Nincsen semmi baj

1.

…Douglas Stetson megrebbenő szemhéja mögött izzó napok robbantak. Az eszméletére térő férfinak úgy sajgott a teste, mintha minden csontját összetörték volna. A rátörő fájdalomtól csaknem felüvöltött. Elméjében iszonytató víziók kavarogtak: önmagát látta egy tükörfalú teremben, ahogy szemgolyók türemkednek elő a homlokából, az arca alsó részén pedig sok-sok szája nő, amelyek kórusban sikoltoznak.
– Nyugalom – fuvolázta a fülébe egy selymes női hang, amely megmagyarázhatatlan módon ismerősnek tűnt. – Nincsen semmi baj!
A középkorú informatikus rossz ómennek tartotta, ha három negatív töltésű szót egy mondaton belül használnak. Lassan, óvatosan kinyitotta a szemét, és körülnézett. A hátán feküdt, az alatta húzódó ágy forrón és nedvesen lüktetett, mint valami élőlény. Úgy látta, köröskörül hófehér falak vibrálnak, amelyeknek magassága és szélessége folyamatosan változik. A férfi minél tovább szemlélte a helyiség amorf körvonalait, annál jobban émelygett. Ráébredt, hogy sehol sem lel fix pontra a tekintete.
– Meg tudná mondani, mi a neve? – kérdezte a nő.
– Douglas Stetson – válaszolta szorongva. – Mi történt velem?
A férfi hevesen felült a pulzáló ágyon, elöntötte a rettegés, hogy élete hátralévő részét őrültekházában kell töltenie. Kezdeti fájdalma már elmúlt, de túlterhelt idegrendszere nehezen birkózott meg a rázúduló képekkel. Másként látta a megszokott valóságot, mint néhány órával ezelőtt; most valahogy minden sokkal mélyebbnek és komplexebbnek látszott.
Istenem – gondolta rémülten –, az Út csapdájában rekedtem!
A szakértők óva intették az embereket, hogy lázcsillapítónál erősebb gyógyszer hatása alatt teleportáljanak. Nem egyszer megesett, hogy az úticélként kiválasztott portál sérült idegrendszerrel rakta össze az ügyfelet, és a kárvallott elméje örökre toxikus víziók fogságában rekedt. A biztonságos közlekedés nyugalma csak az egészségeseknek adatott meg; aki megszegte a szabályt, könnyen ráfizethetett.
Doug nem vette komolyan a figyelmeztetést. Mindenképp el akart jutni a Portugáliában rendezett informatikus konferenciára, noha egy nagyon erős kísérleti gyógyszert írt fel a kezelőorvosa gyakori pánikrohamaira. A doktor külön a lelkére kötötte, hogy amíg a Vorgexet szedi, inkább ne teleportáljon, de mások is megúszták már, amikor begyógyszerezve keltek útra.
Doug a helyiség szemléléséről áttért saját teste vizsgálatára, amitől újabb sokk érte. Több végtagot számolt össze a törzsén, mint amennyinek lennie kellett volna. Próbálta győzködni magát, hogy csupán vízió az előtte vonagló karok és lábak sokasága, ám egy hang azt suttogta a fejében, hogy a riasztó valóságot látja.
– Baleset történt a philadelphiai fogadóállomáson – közölte a női hang. – Az utazása kezdetén összekeveredtek az átjátszó relék közvetítősugarai. Megmentettük Doug, de sok minden megváltozott. Egyes áldozatok végtagjai a szervezetébe ágyazódtak…
– Neeeem!
Doug sikolynak is beillő üvöltése ide-oda csapódott a kórterem falai között.
– Próbáljon lehiggadni! – javasolta a testetlen hang. – Igazán szerencsésnek vallhatja magát. Sokan úgy vesztek oda, hogy a fejük Indiában érkezett meg, a lábuk pedig Észak-Koreában.
– Tükröt akarok! – bömbölte Doug, akit csöppet sem vigasztalt meg mások balsorsa. – Látnom kell, hogy nézek ki!
A falakon csillogó felületek képződtek, hogy szembesítsék borzasztó metamorfózisával. Doug mind az öt ajkával felüvöltött, miközben dermedten a homlokából kiguvadó szemekre bámult. Hat pár karjával és ugyanannyi lábával lázálom szülte kreatúrára emlékeztetett. Új testrészei teljesen véletlenszerűen illeszkedtek a törzséhez, és eltérő színekben pompáztak, ami különböző nációkból származó áldozatokra vallott.
– Belülről is átalakult – tudatta együttérzően láthatatlan beszélgetőpartnere. – Két pár szív pumpálja az ereiben a vért, és dupla tüdővel rendelkezik. Neuronjainak száma és agykapacitása jelentősen megnövekedett, például néhány óra alatt képes megtanulni egy új nyelvet!
– Ez képtelenség – mondta Doug keserűen. – Gondolja, hogy akad valaki, aki ilyen módon akarna szuperintelligenssé válni?
– A nemi szervei is megszaporodtak – folytatta a nő figyelmen kívül hagyva a kérdését. – Ez az átlagosnál gyakrabban eredményezhet izgalmi állapotot, de az ön értelmi képességével talán nem lesz nehéz uralkodni a vágyai felett.
– Egyéb jó hír? – érdeklődött a túlélő.
– A vétkes teleportcég természetesen kártérítést fizet, és halála napjáig nagy összegű életjáradékot folyósít – hangzott a válasz.
Doug vállai rázkódni kezdtek, sokszínű szemeiből megállíthatatlanul patakzottak a könnyek.

2.

Doug lassan lépkedett a repedezett járdán, hogy a találka színhelyére érjen. Cseppet sem félt az elvadult utcákon, mert amióta kitaszítottá vált, rákapott a külvilágban tett hosszú sétákra. Néha olyan érzése támadt, nem is a való világban jár, miközben szürreális tájakon barangolt. Nehezen tudta feldolgozni a balesetét követő eseményeket, akárcsak azt, hogy egy időre a média figyelmének középpontjába került. Az újságírók Pókembernek vagy Teleportmutánsnak nevezték, és állandóan riportért kuncsorogtak. Aztán egy nap egy texasi takarítónő felismerni vélte Elvis arcát a reggeli algakávéjában, a kőolaj piac összeomlását követően nincstelenné vált kuvaiti sejkek egyike pedig mélybe vetette magát a pasadenai olaj-gettó egyik felhőkarcolójáról, miközben felrobbantotta testére kötözött kis hatótávolságú atombombát. Ezek az új szenzációk lassan, de biztosan háttérbe szorították Doug sztoriját.
A deformált túlélő önkéntes száműzetésbe vonult, miután a rehabilitációjához szükséges kockázatos műtéti korrekciókat egyetlen sebész sem vállalta. Az elhanyagolt, enyészet marcangolta utcák a legfőbb menedékét jelentették. A teleportálás elterjedését követően már a kutya sem törődött a mind elvadultabbá váló közutakkal. A természet visszafoglalta, ami megillette; a vadon feltartóztathatatlanul benyomult a külvárosok sikátoraiba. A férfi egyszer még egy farkast is látni vélt a lepusztult mellékutcák szövevényében.
Dougnak nem okozott gondot a kirekesztettség. Korlátozott anyagi lehetőségeire sem panaszkodhatott, mert a vétkes teleportcégtől annyi pénzt kapott, amennyit el sem tudott költeni. Igazából egyedül az zavarta, hogy a kórteremben hozzá beszélő női hang tévedett: a sűrűn rátörő testi vágyat még az ő intellektusa sem tudta kontrollálni. Amikor izgalomba jött, nem egyszerűen merevedése támadt, hanem merevedései, amelyek kimondhatatlanul gyötörték. Néhányszor örömlányokat rendelt, de a nála termő kurtizánok nyomban hátraarcot csináltak, amint megpillantották.
Egyetlen kivétel akadt: Lucy Gilberstein, de ő bizonyos fokig beteg volt.
A beesett arcú, vézna lány, aki egy Philimor nevű, lórúgásszerű kísérleti gyógyszert szedett, hogy megszabaduljon a heroinfüggésétől, párhuzamos kielégülések sorozatában részesítette időnként, de ezek a groteszk aktusok is csupán átmeneti megkönnyebbülést hoztak. Doug az egyik ilyen megalázó együttlét után meztelenül szembenézett a tükörből visszabámuló szörnyeteggel, és elgondolkodott rajta, van-e értelme így élni. Rádöbbent, hogy hiába övé a világ minden pénze, magányosan mit sem ér vele. Akkor, abban a sorsdöntő pillanatban villámként csapott belé a felismerés: párt kell teremtenie.
A férfi gondolatait a teleportutasok érkezését előrejelző suhogó zaj szakította félbe, és düledező kapualj árnyékában megpillantotta Lucy Gilberstein girhes alakját.
– Szokatlan találkahely – vetette oda a prostituált köszönés helyett. – Amikor a Fordportnál megadtam ezeket a koordinátákat, úgy néztek rám, mint egy komplett hülyére, amiért a „vadonba” megyek. Külön figyelmeztettek, hogy gyalog kell majd a legközelebbi civilizált helyig sétálnom, ahol fogadóállomásra találhatok, de hagyjuk! Mi ez az egész, Doug? Valami aberrált ötleted támadt? Itt akarod csinálni a nyílt utcán, nem elég, hogy…
– Félreérted! – vágott közbe a férfi. – Szó sincs perverzióról, legalábbis ilyesfajtáról semmiképp. Kitaláltam egy tervet, amiben a segítségedre van szükségem.
Lucy az egyik járdát elcsúfító autóroncs motorházára telepedett.
– Miféle tervet? – kérdezte különösebb érdeklődés nélkül.
– Azért dolgoztam ki, hogy olyan társat találjak, akivel egyenrangú lehetek – árulta el Doug. – Sokat gondolkodtam rajta, mi az oka, hogy túléltem a philadelphiai balesetet, és a hatóságokkal ellentétben én megtaláltam a választ. Nem sokkal azelőtt, hogy a teleportkamrába léptem, egy nagyon erős kísérleti antidepresszánst vettem be.
– Ha észrevették volna, nem hagynak utazni – jelentette ki a lány. – Csodálom, hogy nem buktál le, amikor az életedért küzdöttek az orvosok.
– Ugyan már, mindenki ezt csinálja! – legyintett a férfi. – Te is ide-oda ugrándozol a bikaerős leszoktató gyógyszereddel! Különben is, hiába találtak három különböző toxint a véremben, nyugodtan mondhattam, hogy azok az idegen szervekkel kerültek belém. Viszont gyanítom, hogy a Vorgexet egyedül én használtam. Rájöttem: ha párt akarok, meg kell szerveznem, hogy a kiszemeltem ugyanolyan körülmények közé kerüljön, mint én.
A lány felnevetett.
– Bolond vagy? A teleportcégek Philadelphia óta minden kis részletre odafigyelnek. Szűrőket iktattak a hálózataikba, hogy az átvivő sugarak még csak véletlenül se keveredhessenek össze.
– Tudom – szögezte le Doug –, de betonbiztos rendszer nem létezik. Létrehoztam egy számítógépes vírust, ami visszacsatolást hoz létre a hálózatok között. Elég egy gombnyomás a megfelelő pillanatban, és a baleset megismétlődik.
Lucy szeme elkerekedett.
– Képes lennél egy rakás embert a halálba kergetni, hátha újra megtörténik valakivel az, ami veled? Te tényleg nem vagy normális!
Doug megrázta a fejét.
– Semmit sem bízok a véletlenre – szögezte le. – Már kijelöltem a jövendőbelimet, egy Mary J. Queens nevű énekesnőt, akinek ugyanazt a sorsot szánom, mint ami nekem jutott. Csak egy segítőtársra van szükségem, aki a rendszerösszeomlás pillanatában a szakértők által kimutatott toxinok keverékét a szervezetébe juttatja.
– Nem követhetsz el tömeggyilkosságot, hogy kipróbáld az elméletedet!
A férfi ajkai groteszk vigyorra húzódtak.
– Dehogynem – bólogatott meggyőződéssel. – Én persze nem intézhetem személyesen Mary begyógyszerelését, mert rögtön kiszúrnának, és nem kéne géniusznak lenniük, hogy utólag a baleset előidézőjeként azonosítsanak. Szükségem van valakire, aki a vírus szétterjedése előtt beadja a nőnek a keveréket.
– Jóságos ég – döbbent meg a prostituált –, te komolyan beszélsz!
– Annyi pénzt kapsz, amennyi életed végéig elég – győzködte rekedten Doug. – Gondold át!
Lucy hosszú időre hallgatásba burkolózott, a férfi pedig türelmesen várt.
– Ez nagyon sokba fog kerülni neked – szólalt meg végül a lány.
Doug rámosolygott.
– Jól van, Lucy – mondta hűvösen. – Beszéljük meg!

3.

Doug könnyedén behatolt az atlantai nyilvános teleportállomás zárt láncú kamerarendszerébe. Mindenkinek akadtak kedvenc starthelyei; Mary a legtöbbször innen indult útnak, hogy különböző országokban koncertezzen. A rasztahajú énekesnő ezúttal Hongkongban készült fellépni, és miközben a tömegben várakozott, fogalma sem volt róla, hogy a végzet leselkedik rá. A sorban közvetlenül mögötte Lucy Gilberstein ácsorgott, aki kabátja bő ujjában apró injektort rejtegetett, arcán pedig közönyös kifejezést viselt. Szenvtelenségéből a legkiválóbb megfigyelő sem tudta volna kikövetkeztetni, hogy ugrásra készen vár megbízója jelére.
A férfi feszülten dobolt ujjaival a vezérlőpulton, várva, hogy Mary átessen a beszállási formaságokon. A rendszer már Doug hatalmába került; csak egy gombot kellett megnyomnia, hogy a vírus szétterjedjen.
Az énekesnő végre a peronra lépett, és ezüstös teleportkamra siklott elé.
– Most! – kiáltotta Doug.
Amint a Lucy fülében csillogó fülbevaló közvetítette a parancsot, a prostituált azonnal akcióba lépett. Senki sem vette észre a villanásszerű és zajtalan mozdulatot, ahogy a bal csuklójára szíjazott szerkezettel a kamrába lépő énekesnő nyakába lőtte a kapszulát. A toxinok azonnal feloldódtak a célpont vérében, és Mary az Út csapdájában rekedt, miközben elméjét kémiai anyagok tapadós polipcsápjai fonták körül.
Doug keze lecsapott a billentyűzetre, és szabadjára eresztette a vírust.
A teleporthálózatok megfigyelő képernyői vörösen felizzottak, miközben az átvivő sugarak kibogozhatatlanul egymásba olvadtak. A visszacsatolás összegerjesztette a portálok energiamezőit, és a rendszer összeomlott; az átjátszó relék sugarai beszippantották a gyanútlan utazókat, akiknek esélyük sem volt felfogni, mi történik velük. A teleportállomások forgalmát azonnal felfüggesztették, és az irányítótermek személyzete rettegve várta a beérkező adatokat.
Lucy unott arccal elvegyült a tömegben, egyetlen érzelmi megnyilvánulással sem árulta el, hogy az újgazdagok sorába lépett. Doug verítékben úszva üldögélt az egész falat betöltő holoháló előtt, és a híradást várta. Az egyik kereskedelmi adón épp az autógyártó cégek megszűnésével létrejött gazdasági űr piaci hatásait elemezték, amikor megszakították a műsort, és egy gyászos arcú riportert adtak be a vitatkozók helyett.
– Szomorú hírt kell bejelentenünk…
A férfi vonásaira sötét árnyék telepedett, ahogy beszélt, és Dougnak az a furcsa érzése támadt, hogy annak tekintete egyenesen a lelkébe mélyed.
– Tragikus baleset történt az atlantai teleport állomáson. Az áldozatok számáról egyelőre még nincsenek pontos adatok. A legóvatosabb becslések alapján is több ezer halottról beszélhetünk. A katasztrófát feltehetőleg senki sem élte túl…
A férfi úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna, ami még inkább fokozódott, amikor a bemondó kárörvendően rávicsorgott.
– Nem sikerült, Doug!
A túlélő értetlenül maga elé meredt, aztán az arcát elcsúfító szájak egyszer csak kórusban felüvöltöttek, miközben a karjaival tébolyultan a mennyezet felé csapkodott. Az epilepsziás rohamra emlékeztető görcsök végén hanyatt dobta magát és mozdulatlanná merevedett, szemei élettelenül csillogtak…

4.

…Mary J. Queens megrebbenő szemhéja mögött izzó napok robbantak. Az eszméletre térő nőnek úgy sajgott a teste, mintha minden csontját összetörték volna. A rátörő fájdalomtól csaknem felüvöltött. Elméjében iszonytató víziók kavarogtak: önmagát látta egy tükörfalú teremben, ahogy szemgolyók türemkednek elő a homlokából, az arca alsó részén pedig sok-sok szája nő, amelyek kórusban sikoltoznak.
– Nyugalom – fuvolázta a fülébe egy selymes női hang, amely megmagyarázhatatlan módon ismerősnek tűnt. – Nincsen semmi baj!
A fiatal énekesnő rossz ómennek tartotta, ha három negatív töltésű szót egy mondaton belül használnak. Lassan, óvatosan kinyitotta a szemét, és körülnézett. A hátán feküdt, az alatta húzódó ágy forrón és nedvesen lüktetett, mint valami élőlény. Úgy látta, köröskörül hófehér falak vibrálnak, amelyeknek magassága és szélessége folyamatosan változik. Minél tovább szemlélte a helyiség amorf körvonalait, annál jobban émelygett. Ráébredt, hogy sehol sem lel fix pontra a tekintete.
– Meg tudná mondani, mi a neve? – kérdezte a nő.
– Mary Jeanine Queens – válaszolta szorongva. – Mi történt velem?
Mary hevesen felült a pulzáló ágyon, elöntötte a rettegés, hogy élete hátralévő részét őrültekházában kell töltenie. Kezdeti fájdalma már elmúlt, de túlterhelt idegrendszere nehezen birkózott meg a rázúduló képekkel. Másként látta a megszokott valóságot, mint néhány órával ezelőtt; most valahogy minden sokkal mélyebbnek és komplexebbnek látszott.
Istenem – gondolta rémülten –, az Út csapdájában rekedtem!
A szakértők óva intették az embereket, hogy lázcsillapítónál erősebb gyógyszer hatása alatt teleportáljanak. Nem egyszer megesett, hogy az úticélként kiválasztott portál sérült idegrendszerrel rakta össze az ügyfelet, és a kárvallott elméje örökre toxikus víziók fogságában rekedt. A biztonságos közlekedés nyugalma csak az egészségeseknek adatott meg; aki megszegte a szabályt, könnyen ráfizethetett.
Mary nem vette komolyan a figyelmeztetést. Mindenképpen el akart jutni a hongkongi koncertjére, noha egy nagyon erős kísérleti gyógyszert írt fel a kezelőorvosa gyakori allergiás rohamaira. A doktor külön a lelkére kötötte, hogy amíg az Anaxot szedi, inkább ne teleportáljon, de mások is megúszták már, amikor begyógyszerezve keltek útra.
– Baleset történt a philadelphiai teleport állomáson – közölte a női hang. – Az utazása kezdetekor összekeveredtek az átjátszó relék közvetítő sugarai. Megmentettük Mary, de sok minden megváltozott. Egyes áldozatok végtagjai a szervezetébe ágyazódtak, ráadásul az új testén két másik utas tudatával is kénytelen megosztozni. Mivel induláskor valamennyien egy nagyon erős, kísérleti gyógyszert szedtek, mindhárman az Út csapdájában rekedtek. Folyamatosan váltják egymást, és újra meg újra ugyanazokba a fantáziákba menekülnek, melyeket mentális kivetítőkön keresztül figyelemmel kísérünk. Ellopják egymás gondolatait és emlékeit, miközben a háttérbe szorult személyiségeknek is szerepeket adnak. Jelenleg az öné a domináns, de hiába ismeri az igazságot, hamarosan újabb váltás következik, és minden elölről kezdődik. Soha többé nem mehet ki innen, Mary!
A túlélő értetlenül maga elé meredt, aztán az arcát elcsúfító szájak egyszer csak kórusban felüvöltöttek, miközben karjaival tébolyultan a mennyezet felé csapkodott. Az epilepsziás rohamra emlékeztető görcsök végén hanyatt dobta magát, és mozdulatlanná merevedett, szemei élettelenül csillogtak…

…Lucy Gilberstein megrebbenő szemhéja mögött izzó napok robbantak. Az eszméletre térő prostituáltnak úgy sajgott a teste, mintha minden csontját összetörték volna. A rátörő fájdalomtól csaknem felüvöltött. Elméjében iszonytató víziók kavarogtak: önmagát látta egy tükörfalú teremben, ahogy szemgolyók türemkednek elő a homlokából, az arca alsó részén pedig sok-sok szája nő, amelyek kórusban sikoltoznak.
– Nyugalom – fuvolázta a fülébe egy selymes női hang, amely megmagyarázhatatlan módon ismerősnek tűnt. – Nincsen semmi baj!

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2014-11-13 17:12 Kelvin

Kelvin képe

"Dougnak nyüszítés tört fel nyüszítés mind az öt ajkáról," nyüszítés, értem. :)
"miután a rehabilitációjához szükséges kockázatos műtéti korrekciókat egyetlen sebész sem vállalta." De a teleport mindennapos utazási forma.
"A Természet visszafoglalta," Ezt sose értettem. Ez a neve? Természet János?
"– Ha észrevették volna, hagynak utazni" nem?
"ami visszacsatolást hoz létre a hálózatok között." Ez olyan bullshit valami, ugye?
"és az híradást várta."
" A férfi minél tovább szemlélte a helyiség amorf körvonalait, annál jobban émelygett." Mary, mint férfi? :D
Az eredetit jobban szerettem.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

cs, 2014-11-13 18:50 Maggoth

Maggoth képe

Oké, trehány voltam, javítottam a bizbaszokat benne, köszi :D

"miután a rehabilitációjához szükséges kockázatos műtéti korrekciókat egyetlen sebész sem vállalta." De a teleport mindennapos utazási forma. - ezzel viszont, mint logikai hibával nem értek egyet, mivel az egész csak a csávó képzeletében játszódik, akinek lázálmai vannak. Miért ne képzelhetné azt, hogy nem tudják megműteni, he? :D

Ha jobban szeretted, hát jobban szeretted, azért szerintem ez sem akkora gáz, lett mögé egy kis háttérvilág is beépítve, szerintem meg így a mutatósabb :)

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

cs, 2014-11-13 17:20 Roah

Roah képe

Visszajátszás?
Azt leszámítva, hogy a sztori alapötletét még mindig zseniálisnak tartom, ez át lett írva? Imitt-amott? Vagy rosszul emlékszem? Mert az egy brutálisan jó műved volt.
Kis játék az idővel - és a játéknak sosincs vége. ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2014-11-13 18:51 Maggoth

Maggoth képe

Ja-ja, ez biza a Visszajátszás, és igen, pöttyet átírtam, de csak, hogy jobban ki legyen bontva. Azért remélem, még mindig bejön :)

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2014-11-14 08:00 Roah

Roah képe

Persze! :)))

Majd úgy tekintek rá, mind egy rendezői-vágatlanra.

Csak fura volt, mert nem emlékeztem néhány dologra - a jelek szerint azért, mert bővült.

Alant' egy másik hírhedt eset a teleportálás veszélyeiről.

http://www.youtube.com/watch?v=3qpVCT46f1o

Aztán itt van ugye az is, hogy egy hónapja szekáltalak/szekáltunk, Blade blogjában, hogy küldjetek be valamit. ;) :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2014-11-14 08:28 Maggoth

Maggoth képe

És lám, milyen hamar reagáltam :D

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2014-11-14 08:35 Roah

Roah képe

Na ja, így is mondhatjuk. ;) :D

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2019-11-15 19:40 Roah

Roah képe

...és még mindig azt kérdem, hol az eredeti verzsön? Annak a címe is jobb volt, szerintem. Az ötlet még mindig ká jó. ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."