Nesztelen fegyver

Nesztelen fegyver

A sugárhajtású repülőgép pontosan délelőtt tízkor érkezett a Los Angeles-i repülőtér betonjára, fedélzetén egy szenvtelen arcú, szőke hajú férfival, aki hanyagul elvegyült az üzleti vagy egyéb okokból ideutazó emberek tömegében. Könnyedén áthaladt az ellenőrzésen, mint egy átlagos turista a sok közül, és nekivágott a városnak.
Okmányai szerint Hank Thompsonnak hívták, de hullákkal szegélyezett pályafutása során már annyi nevet viselt, hogy meg kellett erőltetnie az agyát, ha eszébe akarta idézni az igazit. Jellegtelen vonásai senkiben sem keltettek gyanút, de ha a hatóságok netán felfigyeltek volna rá, az sem okozott volna számára fennakadást.
A kormány hűvös modorú ágensei közé tartozott, ami felmentette minden komolyabb vizsgálat alól. Ha valaki utána akart nézni Hank viselt dolgainak, elég volt csak felvillantania bonyolult lézervésetekkel ellátott azonosító kártyáját, amelyet mindig magánál hordott. A plasztik lap korlátlan hatalommal ruházta fel a közigazgatási szervek hivatalnokaival szemben.
A légkondicionált terminálból kilépve olyan hőség csapta meg, mintha keresztülsétált volna a Pokol kapuján. Feszes izomzatú, üres mosolyú fiatalok jöttek-mentek a napsütésben, sehol egyetlen betegségtől megereszkedett test vagy kortól görnyedt hát, ami elrontaná az összhatást.
„A Föld az egészséges, üde ifjaké” – gondolta cinikusan Hank, hisz már ő is a negyedik x felé közeledett; igaz, rendszeresen szedte az Unovoxot, amely jó darabig garantálta, hogy az öregedés jelei elkerüljék.
A cég, amely piacra dobta a csodaszert, az egész gyógyszeripart tönkretette, majd globális hálózatot hozott létre, mielőtt a riválisok észbe kaphattak volna. Az egészség és vitalitás új korszaka úgy söpört végig a földgolyón, mint a legpusztítóbb járvány.
Hank az egyik élelmiszerboltban vásárolt egy üveg Madeirát – az volt mestere kedvence –, aztán két utcával arrébb megkereste a jellegtelen, fekete kormányzati szedánt, melynek kulcsai a zsebében lapultak.
A volán mögé ülve kinyitotta a kesztyűtartót, aztán elővarázsolta belőle tekintélyt parancsoló Silence-45-öst, amelyet neki hagytak ott benne. A fegyvert a zakója alatt feszülő hónaljtokba csúsztatta, a bort pedig berakta a fegyver helyére, majd elégedetten besorolt a kora délelőtti forgalomba.
Fél óra múlva a keresett címhez ért, és beállt az erődre emlékeztető ház felhajtója elé. Amikor becsöngetett, a bejárat fölé szerelt kamerák éber szemekként fordultak felé, és ráközelítettek az arcára. Mozdulatlanul várt kezében az ajándékkal, míg végre berregés hallatszott, és a súlyos ajtó zajtalanul elsiklott előtte.
Hank rövidesen a világos és tágas lakás nappalijában találta magát, szemtől-szemben idős mentorával, aki jelenleg a Lopez nevet viselte.
Az öreg ráncos arcán nem látszott érzelem, miközben áthatóak kék szeme úgy vizsgálgatta, mint kutató a mikroszkóp tárgylemezére került szennyeződést.
– Hello – mondta végül a házigazda, megtörve a hosszúra nyúlt csendet. – Mi szél hozott ide?
– Ez is, az is – felelte Hank.
Megbillentette Lopez felé a borosüveget.
– Gondoltam, ha már erre járok, benézek, ez pedig a kedvenced – tette hozzá.
– Látom – bólogatott az öreg. – Akkor igyunk egyet!
Azzal a sarokban álló bárszekrénynél termett, ahonnét két metszett borospohárral tért vissza.
Hank látta a mozgásán, hogy már nem a régi, noha sok fiatal fejvadászt még mindig legyőzött volna. A haja már erősen őszült, szeme sarkába térképhálózatot szőttek a ráncok.
„Igen – állapította meg magában –, még mindig veszélyes férfi, de az utcára már nem jár, mert odakint nála gyorsabbakkal is összeakadhatna.”
A szőke férfi lepattintotta a palackról a hőfokszabályozó chipet, amely a legperzselőbb hőségben is állandósította a mélybehűtött ital hőmérsékletét, aztán mindkettőjüknek töltött az üvegből.
– Egészségünkre – mondta Lopez, de megvárta, amíg tanítványa belekortyol az italába.
– Bizalmatlan vagy – állapította meg Hank.
– Újabban túl sok öreg távozik az élők sorából – szögezte le az öreg. – Beszélnek mindenfélét az emberek.
Elhallgatott, időt engedve a testes íznek, hogy megbizsergesse érzékeit.
– Az Unovox megjelenése óta sok lett a boldog és elégedett öregember – folytatta közönyös hangon, mintha kívülálló lenne –, akik túl sokáig fognak élni, holott a nyugdíjrendszer rég koldusbotra jutott. Ennyi fitt vénség gazdasági válságot okozhat hosszú távon. Egyre gyakrabban arat a hatvan év felettiek közt a halál. Odakint csak fiatal, elégedett embereket látsz, míg az aggok önkéntes száműzetésben élnek az otthonaikban. Kívülről minden szép és ragyogó, de belülről rothad. A korosztályom tagjai hullanak, mint a legyek, fura, hogy éppen ilyen bizonytalan helyzetben nézel be hozzám.
– De hiszen mindent neked köszönhetek – mutatott rá Hank. – Különben is, még mindig szabadúszó vagyok. Van erre egy kis melóm, gondoltam meglátogatlak, de ha tartasz tőlem…
– Kire vadászol? – vágott közbe Lopez.
– Nick Horowskyra – közölte szemrebbenés nélkül a vendég.
– Horowsky nagy falat – csóválta meg a fejét az öreg. – A rendőrfőnök is a barátai közé tartozik, és úgy vigyáznak rá, mint az angol királynőre.
– Azért én mégis elkapom – szögezte le fagyosan Hank. – Te mondtad, hogy nincs olyan préda, amelyet be ne lehetne cserkészni.
– Igen – ismerte el Lopez. – Sok mindent mondtam annakidején.
„Mindenre te tanítottál – gondolta a szőke férfi, miközben a bort ízlelgette a szájpadlásán. – Igazából sosem volt jobb tanárom, ketten együtt olyan munkákat is megcsináltunk, amelyeket senki más nem tudott volna elvégezni. Igazán kár, hogy ilyen nagyot fordult a világ, és hogy most a kormánynak dolgozom. Szinte nehezemre esik téged megölni, de arra is emlékszem, szerinted mi a legfontosabb, ha olyan valakit kell a másvilágra küldened, aki kedves neked. Azt mondtad, a lényeg az, hogy nem szabad halogatni.”
Hank jól emlékezett a szenzációra, amikor Ivar Johanssen a svédek biológus fenegyereke berobbant a köztudatba az Unovoxal.
A szer gyógyírt jelentett minden létező betegségre, megújította az immunrendszert, és a legpesszimistább becslések szerint is minimum a duplájára növelte az átlagéletkort. Akik fiatalon kezdték szedni várhatóan még sokáig azok maradtak. Ők korántsem jelentettek akkora problémát, mint az elixírt használó öregek, akik már fél lábbal már a sírban voltak. Gyors fizikai és szellemi javulásuk az új aranykor legfenyegetőbb tényezőjévé tette őket. Kétszeresére kellett növelni a nyugdíjkorhatárt, csakhogy az ellátásban részesülőket lehetetlen volt visszaminősíteni aktív állományba; ezért a kormány a likvidálásuk mellett döntött mielőtt még gazdasági válság szakadékába rántanák a társadalmat.
A veszélybe került államnak sok-sok ítéletvégrehajtóra volt szüksége, és aki a függetlenségét óvta hamar eltűnt a színről. Hank csöppet sem örült neki, hogy látogatást kell tennie tanítójánál, de nem illett visszaadni egyetlen megbízást sem.
– Igyunk még egyet – javasolta ekkor Lopez.
– Jó – hagyta helyben Hank, és emelte a borosüveget.
– Nem – ingatta meg a fejét az öreg. – Én valami erősebbre vágyom. Mit szólnál egy whiskyhez?
– Oké – egyezett bele a szőke férfi. – Felőlem jöhet.
Vendéglátója hátat fordított neki, amikor a bárszekrényhez ért, és matatni kezdett odabent.
Hank kigombolta a zakóját.
„Elég a halogatásból – gondolta –, itt az idő!”
Keze a Silence agyára siklott.
Imádta a nesztelen fegyvert, mely a huszonegyedik századi hangtompítós revolver kései utóda volt, s amely beépített zajszűrőinek köszönhetően olyan hangtalanul ölt, mintha maga a Halál érintette volna meg az áldozatot.
„Ilyesmiről csak álmodozhattak az atomkorszak brávói” – gondolta fölényesen Hank, és már félig elősiklatta a fegyvert a tokjából, amikor Lopez megperdült a bárszekrénynél.
Régimódi, felcsavarható hangtompítójú Heckler & Koch-ot szorított a kezében, amivel habozás nélkül tüzet nyitott rá.
„Óh, ne… – gondolta hitetlenkedve Hank. – A fenébe is!”
A múzeumba illő revolver megugrott az öregember kezében.
Csupán néhány halk pukkanás hallatszott, és a szőke hajú látogató rángatózni kezdett a díványon, majd lezuhant róla.
Hank mellkasában vérvörös alagutakat vájtak a lövedékek.
A vendég tátogva hevert az olcsó szőnyegpadlón: mondani akart valamit, de csak ziháló hörgésre futotta erejéből.
Lopez odasétált hozzá, és hűvös tekintettel szemlélte csordogáló vére absztrakt mintázatát.
– Hányszor mondtam, hogy a halogatás az életedbe kerülhet? – kérdezte szemrehányóan.
„Sikerült volna – gondolta halványuló tudattal a szőke férfi –, csak egyetlen rohadt másodpercet adtál volna még, apa!”

4.25
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.3 (4 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2009-07-23 21:09 Blade

Blade képe

Nemrég volt egy hír, hogy a japán nők várható élettartam 84 évre nőtt, a férfiaké 80-ra...csak nem ez volt az apropó?

A csattanó a helyén van...az elejét (reptéres-odautazós rész) viszont törölném, inkább a kettőjük párbeszédjével mutatnám be a szitut.

---- ----
Az ember szerint az idő múlik, az idő szerint az ember.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

p, 2009-07-24 02:28 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Ö... nem olvastam azt a cikket.
Örülök, hogy tetszett a csattanó... legközelebb úgy írom meg :D
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

cs, 2009-07-23 21:32 Sren

Sren képe

Öreg, öreg, öregember. Nem tudod, ki bénázott a korrektúrával?
A sztori természetesen ötös részemről, nagyon szeretem! :)

p, 2009-07-24 02:33 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Köszi Sren, de a te ötösöd pont ezért nem ér :D
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2009-07-24 06:35 SirTelen

Kellemes kis írás, de találtam benne néhány megmosolyogtató részt, amit valószínűleg nem terveztél bele. :)
Pl.:
Rögtön az elején találkozunk a főhőssel – „egy szenvtelen arcú, szőke hajú férfival”–, aki később „Szenvtelen vonásokkal várt kezében az ajándékkal”.
Más vonásokkal nem is tudott volna várni, ha egyszer az arca szenvtelen! :)
*
„A kormány hűvös modorú ágensei közé tartozott, ami felmentette minden komolyabb vizsgálat alól. Ha valaki utána akart nézni viselt dolgainak, elég volt csak felvillantania bonyolult lézervésetekkel ellátott azonosító kártyáját, amelyet mindig magánál hordott.”
Jellegzetes hiba. Alanyváltás.
Az alany végig a főhős… elvileg. A második mondat első tagmondatában viszont új alany lép be: „valaki”. Tehát ez után újra jelezni kell, hogy visszatérünk a főhősre.
A kormány hűvös modorú ágensei közé tartozott, ami felmentette minden komolyabb vizsgálat alól. Ha valaki utána akart nézni viselt dolgainak, Hanknak elég volt csak felvillantania bonyolult lézervésetekkel ellátott azonosító kártyáját, amelyet mindig magánál hordott.
*
„A légkondicionált terminálból kilépve olyan hőség csapta meg, mintha hirtelen keresztülsétált volna a Pokol kapuján.”
A hirtelen szó úgy tünteti fel, mintha, ha nem hirtelen sétált volna keresztül, akkor nem is lenne hőség. :) Elhagyandó.
A légkondicionált terminálból kilépve olyan hőség csapta meg, mintha keresztülsétált volna a Pokol kapuján.
*
Szleghegyek!
Pl.:
„az egész gyógyszeripart lemosta a pályáról”
„sok fiatal fejvadászt még mindig lepipált volna”
„a süllyesztőbe került”
…és klisék!
Pl.:
„tekintélyt parancsoló Silence-45-öst”
„berobbant a köztudatba”
„nagyot fordult a világ”
„fél lábbal már a sírban voltak”
„rég koldusbotra jutott”
„Hank mellkasán vérvörös virágok nyíltak”
*
Végezetül: „Sikerült volna – gondolta halványuló tudattal a szőke férfi –, csak egyetlen rohadt másodpercet adtál volna még, apa!”
Hajánál fogva előrángatott csattanó!
Végig a főhős mentoraként láttuk Lopezt, egy halvány utalás sem volt, hogy bármilyen szorosabb kapcsolat lehet kettőjük között. ( Elkerülte volna a figyelmem?) Ha legalább egy helyen éreztetted volna, hogy van még valami eme kapcsolat mögött, akkor nem szólnék semmit, de így olyan ez, mint egy váratlan pofoncsapás egy beszélgetés közepén.
Kérem, legalább vörösödjön előtte a feje az illetőnek! :)
Pl.: Hank az egyik élelmiszerboltban vásárolt egy üveg Madeirát – gyerekként neki kellett gondoskodni arról, hogy vasárnaponként mindig álljon egy az asztalon –, aztán két utcával arrébb megkereste a jellegtelen, fekete kormányzati szedánt, melynek kulcsai a zsebében lapultak.
….
„Mindenre te tanítottál – gondolta a szőke férfi, miközben a bort ízlelgette a szájpadlásán. – Beszélni, olvasni, ölni. Igazából sosem volt jobb tanárom, ketten együtt olyan munkákat is megcsináltunk, amelyeket senki más nem tudott volna elvégezni.
stb.
--------------------------------------------------------------
"hitehagyott a jó, s a rosszakat
a meggyőződés szenvedélye fűti..."

William Butler Yeats

p, 2009-07-24 07:15 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Nos, a hibák jó részében igazad van, abban viszont nem értek egyet, hogy
érzékeltetnem kéne külön az apa-fiú kapcsolatot. A mentor-tanítvány kapcsolat
csaknem ugyanolyan, és Hank középkorúként már inkább tekint mestereként Lopezra,
mint nemzőjeként, pláne mivel ő a célpont. Tudat alatt eleve megpróbál elvonatkoztatni,
ezért nevezi nevén a dolgot csak a végén.
Lehet, nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetnem Hank érzéseire, ami profi gyilkosok esetében
azért nehézkes, mert elfojtják őket.
Különben sem a kettőjük kapcsolata volt a történet lényege, az csak hab a tortán.
Ha beiktatnám azokat a utalásokat, melyeket javasolsz, tulajdonképpen legyilkolnám a
sztori végét, és véleményem szerint teljesen más végkicsengést adnék neki.
A szlenget viszont kiszedem, és az általad fókuszba állított marhaságokat is, amiért
köszönetem :)
Ha akarsz, írhatsz belőle paródiát ;)
Valszeg jobb lesz, mint az eredeti :D
Ja, és a klisék maradnak! Sajnálom, de olthatatlan vonzalmat érzek
a hatásvadász közhelyek iránt :D
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2009-07-24 07:55 Obb_régi

"– Gondoltam, ha már erre járok, benézek, ez pedig a kedvenced. – tette hozzá." - egy központi bibi.
Látom járt már itt SirTelen, ami jót tett.
„Hank mellkasán vérvörös virágok nyíltak” - ez azért tényleg fáj.
Klasz írás 5*
-----
De ez csak én vok, és lehet, hogy nem is lényeges.
De...
Nem a győzelem, sem a részvét, hanem a fontos, fontos!

p, 2009-07-24 08:05 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Oké, a központi bibit meg a virágokat letépem, de a többi szeretett klisémhez
ragaszkodom :D
Kösz az ötöst!
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

szo, 2009-07-25 18:25 Mickey Long

Mickey Long képe

Hááát, ez nem lett az igazi, :( A rengeteg infó bezsúfolása, és a várható csattanó nagyon lehúzza az értékelésemet. A vége olyan mintha "most nem jut eszembe semmi frappáns" lezárás lenne.
Főleg, hogy tudom, hogy sokkal jobbakat tudsz írni (most olvastam a Romin-t, na az igen :) ).

---
"A valóság az, amit a tudatod azzá tesz." /Morpheus/

szo, 2009-07-25 19:03 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Rendben, igazad van, kösz, hogy elolvastad :D
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.