Gyémánt B. blogja

Nyúkiccondöblog

A munkahelyemen nap mint nap "felkeres" egy hajléktalan ember. Először bácsit akartam írni, de szerintem nem lehet több ötvennél, úgyhogy marad ember.
Egy panzió recepciósaként dolgozom (még a héten, aztán helyet váltok) Eger egyik forgalmas utcájában (mivel ez nem a reklám helye, ezért szükségtelennek látom leírni, hogy a Várkapu Panzióban, a Kossuth Lajos utca 21-es szám alatt...upsz...ájdiditögen...). Na szóval, eléggé a "kirakatban" ülök, miközben végtelen ráérésemben a Karcra karcolgatok, ezért is szúrhatott ki magának ez az ember.
Még a télen történt, hogy - gondolom - minden-mindegy alapon bepróbálkozott nálam, némi készpénzre hajtva. Önmagam szemében én egy rendes fickónak számítok, ezért adtam is neki mintegy 200, azaz kettőszáz forintot. Az ő szemében is rendes fickóvá lettem ezáltal; mint később kiderült, egy liter valódi kannás-tablettás lőre beszerzési értéke a helyi árfolyamon mindössze 104, azaz egyszáznégy forintra rúg, tehát maradt még 96, azaz kilencvenhat forintja a következő játékra. Ekkor láttam meg azt, hogy kevés is elég a boldogsághoz.

Tartalom átvétel