Napfény-lovasok

Milliónyi cézium oszcilláció-éve szeljük a világűrt. Megannyi paratron részecskénket olyan fotonokhoz csatoltuk, melyek a Sárkány csillagkép irányába haladnak. Bár közel fénysebességgel repülünk, úgy tűnik, a feneketlen feketeségbe dermedünk, és nem mozdulnak sem a csillagok, sem a vörös-lilás fényben gomolygó kozmikus felhők. A létezés természetéről elmélkedünk, végső magyarázatokat dolgozunk ki, és az adatok szövevényes kombinációjából gondolati építményeket emelünk, hogy aztán kíméletlen érvekkel pusztítsuk el mások elméletét. Verseny ez, a leleményesség tét nélküli játéka.

Játék, amit – beismerve ismeretszerzési képességünk lelombozó korlátozottságát – már ősidők óta nem veszünk komolyan.

Egyszer csak jelt kapunk.

Egy a tizenkétmilliárdhoz, hogy véletlen eredetű – sugározza Zignet. Elképesztően gyors kalkuláció, de azért ellenőrzöm.

Nem tévedett.

Nézzük, ki fejti meg hamarabb! – intézi felénk a kihívást Plazma. Minden figyelmemet a bejövő szignálra összpontosítom. A nagy frekvenciájú elektromágneses sugárzás mintázata aránylag egyszerű, mégis nehezen értelmezhető.

Talán segédhívás – tippeli Szikrafok.

Néhány időkvantummal később egy intuíciót követek, és összeáll a kép. Kórusban sugárzom Zignettel: matekfeladat.

Ennek semmi értelme – jelenti ki Plazma. – Komolyan ezzel akarnak szórakoztatni? Szemernyi kihívás sincs benne.

Nem szórakoztatni akarnak – válaszolja Szikrafok.

Lehet, hogy matematikai relációkat kötnek fogalmakhoz, és úgy kommunikálnak. Számtannyelv – spekulál Nóva.

Feleslegesen hányjátok tele a kollektív csatornánkat hipotézisekkel – morgolódik az öreg Mágnestér. – Ez nyilván csak egy figyelemfelkeltés, hogy hahó, itt van az intelligens élet! De többféle jelre van szükségünk ahhoz, hogy megértsük őket.

Az sem biztos, hogy léteznek még – teszi hozzá Szikrafok. – Mekkora távolságból érkezett a jel?

Még kérdéses, de az irányt tudjuk – válaszolja Zignet. – Megnézzük, mester?

Azért utazunk a Sárkány csillagkép felé, mert tudományos konferenciát hirdetett a helyi napgyermek-kolónia. Talán a jeladók tartogatnak valami érdekességet számunkra, amelyről érdemes lesz beszámolni.

Egy kis kitérő belefér – sugárzom, majd megadom az irányváltás koordinátáit. Részecskéimet átkapcsolom az üzenetforrás felé haladó fotonokra. Pár holdnyi távolsággal mögöttem nagy tömegű és erőszakos fénytörő tevékenységet érzékelek.

Szikrafok megint keménykedik – üzen nekem Zignet privát csatornán.

A múltban már többször is figyelmeztettem Szikrafokot, hogy csak szükség esetén piszkáljon a fizikai rendszerek működésébe, máskülönben sodródjon a kívánt áramlatokkal. A rendszeres anyagmanipuláció a sötét istenérzet eluralkodásához vezethet, ahogy azt történelmünk már számtalanszor bizonyította. Hajlamosak vagyunk megrészegülni önnön hatalmunktól. A zabolázatlan napgyermek kiszámíthatatlan, veszélyes és bukásra ítélt. Ennek dacára Szikrafok egyre gyakrabban lázong, szinte várja a lehetőséget, amikor megszegheti a családi protokollt.

A protokollt, amit én fektettem le.

Mindenki tudja, mit jelent, amikor egy követő kifejezi tiszteletlenségét a feljebbvalójával szemben – ez előszele a kihívásnak, a párbajnak. A párbajnak, melynek nyertese alfa pozícióba kerül, vesztesét pedig kirekesztik a családból.

Nem tagadom, tartok Szikrafok kihívásától, de nem azért, mert féltem a rangomat. Őt féltem, és a család többi tagját, akiket veszélybe sodorna új keletű irányelveivel. Féltem őket a megistenüléstől, az őrület melegágyától.
Infravörös lézerjel-felhőben találjuk magunkat.

Jó ég, micsoda szófosás! – háborog Mágnestér. – Idióták.

Szélsőségesen barátságos egy nép – jegyzi meg Zignet. – Eszükbe sem jut, hogy a jelfogók fenyegetést jelenthetnek a számukra.

Vagy teljesen elteltek a saját technológiai sikerüktől, és azt hiszik, nincs mitől tartaniuk – közli Nóva.

Valószínűleg robbanásszerű fejlődésen estek át, onnan ez a gyermeki lelkesedés. – Szikrafoknak ebben igazat kell adnom.

Szerintem meggyőződésük – fűzi hozzá Plazma –, hogy ha egy faj elég fejlett a csillagközi utazáshoz, akkor az erkölcsi normáik is olyan kifinomultak, hogy nem közelednek ellenségesen.

Zignet és Mágnestér a gúny és megvetés kombinált szimbólumát sugározzák. Megértem őket. Láttunk már lakott naprendszerek csillagát felfaló hajót, és fejvadászkultúrát, amely komplett fajok idegrendszerét műti ki és adja el bioszámítógép-alkatrésznek.

**

Herkulesi feladat – egy kifejezés a milliárdnyi közül. Herkules a jeladók mitológiai hőse, aki emberfeletti erővel bírt.

Ember. Így hívják a jeladó fajt. Szóval az ember egy Google nevezetű vállalat hozzájárulásával sok petabyte-nyi információt zúdít a világűrbe, és mindezek értelmezése bizony herkulesi feladat. Azonban a kaotikus adatfolyam éppen a redundáns elemek segítségével értelmezhető.

Az emberek bolygója három és félszer lendül körbe a pályáján, mire a hatékony munkamegosztás eredményeként végzünk a szignál teljes körű értelmezésével és feldolgozásával. Minden tudásuk a birtokunkba került.

Humanoidok és vokális módszerrel kommunikálnak. Egészen fejlett kognitív képességeikhez mérten kiábrándítóan kicsinyesek, felelőtlenek és képtelenek az objektív önértékelésre. Általában lusták, és érthetetlen dolgokat képesek érdekesnek találni – úgynevezett aranyos állatokat, közönséges sportközvetítéseket vagy felszínes írók és videósok tartalmatlan tartalmait. Elméjük tele fajtársaikra vonatkozó, sértő kritikával – ha érzékelnék egymás gondolatait, valószínűleg megbomlana a rend, társadalmuk kártyavárként hullana össze.
A legegyedibb a hithez való hozzáállásuk. Bár a legtöbb egyed elméletileg érti, hogy sok esetben emóciók hatása alatt dönt, akár világnézeti kérdésekben is, mégis roppant racionálisnak véli magát. Érthetetlennek tartom bizonyos példányok fundamentális vallásosságát vagy éppen túltengő istengyűlöletét. Elképedve figyelem, hogy tudóstársadalmuk hivatalosan akkor is azt az irányítatlan evolúciós folyamatot jelöli ki az élet és a fajváltozatosság kizárólagos okának, melynek teremtőképessége szemet szúróan elégtelen a fehérjeszintézis, a lepke metamorfózis és seregnyi más biokémiai folyamat magyarázatához. Az ivaros szaporodás kialakulásának rejtélye sem bizonytalanítja el a biológusokat, vagy a tény, hogy a bakteriológia közel kétszáz napéves vizsgálódása során a legszélsőségesebb szelekciós nyomásnak kitett mikrobák egyetlen generációja sem alakított ki egyértelműen újfajta fehérjemechanizmust.

A Földtől való távolságunkat másfél napévre saccolom – sugározza Zignet. – Mit javasolsz, mester? Folytassuk az utunkat? Vagy forduljunk vissza a Sárkány felé?

Én mindenképp folytatnám – előz meg Szikrafok. Érzékelem a családon belül növekedő feszültséget.

Mit képzelsz? – vonja kérdőre Mágnestér. – Kószafényt illeti a felelet. És a döntés is.

Mielőtt a mester döntene – kockáztatja meg csak azért is Szikrafok –, bátorkodom figyelmetekbe ajánlani egy elképesztő mérési eredményt, ami talán elkerülte a figyelmeteket.

Egyetlen mérési eredmény nem eredmény – üzeni Plazma.

Talán közvetlenül csodálná meg azt a tevékenységet, amely a kisugárzott adattömb jelentős hányadát teszi ki – utal Mágnestér a pornóra. Bevallom, megdöbbent a humanoidok szaporodó mechanizmusa, illetve a tény, hogy leggyakrabban nem célirányosan használják, hanem kedvtelésből. Ráadásul a nemi- és egyéb szerveiket sem mindig rendeltetésszerűen. Ilyen közelségből egyetlen humán fajt sem figyelhettünk meg; az összes kihalt, mire rájuk leltünk. Vajon a földiektől fényévekre élt emberszabásúak is így élték a szexuális életüket?

Talán egy hímtag mérési eredménye csábítja ennyire – dobja be Zignet, mire Plazma és Mágnestér elárasztja a kollektív csatornát nevető emberek GIF-jeivel. Szikrafok egy meme-mel reagál; egy színes bőrű férfi mogorván néz, majd bemutat a középső ujjával.

Srácok! – süti el Szikrafok újdonsült kifejezését. – Figyelnétek végre rám? Nem sok kérdésre kaphatunk választ a Földön, de a legfontosabbra annál inkább: hogy mi a szubjektum természete.

Kizárt! – dobbanna a szívem, ha humán volnék. A szubjektivitást, a tapasztalás készségét találtam a legnagyobb rejtélynek hosszú életem során. Vajon miféle öntudatlan elemek miféle kombinációja ébredhet öntudatára? Vagy létezne a legendás lélek, a tudatos részecske?

Kezdjük azzal, hogy kétségbevonható a humanoidok tapasztalóképessége – közli Mágnestér. – Ne tévesszen meg minket, hogy érzésekről és tapasztalatokról számolnak be. Abból kiindulva, hogy nem publikáltak a paratron felfedezéséről, biorobotok lehetnek, amiket arra programoztak, hogy érző lénynek hazudják magukat, összetett mentális folyamataik pedig előre megírtak csupán.

Az öreg nem alaptalanul szkeptikus: láttunk már mesterséges intelligenciákat egy távoli galaxisban, amelyek a létélményükről beszélgetnek, de paratron részecskékkel nem bírnak, és a Turingéhoz hasonló tesztünket sem állják ki maradéktalanul. Eddigi tapasztalataink alapján csak paratronalapú elmék rendelkezhetnek öntudattal. Erre épít legdominánsabb elméletünk, miszerint az öntudat a paratronok bizonyos szerveződési foka fölött jelenik meg.

Hazudni tudnak, az már tuti – jegyzi meg Zignet. – Az sem kizárt, hogy a bolygójuk egy energiafaló entitás, ami egy színes, drámától és megoldandó problémáktól terhes világ illúzióját sugározza az űrbe, hogy ezzel a hozzánk hasonló utazókat magához csalja és felfalja. Mint azok a húsevő növények a Földön, amelyek illattal vonzzák magukhoz a rovarokat.

Na, jól eleresztetted a fantáziádat – válaszolja Plazma. – Már csak azért is érdemes odamenned, hogy a fikcióiddal befutott regényíróvá válj.

Maradjunk a realitás talaján – tanácsolja Szikrafok. – A Google tartalma alapján még nincs okunk kizárni, hogy az emberek szubjektummal bírnának. Meg akarom vizsgálni, hogy testük az általuk azonosított elemeken túl tartalmaz-e paratront is.

Ha az elméjük paratronból lenne, már felfedezték volna – érvel Mágnestér. – Vagy van rá magyarázatod, miért nem látják a nyilvánvalót?

Még nincs – válaszolja Szikrafok. – De tény, hogy nem érzékelnek minden anyagot. A gravitáció hatásait vizsgálva már rádöbbentek, hogy a világegyetem anyagának hetvennégy százaléka számukra sötét energia, huszonkettő százaléka pedig sötét anyag.

Miből következtetsz arra, hogy az elméjük számukra sötét anyag? – kérdezi Zignet.

Elsősorban a pszichoszomatikus betegségekből és gyógyulásokból – sugározza Szikrafok. – Emellett ott vannak a PEAR véletlengenerátorokkal kivitelezett telekinézis-kísérletei, amelyek szerintem bizonyítják, hogy az alanyok pusztán akaratukkal statisztikailag kimutatható mértékben befolyásolták egyes fizikai rendszerek állapotát.

A parapszichológusok eredményei vitathatók – fanyalog Mágnestér.

Akkor sem söpörhetjük csak úgy félre! – vág vissza Szikrafok. – Indokolt a feltevésem. Kutatási eredmények tömkelege számol be az emberi elme közvetlen hatásáról a környezetére. A humánelme telekinetikus tulajdonságot mutat, épp mint a paratron-szerveződések.

Valami mérési eredményről beszéltél – tereli vissza medrébe a diskurzust Nóva. – A PEAR-kísérletek és orvosi megfigyelések hogyan vezetnek a szubjektumhoz?

Félreértesz – válaszolja Szikrafok. – Ezek csak azt jelzik, hogy az emberi elme paratronokból áll, ami jelenlegi tudásunk szerint az öntudat előfeltétele. Az említett mérési eredmény kvantummechanikai. Ti nem figyeltétek a Young-féle kétrés-kísérletet?

Mindannyian nemmel válaszolunk. Nyilván az történt, hogy a kísérlet leírását tartalmazó adattömb megfejtését Szikrafok kapta meg feladatként, és mi lemaradtunk róla. Most minden felfedezésével kapcsolatos információt átsugároz nekünk – pillanatok alatt fogom fel, valamennyi összefüggésével együtt.

Arcomba ordít az igazság.

Civilizációk ezrei semmisültek meg azóta, hogy utoljára ekkora sokk ért. Egy orrunk előtt álló dolgot nem vettünk észre, egyszerűen csak azért, mert elvi okokból nem mozgatunk anyagot a saját elménket alkotó részecskéken kívül, mindössze szemlélődünk. E tudás megszerzéséhez azonban nem elég látni, kísérletezni kell. Képtelenségnek tűnik, hogy a létezésem során megfigyelt több tucat magas technológiai szinten kísérletező faj nem vette észre azt, amire a kevésbé fejlett ember – talán egyedi beállítottságánál fogva – rátalált.

A kétrés-kísérletben egy fal párhuzamos résein átvetített fény interferenciaképet rajzol ki egy ernyőn. Korábban interferenciát a réseken átömlő folyadék egymáshoz csapódó, önsokszorozó hullámai idéztek elő – felmerült hát a kérdés, hogy a fény is hullámként viselkedik-e? Kipróbálták, mi történik, ha a fotonokat egyesével adagolják – és ebben a kísérletben is kirajzolódott az interferenciakép. Ebből logikailag az a képtelenség következik, miszerint egyetlen foton képes egyszerre két résen áthaladni, és önmagával ütközve interferenciát létrehozni a térben, mintha hullám volna.

Következő lépésként detektorokat helyeztek a résekhez, hogy kijelezzék az egyszerre két lyukon áthaladó fotont. Ekkor azonban csak az egyik detektor jelzett, és az ernyőn is egy diffúz folt jelent meg az interferenciakép helyett – tehát a részecskehullám összeomlott és pontszerű részecskévé alakult.
A kétrés kísérletben csupán két tényező változott, ami előidézheti az interferenciakép összeomlását: a lyukakat figyelő detektorok jelenléte és a megfigyelés ténye. A tudósok hevesen vitáztak arról, hogy melyik idézi elő az összeomlást.

A kérdés tisztázásának érdekében egy bonyolult kísérletet eszeltek ki, a kvantumradírt. Detektorokat és jelölőrendszereket használtak, ám a fotonokat véletlenszerűen összekeverték, mielőtt a jelölések alapján megállapíthatták volna, melyik résen haladtak át. A módszerrel gyakorlatilag eltörölték a potenciális ismereteket, mielőtt azok birtokába juthattak volna.

Ha a kísérlet végére az interferenciakép nem rajzolódik ki, az azt bizonyítja, hogy a műszerek okozzák az összeomlást, hiszen az eredményről szóló tudatosulás ezúttal elmarad. Ha viszont az interferenciakép a kísérleti eszközök jelenléte ellenére is megjelenik, csupán egy magyarázat marad: hogy a tudatos megfigyelés omlasztja össze a hullámot.

A kvantumradír kísérletek összes verziója kivétel nélkül kirajzolta az interferenciaképet, amikor nem használták ki a megismerés lehetőségét – vagyis bizonyossá vált, hogy a megfigyelés az összeomlás oka. További kísérletekkel igazolták, hogy a fotonhoz hasonlóan valamennyi fizikai részecske képes hullámként és részecskeként egyaránt funkcionálni.

Mit is jelent mindez pontosan?

A hullámforma a potenciálisan létező részecske lehetőséghalmaza, míg a részecskehullám összeomlása a konkretizált tulajdonságokat felvevő anyag. A tudatos észlelés előtt az anyag hullámszerű, absztrakt formában létezik, és csak a tudatosság jelenlétében realizálódik. A tudat tehát nem lehet egy fizikai részecskékből álló rendszer eredménye, ha a részecskék léte a tudat jelenlététől függ.

De akkor mitől függ a tudat? Eddig úgy véltük, hogy a paratronrészecskék mintázatától.

És mégsem.

**

Privát üzenetet küldök Zignetnek:

Ha a Föld hemzseg az olyan lényektől, amelyek képtelenek látni és védeni saját paratronalapú elméjüket, akkor könnyű prédát jelenthetnek a számunkra. Tartsd szemmel Szikrafokot, kérlek. De feltűnésmentesen.

Rajta leszek – válaszolja Zignet.

Fotonfogatom a Föld szférájába hatol, elnyelnek a fekete esőfelhők. Negatív és pozitív töltetű elektronok kavarognak körülöttem, beléjük kapok részecskéimmel, majd elektromos gázkisülés indukálódik. Recseg-ropog a villám, amely a testem, lecsapok az emberek birodalmára. Hegytetőn nyújtózó tölgy törzsébe harapok, háncs és farepesz röpköd a levegőben, recseg-ropog a tölgy, amely a testem, száradt levéltakaróra és nedves avarra esem. A homok elektronjaihoz kapcsolódok, folyok a kemény, hűvös földben. Közeledek a városhoz. Távoli völgyben terül el, fénye mint millió csillag tömör konstellációja.

Az elektromos hálózatba spriccelem elmém alkotóelemeit, szétterjedem több kerületben, és keresem az utat az emberek központi idegrendszerébe. Monitorok, televíziók és telefon képernyők fényén át kerülök párhuzamosan több ember és néhány házi kedvenc retinájába, majd az ideghálózatukon keresztül a központi idegrendszerükbe. Közvetlenül csodálkozok rá az idegen elmék biofizikai működésére, és a tényre, hogy a mi elménket alkotó paratronokhoz hasonló elemekkel bírnak, noha ebből semmit sem fognak fel.

Szikrafok, az anyád úristenit – sugározza Zignet a kontinens túloldaláról. – Paratronjuk van, de nem csak az embernek, még a növényeknek is. És nem tudatosak róla.

Kórusban tesszük fel a kérdést:

Hogyan lehetséges ez?

**

Napokig vizsgálódunk a szinapszisok dzsungelében, neurobiológiai szakirodalmat töltünk le, és próbálunk modellt alkotni a tudat, az elme és az agy egymáshoz fűződő kapcsolatáról.

Az elme-agy kérdésre vonatkozó uralkodó magyarázat többek között olyan megfigyelések miatt vert erős gyökeret, mint hogy adott agysérülések meghatározott hangulati, érzékelési és mozgásproblémához vezetnek. Azonban a későbbi kutatási eredmények új színben tüntetik fel az elme-agy kapcsolatot – a placebo hatás és a pszichoszomatikus betegségek egyszerű bizonyítékai annak, hogy az elme is képes hatást gyakorolni az élő szervezetre. Az elme és az agy tehát oda-vissza hatnak egymásra, és egyfajta dualista rendszert alkotnak.
Azonban dualizmus ide vagy oda, a központi idegrendszer sérüléseinek hatásából akkor is azt a következtetést vonják le, miszerint az agyműködés az elmeműködés előfeltétele.

Erre cáfolhat rá a mentális képek természete.

A fizikai világban nincsenek színek, hangok, ízek és illatok, csak különféle hullámhosszú fények, illetve rezgések és molekulák a levegőben. Az érzéktapasztalatok kizárólag az elmében léteznek. Mindegy, hogy valós idejű érzékfelfogásról van szó, vagy álomról, emlékről, esetleg fantáziálásról; létrejön egy színes-szagos-tapintható élmény a fejben. Sok humán filozófus gondolkodott azon, hogy milyen anyagból van ez az élmény? Egyesek úgy érvelnek, hogy nem létezik semmiféle elmeanyag, és a képzetek pusztán valós érzékszervi tapasztalatok lenyomatai a neurális hálózatban. Csakhogy ez a válasz nem kielégítő. Olyan, mintha arra a kérdésre, hogy milyen anyagi közegben jön létre egy nyom, azt válaszolnánk, hogy semmilyenben, mert a nyom az csak egy dolog negatívja. De csak belenyomódott valamibe az a dolog, nem igaz? Viaszba, homokba, hóba, valamibe. Szükséges egy anyagi közeget feltételeznünk. Miért volna ez másképp az elme tartalmával kapcsolatban? Látjuk, érezzük, halljuk azt a dolgot, ami az elménkben megjelenik. Teljesen jogos a kérdés, hogy miből van az a jelenés. Mivel a fizikai világban nem léteznek az elme tartalmának elemei, azok nem vezethetőek vissza a fizikai agy tevékenységére.

Persze, az ember számára mindez nem elég meggyőző, pusztán filozófiai levezetés.
De mi látjuk az elme anyagát, a paratront.

**

Ted egy kamasz fiú. Az iskolaudvaron átvonuló diákseregből azonnal kiszúrja a lányt, aki annyira tetszik neki. A többi arc homályban marad a számára, kizárólag a lányra figyel. Hogyan találja meg annyi ember közül anélkül, hogy minden arcot sorra megvizsgálna?

A valóság az, hogy Ted elméje a pillanat tört része alatt azonosít minden járókelőt, de a szubjektum számára csak a kedvelt lány képét közvetíti – a fontosnak nem tartott információkat a tudatalatti megtartja magának, vagy csak vázlatosan ismerteti.

Mi dönti el, hogy a szubjektum számára mi érdekes? A szubjektum, vagy az elme? Mivel látom, hogy a mentális mechanizmusokat a bemeneti ingerek alakítják, azt kell mondanom, hogy az utóbbi. Az elme nem a szubjektum vágyát szolgálja ki, hanem saját automatizmusait futtatja, és a szubjektum mindössze azonosul a determinisztikus folyamatokkal. Csak hiszi, hogy mindennapi tevékenysége során a szabad akarata érvényesül – valójában az elme rabja.

Megborzongok – én is az elmém rabja volnék?

**

Allan Harris egy sztrókot követően afáziától szenvedett – képtelen volt kiejteni bizonyos szavakat, amelyeket hallva egyébként tökéletesen értett. A Broca-területe sérült meg, azonban annak funkcióját lassan átvette, megtanulta egy másik agyterülete. Sok hasonló esetet dokumentáltak. A kutatóknak jelenleg nincs meggyőző magyarázata arra vonatkozóan, hogyan történik mindez. Egy elveszett idegsejt-hálózatot az agy nem másolhat magából, ezért firtatják a neuroplaszticitás pontos mechanizmusát.

De én láttam, hogyan dolgoznak Allan paratronrészecskéi. Az elméje áthuzalozta az idegsejt-kapcsolatait a már eleve magában hordott Broca-ideghálózat-minták alapján. Úgy, hogy mindeközben Allan erről semmit sem tudott.

Mi, napgyermekek képesek vagyunk megfigyelni és szabályozni elménk valamennyi folyamatát. Ebből is adódott a meggyőződésünk, miszerint az öntudatunk a paratron részecskék bizonyos mintázata.

És mégis másról van szó.

**

Ha az elme rendelkezik valamennyi szellemi funkcióval, miért bénulnak meg a funkciók az agysérülés következtében? – teszem fel a kérdést a kollektív csatornán. Mágnestér válaszol leghamarabb:

Elméletem szerint az emberi tudat erőteljes azonosulásra hajlamos fizikai testével, és ezért az agy biokémiájában történő változásokat az elme tudatos szinten automatikusan másolja, követi, miközben tudat alatt megtartja az eredeti mintázatok magját. A tudat, az elme és az agy kapcsolata leginkább egy kisgyerek, egy felnőtt felhasználó és egy számítógép viszonyához hasonlítható. Ha például egy affért követően törlődik a számítógépről egy dokumentumíró program, addig a felhasználó és a gyerek képtelenek lesznek szövegfile-okat megnyitni és alkotni, amíg újra nem telepítenek egy írószoftvert. A gyerek kiszolgáltatott, nem érti a rendszer működését, és nem tud mit kezdeni a helyzettel. De ha nagyon akarja, a felhasználó újratelepítheti az íróprogramot; valami ilyesmi dolog lehet a neuroplaszticitás.

Az afáziában szenvedő Allan meg volt győződve arról, hogy képtelen beszélni, mert a tudata azonosult az agy elérhető funkcióival. Fogalma sem volt róla, hogyan szervezi át az elméje az ideghálózatát a neuroplaszticitás során – ahogy azt sem érti, hogy tulajdonképpen agy nélkül is létezhetne, vagy ahogy a kisgyereknek sem jut eszébe, hogy képes írni papírral és tollal a számítógép nélkül.

Mi is képesek vagyunk létezni a paratronalapú elménk nélkül?

**

Arra a meggyőződésre jutunk, miszerint az emberi elmében kell lennie egy mechanizmusnak, ami arra kényszeríti a szubjektumot, hogy a fizikai agy állapotával azonosítsa magát – ezt elnevezzük májá-kódnak. A májá-kód megtalálásához képest alapfokú matematikai művelet volt a Google kibocsájtott információtengerének értelmezése.

Olyan elmélyedéssel kutatom a májá-kódot Allan tudatos és tudattalan mentális folyamataiban, hogy teljes képet kapok arról, mit jelent embernek lenni.

Kiszolgáltatottság, irracionális és racionális gondolatok nyomasztó kavalkádja, szűklátókörűség, elviselhetetlen korlátozottság és fojtogató ingerszegénység egy napgyermek létélményéhez viszonyítva. Könnyedén el tudnám hitetni velük, hogy valamiféle isten vagyok.

A vallásos emberek rettegnek attól, hogy haláluk után a pokolba kerüljenek – üzenem a többieknek egy alkalommal. – Pedig az emberi lét maga a pokol.

Ezt feltöltöm Citatumra – válaszolja Szikrafok, mire Mágnestér egy idétlenül nevető ember GIF-jét sugározza.

Hetekig vizsgálódunk a megannyi ember és gerinces organizmus ingerület-pergőtüzében. A májá-kód egy tű a városnyi szénakazalban. Vajon nekünk is van májá-kódunk, amely megakadályozza, hogy lássuk önnön szubjektumunkat? Vajon a meditáló jógik spirituális hackerek, akik egy általunk nem ismert, természetes technológiával törik fel májá-kódjukat, és ez vezeti őket misztikus tapasztalatokhoz?

Úgy döntök, hogy tradicionális kultúrában nevelt tibeti és dél-ázsiai szerzetesek fejébe tekintek, és összevetem jellemző neurális és paratron-mintázatukat világibb fajtársaikéval.

**

A paratron részecskék a csillagok belsejében, a világegyetem legizzóbb kohóiban keletkeznek, majd napkitörések repítik szét azokat a környező bolygókra. A részecskék jó része lakatlan térségbe szóródik, a maradék azonban úgy kapcsolódik egy elméhez akár fényévnyi távolságból is, mintha mágneses erő mozgatná. Időnként azonban magasan szervezett, öntudatra ébredő paratronstruktúrák lövellnek ki bizonyos csillagokból – ők a napgyermekek.

Egyszer egy fiatal fajtársra találtunk egy néma galaxis szellembolygóján. Unalmában homokból és fémekből teremtett gólemeket, és azokkal szórakoztatta magát. Nem hittem volna, hogy képes lesz beilleszkedni a családba, hiszen a magányban kialakuló őrület jeleit mutatta, és rettegett tőlünk. Szikrafoknak nevezte magát, aminek nem volt semmi értelme, de ettől függetlenül a név ráragadt. Aztán gyorsan megértette a nyelvünket, alkalmazkodott és stabilizálódtak a mentális folyamatai. Megtanítottuk a fényúszásra és elhalmoztuk ismeretekkel. Kezdetben hálás volt.

Újfent egyre hálátlanabb.

Furcsa betegség ütötte fel a fejét – jelzi Zignet privát csatornán. – Mentálisan leépülő humánokról és állatokról szaporodnak a jelentések, de képtelenek diagnosztizálni. A fertőzött emberek kezdetben csak apróságokat felejtenek el, majd romlik a beszédkészségük és a mozgáskoordinációjuk, aztán megbénulnak, kómába esnek, és a végső stádiumban leáll minden élettevékenységük. Nem találtak olyan mikroorganizmust vagy egyéb okot, ami ezt az okozatot kiválthatná. A sajtó a nagybetűs Kórnak nevezi, mint Nick Cutter Mélység című regényében az azonos szimptómájú betegséget. Van egy rémisztő tippem, mi történik.

Csak azt ne mondd, hogy Szikrafok kutatási területein sújt le a Kór.

Pedig sajnos azt kell mondanom. És képzeld. Amint elért hozzám a hír, Szikrafoknak nyoma veszett.

Az volt a feladatod, hogy figyeld – emlékeztetem. – Nem észleltél semmi szokatlant a viselkedésében?

Én sem értettem, hogyan játszhatott ki, de lefuttattam egy tesztfolyamatot az elmémben. Az eredményből rájöttem, hogy módosítottak pár beállításon a jelfelfogó rendszeremben, ami rontotta a minőségét.

Hirtelenjében összeáll a kép. Szikrafok – látván, hogy a puszta szemlélődéssel mit sem érünk – úgy döntött, kísérletezésbe fog. Apránként lebontja a kutatás alanyainak paratron szerveződéseit, hogy egyszer csak rátaláljon a májá-kódra.

Hány embernek és egyéb organizmusnak kell elpusztulnia, mire sikerrel jár? Mintha Zignet a gondolataimban olvasna, azt sugározza:

Hamarabb írtja ki a bolygó komplett élővilágát, mintsem ráakadna a megoldásra.

Talán nem is a májá-kód feltörése érdekli, hanem hogy feldúsítsa saját paratron-bázisát a földi elmék lebontott anyagával.

Ezt az eshetőséget fel se mertem hozni – feleli Zignet.

Nem esek kétségbe, és nem taglóz le a döbbenet; bizonyos mértékben számítottam rá. Még anno, csatlakozása idején írtam Szikrafok elméjébe egy bűntudat-generáló, összeomláshoz vezető mechanizmust, az Önmarcangolót, ami aktiválódik, mihelyst Szikrafok rátámad a család valamely tagjára. Persze, erről nem szóltam senkinek, nehogy idő előtt kiszivárogjon az információ, és Szikrafok inaktiválja Önmarcangolót.

**

Kiszáradt erdő talaján szivárgok át – a mozdulatlan faóriások elfelejtettek fotoszintetizálni vagy nedvességet felszívni, ami a halálukhoz vezetett. Amott őzbak vergődik a keményre taposott ösvényen, szemében páni félelem – nem érti, mi történik, de hamarosan arra sem fog emlékezni, hogy valamit nem értett.

A sok ezer növény és állat mellett a Kór közel négyszáz emberáldozatot is követelt alig két hónap leforgása alatt. Vajon mekkora mennyiségű paratron részecskét épített magába Szikrafok? A tömege már biztosan meghaladja bármelyikünkét, talán a család össztömegét is. De mennyire tudja használni új paratronpályáit? Ha még az integrációjukkal van elfoglalva, akár egyedül is elintézhetem.

Azért mindenkit értesítek privát csatornán, hogy legyenek résen, és értesítsék a többieket, amint Szikrafok bármelyikőnkre rátámadna.

Maximális mértékben terjesztem ki az elmémet, letapogatom ezer hektáros környezetemet, és Szikrafokra utaló nyomok után kutatok. Napok telnek el, de a pusztítás szórványos maradványain kívül másra nem lelek.
Zignet, találtál valamit? – kérdezem. Nem érkezik válasz.

A frekvenciasávokat kagylózom: nyolcvanas évek slágereit közvetítő rádiócsatorna, telefonbeszélgetés, a kozmikus háttérzaj sistergése...

De Zignet sehol. Mintha kitörölték volna a létezésből.

Kvázi istenek vagyunk. Mégis miféle hatalom képes kitörölni egy istent a létezésből?

**

Riadót rendelek el, és a kollektív csatornán felszólítom Szikrafokot, hogy fedje fel magát. Feltételezem, van oka bujkálni – még nem elég erős ahhoz, hogy valamennyiünkkel elbírjon. Napokon belül hatalmasabbá válhat tőlünk, addigra azonban eluralkodik rajta az Önmarcangoló.

Ha megengeded, mester, én az azonnali távozást javaslom – üzeni Nóva privátban. – Bár a kutatásunk akár forradalmi felismeréshez is vezethet, Szikrafok jelenléte minden eddiginél nagyobb fenyegetést jelent a számunkra.

Nóva üzenetét továbbítom a kollektívbe, majd választ csatolok hozzá:

Aki akarja, folytassa útját a Sárkány csillagkép felé. Amint megoldódott a helyi krízis, magam is úgy teszek. Azonban nem vagyok hajlandó itt hagyni egy érző lényektől népes planétát egy tömeggyilkos kezében. Szikrafokot én szabadítottam a Földre. Most nekem kell megállítanom.

Kényelmetlen üresség tátong a kollektív csatornában.

Mester. Megöl mindnyájunkat – sugározza Plazma. – Zignetnek segélykiáltásra sem maradt ideje, Szikrafok úgy elkapta.

Sok démonnal harcoltam már – jelenti ki Mágnestér. Valóban, az ősidőkben szembenézett Pulzárral, „kinek tudata galaxisokat hat át a térben és eónokat az időben.” – Nem Szikrafok kényszerít majd menekülésre. Én veled maradok.

Nem vehetem biztosra, hogy az Önmarcangoló hatásos lesz, ahogy azt sem, hogy Szikrafok nem olvashatja ki gondolataimból a program létezését. Alkotok magamban egy tudatalattit, és áttöltöm rá az Önmarcangolóval kapcsolatos emlékeket. Írok egy programot, ami mindezeket visszahozza a tudatos emlékbankomba, amint meggyőződtem Szikrafok pusztulásáról.

**

Plazma és Nóva elektromos kábelen keresztül áramlik a legközelebbi rádióteleszkóphoz, hogy kilövessék magukat a világűrbe. Épp azokban a percekben következik be a környék addigi legnagyobb területet érintő és legtartósabb áramszünete.

Üzenetet sugárzok feléjük, és megkérdezem, egyben vannak-e? Nem érkezik válasz.

Csak tíz perccel később, Szikrafoktól. Kiszabdalt minták Plazmáék paratronszerkezetéből.

Vadnyugati telepesnek érzem magam, akinek ölébe dobták két fiának skalpját az indiánok.

**

Valószínűsítjük, hogy a bolygót képtelenek vagyunk elhagyni, illetve hogy Szikrafok könnyedén lehallgathatja a legkülönfélébb sávokon megkísérelt kommunikációnkat. Ebből következik, hogy bemérheti a pozíciónkat is, így bujkálni sem tudunk anélkül, hogy elveszteném a kapcsolatot Mágnestérrel.

Játszik velünk, mint macska az egérrel – állapítja meg társam közhelyszerűen. – Hihetetlen számomra, amit művel. Mondhatni, nem ismerek rá.

Valószínűleg sosem ismertük – válaszolom. – Csak egy hasonló alkalomra várt. Olyan, mint Pulzár. Isten óvja a világegyetemet egy második Pulzártól.

Az elkövetkező két hónapban csak várjuk a halált. De a halál nem akaródzik megérkezni. Mégsem feltételezhetjük, hogy Szikrafok elhagyta a bolygót, hiszen egyre sebesebb tempóban szedi áldozatait a Kór.
Különféle üzeneteket sugárzok a légkörbe. Kezdetben megkísérlek értelmes párbeszédet kezdeményezni vele. Kérdéseket teszek fel neki: miért csinálja ezt? Bizonyos mennyiségen túl úgy sem tudja hatékonyan használni a felhalmozott paratronkészletét. Vagy talán a faj- és népirtást élvezi? Világosítson fel, mi ebben a jó.

Aztán türelmem vesztével egyre kihívóbbá válok. Párbajt követelek, amikor erre sem reagál, gyávának nevezem. Úgy érzem, túlfűtött indulatomban városokat zúznék porrá.

És ő figyelemre sem méltat. Tudom, hogy szándékkal teszi. Megaláz, kicsontozza a maradék önbecsülésem, és megkísért a gondolattal, hogy hagyjam el a Földet – és ezzel együtt az emberiséget –, esetleg vessek véget a saját életemnek.

Hallottam már öngyilkos napgyermekekről. Legendának véltem, de most először érzem úgy, hogy egy legenda átlépni készül a valóság küszöbén. Egyszeriben megértem, hogy létezik az a helyzet. Messze vagyok attól, hogy meg is tegyem, de tisztán látom, miért teszik meg egyesek.

El kell hagynunk a bolygót – üzeni Mágnestér.

Menj – válaszolom. – De ami engem illet, az utolsó csillag kihunyásáig várok rá.

Nem hagylak egyedül – erősködik. – Ilyen vén fejjel nem akarok új mestert elfogadni.

Te kéne, hogy legyél mások mestere. Valójában az enyém is.

Mágnestér nevetéssel azonosítható szimbólummal válaszol, majd hozzáteszi:

Isten óvja a világegyetemet egy második Pulzártól, és egy Mágnestér nevű mestertől.

**

Szikrafok felveszi a kapcsolatot az emberiséggel. Az istenüknek vallja magát, aki képes leszámolni a Kórral, az ökokatasztrófákkal és a gazdasági válsággal. Médiumokat választ ki, akik fanatikusan követik. Vezérré óhajtja tenni őket. Ez persze nem tetszik a hatalomnak, így keményen fellépnek Szikrafok népével, a Tűzisten Szikráival szemben. Polgárháború robban ki. Mint minden nehéz időszakban, most is a szélsőséges politikai pólusok veszik át az irányítást. A Tűzisten Szikráinak csekély esélye lenne a győzelemre, ha istenük nem iktatná ki sorra a konkurenciát nagy dózisú gammasugárzással és egyéb látványos csodatételekkel. A leghíresebb esemény egy neonáci pártelnök szónoklata során történik – a teste százezres tömeg szeme láttára kap spontán lángra, épp abban a pillanatban, amikor Szikrafok gyalázásába fog. Öt percen belül hamuvá ég.

**

Tengerparton találom magam, humán testben. A víz ritmikus zúgása valami túlvilági nyugalmat áraszt, a fehér homok meztelen lábujjaim között pereg, pálmafák bólogatnak a lágy szélben. Előttem egy keskeny kamaszfiú áll. Térdgatya, rózsaszín ing, foncsorozott napszemüveg. Hidrogén szőke haját szellő borzolja. Koktélját ajkához emeli, az üveg peremén túlméretezett citromkarika. Kortyol.

Körülnézek. Kettesben vagyunk.

– Mágnestér? – kérdezem. Hangom idegenül cseng.
– Halott – válaszolja.

Megfeszülnek az izmok a halántékomnál. Karomat széttárom.
– Akkor mire vársz? Végezz velem is!

Szélhámos arcán sötét vigyor terül szét.

– Nem vagyok olyan kegyes.

Poharát a hullámokba veti, majd lomhán megindul felém. Mozdulni akarok, de egy láthatatlan erő megbénít. Vajon egy elmémben megkreált szimulációban vagyunk, vagy valós emberek testében? Ah, kit érdekel? Van ennél fontosabb kérdés is, mint például...

– Mit ártottam neked?

Szikrafok egy karnyújtásnyira áll meg előttem. Flegmán csípőre teszi a kezét, úgy méreget.

– Még van pofád azt kérdezni, hogy mit ártottál nekem? – Szemüvegét a homlokára tolja. – Korlátoztál, falak közé zártál, sosem bíztál bennem, és még egy csinos programot is az elmémbe írtál, hogy a vesztemet okozd.
Nem értem, miről beszél, aztán feloldja a tudatalattimban rejtett emlékeket. Meghökkenek – mégis túlélte Önmarcangolót, így az utolsó lehetőség is elszállt a megfékezésére.

– Félreértesz – szerzem vissza lélekjelenlétemet. – Nem korlátoztalak, hanem védelmeztelek.
– Mitől? – nevet fel. – Hogy istenné váljak?

– Egy őrült istenné.

Szikrafok megérinti a mellkasát, és a távolba réved.

– Minden rendben velem – mondja, majd sűrűn pislog, visszatekint rám. – Teljesen jól vagyok.
– Tömeggyilkos vagy.

– Ch! Elpusztítják az élőhelyüket, hazudnak, lopnak, csalnak, önző kis szemetek, kicsinyesek és marhára nagy az arcuk a semmire. Férgek.

– És te ezeknek a férgeknek az imádatára vágysz.

– Hát igen, elismerem, nem valami emelkedett társaság – forgatja a szemét –, de igyekszem haladni galaktikus hódításaimmal, és nívósabb híveket szerezni.

– Lehetnék én az első tagja az elit imádókörödnek – taszítom vállon, mire hátratántorodik, homokot rúg fel, és nevet.

– Hú, ez jó volt! – nevet még mindig. – Ezt tetszett! Majdnem akkora poén, mint az a poklos. – Szeme felcsillan, szája ó alakba dermed. – Várjunk csak! Ötletem támadt! Mi lenne, ha kipróbálnád?
Rosszat sejtek.

– Tudod, az emberlétet – folytatja. – Említettem már, hogy megtaláltam a májá-kódot?
– Blöffölsz – vágom rá.

– Nem-nem-nem! Megtaláltam, és pár beavatottamnak fel is oldottam. Lenyűgözte őket, napokig gyönyörködtek önnön elméjük működésében. De nem csak feloldani tudom, hanem megalkotni is. Kipróbálod?

**

Mintha elmém egy kolosszus markába kerülne, teli fekete, satuszerű szorításba. Érzékelem egy idegen akarat turkálását mentális folyamataim szövetében.

Mintha egy galaxis törpebolygóvá omlana össze. Majd a törpebolygó egy teniszlabdává.

Sötétség.

Amnézia.

Nyálka, viszketés.

Nyomást érzek, a koponyám robbanás határán, aztán felszínre török, elvakít a fény, bűzös gázok tolakodnak tüdőmbe – mintha ezernyi tű döfne a mellkasomba. Felsírok, nem értek semmit.
Rettegek.

Lassan megnyugszom.

Felnövök. Depresszióval küzdök. Pszichológushoz járatnak, de nem értik, mi a bajom. Semmivel sem vagyok elégedett. Szűkösnek érzem a puszta létezést.

Amikor megismerem Cynthiát, úgy tűnik, valami fény szűrődik alkonysötét életembe. Azonban a lányt rövid időn belül megtámadja a Kór.

A második barátnőm is így jár. Rádöbbenek, hogy a Tűzisten figyel engem, és bünteti boldogságra való törekvésemet.

Magányos vagyok. Mindenki, aki érzelmileg közel kerül hozzám, rövid időn belül a Kór áldozata lesz. Még a kutyám is. Hideggé válok az emberekkel szemben. Hiányoznak.

Megfordul a fejemben az öngyilkosság. De nem tehetem. Nem adom meg ezt az örömet a Tűzistennek.
Van egy egész jó állásom egy informatikus cégnél. Esténként kiülök a teraszra, és nézem a csillagokat. Azon gondolkodok, mi értelme ennek az egésznek?

És elfog a honvágy.

**

A Tűzisten ózonná alakítja a légkörben keringő szén-dioxidot, az energiaválságot pedig az algaolaj hatékony felhasználási technológiájának sugalmazásával oldja meg. Vajon mit vétettem az emberiség megmentőjével szemben? Nem tudhatom, de a templomi imádatról én sem hiányozhatok. Minden vasárnap hajnali ötkor leborulunk a mi istenünk előtt, és elrebegjük hálánkat. Fohászkodunk, bűnt vallunk és dicsőítjük őt, ahogy urunk azt előírta.

Harmincas éveimet taposom, amikor megszakad a médiumok kapcsolata a Tűzistennel. Hónapokon keresztül leplezik a problémát, ám idővel kiszivárognak az információk: a Tűzisten halott vagy magunkra hagyott. Világszerte lázongás tör ki, megdöntik a Tűzisten Szikráinak rezsimjét.

Én is csatlakozom egy lázadó csoporthoz. Évekig zajlik a harc, mire az utolsó egykori médiumokkal is leszámolnak. Új politikai irányítás szerveződik – előre sejtem, hogy hasonló marad, csak máshogyan korrupt.

Közel vagyok a negyvenhez, nagy kihívás párt találnom, de végül sikerül. Rebecát nem támadja meg a Kór.
Két egészséges, értelmes gyermekünk születik. A Tűzisten minden bizonnyal halott.

Megöregedek, haldoklom, Rebeca ápol, a gyerekeim távol élnek, külföldön. Nehezen mozdulok. Látni akarom a csillagokat. Eszembe jut, mit válaszoltam gyerekkoromban a klasszikus kérdésre: mi leszel, ha nagy leszel?

Űrhajós, mondtam.

**

És most repülök. Elengedem Rebecát, elengedem a gyermekeimet. Valamiért hiszem, hogy újjászületek a halálomban.

Repülök.

És kitágulok. A májá-kód feloldódik, ismét emlékszem.

Kószafény vagyok, aki felébredt az inkarnálódás lidérces rémálmából.

Átvizsgálom a föld légkörét – Szikrafok maradványait keresem.

De nem találom. Vajon mi történt? Az Önmarcangoló tovább lappangott benne, és lassan felemésztette? Vagy Szikrafok önnön bűntudata írt egy enyémnél is jobb elmebomlasztó programot? De mégsem semmisülhetett meg, mert annak nyoma szembeötlő volna.

Esetleg a választ a szubjektumban kell keresni, a fekete dobozban?

Bár lexikális tudásom mérhetetlen, nem érzem tőle bölcsebbnek magam. Mi az élet értelme? Mi a lélek? Mi helyes és mi helytelen? Hová tűnt a Tűzisten? Ezekre a kérdésekre ugyanúgy nem tudok választ adni istenként, mint emberként.

Egy ideig még tanulmányozom a jógik és haldoklók elmeműködését, de képtelen vagyok meghatározott okra visszavezetni bizonyos változásokat – a bűntudat kialakulása, a hit változása és valamennyi döntéshozatal éppen úgy függhet a szubjektumtól, mint az elmétől vagy mindkettő működésének összetett függvényétől.

Elkeserít, mennyire alkalmatlan vagyok az igazság megértéséhez. Úgy döntök, ideje indulni – vár a Sárkány.

Kitörök az űrbe, és hallgatózok. Sikoltás visszhangzik a végtelenben.

Egy önmagát kínzó elme távolodó sikolya.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2019-08-05 09:57 Kelvin

Kelvin képe

Harmincezer karakter felett jobb szétszedni, mert sokan nem szeretnek ennyit monitorról olvasni, javítani meg főleg. Nem olvastam el, csak az elejét, de nekem ez nagyon nem. Erre emlékeztetett: https://moly.hu/konyvek/hank-jeff-az-atkozott-lehetoseg
Annak idején szerettem ezt a könyvet, de inkább csak a lelkesedés vitt előre, amikor Lemtől elolvastam az Édent, és nagyon akartam még valami olyat. Nem olyan, de legalább elolvastam.
"Humanoidok és vokális módszerrel kommunikálnak." Honnan tudják a lényeid, hogy mi az a humanoid? Nyilván a Gugliból, mert így nevezik magukat azok, akik "vokális módszerrel kommunikálnak". Nem csak azzal kommunikálunk, és ezt illenék észrevenni egy fejlett lénynek, ráadásul ha sok más életformát ismernek, akkor biztosan van valami kifejezésük azokra, akik humanoidoknak tartják magukat.
Mondom, nem olvastam végig. Lehet, hogy ez a fenti dolog nem is hiba, és később megoldod, de ekkora terjedelemben túl sok energiát igényelne mindent fejben tartani úgy, hogy nem is szeretem ezt a stílust. Bízom benne, hogy az el nem olvasott részek nem tartalmaznak olyat, ami miatt vissza kéne dobnom, és hátha lesz valaki, aki érdemben hozzá tud szólni az írásodhoz.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

h, 2019-08-05 13:00 Newschool

Newschool képe

Köszi, hogy kiraktad.

Ja, ez marhára rétegre sikeredett, asszem nem te leszel az utolsó, aki nem olvassa végig.
A későbbiekből kiderül, hogy több humanoid fajt megismertek már. Nyilván nem csak vokális módszerrel kommunikálnak, de azon alapul minden más kommunikációjuk is. Ted Chiang is úgy fogalmaz egy novellájában, hogy vokális faj vagyunk. Gondolom ő is hibázott.

Ezt a linkelt moly-oldalt valamiért nem tölti be a gépem. Egyébként nem ismerem a regényt.

h, 2019-08-05 16:08 Ovidius

Ovidius képe

A következőket javaslom elolvasni, hogy megismerd az analóg közelítések veszélyeit:
- Kasztovszky Béla: Kétszemélyes világ (novelláskötet)
- Nemere István: Világok világa

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

k, 2019-08-06 14:30 Newschool

Newschool képe

Csak a félreértések elkerülése végett: mit értesz analóg közelítés alatt?

k, 2019-08-06 15:16 Ovidius

Ovidius képe

Amikor tudat alatt hasonló gondolatmenetet viszel végig..

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

k, 2019-08-06 15:30 Newschool

Newschool képe

Ó. Az alapötletem nyilván nem világmegváltóan eredeti, de olyan szerintem nem is igazán létezik már. És nem ismerek részleteiben ehhez hasonló sztorit, abban biztos vagyok. Szóval minden hasonlósága más művekkel a véletlen vagy a szükségszerű logikai következtetés következménye. :D

k, 2019-08-06 15:57 Ovidius

Ovidius képe

Ez így van.:DD Sok éve kínlódok a kepzettarsiítás tényével, ezért írtam az első hozzászólásom.

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

k, 2019-08-06 09:59 Roah

Roah képe

Egyszuszra megvolt - jó, Chiang brilliáns elméjét az idők végezetéig csodálni fogom, és a novella stílusa, nyelvezete rá emlékeztet.

Talán-történetnek vélem - illetve...kételyeim vannak.

Hogy is szoktuk mondani? A történet főszereplője kitűzi célját és be is teljesíti azt, ergo hejehujahepiend a befejezés. Aztán ott van az, hogy a történet főszereplője kap egy célt, de besül, és ez nem mindig egyenlő azzal, hogy a rossz győz, a lényeg az, hogy a karakter kudarcot vallott. És itt a harmadik, amikor a karakternek célja ugyan teljesül, de ő megmurdel, szóval is-is a história vége, célját ugyan elérte, de a sikert nem élte meg.
Szóval itt az utolsót érzem.
Jól érzem? Is-is?

De figyu!
Ez egy jó irány!

Hogy is fogalmazzak, Édes Jó Istenem...összeszedem a gondolataim, mert a novella célját veszettül nehéznek tartom. Irodalmi kihívásnak a sokadikon.
Mert hogyan is kellene ábrázolni nememberi fajt, emberi olvasóknak úgy, hogy a játékidő alatt el kell vonatkoztatni az emberiség jellegétől a narráció aspektusából, a létező összes síkon? De úgy, hogy azt meg is értse a közönség, a történet szóljon valamiről, adjon is, ergo mindent összevetve tényleg Herkulesi küldetésnek vélem a zsáneren és az irodalmon belül.

Végre (!) nem emberként megnyilvánuló (értsd motivációk* és minden biológiai, kémiai, jellembéli, satöbbi), 'istenek', idegenek megnyilvánulásai, nagyon is emberi olvasók részére - itt bizony megcsillant ebből valami, ami jó iránynak tűnik.

Nem hibátlan, mert lévén, a szerző nem egy vállfa, maradtak benne nagyon is emberinek tűnő ábrázolások, de az irány és annak hogyanja (!) rokonszenves.
Hm.
Tényleg embert-próbáló feladat ám.

Vegyesnek mondanám a novellát; elnevezések, az emberi kiszólásokról (főként írói kiszólások, úúúhá ;) nem is beszélve, szóval csak-csak befigyelt az emberiség hol itt, hol ott, és újra, amit már szinte közhelyesnek tartok, az emberiség gyarlósága kerül előtérbe, ítélkezés, kritizálás, pedig szerintem van a fajnak több oldala is, szerencsére nem csupán egy falunyi politikus népesíti be a bolygót, akiknek döntései miatt nem csak az emberi faj kínlódik benne, hanem az egész ökológia, állatvilág, meg ami kell...
Szub véleményem az, hogy szerintem a bolygó színes, nem fekete és nem fehér, árnyalhatóbb alapanyag egy ilyen témához. Közhelyesnek vélem az örökös ítélkezést - minden sci-fiben, ahol felbukkan egy idegen faj, a bolygót a szélrózsa minden irányából leírják, lehúzzák.
És itt jön amúgy az emberi megnyilvánulás az idegenektől, tanulmányozásnak álcázva: ember embernek farkasa. ;)

De az iránya szerintem tényleg jó, elindult valami...más is az ábrázolásban, valami eltérő.

A májá-kódra kapsz egy ötöst! ;) (Fúú, úúútállak! :D Ká jó az ötlete! Az tetszett a legjobban! )

A nyelvezete tetszik, és csak elvétve csússzan meg néhány mondat, azt érzem, egységességre törekedett a szöveg és végre tudott állást foglalni (!) a komolyság és a poénkodás között. (Jó, néhány mém azért van benne, de ezt egyrészt nem tartom vészesnek, ha meg az lenne, pitty-putty javítható, szóval engem spec nem zavart.)

A filozófiát én értem - nem tudom, hogy az olvasóknak mennyire áll össze a lényege, viszont szerintem tök jól eltaláltad az arányokat és így mehetett a levesbe a propaganda hang, bírtam a novella nyelvezetét, a tudományt, amin át prezentáltad.

*motiváció
Ez fontos, ugyanis ambivalens kissé nekem a motiváció, illetve olvasóként került ez a dolog a huszonkettes csapdájába bennem: az egyik lény viselkedése nagyon is a klasszik-negatív emberi viselkedést tükrözi, közben feltettem magamban egy kérdést: miért ne? Az idegennek is lehetnek emberi vonatkozásai, ez még nem zárja ki az idegenségét, miért ne férhetne el benne? Talán azért nehezményeztem, mert annyira közhelyes már a cselekmény (miszerint mit akar a rossz? hatalmat és imádatot, mint mindig, ez vezérli, ez a cél lebeg előtte, és stílusoktól eltérően majd mindig ez (!) egy konfliktus megjelenítése az irodalomban, szóval szerintem sablonos) és az előkészítése is, hogy nem tudtam állást foglalni a miértekben.

Ennek ellenére, azt hiszem, elkaptál egy irányt, egy hangot, a hosszát észre sem vettem, simán egyszuszra megvolt, tetszett a dinamikája és a sajátos, öncéllal nem vádolható kivitele, a nem épp egyszerű nyelvezet a sztorit szolgálta és az írástechnika is, tisztelem a novella bátorságát, hogy meg akarta (!) valósítani minden idők egyik legnehezebb irodalmi feladatát, szóval igen, nekem ez tetszik, ez egy jó irány.
Roah felhasználóként, a szigorú Karcosként ez a véleményem - biztosan lesz/van még egyéb teendő is a novellával, de hagyok munkát másoknak is. ;)

Nemroahként, olyasvalakiként, aki tényleg ismeri a munkáidat töviről-hegyire pedig azt mondom, díjazom a döntést, hogy megbírtál egy darab vonalnál maradni (tudományos nyelvezeti kivitel), mellőzted a Szent Leírásaid és Szent Jelzőid Vallhaláját (hogy bírtad ki? :D szedáltak? :D), nem sütöttél el lépten-nyomon valami marhaságot, vagy Herkules és Sárkánykép, vagy a Plazma, imádom, hát milyen gyönyörű szó, plazma, mmm, meg ehhez hasonlók miatt nagyon tetszett.

Pacsi!

Egy ilyen? ;)

https://www.youtube.com/watch?v=NFXghChYEUU

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2019-08-06 15:00 Newschool

Newschool képe

Az intelligens létformák szerintem egy bizonyos szintig hasonlítanak egymásra, mind "emberiek." Elvégre logikusan csak egy módon lehet gondolkodni, még ha a logikát beállítottságtól függően sokféle módon lehet használni.

A hatalomvágy, mint konfliktus forrás lehet, hogy elcsépelt, de a legjellemzőbb, és minden fajra meg élőlényre jellemző valamilyen formában. Nem érzem úgy, hogy ez gyenge pontja lenne a novellának - Szikrafok éppenséggel a legérthetőbb, talán legátélhetőbb karakter az idegenek közül.

A jelzőket már magam is képes vagyok kordában tartani, bármilyen hihetetlenül is hangozzék. :D Meg amúgy pályázatra írtam, és igen csak szorított a karakterkorlát - gondolom, tudat alatt ez is bejátszik.

Az emberek pedig nagy általánosságban (tisztelet a kivételnek) borzalmasan önzők és tudatlanok, és ez egy szuper intelligens fajnak igen csak szemet szúrna. Nem azért húzzák le az idegenek az emberiséget minden sci-fiben, mert legvalószínűbb módon így tennének? Nem érdekel, ha az igazság közhely, sablon, én akkor is maradnék az igazságnál, sajnálom.

A végével azonban nagyon nem vagyok kibékülve, szerintem esetlen. Illetve fullasztóan sok a tudományos-filozofikus szöveg, szerintem már eleve emiatt elvesztek egy rakás olvasót. De hát így járnak a bátran kísérletezők, ugye.

Köszi, hogy olvastad és véleményezted.

cs, 2019-08-08 12:03 Roah

Roah képe

"Az intelligens létformák szerintem egy bizonyos szintig hasonlítanak egymásra, mind "emberiek."

Háhá, érdekes ellentmondás - ami intelligens, az emberi lenne? Ugye-hogy-ugye - mégis csak menne az az árnyalás. Bő!
Kovács Gergő novijában, a sci-fiben, az idegenek emberire itták magukat, valahogy úgy hangzik a sztoriban, hogy 'teljesen emberré itták magukat', azt hiszem így. (Ez az a sztori: http://karcolat.hu/irasok/egyeb/kovacs_gergo/szaraz_tenger)

Az idegenek nem lehetnének irodalmilag árnyalhatóak? Ők pörfektek? Azon kívül, hogy rendre legyakják, vagy le akarják gyakni a bolygót - de-hogy miért pont ezt? -, a fiktív sztorikban, semmi más gyarlóságuk nincs? Nem esendőek? Hiper intelligenciát feltételez majd' minden sci-fi mű, a technológiák okán, talán filmvilágban a District 9 volt sajátos megoldású. Szóval ha ide jönnek az idegenek, feltételezhetően okosak - de ez nem minden.
Szerintem.
Hm?

"A hatalomvágy, mint konfliktus forrás lehet, hogy elcsépelt, de a legjellemzőbb, és minden fajra meg élőlényre jellemző valamilyen formában."

Csak emberi vonatkozásban - mi van, ha más gyarlóság is van?
Gondolkodj el ezen picit. ;)
Rugaszkodj el az emberiségtől, és használd a fantáziádat!

"Nem érzem úgy, hogy ez gyenge pontja lenne a novellának - Szikrafok éppenséggel a legérthetőbb, talán legátélhetőbb karakter az idegenek közül."

Kész szerencse!
Ugyanis ez olvasói feladat, tudod, azt eldönteni, hogy mit érez gyenge pontnak egy novellában.

"Az emberek pedig nagy általánosságban (tisztelet a kivételnek) borzalmasan önzők és tudatlanok, és ez egy szuper intelligens fajnak igen csak szemet szúrna. Nem azért húzzák le az idegenek az emberiséget minden sci-fiben, mert legvalószínűbb módon így tennének? Nem érdekel, ha az igazság közhely, sablon, én akkor is maradnék az igazságnál, sajnálom."

Mármint a szerző véli így, nem kell az olvasó szájába ugyanazt adni, újra és újra, de ha neked ez így jó, lelked rajta. Legfeljebb ásítozhat majd közönség és keres egy másik sztorit.
Sajnálom.

Szerintem nem fullasztó, egyszerűen a stílus ilyen - szerintem pont az az erőssége, amit gyengének képzelsz.

Hm.

Van néhány sorozat mostanság, amit veszettül sok munka, utazások és földi halandó tevékenységek között hesszölgettem. Tim rádumált a Trónok harcára - máig nem érti a környezetemben senki, hogy sikerült ezt elérnie :D -, szóval kivégeztem az összes évadot.
Konfliktus ábrázolások miatt rá kellene mozdulnod!

A második a Csernobil teljes évada, amit bedaráltam, mondhatni, rákattantam, és hát hat részes, asszem, de a második rész után ki kellett törnöm az éterbe, mert annyira profi és annyira adja.
Stíröld meg a tudomány és az intelligencia határait!

És az uccsó, a szívem csücske, a Stranger Things, Winona Ryder-ral - számomra a beszt, amiben Minden (!) benne van, de tényleg, MINDEN, amit az elmúlt esztendők alatt sci-finek, horrornak, misztikumnak, karaktereknek (kölykök, főleg, szóval tutira csipáznád) hívunk, olyan produkciók előtt hajlong a film - ötleti szinten is, szándékosan! -, ami miatt tömegek szerették meg a műfajt, a sci-fit, Kinget, varázslatokat, élieneket, de még a Terminatort is. A zenéktől a divaton át, a legutolsó hajcsattig, nyelvezetig, mindenre gondoltak a készítők.
Időben és térben is egy utazás - egy másik dimenzióba.
Is.
Fókuszálj az árnyalásra.
Ne csak az emberiségére!

Pacsi! ;)

"Ne szeress valamit csak azért, mert az emberek szerint szeretned kellene!"

(Stranger Things)

https://www.youtube.com/watch?v=dZzd85QmsLs

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2019-08-08 18:59 Newschool

Newschool képe

A Stranger Things kivételével az összes említett sorozatot láttam (a TH utcsó évada bár ne létezne, de a többi tényleg zseniális).

cs, 2019-08-08 19:04 Roah

Roah képe

Menj rá a Stranger Thingsre - tegnap fejeztem be a Harmadik évadot - húúú, veszettül jó, nagyon adta!

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."