Zöld bársony

Az újságíró feszengve ült a hatalmas, zöld bársonykanapén. Az egész világ jól ismerte ezt a zöld bársonyt, mint Gleaming Gemma védjegyét. A híres színész- és énekesnő minden nagyobb eseményen mohazöld bársony ruhakölteményekben tündökölt, és a vele készült szinte összes interjú ezen a kanapén zajlott. Sőt, a tévéadók is rászoktak, hogy a kedvéért zöld bársonyhuzatokat használjanak a beszélgetős műsorokba, ahova meghívták. Maga a szoba – ahol most az újságíró ült – is a zöld különféle árnyalataiban tündökölt: ekrü-zöld falak, tengerzöld párnák és a kanapéhoz illő szőnyeg, azonban az újságíró világosan érezte, hogy a kanapé, egészen pontosan a zöld bársony a lényeg. Ms. Gleaming ezúttal egy egyszerűbb, hétköznapian elegáns, krémszínű nyári ruhában ült a kanapé távolabbi végében. Bár másik védjegye, az elmaradhatatlan drágakőékszer most sem hiányzott: apró gyémántokkal kirakott fülbevalót viselt.
– Kezdhetjük, Mr. Willkins? – kérdezte a nő.
– Kérem, szólítson Davidnek!
– Csak akkor, ha Gemmának szólít.
– Megegyeztünk – mosolyodott el a férfi.
Amióta élőben is megpillantotta Gemmát, állandóan mosolyogni támadt kedve. Korábban nem értette, miért akkora celeb ez a színésznő, énekesként miért veszik a lemezeit, mint a cukrot. Ő egy kissé túl keménynek találta a hangját, ahogy az egész nőt is. Bár azt ő is elismerte, hogy rendkívül csinos, sőt, gyönyörű hamuszőke hajzuhatagával és áttetszően kékes-zöld szemével. Korához képest – Gemma soha nem titkolta, hogy már elmúlt ötven – feltűnően jól tartotta magát. Számtalan jelzője között a „kortalan” is szerepelt; csak a mimikai ráncok voltak kissé mélyebbek; a bőre hibátlan, feszes, az alakja tökéletes. David magában igazat adott a rossznyelveknek: senki nem néz ki ilyen jól ennyi idősen, hacsak nem egy jó plasztikai sebész segítségével. De most, hogy a nő itt ült tőle alig két méterre, kezdett megváltozni korábbi lekicsinylő véleménye. Gemma királynői tartása többé nem tűnt felvett szerepnek, hangjának határozott csengése és kisugárzása inkább hatott fenségesnek, mint túlzóan keménynek. Olyan nő volt, akitől a férfiaknak kényszert éreznek, hogy hajlongva felajánlják lovagias szolgálataikat. David azon kapta magát, hogy legalább egy fél perce mered rá némán, Gemma pedig immár kérdőn néz vissza rá.
– Honnan ered a művészneved? – tette föl az első kérdést némi torokköszörülés után.
– Végre! – pillantott rá a nő talányosan. – Végre valaki megkérdezi. El tudod hinni, David, hogy ezt még soha nem kérdezték meg tőlem? Mindenki készpénznek vette, hogy a drágakőmániám miatt vettem fel ezt a művésznevet.
– Hát igen, egyértelmű lenne a Gemma „drágakő” jelentéséből kiindulni. Egy kicsit túl egyértelmű is. De gondolom, ez nem így van.
– Ez titok.
– Akkor legalább azt áruld el, a drágakőmánia honnan ered!
– De ugye nem a gyanúsítgatásokra és botrányokra vagy kíváncsi? – húzta össze tökéletes ívű szemöldökét a nő.
– Dehogyis! Nem botránycikkre, hanem komoly életrajzi interjúra gondoltunk.
David természetesen tudott az összes ilyen botrányról. A nő hírhedt volt a drágakőgyűjteményéről, de arról még inkább, hogy egyes szakértők – ékszerészek és becsüsök – megesküdtek, hogy Gemma néhány nyilvános eseményen viselt ékszerében sziporkázó drágakövek nincsenek bejegyezve. Párszor tartottak is a hatóságok Gemmánál rajtaütés-szerű házkutatást, de ilyenkor a nő mindig készségesen beengedte őket a széftermébe, és megmutatta drágakőgyűjteményét és ékszereit, melyek mindig beazonosíthatónak és legális úton beszerzettnek bizonyultak.
– Nos, én is azok közé tartozom, akik hisznek a kövek jó tulajdonságaiban – kezdett bele az asszony. – De ennél többről van szó, a drágakövek élnek és történetük van. Tudtad, hogy a középkorban még az élőlények közé sorolták őket? Hiszen születnek és növekednek, némelyik féldrágakő egészen gyorsan. Tulajdonságaik vannak, melyeknek létezését valamennyire a modern tudomány is bizonyította. A kristályterápia nem csak humbug. Szépségük és értékük mellett legendák és történetek hordozói. Az ember már akkor szerette és becsülte a féldrágaköveteket és drágaköveket, amikor még mit sem tudott a fémekről. Közös történelmük visszanyúlik az emberi faj kezdetére.
Ahogy David hallgatta a csillogó szemű nőt, önkéntelenül is Gemma másik állandó jelzője jutott eszébe: tündöklő.
– Egyébként ezt sem kérdezték meg soha – tette hozzá a nő. – Úgy látom, te igencsak lényegre tapintó kérdéseket teszel fel.
– Akkor hadd folytassam egy másikkal, amit úgy tudom, még soha nem kérdeztek meg; honnan van a zöld bársony?
– Tévedsz – mosolygott rá Gemma bájosan. – Ezt már pont megkérdezték, és én azt válaszoltam, hogy a bársony az elegancia és luxus megtestesítője, a zöld pedig a kedvenc színem.
– Amivel végeredményében nem válaszoltál a kérdésre – jegyezte meg a férfi.
– Meglepő ilyen éleslátás egy ennyire fiatal embertől, mint te.
David enyhén elpirult, nem csak a bók miatt, hanem azért is, mert hirtelen belémart a felismerés, hogy Gemma majdnem kétszer olyan idős, mint ő. És mégis, ahogy a nő előrébb helyezkedett, és a hosszú nyári ruha alól kivillant karcsú bokája és formás vádlija, a férfi nagyot nyelt.
– Ha erre a kérdésre inkább nem válaszolnál, akkor váltsd ki egy kényessel! Már vagy tucat házassági ajánlatot kaptál, köztük igencsak befolyásos férfiaktól is, de te mindig nemet mondtál. Rövid ideig felmerült az a pletyka is, hogy a nőket szereted, de erre hamar rácáfoltál. Mi az oka akkor, hogy nem mész férjhez? Nem hiszel a házasság intézményében?
– Ó, dehogyisnem! – dőlt hátra a nő kecsesen és mégis lezserül. – Csakhogy a házasság nem való mindenkinek. Kétszer is loptak már el tőlem drága ékköves ékszereket. És megkaptam, hogy miért nem zártam el őket inkább. Én viszont nem sajnálom őket, inkább viselem a szépséget tucatszor, aztán soha többé, minthogy félve őrizgessem. Legyen vele boldog, aki megkapta! Lehet, hogy ezzel most sokakat meg fogok bántani, de úgy gondolom, hogy a házasság a kisigényűeknek való, akik beérik egyetlen kinccsel. Azoknak, akik szerint a kincsek birtokolhatóak. Én nem így gondolom. És nem akarok olyat ígérni, amit nem szeretnék betartani. Ahogy nagyon tapintatosan utaltál rá, rácáfoltam arra, hogy ne szeretném a férfiakat. Viszont inkább dúskálok a kincsekben akkor is, ha csak egy ideig élvezhetem őket, minthogy csak egyet birtokoljak. A kincsek nem arra valóak, hogy elzárjuk és őrizgessük őket.
Mindeközben Gemma olyan pillantást vetett Davidra, amitől az fészkelődni kezdett. Általában fölismerte, ha tetszik egy nőnek, most viszont bizonytalan volt; az a pillantás szólhatott a témának is. Bár azt is tudta, hogy a „férfifaló” Gemma nem veti meg a nálánál jóval fiatalabb pasikat sem.
– A szerelem mulandó, de a gyémánt örök – tette hozzá a nő egy kis szünet után elrévedő, párás szemmel.
Davidnak eszébe jutott, hogy Gemma nem egy hosszabb távú szeretőjét elvesztette már, fiatal férfiakat. Az egyik egyszerűen eltűnt, és soha nem hallottak többé felőle, egy másik szakadékba zuhant egy hegymászáson, és hiába kutattak a teste után. Biztos volt benne, hogy a nő rájuk utalt az iménti mondatával. Talán nem akar ismét kockáztatni, beleszeretni valakibe, és utána elveszíteni. Márpedig a fiatalemberek már csak ilyenek; szeretnek veszélyesen élni.
Ne kerülj közel az alanyodhoz! – kezdte el David magában mantrázni az újságírók elsőszámú szabályát. Ne kerülj közel, ne hagyd, hogy befolyásoljon! Ez a te dolgod, nem az övé. – Most valahogy olyan nehéznek tűnt ez.
– Ha megígéred, hogy ez nem kerül bele az interjúba, elárulok még valami – hajolt előre Gemma bizalmasan.
– Becsületszavamra nem fog – vágta rá David, miközben igyekezte elszakítani pillantását a feltárulkozó, nem túl merész, de rafináltan szexi dekoltázstól.
– Hiszek neked, valamiért őszinteségre késztetsz, vagy inkább arra, hogy ne hallgassam el a dolgokat. Ez ritka tulajdonság. Tudod, melyik drágakőnek van ugyanilyen tulajdonsága? A zafírnak.
– Ez nagyon érdekes…
– De mondjam a nagy titkot, ha már felcsigáztalak, ugye? – nevetett Gemma. – Igazából nem akkora titok, de nem is reklámozom. Azok a tippek arról, hogy a nőket szeretem, nem is túloztak olyan sokat. Ám az egyszerű emberek szeretnek fekete-fehérben gondolkodni.
– Biszexuális vagy – döbbent rá a férfi, mire a nő bájosan lesütötte egy pillanatra a szemét, hogy utána rögtön kihívóan felvesse az állát.
– Nem akkora dolog, ti, heterók nem vagytok ám olyan nagyon többségben, mint képzelitek. De ennél több titkot már nem árulok el!
– Igazán kár – sóhajtott fel David, mire kapott egy olyan ragyogó mosolyt, amitől ismét fészkelődni kezdett.
– Viszont lassan lejár a kiszabott időnk – figyelmeztette Gemma. – A titkárnőm nagyon szigorú tud lenni, ha elcsúszok a napi beosztásommal.
– Képtelenség, hogy máris eltelt volna húsz perc! – hördült fel a férfi, de amikor karórájára pillantott, látta, hogy bizony nem sok van már hátra. – Nos, rendben, a mai utolsó kérdésem, hogy milyen voltál gyermekként? Ehhez majd kérnék egy képet is, ha lehet. A holnapi interjúra is elég lesz.
– Oh, én teljesen közönséges voltam fiatalon. Az a fajta vagyok, akinek idő kell, hogy kicsiszolódjon. Fiatal éveimben eléggé szürke egyéniség voltam. De teher alatt nő a pálma, és ez rám különösen igaz. Vallom, hogy az akkoriban rám nehezedő nyomás nélkül nem lennék az, aki ma vagyok. Ha lenne rólam kép ezekből az időkből, rám sem ismernél.
– Nincsen? Hogyhogy?
– Lakástűz, minden odaveszett.
David mindig megérezte, ha a szemébe hazudnak, és világosan tudta, hogy a nő hazudik, most először az interjú során. Persze volt egy-két kérdés, ahol terelt és valószínűleg szépített, homályosan fogalmazott, de ez volt az egyetlen durva hazugság. Más esetekben a férfi annyiban hagyta az ilyesmit, nem akart szennyes-teregető, paparazzi képekkel dolgozó bulvárriporterré válni. De most elég sokáig és jelentőségteljesen nézett a nőre, hogy annak megrebbenjen a szeme és mentegetőzővé váljon a mosolya.
– Biztonságban vannak nálam a titkaid, Gemma – állt fel a férfi. – Ám megértem, ha a szakmám és a rövid ismeretség bizalmatlanná tesz. Holnap viszont a kép hiányáért cserébe többet kell mesélned a múltadról.
– Megegyeztünk – nevette el magát a nő. – Befelé találkoztál már a titkárnőmmel, Rubie-val, ő majd kikísér.
A titkárnő a neve említésére már benn is termett. Kreol bőrével, fekete hajával és bogárszemével tökéletes kontrasztja volt főnökének. David befelé udvariasan kezet szorított ugyan vele, de nem nézte meg jobban, most pedig a fiatal nő amúgy feltűnő szépsége Gemma mellett szinte elhalványult. Legalábbis a férfi így látta, arra azonban felfigyelt, amikor kifelé ment a szobából, hogy a két nő keze egy pillanatra bizalmasan összeért.
A gondolat, hogy ez két gyönyörű nő szerető lehet, egész úton hazafelé nem hagyta nyugodni.
Mikor Rubie visszaért a zöld kanapé mellé, Gemma felsóhajtott.
– Oh, ugyan már, drágám! – paskolta meg maga mellett a bársonyt, mire Rubie mellé ült. – Miért is ne szórakozhatnék egy kicsit? Ígéretesnek tűnik ez a David, de nem kell aggódnod miatta.
– Nem érzem veszélyesnek, úgyhogy nem zavar, ha én is kapok valamit – jegyezte meg Rubie, miközben Gemma vállára siklott a keze, hogy megoldja a ruha szalagpántját.

David úgy érezte, egy örökkévalóság telt el, mire ismét ott ülhetett a zöld bársonyon. Ám ami pár kérdés után következett, az felülmúlta legmerészebb álmait. Maga sem tudta, hogyan történt, Gemma vagy ő volt-e, aki kezdeményezett, de amikor egymásba gabalyodva elterültek a kanapén, ez már nem is számított. Semmi nem számított, csak Gemma. Az asszony pontosan tudta, mit akar, és azt is, hogyan kaphatná meg. Segítségével David igazán jó szeretőnek érezhette magát, és Gemma percek alatt ráérzett arra is, mi a jó a férfinak, sőt, valami varázslatos trükkel azt is elérte, hogy David tovább bírja a menetet, és amikor vége lett, még csak pihennie se kelljen egy újabb előtt. David elképzelni se bírta, ezek után hogyan fog ismét vonzónak találni egy huszonéves, éretlen libát. Igazából egyetlen más nővel sem bírta elképzelni Gemmán kívül.
Mikor már egymás mellett pihegtek, Davidon átfutott mindaz, amit a nő korábban mondott a szerelemről. Ugyanakkor világosan érzete, hogy velük másképp lehet.
– Igazán kiérdemelted, hogy válaszoljak néhány korábbi kérdésedre – ült fel Gemma, aztán magára kapta a kanapé mellé dobott ruháját, és belebújt.
David nem érzett elég erőt a lábában, hogy ő is felálljon, így megelégedett azzal, hogy a karfára tornássza a fejét.
– Most már nem tartasz attól, hogy megírom?
– Nem – mosolygott rá vissza a nő. – Kezdjük sorrendben! A művésznevem onnan ered, hogy valóban drágakő vagyok. Egészen pontosan az voltam, mielőtt ember lettem.
– Előző élet? És milyen drágakő voltál? Nem, ne mondd meg! Kitalálom, az ékkövek királynője, gyémánt!
– Bizonyos értelemben mondhatjuk előző életnek, igen. És eltaláltad, gyémánt voltam. Innen ered a szenvedélyem, hogy gyűjtsem az értékes drágaköveket. A zöld bársonynak már hosszabb a története.
– Nem baj, érdekel. – David lagymatagon megpróbált felülni, de aztán inkább feladta egyelőre.
– Ó igen, te kihozod az emberből az igazságot, felszínre hívod a mélyre ásott titkokat. Amikor gyémánt voltam, fektettek sok mindenre, selyemre, asztallapra, kőre, de a legtöbbször bársonyra. Egy értékes drágakőnek a bársony dukál. Feketére, néha borvörösre, és egyszer vagy talán kétszer sötét mohazöldre. Így lett számomra a zöld bársony a kivételesség, a különlegesség szimbóluma.
– Ez nagyon érdekes – motyogta David. Bizonyára a fergeteges szex és az utána frissítőnek kapott könnyű bor volt az oka, hogy hirtelen rátört az álmosság.
– Ami a gyerekkoromat illeti sem hazudtam, hiszen milyen is egy gyémánt, amikor még olyan ifjú, hogy még nem gyémánt? Szürke, érdektelen, közönséges széndarab, amit csak a hatalmas nyomás képes értékessé tenni… Ó, ne is próbálj fölkelni, drágám, a borban erős nyugtató volt. A te érdekedben, bár egyáltalán nem fog fájni, ne aggódj!
– Minem…fog? – préselte ki magából a férfi akadozó nyelvvel.
Érdekes módon egyáltalán nem ijedt meg. Az egész szituáció teljesen rendjén valónak tűnt, ahogy az is, amikor Rubie bejött a szobába egy háromágú gyertyatartóval a kezében. Davidnek rémlett, hogy ő meztelen, és hogy nincs rendben, hogy Rubie így látja, de ez is csupán halovány talán-kellemetlenségnek hatott, mint mikor az ember nem biztos benne, hogy visszatette-e az üdítőt a hűtőbe egy meleg napon.
– Az utolsó kényes kérdésedre válaszolva, hogy is mehetnék így férjhez? – folytatta Gemma. – Minden nő egy kincs, de én ténylegesen az vagyok, ki érdemelhetné meg, hogy birtokoljon? Hát nem jobb, ha minél több embernek vihetek ragyogást az életébe? Persze próbálkoztam párszor, reméltem, hogy megtalálom azt az ékkövet, aki méltó társam lehet. De a férfiak mindig silány hamisítványoknak bizonyultak, nem állták ki a karcpróbát. Végül rájöttem, hogy rossz irányból közelítem meg a dolgot. Amikor még gyémánt voltam, megtetszettem a drágakövek istennőjének, Gemmának, akitől a nevemet vettem. Azt mondta, ilyen tökéletes szépségű kincs nem méltó arra, hogy emberek birtokolják. Így hát nővé változtatott, mert látta a bensőmben, hogy erre vágyom.
Ez a nő őrült – futott át Davidon az utolsó összefüggő gondolat, de még ez sem keltett benne riadalmat.
Gemma egyenként meggyújtotta a gyertyákat, és Rubie elkezdett a gyertyatartóval lassú köröket róni a kanapé körül. Halk kántálását elnyomta Gemma beszéde:
– Egy ideig nagyon boldog is voltam emberként, de folyton birtokolni akartak, kisajátítani, mintha a ragyogást, a szépséget be lehetne zárni. Az irigy önzés már-már elhalványított, amikor eszembe jutott a mentő ötlet. Ha az emberek ilyen silány anyagból vannak, ha ilyen kicsinyesek és értéktelenek, akkor hozok magamnak társakat a drágakövek közül! És ez be is vált. Gemma istennő meghallgatta a könyörgésem, és elárulta nekem a titkot, hogy hogyan változtathatok drágaköveket emberré. Így találtam rá Rubie-ra, a tökéletes társra, aki anélkül szeret sosem múló szenvedéllyel, hogy birtokolni akarna.
Ahogy Rubie elhaladt David feje mellett, az végre ki tudta venni, hogy a kreol szépség valami ismeretlen, kihaltnak tűnő nyelven kántál, melynek zagyvaságából csak a „Gemma” szó szűrődött ki a férfi számára érthetően.
– De én nem vagyok istennő, nem tudok anélkül varázsolni, hogy ne kelljen megfizetni az árát. Eddig tíz szépséges drágakövet változtattam emberré, akik biztosíthatlak róla, mind gyönyörűek és értékesek maradtak, sokkal inkább megérdemlik az értelmet és a szívet, mint azok, akik embernek születtek. Tíz ragyogó drágakő, ami most hiányzik a teremtésből, az isteni rendből. Ennyivel tartozom.
Rubie mindeközben már harmadszorra ment körbe, és most ismét Gemma mellé ért, aki felemelte mindkét kezét, és maga is éneklésbe forduló kántálásba kezdett.
David nem bírta tovább nyitva tartani a szemét, utolsóként Gemma éteri, gyémánttisztaságú hangját érzékelte a világból.

Nem sokkal később Gemma a varázslattól kimerülten, remegve dőlt a falnak.
– Ugye zafír lett? – kérdezte a kanapéhoz lépő Rubie-t. – Ezúttal biztosan sikerült! Tisztán éreztem, hogy zafír lesz. Egy igazi csiszolatlan drágakő.
Rubie fölvett valamit a zöld bársonyról, és kilépett vele a nyitott teraszajtón a fényre. Gemma összeszedte magát, és utána ment.
– Én nem tudom, mi ez – forgatta az ujjai közt Rubie a verébtojásnyi követ.
Gemma kivette a kezéből, és megvizsgálta.
– Ismét tévedtem, édesem – dobta el egy sziklakertbe. – Ez csak értéktelen azurit. De ne aggódj, addig nem nyugszom, míg meg nem fizetjük az áradat! Nem hagyom, hogy visszaváltozz.
Gemma frusztráltan beviharzott, de Rubie még kinn maradt, és elnézte a napfényben szikrázó sziklakertet. Minden köve egy-egy értéktelen féldrágakő volt, egy-egy haszontalan próbálkozás.

¬*
Nevek jelentése: Gemma: latin eredetű – drágakő, bimbó, egy szem gyümölcs, gyöngy, pávaszem. Gleaming: angol – csillogó, tündöklő.
Rubie: angol „ruby” – rubin.

Említett drágakövek és féldrágakövek feltételezett tulajdonságai, melyek megjelennek a szereplők jellemében:
A zafír a bölcsesség köve, megkönnyíti az önkifejezést és az igazság kimondását, a kék zafír különösen a spirituális igazságot segíti.
Az azurit világossá teszi a véleményt és kiszélesíti a gondolkodásmódot. Oldja a kommunikációt régóta zavaró blokkokat, serkenti az emlékezetet.
A rubin a gyémánt után a legkeményebb és legdrágább ékkövek közé tartozik. A szerelem és a szenvedély szimbóluma, megőrzi a testi-lelki szerelmet. A legenda szerint megváltoztatja a színét, ha ellenségre, veszélyre hívja fel a figyelmet.
Gyémánt: Neve a görög adamos szóból származik, melynek jelentése legyőzhetetlen, elpusztíthatatlan. A gyémántot mindig az erős emberek kőjének tartották, amely erőt, bátorságot ad. Indiában a neve: király, Európában pedig a „kövek királynője” jelzővel illetik. A középkorban az örök élet és a mennyei tisztaság szimbólumaként ismerték. Erős amulettnek tartják, amely lehetővé teszi a tulajdonos számára, hogy elkerülje a harmadik felek negatív hatásait.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2021-08-12 20:05 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Nem bírok olvasni (még mindig). De ezt kirakom. Valamikor elolvasom, becsszó, ha lesz hozzá életerőm.
Oké, nem kivételezünk, de ismerjük egymást, nem szokták vállalhatatlan munkát kiadni a kezed közül. Ha mégis ez lenne az első, akkor megkövetem a karc közönségét, hogy kiraktam. :) (De azért megnézem, ahogy te vállalhatatlant írsz. Tényleg érdekelne.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

p, 2021-08-13 07:29 Kentaur

Kentaur képe

Azért nem láttál még tőlem vállalhatatlant, mert azt nem vállalom! :-D

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

k, 2021-09-14 15:55 Rajczi József

Üdv!

Rég jártam már erre. Örülök, hogy a Te ékkövedbe futottam bele. Nagyon tetszett a Rád jellemző lassan építkező történetvezetés, aminek az elején nem lehet tudni, hogy hová is fog ez kifutni. Aztán jön a varázslat.
Plussz pont volt számomra a végén a drágakövek, nevek leírása.

Negatív benyomásaim:
Keveset tudok meg Rubieról, és ezért valahogy nem alakult ki bennem a karakter teljesen, míg a másik két szereplő részletesen ki lett bontva. Bár tudom, hogy Ő inkább mellékszereplő, de hiányérzetem volt vele kapcsolatban.

A történet vége elég komor. Sajnálom az újságírót, főleg, hogy a halála, átváltozása "haszontalan".
Talán lehetne a féldrágaköveknek is helye valamilyen varázstárgyban, vagy bármi, ami jobb mint egy sziklakert. Bár nem is ez volt a történet lényege.

A sötétebb, misztikus történetek szinte már a védjegyed, ne változtasd meg, csak leírtam a benyomásaimat. Majd olvasok egy hahotát ha kacarászni akarok.

Összességében tetszett, és várom a következő művedet.

szo, 2021-09-18 19:51 Kentaur

Kentaur képe

Köszönöm! Örülök, hogy tetszett. Na igen, még a ritka happy endjeimben vagy humorosaimban is mindig van némi kesernyés íz, nem is én lennék, ha rózsaszín vattacukorfelhőben úszna.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

szo, 2021-09-25 22:16 craz

craz képe

Ms. Gleaming / A Ms. minek a rövidítése?

– Nos, én is azok közé tartozom, akik hisznek a kövek jó tulajdonságaiban – kezdett bele az asszony. – De ennél többről van szó, a drágakövek élnek és történetük van. / Így? : – Nos, én is azok közé tartozom, akik hisznek a kövek jó tulajdonságaiban – kezdett bele az asszony –, de ennél többről van szó. A drágakövek élnek és történetük van.

Általában fölismerte, ha tetszik egy nőnek / felismerte?

Ne kerülj közel az alanyodhoz! – kezdte el David magában mantrázni az újságírók elsőszámú szabályát. / Elkezdte, aztán abbahagyta? -- Ne kerülj közel az alanyodhoz! – mantrázta David (magában) az újságírók elsőszámú szabályát.

Gemma egyenként meggyújtotta a gyertyákat, és Rubie elkezdett a gyertyatartóval lassú köröket róni a kanapé körül. / Megint nem jó. Nincs semmi jelentősége kiemelni a cselekvés kezdetét, hiszen az folytatódik, nem szakad meg. -- Gemma egyenként meggyújtotta a gyertyákat, és Rubie a gyertyatartóval lassú köröket rótt a kanapé körül.

A végén a magyarázatot kihúznám. :)

Jó volt, tetszett.

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

h, 2021-09-27 13:58 Kentaur

Kentaur képe

Név előtti jelzés, amely a személy nőnemére utal olyan esetben, amikor nem ismeretes, vagy az illető nem akarja, hogy tudják, hogy férjezett vagy sem.
"Így? : – Nos, én is azok közé tartozom, akik hisznek a kövek jó tulajdonságaiban – kezdett bele az asszony –, de ennél többről van szó. A drágakövek élnek és történetük van." - Nem látom, mitől lenne jobb így, de akár így is lehetne.
"Általában fölismerte, ha tetszik egy nőnek / felismerte?" - mindkettő helyes, ez olyan mint a törülköző/törölköző.
"Ne kerülj közel az alanyodhoz! – kezdte el David magában mantrázni az újságírók elsőszámú szabályát. / Elkezdte, aztán abbahagyta?" - Miért, látod, hogy folytatta?
"Megint nem jó. Nincs semmi jelentősége kiemelni a cselekvés kezdetét, hiszen az folytatódik, nem szakad meg." - Szerintem ez erősíti a történeti időt.
"A végén a magyarázatot kihúznám. :)" - Az te vagy. :-)

Köszi az olvasást meg a tetszést!

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.