Polipológia: Hadüzenet a földnek!

Nem sokkal azután, hogy demilitarizálódott a hold, egyik este csörgött a telefonom: Ben volt az, a régi jó barát, akinek köszönhetően a polipok és az emberek között ritka egyetértés született abban a kérdésben, hogy meleg lábbal kellene meghalnom, mégpedig minél korábban. 

- Szervusz, vén csataló! – hallatszott a barátom hangja a távolból. – Lenne egy kis munka és rád gondoltam.
- Na várjunk csak... Amikor először beszélgettünk, akkor kirúgtak az állásomból. Amikor másodszor, felkerültem a földi és a galaktikus titkosszolgálat halállistájára, most mi várhat még rám?
- Semmi különös. Az Európára kell mennünk tárgyalni a szektorbéli polip-parancsnoksággal. Tudod, kicsit zabosak... Azt állítják, hogy a fegyverkezési versennyel a föld megsértette a Birodalmi Csatlakozási Szerződést. Szóval el kell kísérnem a földi honvédelmi minisztert...
- Van olyan is? – esett le az állam. Jó, nem olvasok minden nap újságot, de azért otthon vagyok a nagypolitika világában.
- Persze. Valaminek ki kellett nevezni az ürgét. Mivel a földnek csak vezérkara van, néven nevezhető hadserege nincs, ezért kinevezték honvédelmi miniszternek, hogy ne csináljon nagyobb bajt. De a baj most itt van és neki kell mennie az Európára tárgyalni. És kineveztek a tanácsadójának.
Egy pillanatra melegséget éreztem a szívem mélyén. Szóval, nem felejtette el, rám számít, hogy mentsem meg a földet egy újabb háborútól...
- És te rám gondoltál...
- A csudát. Nem azt akarom, hogy nekünk segíts.
- Hanem? – Kérdeztem, mert már semmit sem értettem.
- A polipoknak.
- Tessék???
- Régi jó barátod, a polip holdbázis parancsnoka kért ki téged, hogy személyes szárnysegédje legyél. Mivel hivatalosan még szövetségesek vagyunk, illik teljesítenem
- Jól értem? A tárgyalásokon a polipok oldaláról veszek részt?
- Igen – nyugtatott meg Ben.
- Akkor én... – próbáltam kimondani a kellemetlen igazságot.
- Akkor te halott vagy. – billentette helyre a lelkivilágomat, hogy nem hülyültem meg teljesen. – Ha jól segítesz neki, akkor azon túl, hogy hazaáruló leszel, a földi titkosszolgálat tesz el láb alól, ha nem, akkor a polipok oldanak fel gyíkkoktélnak. A legtöbb, amit elérhetünk, hogy nem hagyjuk, hogy a szellemileg teljesen impotens miniszter és a vérszomjas galaxiánus hadsereg ellenében megakadályozzuk a háborút. Mert akkor vége a földnek és az emberiségnek.
- Tényleg ennyire imkompetens a honvédelmi miniszterünk?
- Persze, politikai kinevezett. De ha mi összefogunk, ha én neki, te meg a galaxiánusoknak adsz tanácsot, talán... Nem fogunk tudni egymással beszélni, mivel nem ismerjük a helyzetet, nem tudunk előzetes stratégiát kidolgozni, csak abban tudunk reménykedni, hogy mind a ketten tudjuk, mit fog sugallni a saját főnökének.
Szóval vállalod? – szegezte nekem a kérdést.
Egy pillanatig gondolkoztam, de nem tovább. Egyszer úgyis meg kell halni, akkor már jobb a hazámért, ami a klasszikusok szerint édes és szép. Persze aki ezt mondta, biztos nem kóstolta még meg a szolgálati ciánkapszulát, de azért még igaza volt.
- O.K. Mikor indulunk?
- Holnap reggel a kormányzati űrrepülőtérről. 88-as kilövőállás. És kösz.
Megpróbálta titkolni, de megremegett a hangja.
- Azért ne essünk túlzásba... Ha túléljük, akkor majd te fizeted a sört. Ha meg nem, akkor úgyis mindegy. – Búcsúztam el.

Másnap reggel jelentkeztem az űrrepülőtéren. A kormányőrség, mint polipbérencet, egyből karanténba helyezett, külön lakóegységet kaptam az űrhajón. Ben úgy tett, mintha nem ismerne, így magányosan foglaltam el a cellaként működő lakosztályomat. Szerencsére, bedokkoláskor csak távolról láttam a minisztert és pillanatra elbizonytalanodtam, hogy ha ilyenek vezetnek minket, nem járnánk-e jobban, ha a polipok igazgatnák a földet is. Úgy fennhordta az orrát, mintha az egész cirkálót azon kellene egyensúlyoznia, a hangján érezni lehetett, hogy sohasem kételkedik magában. A ruhája finom anyagból készült divatos uniszex volt, első pillantásra eldönthetetlen volt, hogy a férfi vagy a női személyes névmást kell-e használni, ha róla beszélünk.
Szegény Ben, gondoltam, most ennek kell nyalnia, míg meg nem érkezünk a Jupiter közelébe. Nekem egész kellemes szállásom, korlátlan ital, kaja, panorámaablak, franciaágy... Egy ilyen megbízhatatlan koloniális alak mellé senkit sem akartak elszállásolni. Sőt, még egy doboz e-cigit is kiraktak nekem, de nem mertem rágyújtani: még a holdon megtanultam, hogy a polipok allergiásak a nikotinra. Persze ott, folyamatosan mindenki e-cigit szívott, hogy a megszállókat ezzel is bosszantsuk, de most pont a bizalmukba kellett férkőznöm.

Viszonylag kellemes út után érkeztünk meg a Jupiter körüli pályára. Ott átszálltunk a kompra; szemmel láthatóan mindenki azzal számolt, hogy a tárgyalás kudarcra van ítélve, a delegációt kivégzik, akkor legalább csak egy komp vesszen, hiszen a háborúban minden egyes űrdereglyére szükség lesz.
A komp keményen szállt le a jégre, pár száz méterre a bejárattól. Hosszú ugrásokkal közelítettünk a polipok bázisához, közben a berendezéseiket néztem. A kutak, a vízbontó berendezések, a hatalmas napelemek... Csak néhány ágyú, de azok akkorák, mint amiket Holdon láttam: két-három lövéssel a teljes földi flottát elpárologtatták volna. Arra gondoltam, hogy nem szívesen jönnék ide ellenséges szándékkal. Ha akkor valaki megjósolja, hogy néhány éven belül nekem kell vezetnem a partraszálló földi erőket ide, halálra röhögöm magam... Nos a halál ebben a pillanatban is közel volt, de nem röhögős formában. Nagyon is komoly volt.
Engem kiragadott két fogdmeg a többiek közül és a főpolip elé vitt. Az mind a hat karjával megölelt és a többieknek így mutatott be:
- Nézzék, ez az alak a legjobb bizonyíték arra, hogy az emberek között is vannak rendes egyedek... Ez a tiszta galaxiánus béke megóvása érdekében beszámolt nekem a földiek fegyverkezési versenyéről, így megfelelő ellenlépéseket tudtam tenni. Sajnos, a defetista központi hatalom akkor nem adta meg a kellő támogatást ahhoz, hogy térdre kényszerítsem a szárazbőrűeket, de most, hogy az új kormány az erős csáp politikája mellett teszi le a voksot, mód nyílt arra, hogy újratárgyaljuk az egyezményeket a föld jogállásáról. És győzni fogunk, mert van egy titkos fegyverünk: ez itt. Ő mindennél jobban ismeri az emberi gondolkozást. Ha a Földet újra a Galaxiánus Birodalom tartományává tettük, ez a humanoid akár a helytartónk is lehetne.
Egy pillanatra elszédültem: a történelemben még sohasem állt senki sem ennyire közel ahhoz, hogy minden ember ura legyen... És vajon ez rosszabb lenne, mint a mai kor, amikor ilyen alakok kezébe kerülünk, mint ez a miniszter is, aki hagyná az egész bolygót veszni, csak ne kelljen belátnia, hogy tévedett? Vajon nem jobb akkor a becsületes polipokra bízni a sorsunkat? Akkor legalább lenne kit utálnunk, s ez a gyűlölet lélekben is összehozna minket. De csak egy pillanatig tartott. Hiába voltam koloniális tisztségviselő az előző rendszerben, láttam, hogy a polipok hogyan rabolják le az egész bolygót, katonai bázisaik és bürokráciájuk mint egy rákos daganat éktelenkedtek a sorsunkon.

A tárgyalások előtti éjszaka rosszul aludtam: mi lesz, ha az öreg polip egyenesen a miniszter képébe vágja, hogy biztos értesülései vannak tőlem? Világéletemben szerény fickó voltam, sohasem szerettem a társaság középpontjába kerülni. És ami még jobban nyomasztott: hogyan kerüljem el, hogy a Föld, vagy ami marad belőle, újra gyarmat legyen?

Másnap a föld szempontjából minden a lehető legrosszabbul alakult: a miniszter másfél órás szónoklatba kezdett, a polip küldöttség szóhoz sem jutott. Figyeltem ezt az alakot: mindent ezerszer megismételt, mintha komolyan venné azt a régi cinikus mondást, hogy az igazság az ismétlések számától függ. Minden mondatának az elején ott volt az „én”... Szemmel láthatóan az egyetlen szexuális izgalom az életében az volt, hogy a saját hangját hallgatja. A vég nélküli monológ engem is idegesített, de a polipokat csak katonás neveltetésük tartotta vissza attól, hogy ráborítsák az asztalt. Így csak én láthattam, hogy a hátuk mögött rafinált csomókba kötik a csápjaikat, idegnyugtató játékként.
A miniszter másfél óra után kiviharzott, egy percet sem hagyva arra, hogy a polipok reagáljanak mindarra, amit összehordott – igaz, ez nehéz is lett volna, mivel semmi olyasmit sem hozott elő, aminek bármi értelme lett volna. Kifele menet elkaptam Ben pillantását: teljesen tanácstalan volt.
És napokon keresztül így ment: a polipokkal minden nap megjelentünk, meghallgattuk a földi delegációt, ezzel vége is volt a tárgyalási fordulónak, utána visszatértünk a szállásunkra: a polipok a medencébe, én a vendégszobába. Átkoztam a sorsot, hogy nincsenek kopoltyúim, így nem tudhattam, hogy csápos "barátaim" miket tárgyalnak egymás között. De egy hét után ők is elunták a tökölődést és este magukhoz hívattak.
- No, te földi, holnap véget vetünk ennek a vízi cirkusznak! Ma este megfogalmazod a hadüzenetet a földnek. Nem kell nagyon cirkalmasan, elég annyi, hogy a további tárgyalások értelmetlenek, így a fegyveres megoldás mellett döntöttünk. Persze, - sandított legalább négy szemével – te is földi vagy, ezért a szöveget szeretném előtte látni. Aztán majd formába öntöd, tudod, mint katonapolip én is utálom a bürokráciát. Szóval, holnap reggelre legyen kész!
Mit tehettem volna? Másnap reggelre elkészültem.

A „tárgyalás” a szokásos formában zajlott, de amikor a miniszter készült kiviharzani, odaléptem Ben elé és a kezébe nyomtam a mappát.
- Mi ez?
- Hadüzenet. – Csak reménykedtem, hogy megérti a pillantásomat.
Ben némát átvette a mappát, kinyitotta pár percig lapozgatta, majd visszaadta nekem:
- Legnagyobb sajnálatunkra nem áll módunkban átvenni az iratot. A Csatlakozási Szerződés 22.C pontja alapján a Földet és a Sol rendszert érintő kérdésekben csak a kétnyelvű okiratok tekinthetők hivatalosnak. Ez csak földi nyelvű.
A polip tárgyaló hirtelen ördöglakatba rendezte a csápjait, kidülledtek a szemei, de uralkodott magán. Két órán belül sikerült kioldania a végtagjait, én pedig a szerződést fordítottam le galaxiánus nyelvre is.
Bennek ez sem felelt meg:
- Sajnálatos módon a fordítás külön lapokon szerepel, nem párhuzamosan a földivel.
Átdolgoztam, de nem siettem el. Másnap reggel Bennek az volt a kifogása, hogy nem csatoltuk a meghatalmazást, amiben a polip küldöttséget felhatalmazták a tárgyalások lefolytatására. Sajnos az öreg polip dörzsölt volt, beleíratta velem, hogy tejhatalmat kaptak, de amikor átadtuk, Ben újra csak lógatta a fejét:
- Szívem szerint elfogadnám, de sajnos a meghatalmazás nincs feltüntetve a mellékletek között.
Ekkor már három polip volt a tábori kórházban, kiszáradásos tünetekkel, ami tekintetbe véve, hogy egész napjukat egy medencében töltötték, nem kis idegességre utalt.
Még sohasem tanulmányoztam ennyit a Galaxiánus Iratkezelési Szabályzatot. S mivel ismertem Bent, hogy szinte vallásos áhítattal csüng a prímszámokon, szép sorba sértettem meg a szabályokat. A másodikat, a harmadikat, az ötödiket, a hetediket, a tizenegyediket s így tovább. S Ben felismerte az algoritmust, így szinte vakon mondta előre a hibákat, amik miatt legnagyobb sajnálatára sötöbö, sötöbö, de nem fogadhatja el a hadüzenetet.
Minden jónak vége szakad egyszer... Kb., egy hét után a polipok közölték velem, hogy még egy hiba és feloldanak gyíkkoktélnak. Nem tudtam mit csinálni, így, elveimmel ellentétben, kivételesen kifogástalan munkát végeztem...
Bennek kétségbeesetten jeleztem, hogy már nem tudtam mit tenni, ő azonban mosolyogva nézte végig az iratot, minden kapcsolódó melléklettel együtt. A főpolip, a csápjaival idegesen játszott az atompisztolyán, aminek a csöve számomra meglehetősen kényelmetlenül a heréimre irányultak, miközben a barátomhoz fordult:
- No, most is talált benne valami hibát?
A miniszternek, mint általában a fejeseknek, nem volt túl gyors a felfogóképessége, de most kivételesen képes volt csöndben maradni; tudta, az életéről és ami még fontosabb, a karrierjéről van szó.
Ben szomorúan nézte a mappát, majd felváltva nézett a polipra és a miniszterére.
- A legnagyobb örömmel megállapítom, hogy az irat minden alaki és formai követelménynek megfelel.
Mintha könnycseppet láttam volna a főpolip szemében, de valószínűleg tévedtem, hiszen a tengeri állatok nem túl gyakran könnyeznek. Berezonált a meghatottságtól a hangszóró, ahogy megkérdezte:
- Akkor végre indulhat a háború?
Ben az órájára nézett és megrázta a fejét.
- Excellenciás uram... Sajnos az Önök küldöttségének megbízatása fél órája lejárt.
A főpolip erre egy olyan körmondattal válaszolt, melyet a tolmácsgépek képtelenek voltak lefordítani, mégis, annak történelmi jelentősége miatt, fennmaradt. Több kutató a doktorijának témájául ezt a mondatot választotta, így ma már ha nem is hiteles, de valószínű értelmezéssel rendelkezünk:
- Ti bérbimbózásból származó, emésztési végtermék állagú, szárazbőrű teremtmények! Azt sem érdemlitek meg, hogy megbimbózzunk benneteket, egyetlen atomot sem érdemeltek, hogy megdögöljetek! – És ezzel otthagyták a tárgyalótermet és hazarepültek.

A folytatást mindenki ismeri: a háború valóban nem tört ki, csak jóval később, a pókok bolygójának akceptálása után. A miniszter a föld megmentőjeként tért haza, így a következő választáson az egész emberiség elnökének választották. Ben kijárta nekem a kegyelmet, így visszatérhettem a Földre, igaz, mindenki kerülte a társaságomat, egészen addig, amíg egy valóságshow keretében nem kellett meghódítanom a pókok bolygóját...

 

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2013-03-15 17:20 craz

craz képe

mégpedig minél korábban. / inkább hamarabb
Lenne egy kis munka és rád gondoltam. / vessző (két külön tagmondat)
De a baj most itt van és neki kell mennie az Európára tárgyalni. / itt is
- Hanem? – Kérdeztem, / kérdeztem (Amúgy a párbeszéd gondolatjellel kezdődik, nem kötőjellel.)
- Akkor te halott vagy. – billentette helyre a lelkivilágomat, / egy mondatba max. egy pont lehet, a végén.
csak abban tudunk reménykedni, hogy mind a ketten tudjuk, mit fog sugallni a saját főnökének. / Ki, a miniszter? Neki ki a főnöke?
Szóval vállalod? – szegezte nekem a kérdést. / gondolatjel lemaradt
mindegy. – Búcsúztam el. / megint. (Régebben ez nem ment már neked?)
Szerencsére, bedokkoláskor csak távolról láttam a minisztert és pillanatra elbizonytalanodtam, / a minisztert utáni vessző előrekószált a szerencséréhez
Úgy fennhordta az orrát, mintha az egész cirkálót azon kellene egyensúlyoznia, a hangján érezni lehetett, hogy sohasem kételkedik magában. / Ha csak távolról láttad, akkor hogyan érezted ezt a hangján?
Nekem egész kellemes szállásom, / kellemes a szállásom
mint amiket Holdon láttam: / a Holdon
is közel volt, de nem röhögős formában. Nagyon is komoly volt. / volt, volt
Engem kiragadott két fogdmeg a többiek közül és a főpolip elé vitt. / vessző
Az mind a hat karjával megölelt és a többieknek így mutatott be: / itt is
Másnap a föld szempontjából / Föld
És napokon keresztül így ment: a polipokkal minden nap megjelentünk, meghallgattuk a földi delegációt, ezzel vége is volt a tárgyalási fordulónak, / Miért?
Persze, - sandított legalább négy szemével – te / Persze – sandított legalább négy szemével – , te
mint katonapolip én is utálom a bürokráciát / vessző
- Legnagyobb sajnálatunkra nem áll módunkban átvenni az iratot. A Csatlakozási Szerződés 22.C pontja alapján a Földet és a Sol rendszert érintő kérdésekben csak a kétnyelvű okiratok tekinthetők hivatalosnak. Ez csak földi nyelvű.
A polip tárgyaló hirtelen ördöglakatba rendezte a csápjait, kidülledtek a szemei, de uralkodott magán. Két órán belül sikerült kioldania a végtagjait, én pedig a szerződést fordítottam le galaxiánus nyelvre is.
Bennek ez sem felelt meg:
- Sajnálatos módon a fordítás külön lapokon szerepel, nem párhuzamosan a földivel. / Itt a polipok miért nem nyírták ki egyszerűen a hapsit?
Kb., egy hét után / ?
hogy még egy hiba és feloldanak gyíkkoktélnak. / vessző
így, elveimmel ellentétben / nkv
A főpolip, a csápjaival idegesen játszott az atompisztolyán / nkv
nem volt túl gyors a felfogóképessége, de most kivételesen képes volt csöndben maradni; / volt, volt
az életéről és ami még fontosabb, / vessző

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

p, 2013-03-15 19:08 Könyvsárkány

Könyvsárkány képe

Helló!

Tuti lesz itt olyan, amit már megemlített Craz, de azért némelyik esetében megnéztem, nehogy egy az egyben ugyan azt írjam, mint ő.

Kérdem én: a Holdat és a Földet nem nagy kezdőbetűvel írjuk? Mert ha még azt mondanám, hogy egy random holdról van szó akkor még megértem, de mivel ott van a „föld” is, így felmerült a kérdés. Vagy esetleg itt talajról van szó?

„– Lenne egy kis munka és rád gondoltam.” itt az és elé kellene egy vessző.
Másik: központozásban csak gondolatjelet helyes használni. Vagy egységesen kötőjelet, de mivel ez az oldal kezeli, ezért mehet végig a gondolatjel. Wordben ctrl + numpad -, laptop esetében ctrl + fn + festett numpad -, Writer (LibreOffice) esetében pedig a – automatikusan átírja gondolatjellé. (Word is megtanítható rá).

„Mivel hivatalosan még szövetségesek vagyunk, illik teljesítenem” Lemaradt egy mondatvégi írásjel.

„A tárgyalásokon a polipok oldaláról veszek részt?” Esetleg oldalán?

„- Akkor te halott vagy. – billentette helyre a lelkivilágomat, hogy nem hülyültem meg teljesen.” vagy után nem kell pont.

„- Tényleg ennyire imkompetens” A helyes szó az inkompetens.

„hogy mind a ketten tudjuk, mit fog sugallni a saját főnökének.” itt most vagy én maradtam le valami információról, de ha jól sejtem itt arról van szó, hogy főszereplő és Ben mit fog súgni a saját főnökének. De akkor innen hiányzik valami. Mondjuk: „mind a ketten tudjuk, ki mit fog sugallani…”

„Egyszer úgyis meg kell halni, akkor már jobb a hazámért, ami a klasszikusok szerint édes és szép.” Mármint a hazája édes és szép, vagy az érte halt halál?

„Ha meg nem, akkor úgyis mindegy. – Búcsúztam el.” ha elképzelésem nem csal, ide sem kell a mindegy után a pont, és akkor mehet a búcsúztam kisbetűvel.

„A ruhája finom anyagból készült divatos uniszex volt, első pillantásra eldönthetetlen volt, hogy a férfi vagy a női személyes névmást kell-e használni, ha róla beszélünk.” a benne lévő két voltot egy ügyes csuklómozdulattal ki lehet operálni. A személyes névmás használata… magyarul van írva a szöveg, és mi ugyebár nem különböztetünk meg őt és őnét, szóval így egy kicsit fura. Értem én, de attól még nekem fura.

„érkeztünk meg a Jupiter körüli pályára.” esetleg: érkeztünk meg Jupiter körüli pályára?

„titkos fegyverünk: ez itt. Ő mindennél jobban ismeri az emberi gondolkozást.” most ez vagy ő?

„bázisaik és bürokráciájuk mint egy rákos daganat éktelenkedtek a sorsunkon.” mint elé egy vessző.

„volna, mivel semmi olyasmit sem hozott elő, aminek bármi értelme lett volna.” volna.

„És napokon keresztül így ment: a polipokkal minden nap megjelentünk, meghallgattuk a földi delegációt, ezzel vége is volt a tárgyalási fordulónak, utána visszatértünk a szállásunkra: a polipok a medencébe, én a vendégszobába.” Nekem itt sok a kettőspont.

„hogy nincsenek kopoltyúim” ez egy érdekes kérdés: kopoltyú, mint páros szervként egyes számban?

„egy hét után ők is elunták a tökölődést és este magukhoz hívattak.” ebben nem vagyok biztos, mást nem ki leszek javítva, de legalább megértem. Itt az és elé kellene egy vessző, vagy nem?

„Még sohasem tanulmányoztam ennyit a Galaxiánus Iratkezelési Szabályzatot. S mivel ismertem Bent, hogy szinte vallásos áhítattal csüng a prímszámokon, szép sorba sértettem meg a szabályokat.” Ez szerintem mehetne egy mondatba.

„S Ben felismerte az algoritmust, így szinte vakon mondta előre a hibákat, amik miatt legnagyobb sajnálatára sötöbö, sötöbö, de nem fogadhatja el a hadüzenetet.” Az elejére szerintem nem kell az s.

„Minden jónak vége szakad egyszer... Kb., egy hét után a polipok közölték velem,” esetleg nemes egyszerűséggel a Kb helyett: olyan?

Gyanítom, hogy vannak olyanok, amiket kihagytam. A Föld és Hold folyamatos kisbetűzése zavaró volt. Erről jut eszembe, rákeresve kidob egy egész nagy számot a voltokra, amit ekkora terjedelemben egészen közel, ha nem azonossá lehetne tenni a nullával. De ha megnézem, akkor a hogyból is van benne bőven (bár ez nem tűnt fel).
„hogy csápos "barátaim"” itt a barátaim idézőjelei közül az első nem jól áll.
Más most nem jut az eszembe.

S.