A boszorkány

Rózsika néni nem látott senkit az ajtólyukon keresztül. Lassan vissza botorkált volna a konyhába, amikor megint kopogtattak.
– Ki a csoda lehet az? – morogta az asszony, majd kinyitotta az ajtót.
Egy négy vagy öt éves kislány állt előtte a kezeit tördelve. Kék pólója széle rojtosan lógott, zöld színű nadrágja csupa kosz volt, mint a legtöbb ilyen korú gyereknek. Hatalmas barna szeme, mint egy őzikeszempár, úgy meredtek az asszonyra.
Egy ideig csak némán álltak egymással szemben, végül Rózsika néni törte meg a csendet.
– Eltévedtél, kicsikém? Anyukád hol van?
– Nem tévedtem el. Itt lakom a házban– felelte a kislány a nadrágját gyűrögetve.
– Kicsikém, felelj, hol van az anyukád? Otthon van? Nem szabad egy ilyen pici kislánynak egyedül csámborognia…
A gyerek hallgatott, látszott rajta, hogy keresi a szavakat. Végül kibökte:
– Te boszorkány vagy?
Rózsika néni megrökönyödve nézett rá.
– Tessék? Ki mondta ezt neked, édesem? –kérdezte Rózsika néni jámboran.
– Anya mondja mindig: Ott ülnek a padon azok a vén boszorkányok… meg ilyesmit… Én láttalak téged üldögélni egy padon, szóval boszorkány vagy?
Rózsika néni nagyot sóhajtott.
– Hogy hívnak, kicsikém?
– Varga Julinak.
Rózsika néninek már nagyon fájt a lába, legszívesebben leült volna a küszöbre is, ha utána fel tudott volna onnét állni.
– Nagyon fáj a lábam, le kell ülnöm. Jobb lenne, ha visszamennél anyukádhoz. Tudod melyik lakásban laktok?
– Nem –hallatszott az egyszerű válasz.
– Nagyszerű – sóhajtott Rózsika néni, majd megkapaszkodott az ajtófélfában. – Akkor talán gyere beljebb, mert menten összerogyok itten. Majd felhívom a házinénit és Ő majd szól az anyukádnak, hogy jöjjön érted.
Rózsika néni nem várta meg a feleletet, már be is támolygott az előszobába.
Egy kis 35 négyzetméteres, másfél szobás lakásban lakott. Jobb kéz fele a kis rendezett konyhában valami hívogatóan illatozott, Rózsika néni biztos húst sütött sütőben. Az egyszerű fehér konyhapulton egymás mellett sorakoztak a gyümölcsös tál, egy kis lábos és a reggeli újság, amire már krumplihéj volt hámozva.
Rózsika néni bicegve közelebb lépett a pulthoz, összegöngyölte az újságpapírt és a kukába süllyesztette, majd feltette a lábast a kis fehér tűzhelyre, és bekapcsolta alatta a gázt.
A felső szekrényből elővett egy tálat, tele volt száraz linzerrel és sajtos tallérral.
Juli a nyitott bejárati ajtó előtt állt.
– Gyere – intett az asszony és bebicegett a nappaliba.
Juli kisvártatva követte.
Szemben egy kopott szürke kanapé állt. Előtte egy kis kávézó asztal kapott helyet, amit egy csipkés terítő díszített. A nappali ajtaja mellett hosszú szekrénysor húzódott, ami helyet adott sok porcelán angyalkának és könyvnek, meg persze egy képcsöves Tv-nek is.
Rózsika néni letette a rágcsát az asztal közepére, majd a szófára mutatva így szólt:
– Ülj csak le, bogaram. Egyél egy kis linzert, addig én telefonálok.
Rózsika néni behuppant a fotelba. Juli a kanapéra ült.
– Bátor vagy, hogy meg mersz látogatni egy boszorkányt – nevetgélt Rózsika néni, és már fel is emelte a vonalas telefonkészüléket és tárcsázni kezdett.
Juli félve suttogta:
– Ugye jó boszorkány vagy?
Rózsika néni azonban már a telefonra figyelt.
– Halló, itt az Irén beszél – hallatszott a vonal másik végéről egy rekedtes hang.
– Irénke, én vagyok az, a Rózsi, a negyedikről. Van itt egy kislány a lakásomban, nem tudja pontosan hol, de itt lakik a házban. Varga Juliának hívjak. Nem tudod véletlenül melyik lakásban lakik?
– Dehogynem, fenn lakik a nyolcadikon. Szólok az anyjának, hogy menjen érte, jó?
– Rendben, köszönöm. Mi itt megvarjuk. Szervusz, Irénke.
Rózsika letette a kagylót, és a kislányra nézett. Juli hozzá se ért a linzerhez.
– Talán nem szereted? – kérdezte Rózsika néni. A kislány idegesen helyezkedni kezdett a kanapén.
– Nem mondtad, hogy jó boszorkány vagy – mondta Juli feleletképp, mintha attól félne, hogy a linzer és a sajtos tallér mérgezett lenne.
– Mondhatjuk, hogy az vagyok – felelte mosolyogva Rózsika néni belemenve a játékba. – Miért kerestél fel egy boszorkányt?
Juli egy kicsit közelebb hajolt és suttogva így felelt:
– Lenne egy kívánságom – nyelt egyet, majd folytatta: – Én nagyon rossz vagyok. Olyan rossz, hogy a Mikulás se hoz nekem ajándékot!
Rózsika néni figyelmesen hallgatott.
– Szeretnék jó lenni – hangzott a kívánság.
– Azt hiszem, hogy ez rajtad múlik – mosolygott Rózsika néni. – Például ne kóricálj el boszorkány nézőbe anyukád tudta nélkül. Próbálj meg jól viselkedni, hidd el menni fog.
– Én már megpróbáltam! – fakadt ki Juli. – Anya mindig csak dühös rám… Szeretnék jó lenni…
Rózsika néni legszívesebben megölelte volna a kis lurkót, aki olyan búsan meredt maga elé.
Azonban egyszer csak kopogás hallatszott, majd választ nem várva egy fiatal nő nyitott be a lakásba.
Hosszú, fakó szőke haja a fejére lapult, és úgy lógott le a vállára, mint egy régi függöny. Beesett arcán erőltetett mosoly villant.
– Rózsika néni, csókolom! Varga Nóra vagyok, a Juli anyukája. Köszönöm, hogy vigyázott a kislányomra – mondta mézes-mázosan, majd hozzá tette: – Áldja meg az ég!
Rózsika néni felállt, majd legyintett egyet.
– Ugyan, semmiség. Nagyon rémisztő lehetett Önnek, hogy a Juli így eltűnt.
– Az-az – hagyta Rózsika nénire a nő, majd a kislányhoz fordult: – Te meg mit üldögélsz ott? Gyerünk indulás!
Julinak nem kellett kétszer mondani. Lehajtott fejjel odakullogott az anyjához. Az anyuka a lányát karon ragadta, majd mosolyogva búcsút intett a Rózsika néninek, és Julival az oldalán kilépett az ajtón.
***

Szép, nyári délután volt. A tömbház melletti játszóteret ellepték a gyerekek. A kerítésen kívül álldogáló terebélyes fák hűs árnyékot vetettek a tér nagy részére, köztük arra a padra is, ahol Rózsika néni üldögélt az egyik barátnőjével és egyben szomszédjával, Matilddal.
Rózsika néni szeretett itt cseverészni, nem zavarta, hogy egyesek boszorkánynak tituláljak. Amikor itt üldögélt, mindig eszébe jutottak a szép emlékek, amikor a saját lányát, Annát, hozta le a parkba. Nagyot sóhajtott a gondolatra az asszony. Anna már sok-sok éve felnőtt, és külföldön élt. Mióta Rózsika néni férje meghalt, az asszonynak nem volt más szórakozása, mint naphosszat üldögélni és fecserészni a barátnőivel.
– Ismersz megbízható bérlőket? – kérdezte Matild. – Ili összeköltözik a Marcsi lányával, így megüresedik a lakása. Megkértek rá, hogy intézzem én a kiadást, a többit majd megoldják. Szegény Marcsi is nagyon elfoglalt: a három gyerek teljesen leköti a figyelmét, és most még Ili is ott lesz. Nem irigylem. Bár Ili viszonylag könnyen megúszta az agyvérzést. Hallottam olyanokról is, akiknek újra kellett tanulniuk beszélni!
– A jó Isten vigyázott rá – nyugtázta Rózsika néni. – Azonban, sajnos nem ismerek senkit, aki lakást keresne. Egyébként mekkora?
– Másfél szobás, mint a tied. Mindenesetre, szólj, ha tudsz valakit. Mondtam nekik, hogy a kiadásban szívesen segítek, de aztán nem akarok senki nyakára járni. Van nekem elég gondom… Jaj, nem hiszem el, mit csinál az a gyerek? Marci, azonnal tedd le azt a kislányt! – pattant fel Matild kiabálva. Három lánya közül ketten Budapesten laktak, így gyakorta vigyázott az unokákra. Most is rá volt bízva az egyik, a 10 éves Marcika, aki éppen a játszóterén randalírozott. A kisfiú, amikor meghallotta a nagymama hangját, rögtön letette a pajtását, majd szaladt csúszdázni.
– Megint gyűlés van? – kérdezte viccelődve Cili, aki gyorsan lehuppant Matild mellé. Az idős hölgy egy sötétkék otthonkát viselt, hosszú ősz haját kontyba fogta. Ő volt a rangidős, már nyolcvan éves is elmúlt.
– Persze, ezennel megnyitom az ÖTYE Klub gyűlését – humorizált Matild, aki még fel is emelte a kezét, mintha épp egy kalapáccsal készülne lesújtani.
– Nem ÖTYE klub ez, hanem boszorkány képző! – mondta Rózsika néni. – Képzeljétek, tegnap meglátogatott egy kislány a nyolcadikról, azért, hogy kívánjon valamit. Azt hitte, hogy boszorkány vagyok.
Matild es Cili jóízűen felnevettek, Cili a szája elé kapott, hogy nehogy kiugorjon a protézise.
– Ezek a mai gyerekek, már a boszorkányoktól se félnek – mondta nevetve Matild. – Melyik kislány az? – kérdezte a játszótér felé mutatva.
– Ott lóg a mászókán – bökött Rózsika néni a Juli irányába.
A kislány ma is azt a koszos zöld melegítő nadrágot viselte, mint tegnap. A kócos kis majom, ide-oda lengedezett a mászókán, majd leugrott és szaladt is a csúszdához.
– A Varga kislány? – kérdezte Cili. – Mellettem laknak a szomszédban. Fura egy család.
– Igen? – kapta fel a fejét Matild és Rózsika néni.
– Nagyon udvariasak, mindig köszönnek, sőt a Pali még a szatyromat is segített múltkor felvinni.
Cili elhallgatott, mint aki morfondírozik valamin, majd kibökte.
– Állandóan üvöltöznek, törnek, zúznak. Elképesztő, ahogy beszélnek egymással. Én ilyet meg a tv-ben sem hallottam, pedig elég sok szenny műsor van már ott is.
– Ha szappanoperát néznél, elég csak áthallgatni a szomszédba, igaz, Cili? – nevetett Matild, Cili is elmosolyodott, egyedül Rózsika néni maradt komor.
Nórát figyelte, aki az egyik játszótéri padon ült és beszélgetett. A nő arca beesett volt, hosszú szőke haja szoros copfban lógott a hátára. Éppen egy másik nőnek magyarázott, amiből Rózsika néni elcsípett néhány mondatot:
– … Hihetetlen! Azt hiszi, hogy ha nyolc órában dolgozik, akkor minden le van tudva. Én meg gürcölök egész álló nap a gyerekkel…
Miközben beszélt, nem nézett Juli felé, teljesen átadta magát a panaszkodásnak.
Nóra, mintha megérezte volna, hogy az asszony figyeli. Hirtelen Rózsika néni felé fordult és erőltetett mosollyal intett.
Rózsika néni biccentett egyet.
Cili felállt a padról.
– Megyek, lányok, mert rengeteg dolgom van.
– Húha, tényleg, mindjárt kezdődik a sorozatom – pattant fel Matild. Rózsika néni ülve maradt.
– Olyan szép idő van – mondta, – én még maradok egy kicsit.
***
Rózsika néni épp tv-t nézett, amikor kopogtattak. Lassan kikecmergett a kényelmes, szürke fotel öleléséből, és kitámolygott az előszobába. Kikukucskált az ajtólyukon, de nem látott senkit. Anélkül, hogy megvárta volna az újabb kopogást kirántotta az ajtót, ami mögött Juli állt pizsamában.
– Te meg mit keresel itt? Már ágyban a helyed – szólt fojtott hangon az asszony. A kis lurkó összefonta a karját maga előtt és szemöldökét összehúzva így felelt:
– Tudni akarom, hogy teljesíted-e a kívánságomat!
Rózsika néni homlokát ráncolva nézett a kislányra, akinek az elszántságát látva elnevette magát.
– Hogyan tudnám teljesíteni azt? Nem megmondtam neked, hogy azon te tudsz változtatni? Csak viselkedj rendesen: például ne kóricálj el lefekvés után.
Juli csalódottan görbítette a száját. Rózsika néni megcsóválta a fejét, majd sóhajtott:
– Na gyere, kapsz egy kis varázslinzert, és máris jobb kedved lesz!
Az asszony becsoszogott a konyhába és elővette ugyanazt a tálat, amit legutóbb. Kivitte magával a bejárathoz és a kislány felé nyújtotta.
Juli nézegette a tálka tartalmát, majd így szólt:
– Islert is vehetek?
– Islert? Az nincs is benne – hajolt közelebb a tálhoz Rózsika néni megigazítva a szemüvegét, majd, amikor látta a vigyorgó Julit, elnevette magát. – Te kis csibész! Lóvá tettél!
Juli kikapott egy linzert a tálból, és boldogan beleharapott. Alaposan megrágta és lenyelte a falatot. Már harapott volna még egy picit a süteményből, amikor hirtelen megdermedt és ijedten nézett Rózsika nénire.
– Előtte kellett volna kívánnom?
Rózsika néni mosolyogva megrázta a fejét.
– Evés közben is kívánhatsz.
Juli most már nyugodtan majszolta tovább az édességet.
Rózsika néni eszébe jutottak a délután elhangzottak.
– Juli, – kezdte tétován. – Kérdezhetek tőled valamit?
A kislány lelkesen bólogatott.
– Az anyukád és az apukád… Szóval, jól megvagytok?
Átkozta magát Rózsika néni, hogy ilyen sután kérdezte, de nem tudta, mégis mit kérdezzen.
– Igen – felelte nemes egyszerűséggel Juli.
– Esetleg szeretnél kívánni valamit anyukádnak és apukádnak is? – kérdezte Rózsika néni kicsit dörzsöltebben és nyújtotta a tálat a kislány felé.
Juli hezitált, majd lassan és bizonytalanul elvett még egy linzert. Mereven nézte a kis süteményt, majd bekapta egészben.
– Most már mennem kell – mondta tele szájjal, majd sarkon fordult. Rózsika néni utána kiáltott:
– Várjál! Hazakísérlek.
Gyorsan betette a konyhapultra a tálat, majd sietősen kilépett a küszöbön, kicsit összébb húzta a lila színű kardigánját, majd Julival együtt a lifthez léptek. A kislány nyomta meg a hívógombot.
Beléptek a liftbe. Juli felugrott és megnyomta nyolcas gombot. A lift egy rántással megindult felfelé.
Amikor megállt a felvonó, kiszálltak, és lassan egy résnyire nyitott lakásajtóhoz botorkáltak.
– Aztán ne kóricálj el többé! Nyomás lefeküdni – suttogta Rózsika néni és várta, hogy Juli bemenjen. Azonban a kislány nem mozdult.
– Valami baj van? – kérdezte Rózsika néni meglepve. Juli toporogva megkérdezte:
– Tényleg teljesülnek a kívánságok?
– Ha nagyon hiszel bennük, akkor igen – mosolygott Rózsika néni, ám a kislány gondterhelten így szólt:
– Nem akarom, hogy teljesüljön.
– Micsoda? Nem azért jöttél, hogy kívánj tőlem valamit? – hüledezett Rózsika néni.
– De, de, csak a második… az ne teljesüljön!
Rózsika néni sóhajtott.
– Valami rosszat kívántál? Nem fog teljesülni, ha nem akarod.
Juli csak némán, rázkódva sírni kezdett. Rózsika néni meglepetten állt, majd magához vonta és megölelte a könnyező kislányt. Sokáig álltak így, az asszony a kis barna fejet simogatta, miközben halkan susogta: „Nem lesz semmi baj”.
Végül kibontakoztak az ölelésből, Juli a pizsamájába törölte az orrát, majd körbenézett és ezt suttogta:
– Van egy titkom.
Rózsika néni kíváncsian nézett a kislányra, aki így folytatta:
– Én szeretem apát.
Rózsika néni megrökönyödve nézett a kislányra.
– De miért kell ezt titkolni? – kérdezte értetlenül.
Juli nem felelt, csak szótlanul bement a lakásba.
***
– Nem jöttök haza idén se? – kérdezte megrendülve Rózsika néni a telefonját tartva. A vonal másik végén Anna nagyot sóhajtott.
– Anya, sajnálom, de most ez nem fér bele. Nagyon drága lenne hazamenni mind a négyünknek. Bírd ki még egy kicsit, Anya. Januárban hazajövünk a szülinapodra. Ígérem!
Rózsika néni hallgatott a telefon végén.
– Ne haragudj, de le kell tennem. Hétvégén beszélünk – mondta a lánya, majd elköszöntek és letették a telefont.
Rózsika néni szomorúan meredt maga elé. Hiányzott a lánya. Ezt könnyebb volt elviselni, míg a férje élt, de Rózsika néni már öt éve megözvegyült.
Felemelkedett a telefon mellől és szorosabbra húzta magán a köntösét. Éjszaka volt, a lányával ilyenkor tudott csak beszélni az időeltolódás miatt. Bánatosan kimeredt a panel ablakán.
A nyárt kezdte felváltani az ősz, kinn a szél borzolta a magas tölgyfák lombjait. A tömbház lábánál fekvő játszótér üres volt, az utca sötétségbe burkolózott.
Rózsika néni lehelete bepárásította az ablaküveget.
Az asszony a ruhaujjával letörölte a párát, és tovább kémlelte a sötétséget, amikor észrevett egy alakot, aki bizonytalan léptekkel támolyog a játszótér kerítésébe kapaszkodva.
– Részeg disznó – morogta magában Rózsika néni.
Az asszony már lefeküdni készült, amikor észrevette, hogy a Nóra szalad oda kardigánban az alakhoz. Kíváncsian figyelte a fejleményeket.
A nő ordibálni kezdett, de nem hallatszott belőle sok minden, hisz az ablak zárva volt, ráadásul erős szél süvített a házak között, aminek a robaja elnyomta a beszéd zaját. Néhány szófoszlányt értett meg csupán, de azok is csak káromkodások voltak.
Gondolkozott rajta, hogy kinyissa-e az ablakot, de inkább nem tette meg. Így is attól tartott, hogy kiszúrják a félhomályban.
A két alak szemmel láthatóan üvöltözött egymással, majd lökdösődni kezdtek, addig míg Nóra olyan erővel ütötte arcon a férfit, hogy az a földre zuhant. A nő ahelyett, hogy felsegítette volna a bizonytalan alakot, sarkon fordult és visszasietett a házba.
Rózsika néni döbbenten nézte, a jelenetet. A részeg férfi torka szakadtából üvöltött a földön mindenféle szitkokat, amiből nem sokat hallott Rózsika néni az ablak rejtekeben.
Kis idő elteltével a férfi feltápászkodott a játszótér kerítésébe kapaszkodva, majd ingatag léptekkel besétált a házba.
Rózsika néni másnap tudta meg Cilitől, hogy Pali még az éjszaka összepakolt és otthagyta a családját.
***
Rózsika néni teljesen elfáradt a nagy cipekedésbe. A piacról jött, mindkét kezében jól megpakolt szatyrokkal. Nagyokat szuszogva lépett ki a liftből, ám azonnal elállt a lélegzete, amikor megpillantotta a lábtörlőjén kuporgó Juliskát.
A kislány felhúzott lábakkal üldögélt, könnyes arcát a térdére hajtva. Amikor megpillantotta az asszonyt, rögtön felpattant. Vékony hangocskája, mint egy kés, metszette át a csendet.
– Mindent elrontottál a buta sütikkel! A te hibád minden!
Rózsika néni megszeppenve nézett a kislányra, nem tudta mire vélni a felháborodását.
– Álljon meg a menet! Mégis mi ütött beléd?
– Apa elment és soha nem jön vissza! Miattad!
Szegény kislány zokogásban tört ki, Rózsika néni félretette a cekkerét, majd szó nélkül átölelte Julit.
– Nincs semmi baj – nyugtatgatta az asszony, ahogy a kis barna fejet simogatta. Juli sírt, és belekapaszkodott Rózsika nénibe, mint egy fuldokló a mentőövbe.
– Vissza akarom kapni apát! – hüppögte elhaló hangon.
– Tudom, édesem…tudom.
Rózsika néni nem engedte el a kislányt, aki még jó ideig ringatózott az asszony oltalmazó ölelésében.
– Nem a te hibád – suttogta, és gyengéden megpuszilta a kócos kis fejet, majd így szólt: – Gyere be hozzám, van itt egy apróság a számodra.
Juli arcát a ruhaujjába törölte, majd bólintott. Rózsika néni kinyitotta az ajtót, majd gyorsan kipakolt a pultra mindent, amit a piacon vett, köztük a csokoládét is, amit Julinak szánt.
– Remélem szereted a csokit – mosolygott cinkosan Rózsika néni. Juli elmosolyodott, majd szipogva kibontotta a csomagolást. Rózsika néni elővette a zsebkendőjét, és szó nélkül megtörölte a kislány orrát.
– Így a csoki is finomabb – kacsintott az asszony, majd szépen elpakolta a vásárolt holmikat. Megvárta, míg Juli az utolsó falatot is megrágja, majd megkérdezte: – Anyukád hol van?
– Otthon.
– Biztos aggódik már miattad. Menjünk, hazakísérlek – mondta Rózsika néni, bár kételkedett abban, hogy Juli anyukája, valóban idegeskedne. Nem fért a fejébe, hogy mégis hogyan császkálhat ez a gyerek örökké egyedül a házban.
Rózsika néni sietősen kiterelte a kislányt, majd miután bezárta maguk mögött a lakásajtót, a lifthez vezette. A felvonó még ott volt, gyorsan beszálltak, majd felmentek vele a nyolcadikra. Szótlanul a lakáshoz sétáltak, aminek az ajtaja résnyire nyitva volt. Rózsika néni óvatosan beljebb lökte az ajtót, majd bekukucskált.
Megpillantotta az üres folyósót, ami egy szobába torkollott, valószínűleg az lehetett a háló. Az ajtóval szemben egy ruhásszekrény állt, ajtaját nyitva felejtették, így tisztán látszott, hogy néhány polc teljesen üres. Egy-két ruha a földön hevert a bútor előtt.
Rózsika néni beljebb lépett, és akkor vette észre, hogy a folyósó jobbra L-alakban folytatódik. A közlekedő végén egy kis konyha és még egy aprócska szoba kapott helyet. Ez volt Juli hálószobája, amit egy ajtóra felragasztott névtábla jelzett.
Üvegcsörömpölés hallatszott, amiből Rózsika néni tudta, hogy Nórát a konyhában kell keresnie.
Az asszony megfogta Juli kezét, majd besétált a helyiségbe. Nem sok dolog fért el ebben a kicsi főzőhelyiségben, bal oldalt végig pult húzódott mosogatóval, főzőlappal és egy kávégéppel, az ablakos falon meg csupán egy kicsi asztal és egy hűtő kapott helyet.
Nóra ott ült az ebédlőasztalnál egy szinte üres pezsgősüveg társaságában, az öklére támaszkodva. Amikor észrevette Rózsika nénit, őszinte meglepettséggel nézett az asszonyra.
A sminke elkenődött, arca vörös volt az italtól. Lassan pergett a nyelve:
– Rózsika néni… mit keres maga itt?
Ám amikor észrevette a lányát elhúzta a száját.
– Szóval megint arra kujtorogtál? Le akarsz cserélni, talán? Te is olyan szemét vagy, mint az apád! – fröcsögte Nóra, Juli szeme megtelt könnyel és rögtön magyarázkodni kezdett.
– Anya, nem, én nem …ne haragudj rám…
– Te is elhagysz, mint az a mocsok!? Takarodj a szemem elől! – üvöltötte Nóra.
Juli gyorsan beiszkolt a szobájába, és magára zárta az ajtót.
– Takarodjon innen maga is! – hörögte Nóra, és fel is pattant, hogy az asszonynak ugorjon, ám hirtelen megszédült és visszahanyatlott a székre. Másodjára is nekiveselkedett, de most már a mellé lépő Rózsika néni nyomta vissza.
– Nem megyek, nem hagyom itt Juliskát a részeg, őrjöngő anyjával.
Nórára úgy hatott ez a mondat, mint egy elektrosokk. Zavartan nézett az öreg hölgyre, aki úgy tornyosult fölé, mint egy szikla.
– Térjen magához – folytatta, majd levette a nő válláról a kezét. – Most van a leginkább szüksége magára – bökött Juli szobája felé. – Az apja elhagyta, csak maga maradt neki.
– Mit tudja maga az én bajomat – sziszegte Nóra.
Rózsika néni a kávégéphez sétált és addig nyitogatta a szekrényeket, míg meglelte a kávét, a cukrot és a bögréket. Lefőzött egy jó erőset, Nóra elé tette, majd leült vele szemben.
– Igya meg!
Nóra kellettlenül szürcsölni kezdte az italt.
– Nem ismerem magukat – kezdte Rózsika néni. – Se magát, se a férjét…
– Nem a férjem.
– Se a lányát. Azonban látom, hogy baj van. Hadd segítsek.
Nóra horkantott egyet.
– Segíteni? Az a szemét itt hagyott egyedül a gyerekkel egy lakásban, amit nem tudok fenntartani. Hogy oldjam meg? A családom Szeghalmon él, senkire se számíthatok.
– Rám viszont igen.
Nóra röhögni kezdett, ám Rózsika néni folytatta:
– Tudok intézni egy jóval kisebb lakást a negyediken.
– Nem tudom kifizetni se a kauciót, se a bérletet.
– Megoldjuk, ne aggódjon emiatt.
– És ki hozza el a gyereket az óvodából?
– Ráérek, ha ide jár a szomszédba szívesen érte megyek.
Nóra összehúzott szemmel méricskélni kezdte az öreg hölgyet.
– Miért segítene nekem?
– Nem maga miatt – felelte kurtán Rózsika néni és Juli szobája felé sandított.
A kislány nem bírta tovább a várakozást, és kiszaladt a konyhába, viszont Rózsika néni mellett megállt.
– Anya, anya! Megbocsátasz nekem? – szipogta, és idegesen toporgott pár lépést téve az anyja felé. A nő szó nélkül megragadta és átölelte a hüppögő kislányt.
Rózsika néni nyugodt lélekkel állt fel a székből és kibotorkált a konyhából. Már a bejárati ajtón lépett ki, amikor utána kiáltott Nóra:
– Rózsika, várjon! Kéne a segítsége!
***
Néhány napon belül Nóra és Juli leköltöztek a negyedikre Rózsika néni segítségével. Az asszony megkérte a barátait, illetve azok felnőtt gyermekeit, hogy segítsenek lehordani a dobozokat, szerencsére nem kellett sokat cipekedni.
Nóra és Rózsika egyik délután elsétáltak az óvodába, hogy jelezzék, hogy ezentúl délutánonként ő fogja felvenni a Julit. Az egyszerűség kedvéért azt hazudták, hogy ő a kislány nagymamája.
Rózsika néni izgatottan várta a keddet, az első napot, amikor ő hozta el Julit az óvodából. Szinte reszketett egész nap az izgalomtól.
Juli is boldog volt, hiszen az igazi nagymamája sose látogatta meg őket Pesten, büszkén mutogatta Rózsika nénit az óvónéniknek.
– Gyere, irány a játszótér! – mondta Rózsika néni és a kislány már ujjongva szaladt is előre.
A játszótér körülbelül száz méterre volt az óvodától, közvetlenül a tömbház mellett, ahol laktak. Juli be is szaladt a kapun, Rózsika néni is bement utána, majd leült egy padra.
Juli mászókázott, ugrált a homokozóban, csúszdázott, vagy éppen rohangált a pajtásaival. Teljesen elfáradt, később Rózsika néni kanapéján el is nyomta az álom.
***
Rózsika néni élvezte a nagymamaságot, szívesen töltött időt a kis lurkóval. Az idill azonban kicsit megtört, amikor egy napon megjelent Juli apukája, a Pali.
Épp a játszótéren szaladgált a kislány, Rózsika néni meg a padon horgolt egy sálat, amikor megjelent a férfi. Sután szorongatott a kezében egy barna hajú játékbabát, arca borostás volt, melegítő nadrágot és pulóvert viselt.
– Juli! – kiáltotta, mire a kislány odanézett. Elindult az apja felé, azonban hirtelen megállt. Tétován körbenézett, mintha szemével keresne valakit, majd odaszaladt a férfihoz. Az apja megölelte a kis lurkót, aki ezt hajtogatta:
– Apa! Tudtam, hogy visszajössz!
Pali mosolygott, majd csodálkozva nézett körbe.
– Hol van az anyád? Remélem nem egyedül vagy itt!
– Velem van – állt fel Rózsika néni a padról és bemutatkozott a férfinek. Pali megszorította az öreg hölgy kezét, majd leült mellé a padra.
– Ez a tied – mondta Pali, majd Juli kezébe nyomta a babát. – És most eredj játszani.
– Most már hazajössz, apa? – kérdezte Juli, mire a férfi csak megpuszilta, aztán intett, hogy szaladjon játszani. Juli engedelmesen ment homokozni az új babával.
– Miért segít annak a ribancnak?
Rózsika néni összerezzent.
– Kérem, ne beszéljen így. Még a kislánya meghallja.
– Hallja is meg – horkantott Pali, majd így folytatta: – Az anyja egy büdös kurva. Soha nem akarom látni a pofáját. Míg én éjt nappallá téve dolgoztam, ez a ringyó félrekefélt a hátam mögött. Nem is egyszer!
– Ne haragudjon, de ez nem tartozik rám – hárított Rózsika néni. – És a kislányára se.
– Miért nem? Tudja milyen érdemtelenül szereti az anyját? Pedig a Nóra el akarta vetetni. Én beszéltem le róla, hogy próbáljuk meg együtt. Öt évet pazaroltam erre a nőre, aki egy percet se érdemelt volna.
Rózsika néni kényelmetlenül érezte magát, hiszen mindez nem tartozott rá. Szótlanul nézte Julit, ahogy a homokozóban gombócokat formáz a babájának.
– A kislányának apára van szüksége, ugye tudja? Egy szép baba nem pótolja a maga hiányát.
– Fogok jönni még, bár az anyja mindent megtesz, hogy ellenem nevelje. Azt kívánom, bár látta volna Nóra, ahogy Juli hozzám futott. Megpukkadt volna a méregtől.
Rózsika néni tudta, hogy Nóra jelenlétében ez a jelenet máshogy zajlott volna, ám ezt a férfinek nem tette szóvá.
Pali folytatta:
– Az utóbbi években nagyon megromlott Nórával az amúgy is rossz kapcsolatunk. Mindenért belém állt, az anyámat lompos kurvának becézte. Engem is próbált befeketíteni a gyerek előtt, hogy az apád milyen iszákos, pedig ő sem veti meg az italt. Részeges kurva… Egyszerűen betelt a pohár. Tudja mit kellett elviselnem öt éven át? Az örökös mocskolódást, vagdalkozást… tudja hány tányért vágott nekem? Egyszerűen elegem lett. Nem bírtam tovább.
Rózsika néni ridegen így szólt:
– Tőlem ne várjon feloldozást. Maga szó nélkül ott hagyta a kislányát és hetekre eltűnt. El tudja képzelni, mennyire fájt ez Julinak? Ráadásul, a maga szerint, „részeges” anyjával maradt. Ezen nincs mit szépíteni.
Pali torkán akadt a szó, némán nézte az öregasszonyt, akinek a vonásai úgy megkeményedtek, mint az acél.
– Apa, gyere, nézd milyen finom ebédet csináltam a babámnak! – kiabált Juli a homokozóból.
– Menjen – mondta Rózsika néni. – A kislányának szüksége van az apjára.
Pali felállt a padról és Juli mellé sétált. A kislány boldogan mutogatta a homokgolyókat, apja leguggolt mellé és figyelt.
***
Teltek-múltak a hetek, Rózsika néni teljesen hozzászokott, hogy Juli minden délutánt az ő lakásán tölt. Az őszi idő egyre hidegebb lett, és már csak nagyon kevés időt tudtak a játszótéren tölteni. Rózsika néni színezőket vásárolt a kislánynak, és amikor ő keresztrejtvényt fejtett, Juli csendesen rajzolgatott.
Pali is sokszor ellátogatott Rózsika nénihez, hogy néhány órát tölthessen a kislányával. Rózsika néni nem mutatta, de örült a társaságnak, hiszen sokszor megterhelő volt számára, hogy heti öt napon keresztül Juli este nyolcig a vendége volt.
Nóra ellenben egyre később vette fel a kislányt, eleinte nyolc óra felé, majd kishíján kilenckor. Rózsika néni nem tette szóvá, hiszen Nóra magától kezdett el magyarázkodni, hogy túlóráznia kellett, illetve dugóba keveredett, ám alkoholszagú lehelete sokszor másról árulkodott.
Ám egyik este Rózsika néni nem tűrtőztette magát tovább. Nóra még este tizenegykor sem érkezett meg, így az asszony megágyazott Julinak a kanapén, és lefektette.
Még tett vett a konyhában és éjfél felé, már indult volna ő is aludni, amikor kopogást hallott. Hosszú köntösét összehúzta magán, óvatosan becsukta a nappali ajtaját, ahol Juli aludt, majd kinyitotta a bejárati ajtót.
Nóra állt vele szemben az ajtófélfába kapaszkodva. Szájából dőlt az alkoholszag, koordinálatlan mozgásából látszott, hogy most alaposan lerészegedett.
– Csókolom – csuklotta. – Jöttem Juliért.
– Éjfél van. Juli már alszik. Menjen haza – közölte ridegen Rózsika néni. Nóra artikulálatlanul így kezdett üvölteni:
– Adja ide a lányomat! Kinek képzeli magát!
– Maga részeg. Fejezze be a műsort! Juli nem megy sehová – fortyant fel Rózsika néni, ráncos arca kivörösödött a dühtől. Nóra meglepődött a hirtelen reakción, csak állt az ajtóban, majd belekapaszkodott a kilincsbe.
– Oké – mondta, majd berántotta az ajtót maga mögött.
***
Másnap Rózsika néni dörömbölésre ébredt. Lassan kikecmergett az ágyból, magára kapta a köntösét, majd papucsban kicsoszogott az előszobába. A dörömbölés nem akart szűnni, így gyorsan kinyitotta az ajtót.
Vele szemben egy egyenruhás, középkorú rendőr állt, kicsit hátrébb Nóra toporgott.
– Jó reggelt kívánok! – köszöntötte az egyenruhás. – Az itt jelenlévő hölgy, kérte a segítségemet – bökött a háta mögé. – Azt állítja, hogy az Ön lakásán tartózkodik a négyéves kislánya, Varga Júlia, akit Ön a szabadságában akadályoz, nem hajlandó az édesanyjához visszaengedni. A sértett azt állítja, hogy tegnap este eljött a gyermekéért és Ön megtagadta tőle azt, hogy kislányát hazavihesse.
Rózsika néni nagyot sóhajtott, majd így szólt:
– Való igaz, nem engedtem haza vele a kislányt, mert az Ön mögött álldogáló hölgy mattrészegen állított be hozzám körülbelül éjféltájt, amikor a gyermekét én már lefektettem aludni. Józan ítélőképességem azt sugallta, hogy ne engedjem el a saját lábán állni alig bíró anyjával.
A rendőr mélyet sóhajtott, majd megvakarta a homlokát.
– Lenne szíves felébreszteni a kislányt, hogy az édesanyja hazavihesse?
Rózsika néni bólintott, majd kinyitotta a nappali ajtaját. Juli békésen szunyókált a süppedős kanapén, a lába kilógott a takaró alól. Rózsika néni odabotorkált hozzá, és gyengéden megcirógatta a kislány arcát.
– Juli, ébredj fel. Itt van anyukád – suttogta az asszony, mire Juli felült az ágyon. Hátratekintett, és csodálkozva nyugtázta, hogy Nóra nincs a szobában.
– Kinnt vár – simogatta meg Juli fejét Rózsika néni. – Öltözz fel.
Rózsika néni kisétált a szobából, és becsukta a nappali ajtaját, ahol a kislány nagy sebbel lobbal nekilátott magára húzni a nadrágját.
– Mindjárt jön, csak felöltözik – mondta az asszony.
– Köszönöm – biccentett a rendőr.
Kis idő múlva megjelent Juli útra készen, az anyja boldogan ölelte magához, miközben villámokat szórt szemével Rózsika néni felé. Az egyenruhás elköszönt és elment, mert további intézkedésnek nem látta szükségességét. Nóra és Juli a lifthez sétáltak, amikor Rózsika néni utánuk szólt:
– Mégis mire volt ez jó? Vigyáztam a lányára, és köszönet helyett rendőrt hív a fejemre?
Nóra villogó szemekkel az asszonyra nézett:
– Túl messzire ment, vén boszorkány! Senki nem veheti el a lányomat – sziszegte, majd kirántotta a liftajtót, és beszálltak a felvonóba.
Rózsika néni érezte, ahogy egy forró könnycsepp gördült végig az arcán. Ott állt a küszöbön és szótlanul sírt.
***
Eljött a tél, és egyre közelgett a karácsony. A játszóteret befedte a hó, csupán a járdák és az úttest feketéllett a vakító fehérségben.
Rózsika néni látta néha Julit hazafelé menet, általában egy piroskabátos nő vagy egy megtermett pufidzsekis férfi kíséretében.
Az asszonynak nagyon hiányzott a kis lurkó jelenléte, de szép lassan elfogadta a helyzetet. Sok sorozatot nézett, elméjét teljesen lekötötték a különféle szappanoperák, amit a tv-ben adtak. Azonban egyik nap nem volt lehetősége ezeket nézni.
A meteorológusok már napok óta ítéletidőt jósoltak, amikor beköszöntött a vihar. A szél olyan erős volt, hogy néhány zsengébb, vékony törzsű fát kicsavart.
Rózsika néni éppen a tv-t nézte, amikor elment az áram. Teljes sötétségbe borult a szoba. Mint egy vak, úgy tapogatta végig a bútorokat, így találta meg az egyik fiókban pihenő elemlámpáját. Kibotorkált az előszobába, majd kidugta a fejét a bejárati ajtón.
Matild már kinnt lézengett a folyósón.
– Csuda egy vihar – mondta, ahogy észrevette Rózsikát, majd mind a ketten egy hirtelen zajra lettek figyelmesek. Valaki dörömbölt az egyik lakásajtó belső oldalán és észvesztve sikítozott.
– Ez meg mi a túró – suttogta Matild és elindult a zaj irányába, Rózsika néni a nyomában lépkedett. Az asszony balsejtelme beigazolódott, a sikoltozás és dörömbölés a Juliék lakásából szűrődött ki.
– Segítség! – sikoltozott Juli, miközben verte az ajtót.
– Itt vagyunk, kicsikém – kiabálta Rózsika néni. – Valami baj van?
– Nem látok semmit, nagyon sötét van – zokogta Juli. – Nem tudom kinyitni az ajtót.
Rózsika néni és Matild összenéztek. Este fél hét felé járt, Nóra bizonyára még dolgozik, viszont ez azt jelenti, hogy a kislány egyedül van a lakásban!
Matild rákiabált Rózsika nénire:
– Hívjad azt az istentelen nőt! Micsoda felelőtlenség! Egy ilyen kicsi lányt magára hagyni!
Rózsika korát meghazudtolva szaladt a mobiljáért. Hívta is Nórát, de ő nem vette fel. Rózsika néni szitkozódott magában, majd felhívta a Palit is.
– Igen? – hallatszott a férfi hangja a vonal másik végén.
– Rózsika vagyok. Baj van, ide kéne jönnie – mondta az asszony zilálva, majd röviden összefoglalta a történteket.
– Azonnal indulok – rakta le a telefont Pali, mire Rózsika néni visszasietett Matildhoz. A barátnője éppen énekelt, hogy a kis Julit megnyugtassa. Rózsika néni közben becsöngetett a többi szomszédhoz, annak reményében, hogy talál egy megtermett fiatalembert, aki betöri az ajtót. Ám egyedül az idősek voltak otthon.
Szerencsére nem tartott sokáig, míg Pali megérkezett. Olyan erővel rontott az ajtónak, hogy az rögtön beszakadt.
Juli zokogva szaladt apjához, és egyre csak sírt.
– Úgy féltem, olyan sötét volt… – ismételgette, miközben az apja ringató ölelésébe zárkózott.
Rózsika néni fellélegzett, egyedül Matild sopánkodott a betört ajtón.
– Mit szól majd a Marcsi! – sóhajtotta és a fejére szorította a kezét.
Juli még mindig az apját szorítva, a két asszonyra nézett. Könnyes szemében hála és szeretet tükröződött.
– Bátor kislány vagy, Juli – mondta az asszony, mire a kislány elmosolyodott.
– Menjünk haza, kicsikém – mondta Pali. – Megmutatom, hol lakik, apa. Pakolj össze néhány holmit, aztán indulunk.
Juli kiugrott az apja öleléséből, izgatottságában majdnem beszaladt a sötét lakásba egyedül. Végül Matild kísérte be az elemlámpájával világítva.
– Nem akar beszélni Nórával, mielőtt ezt teszi? – kérdezte az Rózsika néni, aki tudta, hogy Juli anyja nemsokára hazaérkezik.
– Eszemben sincs, különben hirtelen felindulásból kitekerném a nyakát. Hogy tehette ezt a gyerekkel? Ez gyerekfelvigyázás!? És ha magára gyújtja a lakást? Felelőtlen ribanc – sziszegte Pali, és amint Juli kilépett az ajtón egy megpakolt hátizsákkal, már indultak is. – Örülhet neki, hogy nem jelentem a gyámügynél – vetette oda végszó gyanánt, majd beszálltak a felvonóba.
Rózsika nehéz szívvel nézett utánuk.
***
Nemsokára visszajött az áram, így Rózsika néni tovább nézhette a tvműsort.
Nóra hatalmas sikoltással tudatta a szomszédokkal, hogy megérkezett. Rózsika néni a foteljében ült, ám amikor meghallotta a jajveszékelést, azonnal kibicegett a folyósóra. Nóra, mint egy vad anyatigris nézett rá.
– Hol van a gyerekem? Csak nem megint maga?! – sziszegte.
– Elvitte az apja. A kislány egyedül volt a sötét lakásban és muszáj volt kihozni, mert nagyon félt. Hívtam magát, de nem vette fel, így felhívtam az apját – mondta Rózsika néni nyugodtan. Nóra szemében felizzott a gyűlölet.
– Szóval mégiscsak maga tette. Maga egy utálatos kurva! És én még azt hittem, hogy segíteni akar nekünk! – üvöltötte a nő, mire Matild kidugta a fejét a lakása ajtaján.
– Segítettem is! – üvöltött most már Rózsika néni is. – A szívemet beleadtam, hogy segítsek azon a szegény kicsi lányon és magán is!
Az öreg hölgy alig tudta visszatartani a könnyeit. Nóra vonásai megfeszültek, majd szó nélkül sarkon fordult és beszaladt a lakásba. Kis idő múltán egy jókora bőrönddel a kezében lépett ki, arca csupa könny volt, úgy rohant a lifthez.
Rózsika néninek összeszorult a szíve.
– Most mégis hová megy? – kérdezte Nórát, aki könnyeivel küszködve állt a felvonó előtt.
– El – nyögte ki nagy nehezen, egy-két könnycsepp társaságában. Mereven figyelte a liftajtót, nem nézett az öreg hölgyre.
Rózsika néni szótlanul állt. A nő nem nézett az asszonyra, csak sírt.
– Elvitte a kislányom, az én kis gyönyörűségemet –zokogta Nóra. Rózsika néni is könnyezett.
Megérkezett a felvonó.
Nóra szipogott, majd tenyerével letörölte a könnyeit.
Egy szót sem szólt, csak beszállt a liftbe és elment.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2022-03-12 11:55 craz

craz képe

Sok hiba van benne - nincs időm kiírni -, a legtöbb egybe-, különírás, de akad rossz központozás, ragozás és rosszul használt szavak is.

Kirakom, mert már régen vár a sorára. A történet maga nem rossz, bár szerintem így túl hosszú.

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

cs, 2022-03-17 21:46 Sednol

Sednol képe

Egy kicsit megcsípkedem a gyermeked.

„Rózsika néni nem látott senkit az ajtólyukon keresztül. Lassan vissza botorkált volna a konyhába, amikor megint kopogtattak.”

Nekiszaladnék ennek a párosnak meg még párnak az engedelmeddel. Természetesen ez csak és kizárólag az én meglátásom, nem biztos, hogy igaz.

Ajtólyukon, mármint kukucskálón keresztül. Ha erre gondoltál, miért nem ezt írtad? Ha kerülni próbálod a pongyola fogalmazást, akkor ne tedd! Itt egy lyukra, sérülésre utalsz az ajtón, ami feltételezem, nincs ott.

„Lassan visszabotorkált volna…”

Éppen elindult visszafelé? A lassan visszafelé botorkált az egy tény, a volna az meg egy feltételes mód. A kettő együtt nem működik. Vagy megtette, vagy nem. A jelen esetben nem tette meg, ez pontosan kiderül a mondat második feléből.

„Egy négy vagy öt éves kislány állt előtte a kezeit tördelve. ”

Itt megint ugyanazt érzem. Szeretnél bizonytalanságot kelteni, de a jelen formájában nem működik. A mesélőd igenis tudja, hány éves az a kislány. Próbáld meg másként átadni a karaktered bizonytalanságát. Nem lenne ezzel gond, ha nem a mesélő szájából hangzana el a dolog, hanem a karakter gondolatai lennének. A mesélő szájából hitelesebb lenne valami hasonló: Egy négy év körüli vagy négy év forma kislány… Értem, mit szeretnél, de nekem sántít a megvalósítás. Remélem, érthetően írtam le a gondomat.

„Hatalmas barna szeme, mint egy őzikeszempár, úgy meredtek az asszonyra.”

Ezt többször is elolvastam. Próbáltam rájönni, hogy mit szeretnél nekem mondani. Ha az ijedtséget, rémültséget akartad átadni, akkor ez ide kevés – legalábbis nekem. Aztán felmerül egy másik gond, szeme egyes számban, őzikeszempár, nos, ez meg kettőt jelöl. Talán helyesebb lenne valami hasonló ebben az esetben: Hatalmas barna szemével, akár egy őzike, meredt az asszonyra. Persze még itt is hiányzik az őzike tekintetének milyensége számomra, mert az eddig elhangzott információkból nem tudom kikövetkeztetni.

Azt látom, hogy tudod, mit szeretnél írni, meg is van a mesélőkéd hozzá, csak pontatlanul teszed, nyugodtan fogalmazz precízebben. A történet amúgy tetszett, együtt is tudtam vele lélegezni. Sajnos egyre kevesebben merik megmutatni a világnak ezen sötét szegletét. Nem divatos mostanság az efféle rosszról beszélni. A folyamatosan fluktuálódó munkatársaim közt egyre több a hasonló vagy rosszabb háttérrel rendelkező. Egyik-másik ugyan átlépte a múltját – a nyomát azomban magukon viselik –, míg a többiek, amit kaptak, azt viszik tovább, képtelenek szabadulni a spirálból.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

p, 2022-03-18 07:21 S7ABO

Az utolsó nekezdésed második felére reflektálnék. Nemrég jelent meg egy Függésben című realista antológiakötet. A címe elárulja a tartalmát. Érdemes elolvasni, pont a világ ilyen dolgairól szól.

--------------------------
Élt egyszer egy pék.
Még a szeme is kék.
Az volt az ő álma,
Hogy ne legyen piros a málna.
Egyszer aztán gondolt egyet,
Minden málnát kékre festett.
Ő volt a pék. A málnafestő pék.

v, 2022-03-20 18:00 craz

craz képe

Szerintem, ha nem lett volna benne ilyen sok hiba, befért volna abba az antológiába.
Ilyentájt úgy tudsz gyorsabban továbblépni, ha rájössz, mit nem tudsz - még. :)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

p, 2022-04-08 06:11 aliaskriszti

Szia S7abo!
Köszönöm szépen, megnézem ezt az antológiát magamnak, hátha tanulok belőle.

p, 2022-04-08 06:10 aliaskriszti

Szia Sednol!
Húha, köszönöm szépen, hogy kiszedegettél néhányat!
Röstellem, hogy ilyen sok a hiba benne, de köszönöm, hogy elolvastad!