Hazatérés

„Csak fuss! El innen!” – mondogatom magamnak, miközben egyre távolodok a földi pokoltól. A szívem szaporán ver, a testemet borító ütések nyomai sajognak, de lépteim csak akkor lassítom, amikor már biztonságban érzem magam az otthonomnak nevezett börtöntől. És Tőle.
A városszéli sírkerthez érek. Úgy érzem, be kell térnem. Csak kevés látogató van. Egyikük, egy friss sírnál álldogáló alak ismerősnek tűnik. Hirtelen megfordul, s egyenesen a szemembe néz. Nem szól semmit, csak kitárja karját, én pedig odafutok hozzá. Átöleljük egymást, s közben tekintetem a fejfára téved. – Anya! – Zokogni kezdek. Apám a könnyeim törölgeti. Hazatértem.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2021-02-28 12:22 Dana

Dana képe

Kentaur:
1. általános kreativitás: 5
2. leíró jelleg: 4
3. szemantikai rugalmasság: 5
4. találékonyság: 3
5. érzelmi hatás: 5
Össz:22
Fuh, kicsit elkeveredtem, miért mondja, hogy „anya”? A mondathatáron is túlment, és az az irodalmiaskodó susogás (s) sem hiányzott volna szerintem. Amúgy jó.

Dana:
1. 4
2. 4
3. 5
4. 4
5. 4 = 21

Hát, sajnos nekem nem jött át, mit szerettél volna kihozni ebből. Az eleje úgy indul, mint egy remek, ütős kis kísértethistória – és egyébként lehet, hogy az is –, de a végével teljesen elbizonytalanítottál; a „sok” apával meg anyával. Sajnálom.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen