Földi űrutazás (Másfél éve a Solarison)

Gyermekként nem ismertem a TV-t. Szórakozásomról és szórakoztatásomról a könyvek gondoskodtak. Rengeteget olvastam, de soha nem elégedtem meg az olvasmányélménnyel. Minden esetben tovább gondoltam a történeteket. Leginkább azt szerettem volna, tudni, mi történne, ha én kerülnék abban a helyzetbe, ami könyveim hősei. És itt nem arra gondolok, hogy beleéltem magam a hősök szerepébe, hogy azonosultam velük. Nem pontosan tudtam mi a különbség Dany Torance és köztem, tudtam, miben tér el a szintúgy ragyogásnak nevezhető képességem az övétől. Ha a Doki képessége Reflektor, az enyém zseblámpa, mondja erről a kérdésről Dick Haloran a Panoráma szakácsa, ezt az analógiát folytatva amivel én rendelkezem, épphogy összevethető a számítógépem üzemelését jelző kék ledecske fényével. De kétségtelen tény, a led is világít, így a jelenségek valamilyen szinten összevethetők. Természetesen azt is láttam, mennyiben más a jellemem, mint Torance-é. Így azonosulásról, beleélésről szó sem lehetett. Csupán azt vehettem górcső alá, hogyan állnék helyt, vagy buknék el én az összes gyengeségemmel, erősségemmel, pislákoló, ragyogásnak még csak gúnyból sem nevezhető képességemmel az adott helyzetben. Nincs olyan könyv, melynek elolvasása után ne tettem volna meg ezt az évek során rutinná váló gondolatkísérletet, mely soha sem vezetett kétszer ugyanarra az eredményre. A könyvek, a történetek addig bizonyultak érdekesnek, amíg e kísérletek értelmesnek. A legjobb könyveket ötször, tízszer vagy többször is elolvastam, egyszerre ismerve meg így önmagam és az írói képzelet világának mélységeit. Ennyit feltétlen előre kellett bocsátanom. A címből sejthető, hogy koraifjúságom leggyakrabban olvasott könyvei közé tartozott Stanislaw Lem Solarisa, melynek lényegét annak idején egyetlen mondatba sűrítve ezt írtam széljegyzetként egy naplóbejegyzéshez: Miközben földi tudósok műszereik segítségével tanulmányozzák az idegen létformát, az idegen is tanulmányozza őket. Egyfajta isten-ember konfliktus jelenik itt meg, amelyben Isten az emberi lélek mélyén megbúvó rejtett emlékek megismerése révén teremt, és e teremtményekkel szembesíti az embereket, hogy megismerhesse őket. Önismereti tanfolyam ez, nem csak az író, a szereplők, de az olvasó számára is, lehetőséget teremt arra, hogy azok is megismerhessék a lelkük mélyén ásító űrt, és lángoló csillagokat, akiket a vallástól idegenkedő meggyőződésük egyébként távol tartana attól, hogy ilyesmit vegyenek Górcső alá. Jó persze, ez nem egy mondat, de csak azért, mert szövegszerkesztőm zölddel jelölte meg az eredeti körmondatba foglalt, és sokkal dagályosabb megfogalmaztatást, ezzel jelezve, hogy ilyen hosszú mondat nincs, (pedig volt) és javasolta, fogalmazzam át. Eleget tettem a felszólításnak, amióta félig megvakultam, mindig javítom az aláhúzott részeket. A zöld és piros hullámvonalak felszámolása a képernyőn egyfajta biztonságérzetet ad, elhiteti velem, hogy ettől hibátlan az írás, holott minden a gép számára érzékelhetetlen elütés, vesszőhiba benne marad. Mindegy, ez esetben sem a tartalom, sem a forma nem lényeges, így a hamis illúzió tökéletesen elegendő ahhoz, hogy én is elégedet legyek. Ez fontos. Elbeszélésemet kezdhettem volna azzal is, hogy lehetőséget kaptam Kelvintől, hogy egy ideig a Solaris állomáson éljek. Mindez ugyanis akár ennek megfelelően is történhetett volna, vagy akár ebben a formában is emlékezhetnék rá. De esetemben az események egészen más fordulatot vettek. Semmi közöm Kelvinhez vagy akár Gibarionhoz, és persze a többiekhez sem, soha sem jártam az űrben, és vélhetően nem is fogok. Ezzel együtt másfél évet eltöltöttem már a Solaris állomáson, és vélhetően életem végéig ez lesz majd kényszerlakhelyem. Persze ezen nem holmi távoli űrállomást kell érteni. Egyszerűen arról van szó, hogy tulajdon elmém vált engem tanulmányozó idegen intelligenciává, és ezzel arra kényszerített, hogy Én is tanulmányozni kezdjem őt. Az eset fordított, mint Lem óceánjának esetében, ott az emberek megjelenése kényszeríti az óceánt erre, ám a párhuzam jól érzékelhető.
Másfél-két évvel ezelőtt hitem szerint enyhe STROKE vert le a lábamról, amiből felépülve egyszerre csak a sötétségbe hulltam. Nos a betegség annyira enyhe lefolyású volt, hogy puszta létem is képes volt eszelős hajtépésre kényszeríteni néhány orvost. Néhány viszonylag fontos szervem, mint pl. a Thalamus nevű csoda kiesett. Eddig azt hitték, ez szükségszerűen vezet a beteg halálához. Vannak persze figyelemreméltó kivételek. A megmaradt egyedek azonban soha sem lesznek életképesek. Az élet azonban nem csak és nem is egyszerűen életképesség kérdése, az emberi agy pedig csodálatos, vannak, akik fél agytekéjüket nélkülözve kénytelenek élni, és itt járnak közöttünk, bár kétségtelenül nem olyanok, mint mi. Velünk élő idegenek. Belőlem nem lett az, én nem váltam idegenné, csak itt hordom magamban az idegent. Nem úgy, mint Ripley a feltámad a halálban, hanem úgy ahogy GIbarion, Kelvin és a többiek, Hogy az idegen kint is van és bent is van, s miközben tanulmányozzuk, ő is tanulmányoz minket, s a vele való kapcsolatfelvétel tulajdonképpen az egész világhoz való kapcsolódásunk kulcsa.
A bennem lakó óceán állandóan formálja a körülöttem lévő valóságot. Elsősorban a képalkotás segítségével. Mi a szemünk elé táruló látványt egyértelműen a szemünk tevékenységének tulajdonítjuk, ez azonban nem így van. A képet ugyanis érzékszerveink összességének köszönhetjük. Amikor érzékeljük magunk körül a világot nem csak a fényre összpontosítunk. Minden játszik, a hőérzet, a tapintás, a hangok tengere és minden, ami itt van, és amire fel tudunk figyelni. az érzékek eme kavalkádjából a Thalamus segítségével alkotunk képet, melybe korábbi emlékeink éppolyan fontos szerepet játszanak, mint az érzékelt pillanat. A legkönnyebben egy kirakós játékként képzelhető el az egész. Van egy minta, mely támpontként jelenik meg a jelen mozaikkockáinak képpé szerkesztése közben. Emiatt látjuk ugyanazt ugyanabban a pillanatban. Ugyanazt a mintát követjük, az eltérések nem lényegesek, nem is döntőek. Biztos akadnak eltérések, de ettől még megmarad a látvány közös platformja. Minden egészséges ember esetében. Nem így nálam. Nekem elveszett a mintám. Így olyan gyermekként veszek részt ebben a tudattalan kirakós játékban, akinek a kezét a mozaikdarabkák összerakásakor nem kötik az eredeti minták. Ha feltűnik előttem egy ismeretlen szépség, csak azért mert szépnek tartom, olyasvalakinek fogom látni, aki alkatilag hasonló hozzá és értékítéletem szerint ő is szép. Emiatt az elmúlt másfél év alatt az összes Hollywoodi szépség megfordult a látókörömbe, holott a valóságban egyikükkel sem találkoztam. Ez eddig csupán játék, szép játék, sokkal szebb, mintha egy kihalt űrállomáson rég halott szeretteim testesülnének meg, és nekem át kellene élnem a haláluk miatt érzett lelkiismeret-furdalás keltett élmények sorát. Ettől még nem érezném úgy, mintha a Solarisra kényszerültem volna. Van azonban más is. Ugyanez történik az emlékeimmel is. Néha, általában kettős front hatás idején a világ átalakul köröttem. Nem a jelen, csak a múlt. Mintha egy párhuzamos világban élnék, ahol egészen más út vezetett a jelenhez. Az első alkalommal annyira meglepett a dolog, hogy nem tudtam követni a változást, és csak jóval később rekonstruáltam a mai valósághoz legközelebb álló képzetet. Akadtak még hasonló jelenetek az életemben, vannak események, amelyek földi megfelelőit soha sem fogom feltárni, mert esélytelen. Elvesztek cseppfolyóssá váló emlékeim halmazában. De ezek átélése közben megtanultam hogyan verjek le jelzőkarókat és azok mentén hogyan keveredjek vissza abba a közös valóságba, amely mindannyiunk sajátja, nem csak az enyém. Itt most az egyik ilyen utazásról szeretnék beszámolni. Ti akik csak a közös múltat ismeritek egész másként emlékeztek arra mi is zajlott itt a nyolcvanas évektől napjainkig. Nem tudjátok, hogy egy műszaki hiba és egy orosz tiszt figyelmetlensége és néhány döntéshozói poszton lévő tiszt és politikus hebehurgyasága miatt valamikor Ezerkilencszáznyolcvanhárom nyarán pusztító atomvihar söpörte el a szocializmust és változtatta radioaktív sivataggá az Egyesült Államok egész területét. Szerencsések vagytok. Nyílván nem hallottatok a motorosokról sem. A motoros bandákról. Abban a világban, ahol emlékeim szerint éltem, ha valaki két s betűt látott egymás mellett, rögtön a motorosokra és azok rémtetteire gondolt. Meg van ennek is a maga oka. Hamis ok persze, csalás, hiszen a valódi rémtetteket nem az SS, hanem a KISZ követte el. Az SS-t néhány évvel a háború után alakította Csengeri Dénes. Ma már senki sem tudja biztosan, hogy Dénes esetében a Csengeri Vezetéknév volt-e, avagy csupán a származására, egykori lakó helyére utaló jelző. De ez talán nem is annyira lényeges, a két S a segítünk, segíts vagy segíts, hogy segíthessünk jelmondat rövidítése volt. Később, amikor az ébredés európai léptékűvé vált, Dénes arra hivatkozva hagyta meg ezt a rövidítést, hogy az angol Save rokon értelmű a magyar segíteni igével. Az, hogy a ments meg kifejezést mennyiben helyes a magyar segít igeként értelmezni legalábbis kérdéses, bár azt hiszem, sokan teszik ezt ma is az SOS vészjel értelmezésekor, de ennek aztán már semmi köze itt semmihez. Dénes a káoszba zuhanó világ három kultikus figurájának egyike volt. Már az atomháború másnapján befogta egy rozzant szekérbe Bátor nevű lovát, és járni kezdte az országot. Ebben különbözött Szamaras Lőrinctől, aki viszont egy kis spaniter vagy más néven miniatűr lovas kocsi elé szamarat fogott. Dénes segíteni akart, és segített is. Lőrinc menekült és a világvégéről prédikált, a pokol angyalairól, akik tüzes szekereken jönnek majd el a túlélők lelkéért. Azt hiszem azok, akik az első időkben találkoztak Dénessel és a hozzá csatlakozott fiatalokkal, soha sem azonosították az SS-t a pusztulással, a terrorral, őket nem lehetett megtéveszteni, ők pontosan tudták, hogy Dénes és a köré szerveződő fiatalok, Viktor, Laci, Tomi, Jocó, Lali, Zsolti és a többiek a béke és a konszolidáció lehetőségét teremtették meg azokban a nehéz időkben. Dénes nem sokáig maradt az általa kialakított mozgalom élén. Hamar befejezte országjárását, és valahol Pest környékén telepedett le. Valahol Nagykáta és Maglód környékén. Ott vert tábort, ott élt a családjával. Én ott ismerkedtem meg vele. Dénes Zseni volt. Valamikor 1983 körül egy NATO hadgyakorlaton a Szovjetunió elleni totális háborút imitálták, ez néhány hülye amcsi tábornok, szűklátókörű orosz politikus és hamari orosz katona miatt olyan jól sikerült, hogy valósággá vált, minek köszönhetően elpusztult Európának az Ural és a Kárpátok közé eső része, Csehország és a Németalföld vidéke, továbbá radioaktív sivataggá vált az USA. Kína nagyjából épp maradt, és valami féle torz formában a britek és a franciák is őrizték a civilizáció maradékát. Ami a régi világból megmaradt az vagy dél felől az olaszok közvetítésével, vagy közvetlenül nyugatról érkezett hozzánk. Ez az irány egyértelműen a KISZ-esekhez köthető. Emiatt sokan a jólét az Európai értékek őrzőinek és újrahonosítóinak tekintették őket, holott ettől nagyobbat nem is tévedhettek. Mi a napelemeink, a technikai vívmányaink, (aggregátor, kézi gépek, és a jó ég tudja mi minden, tartozott ide kávéfőzőtől a konyhai robotgépig) tekintélyes részét ukrán-orosz közvetítéssel a kínaiaktól szereztük be. Kína félt a sugárzástól, tán el sem hitték, hogy a világ többi részén is maradtak kevéssé fertőzött területek. Olajra szükségük volt, ezt az oroszoktól szerezték be, akik a sértetlen a háború elején még épphogy feltárt szibériai mezőket termelték ki. Az olajat Kínának adták, az azért kapott kütyükkel nálunk csencseltek élelemért, vízért, lovakért. Dénes ezt használta ki, régi orosz kapcsolatai segítségével, az Ő tábora volt az első napelemekkel felszerelt telep. Ott már akkor is volt áram, amikor más helyeken csak akkor tudtak világítani, ha egy-egy ABC üzletben fölös gyertyákra bukkantak. Akkoriban egy gyönyörű szőke nő volt a feleségem, aki leginkább arra a csajra emlékeztetett, akit Lisa Niemi jelenített meg a Puszta Acél című filmben. Gyönyörű volt, szőke, mindig úgy nézett ki, mintha épp most jött volna a fodrásztól, és persze állandóan elégedetlen volt velem, folyton szekált, hogy semmit nem tudok beszerezni, sem napelemet, sem tejet, vagy kaját. Az ételt Dénes hordta körbe a táborban egy Robikapa mögé szerelt kisszekéren, amit ketyerének hívtak. Mindig hozott magával GEIGER MÜLLER számlálót, és ha a konzervek sugároztak azokkal etette meg a mérgezett élelmet, akik beszállították. Igazságos döntés volt. Nálunk nem is fordult elő sugármérgezés. A házasságom rövid ideig tartott. A feleségem úgy gondolta, sokkal különb férfit érdemel nálam, így minden szóba jöhető jelölttel kacérkodott, sőt néha eljutott egészen a csúcsig. A legdurvább esetben mindezt akkor négy éves kislányom füle hallatára tette. Na, jó én is végig hallgattam, de rólam nem tudott. A tábor felett volt egy forrás, odamentek vízért. A gyermeket alibinek vitték, ott játszott a kocsi alatt, miközben az echós szekér mélyén szabályos pornó-jelent zajlott. Pontosan tudom, mert én meg egy öreg almafán lógtam épp felettük. Azért mentem, hogy megfiatalítsam a fát. Az asszony tudott erről, csak azt hitte, a völgy túloldalán teszem ezt a védett kertben. Tévedett. Abban is, hogy a férfi különb volt nálam. Erre maga is rádöbbenhetett, hagytam neki rá elég időt. Leugrottam a fáról a földre, kifogtam a lovat a hámból, miközben gyönyörködtem egy ideig az üzekedő párosban. A bak felől ugyanis nyitott colt a szekér, a férfi a hátfalat elzáró ponyvát bámulva tömte a feleségem hátsóját, aztán megfordította és a szája következett. Az asszony kéjesen követelőzött, egészen addig, amíg a férfi méretes szerszámával belé nem fojtotta a szót. Ilyesmire én soha sem voltam képes. Volt még néhány egészen elképesztő fordulat az ügyben, amit inkább nem részletezek, nem nézelődtem túl sokáig, felpattantam Harcos hátára és kivágtattam a völgyből. Harcos Bátor egyenes ági leszármazottja volt, és Dénes szívének nagyon kedves. Nem vihettem magammal. A völgy szájánál leugrottam a hátáról és haza engedtem, az utamat pedig gyalog folytattam. Ez közvetlenül az Orbáni konszolidáció előtt történt. Valamikor kilencvenhat táján. Ettől kezdve többször kapcsolatba kerültem a KISZ-esekkel. Akadtak köztük tisztességes emberek is, de jó részt mocskos tolvajokból álltak, akik azt hitték, az egyenruha, a motor és a zene tökös legényekké teszi őket. Görög Sanyi, akit a neve miatt egyszerűen csak Alexander The Great-nak neveztünk régi motoros volt. Szó szerint. Ő már a háború előtt is motoros hagyományőrző volt, nagyon rühellte ezt a bandát, de főként a vezetőit, Gyurcsány Ferkót, akit sokáig csak Ferkónak neveztek, és Mikit, aki a KISZ főideológusa volt, emellett szökésem idején ő döngette a feleségemet. A konszolidáció húsz éve alatt többször hatalomra kerültek a KISZ-esek. Valahogy elérték valamennyi bűnükért, az SS-t okolják az emberek. Minden mocskukat szegény Dénesre, és a követőire kenték. Hogy, mindez hogyan történt? Annak is megvan a maga története. Most ez nem is fontos. A lényeg, hogy az Orbáni konszolidációt Ferkóék rémuralma követte, aminek kétezer hat táján lett vége meglehetősen véres közjátékok között. A rend négy-öt évvel később állt helyre, úgy-ahogy, azóta parlamenti demokráciát imitálunk. Jó kis játék. Amolyan mindenki hazudik, a kérdés csak az, ki tud nagyobbat lódítani. Hogy mi lesz a vége, nem tudom. Az emberek már elfeledték, mibe is fordulhat egy ilyen játék. Néhányan még emlékeznek a vészkorszakra, azokra az időkre, amikor meg kellett mérni a konzervek sugárzását, mielőtt felbonthattuk azokat. Szép idők voltak. Szépek és mocskosak egyszerre, ahogy a feleségem is szép volt és mocskos. Nem tudom, mi történt vele. Huszonhat év után megkerestem a lányomat. Tőle tudom, hogy az események nem pont így játszódtak le. Az anyja barna volt, nem szőke, és én nem hagytam el őket, felneveltem őt is, a testvéreit is, a világégés is elmaradt, és a rendszerváltás is egészen más körülmények között zajlott. Ezt a történetet a bennem lakó óceánnak köszönhetem, mely időnként cseppfolyóssá változtatja emlékeimet, hogy azok később egészen más formává jegecesedjenek. Hát ezért mondtam, hogy a Soarison élek. Persze szó szerint ez nem igaz. De az a rengeteg színes emlék, ami hétről hétre, néha gyakrabban is átírja életem, csak hasonlatossá tesz Lem hőseihez. Önmagammal, a múltammal, emlékeim eleven és torzképeivel való állandó ismétlődés önmagam és a világ megismerésének olyan távlatait nyitja meg, amit szerintem Kelvin és a társai láthattak csak előttem a történelemben. A párhuzam elsősorban lelkesít, de figyelmeztet is. Mert nem tudom kinek a sorsa vár rám. Lehet, hogy végül kapcsolatba lépek majd az idegennel, ahogyan Kelvin, de az sem kizárt, hogy úgy végzem majd, mint Gibarian. Nem tudom. Az óceán itt vár és figyel, nem Gonosz, nem kegyetlen csak kíváncsi és rendkívül következetes. Én viszont gyenge vagyok, napról napra egyre gyengébb. Sokkal rosszabb helyzetbe kerültem, mint annak idején Gibarian. Most, hogy látom hogyan születnek az emlékek, a világtól alkotott képek, sokszor nem tudom, mi alapján tekinthetném az egészséges működés során szerzett ismereteket valóságosnak? Annyi, hogy hétmilliárdnyi egészséges egyed hasonló fiziológiai működés során jutott el ugyanahhoz a közel azonos eredményhez, nekem már kevés. Magamra maradtam. Amikor körül nézek csupasz falakat látok. Ezek a falak éppúgy lehetnek Szolnokon, Miskolcon, Sadánban, Darsonban mint bárhol máshol. Honnan tudhatnám, a négy település közül melyik a valóságos? Vagy melyik valóságosabb. Az utóbbi kettőt a program pirossal húzza alá, amikor kérem, hogy javítsa, nem ad javaslatot. Ez azt jelentené, hogy ilyen városok csak az emlékeimben vannak, annak a végtelen óceánnak valamely ember nem járta szigetén?

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2017-03-18 15:50 Sren

Sren képe

Hát neeem, drága Vuv, ebbe most nem megyek bele. :D Imádom a Solarist, de kicsit úgy vagyok vele (így minden kapcsolódóval is), hogy ezt nem érteni, hanem érezni, tudni kell – így hát amit mondanék, arra valójában nincsenek szavaim. Tartom a véleményemet, amit a nemrég előbukkant blogom alatt mondtam, és továbbra is igazat adok Kelvinnek (a MI Kelvinünknek! :D): az első ezer olvasás előtt nem lehet érdemben nyilatkozni.

Az írásod tetszett, noha nem igazán értem, miért kell Cps Lockkal írni a tévét, a stroke-ot és a Geiger-Müller számlálót, de lelked rajta.:) Ami a „többit” illeti, vannak itt jó néhányan, akik nálamnál sokkal érdemibben szólnak majd hozzá. Én max megköszönni tudom... És sajnálom azt a részét, ami a klasszikus "árnyékában" marad; de hát istenem, így megy ez, aki titánnak tiszteleg, számol vele, hogy nem az övé, hanem az etaloné marad a figyelem java része. Köszönet, hogy ennek ellenére megosztottad velünk az írásodat.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2017-03-18 16:12 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

A Solarisra való utalás gyakorlatilag annyi: képzeljétek el, hogy a saját agyatok válik benneteket tanulmányozó idegen intelligenciává. Csak a játék kedvéért. Nem a solarist akartam értelmezni, csupán arra utaltam, hogy az eredeti Titán számtalan ismételt újra élese mennyiben segített nem is annyira megérteni, mint inkább elfogadni azt a helyzetet, amiben ettől sokkal cifrább dolgok is történtek és történnek nap mint nap. A rég halott ismerősök feltámasztása, testbe öntése egyelőre még várat magára, de ma már ezt sem tartom kizártnak. Az anyagban előforduló írásbeli különcségek, mint pld a Stroke, a Tv és az a bizonyos sugármérőeszköz az özönvicc előtti Word következménye. Érdekes, mert itt egyik kiemelt szót sem húzta alá a hibajavító. Ott aláhúzta, én meg reflex szerűen javítottam. Miután az egészből csak annyit fogtam fel, hogy eltűnt a hibajel, megnyugodtam. Pedig jártam már így, Amikor egy szakmunkában a kubikerdőből és a kubikgödörből kuvikerdő és kuvikgödör lett.

szo, 2017-03-18 16:24 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Bocsátsatok meg az elírásokat, formai megoldásokat nem fogom védeni. Félig vakon írtam ezt az egészet, és emiatt a javítás is elég nehézkes. Ez sajna a jövőre is vonatkozik. Magát az írást folyékonyan csak 2-300 %-os nagyításban tudom elolvasni, és így sem látok meg mindent. Ez egyébként tök jó, mert a helyesírásom csapnivaló, és most legalább van mi mögé bújni, mondjuk saját fogyatékosságom szoknyája mögé. Néhány hibát javítottam, természetesen a Sren által jelölteket benne hagytam, így teljes a kép. Viszont mindenkinek szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy a helyesírás ellenőrző programok általában megbízhatatlanok.

szo, 2017-03-18 16:36 Sren

Sren képe

(Csak most láttam az előző hozzászólásodat. Sajnálom, hogy nem jól látsz!:( Sasszemű koromban vállat rántottam az ilyesmire, aztán teltek az évek, és már az én szemem sem az igazi. Ráadásul több igen közeli, idős ismerős szörnyű látásromlását voltam kénytelen végigasszisztálni, így pedig belegondolni-beleérezni, milyen lehet az élet „félvakon”. Megértem a problémádat.:()

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2017-03-18 16:44 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Ráadásul nekem nem a szemem rossz. A látóidegekkel van baj, illetve a thalamusz a látás előszobája, most képzeld el, Ez az előszoba nincs többé, mindenki piszkos, sáros cipővel, dzsuvás ruhába ront be a látás szobájába. Na jó, ennyi itt elég is, nem ökörködöm, ökörködik velem eleget az agyam. Néha mindketten unjuk. De ettől szép az egész.

h, 2017-03-20 20:28 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Egy kis reklám és magyarázat, illetve fenyegetés, jön a folytatás! Szóval:ajánlom figyelmetekbe az alábbi, vagy fenti írást. Csak annyit jegyeznék meg hozzá, hogy a cselekmény alapját a fájdalomhullám alatt bámult filmek adják és nincs sok köze az életemhez. Viszont ezen felbuzdulva egy kísérletnek vetettem alá magam. A legközelebbi fájdalomhullámra időutazós é western filmekkel készülök. Elvben ennek kétféle eredménye lehet, Vagy azt fogom hinni, hogy a múlton át a jövőből érkeztem, vagy ami valószínűbb a tudatos tervezés miatt nem fog törlődni a memóriám. Az eredményről folyamatosan beszámolok majd a Karcolaton.

Üdvözlettel G.

sze, 2017-04-05 02:36 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Ha érdekel valakit, bejött a papírforma. Nem váltott az agyam, a cselekmény tudatos végig gondolása odavezetett, hogy minden apró részletre emlékszem. Most már csak azzal van gondom, amikor az emlékek nem feltűnően térnek el a történtektől. Ezt nehezen veszem észre.