Valami bűzlik (SHC)

A kis Lorden éppen a kertben játszott, mikor megérezte a szagot. A gyermekek természetes, ám kellőképp elfogadhatatlan kíváncsiságával rögvest utánanézett a dolognak.
Vagyis utána szagolt. Követte a nehezen meghatározható dolgot, amit csak azért határozott meg szagként, mert nem volt rá más szava. Ami azt illeti túl sok szava amúgy sem volt, lévén földműves ember sarja, avagy egyszerűbben parasztgyerek. Amivel nincs is baj föltéve, hogy ez az, amire az ember vágyik. Lorden még kicsi volt, hogy tudja mire is vágyik igazán, de abban biztos volt hogy nem erre.
Most mindenesetre követte ezt a dolgot, ami átvonult a gyümölcsösön és a régi kúthoz vezetett. Átfutott a fején a gondolat, hogy esetleg valami beledöglött a kútba és az bűzlik. Aztán ahogy átfutott közben el is szégyellte magát, és gyorsan eltűnt Lorden agyából. Ez a szag nem hasonlított ahhoz. Ami azt illeti máshoz sem. Inkább olyan volt, mint valami fémes íz emléke, mintha valaki az ember koponyáját simogatná… Belülről.
A kút mellett állt valaki, legalábbis állni akart. Ebben erősen hátráltatta, hogy csak egy lába volt jelen. A másikat épp most próbálta kihúzni valamiből, ami úgy nézett ki, mintha a valóság egy helyütt valami más lett volna. Egész pontosan egy bizonytalan szélű, zöldes-fekete pocsolya a levegőben. A szóban forgó láb most kiszabadult, aminek következtében az alak hátraesett a levendulák közé.
- Hogyaza magasságos mágikus mamlasz szalasztaná bele a jó***** - hallatszott a levendulák közül.
Lorden erősen fontolgatta hogy esetleg elfelejtett valami rém fontosat, a mit meg kéne nézni odabenn. Mondjuk az ágy alatt, de lehetőleg még messzebb.
Végül mégis közelebb óvakodott, amiért később nem győzte átkozni magát.
- Mondtam, hogy már lejárt a szavatossága ennek az utazó rúnának, de hát ki hallgat rám?
Most tessék, örülhetek, hogy mindkét lábam itt van… - dohogott a levendulabokor tovább.
Majd zizegni kezdett, és kiemelkedett belőle egy csúcsos süveg, azután némi késedelemmel egy szakállas arc.
- Segítenél légy szíves? - szólalt meg az arc gazdája. - Így túl a kétszázon már nem pattog úgy az ember, mint valaha.
Lorden felettébb értelmes arca láttán még hozzátette: - Nyújtsd a kezed fiam!
Így aztán a kétségtelenül fura szerzet kis segítséggel búcsút vett a vendégszerető levendulabokortól, és ott állt a fiú előtt teljes életnagyságában. Ami nem volt valami sok. Úgyis lehet mondani, hogy töpszli volt, meghatározhatatlan színű köpenyben és süvegben. Mindazonáltal volt benne valami, amitől még a kikötőbeli zsebesek is kitértek volna az útjából.
- Nocsak, igen, bizonnyal te vagy az - krákogott, majd eleve kudarcba fulladt kísérletet tett, hogy öltözékét rendbe szedje.
- Hüm, izé - folytatta kissé zavartan. - Akkor a M.A.R.H.A., azaz a Mágikus Akadémiai Rend Határozata Alapján ezennel felkérlek Lorden hogyishívják, hogy működj közre a világ megmentésében, et cetera, et cetera… Vállalod fiam?
- Hö?
A mágus, mert most már láthatjuk, hogy ezen fajzatot tisztelhetünk a süveges alakban megvakarta az említett fejfedőt.
- Hát ez nem lesz egyszerű…
Lehuppant a kútkávára, és megpaskolta azt maga mellett.
- Ülj le, elmondom tömören. Mint azt tán te is tudod, bár inkább mégse, a világunk végveszélyben leledzik. Elég annyi, hogy bizonyos istenségről elfeledkeztek bizonyos illetékesek, és hát ezt nem vette jó néven. Konkrétan dúl-fúl és jövő hét péntekre tervezi a világ lerombolását.
Lorden ezen kissé meghökkent, mert hát miért épp pénteken, mikor is a táncmulatság is lesz, amire már elhívta a szomszéd lányát? Az öreg folytatta: - Ezt persze előre látta egy másik istenség, akinek nevét nem mondjuk ki. Hívjuk Sorsnak. És gondoskodott róla, hogy megszülessék egy kedvező konstelláció alatt a megfelelő személy, aki ezt megakadályozhatja. Ez lennél te, gyermekem, mint erről tudomást is szereztünk cirka, hmm, mennyi is most az idő? Mindegy, kábé fél órája. Ez a sorsod, kár is húzni az időt, hogy is mondjam… Abból már kevés van.
Várakozón tekintett a fiúra, aki elmerülten vizsgálta a cipője orrát, és nem látszott túl feldobódottnak a hallottaktól.
- Miért pont én? - firtatta még mindig a cipőjét bámulva mereven. - Nincs bennem semmi különös, nem lehet, hogy mégse én, egy kis tévedés ugye…
- Nem! - dörrent rá a mágus.
Majd látva, hogy a fiú majdnem elbőgi magát, hozzátette: - Csak úgy szaglasz a mágiától édes fiam, nem is kétség hogy te vagy az.
- Mit csinálok? - hökkent meg Lorden, és a biztonság kedvéért megszaglászta az ingét, pedig a múlt héten fürdött.
- Ó, hát tudod! A mágia, amit a magunkfajta megérez, az az izé. Olyan, mint egy szag, na!
- Mint a tied?
- Igen. De ez nem az én szagom, ez a mágia kisugárzása, csak az agyad nem tud vele mit kezdeni, muszáj neki valami érzékszervhez kapcsolni, különben meg… Vagyis nem tudná elfogadni az érzékelés tényét. Ah, mit szépítem?! Belegárgyulnál fiam, ha közvetlenül éreznéd. Na, indulhatunk?
- Hova?
- Hát a világot megmenteni - sóhajtott nagyot a mágus, amitől megemelkedett a süvege.
- Muszáj?
- Attól tartok.
- A szüleim?
- Nem fogják észrevenni, gondoskodtunk róla.
- Gondolom, nem mondhatok nemet…
- Na, mégiscsak okos fiú vagy te! - bíztatta az öreg nem túl nagy meggyőződéssel.
Lekászálódott a kútkáváról, és tarisznyájából előhúzott egy méretes botot, ami ki tudja, hogy fért el a kis helyen.
- Hosszú út áll előttünk, ideje indulni - mondta, és el is kezdte.
Lorden bizonytalanul bár de követte, annyi esze neki is volt, hogy felfogja, nem babra megy a játék. Mit ér az ő hisztije a világ épségével szemben?
Átvágtak a szederbokrokon, és ezzel ki is értek a birtokról egyenesen a kanyargó földútra, amely a városba vezetett. A mágus gyorsan szedte a lábát, amit meg is lehet érteni, tekintve, hogy már szerda volt, vagyis jövő hét péntek már csak tizenegy nap. Azért még hátrafordult a lehajtott fejjel baktató fiúhoz.
- Még be sem mutatkoztam, a körülmények ugye… Aphorian Luktusz, a Mágikus Rend Őrizőitől.
- Entopi Lorden - viszonozta a fiú önkéntelenül is.
- Örvendek! - nyújtott kezet a mágus. - Azaz inkább nem is, ha nem haragszol…
- Hasonlóképp - rázta meg a kezét Lorden.
Most már egymás mellett szedték a lábukat viszonylagos egyetértésben, a kölcsönös szimpátia jegyében. Érezték, hogy ha nem lenne igen fontos más irányú elfoglaltságuk, akár barátok is lehetnének.
- És mit is kell nekem pontosan csinálnom? - érdeklődött a fiú.
- Azt mi sem tudjuk. Hogy is mondjam? Nem esik meg ilyesmi túl gyakran. De ne aggódj, bizonyára tudni fogod, ha elkövetkezik, mert hát ez a sorsod ugye. Meg minden…
A nap úgy határozott, hogy ezt nem nézi tovább, és lebukni készült a horizonton. Vigasztalan este borult rájuk, mire a városba értek. Luktusz egyenest a legrosszabb hírű fogadóhoz vezette a világ megszeppent megmentőjét, ahol is a fogadós mély meghajlások közepette a legjobb szobájába vezette őket. Bár a legjobb jelzőt ez esetben a „még megvan az ablaka, és nem lukas a tető, valamint csak annyi a csótány, hogy van remény, hogy nem esznek meg éjszaka” jelentette. Mindenesetre lepihentek, és másnap csak kissé vakaródzva folytatták útjukat, amely egy nem túl bizalomgerjesztő erdőn vezetett keresztül. A fák valami megfoghatatlan rosszindulatot árasztottak, azt a fajta lúdbőrző érzést, amit sok apró és meglehetősen gonosz tekintet okoz az ember tarkójánál. Luktusz ment elöl, botjával utat törve a sűrű és csupasz bozótoson, a szeme sarkából a sötét zugokat figyelve. Ami nem lehetett túl könnyű, mivel ez úgy általában az egész erdőt jellemezte. Lorden frusztráltan baktatott mögötte, és mérgesen belerúgott egy fura színű gombába.
- Ja! Mielőtt elfelejtem, a gombákkal vigyázzál! - szólt hátra a mágus.
A fiúban rossz sejtelem támadt.
- Hömm, milyen gombákkal?
- Azokkal a lilákkal, zöld pöttyökkel.
Lorden lenézett a csúf lila gombára, amibe belerúgott, és a balsejtelem megkapaszkodott, belévájva a karmait.
- Miért? - Próbálkozott tudomást sem venni a gomba enyhe remegéséről, amely egyre erősödött. Óvatosan arrébb sasszézott.
- Gombatündérek. Gonosz kis izék idétlen sapkában - magyarázta az öreg.
- Idétlen mi!? - hallatszott egy vékony, de dühös hang.
Luktusz lassan hátrafordult, és idegesen meredt a most már vitustáncot járó lila szörnyűségre.
Szemrehányó pillantást vetett Lordenre, aki megpróbált úgy tenni, mint aki ott sincs. Ez nem jött össze neki.
A gomba pislogott, ez volt az a pont, ahol a fiú egyszerűen feladta az ellenállást. Rendben! Ha mostantól mágusokkal kell értekeznie, és gombákkal, meg tündérekkel társalognia, ő aztán nem fog meghibbanni! A mágus ráfogta a botot a gombára, mely most már egy kis lény alakját kezdte felvenni.
Tényleg idétlen volt a sapkája.
- Gondolhattam volna, hogy egy mágus! Csörtetnek össze-vissza, nem néznek sehova, hadonásznak a botjukkal… - dohogott a kis kreatúra, közben ő maga hadonászott pálcika karjaival.
A szeme zölden izzott, kis szikrák pattogtak körülötte, a levegő rezgett, egyértelműen varázsolni készült. És a tündérek átkait megemlegeti bárki, ha mégoly pirinyó legalja tündér szórja is rájuk. Ekkor a bozótosból előlépett egy hórihorgas alak Méltóságteljes fenyegetéssel indult a gombatündér felé, aki rögtön berekesztette a varázslatot. Az alak most feléjük fordult, és emiatt lefejelt egy ágat.
-A fenébe! Miért nem rakják ezeket magasabbra? - dörgölte az egyre növekvő púpot a homlokán.
- Te meg mit bámulsz? - morgott a tündérre. - Örülj, hogy nem taposlak el, amiért megint el akartál átkozni ártatlan utazókat! A héten már a harmadik lett volna.
- Igenis, nagyuram! Ahogy nagyuram parancsolja, itt sem vagyok! - visszakozott a kis alak.
És tényleg már ott sem volt, ismét csak egy lila gomba volt, de az is halk cuppanással tűnt el a fölben. Luktusz föltápászkodott és úgy csinált, mintha kioldódott volna a saruja, és csak azért feküdt volna hasra feje fölé szorított karokkal, mert meg akarta igazítani. Ebbe belegondolt, hogy esetleg nem valami meggyőző. De aztán magabiztosan kihúzta magát, és végigmérte a langaléta fickót. Amaz elnézően mosolygott rájuk, bár a mosolyában volt valami nyugtalanító. Lorden meghökkenten pislogott a tekintete sugarában. Egy pillanatra mintha úgy látta volna, hogy a meglepően világos, szinte fehér szemekben hosszanti irányú a pupilla. Megrázta a fejét, a szemek most megint viszonylag emberiek voltak.
- Üdv vándorok! - köszönt az idegen.
A mágus úgy döntött, hogy mégiscsak magához veszi az irányítást amennyire ez lehetséges.
- Üdv neked is, jó uram! Köszönjük a segítséget, vagyis hogy a konfliktust megakadályoztad. Izé. Kár lett volna szegény tündérért.
- Hogyne - bólintott udvariasan a fura szemű alak.
- Hát, mi mennénk is, mert sietős ugyebár…
- Csak ne olyan hevesen, ragaszkodom a hagyományokhoz! Tudod, felelsz, és elmehetsz.
- Esetleg ez egyszer nem lehetne eltekinteni ettől? - próbálkozott szerényen Luktusz.
Lorden értetlenül nézte az egészet, nem tudta elképzelni, mit akar tőlük az idegen.
- Nem, nem! Hová lenne a világ, ha a hagyományokat se folytatnánk? Megérted ugye? Nem személyes a dolog, és ami azt illeti, én örülök a leginkább, ha jól felelnek - szabadkozott a másik.
- És ha nem? - kottyantotta közbe a fiú.
A mágus olyan pillantást vetett rá, amitől behúzta a nyakát. A férfi csak fanyarul elmosolyodott. A szeme immár minden kétséget kizárólag nem emberi tekintet volt, halk hangot hallatott, morgáshoz hasonlót. Ez a halk hang irtózatos erővel zúgott el a fejük felett. A legközelebbi fiatal fa derékban kettétört. Lorden úgy döntött ez elegendő válsz.
- Jól van, jöhet - sóhajtott nagyot az öreg.
A langaléta megvakarta szögletes állát, majd kibökte: - Melyik az a nap, mely sosem jön el?
Az öreg semmi kedvet nem érzett most ehhez, és nem jutott eszébe semmi, miért nem egy régi találós kérdést tesz fel? Általában ezt teszik, és ő majd mindet ismeri. Úgy vélte az optimizmus megér egy próbát.
- A világvége?
- Nem talált.
Puff neki, pedig hogy reménykedett! Ennyit az optimizmusról. És menyivel másabb érzés lett volna úgy tovább menni, hogy biztos sikerrel járnak!
- Az örök béke napja?
- Hm, nem rossz. Igen kevés valóban az esélye, de azért lehetséges. Nem talált. Már csak egy próbálkozásod van.
Luktusz most már igazán törte a fejét, a póruljárt fa látványa erősen zavarta ebben. Lorden idegesen toporgott, már mikor a kérdést meghallotta tudta a választ. Egyszerűen ott volt a fejében készen, de az előbb is olyat mondott, amit nem kellett volna. Ő csak egy parasztgyerek, honnan is tudhatna ilyesmit? De a válasz nem hagyta nyugodni, érezte, hogy helyes, és végül eltört belőle: - A holnap.
Lehunyta a szemét, és várta a kettéroppanást, vagy egyéb halálnemet, vagy hogy az öreg szétverje a fején a botját, amiért megint nem tudta tartania száját.
- Helyes. Valóban, a holnap sosem jön el, mivel mindig ma van - felelte a magas alak elismerőn.
Luktusz enyhe irigységgel vegyes büszkeséggel nézett Lordenre, aki majdnem elpirult. Ez egyébként még majdnem se volt szokása.
- Jól van, elmehettek, további szép vándorlást, és hasonlókat - fordult sarkon az idegen.
- Nagyuram! - szólt utána a mágus.
- Igen?
- Hm, a használatos neved esetleg elárulnád, tudod a térképezés miatt… Merthogy a Mágikus Rend Őrzőitől lennék, és felmérést készítek.
- Ja. Bürökrácia. Hát jó, errefelé Worrachshachhnak neveznek.
- Ööö, hogyne. Aphorian Luktusz, szolgálatodra. Ez meg itt Lorden.
- Szóval Lorden… Véletlenül AZ a Lorden ugyebár?
A fiú egyre jobban összezavarodott, mi az, hogy AZ a Lorden?
A mágus válaszolt helyette: - AZ.
- Hát akkor tényleg sietős. Minden jót!
- Hasonlóképp.
Egyik erre, a másik meg arra, Lorden pedig zavarodottan állt középen, míg a mágus rá nem szólt: - Mi van? Odagyökereztél? Estére el akarom érni a következő falut, semmi kedvem ebben az erdőben éjszakázni.
Erre aztán a fiú is elindult utána.
- Mi volt ez az egész? És honnan ismer? És MI volt ő? - firtatta, ahogy mellé ért.
- Kicsit sokat kérdezel. A mondás szerint, aki kíváncsi korán hal, aki meg nem, az még hamarabb. Úgyhogy akár el is árulhatom: EZ egy sárkány volt.
Lorden meghökkenve pislogott.
- Az a pikkelyes izé, ami tüzet okád?
- Az. Attól eltekintve, hogy mint látod nem olyan.
- De hát ez egy ember volt! Vagy olyasmi.
- Annak látszott. Változnak az idők, fő a praktikum. Náluk sose lehet tudni, de ha megvan benned a képesség, és ő is úgy akarja, felismerheted.
- És honnan tudta ki vagyok?
- Hát ez bonyolult, ők tudják az ilyesmiket. Meg ne kérdezd, honnan!
- És…
- Ennyi elég is - fojtotta belé a szót Luktusz. - Még nekünk se kell mindent tudni. Jobb így nekünk hidd el.
Ebben aztán megegyeztek, és sikeresen kikeveredtek az erdőből még szürkület előtt. A falu kocsmájában nem épp a legjobb szobát kapták, sanda szemek követték útjukat az emeletre. Úgy látszik, errefelé nem szerették a mágusokat, de hát ezt nem vethetjük a szemükre. A következő nap mindkettőjük megelégedésére eseménytelen vándorlással telt. Hacsak azt nem vesszük eseménynek, hogy közelben levő falu híján kénytelenek voltak a mezőn éjszakázni. Reggel, miután kirázták ruhájukból a vöröshangyákat némi rituális táncnak beillő mozdulatsorral kísérve, folytatták a vándorlást. Miközben baktattak, Lordennek eszébe ötlött egy fantasztikusnak tűnő ötlet.
- Luktusz mester!
- Hm?
- Miért nem lovon megyünk? Vagy szekéren, batáron, esetleg csónakon?
A mágus megállt egy pillanatra gondolkodni.
- Az hogy nézne ki?
- Szerintem jól…
- És mi a bánatot csinálnánk ott, ahova megyünk napokig? Különben is, vándorolunk, tudod, ezt teszik a vándorok. Ez amolyan hagyomány. Mész a kitűzött cél felé, és az út pont olyan fontos, mint a cél maga.
- Miért is?
- Ezt nem értheted. Még én se értem egészen. Na meg ott vannak a kalandok! Nem mintha én szeretném őket… De be kell látnom, hogy szükségesek. Egyszóval ez olyan, mint a spenót, le kell nyelni és kész. Jobban jársz, ha szereted a spenótot.
Lorden nem szerette a spenótot, de azért engedelmesen caplatott tovább a mágus mellett, és eltöprengett. Ez régebben nem szokott vele valami gyakran megesni. Jól el is fáradt a szokatlan megerőltetésben, ezért örömmel vette, hogy már kora délután felderengett előttük egy falu kéményeinek füstje. Közelebb érve aztán a füst kezdett gyanúsan sűrűnek, és feketének, és soknak látszani. Luktusz összevont szemöldökkel torpant meg.
- Ég a falu - közölte rezignáltan.
Lódobogás hallatszott, és egy megtermett harcos robogott el mellettük véres, rémült arccal.
- Troll - fűzte tovább a gondolatmenetét a mágus.
Újabb kidolgozott izmú férfiak robogtak el mellettük.
- Trollok - helyesbített Luktusz.
Majd szemrehányón nézett a háta mögé: - Kimásznál a palástom alól, ha megkérlek?
Lorden kelletlenül bár, de megtette, ha valamit jobban utált a spenótnál, hát azok a trollok voltak. A megkönnyebbülés nem elég kifejező arra, amit érzett, mikor a mágus sarkon fordult.
- Azt hiszem még egy mezőn töltött éjszakába nem halunk bele…
Ám akadt egy apró, alig két és fél méteres probléma. Ez a probléma épp most tűnt elő a bozótosból, és szöges bunkóját lóbálva megállt az út közepén. Apró disznószemeit rájuk fókuszálta, és határozottan kijelentette: - Grffff!
Azt ugyan nem tudták, mit akar ez jelenteni, de valami azt súgta, hogy semmi jót. A mágus ráfogta a botját, és érthetetlen szavakat dünnyögött. A troll hátrarepült pár métert, és kiterült.
- Futás! - indítványozta a mágus.
Lihegve csörtettek a bozótosban, mögöttük iszonyú recsegés ígért szomorú véget, amennyiben nem találnak ki valamit. Luktusz berántotta Lordent egy ernyős bodza alá, és újabb szavakat mormogott maga elé. Az ösvényen föltűnt egy bolyhos nyuszi, épp mikor berobogott a képbe a troll. A nyúl incselkedőn billegtette farkincáját, és ugrott egyet. Luktusz halántékáról verejték csurgott szép lassan. A troll a nyuszira meredt bizonytalanul, majd vizslatva körbesandított. Luktusznak remegett a szája széle az erőlködéstől. A nyúl kissé elhalványodott, majd riadtan inalni kezdett. A troll mindenről megfeledkezve utána vetette magát, a bodzabokor megrebbent a megkönnyebbült sóhajoktól.
- Na most szaporázzuk! Ha visszajön nem fog még egyszer menni ez a kis trükk! - sóhajtotta az öreg.
Kicsit később egy patakparton szuszogva aztán Lorden rákérdezett a dologra: - Te csináltad a nyuszit?
- Igen. De ez csak trükk volt. Amit először csináltam, na az mágia volt, de meg se kottyant neki.
- De a trükk, az hatott.
- Legtöbbször ez van. Többet ésszel…
- Azért ha megússzuk az egészet, akkor lehetne esetleg, hogy megtanuljam?
- Fiam! Ki kételkedne a világ megmentőjének tehetségében?
Lorden kihúzta magát, így még nem gondolt bele a dologba, de tetszett neki az ötlet. Tovább vándoroltak sötétedésig, és nem is bánták annyira, hogy ismét egy tisztáson kellett éjszakázniuk.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2008-09-09 14:47 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Itt van. Ird le nyugodtan, hogy mi a gondod a történettel, miért akadtál meg, stb.

k, 2008-09-09 15:19 Kentaur

Kentaur képe

Köszönöm.
Nah szóval... Talán az volt a baj, hogy nem csináltam tervet. Csak elkezdtem írni, és egyszercsak elfogyott az ötlet. De még a végét se tudom, hogy milyen csavarral menekítsem meg a világot. Homályos elképzelésem szerint valami pimaszul egyszerű és groteszk dologgal, hogy mit tudom én lekever egyet az istennek, hogy ne hisztizzen. :-)
Az ötlethiány odáig fajult, hogy egy sor nem jut az eszembe amivel folytathatnám, illetve ki kéne tölteni érdekes kalandokkal és plusz szereplőkkel az utat. Egész pontosan egy világot kéne kialakítanom és fölépítenem, amiben ők élnek ugye. Egyszerűen görcsöt kaptam tőle (íróit, nem hasgörcsöt) és nem és nem... Hülyébbnél hülyébb ötletek jutottak eszembe, mind klisés, és ott tartok, hogy ránézek és az agyam tük üres.(kiválló meditációs technika lett belőle, csak ránézek és voálá, máris ott a kívánt elmecsönd a relaxációhoz :-) )
EK:mulat
Kösz EK, tényleg, marha vicces mondhatom!:X
----------------------------------------------------------------

"Az emberek néha belebotlanak az igazságba... Aztán fölállnak és továbbmennek."

k, 2008-09-09 16:17 Kentaur

Kentaur képe

Szóóóóval javaslatot arra kérek, hogy mennyire csavarjam meg az adott művet figyelembe véve, és hogyan? Gondoltam rá, hogy egész kis csapat alakul ki körülöttük, és már-már vallásos fantizmussal követik a fiút, aki persze szeretné lerázni őket...Vicces lenne élő istenként imádni egy gyereket,aki elbotlika saját lábában... De nem akarom túlbonyolítani, ugyanakkor ez így nagyon szimpla, vagy nem?
----------------------------------------------------------------

"Az emberek néha belebotlanak az igazságba... Aztán fölállnak és továbbmennek."

k, 2008-09-09 19:08 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Hű. Tetszik :) Bár ez a mondat vajmi keveset segít neked most.
Hol is kezdjem... Jó sok kérdést tettél fel, viszont nekem is akad így az elején:
Mennyi idős a gyerek? (oké, nem sok köze van a dologhoz, de mégis?) Az elején "kis"-nek írod, de valahogy nekem inkább "nagy"-nak tűnik.
Ami meg a te kédésdömpingedet illeti:
A pimaszul lekever egyet megoldás jól hangzik :). Azt, hogy így egyszerű-e a történet, csak később derül ki. Most a két szereplő jól megvan egymással, de az tény, kéne még valaki, vagy valakik melléjük. Amúgy olyan Gyűrük Úra paródia hangulata van, nem tudom, mennyire volt rád hatással az a mű?
Visszatérve a kérdésekre. Hogy folytatsd? Nekem most az jutott eszembe, mi lenne, ha ébredéskor találnák szembe magukat az új szereplővel/szereplőkkel. Mondjuk olyan formában, hogy egymás mellett aludtak, csak nem vették észre (őket). Ettől a mágustól kitellene :). Aztán a kezdeti ellenségből, némi győzködéssel szövetsége lenne. Ismered az a mesét, amiben elindul a tű vándorolni, csatlakozik hozzá a tojás, a rák, a kacsa, a ló, az ökör? Na jó, nem azt mondom, írj ilyet, de szemezni ebből a lehetőségből is lehet. Mivel nem írtál vázlatot, talán elméletben meg lehetne próbálni ezt a variációt is, az még nem kerül semmibe. (Nem kell pötyögni, majd törölni sem.)
Azt nem írtad, hogy javítsunk helyesírást meg a hasonló dolgokat, így eltekintek tőle, de nem ártana, ha a mostani tudásoddal átolvasnád újra, mert akad benne szóismétlés, központozási hiba és társai.
Bár nem sokat írtam, de talán lehet benne valami, amitől a te fantáziád is meglódul. Meg aztán előbb utóbb jönnek a töbiek is, és alakul a dolog :)
Csak kitartást és jó írást!
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó
http://www.youtube.com/watch?v=TB16jyHX2N4&feature=related

sze, 2008-09-10 06:54 Kentaur

Kentaur képe

Köszi szépen!
Igen, nyugodtan lehet hibát keresni, értékelni, miegyebeket is!!!
Szóval szerinted is kéne bele még szereplő. Esetleg több szálon futó sztori? Mégiscsak egy regény lenne...
Nem vettem észre,hogy Gyűrűk Ura paródia hangulata lenne.
A fiú korát már kérdezték mások is, akkor ezt jó lenne beleírni.
Gondolkoztam azon, hogy fölvázolok hozzá pár variációt, és olvasói szavazat alapján folytatom. :-)
----------------------------------------------------------------

"Az emberek néha belebotlanak az igazságba... Aztán fölállnak és továbbmennek."

sze, 2008-09-10 22:38 Alexei B Fargas

Első benyomások (még nem olvastam végig):
Jáj, Kentaur! Hogy fejezzem ki magamat, hogy ne legyek bántó? :-(
Megvan! Kentaur... ez nem egy regény. Ez egy novella!
Nagyon azt érzem, hogy novellaíró szempontjából próbáltad megközelíteni ezt a történetet. Mire gondolok? Például arra, hogy a látásirány nem stabil, ide-oda csavarodik. Ezen felül, nem látunk magunk előtt egy elkészült világot, csupán homályos egységeket. Nem megyünk bele a mélységekbe, csak kívülről karcolgatjuk a lényeget.
Amit tanácsolni tudok: ülj le, és úgy elképzelni a történéseket, mintha a rendező lennél a saját filmedben. A néző az olvasó, a tollad pedig a kamera. Mutass meg nekünk minél több izgalmas dolgot, részletesebben rajzoltasd meg előttünk a helyszíneket (de túlzásba ne vidd!).
Esetleg azt próbáld ki, hogy a történet első nyolc sorát többször ennyiben írod meg. A nézőpont ne a kis Lordenről induljon, hanem távolról. Körbeviszed a képet a tájon, bemész a házba, majd megakadsz a gyermeken. Leírod a gyermeket, a narrátor mesél róla (nem háttérinformációt, hanem azt, amit éppen csinál.) Aztán el lehetne kezdeni megkonstruálni a karaktert. Csináljon olyasmiket, amit egy egyszerű gyerek csinál, ha egyedül van: babázik, énekelget, tücsköt fog, stb.
Summa-summarum: a lényeg, hogy késleltesd az első konfliktust, amíg tudod, mert hihetetlenül korán érkezik.
Nah, folytatom az olvasást, mert a történetre is kíváncsi vagyok!

sze, 2008-09-10 22:49 Alexei B Fargas

Oké, végigértem.
Ez egy remek, szatirikus, "Kentauros" novella!
Azt sajnos nem hiszem, hogy egyszer regény kerekedne belőle. Nem érzem úgy, hogy annyi tartalék lenne a történetben és a karakterekben. A tömény humort sem tudom elképzelni 20-25 oldalnál tovább, utána már nem csak téged fárasztana a kitalálásuk, de minket is az olvasásuk. Elvégre, még a GyU paródia sem ennyire ütős. :-)
Amúgy grat hozzá, jó lett! Segíteni sajnos nem tudok ötletekkel (maximum azzal, amit eddig is mondtam, hogy ebből inkább novellát írj), mivel nem vagyok túlságosan erre a humorra hangolva. :-P

cs, 2008-09-11 11:16 Kentaur

Kentaur képe

Köszönöm! Sokat segítettél!
Lehet, hogy igazad van! Ezen kívül még nem próbáltam regényt írni, és nem tudom, hogy kell. Hozzászoktam a rövid és velős történetekhez csattanóval, de azt hiszem egy regény követelményei egészen mások. Helyszínleírás pl tényleg nincsen benne, és nem nagyon működik a narrátor, épp csak a legszükségesebbeket írja le... Lehetséges ez lenne a gond?
Minden esetre szeretném megtanulni, megérteni hogyan is kell, mielőtt levonnám a végleges következtetést: én novellaíró vagyok.
Lehet, hogy sikerülne akár ebből is regényt kihozni... Ha kapok még tanácsot, akkor megpróbálnám. Szerinted lehetne belőle azt faragni? Mi kéne még hozzá az elmondottakon kívül?
Tényleg túl tömény a humor? Képzeld, ezeken nem agyalok, csak úgy jönnek, miközben írom! Én se értem honnan! 8O

----------------------------------------------------------------

"Az emberek néha belebotlanak az igazságba... Aztán fölállnak és továbbmennek."

cs, 2008-09-11 11:41 Alexei B Fargas

Úgy gondolom, minden történetben benne van, hogy mekkora terjedelmet lehet belőle kicsikarni. Kicsit olyan ez, mint a szobrász, aki azt mondja, a kőben benne van, mi akar lenni, neki csak meg kell keresnie.
Én ebben a kőben egy hosszú, vicces novellát érzek, de regényt nem. Mindenesetre javaslom, hogy írd tovább, gyakorolj rajta, mert ezzel is lehet ám edzeni a "szófosásra", hogy Miyokut idézzem. :-)
A regényben az egyik legfontosabb dolog a narrátor, akár személyes, akár nem, mert nélküle nem tudjuk elég részletesen, emberien átadni a cselekményt és a konfliktust. Én pl rendszeresen úgy írok, mintha egy kamera lenne a kezemben. A történet és a cselekmény meghatározza, merre repüljön a kamera, kinek a vállára szálljon éppen rá, ám, hogy mit lát, az már az "én dolgom". Pont ettől lesz jó egy regény, hogy ugyanazt többféleképpen is ábrázolni lehet, és attól függően, hogy éppen melyiket választod, jelentősen befolyásolhatod a szereplő karaktereket, vagy éppen az olvasót.
A másik nagyon fontos dolog, a cselekmény. Egy regény nem indulhat egyetlen szálról (még akkor sem, ha sokáig csak egyetlen van előttünk), a háttérben már dübörögnie kell az eseményeknek, a világnak élnie, lélegeznie kell a vonalvezetés mellett. Példának tudom mondani a GyU-t, ahol tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy amíg Frodóék kolbászolnak a gyűrűvel Brí felé, addig a háttérben iszonyatos erők csapnak össze (míg látszólag semmi sem történik). Összegezve magamat, attól még, hogy te kiválasztottál egy embert, illetve egy ember történetét, a háttérben tovább folyik a maga útján a világ. Ez talán a legnehezebb dolog a regényírásban: tudni, hogy azon kívül a szálon kívül, amivel éppen dolgozol, a háttérben mik történnek (nemsokára feltöltöm a Candela City vázlatát, abból szerintem sok minden ki fog derülni).
Én azt mondom, ne görcsölj, lesz még neked regény ötleted! Szerintem sokkal megkönnyebbültebben, lazábban tudnál hozzáfogni a folytatáshoz, ha hagyod magad elragadni az árral. :-)

cs, 2008-09-11 12:02 Kentaur

Kentaur képe

Totál igazad van megint.
Most hogy elegondoltam, én írtam már egyszer egy regényt. Maga a történet abszolút sablonossá sikeredett, nem is mutogatom, de viszont megvolt minden amit most felsoroltál:miközben a főhősök szemszögéből láttuk a sztorit mindaközben izgalmas változások zajlottak a világukban, amik részei lettek a személyes történetüknek-vitte őket a sorsuk, a pergő események. És ennek megírásával nem volt gondom! Egy hónap alatt megvolt a könyv úgy, hogy először csak a szereplők szemszöge volt meg, picit elkadtam, és utána beütött az életükbe az izgi váéltozás, és onnantól minden nap megszállott módjára sodortak a kibontakozó események, és csak írtam mint a güzü, és meglett a végleges alig egy hónap alatt...
Azt hiszem vágom már a lényeget, ami ebből totál kimaradt: a monumentalitás: hogy ne csak az ő személyes küldetésük legyen a lényeg.
Megint kösszencs!
----------------------------------------------------------------

"Az emberek néha belebotlanak az igazságba... Aztán fölállnak és továbbmennek."

cs, 2008-09-11 12:13 Alexei B Fargas

Szívesen.
Én alapvetően regényírással kezdtem, míg a novellaíró karrierem novemberben lesz egy éves.
Az én első regényem két hét alatt elkészült. :-) Összesen van 5 eddig, a Candela lesz a 6., és az egyetlen, ami olvasható. :-(

cs, 2008-09-11 14:17 miyoku

miyoku képe

sosem jutok el egy regényig. nekem 10 oldalt összeszenvedni is kész tortúra. én a röid kis csattanós storykban vagyok otthon.
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

cs, 2008-09-11 16:02 Ameli Eftímea Paitha

Ameli Eftímea Paitha képe

Ez amúgy nekem is eszembe jutott. Már az, hoyg döntsd el, mi is lesz: novella vagy regény, és ennek fényében mássz bele mélyebben. A regényhez felületes a bemutatás, viszont novinak megteszi.
Kicsit lassabban is vezethetnéd a történet eseményei, kicsit túlpörög néhol.
Na ezek most jutottak össze, hogy egy kicsit letisztul az olvasás.
*-*-*-*-*
ÁlomÁlmodó
http://www.youtube.com/watch?v=TB16jyHX2N4&feature=related

p, 2008-09-12 17:28 Kentaur

Kentaur képe

Szóval, ha mondjuk lerövidíteném az utat, kivenném a hosszas párbeszédeket, és tennék a végére valami kis csavart, akkor jó novella lehetne a pocsék regényből. :-D
EK:tulok
Aki mondja!!!
----------------------------------------------------------------

"Az emberek néha belebotlanak az igazságba... Aztán fölállnak és továbbmennek."

p, 2008-09-12 18:12 Alexei B Fargas

A-a!
Szerintem folytasd a történeti szálat még legalább ennyi ideig.