Egy Sötét Úr Haláli

A kandallóban barátságosan lobogott a tűz, lágy zene szólt. A kövér, mosolygós fogadós éppen egy korsót törölt tisztára.

– Tisztára hülyének érzem itt magam – jegyezte meg a sarokba állított asztal mögött gubbasztó, nagyon gonosz, zöld manó. Csak hegyes zöld sipkájának csúcsa kukucskált ki tányérja felett, többi részét kitakarta az asztal, és egy sonkás szendvics. – Muszáj ezt így intézni? – nyavalygott.

– Nincs más út – suttogta megtört hangján a Sötét Úr, és megigazította fekete csuklyájára illesztett halálfejes koronáját. A fogadós hozzájuk sietett, és megkérdezte, kérnek-e még valamit.

– Én szódát! – rikoltotta egy másik manó. A Sötét Úr felé fordult, csuklyája alól csak úgy sugárzott a megvetés. A manó besüllyedt az asztal alá.

– Sört – hörögte a Sötét Úr. – Mindenkinek. A hős kalandozók sört isznak. Vagy legalábbis nem szódát.

A fogadós barátságosan megveregette a vállát:

– Akkor egy sör és hat nemszóda rendel! Jó döntés! Ha szabad megjegyeznem, a sörünk még soha nem volt olyan kiváló, mint az idén. Nagyon jó év volt az árpára. És semmi háború…

– Hát ez az – morogta a Sötét Úr, de a fogadós nem foglalkozott vele. Fütyörészve megindult, hogy csapra verjen egy újabb hordó sört.

 – Fiúk – kezdte halkan a Sötét Úr. Suttogásába beleremegtek a falak, az árnyak megnyúltak, a tűz lobogó lángjai pislákoló fénypamaccsá fakultak. – Nem mehet ez így tovább. Számos kudarc kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hol tévedtünk. Szembe kell néznünk a ténnyel: végül mindig a jó nyer. A gonosz számbeli fölényben van, erősebb, ravaszabb, hatalmasabb, de veszít. A jó gyenge, kevés van belőle, szóval tiszta lúzer banda, ezért kárpótlásul a végén övé a happy end. Ezen nem tudunk változtatni.

A szemközt ülő zöld manó apró ujjai ráfogtak az asztal szélére, gonosz szempár emelkedett a sonkás szendvics felé.

– Ebben van valami főnök – sipította. – Azt is megértem, hogy a jók legtöbbször egy barátságos fogadóban beszélik át világmegváltó terveiket, de azért kérhettünk volna nagyobb széket is.

– És szódát!

– Kuss! – förmed rá a Sötét Úr. – Ideje jóként viselkednünk – fűzte hozzá kedvesen. – Csak így van esélyünk elpusztítani a világot.

– Akkor nincs több lopás? – kérdezte csalódottan egy másik manó.

– Dehogy nincs – legyintett a Sötét Úr. – Csak ezentúl Általános Forgalmi Adónak kell hívnunk.

– Fosztogatás?

– Mit szólnál a Személyi Jövedelem Adóhoz?

– Hullagyalázás?

– Személytelen Maradvány Adó, esetleg?

– Akkor jó – nyugodott bele a manó. – Milyen adók vannak még?

– Komoly karrier áll mögöttünk – váltott témát a Sötét Úr. – Remek kapcsolataink vannak. Sok mindent elértünk, számos tett véghezvitelét akadályoztuk meg majdnem.

– Hát igen – sóhajtott az egyik manó, és bánatosan megrezegtette hegyes füleit. – Például én mondtam Yodának, hogy Owen bácsinál rejtse el Luke-ot.

A többiek együttérzőn bólogattak. Mindnyájan ismerték a történetet.

– De az a lüke Vader még ott se bírta volna megtalálni, pedig állítólag átkutatta az egész Galaxist.

– Ja, utána meg azt mondta, Obi Wan jól elrejtette…

– Én adtam a zsupszkulcsos tippet Barty Kupornak – jegyezte meg egy másik. – De az az idióta képes volt a trimágus kupát megbűvölni, ahelyett, hogy mondjuk a fiú fogkeféjével tette volna ugyanezt.

– Ez semmi – sipított közbe a sonkás szendvicses manó. – Én személyesen léptem akcióba! Zsubszkulcsot csináltam a cipőjéből, a pizsamájából, a hálóköntöséből, a halósipkájából, a bögréjéből és a fogkeféjéből is! Erre jött Neville, felvette a srác cipőjét, magára húzta a pizsamát, belebújt a hálóköntösbe, fejére tette a sipkát, felvette a bögrét, aztán elment fogat mosni!

Erre kitört a káosz. A manók egymást túlkiabálva harsogták anti-tetteiket.

– Én küldtem a halálba Bocskor Billt!

– Én voltam az apja!

– A jóédesanyjukatazt!

– Szódát!

– Én mondtam a balrognak, hogy javíttassa már meg azt a kicseszett hidat! De az feszt csak a cement áráról bír panaszkodni!

– Jól hallottam, hogy valaki sört rendelt? Ha szabad megjegyeznem, ez a mostani év…

– Én keltettem életre Entrerrit századjára is!

– Én intéztem úgy, hogy mindenki gyapjúagyú idióta legyen, és én mondtam a kolompároknak, hogy keressék a dalt!

– Valaki elvette a sonkás szendvicsemet!

– Félreértettek. Én Kötszerzetet mondtam. Ez egyfajta átmenet a múmia és az elsősegélynyújtás között. Nem vágom mit variáltak a köddel.

– Én voltam Gollam, és már majdnem megvolt!

– ELÉG LEGYEN! – a Sötét Úr szavai üstökösként robbantak bele a zsivajba. A tűz kialudt, a fogadós eszméletét veszítve zuhant a padlóra. A muzsika hangja beleveszett a síri csendbe. – Ezek a módszerek elavultak – folytatta negédesen. – Most mi vagyunk a jók. Egyértelmű, hogy elnyomnak minket, és azt is sikerült megtudnom, ki áll a háttérben.

– És ki? – kérdezte a szódás manó.

– A Világos Úr! – E szavak hallatán a manók ereiben felmelegedett a vér. Ez náluk körülbelül olyan, mint amikor egy közönséges halandó ereiben meghűl. Perzselő fényár villant bele a kellemes félhomályba. Többen az asztal alá bújtak félelmükben.

– TENNÜNK KELL VALAMI, VAGY A VILÁGNAK soha nem lesz VÉGE!

 

Éppen ekkor, egy messzi-messzi galaxisban… A végtelen űr. Körös-körül a nagy semmi, csak a távolban ragyog pár csillag, meg az elúszó betűk fehérje látszik. Aztán valami hatalmas szürke objektum siklik be a látóterünkbe. Zúgás hallatszik, fittyet hányva a közvetítő közeg totális hiányára. Ez az End’airprise, a Hipergalaktikus Űrflotta Interdimenzionális Kutatóhajója. Két hatalmas sugárhajtóműve halkan duruzsol, a rámpa lassan leereszkedik, hogy utat adjon a közelgő űrsiklónak.

A hajó belsejében vigyázban álló katonák várták új parancsnokuk érkezését. Az űrsikló ajtaja felnyílt, köd szivárogott elő, majd egy fekete alak körvonalai bontakoztak ki. Mögötte a jármű ablakán zöld felirat jelezte: „Vizuális trükkök olcsón, precízen! Március közepéig akciós köd-effekt!!!”.

A parancsnokhelyettes, kezében notesszel előlépett, és üdvözölte új felettesét.

– Mark Hawl – nyújtja kezét.

– Steve Pear – válaszolt az idegen. – Örvendek. Ez lenne az új hajóm? Sok jót hallottam magukról. Körbe vezetne?

– Természetesen uram. Kezdjük talán a parancsnoki…

– A gépterem érdekel – vágott közbe Mr. Pear alig leplezett izgalommal. – Igaz, hogy sikerült átjárókat nyitniuk más dimenziókba?

A katonák arca mintha egy árnyalattal sápadtabbra váltott volna. Mark zavartan kapta ide-oda tekintetét.

– Talán veszélyes lehet – nyögte ki végül. A parancsnok kérdően nézett rá. – Úgy értem, egyelőre. Még nem igazán tudunk kiigazodni rajta – habogta.

– Talán le kellene váltani az Interdimenzionális Gépterem vezetőjét? – tűnődött hangosan a parancsnok. Mark elpirult zavarában, a katonák most már szemmel láthatóan reszkettek a félelemtől.

– Az nem volna túl jó ötlet – mondta elhaló hangon Mark. – Mr. Világos az egyetlen, aki ki tud igazodni a gépeken. Ő pedig…

– Ő pedig mi? – tudakolta Mr. Pear. Volt valami ezzel a Mr. Világossal, amit szemmel láthatóan csak ő nem értett. Ez felettébb zavarta.

– Nos, hát ő… hát ő… szóval a legjobb lesz, ha a saját szemével látja.

 

Mr. Világos a gépteremben járkált fel és alá. A teljes neve Mr. Világos Frakk volt, azért ragadt rá, mert csak világos felsőt tűrt meg magán. Az igazi nevét senki nem tudta. Most épp a gépek és térkapuk labirintusában tévelygett, kezét összekulcsolta háta mögött, magában ekképp dünnyögött:

– Hófehérke veszélyben van, és a hét törpe még mindig a bányában. Most mitévő legyek? Csak rám számíthat, nem hagyhatom cserben. Még akkor sem, ha Conan-t épp most akarja visszafejelni a teve…

Tíz méterrel fentebb a parancsnok leesett állal bámult át a korlát felett. Erre végképp nem számított.

– Ez az idióta az egyetlen, aki ért a gépekhez? – kérdezte óvatosan, de már előre sejtette a választ.

– Igen, uram – felelte Mark. – Ha nem teszi, amit tesz, akkor az egész rendszer összedől, a hajó pedig felrobban. Mindazonáltal fogalmunk sincs, mit is csinál valójában.

– Őrület – sóhajtott a parancsnok. Még egy órája sincs itt, de már is hülyének érzi magát. Vagy mindenki mást. – Ez tűrhetetlen – jelentette ki. – Lehet utazni egyáltalán azokon a kapukon? – intett az odalent sorakozó, tejfehéren fodrozódó portálok felé.

– Mr. Világos az egyetlen, aki erre a kérdésre választ adhat – felelte Mark, arcán kínos vigyorral. – Mi nem merészkedünk a gépterem közelébe. Lekísérjem esetleg az ajtóig?

– Nem, köszönöm – mondta fagyosan Mr. Pear. – Ez egyszerűen érthetetlen. Gondolkodnom kell. Kérem, kísérjenek a parancsnoki hídra, és hagyjanak magamra. El kell intéznem pár fontos hívást. Nem szeretném, ha két órán belül bárki is megzavarna.

 

Szódás manó elképedve bámulta maga előtt a tejfehér valamit. Egy halandó ember talán elborzadt volna, de őt határozottan jókedvre derítette.

– Itt a nagy lehetőség – suttogta a Sötét Úr. – JÖVÜNK!

 

Mr. Pear nyugtalanul ücsörgött a parancsnoki székben. Egyik hologram üzenetére sem kapott választ, és ez felettébb zavarta. De legalább senki nem próbált meg bejönni hozzá – gondolta, de ebben a pillanatban kinyílt a fotocellás ajtó, és Mr. Világos rontott be rajta.

– Uram! Vészhelyzet van! A hajót elárasztották a zöld manók!

A parancsnok nem tudta eldönteni, most vajon sírjon, vagy nevessen. Arra gondolt, talán jó ötlet lenne, ha elkezdené ütemesen a műszerfalba verni a fejét. Gyorsan elhessegette a gondolatot, nem valószínű, hogy bármit is megoldana.

– Uram! Senki nem hisz nekem! Csak magára számíthatok! A zöld manók!

– És, mit csinálnak? – kérdezte tettetett derűvel Mr. Pear. A zöld manókról egyedül gyermekkora kedvenc rajzfilmfigurái ugrottak be. Olyan régen volt már, egy elveszett, még értelmes világban. – Fütyülnek, dalolásznak, és ugrabugrálnak?

– Pontosan uram – felelte megkönnyebbülten Mr. Világos, abban a hiszemben, hogy a parancsnok végre megértette. – Ja, és mindent összetörnek – tette még hozzá.

Mr. Pear felpattant, és eszeveszett iramban a gépterem felé vetette magát. Senkivel nem futott össze út közben, a hajó csendes volt, akár a sír. A célegyenesben megtorpant. Az is lehet, hogy ez az egész csak egy rossz vicc, de most már mindegy, úgyis bedőlt neki. A fotocellás ajtó paneljai félresiklottak előle. Odabent teljes káosz fogadta. A terem közepén egy magas, fekete ruhákba öltöztetett alak álldogált, körülötte zöld manók hada tombolt. Mindent leszedtek a helyéről, amit mozdítani lehetett, aztán azokat is, amiket nem. A parancsnok még éppen látta, ahogy a portálokat egymásra hajigálják, valami felvillant, aztán minden eltűnt, és nem maradt semmi, csak a nagy fehérség.

 

Taláros varázslók hada bukkant elő a semmiből. Átkokat kiabáltak, fénycsóvák repkedtek pálcáikból. A mező másik oldalán Jedi harcosok igyekeztek visszaverni a piros és zöld lövedékeket fénykardjaikkal. A két csoport között páncélos harcosok törtek át pajzsuk fedezékében, vad „Gondor! Gondor” ordítások közepette. A fejük felett egy űrsikló vergődött egy hatalmas sárkány karmai között. A hajtómű még egyszer felpörgött, aztán végleg leállt. A varázslók mögött ork hordák özönlöttek elő. Valahol felnyílt egy rejtett barlang bejáratát fedő, avarral borított csapóajtó, és törpék masíroztak ki alóla. Gyorsan felmérték a terepet, és megrohamozták az orkokat.

– Ezt a nagyapám apjának az… anyádat! – rikoltotta az egyik vörös szakállas, mikor egy plazmalövedék kettészelte a fejszéje nyelét. Mellette egy apró alak ekképpen ordítozott:

– Ezt pedig… amiért öregemnek szólítottál!

– Már csak ezer ork – dünnyögte egy fekete alak, és félrecsapta a felé hajított dárdát. – Pedig azt hittem, azon már túl vagyok.

Kicsivel arrébb a Sötét Úr heverészett két fa közé kifeszített függőágyán, és elégedetten szemlélte a jelenetet. Csuklyájához emelte szívószállal és citromszelettel díszített koktélját, és nagyot szürcsölt belőle. Letette a poharat egy kis asztalkára, aztán kényelmesen hátradőlt.

– EZT MÁR SZERETEM!

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2012-09-03 08:26 Kelvin

Kelvin képe

"– Steve Pear – válaszol az idegen. – Örvendek. Ez lenne az új hajóm? Sok jót hallottam magukról. Körbe vezetne?

– Természetesen uram. Kezdjük talán a parancsnoki…

– A gépterem érdekel – vágott közbe Mr. Pear alig leplezett izgalommal. – Igaz, hogy sikerült átjárókat nyitniuk más dimenziókba?" Itt két problémát is találtam, keresd meg őket!

"Még egy órája sincs itt, de már is hülyének érzi magát"

"– Pontosan uram"

Koncentrált hülyeség Nimretil billentyűzetéből. Óriási nehézségek árán, de John "Kelvin" McClane megoldotta.

 

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

h, 2012-09-03 10:23 Nimretil

Nimretil képe

Háromszoros hipp-hipp-hurrá John "Kelvin" McClane-nek!

 

Ebben nem tudom, hol a hiba: "– A gépterem érdekel – vágott közbe Mr. Pear alig leplezett izgalommal. – Igaz, hogy sikerült átjárókat nyitniuk más dimenziókba?"

 

A többiből ezek vannak meg:

"válaszolt az idegen"

"Természetesen, uram."

"máris"

"Pontosan, uram."

 

Kösz. Nem vágom magamtól mért nem bírom kiszúrni őket.

h, 2012-09-03 11:05 Kelvin

Kelvin képe

Mert te írtad. :)

Hirtelen múltba váltasz.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

h, 2012-09-03 11:17 Nimretil

Nimretil képe

Ja, pff... így tényleg elég durva.

h, 2012-09-03 11:19 Obb

Én sem vágom, hogy miért nem érzel pár apróságra még mindig rá, amikor azok sokat lendíthetnének az írásaid minőségén, most nem a vesszőkre gondolok.
Maga ez az írás amúgy nem tetszett, olyan unatkozom és szórakoztatom magam érzést hagy maga után.

h, 2012-09-03 12:55 Nimretil

Nimretil képe

Én úgy érzem, javult valamennyit az íráskészségem tavaly óta. (Ugye már lassan egy éve, hogy beregeltem ide.) Ha lassan is, de haladok (valamerre). Ha már minden apróságra ráéreznék, nem lenne szükséges feltölteni bárhova is, ahol javíthatnak rajta.

Kösz, hogy elolvastad amúgy, azt hittem, még annó megsértettelek, vagy valami, és azért nem kommenteled az írásaimat.

Azért bírom a hszeidet, mert fel sem merül bennem a gyanú, hogy esetleg nem azt írnod, amit ténylegesen gondolsz.

h, 2012-09-03 13:36 Obb

Nem bántottál meg, még véletlen sem, csak időm vagy kedvem nincs már annyit kommentelni, mint régen.

"A kandallóban barátságosan lobogott a tűz, a sarokból lágy zene szólt." - szóval ez egy novella, nem egy regény, hogy tisztában legyünk a korral vagy akármilyen más körülménnyel, ezért meg kell szabadítani az írást minden olyan elemtől, ami megzavarhatja a komplex képi világot. Itt azt a sarokból szó teszi meg, felesleges gondolatokra készteti az olvasót és eltereli arról, amit te közölni szeretnél. Miért a sarokból, tán ott van a hangfal? és ha igen, akkor miért nem sztereó a zene, és a többi sarokban miért nincs hangfal? esetleg zenekar játszik ott, vagy csak egy nő hárfázik? Szóval ha ismerünk más tényeket, mert egy regényben mozgunk, akkor mondjuk tisztában lehetünk azzal, hogy mondjuk abban a korban a zongoristák uralták a porondot, és egy zongora van odaállítva, ami játszik egy zongorista, és nem akadunk fenn azon, hogy miért a sarokból szól az lágy zene, odaképzeljük a mókust a zongorájával, és nem várjuk el hogy ki is írják nekünk ezt a tényt. Szó, mi szó, apróság, de nem lényegtelen dolog, vagy add meg nekünk a teljes képi világot, és írd le miért a sarokból szólt, vagy hagyd el a sarokbólt, és csak simán szóljon a lágy zene, vagy töltse be a termet, és ezzel nem zavarod meg a mi kis fantáziánkat.

"A kövér, mosolygós fogadós éppen egy korsót törölt tisztára." - itt is megzavarod a mi kis képi világunkat, igaz kicsit másképp, de itt is felesleggel, ami a mosolygós, ha fogadós, akkor férfi a lelkem, oké, hogy bárgyú mosolynak kell ülnie az arcára, hiszen vendéglátós, de azt tartogassa a vendégeknek, nehogy már még a poharat is csízben törölgesse, szóval nem hiányzik ide a mosolygós, elég nekünk a kövér.

"Csak hegyes zöld sipkájának bojtja kukucskált ki tányérja felett, többi részét kitakarta az asztal, és egy sonkás szendvics." - ez pedig egy narrációs hiba, ha kitakarja a sapkáját az asztal és a sonkás szendvics (nem kell közéjük vesszőt tenned), akkor nem látszik, hogy milyen színű az a sapka, csak a bojtjának a színe látszik, ami nem feltétlen azonos a sapka színével, ami itt a lényeg, hogy nem közölhetsz olyan infót, amit elvben te sem tudsz, ez pedig megint csak apróságnak tűnhet, pedig nem is annyira az.

"csuklyája alatt a sötétség megvetést sugárzott." - ez pedig egyszerűen értelmezhetetlen

Szóval ilyesmikre értem (és hát van belőlük rengeteg) hogy rá kellene érezned, és szerintem akkor jobb minőségűek lennének az írásaid.

h, 2012-09-03 13:54 Nimretil

Nimretil képe

Akkor jó. Így azért már egész más a helyzet, kezdem érteni, mik azok az apróságok. Ahogy én látom, erre tényleg ráérezni lehet csak, amiket írtál, azok közül egyedül a sapkás dolog volt rögtön egyértelmű nekem, a többi max magyarázattal együtt értelmezhető. Kösz a részletes hsz-t, így komoly segítség.

h, 2012-09-03 14:17 Gucs

Gucs képe

 Hát, ritkán értek egyet Obb-bal, de ahogy így elmagyarázta a dolgokat, végül is igaza van. :)

Amúgy nem olvastam el a novellát, csak azt az egy-két mondatot, amit az előbb említett úriember kiemelt, de lenne egy kérdésem. Az orgyilkosos irományodat mikor tervezed folytatni? Csak mert múltkor írtad, hogy neked más elképzeléseid vannak egy assassin-ról, mint nekem, és kíváncsi vagyok, hogy mire gondoltál.

Üdv!

-----------------------------------------------------------------------
"It's a dangerous business, Frodo, going out your door. You step onto the road, and if you don't keep your feet, there's no knowing where you might be swept off to."

h, 2012-09-03 15:51 Nimretil

Nimretil képe

Az "orgyilkosos irományom" egyfajta kétírós kísérlet, vagy játék, ahogy tetszik. Ketten megbeszéltünk egy alapszituációt, mindketten saját szereplőkkel dolgozunk, felváltva írjuk a fejezeteket, mindig a másikéra reagálva. Én kettőt írtam, a másik tag egyet. Ez még nyár előtt volt, nyáron szólt, hogy csak szeptembertől lesz ideje. Tehát amíg nem írja meg a 4. fejezetet, addig én sem tudom folytatni.

h, 2012-09-03 16:13 Gucs

Gucs képe

 Értem. Akkor esetleg egy üzenetben leírhatnád, hogy milyen a Te orgyilkosod.

 

Üdv!

-----------------------------------------------------------------------
"It's a dangerous business, Frodo, going out your door. You step onto the road, and if you don't keep your feet, there's no knowing where you might be swept off to."

h, 2012-09-03 16:43 Nimretil

Nimretil képe

Jó. :D Ígérem sort kerítek rá. Bár nem egészen értem, pontosan mit is akarsz tudni. Annyit írtam, hogy a világ, amiben a történet játszódik, jobban hajaz a sajátunkra, mint az a fajta fantasy amiben a főhős nyugodtan halomra vághatja ellenfeleit, anélkül, hogy ennek bármilyen (pl. morális) következménye lenne. Eleve, ha belegondolsz, már ahhoz is elég torz rendszer kellene, hogy a fejvadászok/orgyilkosok legálisan ténykedhessenek. A törvénynek elvileg az a lényege, hogy védje a jogaidat (pl. az élethez való jogodat). Ebbe nem nagyon fér bele, hogy felbérelhetsz valakit a másik kiiktatására. Éppen ezért, ha ezeket figyelembe véve akarok kitalálni orgyilkost/fejvadászt/bérgyilkost, akkor pl. ezekhez igazodom:

- ha van is orgyilkos szervezet, nem lehet legális, tehát max titokban működhet, még akkor is, ha valójában a rendszer fű alatt támogatja

- az orgyilkos nem akcióhős, valakit el kell tenni láb alól, erre legyen alkalmas, és kész

 

Különben abban a részletben is elolvashatod, hogy (szerintem) milyen az optimális orgyilkos, illetve mik jellemzik elsősorban, már csak ezért sem világos, hogy mit szeretnél akkor tudni.

 

Mindezektől függetlenül bármilyen orgyilkost írhatok, nincs igazán olyan, hogy az "én orgyilkosom".

h, 2012-09-03 14:39 polgarveronika

polgarveronika képe

Obb nagyon jó érzékkel tud rányúlni a hibák forrására. Érdemes odafigyelni rá, én is sokat tanultam tőle :)) és még mindig rám fér időnként, hogy helyre rakjon.

De: amiért valaki a sci-fi műfajt választja, ez nem kell feltétlenül azt jelentse, hogy "koncentrált hülyeségek"-et (forrás:Kelvin) írjon. Én szeretem a koncentrált hülyeségeket, magam is szoktam elkövetni ilyeneket, de azért a belső logikájára,és a textus-követelte szabályokra oda kell figyelni. Javaslom, hogy amikor elkészültél egy írással pihentesd pár napig, majd olvasd át újra. Friss szemmel kiszúrod az alapvető hibákat.

Tarts ki, figyelj oda, lesz jobb is!Drukkolok.

 

_______Tertium non datur ______

h, 2012-09-03 16:01 Nimretil

Nimretil képe

Kösz a tippet, valóban rájuk férne a pihentetés meg a későbbi javítás is. Valahol írta is itt tán valaki, hogy azért nem feltétlenül jó, ha az ember már a regénye első két mondatát is a nagyközönség elé tárhatja, meg rögtön lájkolhatják többszázan. Ez nagyon igaz, nem véletlen, hogy azért annó csak lényegesen igényesebb írások kerültek a nagyközönség elé. Ahogy én látom, ez a netes dolog lehet előny is, mert könnyebb tapasztaltabb tagok véleményét kérni, de hátrány is, mert az ember tényleg azt tesz fel, amit nem szégyel (általában bármit).

Ha már itt tartunk én éppen azt sem bánom, ha visszadobjátok az írásomat akár egy hiányzó vessző miatt is, legalább törpölhetek rajta, mit hol szúrtam el, ha már magamtól nem volt annyi eszem.