Menekvés

Futok. Rohanok. Fák és bokrok állják utamat. A talpam alatt göröngyök mállanak. Futok. Menekülök. Éjszaka van. Egy nappallal korábban szöktem meg. Üldöztek, én menekültem. Puskáikkal rám lőttek, de nem találtak el. Villám cikázott izzó fegyvereikből. Az erdő lángra kapott. A ruhám is tüzet fogott. Letéptem magamról és elrohantam. A karom sajgott, de nem találtam égési sebeket. Fehér bőröm hamvas maradt.
Az erdő jótékonyan borult fölém. Elrejtett üldözőim elől. Ám kizárólag rövid előnyt szereztem. Hallottam, hogy kutatódroidjaik átszáguldanak a fák felett. Radarjaik és hő érzékelőik többször is nyomomra vezették üldözőimet. Rám lőttek, de elkerültek a lövések.
Éjszaka van. Nem mozdulok. A végtagjaim nem fájnak, mégis pihenőt tartok. Magam sem értem az okát. Minél tovább futok, annál távolabb kerülök előlük. Indulnom kell. Feltápászkodom és elindulok. Az érzékeim azt súgják, hogy nem messze tőlem folyam található. Morajlás igazolja ösztöneimet. A fák közt, egy folyó kanyarog. Belegázolok a vízbe. A part szélén alig ér a bokámig, ám beljebb egyre magasabbra csapnak a hullámok. Először csak térdig, majd derékig. Kapálózva úszni kezdek. A lábam percek alatt elveszíti a folyó fenekét. A sodrás visz magával. Pár száz méterrel lejjebb tudok csak kikászálódni a folyóból.
A ruhám csupa víz. Levegő után kapkodom. Fázom. Erőt vesz rajtam a remegés, de nem állok meg. Tudom, mi történne, ha megtenném. Tovább futok. Az erdő egyre sűrűbb. Középmagas bokrok horgas ágai csimpaszkodnak ruhámba. Erővel szakítom ki magam a tüskés növény karmaiból. Reccsenést vélek hallani. Szakadást keresek ruháimon, de nem találok. Visszatekintek a bokrokra, hátha meglátok egy ruhafoszlányt. Szemeim, akármilyen jól is látnak a sötétben, nem találnak semmit. Tovább menekülök.
Lassan kezdek megszáradni. A fizikai munka felmelegített, nem esett semmilyen bajom a vízi kaland után. Még mindig száz százalékosan bírom.
A lábaim maguktól is tudják, mit tesznek. Engedelmeskednek ösztöneik parancsának. Legalább van időm végig gondolni, hogy kerültem ebbe a helyzetbe.
Az emlékeim odavesztek. Egy évvel korábbi életemről sejtésem sincs. A pisztolyt fogtam. Kezeim vérben úsztak. Ruhám vöröslött a forró nedvtől. Előttem egy férfi feküdt a földön. Alatta, körülötte mindent vér borított. Lelőttem. Én öltem meg. Fogalmam sincs róla, igaz-e, valóban én voltam-e a férfi gyilkosa. Egyenruhások törték ránk az ajtót. Villámfegyveriek izzottak a töltéstől. Ózon szaga csapta meg orrom. S még valami, a harag, a düh bűze. A rendőrök meg akartak ölni. El akartak pusztítani. Éreztem. Ám egy nő megakadályozta őket. Belépett a kitört ajtón. Az egyenruhások egyike engedélyt kért a helyszíni eliminálásra. A nő azonban nem engedte. Őrizetbe vettek. Elmondták mivel vádolnak. Állítólag megöltem a férjemet. Lelőttem őt. Holofelvételt is mutattak az eseményről. Nem értettem a dolgot. Nem emlékeztem semmire. Ezt nekik is elmondtam. Kiáltoztam, hogy felfogják. Szerintük a bizonyítékok egyértelműek. Elítéltek. Száműzetés. Engem és sok más elítéltet felpakoltak egy szállítógépre. Elvittek minket a Csillagsztráda űrkikötőbe. A Föld legnagyobb űrkikötőjébe. Át kellett mennünk a fegyencjáratunkra. Egy csillaghajóra. Úti célunkról senkinek sem volt fogalma. Engem kivéve. Érthetetlen képek villantak az elmémbe, ahogy a beszállásra vártam. Fák, erdők, folyók, egy vízesés. Egy kolónia képe. Hatalmas gépek képei, amelyek fák vágtak a dzsungel közepén. Erdőt irtó munkások. Elítéltek.
Az utazás közel fél évig tartott. A csillaghajó sötét zárkájában volt időm kidolgozni szökési tervemet. Ahogy sejtettem, megérkezésünk után azonnal beosztottak minket valamelyik fakitermelő csoportba. A legveszélyesebbeket a legnehezebb munkakörbe. Tömeggyilkosok, terroristák alkották e csoportot. Engem is közéjük osztottak be, holott csupán egyetlen ember haláláért küldtek ide.
A foglyok kedvtelve nézegettek. Hosszú szőke hajam, világoskék tekintetem, nyúlánk alakom a legtöbb férfiben felkeltette a vágyat. Nem törődtem velük, kizárólag a pillanatra vártam, hogy megszökhessem. A büntetőkolónia dzsungelbolygón épült fel. Az erdőben egy életre nyomomat veszítik.
Néhány hónappal később jött el a pillanat. Egy kéjgyilkos nem bírt tovább magával. Játékszernek akart használni. Be akart törni. Úgy tettem mintha menekülnék. Befutottam a fák közé. Ő vigyorogva követett. Rajta vesztett. Elmém legmélyéből feltört a tudás, hogy megállítsam. Nem éreztem semmit, mikor elkaptam és eltörtem a csigolyáit. Hang nélkül rogyott össze.

Lassan felkel a nap. Sugarai beragyognak a fák között. Heves fénye azonban nem tud utat törni az aljnövényzethez, így továbbra is a félhomályban vonszolom magam előre. Érzem, hogy lejteni kezd a talaj a lábam alatt. Nem lassítok le. Egyenesen rohanok tovább. A föld hirtelen megnyílik előttem. Mély krátert bukkan elő a dzsungel mélyéről. Elveszítem az egyensúlyomat. Elesem, de a lendületem visz tovább. Nedves humuszon és málladozó leveleken gördülök lefelé. Talán egy-két percig is száguldhatok megállás nélkül lefelé, mire egy kisebb fa törzse megállít. Reccsenést hallok, de fájdalmat nem érzek. Vad félelem kap el. Félelem a legrosszabbtól, ami történhet velem. Nem gondolkodom, megpihenek. Pár perccel később mozgatni próbálom a tagjaimat. Meglepetésemre sikerül. Talpra emelkedem.
A fa kettétörve fekszik mellettem. Csodálkozva vonom fel a szemöldökömet. Ez, hogy lehetséges? Képtelenség. Ember vagyok, a fának el kellett volna törnie a derekam. Bénultan kellene feküdnöm. És mégsem sérültem meg, ellenben a fa kettétört, ahol eltaláltam. Érzem, hogy egy emlékkép próbál felszínre törni belőlem. Egy emlék, ami magyarázattal szolgálna. Lövések dördülnek a fejem felett. Villámpuskák!
Töprengésemben meg sem hallottam a közeledő járművek zaját. Több tucat droid és sikló lebeg fölöttem. Újra futni kezdek, az ösztöneim működnek, próbálnak életben tartani. Gyors iramban kerülgetem a fákat. Pár száz méterrel előttem egy tisztás húzódik a fák közt. Nem szabad arra mennem, kerülni akarok, de villámok sújtanak le a földre. Villámgyorsan megpördülök és az ellenkező irányba indulok. Újra villámok csapnak le előttem. Sűrű füst száll fel onnan, ahol a lövések elérték az üvegszerűre keményedett talajt.
Furcsa érzésem támad. A fegyveresek nem akarnak megölni. A tisztás felé terelnek. Lassan indulok el arra. Hallom, ahogy egy sikló ereszkedni kezd.
Kisétálok a fák közül. A fények elvakítanak, de csupán egy töredékmásodpercre. A szememmel követem, ahogy a sikló leereszkedik, majd villámpuskás biztonságiak ugrálnak ki. Körbevesznek és izzó csövekkel várakoznak. Utolsóként egy nő száll ki a gépből. Meglepetésemre ugyanaz a nő, aki egy évvel korábban megmentett. Monoton hangon szól hozzám:
- Ulrika állj! A menekvésnek vége.
Mozdulni próbálok, de nem bírok. A kezem a derekam mellé hull. A lábam lemerevedik. Szólni akarok, válaszokat követelni, de az ajkaim zárva maradnak.
- Ulrika feloldom az A1-D12-es memóriablokkodat. – szól újra a nő.
Az emlékek áradata szinte hanyatt lök. Valóban én végeztem egy évvel korábban a férfival. Teszt volt. Az alkalmazkodó képességem tesztje. Az álcázás vizsgája. Robot vagyok. Egy az ULtra-RealisztIKus Automaták sorából. Azért hoztak létre, hogy szolgáljak. Öljek, ha kell. Meneküljek, ha szükséges.
- Remekül szerepeltél Ulrika. Az elmúlt egy évben nyomon követük a cselekedeteidet. A kiképzésed véget ért. Zárold az E2-R34-es memóriablokkot! Valamint nyisd meg az P1-es fájlod!
Egy töredékmásodperc alatt végig fut a parancs az áramköreimen. A sötétség körül ölel. Csönd van.

***

Egy percen belül nem volt többé az addigi Ulrika, nem volt menekülés, se gyilkosság, se bűn.
- Ulrika! – fordult felé a nő.
- Hajtsd végre az új parancsot!

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2009-06-03 22:20 Styra

Styra képe

Hm. Valahol a harmada felé majdnem abbahagytam, mert fárasztó volt ez a sok "egyszerű" mondat. Tő- és egyszavas mondatok armadája. Aztán mégis folytattam, és gondolkoztam, miért csinálod ezt. Az üres sornál kitaláltam, úgyhogy büszke vagyok magamra (ok, tudom, más sci-fiben jártas embernek ez korábban is egyértelmű lehet, tőlem ennyi tellett).
Viszont az elején a menekülést jelenidőben írod, aztán jön a múltidejű visszaemlékezés, majd az üres sor után újra menekül, de múlt időben. Ezért nem tudtam, hogy ez a rész még emlék, vagy tényleg a kezdeti meneküléshez tértél-e vissza.
Megszólítás (Ulrika) elé-mögé vessző kell. Amúgy a név ötletes, bár kicsit erőltetett, hogy az ik az szó közepéből van, onnan nem nagyon szoktak kiemelni betűket a mozaiknevekhez.
Volt egy-két szóismétlés, és néhány szót külön írtál, amit egybe kéne.
Ja, és a végét válaszd le. Az utolsó három sor már nem Ulrika szemszögéből van, nézőpontot váltasz. Kéne üres sor, csillag, vagy valami, ami ezt jelzi (de mivel egy üres sor már időugrást is jelent nálad, így ide más).
__________________________________________________
Csillagból születtünk, s csillag leszünk újra
Ha életünk lángját egy széllökés elfújja.

cs, 2009-06-04 09:17 Soltan Paul

Soltan Paul képe

Szia!

Köszönöm a hozzászólásod és persze, hogy végig olvastad. :)

1 - Nos, az üres sortól tényleg elrontottam a jelen-múlt időt. Legközelebb figyelek rá.
2 - A végét leválasztom, nem vagyok profi még. De majd belejövök a legkisebb részletekbe is. :)
3 - Nem szokásos eljárás, de van mikor a szavak belsejéből vesznek ki betűket, bár nem itthon, hanem külhonban.

Soltan Paul

cs, 2009-06-04 15:44 Onix Titan

Onix Titan képe

Kicsit A.I.-os.

Ami tetszett, hogy én nem jöttem rá, hogy egy robot a drága. És a végén is tetszett a csavar.
Ami nem tetszett: nem éreztem a menekülés izgalmát, a hajszát. Amikor meglövik, és arra gondol, hogy hamvas maradt a bőre, feljebb csúszott a szemöldököm. Ki gondol így a saját bőrére? (Ezek szerint Ulrika, a robot.)
Ja és milyen gép az, amiből felakarnak bukkani az emlékek, aztán meg milyen áramkörök azok, amik nem akarják teljesíteni a parancsot? Vagy végigmegy rajtuk az elektromos jel, vagy nem. De a te világod, a te szabályaid.

Pontot nem adok, mert igazából nem tudom, hogy hanyast érdemelne.

De csak így tovább :).
_______________________________

"Analóg pasas vagy egy digitális világban, ugye?"

p, 2009-06-05 09:48 Soltan Paul

Soltan Paul képe

Hali!

Először is köszi, hogy végig olvastad. :)

Nos, a bőr. Lehet nem a hamvas szót kellett volna használnom, de az biztos, hogy neked is megfordulna a fejedben: "Mi a fene?! Nem égtem meg? Pedig ember vagyok." - de nincs időd tovább töprengeni rajta, mert menekülnöd kell. Nem utolsó sorban, női robotról van szó, ő gondolhat hamvasként a bőrére. :P :D

A digitális jellel igazad van. Kicsit több szentimentalizmust vittem bele, mint kellett volna. Na, de majd legközelebb. :)

Soltan Paul

h, 2009-06-08 09:26 Soltan Paul

Soltan Paul képe

Hibák javítva. Remélem így még jobban fog tetszeni mindenkinek, aki elolvassa! :)