött a Sūpā Shīrudo saját kamera- és kiberbiztonsági rendszere, ami minden felvételt hozzájuk továbbított. Azért csak majdnem, mert én a Csikós Csapat nevű magyar-roma védelmi egységgel dolgoztam együtt. Miután megkötöttük a szerződést, voltak olyan aranyosak, hogy feltűnés nélkül kivezessék a hálózatomat a SūShī pofátlan, perverz rendszeréből. – Válassza a Csikós Csapatot, és vége a kukkolásnak! – hirdették a RetinaBook egyik sötét zugában, amit csak a kiváltságos meghívottak láthattak. A Deep Web persze nem csak a Magyar Negyedben virágzott, de a fő felhasználói közé tartoztunk.
Szóval megszólalt a kaputelefon, és a RetinaBook rögtön jelzést adott az agyamnak. A szemem kivetítette elém a képet, amit a bejárati ajtó fölé szerelt kamera mutatott: egy gyönyörű, vörös hajú nő állt ott pink blúzban, és rémült tekintettel nézett körbe, mint aki attól fél, hogy valaki megláthatja.
– Jó napot! – szóltam bele a RetinaBook beépített mikrofonjába. – Csongor Dvořák, különleges szintű magánnyomozó irodája. Miben segíthetek?
– Kérem… engedjen be! – felelte el-elcsukló, megtört hangon, és a mellkasa fölött összeszorította az öklét, mintha ezzel elfojthatná szíve zakatolását. – Na-nagyon fo-fontos.
Nem hezitáltam, megböktem a nyitás ikont az arcom elé kivetített képen, és a lány azonnal be is surrant a lépcsőházba. Sajnos be kell ismernem, a csinos nők a gyengéim, pláne, ha ennyire gyámoltalannak tűnnek, vagy csak igéző a tekintetük. Emiatt persze túl gyakran megjártam velük. A Magyar Negyed hölgyei többnyire kifejezetten kemények, harciasak, olykor sokkal rafináltabb túlélők, mint a férfiak. Ritka és örömteli esemény, ha egy gyengébb, sebezhetőbb nő jelenik meg az ajtóban; sosem bírok neki ellenállni.
Kimentem elé a lépcsőházba, és nagyon finoman betessékeltem az irodámba, ahol leültettem az antik – hatású – dolgozóasztalom elé. Félszegen helyezkedett el a fotelban, keresztbe tette a szoknyájából kivillanó formás lábát, és lassan felemelte a fejét. Acélkék szeme természetellenesen szép volt.
Megköszörültem a torkom, mert különben nem bírtam volna megszólalni.
– Mint említettem, Csongor Dvořák vagyok. Miben segíthetek?
Míg én összekulcsoltam az ujjaimat az asztalon, a nő feszélyezetten az ajkába harapott, mintha az egy piros alma lenne, és gondolkodva nézett körül az irodában. A jobb sarokban lévő kamerán egy pillanatra megakadt a tekintete.
– Csak akkor nézem vissza a felvételt, ha az segít a nyomozásban – magyaráztam meg.
– Értem – biccentett felém, majd vett egy nagy levegőt, és végre elkezdte. – Krisztina vagyok. Ha nem muszáj, a vezetéknevemet nem árulnám el, de azt tudnia kell, hogy tehetős családból származom, és jól meg fogom fizetni, ha elvégzi a feladatot.
Hadarva beszélt, amitől egy-egy szónál összeakadt a nyelve, és ettől csak még esetlenebbnek látszott, hiába jött a kecsegtető gazdagságával.
– Nem kell a teljes neve. De annak örülnék, ha előre fizetne egy kis jelképes összeget. Én így dolgozom, nem mondták magának?
– Ha… ha elvégzi a feladatot, többet kap, mint valaha.
– És mégis mennyi lenne az?
A nő úgy sóhajtott fel, mint akire az egész világ súlya rászakadt. Arra gondoltam, talán lehet, hogy pont így történt.
– Ötszázezer poliszkredit. A számlájára utalom, amint megölte azokat, akik… akik megtámadtak.
Amilyen gyorsan csak tudtam, komor ábrázatot öltöttem magamra, nehogy megsejtse fokozódó izgatottságomat. Nem akartam, hogy tudja, milyen sok pénz ez nekem, bár valószínűleg így is tisztában volt vele. Valahonnan ismert, tudott rólam olyan dolgokat, amiket csak kevesen tudtak. Ez máris más fényben tüntette fel. Innentől kezdve nyilvánvaló volt, hogy valami olyasmit vár tőlem, ami nemcsak illegális, hanem egyenesen életveszélyes.
– A Tűzturul nevű bandáról van szó. Éppen egy moziból tartottam hazafelé, és levágtam az utat egy sikátornál. Eszembe sem jutott, hogy ez mennyire veszélyes. Egyszer csak egy fickó elkapta a karom, magához szorított, és aztán jött a két csatlósa is. Mindhárman megerőszakoltak. Mindhárman. És láttam a jelüket a karjukra tetoválva. Egészen tisztán láttam.
Megtámasztottam borostás államat az összekulcsolt kezemmel, és mélyen Krisztina szemébe néztem. Az ember szeme tényleg sok mindent elárul.
– És magának komolyan eszébe sem jutott, hogy tilos egyedül sikátorokban sétálgatni? Kérem, ne sértődjön meg, hogy ilyet mondok, de ez egy ordas nagy klisé! Sosem értettem a filmekben sem, miért megy végig egy sikátoron egy magányos, gyönyörű nő az éjszaka kellős közepén.
– De hiszen elmondtam. Én csak lerövidítettem az utat, mert… mert mielőbb haza akartam érni. És különben is közel lakom a mozihoz. De most nem ez a lényeg, Dvořák nyomozó! Nem tudja, milyen iszonyú bűn ez egy nő ellen? Nem hagyhatom, hogy megússzák! Eddig valahogy eltűrtem a Tűzturult, a tetteiket. Még azokat az alkalmakat is, amikor megkárosították a szüleimet. Maga is jól tudja, milyen piszkos kis ügyleteik vannak a rendőrséggel, a Sūpā Shīrudóval.
Bizony, jól tudtam. A Tűzturul teljesítményfokozókat, drogokat gyártott a SūShī kommandós egységének, amiért cserébe ők békén hagyták a bandát. Ha bármilyen feljelentés, panasz érkezett rájuk, valahogy mindig eltussolták az ügyet. Ezért mindenki hozzám jött, ha meggyűlt a baja a neonáci Tűzturullal. Mint most ez a Krisztina, aki irtó gazdagnak mondja magát. Tudtam, hogy nem szabadna elfogadnom az ajánlatát, nem kellene elvégeznem a feladatot busás előleg hiányában. Nem csak azért, mert a különleges szintű magánnyomozók így dolgoznak.
– Maga megölte a vezérük öccsét! – folytatta a nő, és a szeme megtelt reménnyel. – Maga tudja, hogyan harcoljon velük! Mindig is gyűlölték, mert maga rendet tud tartani a környéken!
Sóhajtottam, és felnéztem a repedezett mennyezetre. Azért is gyűlöltek, mert „nem tiszta a vérem”, ahogy mondani szokták. Az apám apai ágon cseh, de valójában nem ez volt a bajuk vele, hanem az, hogy egy ellenséges cseh motoros banda tagja volt, amíg ki nem nyírták. Talán azt hitték, az apám halálát bosszulom meg a folytonos csesztetésükkel, de tévedtek. Én tényleg csak azért nyirbáltam a bandát, mert rohadt sokan béreltek fel ellenük.
– Jól van – emeltem fel mindkét kezem, mintha védekeznem kellene. Tulajdonképpen éppen eleget hallottam. – Küldje át a sikátor GPS adatait a RetinaBookomra! Ha jól sejtem, gyakran lebzselnek ott, olyan fiatal nőkre várva, mint magácska.
Krisztina némán, szófogadóan bólintott, és megnyitotta a RetinaBookját. Egymás szemébe néztünk a szoftveren keresztül, és addig így maradtunk, amíg át nem jöttek az adatok.
Aztán megnyitottam a térképet, és rácsatlakoztam a SūShī belső rendszerére, hogy visszanézhessem a sikátorban készült kamerafelvételeket. Pontosan az történt, amire számítottam, mégis elismerően csettintettem, mert még mindig lenyűgözött a leleményességük.
– Hm, leárnyékolták a felvételeket, Krisztina. Nem látszik semmi, csak a nagy sötétség.
A nő vállat vont, és zavartan vörös hajzuhatagába túrt.
– Hát persze. Biztosan számítanak rá, hogy az áldozataik magához menekülnek, és tudják, hogy maga hozzáfér Rainpolis kamerahálózatához.
Bólintottam egyet, mire Krisztina felállt a fotelból, és elindult az ajtó felé. Nem mentem utána, mert ez az egész klisés, sablonos sztori igazán furcsa volt, és agyalnom kellett rajta. Hagytam, hogy elmenjen, és ezzel már bele is egyeztem, hogy végrehajtom a megbízást.
– Ne feledje, ötszázezer poliszkredit! – nézett rám felhős tekintettel, mielőtt távozott.
Az ebédig még lett volna időm befejezni a drótfát, de inkább úgy döntöttem, hogy újra meg újra lejátszom magamnak a beszélgetésünket. Minden kis részletre kíváncsi voltam, minden apró jelet meg kellett vizsgálnom. Majd ezután újra elővettem a Tűzturullal kapcsolatos ügyeimet, és kicsit kutatgattam a híres Krisztinák után, bár nem találtam senkit, aki hasonlítana az ügyfelemre.
Fél kettő körül leugrottam a közeli gyrososhoz egy bőségesen megpakolt gyros tálért, és elcseverésztem a tulajjal, akinek a családja még 1960-ban jött át Törökországból, hogy megtapasztalja a szabad, független városállamot, amiről olyan sok szépet hallottak. Szegény Kadir, ő már úgy nőtt fel, hogy igazán csak a régi álmok szöges ellentétét látta. Szerencsére mégis felülemelkedett a poklon, kikerült a gettóból, ahol gyerekkorában lakott, és megalapította a Magyar Negyed legjobb gyros és kebab bárját.
– Mondd csak, ma is elkapsz pár rosszfiút? – kérdezte vigyorogva, miután jóllakottan megtörölgettem a számat egy szalvétával. – Vagy csak kukkolnod kell, mint amikor annak a producernek a feleségét követted, aki megcsalta a férjét egy testépítővel?
– Előbbi – kacsintottam rá, majd átküldtem neki a pénzt a borravalóval együtt.
Még a barátaimnak sem szerettem részletesen beszámolni a legdurvább ügyeimről, ezért gyorsan leléptem, mielőtt Kadir faggatózni kezdett volna.
Be kellett ugranom a Csikós Csapat magyar-roma védelmi egység fegyverboltjába, hogy felkészüljek az esti összecsapásra. Nemcsak reméltem, hogy ott lesznek, amikor körülnézek a sikátorban, hanem maximálisan biztos is voltam benne. Ahogy azt is tudtam, hogy számítanak rám, és durva meglepetéssel készülnek az érkezésemre. Végezni akarnak velem, és szeretnének biztosra menni. Igazi lúzerek vannak ott a Tűzturulban, fogalmuk sincs, kivel állnak szemben, pedig már kiismerhettek volna a hosszú, küzdelmes évek alatt.
Szóval bepattantam a járgányomba, és végsebességre kapcsoltam. A Csikós Csapat többnyire olyan exkatonákból és exrendőrökből állt, mint amilyen én is vagyok, de soraik között tudhattak egy-két anarchista utcai harcost is, akik különféle bandákból kerültek ki, vagy csak elegük lett abból, hogy egyedül kell helytállniuk a gettóban.
A fegyverbolt pontosan a roma gettó határán állt, oda ment mindenki, aki spéci eszközökre vágyott, méghozzá viszonylag olcsón, de természetesen illegálisan.
Miután leparkoltam a szeméttel teli járda mellett, és meggyőződtem róla, hogy az autóba épített különleges védelmi rendszerem aktiválta magát, beléptem a csilingelő ajtón.
Bogdán Robi széles vigyorral az arcán fogadott, és a pulton áthajolva magához ölelt, mintha a legkedvesebb rokona lennék. Mindig is ilyen túláradóan kedves volt hozzám, barátjának tartott, és minden alkalommal felhívott, amikor valami olyan fegyver érkezett hozzá, amiről tudta, hogy tetszene.
– Tesókám, há’ de jó, hogy jöttél! – veregette meg a hátamat. Olaj-, fokhagyma- és porszaga volt. Mármint az erős testszag mellett. – Egy csomó finomság érkezett, a csapat ezúttal mindent beleadott, öregem! Módosítottak egy rakás gépkarabélyt, rakétavetőt, taposóaknát, gránátvetőt, sokkolót…
– Oké-oké, haver, csak nyugi! – nevettem rá, aztán nagy nehezen kibújtam bűzös öleléséből. – Nekem most valami olyasmi kell, ami militarizált droidok ellen is jó. De tényleg nagyon jó legyen! Egy karcolást sem akarok látni a testemen!
– Áh, szóval páncél is kell? Azt a kurva mindenit! – Robi a derekára tette a kezét, és fejcsóválva méregetett. – Há’ már megint mi a szart vállaltál be, tesó?
– A szokásost, csak most kicsit durvábban.
Robi rácsapott a pultra, majd óriásit kurjantva rászólt a beosztottjaira, hogy szedjék össze magukat, és mutassák meg nekem a legmenőbb droidbiztos páncélt és a legjobb fémvágó katanát.
– Tudsz bánni vele? – kérdezte Robi, miután kihozták elém az utóbbit.
– Régen kendóztam – vontam vállat.
Sosem kérkedtem a harctudásommal, mert el akartam hitetni az ellenségeimmel, hogy jelentéktelen vagyok, és nem érdemes különösebben foglalkozni velem. Ehhez még akkor is tartottam magam, amikor már bizonyos körökben kifejezetten veszélyesnek tartottak. A Tűzturul például vérdíjat is kitűzhetett a fejemre, ha ennyire elszántan ki akartak nyírni.
Miután otthagytam a Csikós Csapat fegyverboltját, tettem pár felesleges kört a kocsimmal, miközben Smashing Pumpkinst hallgattam, és Rainpolison meg az életemen gondolkoztam. Közben el is eredt az eső, méghozzá igazán tisztességesen, mert ez méltó az én drága Esőpoliszomhoz. Sosem éltem Magyarországon, se Csehországban, mindig is ez volt az én hazám. A Japán Negyedben tanultam, mert apám minden spórolt pénzét nekem adta, hogy valami több legyek annál, mint ami belőle lett. Így lettem először rendőr, aztán meg egy mélységesen csalódott költő és magánnyomozó. Apám nem tudta, hogy ebben a városban nem lehet az ember jó, nem lehet az ember teljes lényében tisztességes és igazságos. Valamiképp mindnyájunkat megfertőz ez a mocsok.
Négy órára hazaértem, és a lakásomban összeszereltem a frissen vásárolt cuccaimat, ugyanis Bogdán Robi mindent darabokban ad oda, mintha a háború valami kibaszott kirakós játék lenne. Ez pedig tényleg háború volt. Köztem és a Tűzturul között.
Később befaltam egy szendvicset, megnéztem a kedvenc animesorozatom legújabb részét, majd fél tizenegyig csak cikkeket olvasgattam a RetinaBookon.
Nagyjából egy órával később fordultam be annak a sikátornak a sarkán, ahol állítólag megerőszakolták azt a Krisztina nevű nőt. Még mindig szakadt az eső, de nem vittem magammal esernyőt, mert az végtelenül gyengének mutatja az embert. A ballonkabátom alatt persze ott lapult a páncél, ami a RetinaBookhoz kötve egyetlen hangos parancsszóra be tudta borítani az egész testem, és a hátamról a kezembe adta a hipererős katanát. Egyszóval felkészültem. Felkészültem a legrosszabbra, ami történhet, és ami az elméletem szerint biztosan be is fog következni.
Valahol a sikátor közepe táján láttam meg a három fickót, ahogy épp a falat támasztották egy konténer mellett. A karjukon ott éktelenkedett a Tűzturul tetoválása, a kézfejük viszont nem markolt fegyvert. Kopaszok voltak mindhárman, a középső férfi pedig rendkívül izmos és végtelenül ronda. Egy ismerős sebhely húzódott végig az arcán, a jobb szemétől az álla hegyéig. Én ejtettem rajta egy késsel, amikor meg akart fojtani a kedvenc kocsmámban. Azóta nem jár oda.
– Nocsak, nocsak, Csongor Dvořák, belesétáltál a csapdámba! – vigyorgott kajánul, majd a csatlósaival kórusban felkacagott. – És még a csinos kis sapid is elázott!
Összevontam a szemöldököm, és levettem a sapkámat, hogy letegyem a mellettem álló kuka fedelére. Biztonságban akartam tudni, amíg harcolok.
– A golfsapka manapság újra divatba jött, Fajsz – mondtam magabiztosan, és közben lassan a kabátomból is kibújtam.
Fajsz, a Tűzturul vezére felemelte a kezét, és rám mutatott. Az eső úgy csurgott le az arcáról, mintha el akarná mosni csúf vonásait.
– Megölted az öcsémet! Ezt nem hagyhatom megtorlatlanul!
– Lehetne kicsit kevesebb a beszéd? Szeretnék még legurítani egy pohár whiskyt, mielőtt álomba szenderülnék. Parancsolj rá a szexdroidodra, aztán essünk túl rajta!
A sebhelyes seggfej arcáról azonnal lehervadt a vigyor. Viccesen festettek a csatlósai is, ahogy tudtukon kívül most is őt utánozták.
– Honnan…?
– Honnan tudtam? Lássuk csak – felemeltem a kezem, és az ujjaimon számoltam –, tudod, hogy imádom a jó nőket, és hajlamos vagyok a farkam után menni az eszem helyett. Na meg nem adtatok neki teljes nevet, így a szexdroidként bejegyzett Krisztina néven mutatkozott be, mert ő ugyebár egy Krisztina RT-3-as vagy annál kicsivel újabb modell. Aztán elkezdett csacsogni a Tűzturulról, ami miatt még éberebbé váltam. De ne feledkezzünk meg a szeméről sem, mert amikor egy droid megnyitja a RetinaBookját, a szivárványhártyáján láthatóvá válik a szemgolyó gyártási száma. Persze ehhez szükség van egy profi kamerára, amivel úgy zoomolhatok rá a számsorra, hogy a kép éles marad. Na, nekem pontosan ilyen kamerám van, de ezek szerint erre ti nem is gondoltatok.
Fajsz egészen elsápadt, a cimborái pedig úgy faképnél hagyták, mint akik előtt már le is pörgött az egész életük, és tudják, hogy mindjárt meg fognak halni.
De nem sokáig várt a paranccsal, hogy azután ő is elhúzhassa a csíkot.
– KRISZTINA! Öld meg ezt a buzeránst!
A vörös hajú szexdroid kiugrott az egyik konténerből, és vicsorogva repült felém. Teljesen pucér volt, bár a testéből több helyütt is pengék és egyéb fegyverek nőttek ki, mintha csak virágok lennének egy gyönyörű tavaszi mezőn.
Utasítottam a RetinaBookot, hogy aktiválja az ultramodern szamurájos felszerelésemet, és aztán összecsaptam az „ügyfelemmel”.
Meddig is tarthatott? Talán csak öt perc volt az egész, bár harc közben eléggé el szoktam veszíteni az időérzékemet. Mindazonáltal kénytelen voltam újra elismerni a Csikós Csapat fegyvergyárosait, mert a katana úgy hasította a droid testét, mintha csak egy családi vacsorára felkínált kocsonyába vájna bele. Ráadásul egyetlen karcolás nélkül megúsztam a balhét.
Amikor sikerült a droid fejét is leválasztanom a testéről, visszamentem a rendesen elázott kabátomért és golfsapkámért, majd beültem a sikátortól körülbelül száz méterre hagyott autómba. Várt rám a jól megérdemelt scotch a kedvenc kocsmámban.
Egy dolog azonban kimaradt azon az éjszakán. Nem feküdtem le szexdroiddal.

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2019-08-07 10:29 Kelvin

Kelvin képe

Messze elhagytad már azt a szintet, hogy a szerkesztők segítsenek megrajzolni a betűket, de csak sikerült beleesned abba a hibába, hogy szerelmes lettél az ötletedbe, és ezzel a szerelmes hevülettel le is írtad. Információt nem így adagolunk. Lehet így is, de nem szép. Mik ezek a kitérők a világról? Törióra egy novellában? Kihúzható. A világ végéről kezded a történetet, szintén kuka. Én ott kezdeném, hogy elmentél fegyvert venni, vagy még később. De akkor oda a hangulat, mondanád, meg nem fogják érteni az olvasók. De, érteni fogják, és a hangulatot is megteremtheted.
Igazából a végén az a párbeszéd annyira rossz, hogy még egy sokkal jobb novellát is elrontana. A főhős és a gonosz ráérős beszélgetése, hogy az író elmondhassa, amit addig nem tett. Zs-kategória, nem is értem, hogy gondoltad.
Szerintem ezt nagyon benézted, ülni kellett volna rajta pár napot, hetet, mielőtt leírod az első mondatot.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

sze, 2019-08-07 16:24 Kiss Balázs

Kiss Balázs képe

Ó jaj. Pedig ez a novella hosszú idő után született meg. Eredetileg egy regényötletből, aminek szimplán az Esőpolisz címet adtam. De arra gondoltam, jobb lenne előbb kideríteni, hogy tetszik-e másoknak maga az univerzum, ez a retrofuturista cyberpunk noir metropolisz (különösen a magyar negyede), és erre alkalmasabbnak véltem a novella formát. Valószínűleg pont ebben lehet a fő probléma, mert ez inkább olyan, mint egy regény első fejezete... Lényeg, hogy maga a világ kidolgozása sok időt vett igénybe, aztán a kész novellát is előolvasóknak adtam, és egyikük erős kritikája alapján átírtam. Aztán újra átírtam, miután pihentettem kicsit. Ezzel nem mentegetőzni akarok, csak elmagyarázni, hogy valójában ez megfontoltabban készült, mint általában a novelláim. És ha így nézzük, akkor tragikusabb a helyzet.

sze, 2019-08-07 17:31 Kelvin

Kelvin képe

Nem vártál vele eleget. De nem annyira rossz, elvégre a veszélyes politikai szál ellenére is kiraktam, legfeljebb majd tiltom azokat, akik nem bírnak magukkal.
Ülni kellett volna rajta, és kegyetlenül húzni. Azért döbbentem meg különösen a végén, mert látszik, hogy már nagyon nem itt tartasz.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

sze, 2019-08-07 20:06 Kiss Balázs

Kiss Balázs képe

Én azt gondoltam, ez a politikai szál éppen csak olyan, hogy nem köteleződik el semmilyen "irány" vagy "oldal" mellett. Egy rosszul elsült utópia.

cs, 2019-08-08 06:59 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Az a "politikai szál" kellett is oda, jó helyen is van, és pont annyi van belőle, amennyi kell. Ne idegesítsd magad rajta szerintem.

_____________________

Cornelius

cs, 2019-08-08 07:54 Kiss Balázs

Kiss Balázs képe

[Itt volt egy újabb hozzászólás a témához, de töröltem Kelvin kérését látva. :) Egyébként nem gondolom, hogy politikai vélemény került volna a novellámba, ez csak a történetmesélés része volt. De privátban én is szívesen beszélgetek erről bárkivel.]

cs, 2019-08-08 07:13 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Nem értem ezt a boszorkányüldözést a "politikai szállal" kapcsolatban. Persze ne legyen benne aktuálpolitika, de ha egy világot építesz, nem tudod elkerülni a világ mozgatórugóinak legalább érintőleges bemutatását, az meg már "veszélyes politikai szálat" tartalmaz.
Ha meg kimegyek egy fesztiválra, politikai szöveg üvölt a hangszórókból öt percenként, hát hogy meséljek egy fesztiválról hitelesen úgy, hogy ezt kihagyom belőle?
Na mindegy, csak morgolódok, ne foglalkozz velem :)

_____________________

Cornelius

sze, 2019-08-07 18:24 Gitáros

Gitáros képe

Szia!

Azt írod, ez a novella eredetileg egy regényötletből született.
Hát - bocsi, azt szokták mondani, háttal nem kezdünk mondatot, de ez most nem érdekel -, azt kell mondanom, hogy az írás színvonala nem rossz, sőt, gördülékeny és szórakoztató a stílus, de annyi információt zsúfoltál bele, hogy szétfeszíti egy novella kereteit.
Szerintem vedd magadnak a fáradságot, és szépen, türelmesen dolgozd ki a sztorit regény, vagy legalább kisregény hosszúságúvá, mert megéri.
A politikai áthallásokat és célozgatásokat nem érzem szerencsésnek, de ez csak az én véleményem.
Jó a világ, jó a környezet, a háttér felfestése, a párbeszédeken van mit csiszolni, de összességében tetszett.
További jó munkát hozzá!
Üdv!

Miki

sze, 2019-08-07 20:17 Kiss Balázs

Kiss Balázs képe

Köszi! Azt hiszem, az lett volna az okosabb lépés, ha tartom magam a novellaírás íratlan szabályaihoz, és nem egy teljes napot írok le benne ébredéssel, étkezésekkel meg hasonlókkal együtt (plusz túlságosan belemerülve a világ ismertetésébe), hanem valami egyszerűsített, pörgősebb sztorit írok a nyomozóról, és csak a regényben bontom ki a részleteket.
Csak mostanában nehezen megy nekiállni egy regénynek. Amennyiben nem jelenik meg (2014 óta nem jelent meg semmim), újabb hosszú történettől kell fájdalmas búcsút vennem.
Nem tudom, nem kellene-e visszatérnem rendesen a novellákhoz. Még gondolkozom ezen az egészen.

szo, 2019-08-10 10:15 Kiss Balázs

Kiss Balázs képe

Felötlött bennem egy kérdés, mert most megint regényt szeretnék csinálni ebből a világból, és nagyjából (bár egészen átírva) ezzel a történettel kezdődne. A "törióra" a regényben is tilos? Szeretném valahogy elmesélni, hogyan jött létre Esőpolisz. Szerintem fontos. (Viszont a fegyvervásárlással indítok, onnan kanyarodok majd vissza a megbízatáshoz.)

szo, 2019-08-10 15:33 Kelvin

Kelvin képe

Nem, és novellában sem tilos, de akkor azt úgy kell megírni, hogy elhagyhatatlan része legyen a történetnek. Hogy mi a fontos, és mi nem, arról (bár kissé más megközelítésben, de) Kosztolányi elég jól írt:
https://pitee.wordpress.com/kosztolanyi/

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

v, 2019-08-11 18:50 Kiss Balázs

Kiss Balázs képe

Én is úgy tisztelem azokat, akik bátran tudnak kihúzni, mint Kosztolányi. Főleg azért, mert én sosem húzok ki eleget. :D Én tudom, hogy milyen nehéz. De igyekszem. Esőpolisz történelmét pedig megpróbálom majd apránként adagolni, akkor, amikor az adott infó kapcsolódik is az aktuális történéshez, hogy illeszkedjen a cselekménybe.

sze, 2019-08-07 18:44 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Az ötlet jópofa, és élvezettel olvastam az írásban lévő teljesen fölösleges kanyarokat is, csak hát... azok tényleg teljesen fölöslegesek.
A párbeszédek sem túl jók, beszélgess kicsit többet bűnözőkkel meg kebabossal :P
A szöveg maga viszont olvasmányos, a beleszőtt ötletek és a novella hangulata kifejezetten tetszett.

_____________________

Cornelius

sze, 2019-08-07 20:22 Kiss Balázs

Kiss Balázs képe

Számomra (legalábbis az írásban) újféle karakterek szájába kellett adnom párbeszédet, lehet, ez volt a gond. A cyberpunk zsáner kissé sablonos karakterei is visszaköszönnek itt, és talán élőbbé kellett volna tennem őket valahogyan. Rámentem a parodisztikus hangvételre is, azt sem biztos, hogy így kellett volna.

sze, 2019-08-07 19:14 hamarjában

hamarjában képe
5

Sokakkal ellentétben számomra az aktuálpolitika jelenléte természetes egy írásban, sőt annak kikerülése olyan, ne má most miért? az örök nagy témákban is ott voltak és ott lesznek, hiszen mindennapjaink szerves részei, ez ellen ágálni olyan homokban a fejem művész vagyok dolog...
Ez mondjuk nem is lényeg.
Tény, hogy néhol nem tűnik az írás elég érettnek, valamint lehetne húzni meg csiszolgatni, sőt...
De amikor olyanokat olvas az ember egy írás elején, hogy furcsálkodott :), akkor egészen jól esik egy ilyen írást olvasni...

na ja (Obb)

sze, 2019-08-07 20:37 Kiss Balázs

Kiss Balázs képe

Én is úgy vagyok ezzel, hogy egy kis aktuálpolitika nem feltétlenül jelent gondot, amennyiben nem tocsog már tőle a történet. Ráadásul nem akartam semmilyen "oldalra" állni, csak egy szerencsétlen politikai helyzetet vázoltam. Egy rosszul elsült, azonban szép ideológiát.
Na de köszönöm a meglepő csillagokat!

cs, 2019-08-08 07:38 Kelvin

Kelvin képe

Jó, akkor leírom.
A politikai szállal az a probléma, hogy ezzel kapcsolatban mindenkinek van valami döbbenetesen mély igazságot megfogalmazó véleménye, amit helyzettől függően hol sértetten, hol pökhendien, gúnyosan, de mindenképpen a többiek tudomására kell hoznia, mert a hallgatásnak beláthatatlan következményei lennének, ugye. Amire jönne egy válasz, meg arra is, aztán arra is, egészen a végtelenségig. Mivel a politikai vélemény a vallásoshoz hasonlóan sosem logikus, hanem érzelmi vélemény, már a kialakuló vita legelején borítékolható, hogy a vita nem vezet majd sehova, a frusztrált ember meg hülye, a hülyék meg mindent elrontanak. Tele van az internet olyan oldalakkal, ahol anonim módon lehet epét hányni a többiekre, ez nem olyan.
Ez nem szerkesztői önkény, egyszerűen csak így működik a Karc. A politikai arcoskodást tartalmazó kommenteket akkor is törölnöm kell, ha éppen egyetértek velük, felhasználót tiltani viszont jóval kényelmesebb és célravezetőbb, mint egy begőzölt ember hülyeségeit kergetni.
De ez itt ennyi volt. Kérlek titeket, foglalkozzatok a novellával, és ha valakinek fontos észrevétele, meglátása, kérdése lenne a fentiekkel kapcsolatban, akkor privát üzenetben keressen meg!

(Még valami: vannak olyan irodalmi oldalak, ahol ez nem probléma, nyugodtan megjelenhet a politikai vélemény, legfeljebb a szerkesztőnek nem tetszik. Ők még fizetni is szoktak az írásokért. Ha valaki még nincs azon a szinten, hogy így írjon, az ne is erőltesse az ilyesmit. Nem a művészet és a politika összeférhetetlenségéről van szó, mert az hülyeség, hanem a Karc és a politikai összeférhetetlenségéről.)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

cs, 2019-08-08 19:03 Roah

Roah képe

Szép, egészségeset koppantam! :D Na mondom, már megint miféle regényt akarsz te beszuszakolni egy novella kispici szűk keretei közé, hát te sose tanulsz semmiből? :D Vagy mire jó ez, hogy novellának álcázott regények repkednek tőled a karcolatra?! :D
Felszívtam magam, hogy namostaztán bulizni fogunk, vrrrrrrr, erre mi történt? :D

Hát banyek, ez nekem nagyon tetszett, mekkora ugrás ez a Szemüveges lelki társam sztoridtól?! :)))
Nesze neked, komolyan, a hossz látványa miatt felkészültem mindenre, erre egyszercsak vége lett, és azon kaptam magam - méééér?
Simán olvastam volna tovább, ez az igazság.
Ez (!) a stíl, ami olyan, mintha hozzászólást írnál, laza stíl, ez jól állt a sztorinak, szerintem erre találták ki - maradj ennél, ez a tanácsom. Nem művi, nem beleerőszakolt, hanem közvetlen és könnyed, nem akar túltolt lenni és bazi nagyokat mondani, metaforázni, mondatonként, csak löki a vakert, süketel, de azt úgy, olyan könnyedén, kisujjból, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Azt hiszem, engem amiatt nem zavartak a töltelékek, az infok, mert annyira kényelmes volt nekem ezt a stílt olvasni, hogy a rettegett hosszt észre sem vettem, sőt, baromira adta.
Rendben, a karakter sok minden miatt nem esik olyan távol tőlem; félvér, lájk mi (származásomat tekintve mix vagyok, keverék, olasz+kassai+roma és nyomokban magyart is tartalmazok :D), igazságügyben csapatom, szóval az alvilág...meg a roma-világ...meg a sci-fi, P.K. Dick, illetve az abból készült produkció nagy kedvencem, A Szárnyas fejvadász kult-világa, Az a Világ, a futurisztikus gigásziságok, fények, replikánsok, mmmm, szóval irtózatosan meglepődtem, hogy mit olvasok itten. :)))))

Oké, most, hogy őszintén elmondtam, mi az ábra felém, dolgozni is kellene, nincs lógás, meg rizsázás részemről, ugyanis ezzel a történettel foglalkoznod kell!
Szerintem.

Néhány észrevétel következik alább, amolyan Karcos és főleg szakmai ártalom okán. ;)

"Acélkék szeme természetellenesen szép volt."

Nem arra gondoltál inkább, hogy az acélkék volt természetellenes? Tehát hogy természetellenesen acélkék - nekem zavaros kissé ez a természetellenes szép megfogalmazás.
Upsz. Amúgy itt le is bukott a szerző felém. ;)

"Majd ezután újra elővettem a Tűzturullal kapcsolatos ügyeimet, és kicsit kutatgattam a híres Krisztinák után, bár nem találtam senkit, aki hasonlítana az ügyfelemre."

Nem teljesen világos. Egy kérdés: miért tette ezt? Miért volt fontos, hogy legyen még Krisztina, aki hasonlít az ügyfél-Krisztinára? Mi az összefüggés? Innen üzenem a nyomozódnak, hogy kigáncsolja a sajátsci-fi novellájának csattanóját, taknyoltat, jó, inkább csattját, hogy a - spoiler!spoiler!spoiler! - Krisztina egy replikáns? ;)
Támogatom ám az előkészítéseket, csak legyél óvatosabb velük. ;) Ezt csak úgy általánosságban javaslom, tudod, a jövőre nézve. :)))

"Egyszer csak egy fickó elkapta a karom, magához szorított, és aztán jött a két csatlósa is. Mindhárman megerőszakoltak. Mindhárman. És láttam a jelüket a karjukra tetoválva. Egészen tisztán láttam."

Nekem sántít a hölgy 'vallomása'. Sötét sikátor, és látta a jelüket, a támadók tetkóit, mi több 'tisztán látta'? Nyomatékosítja is. Sötétben? Kis huncut ez a Krisztina - mintha csak rájuk akarna kenni. Balek módra. ;)
Ej-ej, mi lesz ebből...?

"Azért is gyűlöltek, mert „nem tiszta a vérem”, ahogy mondani szokták."

Az enyém se! :D Üzenem a karakternek, hogy oda se csesszen! :D

"– Mondd csak, ma is elkapsz pár rosszfiút?"

Ez Karcosan szólva béna így, szerintem. Ha az volt a cél, hogy nem jól beszéli a közös nyelvet Kadír, akkor inkább törje - a melóban azt szoktuk mondani: "Köpdki-köpdki! Gyerünk! Majd mi összerakjuk!" :D
Agyalj még ezen a dialóguson. ;)

"A fegyverbolt pontosan a roma gettó határán állt, oda ment mindenki, aki spéci eszközökre vágyott, méghozzá viszonylag olcsón, de természetesen illegálisan."

Hát szoszi van! :D Dikk. ;)
Most komoly képpel folytatom tovább: az alvilágnak, általánosságban, az Illegális a szíve. Tehát mindennel foglalkoznak, ami Illegális; prostitúció, szerencsejáték, ember-drog-fegyverkereskedelem, gyilkosság. Fegyvereik és ökleik mellett a korruptság a legfőbb eszközük.
Namármost, ha van a sztoriban alvilág, akkor hogyan is van ez a fegvyercucc itten.
A maffia tudta nélkül nem lehet egy csúzlit sem szerezni. (Sztoritól függetlenül mondom, hogy szerintem, ahol szervezet bűnözés jelen van, ott nincs terror támadás. A maffia előbb elkapja a terroristát, mint az Univerzum Gigászibb moszadosa vagy kágébése. Mert a bombáikhoz a leguccsó csavart is az alvilágon át szereznék be - már akkor leszedik a terroristát, ha csak eljátszik egy ilyen gondolattal.)
Szóval az lenne a kérdésem, hogy nem zavar senkit, ha a karakter így...fegyvert szerez? És mi lesz azzal, aki árulja?

"Sosem kérkedtem a harctudásommal, mert el akartam hitetni az ellenségeimmel, hogy jelentéktelen vagyok, és nem érdemes különösebben foglalkozni velem."

Nahát! Tisztára mint Columbo hadnagy. :)))
Mekkora előny, ha lebecsülnek, ha? ;)

"A karjukon ott éktelenkedett a Tűzturul tetoválása, a kézfejük viszont nem markolt fegyvert. Kopaszok voltak mindhárman, a középső férfi pedig rendkívül izmos és végtelenül ronda. "

...ebben a sztoriban mindenki úgy lát a sötétben, mint a macskák.
Ha nem ecseteli aprólékosan az idő múlását a karakter - ekkor ide ment, akkor meg oda, négyre így, meg hánytól animézett, és negyed-tizenegy, akár egy elcsépelt határidőnapló -, akkor talán jobban kajálom, ugyanis nem jut eszembe az idő. ;) Szóval ködösíteni nem túl szép húzás, de szerintem van az úgy, hogy be lehet vetni. És semmiképp se tanácsolom az előre éneklést. :D Vagyis mi van akkor, ha az olvasónak nem is kell info az idő múlásáról? Mi lenne, ha nem ásna vermet magának egy szerző? ;)

És the end - hát itt jött volna az a rész, amit még olvastam volna tovább.

Egyszer Szélesi Sándortól olvastam egy riportot, amiben az ifjú sci-fi szerzőknek azt javasolta, hogy cselekményen át mutassanak be világot, amit megálmodtak.
És milyen igaza volt, hm? :)))

Gyötörd még magad logikából, szerintem. ;) Ott van az, mert elkaptad a sztorit!

Vidám hangulat, szórakoztató előadás, szóval ez a stíl és az ötlet, meg az, ahogy a világot ábrázoltad, engem lazán bevitt Esőpoliszba, hazai vonatkozásokkal különösen impozánsnak találtam, szóval nagyon ajánlom, hogy foglalkozz vele, és maradj ennél a hangnál. :))) Ez neked működik.
Ez (!) működik, ehhez a világhoz ez itt és most szerintem működik!

Hasítsad csak! ;)

Törd fel, hekkeld meg Esőpolisz novella kereteit, és rögvest lépj ki belőle!

Pacsi! ;)

https://www.youtube.com/watch?v=5YbuVRBcPTw

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2019-08-08 19:23 Kiss Balázs

Kiss Balázs képe

Tyű, köszönöm, ez most kellett nagyon! Biztató is, és fel is hívtad a figyelmemet olyan logikai bukfencekre, amiket nem tudom miért nem vettem észre. :D Ha ráveszem végre magam, hogy tényleg regény legyen belőle, ezt a kis sztorit is beleviszem valahogy, de úgy átdolgozva, hogy figyeljek ezekre a bakikra, amiket sikerült elkövetnem. (Márpedig egyre jobban hajlok a nagy Esőpolisz regény megírása felé. Élveztem ezt is megalkotni.)

p, 2019-08-09 11:24 Howel

Howel képe

Pacsi!

A hangulata jó volt, de a sztori csapnivaló a logikai problémák miatt.

Ha szeretnéd, szívesen kiszedegetem a helyesírási hibákat is.

Amíg az (aktuál)politikának köze van a történethez, addig igenis kell bele, és kell minden áthallásra okot adó rész is, lásd Markovics Botond - Xeno c. regényét.

Megnyugtatlak, sehol nem volt gond a politika, Obb igazat szól: Sokakkal ellentétben számomra az aktuálpolitika jelenléte természetes egy írásban, sőt annak kikerülése olyan, ne má most miért?

Nem kell kerülgetni a forró kását, ha a történet része, akkor fel kell vállalni mindent: kislányokon tett csoportos erőszakot, faji megkülönböztetést és gyűlöletet, kínzást, tömegsírba lövetést, politikát.

______________________

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

p, 2019-08-09 11:33 Kiss Balázs

Kiss Balázs képe

Mostanában leginkább a sztorin bukom el. Nem jól van ez így... A helyesírási hibákat? Oh, ezek szerint még mindig van azzal is gond! Természetesen megköszönöm, ha kilistázod nekem. :)

szo, 2019-08-10 00:23 Howel

Howel képe

Tip: hanyagold a történeteidet pár hétig. Amikor aztán újraolvasod őket, fel fog tűnni minden ilyen.

Tessék (ne felejtsd el, javítani sokkal könnyebb, mint helyesen írni!):
"húsvér " - hús-vér
"A csaj hirtelen összehajtogatta magát (...), és simán kirepült a nyitott ablakon. Arra gondoltam, talán nem kellene nyitva hagynom éjszakára, bármennyire is mleg van." - :)
"Hiszen néha még a szexdroid is belefért." - Ez személyes, de nem szeretem a hiszen-t. Hiszen így, hiszen úgy. Mintha tudnom kellene.
"magas szintű problémamegoldó magánnyomozókra" - Oké, én értem, hogy ez a neve, de ez egy rossz név, a képesség magas szintű, nem a problémamegoldó (és még véletlenül sem a magánnyomozó)
"Azon kívül, hogy haikukat írok" - azonkívül.
"Mi nem bírtuk nézni, ha a kollégáink kenőpénzeket fogadtak el vagy drogokkal üzleteltek." - vessző vagy ha drogokkal üzleteltek
"Még az időjárást is elbaszták mesterséges machinációjukkal a szorosan álló épületek fölött" - ez azt jelenti, hogy a szorosan álló épületek fölött machináltak."

"az antik – hatású – dolgozóasztalom elé. " - nem nálad láttam ezt először, de ezek mindig bejöttek. :)

"keresztbetette" - szerintem ez külön van
"elrejtettem az izgatottságomat egy komorságot ábrázoló maszk mögé. " - nagyon mű.
"– Ne feledje, ötszázezer poliszkredit! – nézett rám felhős tekintettel, mielőtt távozott volna." - nem kell az a volna.

______________________

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

szo, 2019-08-10 00:23 Howel

Howel képe

Tip: hanyagold a történeteidet pár hétig. Amikor aztán újraolvasod őket, fel fog tűnni minden ilyen.

Tessék (ne felejtsd el, javítani sokkal könnyebb, mint helyesen írni!):
"húsvér " - hús-vér
"A csaj hirtelen összehajtogatta magát (...), és simán kirepült a nyitott ablakon. Arra gondoltam, talán nem kellene nyitva hagynom éjszakára, bármennyire is mleg van." - :)
"Hiszen néha még a szexdroid is belefért." - Ez személyes, de nem szeretem a hiszen-t. Hiszen így, hiszen úgy. Mintha tudnom kellene.
"magas szintű problémamegoldó magánnyomozókra" - Oké, én értem, hogy ez a neve, de ez egy rossz név, a képesség magas szintű, nem a problémamegoldó (és még véletlenül sem a magánnyomozó)
"Azon kívül, hogy haikukat írok" - azonkívül.
"Mi nem bírtuk nézni, ha a kollégáink kenőpénzeket fogadtak el vagy drogokkal üzleteltek." - vessző vagy ha drogokkal üzleteltek
"Még az időjárást is elbaszták mesterséges machinációjukkal a szorosan álló épületek fölött" - ez azt jelenti, hogy a szorosan álló épületek fölött machináltak."

"az antik – hatású – dolgozóasztalom elé. " - nem nálad láttam ezt először, de ezek mindig bejöttek. :)

"keresztbetette" - szerintem ez külön van
"elrejtettem az izgatottságomat egy komorságot ábrázoló maszk mögé. " - nagyon mű.
"– Ne feledje, ötszázezer poliszkredit! – nézett rám felhős tekintettel, mielőtt távozott volna." - nem kell az a volna.

______________________

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

szo, 2019-08-10 07:21 Kiss Balázs

Kiss Balázs képe

Köszi szépen! Ezt a pihentetős, aztán újraolvasós dolgot mindig alkalmazom, de attól még sajnos maradhatnak a történetben effélék. Javítom, amit kell (de egyelőre a nyitott ablakos részt nem értem), aztán amikor beépítem a regénybe, még inkább átalakítom az egészet, nagyjából annak mentén, amiket a többiek is leírtak. :)
A "magas szintű problémamegoldó magánnyomozó" mostantól "különleges szintű magánnyomozó" lesz.

h, 2019-08-12 20:08 gabesz890

5

Üdvözletem!

Nekem tetszett a történet, nyomokban emlékeztet Mickey Long stílusára, ami nem rossz. :) Engem nem zavart a politikai része, sőt, szerintem kell is bele. Kicsit sok volt az egy bekezdésre jutó infó a történelem alakulásáról, de meg kell értenie az olvasónak, hogy milyen világ ez. Egy regényben jobban megállta volna a helyét a rögtönzött történelem óra, de itt még éppen lenyelhető volt. :)

Ha regényt tervezel írni belőle - magamból kiindulva -, ha meglát az olvasó az első bekezdésben egy hosszú történelem leckét, elriasztod. Először kell egy kis cselekmény, hogy beszippantsa az embert, utána kis adagokban jöhet majd a háttér, hogy fokozatosan felépüljön az olvasóban is, és észre sem fogja venni, már ismeri a világod miben létét. :)

Összegezve, kellemes, hangulatos, gördülékeny volt. Még ezt a fajta írást nem sikerült meghonosítanom, irigyellek érte. :) De csak így tovább! 5 csillag!

h, 2019-08-12 20:28 Kiss Balázs

Kiss Balázs képe

Köszönöm! :) Igen, megpróbálom úgy alakítani a regényben, ahogy javasoltad, valóban az lenne a hatásosabb.