Románc kalkuláció

Tiszai-Gróf Aidának hívták, és nem akarta, hogy szeressék.

A szeretet használat – vallotta. Ő szeretett számolni, és használta a számokat. Akik szerelmet vallottak neki, mind használni akarták őt. Csak tizenhét éves volt, de tisztán látta, hogyan működik mindez.

Nem akarta, hogy használják. A modellügynökség, amelynek eladták őt már a születése előtt. A megannyi férfi és nő, akik vágyódó tekintettel mérték végig tökéletes alakját. A minden döntését és sejtszintű reakcióját regisztráló programok, amik folyton a fejében suttogtak: hallgasd ezt a számot, vásárolj ott, válaszd azt...

És persze Levente, aki feltörte a Google személyi adattároló felhőjét, és letöltötte Aida karakter file-ját.

– Miért tenne ilyet? – szegezte a kérdést Aida Benedikt nyomozónak.

– Nyilván akar valamit. Hozzáférést a családja bankszámlájához. Vagy önhöz.

A lány elpirult.

– Rágyújthatok? – fordult Benedikt Aida szüleihez.

– Persze, nyugodtan – vágta rá Evelin, noha tudta, hogy Aida utálja a cigarettafüstöt. Hozott egy hamutálat.

– Milyen viszonyban voltak? – kérdezte a nyomozó.

Aida a távolba meredt, majd mintha az öngyújtó kattogása ébresztené, sűrű pislogással tért vissza révületéből.

– Bonyolult – mondta aztán. – Leginkább baráti.

Apja, Albert horkantásszerű nevetést hallatott.

– Micsoda dolog. Egy bélpoklossal? – Lesújtó pillantást vetett lányára, majd magyarázkodón vállat vont a nyomozó előtt. – Radikális vagyok ilyen téren.

– Jártak? – kérdezte Benedikt.

– Nem – vágta rá Aida.

– De... szerette önt?

– Miért fontos ez? – fakadt ki Aida; a nyomozó védekezőn feltartotta kezét, ujjai között cigaretta füstölgött. A lány tekintete megenyhült. – Biztosan ő volt?

– A kibernyomozók hozzá lyukadtak ki – felelte Benedikt –, majd kiderült, hogy ön és Csák Levente történetesen egy évfolyamba jártak elemiben. Ez több, mint valószínűtlen.

Aidának felrémlett a megannyi emlék; szívták a forró spagettit az evőpálcával, Levente szörcsögött, és a lányok kinevették – vihar tombolt, táskáját a fejére tette, rohant a villamosmegállóba, aztán kattanást hallott, az esőcseppek távoli kopogását: Levente esernyőt tartotta fölé – tesi órán fociztak, Levente luftot rúgott, mire valaki bekiáltotta: kár a kaja beléd, bélpoklos! – Aida egyedül vele beszélgetett Istenről, hitről és lélekről – Levente gyakran hívta Aidát grófnőnek, a vezetékneve után – sétáltak, hűvös szellő fújta Aida haját a szemébe, mert akkor még hosszabb volt neki, megborzongott, jaj, de hideg van, mondta, mire Levente szorosan átölelte. Csak álltak ott, a szél papírszemetet sodort a járdán, aztán a lány megszólalt: ennyire azért nem fázok. A fiú zavartan elengedte, majd némán folytatták kínos útjukat...

– Ugyanakkor az sem kizárt – pöckölte le a hamut cigarettája végéről Benedikt –, hogy nem Levente volt. Egy profi hackernek nincs is jobb módszere, mint az áldozat ismerősének kiadni magát.

– Szerintem erről lesz szó – mondta Aida. – Levi nem egy infózseni. Képtelenség, hogy feltörje a Google-t.

A nyomozó szájából füst szivárgott, miközben válaszolt:

– Reménykedjünk benne.

– Körözik?

– Nem kérdés. Találkoztak mostanában?

Aida döbbenten szembesült a felismeréssel: a srác azért hiányzik neki.

– Legalább három éve nem láttam – válaszolta.

– Ne akarja védelmébe venni. Tudjuk, hogy jóban voltak. De egy barát nem tölt le bizalmas információkat rólunk.

– Mégis, mit kezdene vele? –Aida a mondat felénél maga is ráébredt, mennyire naivan hangzik.

– A ma létező személyiség-modellező alkalmazásokkal bármihez. Tiszai-Gróf Aida szimulációkkal kísérletezhet, hogy rájöjjön, mi az ön kedvenc színe, regénye, mi a fóbiája, vagy éppen mivel lehet manipulálni.

– Rég beszéltünk, de egy dologban biztos vagyok: Levi sosem ártana nekem.
A nyomozó füstöt fújt a magasba, majd elnyomta a csikket.

– Csak annyit kérek, legyen óvatos – mondta. – Ha keresné önt, mindenképp hívja a rendőrséget.
Aida bólintott. Bár képtelen volt megjósolni, valóban megtenné-e.

**

Saját fenekét szemlélte a tükörben. A fekete harisnyát repesztő tökéletes vonalak és a háromszög alakú űr zárt combjai között felizzítottak benne valami parazsat. Nem normális, hogy begerjedek magamra – gondolta.

És szégyellte magát, és átkozta őseit, és utálta azokat a mesterien szerkesztett géneket, amelyek megteremtették a legmélyebb szexuális ösztönök felébresztését szolgáló sejtcsomókat, a könnyű, hosszú csontokat, a ruganyos húst, a hamvas, feszes bőrt...

Felöltözött, pulóverének kapucniját mélyen a fejére húzta, nem engedte láttatni fiúsan rövid, tépett fazonú haját, magára kapta könnyű thermo kabátját, és leviharzott a lépcsőn. Az alagsori konyhában anyja kávét töltött a pult mögött.

– Majd jövök – szólt Aida.

Evelin nem reagált – nyilván elnyomta lánya hangját a felhőből letöltött zene a fejében.

Aida beült a volán mögé, a tejfehér bőr üléshuzat ropogott alatta.

– Hé, Ebony! – szólította a mesterséges intelligenciát. A műszerfalon és az ajtókeret mentén LED fények gyulladtak ki. – Vigyél a Posthuman Gangbe, rabszolga!

– Rendben – válaszolta Ebony fémes női hangon. – Útszakasz: biztonságos. Várható utazási idő: huszonnégy perc.

A hibrid motor automatikusan beindult, a kovácsoltvas kapu kitárult, majd a színtiszta fekete üveg hatású autó kigördült az úttestre. A kertváros kihalt volt – Aidát egy elegáns kosztümöt viselő, ravatalon fekvő holttestre emlékeztette.

– Úgy látom, komorak a gondolataid – állapította meg Ebony. – Kapcsoljam esetleg egy kedvenc számodat?

– Nem látsz te semmit – válaszolta Aida, majd az okosórájához nyúlt, és betöltött egy chill outot. Kibermaszatos álomhangok vegyültek zongorahanggal, Aida gondolatai sodródtak a suhanó városképpel.

Közmegvilágító gyepszőnyegek és fasorok űzték a sűrűsödő sötétséget, a téglafalakon és felüljárókon neonfényű graffitik derengtek, a távoli kábel- és betonrengetegből kiemelkedtek a toronydaruk, a gyárkémények éjnél is feketébb füstöt okádtak a magasba, Aida előtt halmozódtak a ködlámpák vöröslő szempárjai.

A villamos megállóban emberek álltak – vacogó diáklány, megtört arcú üzletasszony, tagbaszakadt melós ruhás, torz öregember. Aida azon tűnődött, ő mivé lesz? Mi a célja? Miért kászálódik ki a ágyból napról napra?

Voltak ködös elképzelései: fenntartja kiváló tanulmányi ratingjét, míg betölti a tizennyolcat, aztán valahogy átvészeli azt a kötelező négy évet a Postnature Agencynél. A jövőkutatók szerint akkor már széles körben elérhetővé válik a neurobot technológia. Beoltatja magát a nanoimplantátumokkal, majd szerződik egy céggel, ami kibérli az agyát. Figyelembe véve kitűnő számítási kapacitását, pazar órabért kapna – cserébe az egészben nincs semmi kreatív.

Mihez kezd magával munka után? Szórakozik? Gyereket vállal és elmosogat a férje után? Micsoda ostobaság! – gondolta.

Hiába hitegették azzal, mennyire szerencsés – csak egy lélektelen gépezet nagyobb teljesítményű kalkulátorának érezte magát. Rettenetes felismeréssel hadakozott: tökéletesre csiszolt genetikája ellenére sem boldogabb bármely génmódosítási zsákutcánál.

A szellemi- és testi fogyatékosoknál, elemis osztálytársánál, akiről nyolc éves korában derült ki, hogy gyógyíthatatlan csontrákja van, Leventénél, akit a bálnagének helytelen működése bélpoklossá tett...

Az integrált bálnagének a bioenergia hatékonyabb felhasználását szolgálták, míg a további állati gének és egyéb genom-finomhangolások célzottan tökéletesítettek meghatározott képességeket, tulajdonságokat.

Egy 2038-as törvény értelmében csak szolidfogyasztású gyermekek vállalása számított legálisnak az Unióban – tehát nem igazán volt lehetősége Aida szüleinek a választásra, fizetniük kellett a génműtétet a fennálló kockázatok ellenére is. Mivel nem állt rendelkezésükre elegendő pénz – akkor még nem virágzott az üzletük –, ahhoz a módszerhez folyamodtak, amely igen divatosnak számított anno az alsó- és középosztály körében.

Szerződtek egy vállalattal. Ez esetben Aida apja, Albert ragaszkodott hozzá, hogy leendő gyermeke a szépségiparban dolgozzon – ilyen irányú génmódosításokat rendelt hát, és jó pénzért szerződést kötött a Postnature Agency nevű modellügynökséggel. A szerződés értelmében, amint Aida betölti a tizennyolcadik életévét, kötelessé válik négy éven át az ügynökségnek dolgozni.

Márpedig Aida nem akart a testéből élni – lealacsonyítónak találta még a gondolatát is. Számolni szeretett, kalkulálni, kémiai kötésekkel kísérletezni, és sakkozni.

A szépségipari pályára történő kárhoztatása egymagában is elég lett volna ahhoz, hogy szüleit mindörökre megutálja. Azonban Albert ügyelt rá, hogy lányuk egyenesen a pokolba kívánja őket.
Molesztálta Aidát. Úgy hat éves kora óta. A lány csak egészen későn, az első vérzése idején döbbent rá, hogy Albert miért alkotta őt ilyenné – egy játékszert teremtett magának, legsötétebb vágyainak beteljesítőjét.

És az anyja végig tudott mindenről.

Talán mai napig elkalandozna Albert keze Aida domború fenekén, belemarkolna feszes combjába, behívatná magához a fürdőszobába, és megparancsolná, hogy mossa meg a péniszét. Mai napig tartana a horror, dübörögne a testfóbia motorja, ha az évek teltével Aida közel felnőtté nem válik, illetve piacra nem dobják a cortex-implantot.

Egy chipet a homloklebenybe, ami rögzít minden érzéktapasztalatot egy úgynevezett flowprint file-ban. Az életszínvonal esés és a migráció következtében látványosan romló közbiztonság népszerűvé tette a cortex-implantot, hiszen egyetlen chipezettet sem érhetett támadás a hatóság tudta nélkül.
A Mercedes szellemként gördült a szórakozóhely betonozott udvarára – kerékgumija alatt ropogtak a homok- és kavicsszemek.

– Na, tűnés haza! – ellenőrizte sminkjét a visszapillantó tükörben Aida. – Apám egy órán belül igénybe vesz téged, kislány.

– Remélem, kellemesen utaztál – mondta Ebony.

– Persze, csodás kilátás nyílt a város nyomornegyedére. Majd hívlak, Kitt. Addig is semmi rosszalkodás, véres lázadás a humánok ellen meg hasonlók, értetted?

Ebony nem válaszolt, csak felnyitotta biciklipumpa-hangú ajtaját.

**

Élénkszín fényekkel pulzáló, zsigerig ható elektronikus ütemek és hangok lökték-taszították a humán biomasszát, majd az állatias dubsteppet révült chillout váltotta – valami keleti húros pendülései rezonáltak ősi ösztönökig, és mélyen lüktető dobok töltötték vérrel az altestet. A Posthuman Gang spirálemeletein fiatalok ezrei nyüzsögtek a rovarzenére – Levente hívta így, Aida tisztán emlékezett rá. A belső udvarról öles platánfa nyújtózott az üvegkupoláig, mint egy fehéren izzó márványtorony – sejtelmes fénnyel világította meg a hullámzó tömeget.

Aida a retinaképére vetített értesítéseket lökdöste félre a karóra számlapjának egy-egy simításával. Szonja Messengeren küldött hangüzenetet:

Hellóka, lady baby! Cuppanj GPS-re, és keresd a chipezett nyulat! Jön Marcell is. Ha érted, mire gondolok...

Roppant csábító – fintorgott Aida. Ráállt a linkelt IP címre, és megjelent előtte egy áttetsző ezüstfonál – a navigációs szál bekúszott a táncosok sűrűjébe, majd a távolban felkanyarodott az emeletekre vezető vákuumos liftcsövön.

Aidában vágy támadt, hogy beálljon az önkívületben tombolók sorába. Borotvált fejű és lilatarajos neopunk srácok smároltak egymással, egy tizenéves lány bőre kékes fényben derengett – Aida hallott róla, hogy egyes utódokba lumineszcens baktérium-géneket kódoltak, de most látott ilyet először.

Majd erőszakkal átkarolták – a férfi fél arca és meztelen felsőteste sűrűn varrott volt, nonfiguratív tetoválásain kövér izzadságcseppek rázkódtak. Aida rámosolygott, az elektronikus félhangok ütemére kígyózott, hajlékony mozdulatokkal szőtte körbe áldozatát, háttal simult hozzá, fenekét a férfi ágyékához dörzsölte, két kézzel nyúlt hátra, ujjai lucskos hajba hatoltak.

A tetovált végigszimatolta a lány parfümillatú nyakát, szája nyílt, hogy harapjon, ám Aida elhúzódott tőle – mutatóujjával jelezte: á-á, nem megyünk tovább...

Imádta ezt a játékot – irányítani a vágyvakította ösztönlényt, felhergelni, aztán az izgatottság tetőfokán faképnél hagyni...

A férfi felkaron ragadta, magához rántotta, és belemarkolt Aida fenekébe – a lány lágyékon térdelte, érezte arcán a srác tüdejéből kipréselődő, alkoholszagú levegőt, majd kitört a meglazult szorításból, futott, átpasszírozta magát a vonagló testek között megnyíló, szűk réseken. Hogy lehet ezt a helyet élvezni? – villant át rajta először a gondolat, aztán a felismerés: droggal! A dobhártyaszaggató zenezajból felmerült egy tompa kiáltás.

– Gyere ide, te kurva!

Aida hátrapillantott, majd kemény mellkasnak ütközött – felnézett a hegyként fölé magasodó alakra. Ismerős arc, Barna mosolygott rá abban az öntelt stílusában.

– Ki elől menekülsz, bébi? – kérdezte.

Aida megfordult, és immáron félelem nélkül tekintett a dühtől tajtékzó tetováltra. Jóval alacsonyabb volt, mint hitte.

– Valami bajod van a barátnőmmel, haver? – kérdezte Barna. Mindig kereste a lehetőséget egy vérgőzös verekedésre.

– Ez a ribanc széttérdelte a golyómat! – köpte a szavakat a tetovált.

– Én meg a herezacskó fejedet térdelem szét, ha...

Aida továbbállt, nem hallotta a folytatást, tudta, hogy verekedni fognak, és azt nem akarta látni. Az ezüstfonál egy negyedik emeleti italbárhoz vezette, és ott egy ismerős asztaltársasághoz.

– Algebra, elit nyolc, 81.5-ös rating – intette magához Marcell. – Láttam ám; igazán menj a francba!
– Hová hívtatok? – roskadt mellé Aida. – Utálok mindenkit!

Értetlen tekintetek kereszttüzében találta magát – elpityeredett. Negyed óráig vigasztalták.

– Peched volt, megesik – nyugtatta Szonja kevés meggyőződéssel.

– Belemarkolt a seggembe! – dühöngött Aida.

Szonja felvonta a szemöldökét.

– És? Ennek örülni szokás.

– Anyád! – nevetett Aida. Elfogadta Marcell zsebkendőjét, és nagy szipogások közepette megszárította könnyektől csillogó arcát. Lenyelt egy jókora gombócot, aztán mosolyt erőltetett magára. – Te meg mit keresel itt? Nem vonultál el örökre Elder Scrollsozni?

– Ne is említsd – forgatta szemét Marcell. – Valami szoftverhibája van a chipemnek, amitől felmelegszik VR-ozás közben.

– Akkor azért vagy ilyen forró fejű.

– Ha-ha-ha.

– Használj VR szemüveget – dobta be Endi.

– Ne bassz fel! – játszotta túl a haragvót Marcell. – Kinek van még olyanja?

– Minden chiptelen csórónak – válaszolta Szonja két hörpintés között.

Endi a We are the world dallamával énekelte:

We are the world,
VR szemüveg

– Hülye – nevetett Aida, majd Szonjához fordult. – Mit iszol?

– Semmi extra. Víz, szintetikus vegyületekkel. Ittatok már igazi alkoholt?

– Hogy a fenébe ne – mondta Endi. – A vidéki nagyfaternél. Saját borászata volt.

– Ú, kajak igazi bort ittál? – hüledezett Szonja.

– Eh, vagy hét éve. Tudod, melyik gyümölcsből készítették?

– Paraszt. Szőlőből. Ennyire ne nézz városinak.

Endi felnevetett.

– Jaja, totál rohadt szőlő íze volt, imádtam. Ezek a szintetikus szarok a közelébe sem érnek – mondta, majd kortyolt az üvegpoharából. – De meg lehet inni.

– Ja, meg lehet – bólintott Marcell.

– Ja, minden szar lemegy már a torkunkon – szóltak Aida háta mögül.

Egy ismerős hang – Aida szívverése kihagyott egy ütemet. Majd két forró tenyér takarta el a szemét.

– Na, ki van itt?

– Levi – suttogta Aida, és visszakapta a látását.

**

– Mizu? – kérdezte Levente.

A klímás tetőkertben sétáltak. Elszórtan magányos és falkába verődött fiatalok botorkáltak. Aida egy félreeső kőpadra ült.

– Mit keresel itt? – kérdezte.

– Inkább kit – foglalt helyet mellette Levente. – Téged, grófnő.

Aida hosszan merengett a fiú arcán. Kevesebb pattanás ragyázta, mint évekkel korábban.

– Mondd, hogy nem te voltál – kérlelte a lány.

Levente zavartan félrepillantott.

– Sajnálom. Tudom, milyen rosszul esik, de...

– Rosszul esik? – emelte meg hangját a lány. – Elloptad a legintimebb titkaimat!

– Muszáj volt.

– Muszáj? Mégis, miért lett volna muszáj?

– Majd megérted.

– Nem akarom megérteni!

– De, nagyon is akarod, csak még nem tudsz róla. Nem tudsz a zseniális ötletemről.

Aida szólni akart, de csak tátogott egy pillanatig.

– Zseniális ötlet? – kérdezte cinikusan. – Borzalmas inkább! Köröznek téged, Levi! Csoda, hogy még nem kaptak el!

– Nem csoda, nem varázslat, csak vegytiszta technológia. A rendszerükbe piszkálok, megvezetem őket. Perceken belül letartóztatnak valakit, abban a hiszemben, hogy rám találtak.

– Most tök feleslegesen elárulod az ördögi tervedet, mint egy elcseszett film antihőse.

– Nem feleslegesen – mosolygott szélesen Levente. – Megágyazok vele egy poénnak.

– Marha nagy poén, hogy helyetted egy ártatlant zaklat a jard, idióta!

– Dehogy ártatlan. Egy balhés, kötekedő kis rohadék.

– Mi a franc történt veled?

– Fú, hát baromi sok minden, majd mesélek. De előbb hadd adjak valamit.

– Na várjál-várjál-várjál! – darálta a lány. – Évekig nem hallok felőled, aztán feltöröd a Google adatbázist, ellopod a legintimebb file-jaimat, előkerülsz a semmiből, nem magyarázol meg semmit, csak furcsákat beszélsz, meg tukmálsz egy... – Bizalmatlanul szemlélte az apró tárgyat, amit Levente előhúzott a zsebéből.

– Hibátlan ténymegállapítások sora – nyújtotta át Aidának. – Figyu, ez egy pendrive.

– Egy... micsoda?

– Pendrive. Tudod, ilyennel verte az ősember a mamutot. Nem oszthatom meg hálózaton keresztül, mert akkor felkerülne a felhőre.

– Micsoda?

– Hát... majd meglátod. Van asztali géped vagy laptopod, nem? Ilyen elavult információhordozó eszköz befogadására képes vasad.

– Nyilván. De miért tölteném be? Honnan tudjam, hogy nem vírusos vagy ilyesmi?

Levente megemelte a szemöldökét.

– Elloptad a legszemélyesebb adataimat! – szegezte mutatóujját a fiúra Aida. – Mégis miért kéne megbíznom benned?

Levente egyre határozottabban bólogatott.

– Igazad van, tényleg görény voltam – mondta.

– Az nem kifejezés!

– Tényleg sajnálom, de nem volt más választásom.

– Más választásod? Miről beszélsz?

A fiú hosszú pillanatokig állta Aida tekintetét. Mély levegőt vett.

– Szeretni akarok, és szeretve lenni – mondta. – Csak így deríthettem ki, mi hiányzott belőlem, hogy miért nem kellettem neked.

– Úr Isten, Levi, ezt már rég lezártuk!

– Én nem zártam le...

– Akkor itt az ideje.

– Próbáltam, de nem ment. Tedd el a pendrive-ot, és töltsd be a flowprinteket. Hamarosan találkozunk.

Felállt, és fordultában beleütközött Barnába.

– Már megint zaklat valaki? – kérdezte Barna Aidától.

– Nem! Engedd el!

– Hallottam, hogy veszekedtek – mondta Barna, és fenyegetőn méregette Leventét. – Mondd csak, Nyegleó! Miért zaklatod ezt a csinos leányzót?

– Barna! Hagyd békén! – lépett hozzá Aida. – Keress másik...

Barna eltaszította Leventét. A fiú a járdára esett, és egy lépésnyit csúszott a fenekén.

– Vadbarom! – kiáltott Aida. – Megvesztél?! Verekedj a veled egy súlycsoportúakkal!

– Mindenki alacsonyabb súlycsoportú nálam, bocsi – tárta szét karját Barna.

Levente feltápászkodott, egy pillantást vetett felhorzsolt tenyerére, majd elmosolyodott, és felnézett.

– Ők is? – bökött állával két megtermett testpáncélosra; egyenesen feléjük közeledtek.

Barna zavartan bámulta őket.

– Ezek meg mit keresnek itt? – kérdezte darabosan.

A rendőrök közrefogták őt – a fiú egyre hátrált.

– Csák Levente? – ragadta meg egyikük Barna csuklóját.

– Mi?! Nem! Kurvára nem!

Az egyenruhás egyetlen csuklócsavarással térdre kényszerítette. Félgömb formájú üvegtárgyat tartott elé.

– Kérem, nézzen pislogás nélkül az implant monitorba! Összevetjük IP címét az adataival.
Aida ekkor vette észre, hogy Levente eltűnt, akár egy látomás. Mint később kiderült, zsinórban negyedjére verte át a rendőrséget.

**

Aida lerakta a pendrive-ot az íróasztalára – napokig nem nyúlt hozzá. Olykor öltözködés, pakolás közben megakadt rajta a tekintete, eljátszott a gondolattal, hogy betölti, aztán megrázta a fejét, és folytatta a dolgát.

Majd hír érkezett Benedikt nyomozótól: Leventét kézre kerítették. Aida ekkor döntött úgy, hogy megvizsgálja a pendrive tartalmát.

A személyi számítógépre feltöltött adatokat bluethoothon közvetítette a cortex-implantjába. Az adatforgalom így akadozott, a rögzített five sense filmek és flowprintek szaggatottságát azonban kiküszöbölte egy érzékeléstorzító alkalmazás – jótékony illúziója miatt Aida stabil hatvan fps-sel futó képeket látott.

Súlytalanul lebegett egy metropolisz felett; az országnyi város fénysugarakból szőtt takarónak tűnt a bolygó éjsötét felszínén.

Hittünk a megújuló energiaforrások megváltó erejében – hallotta Leventét –, noha a statisztikák sosem mutatták annak jelét, hogy komolyan zajlik az átállás. A harmincas években már a legfanatikusabb utópiahívőknek is szembe kellett néznie az igazsággal: gazdasági és ökológiai értelemben egyaránt elkerülhetetlen a totális összeomlás. Koncepcióváltásra volt szükség: a termelés mellett fontossá vált a bioenergia-fogyasztás hatékonyságának növelése.

Ekkor Aida pergő képsorozatot látott: apró sejtek nyüzsögtek, génszekvenciákat daraboltak, groteszk humanoid embriók lebegtek magzatvízben, torzszülöttek és élénk tekintetű gyerekek bámultak a szemébe, bonyolult statisztikákat ábrázoló grafikák rajzolódtak ki, embertömeg masírozott villanóbombáktól darabosan, feltépett macskakövekkel és feszítővasakkal ostromolták a plexi-pajzsfalat.

Bálnagénnel oltottuk be és átszabtuk a humán genomot, hogy szolidfogyasztású utódaink szülessenek – folytatta Levente. – Néhány százalékuk selejtesre sikeredett – a bélpoklosság bélyegét sütötték rájuk. Gazdaságelemző programok kimutatták, hogy a bélpoklosok elviselhetetlen terhet jelentenek a posztfogyasztói társadalom számára – 2055-től Európa megosztottá vált a krízis megoldásának tekintetében: a radikálisok szelektációt követeltek. Az Európai Parlament azóta, három év elteltével sem vezette be a bélpoklosok elaltatását szorgalmazó törvényt, azonban érezni a liberális nyomás csökkenését.

Mára elmondhatjuk magunkról, hogy az esélytelenek nyugalmával haldoklunk a klímaváltozás katlanjában, fiainkat felfegyverezzük, hogy küzdjenek kőolajunkért és vizünkért, közben elgondolkozunk, vajon elaltassuk-e többi gyermekünket, akik annyit esznek, mint két évtizede akárki, és képtelenek vagyunk meghallani a tényt, miszerint a fejlődés helyett csak visszahedonizáljuk magunkat a feudalizmusba, fogaskerékként kattogunk egy bioszférát, emberi lelket és önmagát elpusztító gazdasági gépezetben, és rezignáltan robotolunk a kényelemért, hogy végül szembe kerüljünk az atomháború, éhhalál vagy daganat formájában érkező végzettel.

Az amerikai álom a világ rémálmává teljesedett ki.

Aida egy iskolaudvaron találta magát. Levente és egy korukbeli fiú állt vele szemben. Tudta, hogy rögzített felvételt lát.

– Bélpoklos vagyok – mondta Levente. – Egész életemben ezt a bűnömet olvasták rám: Zabagép! Hová kerül az a sok, drága kaja? Csak kiszarod? Hogy pusztuljon ki a kákabelű fajtád! Miattad nem marad étel az unokáim számára! PUSZ-TULJ-IN-NEN!

– Levi, fejezd már be – suttogta Aida, mire Levente kemény arcvonásai megenyhültek.

– Rendben, befejezem.

Aidának elakadt a lélegzete.

– Te... te hallod, amit mondok?

– Nem, nem hallom. Csak hallottam, amikor kikalkuláltam a reakcióidat a szoftveremmel.

– Képtelenség.

– Miért volna az? Ő itt SzeMI – mutatta be a mellette álló fiút, aki mélyen meghajolt. – Egy személyiségelemző mesterséges intelligencia. Vannak hasonlók, de SzeMI atompontossággal jósolja meg bárki viselkedését, amennyiben elegendő információval rendelkezik róla. Szóval ja, ez egy felvétel, nem real time kommunikáció.

Aida fejében ezernyi gondolat kavargott.

– Hogy fejlesztetted ki SzeMI-t? Ehhez hasonlót még a Google sem képes alkotni!

– Valóban, nem a Google fejlesztette, de még csak nem is én. SzeMI gyakorlatilag egy ajándék számomra. Hogy pontosan kitől, abba még nem avathatlak be.

– Hol tárolja a sok terrabite-nyi információmat? – kérdezte kétkedőn Aida.

– Hát nem a konzolomon, elhiheted – nevetett Levente. – A Google adattárolóin élősködik.

– Élősködik? – ütközött meg a kifejezésen SzeMI. – Inkább: hasznosabb célokra használom a felhőit. Ráadásul pont tőled kell ezt hallanom, aki tízszer többet eszik a polgártársainál?

Aida nevetett, Levente megveregette SzeMI vállát.

– Mint látható, frappánsabbak a kontrái, mint Ebonynak.

– Az biztos – válaszolta Aida. – Mit akartok elérni?

– Olyan felhőkben repültem, olyan adatmezőkön jártam, hogy el sem tudod képzelni – válaszolta késés nélkül Levente. – Olyan dolgokat tudok, hogy őrültnek néznél, ha beszélnék róluk. De annyit elárulhatok, hogy miként Kínában, egy hónapon belül nálunk is bevezetik a bélpoklosok és szellemi sérültek elaltatását.

– Lehetetlen! – szorította össze apró öklét a szíve fölött Aida.

– Nem, nem lehetetlen, grófnő. Halálra leszek ítélve, és ezt határozott szándékomban áll megakadályozni. Emellett orvosolni akarom a társadalom számos egyéb rákfenéjét. Forradalmat akarok szítani, de nem manipulált tömegek forradalmát, amelyektől dagadnak a történelemkönyvek.

A szívben akarom látni a változást, az öntudatra ébredt emberek fejében.

– Micsoda epikus monológ – emelte égnek tekintetét SzeMI.

– Levi – szólt visszafogottan Aida. – Az embereket nem tudod megváltoztatni.

– Talán tudok változtatni rajtuk, talán nem. De muszáj megpróbálnom. És ehhez rád is szükségem van.

– Rám? – vonta fel szemöldökét a lány. – Mégis, miért?

– Tehetséges vagy, remek adottságokkal bírsz a hacker-szakmához.

– Nem értek az informatikához.

– Mindent megtanítok neked. Gyorsan fogsz tanulni.

Aida felnevetett.

– Mégis, mit akarsz meghackelni? Az emberek agyát?

– Inkább a lelküket. Vízióm egy kevésbé technokrata, emberibb, természetközelibb világ, fenntartható gazdasággal. Minél jobban ismerjük az anyagot, annál inkább elfelejtjük a lelket. Felejtsük hát el az anyagot, és fedezzük fel önmagunkat!

– Rács mögött ülsz – emlékeztette Aida. – Hogyan akarod így valóra váltani az álmodat?

– Tudtam, hogy csak akkor töltöd be a pendrive tartalmát, ha megtudod, hogy lecsuktak.

A lány meghökkent annak gondolatán, hogy Levente szánt szándékkal vonult börtönbe.

– Aljas húzás – fintorodott el.

– Tudom. De céljaim elérése érdekében olykor ügyeskednem kell.

– Ha jól tudom, nem feltétlenül kell leülnöd a börtönbüntetésed. Bírságfizetés esetén szabadon engednek.

– Így van – válaszolta Levente –, de ki hajlandó kifizetni a bírságomat? A szüleim nem élnek, barátaim nincsenek.

– Hé! – kapta fel a fejét Aida. – Csak nem engem akarsz felhasználni?

– Sosem használnálak, grófnő. Szabad akaratodból fogsz segíteni.

– Az akaratom éppen attól szabad, hogy magam döntöm el, segítek-e vagy sem.

– Az akaratod attól még szabad, hogy látom az irányát. Magad döntesz, miután láttad ezt – mondta Levente, majd egy flowprint tódult Aida elméjébe.

A lány ébredni próbált, de a program agresszív volt, nem engedte. Aidát Leventévé lényegítette önnön szerelem-szimulációjában.

Szereti Aidát. Ölelni akarja törékeny testét, tüdejébe szívni öblítőillatát, gyengéd csókot nyomni puha arcára. De nem bármi áron – csak ha Aida is vágyik rá.

A szimulációban elhelyezett két módosítás, hogy Aida bélpoklos, míg Levente nem. A fiú a feltört politikai oldalakról tudomást szerez a bélpoklos-holokausztról – egy hónapon belül elindítják a szelekciós programot.

Levente megszökteti Aidát, majd embercsempészekkel alkudoznak határátlépésről. A rendőrség a nyomukban. Egy alvilági figura segítségével kivetetik a cortex-implantjukat – ezzel akadályozva a bemérésüket. Számtalan estét töltenek kettesben egy szobában. Levente nem tolakodó, nem adja jelét szexuális érdeklődésnek, ellenben rendkívül segítőkész, törődő – elrohan görcsoldóért, amikor a lányt menstruáció gyötri, és érdekes dolgokat mesél a világról, a társadalomról.

Arról, hogy forradalmat szeretne. Hogy meg akarja változtatni a műanyag ízű, elszemélytelenedett világot.

Aztán egy nap, a közértben magányosan vásárló Leventén rajtaüt a rendőrség. Nyirkos cellába cibálják, reflektort irányítanak az arcába – vallatják.

Hol van Aida? Ezt kérdezik, de Levente nem válaszol. Amikor párnával tompított gumibot-ütéseket mérnek rá, akkor sem. Ordít a fájdalomtól, egy halántékra mért csapás után elveszti az eszméletét.

Áramütésre ébred. Egy viharvert arcú alak sokkolóval a kezében figyeli. Amikor Levente elaludna, áramot vezetnek a testébe. Két napig szemernyit sem alszik.

De meg nem vall, meg nem törik. A negyedik kínzással teli nap után az utcára dobják egy fekete limuzinból.

Visszatér Aidához, aki napok óta nem evett – ki sem mert mozdulni a lakásból. Levente nyakába borul, sír, kérdezi, mi történt.

Azon az éjen szeretkeznek először.

**

Aidának egy hónapja volt összeszednie a negyvenezer eurós bírságot – minden ismerősét felkereste, de csak az összeg töredékét tudták volna összedobni. Múltak a hetek, Aida újra és újra átélte Levente szimulált flowprintjét, a fiú szerelmét, és megérett benne az elhatározás.

Csak egy megoldás maradt. A legfájdalmasabb, a legborzalmasabb.

Hellner ezredes komótosan fonta össze ujjait a mahagóni íróasztalon.

– Nem értem – közölte Aidával. – Árthat magának.

– Nem kell értenie – válaszolta a lány. – Csak engedje szabadon.

– Tisztában van a bírság összegével?
– Nem tudom megfizetni pénzzel. De talán más módon igen.

Hellner homlokán felszaladtak a ráncok.

– Hogy érti ezt?

– Bármire hajlandó vagyok. Csak engedje szabadon.

**

Szakadt az eső. Hellner Zsolt sötét háza a budai hegyek fehér sziklái között könyökölt, mint egy üszkös húsdarab a csontok között. Aida nem tudta eldönteni, hogy a keze remeg, vagy szél cibálja az esernyőjét.

A teraszra vezető lépcső fapallói megnyikordultak vászoncipője alatt. Csengetett, kisvártatva ajtó nyílt. Hellner atlétában és melegítőalsóban tornyosult fölé. Sörhasa volt.

Beinvitálta Aidát, átvette a kabátját, és fogasra akasztotta. Véreres szeme fel-alá forgott, amint Aidát méregette.

– Csinos – morogta. – Éppen ahogy kértem, jól van.

Térdzokni, rövid, fodros szoknya, szűk blúz, hattyúnyakán vörös szalag, feje búbján macskafülek. Mint egy századeleji japán diáklány, pár cosplay elemmel felturbózva.

Egy ijedt tekintetű, tömzsi kislány bámészkodott az előszobában.

– A lányom, Sarolta – magyarázta Hellner. – Menj a szobádba!

A gyerek felszaladt a lépcsőn.

– Kérsz italt? – kérdezte az ezredes, miközben átvezette a hallon Aidát.

– Köszönöm, nem.

– Pedig hidd el, kelleni fog. Tequilát?

Aida szeme sarkában egy könnycsepp növekedett.

– Jó lesz – mondta.

Két pohárral hajtott fel. Nem bizonyult elegendőnek, hiszen másnap is emlékezett az este minden pillanatára.

Hellner kemény ujjbegyeire, melyek csontig vájtak a húsába, bugyijának szakadó hangjára, az alkohol- és nyálszagra, a férfi elviselhetetlen súlyára, amely az ágyba temette, vasmarkára, amely a vörös szalagnál is fojtogatóbb volt, az oxigénhiánytól időközönként bekövetkező ájulásra.

Hellner húsz percen keresztül próbált behatolni, ám Aida száraz volt, akár egy felperzselt tarló. A férfi végül magához nyúlt – Aida akkor tudta, hogy végeztek, amikor meleg nyálka fröcsögött meztelen hasfalára.

**

Napsütötte hűvös délután volt, a nedves aszfalt csillámlott. Levente Converse oldaltáskával a vállán közeledett, nyugodt, hosszú léptekkel. Aida térdre rogyott előtte, és hangtalanul sírt, válla remegett.

Földre hullott a fekete csillagos táska, a fiú lehajolt hozzá, és finoman átölelte.

– Most már minden rendben – súgta. – Soha többé nem érhet hozzád senki.

– Ezt... v-végig tudtad?

Levente megrázta a fejét.

– Nem tudtam, hogy ezt kéri majd tőled. Csak most értesített a történtekről SzeMI.

Aida a fiú ölébe fúrta magát, és egyre hangosabban zokogott.

– Megöljem? – kérdezte Levente.

– Nem! – kapta fel fejét a lány. – Nem leszünk gyilkosok!

A fiú ajka remegett az indulattól.

– Igazad van – mondta végül. – A halálnál rosszabbat érdemel.

Letörölte a könnyeket Aida szív alakú arcáról. Vállára kapta táskáját, és felállt. Kezét Aida felé nyújtotta.

– Formáljuk át a világot – mondta. – Számoljunk le a Hellnerekkel és Albertekkel.

**

Hellner tárazott, és óvatos léptekkel haladt tovább a romos folyosón – a falon tapétacafatok remegtek, a széles, üvegezetlen ablaksoron átcsapó szél fodrozta az áttetsző függönyöket.

A következő függöny mögött emberalak jelent meg – Hellner ösztönből rántotta oda célkeresztjét; kilyuggatta a fátyoltakarót, a lövedékek tompa puffanását hallotta, majd velőtrázó üvöltést. A test előrehanyatlott, belegabalyodott a függönybe, leszakította azt, és a kőtörmelékes padlóra vágódott.

Hörgött és vergődött, Hellner pár pillanatig gyönyörködött a gyűrődő drapéria animációjában, majd eleresztett egy fejlövést – a zombi elernyedt. Tökélyre fejlesztett ragdoll hatás.

– Micsoda hős! – harsant egy hang a háta mögött.

Az ezredes megpördült a tengelye körül, és a pár lépésnyire álló Leventére célzott. Szeme elkerekedett a döbbenettől.

– Milyen ügyes vagy – mondta Levente –, hogy elintéztél egy fegyvertelen, magányos, abroszban vergődő holtat.

Hellner tüzet nyitott – a lövedékek áthaladtak Levente hologramszerű testén, majd ökölnyi krátereket robbantottak a falba.

– És még diáklányokat is tudsz bántalmazni – folytatta Levente zavartalanul. – Lenyűgöző teljesítmény.

– Kussolsz! – ordított Hellner, és egy egész tárat lőtt a fiúra. Levente mögött kőtörmelék röpködött.
A fegyver kattant, az ezredes tárazott.

– Ne aggódj, nem öllek meg – mosolyodott el a fiú.

– Mit akarsz?! Hogy férkőztél a fejembe?!

– Hacker vagyok, tudod? Egy virtuális isten.

Hellner ki akart lépni az alkalmazásból, de a rendszer nem engedte.

– Mi a szar! – dühöngött.

– Te vagy a szar, édesanyád ürüléke, csak mivel pislogtál, emberszámba vettek – mondta Levente. – Most jól figyelj, mert elárulom, mi fog történni veled!

A férfi ordítani és mozdulni akart, de megbénult, mint egy rovar a rátörő fagyban.

– Egy személyiségedre szabott ingersorozatot vetítek az elmédbe – folytatta a fiú –, ami megemeli a vérnyomásodat. Elreped pár érfal a bal agykamráidban, amitől millió számra pusztulnak a neuronjaid.

Egy kórházban térsz majd magadhoz. Megmentenek, de tested nagyrészt megbénul, illetve képtelenné válsz a beszédre és a hallott szavak értelmezésére. Emlékezni fogsz rá, hogy én tettem, de senkinek sem hozhatod a tudomására. Kettőnk tonnás titkát hosszú úton keresztül cipeled majd a sírba.

Hellner némán üvöltött, majd követhetetlen audiovizuális pergőtűzben találta magát – a szimbólumok tudatalattijában nyertek értelmezést, kontrollálhatatlan érzelmek és könnyek törtek fel belőle, szíve kalapált, és várta a rettegett pillanatot, amikor szétrobbannak agyának hajszálerei.

**

– Hová mész? – kérdezte Evelin. Megbotránkozott a bőröndjét makacsul rángató Aida látványán.

– Úgy döntöttem, ideje a saját életemet élni – válaszolta Aida.

– Miről beszélsz? Ez az életed!

– Ez nem élet. Ez modern rabszolgatartás.

– Azonnal fejezd be az ostobaságot! – rivallt rá az anyja. – Hová mennél? A rendőrség perceken belül elkapna, és pszichiátriára vinne!

– Csak a chipemen keresztül tudnak bemérni; amit tegnap műtöttek ki belőlem.

– Miket beszélsz..? – remegett Evelin minden ízében.

– Viszlát, Evelin – suttogta Aida, és megindult a kijárat felé.

– Hogy hívtál engem?! – lépett utána Evelin. – Az anyád vagyok! Anyának kell szólítanod!

– Sosem voltál az anyám – szólt Aida hátra sem pillantva.

– Az voltam eddig a pillanatig, de most kitagadlak! Hallod?! Vissza ne gyere!

Aida megtorpant, és visszafordult.

– Túl sok génemet módosítottátok ahhoz, hogy a lányotok legyek – mondta, és kiviharzott.
Évek óta először utazott villamossal. Bámult az ablakon át. Tele volt izgalommal – új, veszélyes és értelmes életet kezdhet Leventével. Leszállt a Margit-híd budai hídfőjénél – a fiú már várta. Mosolygott.

– Gyere – mondta, és Aida követte.

A hídon sétáltak – a Duna széles, sötét vize fölött fagyos szél süvített. Aida összébb húzta kabátgallérját az álla alatt, aztán eszébe jutott az eset, amikor Levente átölelte, ő pedig azt mondta: ennyire azért nem fázok.

– Hová megyünk? – kérdezte Aida.

Levente nem válaszolt. Pár lépést követően megállt, a híd korlátjára könyökölt, és nézte a Margit-sziget folyón tükröződő partvonalát, a fenyvesek és rozsdaszínű lombhullatók habokban remegő képét.

– Mi a baj? – támaszkodott mellé Aida.

A fiú aprókat bólogatott, majd a lányra tekintett.

– Tudod, miért szerettelek?

Aida elpirult. Megrázta a fejét, hajszálai megremegtek a homlokán.

– Akkor csak ez érdekelt engem – folytatta Levente. – Miért pont te? Miután közölted, hogy köztünk semmi sem lehet, más lányokkal próbálkoztam. Volt egy barátnőm is, tudtál róla?

Aida ismét megrázta a fejét – féltékenységet érzett az ismeretlen lány iránt. Levente legyintett.

– Mindegy, nem működött. Szóval mindent megtettem azért, hogy beleszeressek másba, vagy legalább kiszeressek belőled. De nem ment. Minden embert untam, és folyton veled akartam lenni.

Aztán egy nap összeállt a kép. – Aida szemébe nézett. – Kiszámíthatatlan, és ennél fogva izgalmas voltál. A legizgalmasabb. Ezt szerettem benned.

– Most már ki tudsz számítani – szólt Aida halkan.

– Igazából SzeMI tud kiszámítani – mosolyodott el Levente. – SzeMI nem fog beléd szeretni.

Ezen nevettek. Nézték a Duna fölött suhanó postadrónokat, a vitorlázó sirályrajt.

– A megértést követően kezdtem foglalkozni a kiszámíthatóság, a megismerhetőség témakörével – magyarázta Levente. – Rádöbbentem, hogy annyi bizonytalanság van az életemben. Nem tudhatom, meddig élek, nem látom át a rendszer működését, de még csak a saját döntéshozó mechanizmusomat sem. Mindez félelemmel töltött el. Felismertem, hogy az emberek szart sem értenek. Mindenki nagy meggyőződéssel vallotta liberális vagy konzervatív nézeteit, de a hatalmasok valós motivációnak ismerete és a gazdaságot befolyásoló tényezők tudta nélkül. Nem akartam egy lenni a megannyi megvezetett közül. Ismerni akartam, átlátni és irányítani. Világos volt, hogy az igazán értékes, rejtegetett információk a Google birtokában vannak. Ekkor döbbentem rá, mivé akarok válni: hackerré.

– Sosem voltál jó matekos – tűzte közbe Aida.

– Na, igen. De tudod miért? A motiváció hiánya miatt. Amint kaptam egy értelmes célt, felébredt az érdeklődésem, és meglepő sebességgel fejlődtem az informatikában.

– Miért meséled el ezt nekem?

– Türelmedet kérem. Szóval gyorsan fejlődtem, két éven belül már feltörtem több cég szerverét, sikerült letöltenem bizalmasan kezelt adatokat. Akkor találkoztam... vele. Ő adta nekem SzeMI-t.

– De ki az az ő?

Levente az órájára pillantott.

– Nem tudom. Csak elmagyarázta, mi is pontosan SzeMI, és azzal bízott meg, hogy találjak meg valakit, akinek SzeMI sem képes megjósolni a viselkedését.

Aida hunyorgott.

– Mi? Ennek semmi értelme.

– Csak ennek van értelme – lökte el magát a korláttól Levente. Hátrálva távolodott a lánytól. – Évekig szerettelek, grófnő. Azt akartam, hogy mindent felemésztő vágyam beteljesüljön vagy elmúljon.

– Most meg hová mész? – sétált utána Aida.

– Mohón töltöttem le minden adatot rólad – hátrált tovább a fiú –, szimulációkat állítottam fel, és különféle fantáziavilágokban tettelek magamévá. Megtanultalak kívülről-belülről, oda-vissza, és megértettem, hogy csak árnyalatnyival vagy izgalmasabb, összetettebb másoknál. Csodálatom elpárolgott a megvilágosodás sugaraiban, pusztán a lelkembe köpött mérgedet hagyva maga után. A mérgedet, ami most kegyetlen tettekre kényszerít.

Taxi hajtott melléjük, ajtaja felnyílt.

– Most elválnak útjaink – lépett Levente az anyósüléshez.

– Miről beszélsz? – meresztette szemét Aida. – Hová mész?

– Keresem tovább a kiszámíthatatlant.

– De szükséged van rám! Azt mondtad...

– Hazudtam. Ahogy azt is, hogy meg akarom váltani a világot. Tenger homokjában bujkáló kishal vagyok csupán a cápák birodalmában.

Aida kétségbeesetten kapkodta tekintetét.

– De akkor... miért... – remegett a hangja.

– Csak azt mondtam, amit hallani akartál.

Levente beült a kocsiba, az ajtó hangtalanul ereszkedett.

– Nem! – kiáltott Aida, és odarohant. – Kivetettem a chipem, és a szüleim sosem fogadnak vissza többé! Nem teheted!

Levente érzelmek nélkül fordult felé.

– Itt a tél – mondta. – Fázni fogsz.

Az ajtó záródott, Aida csak saját elborzadt arcának visszatükröződését látta a sötét üvegen. Az ablakra csapott tenyerével.

– Kérlek, Levi! Kérlek!

A taxi elgördült – Aida szaladt utána, de hamar kifulladt; lassult, térdre rogyott, zokogott, sötét pöttyök jelentek meg az aszfalton. Remegő könnyein átszűrődött a távolodó jármű vörös ködlámpafénye.

Megdöbbentette a fiú könyörtelensége – azonban egy dolgon még inkább elcsodálkozott.

– Mit tettél velem? – lehelt párát a fagyos levegőbe.

Szerette, a történtek után is. Nem érzett haragot, csak mélységes együttérzést, és csodálatot a mértani pontossággal rászabott, szívét béklyóba verő, irracionális emóciókat felkavaró románc kalkuláció iránt.

Szerette a maga zseniális, kiszámíthatatlan Leventéjét.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2019-05-06 16:33 Dana

Dana képe

Huhh...

Nem mondom, hogy mindent értettem pontosan, de a hangulata tetszett. Ég és föld ez az írás a régi Newschoolhoz képest, nagy gratuláció. (Valahol olvastam kommentben, hogy sokat változtál, de szerintem magát az írást nem olvastam akkor.)

A hasfalra (szerintem) nem lehet ráélvezni, mivel az a bőr alatt húzódik meg. Egy-két vesszőhiba mindenképp akadt, például: fémes női hangon --> fémes, női hangon.

Még ilyesmiken gondolkodtam közben, hogy például a "felhő" az nem "Felhő" inkább? Vagy ez: Románc kalkuláció vs Románckalkuláció?

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2019-05-06 18:40 Newschool

Newschool képe

Köszönöm, hogy elolvastad és kiraktad.
Ha nem értettél mindent, akkor talán gond van az információ adagolással. De örülök, hogy a hangulata tetszett.
Valóban elég a has a hasfal helyett.
A normatív kalkulációt pl. külön írják, abból indultam ki a címadásnál. :D

k, 2019-05-07 20:13 Dana

Dana képe

Az én egyszerű elmémnek ez rohadt bonyolult volt, úgy értettem. Viszont a régi, nagyon durva képzavarok szerintem kevésbé jellemzik az írásod, ehhez jött a gratula.
Láttam, aztán Sednol (is) meg tudta jól fogalmazni, milyen egyéb buktatók vannak benne.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2019-05-06 18:51 Newschool

Newschool képe

Az EU2058 pályázatra írtam, és úgy érzem eléggé felsültem vele, mert a 109 beérkező pályaműből még az eredményhírdetésen kiemelt top 11 novellába sem került bele.

Valakinek van ötlete, hogy mit csesztem el ennyire? A történettel van a baj, vagy csak a zsűri úgy gondolta, hogy nem felel meg a témája kellő mértékben a pályázati kiírásnak?

A dobogós novellák állítólag kikerülnek majd az Azonnali oldalára. Nagyon kiváncsi vagyok rájuk.

h, 2019-05-06 18:57 Newschool

Newschool képe

A pályázat tematikai megkötése szó szerint idézve:

"Olyan novellákat keresünk, amelyek (legalább részben) 2058-ban játszódnak, és központi elemként, vagy a felépített világ hátterének hangsúlyos elemeként jelenik meg benne az európai kontinens, az európai integráció, illetve az EU jövője, és/vagy Magyarország jövője az EU-n belül – vagy kívül. Ezen kívül egyéb tematikai megkötés nincs, de fontos, hogy nem esszéket és tudományos értekezéseket várunk, hanem fikciós történeteket."

h, 2019-05-06 19:07 Sednol

Sednol képe

Mindig nagy lendülettel és kedvvel kezdek a történeteidnek, de most csak keresem a szavakat. Mindenféle bántó felhang nélkül írom le a gondolataimat, mint olvasó. Az első, amit le kell szögeznem: hiteltelen, és ha még csak egy ilyen pont miatt lenne, azt mondanám, hogy saját hülyeség, de itt sokkal többről van szó.

Elsőre azt mondanám, hogy ez a mű az azonnali EU2058.re készült. Ha nem, akkor is szembetűnő, hogy 2-20 éven belül olyan technikai ugrást és emberjogi mély zuhanást mutatsz be, ami önmagában kizárja a hihetőséget. Genetikailag manipulált emberek, a félresikerültek kiirtása, hát nem is tudom.

Aztán adott egy lány, akit apuci rendszeresen molesztált, és erre a felvilágosult anyuci nem szólt semmit (szomorú, de van ilyen), még el is adták a fogantatása előtti pillanatban egy cégnek, hogy ki tudják fizetni a génmódosításokat. Ez a csoda elutasítja egy fiú közeledését, aki aztán bosszút esküszik, és hirtelen zseniális programozóvá lép elő, aki (nem mondom, hogy lehetetlen) bejut a google felhőbe, és letölti a lány tudatának, személyiségének (lenyomatát?), hogy azt kielemezve elkezdhesse ördögi tervét. Mindezt úgy tervezi, hogy érzelmileg manipulálja a lányt. Itt már felmerült bennem a kérdés, hogy egy ilyen zseniális programozó a rendelkezésére álló agyi implantátumok és egyebek segítségével miért nem kondicionálja át a lányt álmában? Na, de mindenre ő sem gondolhatott, így maradt a nehezebbik út, és addig ügyeskedett, míg a lányban el nem ültette a szerelem csíráját, amit aztán egy zseniális húzással egyből csemetévé rántott fel, történetesen lecsukatta magát, hogy a lány feléledő szeretete, szánalma nyomán megmozgassa a lány szívét, és cselekvésre ösztönözze. Már eddig is rezget az elhiszem léc, de itt ezer méter mélyre elástad.

Nem is tudom, hogyan adjak szót értetlenségemnek a Hellner féle aktus meghiúsulásával kapcsolatban. Ez a férfi erre készült. Erőszakot írsz le, aztán annyival letudod, hogy nem sikerült. Nem, ezt nem eteted meg velem. Te hány olyan módszert ismersz, amivel ezt a „szorult helyzetet” sikamlósabbá teheted? Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy aki nem akarja, azt nem lehet megerőszakolni. Nem, nem, ez így nagyon rossz. Ráadásként kimondatlanul ugyan, de ezen már átment az apjával, szóval túl lett volna rajta, ha már egyszerűsíteni akarunk a dolgon. Még segített is volna, csak hogy hamarabb végezzen. Talán nem is ez lett volna az első eset.

Aztán kioperáltat magából egy chipet, amit a programozó szerelme akár ki is kapcsolhatott volna, de most ebbe a részébe nem akarok annyira belemenni. Majd kiderül, hogy mindez csak azért, történt, hogy beleszeressen a fiúba, hogy az faképnél hagyhassa, ahogyan ő tette évekkel korábban. Itt már teljesen nem értettem, miért gondoltad, hogy ez így jó, aztán az egészet még meg is koronáztad azzal, hogy a lány minden megalázkodás és az élete feladása után még, idézem:
„Szerette, a történtek után is. Nem érzett haragot, csak mélységes együttérzést, és csodálatot a mértani pontossággal rászabott, szívét béklyóba verő, irracionális emóciókat felkavaró románc kalkuláció iránt.”

Ne haragudj meg, de ez számomra annyi sebből vérzik, hogy… A legrosszabb, hogy nem tudom azt mondani, ha itt belenyúlsz, akkor minden megjavulna. Persze ez csak az én véleményem, és mint mondani szoktam, tévedhetek is.

Az olyan dolgokat, mint a GPS és az IP összeegyeztetése már nem is beszélek. Rengeteg helyen csak kapkodtam a fejem. A technikai részleteket még itt ott át lehetne hidalni, a történést előrébb lehet dobni száz évvel, hogy ne gondoljam azt: aha, hát hogyne! De a többi sokkal mélyebb belenyúlást igényelne.

Tömören csak annyit tudok mondani: nagyon csalódott vagyok. Tudsz te ennél sokkal átgondoltabbat, profibbat.

Update.: Mire megírtam a hozzászólást, igazoltad a megérzésemet a pályázattal kapcsolatban. Ennek fényében még inkább fenntartom a gondolatmenetem. Az EU jelenlegi és előrevetített jövőbeli törekvéseiben nem hiszem, hogy a közeljövőben helyt fog kapni az emberek ilyen szintű genetikai módosítása vagy a jogok ilyen szintű elsilányulása. Ennek fényében a selejtek elaltatása is olyannyira lehetetlen, amennyire csak lehet.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

h, 2019-05-06 20:01 Newschool

Newschool képe

Ez kimerítő kritika volt. :D

Most emésztenem kell, amit írtál, ugyanis...

Ha valaki 1900-ban írt volna egy 1940-es években játszódó történetet második világháborúról (amikor még első sem volt!) zsidó holokausztról meg atombombáról, biztosan hasonló kritikát kapott volna, mint most én tőled. 40 év alatt elképsztő dolgok történhetnek.

Persze, én is bizotsra veszem, hogy nem ilyen a jövő, de a fikciónak nem is az a feladata, hogy mértani pontossággal jósoljon.

h, 2019-05-06 20:25 Sednol

Sednol képe

Ebben igazad van, de akkor még nem ismerték Hitler tetteit, ez utóbbi sokban befolyásolja a törvényhozókat és az embereket is.

Ha ez lenne az egyetlen bajom a történet hitelességét illetően, még meg is győzhetnél, de itt többről van szó.

Rohamos léptekkel halad a fejlődés. Ritkán mondok ilyet, de hála Istennek a jogalkotás és egyéb tényezők bőven lassítják ezt. Hogy el tudok-e képzelni egy implantátumoktól terhes létet, határozottan. Látom az előnyeit és a hátrányait is. Kijelented, hogy a 38-ban már lesz génmanipulált ember, alig húsz éven belül, és ezt törvényileg kötelezővé teszik. Az oltásokat nem tudják átverni a csökött agyú embereken, majd akkor ez menni fog. És ha belegondolsz a jogalkotás sebességébe, akkor mire a megbízható beavatkozások után alsó hangon negyed évszázad, mit negyed egy évszázad, mire átverik a törvényhozáson, és az sem menne elsőre. Ez az, ami megtorpedózza ezt. Nem kell nagyon elrugaszkodni a földtől, hogy kijelenthessük a katonaság a fejlesztések elsődleges élvezői. Természetesen ez nem törvényszerű, de akkor is. Ez tovább tolná a határidőt.

Tudok egy jó példát mondani neked. Ott van a Vének háborúja. Ha nem olvastad, tedd meg, iszonyatosan jó regénysorozat. Ott teljes DNS-átírás történik, mindezt hitelesen kapod meg.

Csak még egy mondat, ami segít: vannak, akik még most sem tudják, mi az a Felhő. És itt nem valami elmaradott harmadik világbeli parasztemberről beszélek, aki még nem látott tárcsás telefont sem. Nem kell ehhez messzire menni.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

k, 2019-05-07 03:23 Newschool

Newschool képe

Ha kitörne egy brutális járvány, nem is kéne a jogalkotóknak szenvedni az oltások kötelezővé tételével - az emberek térden csúszva könyörögnének az oltásért, még fizetnének is érte.

Én egy energiahordozó-szegény jövőt képzeltem el. Nem olyan lehetetlen, hogy 20 év múlva már csak a brutálisan drága kőolaj kitermelése lesz lehetséges, a zöld technológiák pedig továbbra sem lesznek eléggé elterjedtek. (Az utóbbi években konkrétan semmit sem nőtt arányaiban a megújuló energiahasználat a fosszolis mellett, szóval ez sem olyan lehetetlen.) Képzeld el a következményeket: pl irgalmatlanul felmenne az élelmiszer ára, hiszen a mezőgazdasági gépek fosszilis energiával működnek. Kiderül, hogy ennyi embert képtelenség lesz élelemmel ellátni a következő pár éven belül, és az sem megoldás, hogy brutális születéskorlátozást vezetnek be, mert kellő munkaerő híján összeomlik a gazdasági rendszer. Az egyetlen megoldás az utódok génmanipulálása maradna - olyan nemzedék teremtése, melynek tagjai kevesebb kajával a hasban is remekül elműködnek. A propaganda jól beleveri az emberek fejébe, hogy ez az egyetlen megoldás, különben ilyen-olyan szörnyű dolgok történnek majd, és voálá! Az emberek el is fogadják a túlélés érdekében a szükséges törvényeket.

Nem tudom, én nem érzem annyira képtelenségnek a dolgot. Vagy azért érzed hiteltelennek, mert a változások okait nem tárgyalom részletesen? Szívesen megtettem volna, de a karakterszám korlátozás kötötte a kezemet.

Egyébként az egyik dobogós novella a Marson járszódik, ahol egy magyar kalandozik. Nna, ez a totális képtelenség, amit a jelenlegi technológiából kiindulva lehetetlen jövőképnek látok! Hogy 40 év múlva magyarok mászkáljanak a Marson. :D

k, 2019-05-07 18:41 Bloody Dora

Bloody Dora képe

"Ha kitörne egy brutális járvány, nem is kéne a jogalkotóknak szenvedni az oltások kötelezővé tételével - az emberek térden csúszva könyörögnének az oltásért, még fizetnének is érte."
Néha nézz híreket, Sednolnak igaza van - nem így működik a világ. Plusz ha egy kellően durva vírus jön, sok variánssal, az ellen még az oltás sem nyújtana 100% védelmet, az oltásellenesség aránya ettől még inkább megugrana, elvégre lehetne mutogatni, hogy "ő kapott vakcinát, mégis meghalt, és mit ad isten, pont XY-szövődményekben".

Másrészt pont az EU és a GMO - emberi génmódosítás? '58-ig? Előbb megyünk a Marsra, esküszöm, mint ez a lassú gépezet elfogadja, mi több, kötelezővé tegye. Jöhet itt akármi, inkább fogják a születésszabályozást és a kötelező elköttetést bevezetni, mint a génmódosítást. Kína már más kérdés lenne, ott el tudom képzelni, sőt, politikai okokból simán lehet, hogy kötleezővé is tennék, plusz ott az általad vázolt folyamatok még súlyosabban jelen is vannak. De az EU? (Megnéztem, úgy néz ki, még mindig tiltják az aranyrizst... közben az FDA szerint semmi hatása amúgy, de ez más kérdés, az EU elvből tiltja. És közben a Monsato rátette a kezét, remek. Ezt kapjuk, ha nem teszünk semmit, csak nézünk mérgesen.)

Összességében ha a pályázat China2058 lett volna, még menne a háttérsztori, EU-ban nem valószínű. Ahhoz kell egy-két olyan vezető, aki arra viszi a világot.

_____________________
Dr. Bloody Dora

sze, 2019-05-08 04:12 Newschool

Newschool képe

Most higgyem el, hogy egy járvány esetén nem vakcináznák szét az embereket, és hogy az emberek nem kérnének oltást??

És tényleg ennyire fantáziátlanok vagyunk? Ha az Unió jelenlegi brutál-liberál-politikája sok problémát okozna Európában (gazdasági visszaesést, a migránsok integrációjának sikertelenségét stb.) akkor 20 éven belül a háborgó jónép simán hatalomra juttathatja azokat a pártokat, politikusokat, akik bevezetnék a novella világához vezető törvényeket.

És az Isten szerelmére - ez csak egy sci-fi. Ennél sokkal meredekebb jövőképekből lett már kultfilm, kultregény (pl. Waterworld, ami totális marhaság)

sze, 2019-05-08 04:13 Newschool

Newschool képe

Sikerült kétszer küldenem, most törlöm. :D

k, 2019-05-07 08:27 Mayer

Elolvastam a teljes művet, ami nem kis kihívás volt számomra.

Egy bizarr jövőkép logikai buktatókkal, amit a legnagyobb odaadás mellett sem tudok elképzelni. A tökéletesen génmanipulált világban, ahol sejtszinti reakciókat elemeznek programok, dohányzik a nyomozó? A lány apja pedofil vérfertőző, amiről az anya is tud, de ez nem gond? Valóban sajátságos vízió a nem túl távoli jövőt illetően!

Ami a vázolt kor komoly társadalmi kihívása, az az emberek energia bevitele, aminek alacsony szinten kell lenni. A dohányzás nem probléma! Aki nem ilyen, az bélpoklos. Szerencsétlen kifejezés. Részint fölöslegesen archaizáló, épp úgy, mint az „elemis” osztálytársak, de a jelentése is inkább a leprához kapcsolódó bélhurutot jelenti. Kicsit emlékeztet arra a cikkre, amiben kifejtik a tudósok, hogy a tehenek szétfingják a bolygót.

Ez megütött: „Aidának felrémlett a megannyi emlék; szívták a forró spagettit az evőpálcával”
Szép példa a tökéletes mondatszerkesztésben található képzavarra.

Az írásban egyébként megtalálható minden olyan elem, amitől a jelen kor, szemet szárazon nem hagyó alkotásának szántad:
Szellemi- és testi fogyatékosok; gyógyíthatatlan csontrákos; homoszexualitás; holokauszt. A koronát a műre mégis ez a rész teszi fel: „ Vízióm egy kevésbé technokrata, emberibb, természetközelibb világ, fenntartható gazdasággal. Minél jobban ismerjük az anyagot, annál inkább elfelejtjük a lelket. Felejtsük hát el az anyagot, és fedezzük fel önmagunkat!”

Ettől több banális, trendi klisét és haladónak, érzelmesnek tartott lufit tényleg nem egyszerű összegyűjteni. Az individum kiteljesedésének vágya pedig már a giccset karcolja belülről. Mindezt tökéletes és hibátlan helyesírással.

Mindig a tartalmat tartottam az elsőnek és ez nem változott. Egy gyönyörű nő, ha zsákot is adnak rá, akkor is gyönyörű. A macskapisis homokot viszont, hiába tálalják a legdrágább és esztétikus porcelánon, az attól még nem ehető!

k, 2019-05-07 08:31 Newschool

Newschool képe

Jól berágtál rám, hallod-e. :D

k, 2019-05-07 08:44 Mayer

Kolléga!
Ez nem személyes ügy! Ha a smúzolás helyett őszintéset játszunk, az ilyen.
Próbáltam a tartalom és a történet oldalát megfogni az írásodnak. A párbeszédes részei kimondottan gördülékenyek és a szóhasználat megítélésem szerint kifogástalan. Egyes részei olvastatják magukat, míg máshol, mintha homokon kéne átküzdeni magam.
A klisék és a logikai anomáliák akasztottak meg és az inkriminált, hatásvadász idézet. Ez nem érzelem részemről, hanem vélemény, olvasói vélemény!

k, 2019-05-07 18:14 Roah

Roah képe

Röttönthötötlön! :D

Jótékony pogo?

Nem, persze, nem személyes, ki hinné másként?! Hagydcccsak...

Engem biztos a három napos eső inkrmininált és kiválóan úszom a homokban, az anomáliáim szimbiózisban lehetnek mostanában, vagy a GMO?

Hú nóz...?

Sakk! Mindhalálig!

Pacsi! ;)

"D-R-A-C-A-R-Y-S!"

https://www.youtube.com/watch?v=D6EDrPC3oeA

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2019-05-07 19:18 Mayer

Tudod itt olvasói minőségemben mondtam véleményt. Szólj, ha tévedtem volna valahol, vagy egyszerűen nem úgy látod, ahogy leírtam. Tökéletes anyanyelv használat? Igen. Az.

cs, 2019-05-09 16:30 Roah

Roah képe

Júj.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2019-05-08 13:43 Angi

Angi képe

Szerencsére tökéletes antitalentum vagyok technikai mütyürök tekintetében, ezért engem nem akasztott meg az, hogy mennyire hihető világot alkottál.
Az írásodban engem a karaktereid zavartak. Nem egészen világos, hogy ki a jó és ki a rossz.
Levinek kellene lennie az antihősnek, aki kissé őrült, mindent megtesz, hogy a gyerekkori szerelmét jól megleckéztesse. Utálnunk kellene őt, de valahogy szimpatikussá teszed a bélpoklosságával, azzal, ahogyan Aida visszaemlékszik rá, elpirul, amikor megemlítik, három év után rögtön felismeri a hangját, stb. Nem hiteles, hogy ez a lány nem volt belé szerelmes.
Sokkal élesebben kellene elkülönülnie az érzéseinek a flow előtt és után; előtte még nem szerette, utána már szereti.
Nem tudom, hogy szándékosan akartad-e, hogy szurkoljunk Levinek, hogy terve sikerüljön? Mert a végén nem éreztem sajnálatot a lány iránt.
Valahogy csapongó, mintha te se döntötted volna el, hogy a két szereplő (társadalmi áldozat) közül ki legyen a jó. Pedig az írásnak a kettejük konfliktusáról kellene szólnia, ha jól értettem.

sze, 2019-05-08 14:41 Newschool

Newschool képe

Szerintem a lány a jobb, a nagyobb áldozat. Azért nem szerette a srácot, mert az társadalmilag lenézett helyzetben volt, illetve az apja molesztálása miatt volt Aidában egyfajta fóbia a fiúk iránt. Nagyon kedvelte Levit, talán kicsit szerette is, de ezt nem vállalta be a környezetének reakciójától tartva.
Szerintem sem társadalmi, sem technológiai, sem karakter szinten nincs logikai baki a történetben. Ennek ellenére lehet, hogy nem hatásos - de ennek oka szerintem nem valami logikátlanság.

cs, 2019-05-09 09:23 Angi

Angi képe

Végül is az a lényeg, hogy te elégedett legyél az írásoddal :) És én nem is tudom, mit keresek még itt, talán csak azért írok, mert látszik, hogy marha sok melód van ebben, és sajnálom, hogy nem derült ki, hogy mit is akartál ezzel a novellával.
Mert ha mindketten a társadalom áldozatai, akkor miért nem e fura világ ellen küzdenek, közösen? E helyett Levi a szegény csajon áll bosszút, aki szintén áldozat?
Nem kell válaszolnod nekem, elég, ha te tudod ezekre a választ :)

p, 2019-05-10 07:51 Newschool

Newschool képe

Nem vagyok vele elégedett, főleg a visszajelzések fényében. Csak érzem, hogy van a koncepcióban kraft, és sajnálom, hogy ezek szerint még sem hatásos a kivitelezés.

Levi elárulja, hogy nem hisz abban, hogy szembe szállhat a rendszerrel, ezért esze ágában sincs küzdeni. Persze, a lány is a rendszer áldozata, de a srác úgy érzi, ő maga még a lány áldozata is - ezért szívatha meg ilyen keményvonalasan.

cs, 2019-05-09 16:30 Roah

Roah képe

Sok okot látok arra, hogy miért nem került be a történet a Pályázati Nagy Kalapba - szerkezetitől kezdve dialógusokon át a vérszegény karakterekig, akik sorra olyan döntéseket hoznak, vagy lépéseket tesznek, amelyeknek ellentmond az írásbéli jellemábrázolásuk, gellert adva ezzel a cselekménynek, tetteknek, a konfliktusok és a novella túltoltsága is...nem összetartja a sztorit, hanem szétzilálja.

De csak akkor megyek bele, ha érdekel.

Pacsi!

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2019-05-09 19:44 Newschool

Newschool képe

Érdekelnek a részletek.

k, 2019-05-14 19:57 Roah

Roah képe

Jászu!

"Amit mindig elmondok: tedd le a feneked egy székbe, és írjál! Valamint legyél tisztában azzal, hogy amikor elkezded, rossz leszel."

(Scalzi)

Innen spolierkedtem:

https://geekz.444.hu/2019/05/03/nem-szokhetsz-meg-a-kor-elol-amelyben-el...

És akkor vágjunk bele.
A felütés sablonos kivitelt sejtet - , jó, nem kell dinamittal indítani, de ismeri a titkot Mindenki, aki ír és komolyan is veszi az írást, hogy mennyi minden múlik az első mondaton, bekezdésen.

Tehát sablonos kivitelt sejtet a kezdés, és a klisé továbbra is kitart: bjuti end szmárt görl, vagyis okos és modellügynökség...csak a szokásos.
(De ezt most mééééér kell?)
A számolás tök jó volt, na, mondom majd ez bebikázza a sztori motorját, mert nem csak egyedinek tartom, hanem valami érdekes árnyalhatóságnak a karakterre nézve, szubként is megérint, magam is számolós lennék, könnyű azonosulás lesz, nyami - aztán jött a hoppárézimi, a modellügynökség - de minééék...?
Mér nem lehet másként vonzóvá varázsolni egy szereplőt?

Aztán majdhogy hasonló gondokkal küzd ez az írás, szerintem, mint Balázsé (Káprázatosak szigete, friss írások között van), vagyis mindenbe kissé belekap, ezért nem lesz teljes egész egyik sem: sem a karakterek, sem a világ.

Engem cseppet sem zavar(t), ha egy sci-finek szánt elbeszélés elrugaszkodik a valóságtól és mer nagyokat álmodni, gondolok itt a húsz éves technikai ugrásra és hasonlókra, mert örökké Verne Gyula jut eszembe a jelenségről. Hiszen ki hitte volna a lovaskocsi idejében, hogy jön egy szerző és akkorát ugrik a fantáziája, hogy megírja a Holdra-szállást, vagy tengeralattjárózik, szóval felfelé-lefelé, és az univerzum felé is hajlította a képzelete terét.
Milyen feje lehetett annak, aki először olvasott Vernét?! :D
Abban az időben? Nézhetett, mint én Linzben a reneszánsz óriásainak kiállításán, nagyjából így: "Ó!" Tudod, mekkora valójában a Dávid szobor?! Hőőő, csak néztem fel a magasba. Bocs, hogy elkalandoztam.

Szóval klisés karakternek néztem elébe. Ilyenkor az írástechnika még mentheti a pályázót, vagyis biztos fincsi lesz a dialógus, gondoltam én, (és ezért külön orrolok ám, ugyanis az egyik erősséged volt örökké a párbeszéd, de itt vagy reformizálni szerettél volna, és azért nem túl jók, vagy kapkodtál, mert lejárt az időd, vagy nem tulajdonítottál jelentőséget neki, vagy nem jött a villamos, elfogyott az alma, mitomén, szóval szerintem egyszerűen nem lettek jók, magadhoz képest sem!, pedig valóban penge voltál belőle, mindig) erre jókora csalódás következik, vagy folytatódik?

"– Miért tenne ilyet? – szegezte a kérdést Aida Benedikt nyomozónak."

Ez-vác-disz?
Van rá tanácsom, miként kellett volna, csak így ne - ezen már rég túl vagy.
Hogy írnád másként?

"Aida a távolba meredt, majd mintha az..."

"Lesújtó pillantást vetett lányára, majd magyarázkodón..."

"– A kibernyomozók hozzá lyukadtak ki – felelte Benedikt –, majd kiderült,..."

Lassított felvétel - nem csak a majdozás, deeee. Neeem. Halaaaaad. Aaa. Cseeeelkeméény. Seeeem; lassítják az ide-oda révedések, füst és egyebek - fölösleges mozdulatok, a beszél-ékel-beszél-ékel megkövesedett írástechnikája, amit bocs, de már fényévekkel magad mögött hagytál úgy másfél, két évvel ezelőtt.
Szóval ez-vác-disz?

A nyelvi szint nálad eredendően magas és ebben a sztoriban meglehetősen ambivalensnek érzem, már-már rapszodikus a nyelvezet váltogatása. Hol egyszerű, hol a másik véglet, a komplikált megfogalmazások jellemzik szerintem az egész írást, és sok-sok olyan részlet van benne, ami nem kell bele és vágnám, szemrebbenés nélkül.

Fontos!
Komolyan humorizál és a komolyság hat viccesnek - elmagyarázom!
Komoly témát szeretne feszegetni a tematika, de ha vicces stílben van elmesélve, az olybá festhet - nekem például ilyen -, hogy maga a sztori nem veszi magát komolyan.
Érted így?

Ejtek néhány szót a karakterekről is, akiknek a döntései és a viselkedései értelmetlennek tűnnek, illetve nem felel meg a narrációs ábrázolásnak.
Gondolok itt elsősorban a sakkra - igaz, nem azt említette a história, hogy a karakter jól (!) sakkozik, csak annyit, hogy "szeretett sakkozni".

A sakk egy elmés játék.
Agyas.
Nekem nem állt össze az, hogy aki sakkozik, azt meg lehet győzni arról, hogy Arizonának két Holdja is van. Alaposabb és gyanakvóbb természetre vall, körültekintően-körültekintően-körültekintően, megfontoltan cselekszik. (A fenékbe markolós résznél nem is értettem csóri karaktert, a hardkór beszólogatóst, aki ott pityeredik el a történteken, aztán sorra hoz olyan döntéseket, tesz olyanokat, amiket olvasó lévén nem is tudtam hova tenni - szóval szerintem nem valami következetes a karakter építése irodalmi aspektusból.)
Nekem nem állt össze.
A 'majdnem' erőszak, és a szexuális abúzus azért nem működött, szerintem, mert nincs emócionálisan ábrázolva, nem hozza közel a karakter valódi drámáját, fájdalmát, a lelkit és a testit sem, sivárnak érzem a bemutatását; úgy szól a narráció egy ilyen brutális, morálisan és erkölcsileg is elítélendő cselekményről, mintha csak azt mondaná, levittem a szemetet...

Külsőségekről több zsák információ van, ki-hogy néz, hova tette a kezét, ki kinek mit mondott - a láthatatlant mutatni ugyan jóval nehezebb, de talán érdemes megtenni, mert szerintem az az irodalom szíve!

Ha a terv az, hogy kemény legyen a szöveg/történet és hasson - főleg a The End feliratnál, ugyebár -, legyen a végén katarzis, akkor ezeket a jeleneteket kell szerintem felnagyítani és kellőképpen érzékeltetni!

Csak így működhet az érzelmi átadása, közel kell engedni az olvasót, és nem ridegen, kívülről villantásokat,
képszilánkokat prezentálni, mert akkor ott is marad, az olvasó nem érze együtt, sőt, nem érez semmit a sztori mélységeiből.
Ha katarzist, érzést, akármilyet akar a história, ahhoz előbb adni kell!
Másként nem megy, szerintem.
Érted?

Aztán még mindig az ellentmondásoknál maradnék, ha nem bánod.
Tegyük fel, a narráció azt írja, hogy Yurij Obev békés természet, a cselekmény meg arról magyaráz, hogy lépten-nyomon állkapcsot zúz, könyököt tördel, térdet roppant...
Milyen lenne, ha nem lenne békés...?
A narráció ellentmond önmagának.

Tudod, milyen a 'kiszámíthatatlanság'?

A hosszával nem volt gondom, az működött, könnyedén megvolt, annak ellenére, hogy a szerkezetét igencsak szétzúzták az említett ellentmondások, a felszínesség, a semmitmondó, vagy sztori szempontjából stagnáló ábrázolások, üres járatok, felesleges jelenetek és helytelen arányok; ezek rontották le az élményt, de ezek nagyon.
Szívből sajnálom.

A komoly szöveg ennek a stílnek nem állt jól, egyszerűen nem működött.

Erre menj rá, a jövőben - vagy vicceskedve komolykodj, de akkor az maradjon szigorúan egységes (megvan hozzá a nyelvi szinted is! légy oly' szíves és használd is!) vagy maradj végig komoly, különben erejét veszti az ötlet és elvész a történet, megszűnik a gerince, illetve az olvasó nem tud eligazodni azon, hogy ez most egy fekete románc akart lenni, vagy filozófiai sci-fi - mert mindegyiknek kevés.

Egyetértek viszont abban, hogy sok vad sci-fit olvasni, látni - de nem ez a lényeg!

Sok sci-fi produkciót forgatnak le, azokat is megírta valaki, de nem ez a lényeg!

Mi a lényeg?
Hogy csapatják, ha kell, ha nem, orrba-szájba?

Nem, szerintem nem ez a lényeg!

A lényeg az, hogy sikeres-e.

Lehet írni és leforgatni egy tonna sci-finek mondott alkotást, regényt vagy filmet, ha a néző/olvasó fél óra múlva azt sem tudja, mivel is volt dolga több órán át, vagy mehet a klasszik alázás-fikázás, hogy mire költött, mire pazarolta a drága idejét.

Érted, hova szeretnék kilyukadni?

Hoztam valamit:

"Folyton ötleteken agyalok, és sokszor kérdezik, hogy le is írom-e őket. Nem írom. Ha úgy érzem, hogy támadt egy jó ötletem, simán elmegyek aludni. Ha a következő reggel felébredve is emlékszem az ötletre, oké. Ha jó az ötlet, akkor velem marad és elkezdem tovább gondolni, hogyan működhetne. Ötletekkel könnyű előrukkolni, de nem vagyok a leírogatás híve. Hadd szelektálódjon, aminek mennie kell! Ha tényleg jó az ötlet, akkor is azon fogok agyalni, ha nem akarok."

(J. Scalzi)

Az idézet forrása:

https://konyves.blog.hu/2019/05/14/john_scalzi_nem_szegyelli_hogy_scienc...

A Scalzi interjút, videót külön is ajánlom figyelmedbe! Keress rá a neten!
A világhírű, sikeres sci-fi szerző sok okosságot mond és bőkezűen osztogat tanácsokat is. :))))
Tessék odafigyelni rá!

Ez a sztorid nem tetszett, és még biztosan fogsz írni hasonlóakat, de ha levadászod Scalzit, nem is fogod ezt a kijelentésemet annyira gyomrosnak érezni, sőt!

Csigavér! :))))

Pacsi! ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2019-05-15 17:59 Newschool

Newschool képe

Bár ezt a novellát valszeg kukázom, ahogy van, és max. pár jobb ötletet használok fel belőle valami egészen újhoz, reagálnék pár észrevételedre, mert nem igazán értem, mi a gond ezzel-azzal.

"nem kell dinamittal indítani, de ismeri a titkot Mindenki, aki ír és komolyan is veszi az írást, hogy mennyi minden múlik az első mondaton, bekezdésen."
Úgy döntöttem, egyféle keretbe foglalom az írást: az elején azzal indítok, hogy nem akarja, hogy seressék, a végén pedig epekedik Levi iránt. Kezdő és végpont, a sztori témájának előrevetítése stb. Izgibb, eredetibbnek tűnő indítást nem tudtam ehhez a történethez írni, ezért maradt a keretes ötletem.

"Tehát sablonos kivitelt sejtet a kezdés, és a klisé továbbra is kitart: bjuti end szmárt görl, vagyis okos és modellügynökség...csak a szokásos.
(De ezt most mééééér kell?)"
Automatikusan következik abból, hogy az apja saját szexuális játékszerének tervezi. Beteg apára meg azért van szükség, hogy fóbiája legyen az intim érintkezéstől, amire pedig azért van szükség, hogy a legnagyobb önfeláldozást hajtsa végre Levi megmentéséért. Szerintem teljesen logikus, és szükségszerű, nem érdekel, hogy sablonnak tűnik. Nem az. Funkciója van, és ezért nem módosítanám.

"– Miért tenne ilyet? – szegezte a kérdést Aida Benedikt nyomozónak."
Ez-vác-disz?
Van rá tanácsom, miként kellett volna, csak így ne - ezen már rég túl vagy.
Hogy írnád másként?"
Bárhogy meresztem a szemem, nem értem, mi bajod ezzel a mondattal.

"Lassított felvétel - nem csak a majdozás, deeee. Neeem. Halaaaaad. Aaa. Cseeeelkeméény. Seeeem;"
Deee. Foontoooos. Infoooormááááciióóók. Haaaangzaaanaaak. Eeeeel.

"lassítják az ide-oda révedések, füst és egyebek - fölösleges mozdulatok, a beszél-ékel-beszél-ékel megkövesedett írástechnikája, amit bocs, de már fényévekkel magad mögött hagytál úgy másfél, két évvel ezelőtt."
Ideje nem írtam már elbeszélést, és ez a rosdásodás látszik meg rajta. Illetve a határidő meg a max. karakterszám is bezavart a képbe. A második felében azért – ha jól emlékszem – javúl a dialógus minősége.

"Komoly témát szeretne feszegetni a tematika, de ha vicces stílben van elmesélve, az olybá festhet - nekem például ilyen -, hogy maga a sztori nem veszi magát komolyan."
Nem értem, mire gondolsz. A narráció komoly.

"A fenékbe markolós résznél nem is értettem csóri karaktert" mit kellett volna reagálnia?

"szóval szerintem nem valami következetes a karakter építése irodalmi aspektusból"
Valami konkrét példa többet segítene. Nekem következetesnek tűnik.

cs, 2019-05-16 18:48 Roah

Roah képe

"Bár ezt a novellát valszeg kukázom, ahogy van, és max. pár jobb ötletet használok fel belőle valami egészen újhoz, reagálnék pár észrevételedre, mert nem igazán értem, mi a gond ezzel-azzal."

Ne kukába, csak tedd el emlékbe, meg tényleg, hátha lesz benne valami, ami később még jól jöhet - meg magadnak tedd el és tudd be egy csigalépcsőnek. ;)

"Úgy döntöttem, egyféle keretbe foglalom az írást: az elején azzal indítok, hogy nem akarja, hogy seressék, a végén pedig epekedik Levi iránt. Kezdő és végpont, a sztori témájának előrevetítése stb. Izgibb, eredetibbnek tűnő indítást nem tudtam ehhez a történethez írni, ezért maradt a keretes ötletem."

Nem a keret a lényeg, hanem a mikéntje - a kezdés fontosságát tudod, és szerintem nem sikerült jól. (Ha jó lett volna az indítás, nem itt és nem így beszélnénk róla. A hatásos felütés olyan erővel bír, hogy az olvasó nem is veszi észre, hogy benne van a sztoriban, és csak tolja a sorokat; könyvek esetlében pedig nem veszi észre, hogy lapoz. Kilóra megveheti a zsűrit. Hm?)

"Automatikusan következik abból, hogy az apja saját szexuális játékszerének tervezi."

Szerintem nem - a szexuális abúzus, vagyis ha egy gyerek az áldozat, akkor ott az áldozatok kora a jelentős (undorító!), és nem a külseje. Az...másodlagos. A pedofil szörnyeknél a kor a mérvadó. :(((
Nem a modellség, sőt, sajnos csak az számít, hogy kicsik, hogy gyerekek. :((( Az apa láthatta volna egy 'modellnek', és akkor megint más a narráció és a sztori. (Ezek a gubancok vele, érted? Hogy nem lehet eldönteni, mit akar az írás: abúzust mesélni, sci-fit, blek románcot, mert egy sincs rendesen ától zéig kifejtve, és ami van, az is sántít.)

Szóval nem a modellség a lényeg - mert amellett, hogy sablonosnak vélem, még elhibázottnak is.

"– Miért tenne ilyet? – szegezte a kérdést Aida Benedikt nyomozónak."
Ez-vác-disz?
Van rá tanácsom, miként kellett volna, csak így ne - ezen már rég túl vagy.
Hogy írnád másként?"
Bárhogy meresztem a szemem, nem értem, mi bajod ezzel a mondattal."

Hát az a "kérdést Aida Benedikt nyomozónak" Miután máskor kisujjból kiráztál egy több fős társasági párbeszédet, úgy, hogy nem kell kommentekkel ékelgetni, és bénán forgatni ide-oda a karaktereket, csak néztem, hogy ezmijez? Egy írástechnikával, amit tudsz is, sőt nagyon is jól tudsz, nem lesz ilyen forgatásos ábrázolás, nem kell leírni azt sem 'kérdezte', hisz a kérdőjel végzi a dolgát a mondat végén, ezt meg is oldhatod.
Miután szerintem nem fogod javítani, csak tanúságként mondom, hogy kerüld ezt fajta megjelenítést - amúgy abban egyetértek, hogy a vége felé kezdtél visszarázódni a párbeszédekbe, mert ott sokkal jobb lett, de hát ezért nem dicsérlek meg, mert minek dicsérjem a halat, ha úszik, ugye. ;)
Szóval szerintem ritkán alkalmazd - nem szokásod, egyébként, vagy ha mégis becsúszik/becsúszott, a mondanivaló életképes és nem tűnik fel ilyesmi az írástechnikában.

"Lassított felvétel - nem csak a majdozás, deeee. Neeem. Halaaaaad. Aaa. Cseeeelkeméény. Seeeem;"
Deee. Foontoooos. Infoooormááááciióóók. Haaaangzaaanaaak. Eeeeel."

:DDDD

Akkooooor. Beeee.Juuuuut. Aaaaa. Sztooooriiii. Aaaaaa. Tooooop. Tíííííííííízbe. ;)

"Ideje nem írtam már elbeszélést, és ez a rosdásodás látszik meg rajta. Illetve a határidő meg a max. karakterszám is bezavart a képbe. A második felében azért – ha jól emlékszem – javúl a dialógus minősége."

Egyetértek.
Írjál többet!
Visszarázódsz te - ha akarnál sem tudnál lejönni róla. ;)

"Nem értem, mire gondolsz. A narráció komoly."

Nekem nem. Nem komoly.
A 'bélpoklos' egy vicces hangzású szó, nem vettem komolyan, ráadásul a stíledben is van és a fogalmazásodban is... egy fajta saját humorod.

Off lájt (nem bírom ki!;) Amúgy itt a titok: a humor működik nálad.
A paródia...vagy Jeremy történetének titka: a humora.
A humora és a mondatok dallama, szerintem.
Nem tudom, miként vagy ezzel, hisz' még keresgéled önmagad, de meggyőződésem, hogy a humorod kompatibilis a stíleddel, szimbiózisban vannak.
És ez működik nálad.

Te figyu...
Oké, nem kell szomszédba menned ötletekért, de mi lenne, ha egyszer összedobnál egy sci-fi paródiát?

"Valami konkrét példa többet segítene. Nekem következetesnek tűnik."

Mert ha olyan, amilyennek a narráció bemutatja, akkor nem pityeredik el.
Érted így?

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."