Öt másodperc
Autómmal lassan hajtok a végtelenbe vezető országúton. Előttem széles betoncsík húzódik, melyet két oldalról halott homoksivatag határol. A motor csendesen duruzsol, álmos hangulatba ringat. A környék teljesen néptelennek tűnik. Megmagyarázhatatlan rémület tör rám, mintha egy gonosz erő elpusztított volna a Földön mindenkit, és én lennék az utolsó ember, aki céltalanul robog az ismeretlen felé…
Bárhogy koncentrálok, semmit nem sikerül felidéznem – sejtelmem sincs róla, mi a nevem, hová tartozok, és mit keresek itt. Annyira szürreális; csak száguldok a szélvédő négyszögében remegő napkorong felé, bár sosem fogom elérni.
„Talán a sztráda a pokolba vezet, és büntetésből utazom rajta, mert egyszer elkövettem valamit” – villan az agyamba.
Ekkor megpillantom a stoppost. Úgy áll az út szélén, mintha időtlen idők óta várna. Biztosra veszem, az előbb még nem láttam. Talán a képzeletem műve, igazából nincs ott…
Bőven van időm dönteni, megálljak-e vagy sem, bár választásom nem kétséges. Ostobaság volna továbbhaladni, sietve a fékre taposok.
Csinos nőt látok magam előtt. Pillantásom érett gyümölcsként duzzadó keblére esik, majd végigsiklik hosszú, izmos combján, melyből a miniszoknya nem sokat takar. Végül szemügyre veszem szőke haj keretezte vonásait. Telt ajka csábítóan fénylik, ám halványkék szeméből keserűség sugárzik. Van benne valami megfoghatatlan szomorúság.
– Beszáll? – kérdem.
Arcán árnyék fut át, kinyitja az ajtót, majd gyakorlottan elhelyezkedik az anyósülésen.
– Merre vigyem?
Nem gondolkodik túl sokáig a válaszon.
– Egyenesen – feleli. – Csak egyenesen.
Elindítom a járművet, az útra koncentrálok. Minden porcikámban érzem közelségét, mégsem veszek tudomást róla. Jó fél óra telik el néma csendben, az út szürke ezüstkígyóként siklik előttünk.
Végül megszólal:
– A nevem Judy – közli halkan. – Nem éhes? Szívesen megkínálom pár falattal.
Ernyedt gesztussal a hátsó ülésre dobott hátizsák felé int.
Nem tudom, miként kerülhetett oda, amikor az út szélén ácsorgott, nem láttam nála csomagot.
„Éhség” – forgatom agyamban a gondolatot, mire a gyomrom hangosat kordul.
– Elfogadom az ajánlatát, Judy – közlöm engedékenyen.
Batyuja mélyéről takarosan lefóliázott, ínycsiklandó szendvicsek bukkannak elő, látványuk felséges. Hát még, a számban szétáradó ízek! Alig tudok uralkodni magamon, hogy ne faljak, mint valami vadállat. Fogaim sebesen őrölnek, éhségem lecsillapodik. Mire befejezem, ásványvizes palack bukkan fel a kezében, rövidesen nagy kortyokban nyelem a folyadékot.
Hála önt el, melegen rámosolygok…
Öle forró, mint a tűz, combja satuként szorítja testemet, ahogy vadul ki-bemozgok benne. Szemében látom a közeledő kéj előőrseit. Nem tudom, mikor kerültünk ebbe a helyzetbe, de nincs ellenemre. Keblei feszesen rezdülnek minden mozdulatra, pilláján könnycsepp csillan.
Egyszer csak felsikolt, teste ívben megfeszül a gyönyörtől.
A következő pillanatban követem a csúcsra, elmerülve egyesülésünk tajtékos hullámverésében…
– Mióta vagyok itt? – kérdezem tőle igazi érdeklődés nélkül.
Az út megint végtelenített szalagként suhan előttem, már mindketten újra ruhában vagyunk. Abban sem vagyok biztos, hogy szeretkezésünk csakugyan megtörtént, de egyelőre még emlékszem az élvezet pillanataira.
– Eszedbe jutott végre? – Judy hangja elcsuklik.
– Még nem teljesen – válaszolom szememet a sztrádára szegezve. – Tudom, hogy a feleségem vagy, akit Judy-nak hívnak, de a saját nevem nem ugrik be.
– Joe – vágja rá. – Joe Ledorsky.
– Ja, igen – mondom hűvösen. – Tényleg Joe vagyok.
– Szeretlek – sóhajtja a nő, szeméből könnyek buggyannak elő. – Öt éve küzdök érte, hogy kihozzalak ebből.
Felvonom a szemöldököm.
– Öt éve? – kérdezem vissza. – Azt akarod mondani, ennyi ideje kocsikázom ezen a rohadt úton?
Rábólint, aztán még jobban rázni kezdi a zokogás; látom, mennyire gyötrődik.
– De miért? – Dühös vagyok, nem is rejtem véka alá.
– Mert csak ideig-óráig jut eszedbe az igazság, aztán ismét elfelejtesz mindent – magyarázza szomorúan. – Én gondoskodom rólad. Minden nap az út szélén várok, mintha stoppos lennék, hogy megetesselek, és inni adjak neked, aztán…
– Szeretkezünk – vágom el szóáradatát. – Mert utána visszatérnek az emlékeim. Ez itt nem a valóság, ugye? A benzin már régen kifogyott volna.
Bólint.
– Csak szimuláció – árulja el, bár közben nekem is eszembe jut. – Valamelyik tudós barátod csinált egy gépet, amelyik az agyhullámokat manipulálja, hogy néha kikapcsolódhass egy kicsit, de elhibázott valamit. Ott ülsz a masina előtt, a homlokodon elektródákkal. Infúzión tartalak, és mindennap lemosdatlak, de idebent is meg kell etetnem téged. A tudatodnak is szüksége van a táplálkozás illúziójára, különben összeomlana. Minden egyes nap belépek ide, és stoppolok. Egyszer majd megmaradnak az emlékeid, és visszajössz innét, hogy a valóságban is átölelj, tudom…
Megsimogatom az arcát, hiszen szeretem őt.
– Sokszor arra gondolok – hüppögi –, talán direkt csináltad. Szándékosan menekültél ide.
Rámeredek.
– Egy kietlen sivatagi országútra? Te megőrültél!
Hirtelen felébred a gyanú bennem.
– Miért, hát mi van odakint?
– Semmi – válaszolja színtelen hangon.
Aztán hozzáteszi:
– Úgy is mindjárt eszedbe jut. Mindig pontosan ugyanígy alakul minden beszélgetésünk. Öt másodperc múlva érteni fogod.
Erőltetetten felnevetek.
„Micsoda képtelenség” – gondolom gúnyosan, de közben számolok. – „Öt… négy… három…
Mire a nullához érek, összeáll a kép.
Valaki nagyon elszúrt valamit a való világban, mert nem maradt odakint semmi üszkös, sugárfertőzött krátereken kívül. Csak ketten jutottunk be az atombiztos bunkerbe időben – Joe Ledorsky, és felesége, a first lady…
Nem is tudom, minek hoztam le Gordon gépét, de egy idő után egyre hívogatóbbá vált a benne rejtőző sivatag a szürke falak egyhangúságával összehasonlítva. Valami történt öt éve, amikor elindítottam a programot. A virtuális országúton rekedtem, folyton törlődő emlékezettel, míg Judy gond nélkül ki-beléphetett rajta. Öt átkozott év…
Felnézek.
– Itt jó lesz – mondja a stoppos.
Megállok, kinyitja az ajtót, majd kiszáll az út szélén. A visszapillantóban még látom egy darabig, aztán egyszer csak eltűnik…
Autómmal lassan hajtok a végtelenbe vezető országúton. Előttem széles betoncsík húzódik, melyet két oldalról halott homoksivatag határol. A motor csendesen duruzsol, álmos hangulatba ringat. A környék teljesen néptelennek tűnik. Megmagyarázhatatlan rémület tör rám, mintha egy gonosz erő elpusztított volna a Földön mindenkit, és én lennék az utolsó ember, aki céltalanul robog az ismeretlen felé…
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges






sze, 2010-07-21 13:34 Blade
Nem rossz ez, talán kicsit sok a sablon elem.
---- ----
Az ember szerint az idő múlik, az idő szerint az ember.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----
cs, 2010-07-22 08:19 Maggoth
Ez igaz, a sablon viszont mindig eladható :)
- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.
cs, 2010-07-22 08:35 Blade
1. már akinek ;)
2. az eladás lenne a cél? te kapitalista imperialista népellenség, ahogy Hofi mondaná :)
---- ----
Az ember szerint az idő múlik, az idő szerint az ember.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----
cs, 2010-07-22 08:53 Maggoth
1. Mellékállásban könyvesboltban őrködök, és ott nagyon úgy fest, a célorientált kiadóknak megvan a jól bevált vevőrétege, akikre rásózzák a jól bevált sablonokat, és vidáman eléldegélnek. Tehát ez a "már akinek" nevezetű halmaz lazán fedezi a költségeiket :)
2. Természetes, hogy előbb-utóbb szeretném eladni, amit létrehozok, naná. Ugyanúgy, ahogy ha a fogászat iránt éreznék vonzalmat, szeretnék profi szinten minél több fogat kihúzni, majd ezzel bevételhez jutni. Ha ez a kapitalizmus, akkor oké, az vagyok. :)
- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.
sze, 2010-07-21 13:47 Ndy
Először azt hittem, hogy az öt másodperc cím egy mély és igaz vallomást takar a szexuális életeddel kapcsolatban. Annyit viszont megmondhatok, hogy hiába ötös, most utoljára csillagozom, mert kifutok a világból az ilyenektől:
"Lassan hajtok a végtelenbe vesző országúton." - vagy vételenbe vezető, vagy simán végtelen országút, vagy szedd ketté, de ez a vesző nagyon suta :( Látom én regényekben is leírva, de akkor is...
Sablonnak sablon, de amúgy - dinamikailag - jól tálalt.
--------------------------------------------------------------------
http://www.myspace.com/nexushungary
cs, 2010-07-22 08:25 Maggoth
Volt, hogy akár 15 másodpercig is kitartottam már, de nem hiszem, hogy ennek bármi köze lenne magához az íráshoz :)
Ez csak némi ujjgyakorlat, mielőtt elmennék egy kicsit nyaralni, és csak a dinamikára ment ki a játék. Oké, a végtelenbe vesző sok egy pöttyet.
Mi a bajotok a sablonokkal?
A világ legszakállasabb sablonja a WASP megmenti a., a Földet, b. a szerelmét, c. a gyereket, d. a kutyát, mégis bárhol, bármikor eladható, és az emberek zabálják :)
- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.
cs, 2010-07-22 12:50 Ndy
Én nem mondtam, hogy baj van a sablonokkal, csak megállípítottam, hogy van benne.
--------------------------------------------------------------------
http://www.myspace.com/nexushungary
sze, 2010-07-21 15:45 Zora
"Lassan hajtok a végtelenbe vesző országúton." - esetleg marhacsordát hajtasz?
"A motor csendesen morog" - inkább duruzsol az, morogni nem szokott.
"ki céltalanul hajt az ismeretlen felé…" - megint hajt.
"Annyira szürreális; csak hajtok a szélvédő " - megint hajtasz.
"villan agyamba a gondolat." - Bevillan a gondolat, az elég egyértelmű, hogy hova. :)
"az előbb nem láttam azon a helyen."-nem kell a helyen.
"stobaság volna továbbhajtani, sietve a fékre taposok." - megint hajtasz.
A csajos részt milyen hatsosan leírtad, a szépséges sivetagra meg nem pazaroltál sok szót. :))
"– Beszáll? – kérdem nyersen."-szerintem az előbbi felvezetés után tök logikátlan a fickó nyersessége. Plusz eddig azt hittem, hogy motort "hajtasz". Nem írtad le, de ezt feltételeztem.
"z út végtelen filmfelvételként siklik előttünk."- a filmfelvétel nem siklik... vagy az út nem olyan mint egy filmfelvétel... zavaros.
"Fogaim gépiesen őrölnek," - ha fal, akkor ez elég monoton meghatározás nem?
"Egyszer csak felsikolt, teste ívben megfeszül a gyönyörtől." - ez tök sablonos, legalább annyira, mint az érzéki ajkak. :)
"Folyamatosan tisztogatlak," - Minden nap lemosdatlak, vagy ilyesmi.
Ezt a Végtelen körök előtt, vagy után írtad? :)
cs, 2010-07-22 08:28 Maggoth
Ezek biz hibák, de mivel nem pályázatra ment, csak úgy írtam, most nincs kedvem tökölni velük. Azért örülök, hogy tetszett :)
Egyébként meg utána.
- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.
sze, 2010-07-21 17:23 Kelvin
Na, ez megint jó.
"...Lámpámba az éjnek
pilléje repdes,
Gyász vergődik a falon..."
cs, 2010-07-22 08:29 Maggoth
Na, ennek megint örülök :)
- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.
cs, 2010-07-22 15:55 Mme Morgue
Nem érdekel a sablon, én imádom ezt! Az egy sablon, ami bánt: elegem van a hosszú combú, feszes keblű, szőke, kékszemű, telt ajkú nőkből. Oké, tudom, hogy ez az általános szépségideál, de annyiféle szépség van a világon. Ha már a valóságban minden pasi Barbie-t akarja megdugni, egy novella kicsit legyen kevésbé közhelyes, mint az élet. Ha valaki egy tulságot megváltoztat, már értékelni szoktam.
(UPDATE) Ezt öt másodperccel a kommentem megírása után találtam: http://karcolat.hu/blog/blade/sablonos_szereplok :D:D
________________________________
Morella Morgue-Tristesse, a Szikés Gyilkos.
http://semmiaga.blog.hu
cs, 2010-07-22 16:27 Maggoth
Jól van, na, igazából én sem a szőkéket szeretem, és kösz, hogy imádtad a sztorit :)
- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.
cs, 2010-07-22 16:47 Ndy
Nem minden pasi arbie-t akarja megdugni, főleg miután ráébred, hogy ez fizikai képtelenség :D
Egyébiránt, viccen kívül, vannak erre statisztikák, érdemes lekeresnetek, mert nagyot fogtok nézni.
--------------------------------------------------------------------
http://www.myspace.com/nexushungary
cs, 2010-07-22 19:12 Obb
De igen :)
---------------------------------------------------------------------
De ez csak én vagyok, és lehet, hogy nem is lényeges.
Írnikék
De, nem a győzelem, a részvét, hanem a fontos fontos
cs, 2010-07-22 17:57 Zora
Én nagyon örülnék, ha minden pasi a Barbie-kat akarná megdugni, de sajnos nincs így. :(
cs, 2010-07-22 18:30 Ndy
Ráadásul, igazi férfiember nyáron sörözik, télen fázik. Ez igen összetett és kimerítő folyamat, amibe a szex - mint olyan - sajnos már nem fér bele.
--------------------------------------------------------------------
http://www.myspace.com/nexushungary
cs, 2010-07-22 19:25 James Wal
Szóval ezek szerint én nem vagyok férfiember, mert:
1. Nyáron sörözök, télen remekül érzem magam.
2. Még a szex is belefér.
;)
cs, 2010-07-22 19:57 Kelvin
És aki folyton részeg, viszont télen is ráránt?
"...Lámpámba az éjnek
pilléje repdes,
Gyász vergődik a falon..."
cs, 2010-07-22 20:04 Ndy
Végre egy értelmes felvetés. A rárántás viszont nem szex, tehát így elfogadható, plusz jobb ma egy teniszkönyök, mintha holnap valaki felgyújtja a gitárod - bármilyen áramvonalas is az illető :D
--------------------------------------------------------------------
http://www.myspace.com/nexushungary
cs, 2010-07-22 20:08 James Wal
Tehát nem vagyok férfiember. :D
Dóriról nehezen tudom elképzelni az efféle piromán akciókat, de ha meg is fordulna a fejében, tisztában van a következménnyel.
Hiába, van előnye annak, ha az ember hivatalosan elismert barbár. Nomeg a Metálbalta nagy úr. ;)
cs, 2010-07-22 21:05 Ndy
A barbárok hamar öregszenek, azután pedig se sör, se... balta - legfeljebb egy nagy összegű lakáshitel :DDD
--------------------------------------------------------------------
http://www.myspace.com/nexushungary
p, 2010-07-23 07:50 Roah
Baromi jó lett.:) Nekem, mint őshonos szőkének nagyon tetszik, Maggoth.
---------------
"Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." ( W. Shakespeare )
p, 2010-07-23 20:36 Maggoth
Remélem, nem csak azért, mert szőke vagy? :)
Köszönöm szépen!
- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.
p, 2010-07-23 08:10 Dom Wolf
Ez megint baromi jó lett, jó a sztori, frankón ki van dolgozva... nem tudok mit mondani. Nekem amúgy semmi bajom nincs magas, karcsú, szőke cicababákkal. Ebben a helyzetben - meg sok más helyzetben sem -, amikor minden csak úgy váratlanul és szürreálisan jelenik meg, szerintem a legjobb egy ilyen "sablont" betenni.
________
p, 2010-07-23 20:37 Maggoth
Neked is köszi, Dom. :)
- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.
szo, 2010-07-24 16:08 Mme Morgue
Tényleg, ha a csaj elég ügyes, olyanra programozza magát, amilyenre akarja. A valóságban lehet, hogy barna hajú, alacsony, szemüveges, löttyedt mellű egérke. Hmm, kell egy ilyen gép... :D
________________________________
Morella Morgue-Tristesse, a Szikés Gyilkos.
http://semmiaga.blog.hu
v, 2010-07-25 23:36 Maggoth
Túl élénk a fantáziánk, nemde? :D
- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.
h, 2010-07-26 14:19 Mme Morgue
Nem, csak speciel az utóbbi leírás én vagyok és ez nem tölt el örömmel :D:D
________________________________
Morella Morgue-Tristesse, a Szikés Gyilkos.
http://semmiaga.blog.hu
h, 2010-07-26 15:18 Maggoth
Ezt hiba volt elárulnod, mert magamtól sosem jöttem volna rá :D
- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.
p, 2010-07-23 14:11 Ovidius
Sima öt csillag. Korom miatt rátok testálom, hogy miért...
Teljesen mindegy, hogy túlírt vagy nem, de jó. Egyszer írtam arról, hogy vannak intellektuális, és vannak amolyan érzelmi jelentéstételek (Gyilkos idő, Szivélyes Fahrenheit...). Ez a mű utóbbi, de a jobbik fajtából...
p, 2010-07-23 20:38 Maggoth
Ovidius, te a vesékbe látsz, neked is köszi! :)
- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.
szo, 2010-07-24 17:32 James Wal
Ügyesen összekötötted, és kört gyúrtál belőle, jó a témaválasztás, és a hangulata is átjött.
De csak négy csillag. Az eleje felé nagyon szétesik a szöveg, kissé erőltetett a párbeszéd, és a válaszok karakter, illetve szituáció idegenek.
De mondom összességében jó.
v, 2010-07-25 23:37 Maggoth
Összességében, köszi :)
- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.
v, 2010-07-25 18:48 Mickey Long
Lazán megadom az 5 csillagot. Nagyon tetszett. ( 5 másodperces memóval, lehet ő a legboldogabb. ;) Mindennap új barátok, új ismerősök, egy-egy kósza numera néhány ismeretlennel. :D )
----------------------------------------------------------------------------
Ifjú Titán
"A valóság az, amit a tudatod azzá tesz." (Morpheus)
v, 2010-07-25 23:38 Maggoth
Na, végre észrevette valaki, hogy a világvége után sem lehetetlen boldognak lenni, csak egy jó kis elmezavarra van hozzá szükség :D
Köszi az ötöst! :)
- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.
h, 2010-07-26 18:37 Obb
Most olvastam újra, jó ez, jó ez, kellemes, szórakoztató, nem vészesen sablon :)
---------------------------------------------------------------------
De ez csak én vagyok, és lehet, hogy nem is lényeges.
Írnikék
De, nem a győzelem, a részvét, hanem a fontos fontos
h, 2010-07-26 19:42 Maggoth
Azért a te ötöseid még mindig katartikus hatást váltanak ki belőlem :D
Köszi!:)
- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.
sze, 2010-07-28 10:25 Sólyom László
Maggoth = Sci-fi King
_________________________________________
"minden célon túl ott vár a következő"
"csak aki feladja, az veszít"
sze, 2010-07-28 10:37 Maggoth
Sólyom László = Barát :D
- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.
szo, 2010-07-31 20:10 Lord Lotrien
egy újabb iszonyatosan jó Maggoth-sci-fi.
nincs értelme dicsérni, mindenki tudja hogy jó. grat. hozzá.
(mellesleg nem is olyan sablonos :))
A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy. Ha ezt megtehetjük, minden egyéb magától következik.
szo, 2010-07-31 20:48 Maggoth
Nahát, kösz szépen! :)
- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.