Prófécia

A kilencéves Kevin és a szomszéd kisfiú, Jafar az előszobában játszottak, mikor zajt hallottak az emeletről. Felszaladtak a lépcsőn, és látták, hogy Kevin nagyapja a padlón fekszik.

– Tata! Kelj fel! – szólongatta Kevin a magatehetetlen testet, de nagyapja nem reagált. A gyerekek kiszaladtak az udvarra, és Kevin sírva mondta apjának, hogy „Tata meghalt!”. Édesapja azonnal berohant, karóráját apósa orra elé tartotta, hogy lássa, lélegzik-e még. Az üveg bepárásodott.

– Még él! – mondta a gyerekeknek, aztán gyorsan hívta a mentőket.

            Kevin apja elkísérte apósát a kórházba. A gyerekeket senkire se tudta rábízni, felesége nem tartózkodott az országban, Jafar egész családja pedig elment egy esküvőre, így rájuk sem számíthatott. Elmondta a gyerekeknek, hogy el kell mennie, senkinek se nyissák ki az ajtót, és hogy legyenek jók, amíg hazajön. A gyerekek bólintottak, aztán az ajtó becsukódott, és a kulcs elfordult a zárban.

            Míg Jafar a padlón játszott, Kevin lassan megnyugodott.

– Brumm, brumm! Tűűűt! – Jafar egy Mercedest taszigált előre-hátra. Kevin is vett egy kisautót, és Jafaréba tolta.

– Tűűűt, ííííí, bumm! – nevettek, és újból karamboloztatták a két kiskocsit.

– Jafar! Hová ment a családod?

– Apám unokatestvére, Juszuf most veszi el a második feleségét.

– Már volt neki egy?

– Még mindig meg van neki.

– Két felesége van?

– Igen. Nekünk lehet több is.

– És te miért nem mentél velük?

– Megkérték apukádat, hogy vigyázzon rám. Itthon hagytak, mert asztmás vagyok, és a puskapor szagától nem kapok levegőt. Az esküvőkön biztos fognak lövöldözni is.

– Miért lőnek?

– Örömükben. Apa azt mondta, hogy régen igazi golyókkal lőttek, de mióta Európába jött a családunk, azóta csak vaktöltényeket meg petárdát használnak. Apa azt is mondta, hogy egyszer ő is lőtt igazi golyóval.

– Én is szeretnék lőni. – Kevin mutatóujját Jafarra tartotta, és úgy tett mintha lepuffantaná – Beng, beng!

Elkezdtek kergetőzni, és azt játszották, hogy lelövik egymást, aztán Kevin felszaladt a lépcsőkön, és észrevette, hogy nagyapja szobájának ajtaja nyitva maradt.

– Jafar! Gyere fel!

– Miért? Nekem jó itt.

– Fel tudunk menni a padlásra. Nyitva maradt tata szobája. Gyere fel.

Jafar felment, a létra a plafon nyílásához volt állítva, de a padlás fedele le volt csukva. Kicsi kezeik nehezen boldogultak a nehéz deszkával. A létra megingott, miközben próbálkoztak.

– Túl kicsik vagyunk, nem tudjuk kinyitni! – mondta Jafar.

– Hozd ide a seprűt, majd a nyelével felnyomjuk, úgy biztos könnyebb.

Jafar odavitte a seprűt Kevinnek, aki félig felmászott a létrára. Lecsavarta a seprű nyelét, valamennyire felnyomta a fedelet, a rudat megtámasztotta a felső létrafokon, még mászott egy kicsit, és egy erős lökéssel kinyitotta a padlás ajtaját.

– Kinyílt! – Kevin a létra tetejéről könnyen felhúzta magát, aztán szólt Jafarnak, hogy jöjjön fel ő is. Körülnéztek az ócskaságok között, találtak mindenféle régi vacakot, és örültek a felfedezéseknek. Kutakodás közben rábukkantak egy dobozra, melynek elmosódott betűiből azt olvasták ki, hogy „Üzenet a jövőből”. A felirat felkeltette Kevin érdeklődését, és nagyon kíváncsi lett a doboz tartalmára.  Egy lejátszót és néhány régi kazettát találtak benne. Jafar látott ilyet otthon, de Kevin nem tudta, hogy mi az, 2040-ben már minden digitális volt. A dobozban talált adóvevőről azonban már egyikük sem tudta, hogy mire jó. Lemásztak a padlásról, magukkal hoztak két felvételt és a kazettofont. A kábelt az elosztóba dugták, és Jafar behelyezte az egyik szalagot. Kis recsegés után megszólalt egy hang:

– Noer az ellenállásnak! Noer az ellenállásnak! Vétel!

– Itt az ellenállás! Vétel!

– Legutóbbi pozíciónkat elhagytuk. Rajtunk ütöttek. Két emberem meghalt, egy megsebesült. Szinte a teljes muníciónk odaveszett.

– Jelenleg hol tartózkodtok?

– Valahol Olaszország és Svájc határának közelében. 3500 méter magasságban. Előttünk a hó, mögöttünk a muszlimok. Át fogunk menni a határon. Kérem a svájci ellenállás frekvenciáját.

– Nincs.

– Hogyhogy nincs?!

– Svájcban már nincs ellenállás. Egy hete rajtuk ütöttek.

– Akkor mégis merre menjünk? – Recsegés hallatszott, és aztán semmi.

A két gyerek nézte, ahogy a műanyag fogaskerekek forgatják a kazettát, néhány másodperc után zúgás törte meg a csendet, és újból megszólalt az a rekedtes férfihang, amit az előbb már hallottak.

– Ellenállás, vétel! Itt Noer!

– Noer, itt az ellenállás! Két hete nem hallottunk felőletek. Mi történt?

– Mindenkit elveszítettem. Találkoztam két svájci menekülttel. Az ottani ellenállás emberei voltak. – A hangsúlyból sem öröm, sem bánat nem szűrődött ki.

– Milyen híreket hoztak?

– Miután végeztek az ellenállókkal, két nap múlva a síiták és a szunniták összetűztek. Ezek, miután minden európaival végeznek, egymást is ki fogják nyírni. – A szavakat köhögés, hörgés és köpés zaja kísérte.

– A menekültek milyen állapotban vannak? Használhatóak valamire?

– Az egyik igen, a másik megbolondult. Látta a lánya és a felesége halálát. Brutálisan végeztek velük. A túlélőket összeverték, dróttal összekötözték, aztán benzinnel lelocsolták és meggyújtották őket. Néhány perc szenvedés után pedig gránátokat dobtak közéjük.

– Állatok! – A felvételt hallgató gyerekeknek ezek az információk feldolgozhatatlanok voltak, és mire Kevin apja hazajött, a földön fetrengve már egymás haját tépték. Jafar a „dzsihád” szót kiabálta. Kevin apja meglátta a régi kazettás rádiót, sehogy sem illett a modern ház berendezései közé. Kivitte a fiúkat apósa szobájából, és miután az arab szülők hazajöttek, és Jafart elvitték, megpróbálta fiától megtudni, hogy mi történt. Kicsivel az után, hogy kiderült, hogy a felvétel tartalma miatt szabadultak el az indulatok, a beduin szomszédok átjöttek, dühösen verték az ajtót, és Kevinék számára érthetetlenül hadartak. Jafar mondott nekik valamit, amitől felháborodtak. Esély sem volt a helyzet tisztázására. Kevin apja alig tudott tőlük megszabadulni. Miután lecsillapodtak a kedélyek, és Kevint sikerült valahogy lefektetni, ő is belehallgatott a kazettába.

– Ellenállás Noernek! Ellenállás Noernek! – a szavakban lehetett érezni a félelmet.

– Itt Noer! Vétel!

– Ostrom alatt állunk! Felfedeztek minket! – Puskaropogás hallatszott.

– Fontos üzenet a marseillei ellenállásnak – és ekkor egy robbanás félbeszakította a mondatot.

– Vétel! Ellenállás! Vétel! – Zúgás, semmi válasz. A szalag tovább forgott, a hangszóró csendesen zizegett, majd újra beszélt valaki.

– S. O. S. Hall engem valaki? Vétel!

– Itt Noer! Vétel! Ott ki beszél?

– Itt Miguel! A torinói ellenállók egyik túlélője vagyok.

– Két napja nem hallottam hírt az ellenállásról. Mi történt? Hányan maradtatok életben?

– Csak négyen vészeltük át a támadást. Elbuktunk. Noer, te ki vagy?

– A volt francia ellenállók talán utolsó gerillaharcosa. Embereim elfogytak. Már nem sok vizet zavarok.

– Merre menjünk? Hova tudnánk menekülni?

– Most sehova. Csak a hegyekben tudtok elbújni, de jön a tél. Odavesznétek. Próbáljatok meg elvegyülni az ellenség között.

– Nem tudunk. Se arabul, se törökül nem beszélünk. – Miguel kétségbeesett szavai élesen hasítottak Kevin apjának szívébe, és izgatottan hallgatta tovább a felvételt.

– Már ők sem tudnak. Egyes családok hat-hét generáció óta Európában élnek. Menni fog. Mielőtt a bázissal megszakadt a kapcsolat, egy üzenetet akartak nekem átadni, amit Marseille-be kellett volna eljuttatnom. Nem tudjátok, hogy mi lehetett az?

– Azt nem tudom, de Kínában a kommunista vezetők összetűztek, és több pártra szakadtak. A gyengébbek most akarnak összeállni az erősebbik párt ellen. Az erősebbiknek a kezében van a katonaság nagy része, míg a kisebbek jobban tudják befolyásolni a tömegeket. Keleten irdatlan mészárlás ment végbe az elmúlt napokban.

– Az egész világ megbolondult? – Noer hangja egy pillanatra fegyelmezetlennek tűnt. – Most mennem kell, holnap ilyenkor újra jelentkezem.

A szalag lejárt. Kevin apja nem tudta mire vélni a hallottakat. Úgy gondolta, majd megkérdezi apósától, ha hazajön, hogy honnan vannak ezek a kazetták. Nem tudott aludni, és berakta a másik felvételt is a lejátszóba.

– Vétel! Itt Miguel. Noer hallasz?

– Itt Noer! Hallak. Vétel!

– Végre itt a tavasz. Most már el tudunk szökni a hegyekbe, nem kell tovább bujdokolnunk.

Miguel örömmel teljes reménykedő hangja együttérző boldogságot váltott ki a beszélgetést hallgató apából.

– Találkoztunk néhány túlélővel. Ki akarunk jutni a városból. Segítesz?

– Csak négyőtökért vállalok felelősséget. Több embert nem tudok elrejteni. Sajnálom. – A kezdeti jóérzést nyomasztó hangulat váltotta fel.

– Akkor most mit mondjak nekik?

– Hogy visszajössz értük.

– Vissza fogunk jönni?

– Nem. De könnyebb lesz így. A saját szeretteid mentsd ki. – Noer szavai kegyetlenül megmásíthatatlannak hangzottak.

– Vettem. Holnap jelentkezem – csuklott el a hang a kazettán, aztán ismét zúgás.

A szalag tovább tekeredett.

– Miguel! Vétel! Itt Noer.

Csend. Újra Noer hangja hallatszott, aztán újra, de válasz nem érkezett.

– Vétel! Vétel!

– Vétel! Ki az?

– Én… Elisa vagyok.

– Elisa? Honnan beszélsz?

– Torinóból.

– Hogy kerültél oda?

– Csak erre tudtam menekülni. Miguelt és a többieket megölték.

– Mikor? – A hang izgatottabb volt a szokásosnál.

– Már négy napja.

– Most biztonságban vagy?

– Igen, itt nem fognak ránk találni. Ketten vagyunk.

– Rendben. Kihozlak onnan benneteket. Tartsuk a kapcsolatot.

Aztán a szalagot bekapta a lejátszó, és a felvétel megszakadt. Hallgatója kiszedte, visszatekerte, és újból berakta. A kazetta megsérült, Kevin apja beletekert, aztán folytatta egy későbbi beszélgetéssel.

– Francia ellenállás Noernek! Vétel!

– Itt Noer! Van francia ellenállás?

– Újraszerveződtünk. Hallottuk, aktívan tevékenykedtél, míg mi nem voltunk. Sok kárt okoztál az ellenségnek.

– El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire örülök nektek – kellemesen kacagott a recsegő hangszórón keresztül.

– Vannak embereid?

– Két nő. Jól céloznak.

– Vettem. Meg kell szerveznünk egy találkozót.

– Értem. Mikor? – a hangnem ismét higgadttá és tárgyilagossá vált.

– Még nem tudunk részleteket.

– Mi történt a világban az elmúlt egy évben?

– Anglia ostrom alatt áll. Az ellenséges csapatok most őket támadják. Nálunk kevés turbános maradt, ezért tudtunk újraszerveződni. Ki kell használnunk a rendelkezésünkre álló időt.

– Vétel! Alig hallak!

– Vétel. Noer?

– Vétel. Most jó. Mi van még?

– Kína rakétát lőtt Amerikára. Azok vissza Kínára. Az oroszok is beszálltak.

– Hogyan?

– Amerika bele akart avatkozni Kína ügyeibe, aztán egy atomrakéta véletlenül Oroszországot találta el.

– Amerikának vannak atomfegyverei? A gazdaságuk rosszabb, mint a balkáné volt.

– Régiek, elavultak, de még jók. Mielőtt ez megtörtént volna, Amerikában hevesen tüntettek a bevándorló mexikóiak és Dél-amerikaiak miatt, mert olcsón dolgoznak és elveszik a munkát másoktól.

– Akkor nincs hova menekülni. Továbbra is patkányok módjára kell bujkálnunk. Ennek sosem lesz vége.

– Jelenleg Ausztrália után Afrika a legnyugodtabb hely. Ott diktátorok vezetik a népet, de legalább van egy kis rend. Néha összecsapnak egymással, de a zavargások nem állandó jellegűek.

 – Hány ellenálló táborról tudtok Európában?

– Hétről. Szükségünk van a segítségedre. Később jelentkezem.

– Vettem. A rádió be lesz kapcsolva. Vétel.

Ez a szalag is lejárt. Kevin apja nem tudta, hogy a padláson egy egész doboznyi hasonló hanganyag van még, így kikapcsolta a készüléket, és lefeküdt. Másnap bement a kórházba, és megkérdezte apósától, hogy miféle kazetták ezek? Azt válaszolta vejének, hogy rádiós korszakából felvételek. Mikor fiatalok voltak, történeteket játszottak el a barátaival, és ő ezeket rögzítette. Ő sem tudta, hogy az adás honnan származott, mindössze a tartalmukból következtetett arra, hogy talán a jövőből érkezett, de nem tudta bizonyítani, és mindenki bolondak nézte volna, ha előáll egy ilyen képtelen ötlettel. A nagyapa, aki több kazettányi felvételen megrázóbbnál megrázóbb jelentéseknek volt fültanúja, mégis úgy érezte, hogy ez valóságos.

            Húsz évvel később Kevin édesanyja, halálának negyedik évfordulójára, kiment a nagypapa sírjához, friss virágot vitt neki, és közben beszélt hozzá, mintha hallaná.

– Kár, hogy már nem vagy velünk. Tegnap kereszteltük Kevin kisfiát. Noernek hívják. Mi is csak most láttuk először. Kevin nehezen tud elszabadulni Párizsból. Majd még eljövök hozzád, de most várnak haza. Szia!

Otthon a kis Noer csendesen aludt az ágyában, szülei mellette egymás kezét fogták, Kevin apja bekapcsolta a tévét, amiből a következő hírekről értesültek:

– Párizs lángokban áll! Az utcán harcok folynak. Állítólag a támadások hátterében egy Ibn Ihá Ashid Raba Jafar nevű terrorista áll, és szent háborút hirdetett a hitetlenek ellen…

 

2.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 2.5 (6 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2011-06-23 11:44 Blade

Blade képe

Hát ezt rettentően elnyújtottad, hiszen elég korán lehetett tudni, h mi lesz a vége. A sok párbeszédnek mi a célje? Elég lett volna egy blokk is.

cs, 2011-06-23 14:44 lehel

lehel képe

Azért nyújtottam el ennyire, mert teljesen le szerettem volna zárni a töténetet. Féltem, hogy ha csak célzásokba vagy utalásokba bocsátkozom, akkor az olvasót összezavarom. A párbeszéden keresztül távirati stílusban szerettem volna bemutatni egy lehetséges jövőt, melyben megjósoltam a jelenlegi rendszerek bukását. Mi az a blokk?

Köszönöm a hozzászólást.

cs, 2011-06-23 20:08 Kelvin

Kelvin képe

Nekem csak a párbeszédek jöttek be, a többi rész hallatlanul vázlatos.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

cs, 2011-06-23 22:08 lehel

lehel képe

p, 2011-06-24 09:02 Roah

Roah képe

Mindössze két dolgot jegyeznék meg. :)

Az első:

"Kevin apja elkísérte apósát a kórházba. A gyerekeket senkire se tudta rábízni, felesége nem tartózkodott az országban, Jafar egész családja pedig elment egy esküvőre, így rájuk sem számíthatott. Elmondta a gyerekeknek, hogy el kell mennie, senkinek se nyissák ki az ajtót, és hogy legyenek jók, amíg hazajön. A gyerekek bólintottak, aztán az ajtó becsukódott, és a kulcs elfordult a zárban."

Gyerekeket nem hagyunk szülői, vagy felnőtt felügyelet nélkül, és nem zárjuk be (!) őket egy házba. Mer' nem! :) Visszük magunkal őket - akár a kórházba is. Találj más alibit arra, hogy kettesben maradjanak. ;) Csak ne ezt! Légyszí'. (Egyébként a gyerekek akkor is tudnak garázdálkodni, ha felnőtt van a közelükben. Hihetetlen dörzsöltek. :)

A második:

"– Amerika bele akart avatkozni Kína ügyeibe, aztán egy atomrakéta véletlenül Oroszországot találta el."

Oké, nő vagyok, és szőke is. De ezt nem kajálom be. Véletlenül mellélövünk egy atomrakétát?! Nem egy darts táblán dobálunk célba, héló...:)

Bejött nekem is - a hossza, vagyis a párbeszéd nem zavart, pedig itt-ott száraz. Meg egy kicsit hazabeszélek. Mondom: nem tudom megunni a témát! :)

 

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2011-06-24 09:20 Obb_régi

Amerika amúgyis földrész, és nem azonos USA-val.

p, 2011-06-24 09:52 lehel

lehel képe

Hoppá. Ez egy berögződés a részemről, hogy Amerikát az USA-val azonosítom. Ezt is meg fogom változtatni.

p, 2011-06-24 09:49 lehel

lehel képe

Az első észrevétellel kapcsolatban: egy kényszerhelyzetre gondoltam, azért maradtak a gyerekek magukban. Viszont igazad van, és jobb lenne, ha valaki ott maradna velük a házban. Lehet, hogy az anyuka mégis otthon lesz:)

A másodikkal kapcsolatban sem ellenkezem. Talán sok volt az oroszokat is belekeverni.

Köszi!

p, 2011-06-24 13:06 nidria

nidria képe

 Nekem fura volt a történet is, meg maga a leírás is. Azt pl. egyáltalán nem értem, hogy miért bajlódtál annyit a srácoknál, amikor ki akarták nyitni a padlásfeljárót. Egyetlen mondattal megoldhattad volna.

Számomra épp a párbeszédek voltak furcsák, tudom, hogy adó-vevőn keresztül beszéltek, de nagyon személytelennek tűnt mindegyik.

A világ bejövős lehetett volna, ha nem ebbe a történetbe építed, hanem mondjuk magát az ellenállást írod le, ráadásul nekem sok volt, hogy megint az arab-török oldal támadott.

 

p, 2011-06-24 13:45 lehel

lehel képe

A padlásajtó kinyitását azért írtam le ennyire körülmnyesen, mert úgy gondoltam, hogy a felfedezőútnak kell legyen némi nehézsége, hogy nagyobb legyen a kutakodás öröme. Ezen kívül még volt egy olyan elképzelésem is, hogy bemutatva a gyerekek kicsinységét, talán szembe tudom állítani a történet későbbi részével. Valami olyasmi, hogy  kicsi, törékeny, ártatlan szemben a gyilkolással és az embertelen jövővel.

Két okból akartam személytelennek feltüntetni a párbeszédeket: az egyik, hogy az információ, amit kapunk, nem egy összefüggő egész csak annak töredéke. A másik dolog pedig, hogy arra gondoltam, hogy a hosszú beszédekkel megnövekszik a lebukás veszélye (bemérhetik vagy csak a szabad ég alatt tud beszélni, mert csak ott van jel és észre vehetik - egy mondat erejéig talán kitérhettem volna rá), és igyekeztem miniatürizálni a tartalmat amolyan katonai stílusban, amit háborús helyzetben praktikusnak vélek.

Az arab-török oldalt a mai Ny-európai emberek félelmére építettem. Sok a vendégmunkás és napjainkban a németek, franciák és a többiek észrevették, hogy a bevándorlók több gyereket vállalnak, míg ők alig, és előrejelzések szerint hamarosan megváltozik a népeségeloszlás. Hollandiában például már minden második gyerek muzulmán.

Köszönöm, hogy hozzászóltál.

p, 2011-06-24 21:25 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Egy spam kihasználta a figyelmi rést, amíg elmentem Zolihoz, és besettenkedett. Az ilyen kétcsillagok ellen nem tudok mit tenni, csak szólok, hogy ez nem informatív. (A többiek kénytelenek lesznek csillagozni, hogy kialakuljon a valós átlag.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

p, 2011-06-24 22:19 lehel

lehel képe

Köszi az infót. Örülök a sok csillagnak, de egyelőre ezek másodlagosak, a vélemények most jobban érdekelnek.

v, 2011-06-26 07:12 Roah

Roah képe

Lehel, a művedet falják a spamek. Kedvesek, tényleg.

Az átlagodat sikeresen lehúzták már, ha itt hagynék egy hármast, amit első olvasáskor adtam volna, az sem sokat segítene.

Át kéne írnod őket a múltba - vagy a jövőbe.

 

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2011-06-26 09:43 lehel

lehel képe

v, 2011-06-26 11:41 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Ez már alsó hangon is a harmadik, de sehol máshol nem támadnak be. Lehel, tudsz valamit.

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2011-06-26 22:33 lehel

lehel képe

Úgy látszik, ezeknek ellenállhatatlan vagyok:)

szo, 2011-07-16 10:22 D. Attila

D. Attila képe
5

Még meg sem melegedtem itt, fel sem bukkantam az írásommal, de megrettenve olvasom némelyik hozzászólást. Szerettem volna feltölteni egy munkát, ami bizonyos rokonságban áll ennek az írásnak a várható jövőre való vonatkozásaival, és tartok tőle, hogyha feltöltöm, akkor az olvasási élmény értékelése helyett a lényeghez nem túlságosan tartozó dolgok kerülnek a vita homlokterébe.

Bár nincs múltam, ami feljogosítana mélyebb elemzésre, de tényleg nem hiszem, hogy egy - szerintem izgalmas leírásban - fel szabad hánytorgatni azt, hogy a padlásajtó nyitása jár-e bonyodalmakkal vagy sem. Más esetben az idő múlását vagy bármit azzal érzékeltet egy író, hogy alapvetően lényegtelen szavakat fűz az elbeszélésbe. Az egészen nagyok is. Ezzel az erővel azt is meg lehet kritizálni, ha valaki a párbeszédet olyan beszúrásokkal fűszerezi, pl: - John összevonta szemöldökét, és legyezett egyet az arca előtt arra gondolva, talán sikerül végre a pimasz legyet elhessentenie. - Nem kétséges, hogy ez egy teljesen lényegtelen mondat.

Egy jó történet valamiről szól, és ha a formai megoldás nem tartalmaz rossz megoldásokat, érdemes lenne a lényeggel, a mondanivalóval foglalkozni. Azt hiszem, ez az írás formailag nem a felháborítóan rossz kategóriába esik, ezért engem a mondanivalója körüli vita jobban érdekelne, mint az, miért is maradtak egyedül a gyerekek. Lehet jobb megoldást is találni, de tartok tőle, olyant nem, amelyik kifogástalan.

A lényeg a jövőkép, ezen szívesen meditálnék, de pont ennek a meditációnak a megmutatkozó felületessége kelt bennem olyan kérdéseket, amely óvatosságra int abban a tekintetben, feltöltsem-e az írásomat. A jövőképpel szeretnék foglalkozni, nem a szabadalmi leírásokkal; miképpen lehet megvalósítani ezt vagy azt a technikai kelléket. A jövőképem pedig kísérteties hasonlóságokat mutat jelen írás szerzőével - akár mondhatná azt is, tőle merítettem. Talán nem véletlenül látjuk hasonlóan a jövőt - talán éppen azért, mert azonos adatokkal számoltunk.

Kérlek nézzétek el nekem, hogy első hozzászólásom ilyen hosszú és ilyen indulatos lett!

 

szo, 2011-07-16 16:55 Obb_régi

Ha megbocsátasz, akkor azt kell mondjam, butaságot beszélsz.

Annyira azért ne rettenjél meg a hozzászólásokon, mert általában használni lehet belőlük pár apróságot.

"Ezzel az erővel azt is meg lehet kritizálni, ha valaki a párbeszédet olyan beszúrásokkal fűszerezi, pl: - John összevonta szemöldökét, és legyezett egyet az arca előtt arra gondolva, talán sikerül végre a pimasz legyet elhessentenie. - Nem kétséges, hogy ez egy teljesen lényegtelen mondat." - nem feltétlen lényegtelen mondat, a sztoritól függ, ha előrelendíti történetet, mondjuk segíti megérteni a főhős lelkivilágát, akkor itt a helye, ha nem, akkor nincs itt a helye, ez ennyire egyszerű 

szo, 2011-07-16 18:40 D. Attila

D. Attila képe

Természetesen tudom, hogy a hozzászólások segítik az írót, de ebben az esetben úgy éreztem, hogy a formára - ami szerintem nem felháborítóan csapnivaló - több figyelem jutott, mint az egészre. Amitől tartok, a forma előretörése a lényeg rovására. Soha nem szeretnék olyant írni, ahol a formára nem ügyelek, de szeretném legalább egyenrangúnak tudni a két dolgot.

Köszi a válaszodat!

 

szo, 2011-07-16 17:42 lehel

lehel képe

Köszönöm a hozzászólást és az értékelést. Jól esik és tetszik az, hogy tárgyilagos vagy, de én is azt hiszem, hogy az ötlet önmagában nem elég. A kidolgozás, a keret, amibe beleültetjük, éppen annyira lényeges. Az, hogy ki mire helyezi a hangsúlyt, kinek mi szúr szemet, emberenként változik. Kíváncsian várom a műved, nem kell félni a hozzászólásoktól, szerintem mindenki a legjobb szándékkal szól hozzá, még akkor is, ha az a szerző számára kevésbé kedvező. Viszont ezek segítenek, hogy az átdolgozáskor vagy új alkotás írásakor jobbak legyünk. Természetesen nem kell mindennel egyet értenünk.

A jövőképek, vagy nevezzük őket jóslatoknak, szerintem a legveszélyesebb kategóriába tartoznak. Egy észrevétel a saját novellámmal kapcsolatban: Szerintem az USA nem fog olyan siralmas helyzetbe kerülni, mint ahogy én azt leírtam. Lehet, hogy elveszíti az első helyet a nagyhatalmak között, de mindig ott lesz az élbolyban. Nem biztos, hogy azért, mert megvan hozzá a gazdasági alapjuk, de ez már összeesküvés elmélet.

Kíváncsi vagyok a novelládra, már csak azért is, mert azt mondod, hogy hasonló az enyémhez.

szo, 2011-07-16 18:46 D. Attila

D. Attila képe

Ha a híreket hallgatom, akkor nem biztos, hogy az USA nem kerül siralmas helyzetbe - akár nagyon rövid idön belül is -, de ez csak tippelgetés, ami vagy bejön, vagy sem.

Obbnak már írtam, hogy a forma természetesen nem mellékes, és semmi kíméletet nem várok el magammal szemben a formával kapcsolatban. Nem esik jól, ha helyesírási vagy stilisztikai hibákat vesz észre valaki a munkámban, de a saját szövegében mindig nehezebben találja meg az ember a hibákat, mint a máséban. Ennek gyszerű okai vannak, és ezért nézik át még a legjobbak munkáit is a lektorok.

A feltöltött novellám egészen más témában született. Amit említettem, hogy ugyenezt is boncolgatom benne kicsit hosszabb annál, hogy így első próbálkozásra, bemutatkozásnak feltegyem. Már készen van, de előbb néhány rövidebb dolgon szeretném lemérni a fogadtatást, azt, hogy kölcsönösen hogy jövünk ki egymással.

k, 2011-07-19 10:15 Roah

Roah képe

D. Attila,

"Egy jó történet valamiről szól, és ha a formai megoldás nem tartalmaz rossz megoldásokat, érdemes lenne a lényeggel, a mondanivalóval foglalkozni. Azt hiszem, ez az írás formailag nem a felháborítóan rossz kategóriába esik, ezért engem a mondanivalója körüli vita jobban érdekelne, mint az, miért is maradtak egyedül a gyerekek."

Novella írásnál itt azt tanuljuk/tuk, hogy lehetőleg minden mondat, legépelt rezdülés a történet csattanóját, hangulatát készítse elő, hitelesen. Ha így tetszik, "jól kell tudni hazudni".

A szerző ebben a művében külön hangsúlyt fektet a gyerek karakterei korára, nyomatékosítva "brrrümög, bíbippel", hangzutánzó szavakat is használ a kor érzékeltésének kedvéért - ez a párbeszéd, vagy jelenet-ábrázolás, különösen kicsi korra utal -, akkor ennek jelentősége van a sztori cselekményének szempontjából. Ha ott, vagy hasonló helyzetben hiteltelenné válik, akkor aztán szólhat a novella bármiről, én, mint olvasó, kételkedek, nem hiszek neki, mert kimondottan pici gyerekeket nem hagyunk magukra. (Ez meg is történt a mű folytatásában nálam, miszerint az Usa random egy atomot lő ki az oroszokra.)

Lehel megfelelően kezelte a véleményem, hisz' lényegében szabad a vásár, azt fogad el az olvasójától, amihez kedve tartja, és mindezt úgy teszi, hogy mindvégig tiszteletben is tart. A szerző műveinek egyébként rendszeres olvasója vagyok. Egyrészt a hozzállása, másrészt a témái csalogatnak, kedvelem a műfajt, amiről ír. Számomra megunhatatlan. Ez a része bizonyára elkerülte a figyelmedet.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."