SÖTÉT UTCÁK ÉJJELE

Az utca porjai nem látszanak,
Izgató éj söpör végig játszótereken.
Ma éjjel a magány Holdemberei játszanak,
Elvesztik a félelmet tereken,koncerteken.

Erdőbe veszett féktelen öntudat,
Villanó lámpák torz reménysugara,
Itt biztos a éji kudarc,
De itt már ez az irányzat.

Éji halott vagyok,
Az elterített gondolat,
Éji halott vagyok,
A szürreális zongora.

Álmomban lepkék árnya borúl
a városra,s megtébolyul
odakint a városi anarchia,
elmerülök, s elveszek.

Macskaszemű kéjhold,
Új rendszer él az utcán,
Zajongó és hódítóan undorító,
Zenészek és fasiszták.

Ó, mutasd arcod!
Lépj a fénybe Te lány!
Hadd lássam harcod,
Ahogy fellobog a láng!

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2006-05-19 10:52 Mesemondó

Mesemondó képe

remek vers!
... a fű nő magától.

p, 2006-05-19 15:52 Jud Lorin

Jud Lorin képe

az utca porjai betett. bocs.

a vers nem hordoz sok értelmet, a rímek oltárán feláldoztad. értsd: fontosabb volt a kínos rímelés, mint hogy a versnek kerek egész mondandót adtál volna. ami egyébként verssé teszi a verset. szerintem.

zsúfolt képek egymásutánja, ahelyett, hogy egy-két, főbb motívumot kiválasztottál, és következetesen végigvitted volna.

"Erdőbe veszett féktelen öntudat,
Villanó lámpák torz reménysugara,"

pl. itt kidobod az olvasót az erdőbe (holott előtte is házakra, utcákra utalsz), a villanó lámpák azonban városra, épített környezetre utalnak. teli van ilyen "szürreális" elemekkel, azonban míg a szürrealizmusnál mégis egyben marad a mű, ez a vers szétesik.

sze, 2006-05-31 12:16 Szléó

Szléó képe

Egyetértek Jud Lorinnal, de mivel nem értek a versekhez, inkább nem mondok semmi mást. Kivéve azt hogy nem értem mit akar mondani a vers.

k, 2006-06-13 15:07 Árlin

A hagyományos értelemben vett vers ("műfaji") kritériumainak látszik megfelelni, többé- kevésbé sikerrel. De ez csak a látszat.
A versed ereje a kezdetében és a végében van.
Ami számomra meggyőző volt (vessetek meg), az "Az utca porjai nem látszanak" sor. A vers folytatása ugyanis ezt az első hallásra roppant "parasztul" hangzó mondatot felülírja, módosítja. A "j" felhívja a figyelmet arra, hogy az utcákat fedő por(felülete)t valójában apró pici porszemek alkotják. De egymagukban, és együttesen sem valami észrevehetőek… Ezzel a szöveg egy allegórikus (újra)olvasást jjjjjavasol, ami a költői/zenész én önelemzéseként hat, annak ellenére, hogy ezt semmi nem mondja ki nyíltan (és ezért jár a pont!).
Még ugyanitt, az első versszakban kapunk egy szerzői utasítást arra, hogy hogyan olvassuk a verset, a játszóterek-színpad asszociáció segítségével. (ezért pl. „Villanó lámpák torz reménysugara” is új értelmet nyer ("reflektorfény"), nemde?)
Az utolsó versszak kiválik a vers többi részéből, olyan, mintha csak előbukkanna out of the blue. A megszólítás 2 legfontosabb szerepe általában az, hogy egyrészt általa az én (beszélő) képes stabilizálni önmagát (a másik (te) viszonylatában), másrészt pedig megszünteti az időt, ezáltal mindig az olvasás jelenébe emelve a verset. Ezért is tűnik úgy, hogy az utolsó versszak a leghangsúlyosabb, legfontosabb része az egész versnek. Mintha eddig a "falnak beszéltek volna"… A beszélő ebből a (láthatatlan) létből szeretne kitörni, ami a vers végén a megszólítás által, úgy tűnik sikeresen meg is történik, de lehet, hogy ez csak egy "látszatmegoldás"... Hejj, ezek a zenészek! ;)

(Ez egy olyan vers, ahol ha megfogunk egy kacsot, akkor jön az egész tökföld…)

k, 2006-06-13 16:33 SirTelen

Az én véleményem szerint, ennek a versnek egészen más a mondanivalója, mint amit Árlin látni vélt benne. Ha meghúzzuk azt a bizonyos kacsot, nemcsak a tökföld, hanem az egész litoszféra jön vele.
Elmesélem hogyan is van ez.
„Az utca porjai nem látszanak” – Egyértelműen a porból vagyunk, azzá leszünk allegória uralja az első sort. Átérezhetjük a világegyetem végtelenségét, aminek mi, csak nem látható porjai vagyunk.
Esetleg az örök természet vagy a Közterület Fenntartó Bt. burkolt bírálatát tartalmazza ez a zseniális rész, amiben a költő a napi problémákat feszegeti, úgymond a szocialista realizmus gyökereihez visszatérve.
A második sorban megvilágosodik minden! Főképpen az, hogy nem világosodik meg semmi, ugyanis este van – meg játszótér. Hát persze, hogy nem láttuk a borjainkat, de még a porjainkat sem ebben a rohadt ( de költőien rohadt ) sötét éjszakában, amikor magányos pedofil Holdemberek rohangálnak a játszótereken, őrülten kutatva véletlenül ottfelejtett homokozó vödrök, és azok tulajdonosai után, hogy kedvükre kijátszhassák magukat az izgató éjben. Mindezt tehetik félelem nélkül (lám, lám, a közbiztonság rossz állapota elleni lázadás magvai itt rejlenek!), randalírozhatnak a tereken és akár a Balázs Klári – Korda György koncerteken is.
„Erdőbe veszett féktelen öntudat” – Még mindig egy szabadtéri koncerten vagyunk, ahol a szervezők felkészületlensége miatt ( a koncertszervezők bírálata!) kevésnek bizonyult a WC. Tehát egy sörösüveggel a kezünkben, kénytelenek vagyunk kimenni az erdőszélre, ahol végre féktelenül kiereszthetjük ami feszít belülről – ha még van bennünk. Mármint öntudat. Persze pechünk van, mert ezek a paparazzik mindenhol ott vannak ( a költő kritikus a lesifotósokkal szemben is), és a vad vakuvillogások kíséretében, jóhogy kudarcra van ítélve az irányzott megkönnyebbülésünk. Szerencsés esetben csak össze-vissza, a rémület nagyobb fokán, lehet, hogy egyenesen bele a nadrágba. Igaz, az is egy irányzat…
Ezután csak nagyon röviden a katarzisról, és a végkifejletről.
Elterülünk, mint a Nagy-Alföld, mintha meghaltunk volna, de a gondolataink még száguldoznak. Egy sötét zongorát látunk magunk előtt, és úgy érezzük, mintha a 7. emeltről a nyakunkba zuhant volna. Lepkék és kisrókák kavarognak bennünk, megmacskásodik a hátunk a fekvésben, és rájövünk, hogy ez a koncert már el lett cseszve, ugyanis zajongva hazamentek a zenészek, és a nézőtérről is eltűntek a szélsőjobboldali elemek.
Itt a csúcspont, a magányos, saját nedveiben fetrengő költő ( akiről ráadásul kompromittáló fotók is készültek), a lét és nem lét vékony mezsgyéjén egyensúlyozik és ekkor jön a megváltás!
Ki tudja miért, a sötétben egy lány botorkál felé, és szemlátomást erősen harcol magával, hogy ki ne dobja a taccsot. Aztán, miközben rágyújtana egy staubra, vagy észreveszi hősünket, vagy nem. Ezután már sejthető a boldog vég, a nagy összeborulás!

ui.: Elnézést az alkotótól, de ez csak egy példa szeretett volna lenni, hogy mennyire rossz, ha az ember saját szájíze szerint magyaráz egy verset.
( Irodalom órán persze hiába magyaráztam… ) :-)

k, 2006-06-13 21:23 Árlin

:) :) :)
Rendben, (egyelőre) mondjuk, hogy igazad van! És akkor szerinted minek/kinek a zíze szerint kell egy verset olvasni (mert ugyebár te is csak az olvasó szájízét mutattad be… és engedd meg, hogy megjegyezzem, hogy a tökföld az egy metafora lenne, azt jelenti: ’litoszféra’ :). Na, nem akartam ám izé lenni, ráadásul) tényleg kíváncsi vagyok a véleményedre, mert a Mi a versben is te mondtad meg a frankót -sztem-, ezért bízom benned!

cs, 2006-06-15 07:13 SirTelen

Abban egyetértünk, hogy természetesen mindenki a saját szájíze szerint olvasson/értelmezzen verset, vagy prózát.
A lényeg az, hogy tudatában legyünk, a sorok olvasásakor létrejövő élmény mindenkinek más és más. Vonatkozik ez a mű alkotójára is. Egy csésze illatozó, forró kávé csak egy kép, amit a művész megjelenít. Lehet, hogy neki a panellakás szürke falai közötti kilátástalan magányos hajnal cigi-kávé szeánszát jelenti, nekünk pedig a munkábasietés kapkodó mozdulataival fűszerezett dolgos nap reggelét.
Egy absztrakt műnél pedig még fokozottabban igaz az, hogy a megjelenített képet másképp értelmezzük, mint pl. a művész, vagy akár a fél méterre tőlünk álló ember. Ezért óvakodom az - irodalom órákon szokásos - olyan elemzésektől, amikor azt boncolgatják, mit jelent ez az első látásra értelmetlen (vagy épp túl sok értelmű) sor/kép, és miért írta ezt meg ezt a költő. A lényeg szerintem az, hogy mit adott át nekem általa. Lehet, hogy sokkal többet, mint amire valaha is gondolt. Lehet, hogy kevesebbet. Igazából csak az alkotó tudja, mi volt a szándéka, a legtöbbször ezt úgyis félremagyarázzák.

Álljon itt befejezésül egy Fodor Ákos haiku:

Műhely-haiku

Talán hozzá se
nyúlj. Csak nézd és nézd, míg csak
gyönyörű nem lesz.

cs, 2006-06-15 11:09 Árlin

Ugyanazt mondjuk, csak kitekerve.(Már megint ez a "tökföld")
A lényeg sztem is az, hogy "mit adott át nekem általa". Derrida és én "elbeszélgettünk" Horváth Jánossal a szöveg segítségével és ez jött ki belőle... Én semmit sem "bizonyítottam be" csak a helyzetből adódó gólokat lőttem be.(de itt egykapura játszunk! nincs olyan, hogy "győzelem")
Egyetértünk tehát abban, hogy a vers értelmezéséhez a befogadó a kulcs. De "értelmezni"(mint folyamat), sokféleképpen lehet... Az "ideális" olvasó bele is tud kóstolni abba a kávéba, hogy aztán minden reggel a saját kávéját szürcsölgetve elmerengjen a különbségen... Erre edzünk irodalomórán, ahol a műelemzés nem más, mint értő olvasóvá nevelés és személyiségfejlesztés (jobb helyeken).Értem ezalatt, hogy megtanulunk bánni egy szöveggel, megtanuljuk mit enged meg a szöveg és honnan kezdődök én.

h, 2007-06-11 18:53 cornflake girl

Hú... Nekem nem tetszett, bevallom. Ne haragudj. Sokszor éreztem úgy az olvasás közben, mintha ez valami muszájból történt volna. Nem odaillő szavak, és bonyolult szerkesztés, amitől nehezen olvashatóvá válik. Nem is kötött le. Ne úgy próbáld, hogy kiszámolod a szótagokat, hanem ami jön. És ami belőled jön, az jó lesz... Ha számolgatod, már erőltetetté válik. Igen ez a jó szó, az egész versre ennyit mondanék: erőltetett. Bocsi, mégegyszer, üdv.