Ronin

Ronin

*

Yoshida ugyanolyan könnyen ébredt, mint más reggeleken.
Szíve zavartalan ritmusban vert, a levegő megnyugtató egyenletességgel járt ki-be a tüdejében, és az álom is villanásnyi idő alatt kiröppent a szeméből, mint mindig. Ekkor azonban élete kibillent a megszokott kerékvágásból, mert valami végérvényesen megváltozott.
Megrettenve érezte, hogy Neshika meghalt az éjjel.
A férfi kétésbeesetten hátranyúlt a tarkójához, de hiába bökdöste egyre idegesebben a nyakára simuló organizmust, parazitája petyhüdten hevert, mint valami túlázott szivacs.
Yoshida rettenetes, kontrollálhatatlan pánikba esett; hirtelen azt sem tudta, mihez kapjon. Mikor lehiggadt, fájdalmas élességgel vágott agyába a felismerés: ha lelepleződik, páriává válik.
„A parazitád nélkül senki vagy” – óriástranszparensek sulykolták úton-útfélen az ehhez hasonló jelmondatokat a társadalom tudatába.
Meglepően hamar státuszszimbólummá vált, kinek mekkora élősködője van. Yoshida nem emlékezett rá, mikor kezdődött ez az egész.
A zingarák egyszer csak megérkeztek, ám néha úgy tűnt, mintha mindig is a Földön éltek volna, melynek meghódítása gyerekjáték volt számukra.
Nem robbant ki háború. Az emberek nem tiltakoztak a jelenlétük ellen, sőt, úgy tűnt, örömmel tölti el őket gyors és fájdalommentes leigázásuk.
Az idegenek a gazdaszervezet tarkóján keresztül kapcsolódtak áldozatuk véráramába, és sajátos szűrőrendszerként funkcionáltak. Átfolyt rajtuk hordozójuk minden csepp vére, aztán olyan adalékanyagokkal átitatva pumpálták vissza, amely intenzívebb örömérzést szabadított fel, mint a legkéjesebb szexuális élmény. Az űrből jött élősködők cserében számukra fontos összetevőket választottak ki a gazdatestből, és magukhoz ragadták áldozatuk felett a szellemi uralmat.
A Föld lakossága boldogan adta át magát az élvezetnek, lelkesedve a bőrtömlőre emlékeztető földönkívüliekért, akik megszűntették a planétát sújtó problémákat.
Eltűnt minden betegség és nyomorúság. Nem voltak többé faji összeütközések és háborúk. A bűnözés értelmetlenné vált, a régi értékek és érdekek szappanbuborékként pattantak szét.
A nemek közti különbségek jelentéktelen apróságokká degradálódtak. A szexuális kapcsolat pusztán a fajfenntartást szolgálta, mert a piedesztálra emelt kéj semmiségnek tűnt a zingarák nyújtotta önkívülettel összehasonlítva.
A paraziták majd minden vidéket behálóztak és ellenőrzésük alatt tartottak, elhozva az aranykort az őslakosok számára.
Ezek vitathatatlan tények voltak, amiket Yoshida is elismert. A szavakat legalábbis értette, de azok mélyebb értelmét nem fogta fel, ami érthető, ha valaki kábítószeres lebegéshez hasonló állapotban éli mindennapjait. Amikor az öröm elveszett fájdalmas és keserű élménynek bizonyult a valóság. Nem létezett iszonyúbb szégyen a zingara pusztulásánál. A váratlan tragédia arra vallott, hogy gazdatestként van valami rejtett hibája, ami az élősködője életébe került.
A magukra maradt hordozók helyzete hasonlóvá vált a feudális Japán kóborló roninjaiéhoz. Többé nem akadt parazita, amely a szolgálatába fogadta volna őket, embertársaik pedig kerülték társaságukat, mint a leprásokét. A kitaszítottak orra előtt örökre bezárult az Éden kapuja, és nem egyszer megesett, hogy a köréjük gyűlt tömeg agyonverte a szerencsétleneket, mikor fogyatékosságuk kiderült.
Neshika testét még langyosnak érezte, ami arról árulkodott, hogy legfeljebb néhány órája távozott az élők sorából.
A középkorú férfinek rettentően hiányzott az ereibe pumpált életöröm. Azonnal sötéten kezdte látni a világot, nem alaptalanul. Beismerte magának, hogy csak addig maradhat életben, amíg el tudja hitetni a külvilággal, hogy minden rendben van.
A gazdájukat vesztett szolgák alázatával kezdett öltözködni, derekára kötve a hivatali rangját jelképező jáde köves markolatú katanát, bőrdzsekije felhajtott gallérjával leplezve parazitája állapotát.
– Jó reggelt Matsuhiro-szan! – köszönt rá a földszinten elhelyezett pult mögül az ügyeletes biztonsági őr.
– Jó reggelt! – viszonozta az üdvözlést Yoshida, akinek úgy rémlett, hogy Demurának hívják a fickót, de nem volt benne biztos.
– Hogy vagyunk ma? – kérdezte joviálisan a védelmi szakember. – És a parazitánk?
– Remekül vagyok, Neshika nemkülönben – válaszolta távolságtartóan a hivatalnok. – Kicsit többet evett a szokásosnál, és ez elnyomta kissé, de amúgy minden rendben.
– Nagyszerű – Demura a legtündöklőbb mosolyát öltötte fel, habár az sugárzott a tekintetéből, hogy: „engem úgyse versz át te kis szarházi, fehér galléros köcsög!” – Szép napot, Matsuhiro-szan!
Yoshida válaszul biccentett neki, épp csak annyira, amennyit a kötelező udvariasság előírt, aztán már fordult is ki az utcára az üvegezett bejárati ajtón és elsietett. Az odakint nyüzsgő tömeg megnyugtató közönye hamar lecsillapította; a járókelők keresztülnéztek rajta, mint bármely másik napon. A metrón hasonló volt a helyzet, a többi ingázó ügyet sem vetett rá, mindegyik elmerült a maga külön élvezet-univerzumában.
„Micsoda boldogság a zingarákkal együtt élni” – állapította meg Yoshida szarkasztikusan, mereven bámulva a sarokban vonagló ötven év körüli nőt, akinek nyilvánvaló orgazmusa senkiből sem váltott ki megbotránkozást.
Bárkivel megeshetett, hogy a parazitája olyan örömáradatot zúdított rá, amit nem tudott kontrollálni. A zárkózottsága leplébe burkolózó hivatalnok emlékezetéből furcsa jelenet bukkant elő – tehetetlenül vergődik a Hotel Nakatomi vörös szőnyeggel borított padlóján, anélkül, hogy zavarba ejtené az összegyűlt üzletembereket, akik ügyet sem vetve az intermezzóra úgy folytatták a tárgyalást, mintha mi sem történt volna.
Yoshida döbbenten érzékelte, hogy mindjárt elsírja magát, amikor visszakerült a jelenbe. Nagy hibát követett volna el, ha utat enged a könnyeknek. Ezzel az erővel akár a homlokára is kiírhatta volna, hogy gazdátlan ronin, akinek megváltás a halál.
Kényszeredett mosolyt erőltetett az arcára, és megpróbálta eljátszani, hogy úszik a boldogságban. Pompás kedélyállapota körülbelül annyira volt hiteles, mint a kabukimaszkok festett grimaszai.
Szerepébe rendkívül nehezen tudta beleélni magát a depresszió zátonyaként az optimisták tengerében. A legszívesebben darabokra tépte volna őket, de akkor sem lett volna esélye a túlerővel szemben, ha kardot ránt.
Végre megérkezett az égbenyúló irodaházhoz, ahol dolgozott.
Keresztülsétált a tágas előtéren, és néhány kollégája társaságában beszállt a liftbe. A keskeny kasztniban rátört a paranoia. Úgy érezte, az összes tekintet a tarkóját fixírozza, és tulajdonosaik tisztában vannak vele, hogy a zingarája nem más, mint morbid nyakbavaló csupán.
Yoshida megváltásnak érezte, amikor végre menedékre lelt irodája magányában. Eljött az idő, hogy átgondolja a helyzetét.
Elsőként a tarthatatlan jelző jutott eszébe jelenlegi társadalmi állásával kapcsolatban, aztán pedig Alaszka. Hogy miért éppen az?
A régi aranylázak fagyos színhelye, azon kevés földdarabok közé tartozott, melyekre az idegenek sosem terjesztették ki a fennhatóságukat. A zingarák gyűlölték a szélsőségesen hideg vidékeket. Ezek többségét vészes gyorsasággal átformálták saját ízlésüknek megfelelően, de mindegyikkel nem tehették meg, mert felborították volna a bolygó hőmérsékleti egyensúlyát.
Yoshida Alaszkán kívül legfeljebb Szibériát, vagy az Antarktiszt választhatta volna menedékhelynek. Kanada, Izland, Grönland és a skandináv államok mediterrán turistaparadicsomként születtek újjá, átesve az idegenek által rájuk erőltetett metamorfózison.
A ronin tudta, hogy már csak huszonnégy órája maradt úti célja elérésére. Pontosan ennyi idő kellett hozzá, hogy egy halott zingara kiválva az általa uralt szervezetből, érett gyümölcsként hulljon a földre.
Yoshidát a könyvelőrészleg csoportvezetőjeként külön iroda illette meg, bár ez a nagyvonalú meghatározás költői túlzásnak tűnt a számára a zárkára emlékeztető helység láttán. Ezúttal mégis hálát adott a szűkös menedékért, ahol tanúk nélkül nekiláthatott menteni, ami menthető.
Számítógépen keresztül helyet foglalt a legközelebbi Alaszkába tartó gépre, aztán likvidálni kezdte a pénzügyi befektetéseit. Kiválasztott célpontja olyan hellyé vált, amilyen Mexikó vagy Kolumbia voltak valaha.
Csak a készpénzt fogadták el odaát.
A Szabad Területek lakói kutyába se vették az embert, ha holmi csekkekkel próbálkozott. Tulajdonképp érthető volt az alaszkaiak anyagias szemlélete – ha valaki roninná vált örökre kitaszították a civilizált társadalmak közösségéből, ráadásul minden ingó és ingatlan vagyona az államra szállt.
Yoshida annyira belemerült a pénzügyi tranzakciókba, hogy még a gépet is elfelejtette kikapcsolni, amikor Onaburo Niita, az egyik alosztályvezető rányitott a szobában.
– Matsuhiro-szan… – kezdett volna mondanivalójába a hívatlan vendég, de elakadt, mikor meglátta, hogy mit művel a beosztottja.
Niitának nem kellett korszakalkotó zseninek lennie hozzá, hogy rájöjjön, miben fáradozik. Yoshida nem engedhette meg, hogy eljárjon a szája.
A ronin józanesze sötét verembe hullt.
Hagyta, hogy puszta túlélési ösztöne diktáljon. Teljes erőből halántékon vágta Niitát, aki kábán a sarokba tántorodott, elegendő teret nyitva támadójának, hogy kardot ránthasson.
Az alosztályvezető simán elájult volna az ütéstől, ha egyedül van, de az élősködője megérezve a veszélyt, eszméletén tartotta.
Yoshida egyetlen sima mozdulattal húzta elő a katanát, és Niita torka felé vágott a borotvaéles pengével.
A vércsap elzárása jó megoldásnak látszott a földönkívüli kiiktatatására, mielőtt telepatikus úton figyelmeztetné társait.
Niita szája sikolyra nyílt, de a katana áthasította a nyakában az ereket és a hangszálait, a tarkójába ékelődött idegenről nem is beszélve. A szűk hely ellenére tiszta vágás volt, a férfinak felfogni sem maradt ideje, mi történik vele.
A levágott fej puffanva repült a sarokba, a sercenve széthasadó zingara maradványainak kíséretében. Yoshida csak a reflexeinek köszönhette, hogy félre tudott szökkenni a mennyezetig fröccsenő vérszökőkút elöl.
A megcsonkított torzó egy végtelennek tűnő pillanatig még állva maradt, aztán összerogyott, mint valami marionettfigura, amelynek elmetszették zsinórjait.
A legtöbb hivatalnok – legalábbis Yoshida szintjén – csak dísznek vagy játékszernek tekintette a rangját jelképező katanát. Ő azonban különbözött a pózőrködő átlagtól, mintha szamuráj őseinek vére kivezető csatornára lelt volna benne. Rendszeresen gyakorolt a jáde köves fegyverrel. Mindennapi élete részének tekintette a kemény vívóleckéket, melyekkel karbantartotta testét és szellemét.
Miután túltette magát rémtettén Yoshida kiforgatta a halott zsebeit.
Megszerezte Niita felsőbb szintű belépőjét, amellyel könnyűszerrel behatolt az irodájába, ami tágasabbnak bizonyult az övénél. Lelkiismeret furdalás nélkül elemelte a páncélszekrényben lapuló készpénzt, és a bankjegykötegek mellett heverő revolvert.
Nem volt vesztenivalója: azzal, hogy szándékosan kioltotta a paraziták egyikének életét, egyszer és mindenkorra törvényen kívülivé vált.
Mire visszatért saját szobájába addigra gépe a kockázatos pénzügyi tranzakciók végére jutott. Elégedetten kifelé indult, akárcsak a többi ott dolgozó, akik hangyaseregként özönlöttek ki az utcára, hogy megkezdjék ebédidejüket.
Yoshida már elvegyült az utca kavargásában, amikor megszólalt a telefonja.
Leslie Fujimoto neve vibrált az apró képernyőn.
– Szeva’, tesó!
A ronin remélte, hogy túljátszott lazasága nem tűnik erőltetettnek a vonal másik végén, miközben a megkezdett ösvényen folytatta párbeszédüket.
– Mi a pálya?
Leslie Fujimoto amerikai-japán keverék volt, és az tette különlegessé, hogy apja a fajtiszta vérét hagyta elvegyülni a Brooklyn mélyéről érkező, koromfekete bőrű nőével, aki az anyja lett. A Felkelő Nap országában a zingarák megjelenése előtti időkben mélyen elítélték a vegyes házasságokat, különösen, ha az egyik fél fekete volt.
A hagyományok azonban teljesen hidegen hagyták Yoshidát, aki a középiskolában melegedett össze a különös ifjúval. Életútjuk később igencsak elkanyarodott egymásétól, de azért tartották a kapcsolatot.
Fujimoto a Gazdatest Koordináló Ügynökség fejvadásza lett, bár egyszerűen csak szamurájoknak nevezték a hozzá hasonlókat. A GKÜ minden nagyvárosban központokat állított fel, amelyekben óriási mesterséges agyak ellenőrizték szúrópróbaszerűen a zingarák kimenőjeleit.
Yoshidára rátört a rettegés, mert nem tudta eldönteni, hogy ez most hivatalos vagy hétköznapi hívás-e a gyerekkori barát részéről.
– Képzeld, az egyik felettesed Niita egyszer csak elhallgatott, mintha kisült volna – Yoshida olyan hidegnek érezte Fujimoto szavait, mintha jégdarabok kopognának a dobhártyáján.
Tudta, a szamurájok az olyan rendkívül ritka eseteket nevezik kisülésnek, amikor hordozótest és parazita egyazon pillanatban tűnnek el a rendszerből. Ez pedig vagy természeti katasztrófát, vagy gyilkosságot feltételezett – de legalábbis egy ronint.
– Nem vettél észre ma rajta semmi különöset?
Fujimoto kérdése visszatérítette a jelenbe.
– Nem, tesó – válaszolta Yoshida közömbösen. – Csak egy villanásra láttam, de úgy nézett ki, mintha boldogságban úszna. Szóval, mint máskor.
– Hát, pedig nem találjuk se a gazdája, se az ő szignálját – szögezte le Fujimoto. – Azt hiszem, kimegyek hozzátok, és megnézem, mi az ábra.
– Ebédszünet van – magyarázta Yoshida. – Ha csak nálatok valami géphiba, akkor hiába sietsz, egy órán belül úgyse jön vissza.
– De az is lehet, hogy soha! – vágta rá a szamuráj. – Talán már úton van Alaszkába, mert ronin lett belőle!
– Bármi megeshet – ismerte el dobogó szívvel Yoshida. – Akkor, most mihez kezdesz?
Fujimoto megfontolta a választ.
– Egy óra múlva átugrok hozzátok – közölte végül –, de biztos, ami biztos, megadom Niita nevét a repülőtereken, a kikötőkben és a vasútállomásokon. Nem szeretném, hogy egérutat nyerjen vagy meglógjon, amíg ölbe tett kézzel ücsörgök!
– Ez érthető – helyeselt Yoshida. – Én is épp ebédelni megyek. Akkor egy óra múlva az irodában, oké? Majd együtt körülnézünk.
– Oké, testvér! – vágta rá a szamuráj.
Aztán még hozzátette: – Jó étvágyat! Egy óra múlva ott vagyok!
Yoshida kikapcsolta a mobilt, aztán a legközelebbi szemetesbe dobta, és megszaporázta a lépteit. Tudta, hogy a fekete GKÜ fejvadász a legjobbak közé tartozik, és azt súgták az ösztönei, hogy egyetlen szavát sem hitte el.
Fujimoto bontotta a vonalat.
Szeme sötét drágakőként parázslott, ahogy a Yoshida irodájában fekvő lefejezett hullát bámulta.

**

Yoshida könnyedén elvegyült a terminálban nyüzsgő tömegben. Csak a véletlennek köszönhette, hogy épp amikor bemondták a járatát, megpillantotta a szamurájt a boldogság álarcát viselő sokaságban.
Fujimoto vonásai a felajzott kopó izgalmát sugározták.
Yoshida azon kevesek közé tartozott, akik tudták, hogy a szamurájok, ha a helyzet úgy kívánta, uralmuk alá hajthatják a gazdájukat. Miközben egy nagydarab turista széles háta mögött keresett fedezéket, gyerekkori barátja átszellemült arckifejezéséből kikövetkeztette, mit csinál.
Az a parazitáján keresztül rácsatlakozott a legközelebbi központra, amely összeköttetést biztosított számára a repülőtéren fellelhető összes élősködővel. Nem volt szüksége műholdas keresésre vagy bonyolult számítógépes manőverekre, mint az elődeinek. A szamuráj közvetlen képet kaphatott bármelyik terminálban tartózkodó gazdatesttől, mintha hirtelen ezernyi szeme nőtt volna, melyekkel minden arcot megnézhet.
Yoshida tudta, hogy azonnal menekülnie kell, mert máris olyan érzése támadt, hogy az egyik közelében lézengő aggastyán kitartóan bámulja.
A ronin szíve a torkában dobogott, miközben feltűnés nélkül kihátrált a verőfényben úszó utcára. Minden egyes másodperc végtelenül hosszúnak tűnt, ráadásul az a kényszerképzete támadt, hogy hatalmas, festett céltábla virít a homlokán.
„Hajszál híja volt” – dübörgött Yoshida agyában.
A veríték vékony filmrétegként fénylett a homlokán. Új tervet kellett készítenie, ha nem akarta kitenni magát a paraziták dühének.
Ekkor Neshika teteme melegedni kezdett a tarkóján.
Fujimoto hangja lélekharangként kongott a tudatában, és visszhangozva ide-oda ütődött koponyája falai között.
„Nem tudom, merre vagy, tesó, de megtalállak” – fenyegette a szamuráj. – „Már nem lehet bemérni a gazdádat, de az adásokat még veszi, amíg csatlakozik az idegrendszeredhez.”
Ez újdonság volt Yoshida számára, de azonnal kihasználta a lehetőséget.
„Mi a fenét akarsz tőlem?” – kérdezte ingerülten. – „Talán, hogy feladjam magam?”
„Pontosan azt akarom, Yoshi!” – csattant fel Fujimoto. – „Add fel! Ha hagyod, hogy elfogjalak, nem engedem, hogy bárki is meglincseljen. Sértetlenül beviszlek a legközelebbi központba, ahol gyors halál lesz az osztályrészed.”
„Kecsegtető ajánlat” – a ronin remélte, hogy sikerült szatirikus élt csempésznie gondolataiba – „de mégsem eléggé. Szeretném inkább túlélni ezt az egészet, aztán lelépni Alaszkába, ha nem gond.”
„Ha nem jössz hozzám önként, kénytelen leszek proscripcióra jelölni téged, te is tudod.”
Yoshida tisztában volt vele, hogy a szamurájnak kötelessége ezt tenni, ha nem hagyja elfogni magát.
A hatékony eljárást Diocletianus császár eszelte ki az ókori Rómában, hogy belső háborúk nélkül számolhasson le Sulla és a köztársaság ellenségeivel. Az uralkodó kiíratta a főtereken mindazok nevét, akiket holtan akart látni. Ezeket az embereket többé semmilyen törvény nem védte – bárki büntetlenül megölhette őket, és ha levágott fejüket a legközelebbi hatóság elé vitte, jutalmat kapott érte. Akárcsak az, aki csupán feladta őket, míg esetleges rejtegetőik szintén életükkel fizettek tettükért.
A paraziták által megszállt Földön még inkább egyet jelentett a biztos halállal, ha felkerült valaki az ellenségek nyilvános listájára.
Zseniálisan gonosz ötlet volt a zingaráktól e régi hagyomány feltámasztása. Yoshida tudta, ha Fujimoto beváltja a fenyegetést, és proscripcióra jelöli, nem talál helyet, ahová elbújhatna, és nem akad olyan hordozó a Földön, amelyik habozás nélkül meg ne gyilkolná.
„Rohadj meg, ha ennyit ér a barátságunk!” – sugározta Yoshida a szamurájnak dühödten. – „Akkor sem adom fel magam, de elárulom, hová megyek: a kikötőbe! Ha férfinak tartod magad, egyedül próbálsz megállítani! Van elég készpénzem a megtakarításaimat pedig egyik alaszkai bank offshore-számlájára utaltam. Fel akarok jutni valamelyik csempészhajóra. Gyere a dokkokhoz, és állíts meg, ha tudsz!”
„A gazdám nem hagyna sok választást, de most én uralkodom felette” – szögezte le Fujimoto. – „A régi barátságra való tekintettel elfogadom a kihívásodat! Ha lefegyverezlek, beviszlek, és tiszta halál vár rád. Ha legyőzöl, én halott leszek, te pedig kapsz egy utolsó esélyt, hogy új életet kezdhess.”
„Rendben” – egyezett bele a ronin – „akkor a kikötőben, tesó!”
Yoshida maga sem tudta miért, de hitt az üldözőjének.
Utoljára a középiskolában vívott meg Fujimotoval, és akkor vitán felül jobb volt nála. Azóta sem hanyagolta el az edzéseket, de bizonyosra vette, hogy az eltelt idő alatt gyerekkori barátja is a katana mesterévé fejlesztette magát.
Öngyilkosságnak tűnt kardpárbajra vállalkozni a szamurájok egyikével, de legalább tisztes halálnak látszott.
Yoshidában felvetődött az ocsmány gondolat, hogy megpróbálhatná tőrbe csalni az üldözőjét, és talán meg is tette volna, ha nem épp a gyermekkori barátjáról lett volna szó. Úgy döntött, még mindig kellemesebb lesz az ő fegyverétől elesni, mintha darabokra tépné az idiótán vigyorgó csőcselék.
A ronin leintette az egyik arra guruló taxit, és az álmodozó tekintetű sofőr markába nyomva néhány ropogós bankjegyet, derűs hangon odavetette neki: – A kikötőbe!

***

Miután a kikötőben elszórt némi kenőpénzt, az egyik csempészhajó kapitányához irányították Yoshidát, akit Ioszuke Tanakának hívtak. A férfi leginkább anorexiás kosárlabdázó benyomását keltette a roninban – fenemód magasnak és annyira soványnak tűnt, hogy szemből is úgy látszott, mintha oldalról állna. Ezen kívül hatalmas kapafogai voltak, és rémítően béna tetoválásai, haját hosszú fekete varkocsba fonva viselte, mint az indiánok. A szájából áradó stirabolbűz pedig egyenesen mindent felülmúlt, amit Yoshida valaha is megtapasztalt.
A Tanaka tarkóján darvadozó rendkívül csenevész parazita viszont szembeötlően letargikusnak tűnt, valószínűleg épp a penetráns illatú kábítószernek köszönhetően, amellyel hordozója mértéktelenül rombolta saját idegrendszerét.
A girhes bűnöző a vérbeli csempészek közé tartozott. A hideg területek parazitájukat vesztett roninjai, csakis a narkóban találtak múló örömöt. Mivel hátralévő életük jó részét igyekeztek drogmámorban tölteni, az állandó ellátásuk igazi bombaüzletnek bizonyult. A veszélyes tranzakciók lebonyolítói, ugyanolyan gazdatestnek tűntek, mint bárki más, de szándékosan stirabolfüggővé váltak, hogy térdre kényszerítsék a parazitájukat.
Gazdáik ugyanúgy leadták a központi jelet, mint más zingarák, de nem tudták uralni a birtokukba vett hordozót.
A csempészek folytonosan borotvaélen táncoltak.
Nagyon oda kellett figyelniük rá, hogy ne váljanak teljesen addiktívvá – az egyenes út lett volna a jeges pokolba, a többi száműzött közé. Ugyanakkor le sem jöhettek teljesen az anyagról, mert a parazitájuk rögvest visszanyerte volna a hatalmát, és riadóztatta volna a legközelebbi központot.
Yoshida semmi pénzért nem cserélt volna ezekkel az alakokkal, nem hiába tartotta a mondás: csempésznek születni kell. A fénytelen tekintetű Tanakával minden esetre könnyedén megegyezett, miután olyan összeget tett le neki készpénzben, amennyit a fickó csak jó néhány hónap alatt keresett volna meg.
Miután túlestek az alkun a ronin az egyik mólón át lement a kikötőbe. Onnét elsétált a távolabb eső dokkok felé, majd leült az egyik bálára és várakozni kezdett.
A napfény szikrázva verődött vissza az óceán nyugodt felszínéről, a vér csendesen lüktetett a férfi ereiben.
„Itt vagyok, tesó!”
Fujimoto hangja korbácsütésként érte – a nap olyan forrón perzselt, hogy Yoshida nem vette észre, amikor Neshika melegedni kezdett a tarkóján.
„Merre vagy?” – a szamuráj kérdése számonkérést sugallt.
„A 7-es dokknál megtalálsz, nigger!” – válaszolta a ronin, aki csak akkor nevezte így őt gyermekkorukban, amikor fel akarta bosszantani.
Néhány perc múlva Fujimoto szálas alakja jelent meg a dokkhoz vezető közlekedőúton.
Sötét haját rövidre nyírva viselte, mint mindig, fekete szeme ugrásra kész ragadozó éberségével csillogott. Körszakáll keretezte ajka vékony vonalnak látszott, akkor is, amikor közelebb ért.
Már a mozgásáról is lerítt, milyen átkozottul keménnyé tették a fejvadászattal töltött évek, izmai eleven állatként hullámzottak a testét burkoló kimonó alatt.
Yoshida mégsem érzett gyűlöletet iránta, noha most először nézett rá az üldözöttek tekintetével. Tudta, gigászi harc lesz közöttük, és ha elbukik, legalább férfi módra távozik ebből az árnyékvilágból. Az sem zavarta, hogy mindezt egy tiszteletreméltó jó barát kezétől kell elszenvednie. Készen állt arra, hogy farkasszemet nézzen a halállal.
A ronin ruganyosan pattant fel a báláról.
A kezében megvillant őseitől örökölt katanája, amikor sima mozdulattal előrántotta hüvelyéből. Tekintetét mereven ellenfele alakjára fókuszálta.
Fujimoto tőle ötlépésnyire megtorpant, és merev formalitással meghajtotta a fejét. A fegyvere már a kezében csillogott. A napsugarak őrjöngő táncot jártak a penge élén.
Yoshida szertartásosan viszonozta a köszöntést, aztán oldalt fordulva lovaglóállást vett fel, és mélyen beszívta a levegőt. Feszülten koncentrált a látszólag laza pózban várakozó szamuráj minden rezdülésére, mert tudta, az ellenfele részéről érkező támadás elemi erejű, és szinte kivédhetetlenül gyors lesz.
A szamuráj feszes ragadozómozgással, lassan körözni kezdett, és a körök egyre kisebbek lettek. A ronin tenyere síkossá vált az izgalomtól és a verítéktől. Tekintete megmerevedett, és túlfeszített idegei elpattanással fenyegettek.
Ekkor Fujimoto merev vonásai ellazultak, szemében huncut fény lobbant, és nevetve leeresztette a fegyvert.
– Minek neveztél az előbb, idióta? – kérdezte vigyorogva.
Yoshida hitetlenkedve meredt gyerekkori barátjára.
A fekete szamuráj hátranyúlt, és úgy húzta elő fonnyadt bőrszütyőre emlékeztető parazitáját, mint vásári bűvész a nyulat a cilinderből.
– Mikor láttam, hogy bajba kerültél, és rákényszerültél Niita megölésére, sokáig rágódtam rajta, mit tegyek – vallotta be Fujimoto. – Te vagy az egyetlen barátom ezen a rohadt világon, még ha nem is töltjük együtt a hétvégéket. Úgy döntöttem, nem hagylak cserben. Jól tudod, hogy mi szamurájok át tudjuk venni a hatalmat a gazdánktól. Miután magamhoz ragadtam az irányítást a terminálban, halálos dózis stirabolt fecskendeztem szegény Nergalba a repülőtéri vécében. A biztonság kedvéért mindig hordok magammal egy aranylövésre valót.
Yoshida tátott szájjal meredt üldözőjére.
– Te nem vagy normális! – jelentette ki ingerülten, de a hangja elcsuklott a meghatottságtól.
– Bíztam benne, ha megfenyegetlek a prosectióval, felveted a párbaj gondolatát – folytatta zavartalanul a szamuráj –, annyira meg ismerlek, hogy mindig tartod a szavad. Most viszont magaddal kell vinned Alaszkába, ha nem akarod, hogy széttépjenek miattad Nergal testvérei!
Yoshida elmosolyodott, és visszacsúsztatta hüvelyébe a katanát.
– Bolond nigger – mondta lágyan, és összeütötte öklét barátjáéval, ahogy gyerekkorukban. – A vendégem vagy az Isten háta mögé, de előre szólok, csak az odautat állom!
– Szarrágó ferdeszemű – nevetett fel Fujimoto, aztán megölelték egymást.
Tanaka kifejezéstelen arccal fogadta, hogy újabb utassal bővül az Ahasvérus legénysége, főleg miután Yoshida tekintélyes bankjegyköteggel szerelte le esetleges ellenvetéseit.
A két barát rövidesen együtt támaszkodott a csempészhajó korlátjának.
Tekintetük örökre búcsút vett a zingarák uralta világ partjaitól.
Szívükben mégsem lelt otthonra a kétségbeesés, hiszen tudták: soha többé nem térnek vissza a paraziták birodalmába, hogy vérrel és szabadsággal fizessenek a boldogság látszatáért.

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (4 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2009-07-24 14:38 Blade

Blade képe

Ez a prazitás jó morbid vonal/szál, de a Japán hentelős, szemösszehúzós stílus (úgy általában értve) nekem nem jön be.

"...vérrel és szabadsággal fizessenek a boldogság látszatáért." - kissé túladagoltad a fennköltséget, nem? ;)

---- ----
Az ember szerint az idő múlik, az idő szerint az ember.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

p, 2009-07-24 14:46 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Jaj már, mindösszesen egy hentelés volt benne :D
A vége meg fennkölt, atyám!
Neked a kedvedben járni, hallod!
Ha vért ontok az a baj, ha költői vagyok az se jó, mit írjak,
társadalomkritikát, dokumentarista elemekkel átszőve?:D
Még jó, hogy legalább a morbid oldalam bejön néhanap :D

________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2009-07-24 14:51 Blade

Blade képe

Hát igen, eléggé földhözragadt tudok lenni, de azért ezek szélsőségek...vmi középút? Vagy másik út? ;)

---- ----
Az ember szerint az idő múlik, az idő szerint az ember.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

p, 2009-07-24 14:58 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Buddha is a középutat reklámozta.
Majd körbe nézek, megtalálom e, csak az a gáz, hogy szélsőséges
egyéniség vagyok:D
Azért megpróbálok tenni valamit az ügy érdekében.
A következő sci-fimben pl. nem találsz majd vérengzést, ráadásul
tele lesz párbeszéddel, ok?
Csak aztán nehogy közöld, hogy ez meg unalmas :D
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2009-07-24 15:38 Blade

Blade képe

Buddha is, meg Buda is. ;)

Scifi? Lesz benne lézercsata? Jeah! :)

---- ----
Az ember szerint az idő múlik, az idő szerint az ember.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

p, 2009-07-24 15:41 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Lézercsata is kéne? 8O
Na, tessék, most írhatok egy másik sztorit :D
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2009-07-24 15:12 Sren

Sren képe

Hát én idehalok tőletek! Az már tényleg fennkölt, ha a legjobb barátomat elhordom mindenféle dögnek? Szerintem inkább életszerű. :D Mert el szoktam... :D
Az egyik kedvencem tőled, Maggoth. Persze, elfogult vagyok, hisz nem akármilyen körülmények között született ez az írás. De azt hiszem, az elég fair, ha egy alapos, szőrszálhasogató olvasás után csillagozom, hmm?

p, 2009-07-24 15:16 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Ez jópofa, úgy rémlik, mintha te az alapos szőrszálhasogató olvasáson már
túlestél volna, de fene tudja, lehet, hogy megint bekavart az a fura nevű
német, aki mindent eldugdos :D
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2009-07-24 16:26 Sren

Sren képe

Akkor, úgy rémlik, minden voltam, csak szőrszálhasogató nem. Örültem, hogy egy ilyen sztori került elém, és nem az a fura nevű dokker. :)

p, 2009-07-24 22:43 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Az első bekezdésnél érdeklődve pislogtam arra az öt csillagra. Ez a tőmondatos leírás valahogy nem indította be a fantáziámat, és lehet, hogy csak nekem, de vissza kellett olvasnom, hogy most kivel mi és miért történt?!
Azt aláírom, az én hibám, hogy sokáig a tarkó helyett takarót olvastam, így a később is nagyokat pislogtam :D
Aztán szép lassan helyreállt. A világhűség különösen jó volt, a japánokkal megvettél kilóra, főleg ezzel a katanás vonallal.
Ha az elejét kijavítod (na persze ha egyáltalán egyetértesz vele, hogy ez így nem jó), részemről is megy az ötös.

________
"Csak szidj. Előbb utóbb legyengülök, és elbukom.
Most szidd a hazád. Szidd a világot."

p, 2009-07-24 22:57 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Kijavítom, de konkretizáljunk, pontosan mit szeretnél az elejére? :D
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2009-07-24 23:15 Dom Wolf

Dom Wolf képe

És még megdolgoztat az ő csillagaiért! :)
Szíve zavartalan ritmusban vert, a levegő megnyugtató egyenletességgel járt ki-be a tüdejében. Az álom villanásnyi idő alatt kiröppent a szeméből, mint mindig. - én egy huszárvággással és egy éssel egybekötném ezt a két mondatot.
"Ekkor azonban cserbenhagyta a rutin megszokottsága.
Neshika meghalt éjszaka." - na itt kavarodtam meg.
"a rutin megszokottsága" - szvsz a megszokott rutin, vagy teljesen más szavakkal jobb lenne, ami nem ilyen elvont - merthogy én itt elgondolkodtam, hogy mi hagyta cserben? És fura is a megfogalmazás -. Pl. érezte, hogy valami megváltozott (rusztikus vagyok, tudom, de késő van).
"Neshika meghalt éjszaka." - az olvasonak is nagyon hirtelen jött az infór, ráadásul egy fickó, aki ebben a pillanatban ébredt fel, mégha egyből ki is tisztul a feje, nem hiszem, hogy rögtön ezt gondolná. Igaz, később kiderül, hogy nagyon erős a kapcsolata a parazitával, de az az infó már nagyon későn jön ehhez. Itt én csodálkoztam, hogy mindezt honnan tudja? (főleg, hogy természetesen Neshikát embernek hittem) Látta a nő hulláját? De erről hol van itt szó? Szóval ilyen gondban voltam ezzel. Hogyha előszőr kétségbeesne, mert érzi, hogy valami megváltozott, hátranyúl a parazitához, és közben tudatosul benne, hogy mi történt, szerintem világosabb lenne.
________
"Csak szidj. Előbb utóbb legyengülök, és elbukom.
Most szidd a hazád. Szidd a világot."

p, 2009-07-24 23:28 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Készen van, eloszlattam a homályt :D
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

szo, 2009-07-25 08:19 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Ment az ötös :)
________
"Csak szidj. Előbb utóbb legyengülök, és elbukom.
Most szidd a hazád. Szidd a világot."

szo, 2009-07-25 08:20 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Kösz, hogy hozzá segítettél :D
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

szo, 2009-07-25 02:17 Ndy

Ndy képe

A takaróba Goauld volt csavarva, még ezt se' érted? :D
Maggoth: jó a novi, de most már nem kapsz ötöst (igaz, négyest sem, annál jobb) mert én viszont nem látom a fejlődést nálad. Illetve látom, csak nem mész neki egy olyan volumenű írásnak, amire már talán képes lennél. (mielőtt belázadnál :D : rövid ötletszilánkokat írsz és már meglévő dolgok ihletnek... nem baj, de egy hosszabbat csinálj most már meg, nagyon faszán kidolgozva)

szo, 2009-07-25 04:42 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Értem. Renndben, majd igyekszem.
Kösz, hogy elolvastad.
Nem lázadok be, valahol egyetértek. :D
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

szo, 2009-07-25 08:21 Obb_régi

"Eltűnt minden betegség és nyomorúság. Nem voltak többé faji összeütközések és háborúk. A bűnözés értelmetlenné vált, a régi értékek és érdekek szappanbuborékként pattantak szét. - A kitaszítottak orra előtt örökre bezárult az Éden kapuja, és nem egyszer megesett, hogy a köréjük gyűlt tömeg agyonverte a szerencsétleneket, mikor fogyatékosságuk kiderült." - engem zavart itt az elején ez az ellentmondás, ha mindenki happy, akkor miért nem tojnak rá, meg boldogan nem szoktak agyonverni embereket, de aztán elmagyaráztam magamnak a lehetséges miérteket.
Kétszer találkoztam a "fixírozta" kifejezéssel, na jó ez ekkora terjedelemnél elmegy, de lehetőleg kerüld a hasonló ( nem általánosan használt)szavak többszöri használatát, mert az kibukik.
Jó néha a Happy And, Megy egy ötös.
-----
De ez csak én vok, és lehet, hogy nem is lényeges.
De...
Nem a győzelem, sem a részvét, hanem a fontos, fontos!

szo, 2009-07-25 08:30 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Rendkívül meglepődtem én is, amikor a sztori boldog véget ért!
Mondjuk elég mókás, hogy az örök száműzetés is lehet happy end :D
Örülök, hogy végül meggyőzted magad az ellentét elfogadhatóágával
kapcsolatban. A fixíroztával kapcsolatban igazad van, megesik, hogy egy-egy
hosszabb sztori írása közben elkap valami tetszetős szót az agyam, és
az újra felbukkan. Átírom az egyiket meredten bámulra, nem ügy.
Kösz az ötöst!
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

szo, 2009-07-25 12:27 Arvael

Arvael képe

Megy az ötös, mert nekem nagyon tetszett, a vége is bejött (izgultam, hogy végül mi lesz, de jó volt, hogy így összetartanak és egyiküknek sem kell meghalnia :) ), csak egy dologgal nem vagyok kibékülve - hogy kevered az átírási módokat. De nézd el nekem, szakmai ártalom :)
Szóval, ha Yoshida és Fujimoto, akkor Matsuhiro. Ha viszont Macuhiro, akkor Josida és Fudzsimoto. Remélem, érted, mire akarok kilyukadni :D Nekem nem gond dekódolni (csak kissé zavaró, hogy egyszer hol így, hol úgy), de aki kevésbé ismeri a japán nyelvet (vagy neveket vagy legalább a hangzásukat), azt bizony könnyen össze tudja zavarni szerintem :-?
Szóval nekem igazából csak ezzel volt bajom, de mivel amúgy nagyon tetszett (mint már említettem), ötöst kapott :D
___
"Legnagyobb dicsőségünk nem abban rejlik, hogy sosem bukunk el,
hanem hogy felkelünk minden alkalommal, mikor elbukunk."
- Konfuciusz

szo, 2009-07-25 13:42 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Mélységesen igazad van, ezt tényleg elszúrtam a nevekkel, micsoda
marha vagyok. Örülök, hogy tetszett amúgy, és köszönet az ötösért :D
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

szo, 2009-07-25 18:20 Mickey Long

Mickey Long képe

Ezt nagyon eltaláltad! Szokatlan, egzotikus környezetbe oltott sci-fi. Megy az ötös.

---
"A valóság az, amit a tudatod azzá tesz." /Morpheus/

szo, 2009-07-25 19:00 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Köszönöm Mickey, örülök, hogy tetszett :D
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

h, 2009-07-27 17:45 Smilezolika

Smilezolika képe

Jópofa, és ezt a parazitám is így látja, bár szeretne érdeklődni, hogy mi történik akkor, ha a gazdi dobja le a szíjat? Akkor az élősködőt száműzik, vagy csak simán szétveri a többi parazita?

h, 2009-07-27 17:53 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Fontos ez a sztori szempontjából? Szétveri a többi parazita
vagy a mit akartok :D
Örülök, hogy azért az élősködődnek is tetszett.
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

h, 2009-07-27 18:03 Smilezolika

Smilezolika képe

A parazitámnak fontos volt, mert egyik verziónak sem örülne. Tehát nem nyugtattad meg. Valahol egy békés nyugdíjba vonulásban szeretett volna hinni. Mindegy, majd kamuzok neki.

h, 2009-07-27 18:06 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
jó, ahogy gondolod, kelts csak hiú reményt a szerencsétlenben :D
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

h, 2009-07-27 22:19 Bloody Dora

Bloody Dora képe

"A hatékony eljárást Diocletianus császár eszelte ki az ókori Rómában, hogy belső háborúk nélkül számolhasson le a rendszer ellenségeivel." - Volt már pár kifejezés, amivel nem értettem egyet, meg egy mondat, amit át kéne írni (persze most nem találom, gondoltam, minek kiírni, úgyis az lesz az egyetlen hiba), de ha már valami okosat akarsz írni, hát nézz utána, mert valaki esetleg azért csillagoz le, mert hirtelen dühében nem tud mit kezdeni az írással.
Egy: prosectio: levágás, leszelés.
Kettő: amiről te írsz, az a proscripció.
Három: Sulla, és nem a "rendszer ellenségei" (ez elég modern kifejezés), hanem a köztársaságé. Vagyis az, akire ő azt mondta, hogy az.
Négy: az is kapott jutalmat, aki csak feladta. ;) (Aki pedig bújtatta, azt szintén kivégezték.)
Öt: Cicero halálának nézz utána. (Bár az a második triumvirátus ideje.)
Ezért nem csillagozok. Hirtelen dühből. :P
Azért lehet valami az írásban, mert EK azt mondja: gazda. Talán ő is egy közülök...
_____________________
Dr. Bloody Dora

k, 2009-07-28 00:02 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Kösz Dóri, teljesen igazad van, valamit nagyon félreolvastam valahol,
jogos a letolás. Kijavítom.
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

k, 2009-07-28 00:11 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Ettől még ne kámpicsorodj el, tetszett. :)
_____________________
Dr. Bloody Dora

k, 2009-07-28 00:20 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Tökéletességre törekszem. Sosem fogom elérni, de ekkora baklövéseket
azért nem lenne szabad elkövetni. Köszönöm, hogy szóltál és kijavíthattam.
Abban az újságban olvastam a proscripcióról, amiben Hasfelmetsző Jack-et is
tárgyalták, de valamit nagyon benéztem. Még jó, hogy legalább te képben vagy.
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.