Emlékek a zárt osztályról

Emlékek a zárt osztályról...
írta János Nordkovsky,
buszvezető

Gyakran viccelődtem a kollégákkal, előbb utóbb észrevétlen a börtönben vagy a diliházban ébredünk fel... Hála a túlhajszolt munkabeosztásnak, majd az ebből fakadó állandósult kimerültségnek, valamint az emiatt elhatalmasodott altató függőségemnek... Most megoszthatom a tisztelt olvasóval ezen csodálatos emlékeket!
Azt kell mondjam egy megváltással felért, amikor végre ajtót nyitottak a hosszas várakozás után. Már maga az odaút egy örökkévalóságnak tűnt, mivel hajszál híján múlt, hogy nem fostam össze magam a gyógyszer megvonástól. Mi lett volna, ha nem a húgom visz be kocsival...? Annyira szétestem agyilag az elviselhetetlen testi fájdalmaktól, hogy egy buszjegyet nem tudtam megvenni, nemhogy odataláljak akárhova is.
Egy jól megtermett ápoló lépett ki a folyosóra. Ősz haja a derekáig ért... de csak oldalt és hátul, mert a feje tetejéről az összes kihullott. Magamban úgy neveztem el: A hegylakó!
-Jó estét! Minek köszönhetem a látogatásukat? -jó kedvében volt az ürge, ellenben velem.
Éreztem, ha a húgom nem beszélne helyettem, magamtól csak annyira lennék képes, hogy ott helyben a lába elé borulok, a kegyelméért esedezve: Kérem segítsenek rajtam!
A hegylakó fürkésző szemekkel rám pillantott.
-Nordkovsky... Nordkovskyyy... Ismerős ez a név! Járt nálunk régen egy János Nordkovsky! Tán nem a nagyapja, dédapja lehetett? Ő is Biatorbágyon lakott.
-Igen, a nagyapám!
-Olyan kis csendes, rendes betegként viselkedett. Remélem magával se lesz gond!
-Csak cigarettám legyen!
-Háhh... persze János! A doktornőt ott találják a folyosó végén jobbra! -a húgomra nézett.
Egyből levágta, hogy csak vele beszélhet értelmesen. Azokban a percekben nem a húgom bátyjának éreztem magam, jóval inkább a fogyatékos kisöccsének.
Míg a -finoman szólva is- csinos doktornő a szárnyai alá vett, a húgom kipakolta a cuccaimat, leendő otthonomban, a szomszédos szobában. Mindeközben odalépett hozzá egy barátságos úriember:
-Üdvözlöm kisasszony! Én leszek a bátyja kezelő orvosa! -mondta mindezt pizsama felsőben, és egy, a pöcse köré tekert törölközőben állva... lecsorduló nyállal a szája szélén.
Bizony nem más volt ő, mint Gyuri bá! Egy tagbaszakadt 60 körüli fazon, aki úgy csoszogott a sok nyugtatótól, mint egy 90 éves öregember... Miután a doktornő felállította a diagnózisomat, valamint megállapította határozott narkanoid hajlamaim... (majd elvettek tőlem mindent, még a cigimet is...) a szobába küldött, melyre Gyuri bá minden bizonnyal már időtlen idők óta saját otthonaként tekintett.
Egy rövidke bemutatkozás, majd a húgom ezt követő -érthetően- sietős távozása után, ledőltem az ágyra, naivan azt remélve, végre nyugtom lesz míg átvészelem a morfin, illetve xanax elvonást.
-Ez egy kanál volt, látod? -Gyuri bá egy kiélezett műanyag kanálnyéllel a kezében, az ágyamhoz közeledett... kába arccal és egyre nyúló nyálcsóvával a szája szélén.- Ha az a fasz skizó átjönne éjjel, és ki akarna nyírni... ezzel várom! -a nyála a lábszáramra csöppent.
Ekkor döbbentem rá... Uram isten, hova kerültem! Ez elvágja a torkom, ha elalszok. Pont a legnagyobb elmebeteg mellé kellett tenniük?
-Az őrület az, amikor mondasz valamit, aztán mondasz más valamit, aminek semmi köze az előzőhöz. Értve vagyok?
Ha más nem, ő biztos tudja miről beszél! -gondoltam.- De mielőtt bármit mondhattam -nem mintha tudtam volna- belépett az ajtón egy ápolónő, kezében egy tablettával... Gyuri bá az ágya felé kullogott.
-Ezt vegye be egy kevés vízzel! -kövér és az arca ronda... de a hangja kedves nő benyomását keltette. Meg se kérdeztem mi az, nyeltem egyből, mint sivatagi zarándok az oázis vizét.
-Dolargant mikor kapok megint asszonyom? -kérdezte Gyuri bá.
-Az nem jár minden este, csak ha nagyon szükséges! Különben rászokna! Megkapta az esti Haldol adagját igaz, meg a többit?
-Igen.
-Akkor gondolom már jól érzi magát! Egyen valamit, úgyis szereti összemorzsázni az egész kórtermet!
Miután a nő elviharzott, Gyuri bá folytatta monológját.
-A Dolargan az nagyon jó! Attól mindig álmodok valamit. Ezektől amiket ma kaptam, el se fogok aludni.
/Tudni illik, a Dolargan (petidin-hidroklorid) egy rövid ideig, ám intenzíven ható morfin származék/
Teltek a percek... Hamar rájöttem, kettőnk közül ő lesz itt a vezérhím, ugyanakkor megkönnyebbüléssel töltött el a felismerés, meg se kell szólalnom, Gyuri bá nem erőltette a kölcsönös eszmecserét, beérte azzal, hogy csak hallgatom. Úgy tűnt jóban leszünk, ha tiszteletben tartom a rigolyáit, valamint territóriuma határait, melyekkel én feltétel nélkül egyetértettem! Mint például, hogy szerény személyem mától előléptetik Nordkovsky miniszter úrrá, aki mindig kétszer kopog, hogy Gyuri bá tudja, nem az ápoló jön, hanem csupán Nordkovsky miniszter úr, így nyugodt szívvel tovább hugyozhat a csapba anélkül, hogy el kéne tennie a faszát.
Lassan hatni kezdett a tabletta, amit kaptam. Éreztem ez morfin származék.
Az elvonási tünetek egyszerre szertefoszlottak... Helyüket átvette valamiféle tökéletes nyugalom... megbékélés... A gondolat, hogy mégis csak jó helyre kerültem... Már az sem zavart, ha ez az elmeroggyant kivégezne éjjel... De hamar kiderült, Gyuri bá egész szerethető figura.
-Tudod mi ad táptalajt a szeretet kialakulásához? -kérdezte Gyuri, immár közvetlenebb hangvételben.
Tudtam volna egy-két dolgot mondani, de azokban a felemelő percekben, midőn szállingózni kezdett a morfin megváltó hatása... jobban érdekelt a lerácsozott ablak üvegére -minden bizonnyal valami pszichopata által- rajzolt mosolygós arcfigura... Mintha a túlvilágról azt üzenné: Ó piát!.. Ópiát!
Az ember megéli a mennyet, de az azt követő poklot is... Viszont most épp a menyországban vagyunk, élvezzük hát!
-Jóság és türelem! Ez a szeretet alapja! -mondta Gyuri bá, ügyet sem vetve rá, hogy nem oda figyelek. Ekkor pont, vagy kicsit ezelőtt, vagy ezután... bejött a doktornő!
-Hogy érzi magát János?
-Most már jól, köszönöm! -felültem az ágyon, ezzel is valamelyest kifejezve mérhetetlen tiszteletem, mivel álmaimban se gondoltam, hogy a pszichiátrián büntetés helyett, kedvemre szanaszét narkóznak engem.
-100 mg -os tramadolt kapott. Annak elégnek kell lennie!
-Igen, már el is múltak az elvonási tüneteim.
-Ha mégsem tudna elaludni, a nővértől kérhet majd altatót!
-Köszönöm!
-György maga is jól érzi magát?
-Igen tábornok asszony!
-Akkor minden rendben lesz reggelig, igaz? Nem szeretném, ha gondjuk lenne egymással!
-Neem, semmi gond nem lesz! -mosolyogtam kábán.
-Jól megleszünk, így van! -biztosította a doktornőt Gyuri bá is, miközben a hosszú másodpercek óta nyúló nyála, a padlóra csöppent.
-Cigiseeek! -zengte be a folyosót az áhított hang. Az aznapi utolsó cigiosztás!
Jó páran álltunk sorba az óránkénti boldogságunkért. A nővér mindenkinek adott a saját, névre szóló cigijéből, majd meggyújtotta, mi pedig kimentünk az erkélyre. A városi fényeket figyelve fogyasztottuk cigarettáinkat. Néztem az alattunk elhaladó buszt a mélyben... Megnyugtató érzéssel töltött el, hogy amint kijutok innen, újra vezetni fogom ezeket. (Ha tudnák az utasok...)Volt ott három fotel. Kettőben két csaj ült, a másikra valamiért nem óhajtott leülni senki. Hát én megtettem!
-Sziasztok! -mosolyogva a lányokra pillantottam.- Én vagyok az új kolléga.
Hát ezen akkorát nevettek mindketten, mintha életük legjobb viccét hallanák éppen. Ilyen jó humorérzékem lenne? Valószínűbb azonban, hogy az esti brutál adag nyugtatójuknak köszönhetően voltak ennyire fogékonyak a poénomra. Meg hát egy ilyen helyen kell a humor, mint egy falat kenyér...
Szóval jól indult az első este! Javarészt jó arcokkal ismerkedtem meg, és ők is befogadtak engem. Miután visszamentünk a szobáinkba, ettem pár falat száraz szalámit kiflivel, aztán elfeküdtem az ágyon.
/Nagyon fontos! Ha kórházba kerülsz, mindig hozass be magadnak némi száraz kolbászt és kifliket, mert az nem romlandó, és elengedhetetlen elalváshoz, mivel vacsorára bébi adag kaját kapsz! A reggeli se sok, az ebéd viszont mindig nagyon finom, és rengeteget adnak!/
Gyuri bá is hanyattdőlt az ágyon. Azt hittem végre alvás lesz, de tévedtem. Be nem állt a szája hajnal kettőig. Akkor is csak mert nem válaszoltam neki.
-Úgy csinálsz, mintha aludnál igaz? -kérdezte megértő hangon.- Nyitott szemmel is lehet aludni! Majd rájössz te is nemsokára! Akkor aludjunk! Bár én úgyis fölkelek mindjárt. Minden nap kell írni a naplóba. Azért hívják naplónak!
Az ürge sose aludt. Hajnal 5-6 között mindig fölébresztett a zajongásával, néha korábban is. Leejtette a tollát, és mormogott közben.
-Hmmm...erre nem is fogok emlékezni.
Kapta a nyugtatók mellé a haloperidolt is, de az se ütötte ki. Hajnal 5 től éjjel kettőig nem aludtam soha, mert fél percre be nem állt a szája. Még elektroterápiával se tudták kiütni.
/Manapság nem sokkolnak már, csak a véráramba áramot vezetnek valami módon. Legalább is Gyuri bá ezt mondta./
Utána törvényszerűen aludnia kellett pár órát, no de... gondolom a kedves olvasó már megismerte Gyuri bát hogy tudja, ő bizony sose bírt kussban maradni annyi ideig, hogy elaludjon. További kivételes jellemvonásai közé tartozik, hogy reggelente egy órán át zuhanyozott, saját magával beszélgetve. Sajnos többször is fültanúja kellett legyek a jelenségnek, egy-egy kordában tarthatatlan székletürítési késztetésem alkalmával.
Nem tudom, milyen betegséggel került be, de azt mondta, az utcán mindig csak a fal mellett mert menni, a zebrákon pedig mire elindult volna, már villogott a zöld, ezért visszafordult.
Bár sosem pihenhettem tőle, mégis Gyuri bá fűszerezte meg az ott töltött heteket! Többek közt, mivel minden nap meggyóntatta az erkélyen dohányzókat.
-Mikor gyóntál utoljára leányom?
-Te pap vagy? -kérdezte Ilona, a hiperaktív 30-as csaj, akinek benyugtatózva is szüntelen pörgött a lába, akár Fred Asteirnek.
-Nem, de lehettem volna... Nem akartak fölszentelni azok a szarháziak!
A skizó ekkor kezdte meg negyedórás röhögőgörcsét, miközben folyamatosan szívva elnyűhetetlen szivarkáját, sűrű öklendezésekkel egybekötött köhögésbe kezdett. Sose nézett senkire, de néha megszólalt:
-Ez lassan ég, ezt lehet szívni szarásig! Öhööhhö
-Nordkovsky miniszter úúúr...! Maga odabent már meggyónt nekem! Követett el azóta bárminemű bűnt? -mosolyodott el Gyuri bá, mint aki csak szerepet játszva bolond a bolondok házában. (Bár nála sose tudni.)
-Hacsak a dohányzás nem bűn...
-Azt megbocsájtja az isten! De ne felejtsd el fiam, nem mindegy, hogy dohányzás közben imádkozol, vagy imádkozás közben dohányzol!
Bepróbálkozott mindenkinél válogatás nélkül. Egyedül a skizó küldte el melegebb éghajlatra.
Kár, hogy nem emlékszem minden részletre... Bár elmesélhetnék mindent, mert életemben nem nevettem akkorákat, mint Gyuri bá előadásain, amiket egyébként az ápolók is hallottak, mivel a tartózkodójuk ablaka az erkélyre nyílt, és persze -egész véletlen- minden alkalommal kinyitották, amikor kiengedtek minket cigarettázni. Gondolom ők is sírva röhögtek Gyuri bá stand up-jain, hozzám és a többi épelméjű beteghez hasonlóan, akik csupán gyógyszerfüggőség vagy egyéb lelki gondok miatt jutottak a purgatóriumba. A legtöbben nyugtatófüggőkként kerültünk be, mégis összezártak minket az elmeroggyantakkal. Akadt ott a túlhajszolt cégvezetőtől kezdve... Az arcra és testileg 12 éves kislánynak látszó nő, aki lélekben és a hangja alapján 5 évesnek tűnt, a lába viszont irdatlan szőrös, mivel valójában a 40-edik életévét töltötte... A munkamániás srác, aki egy szép napon átment a feleségével a szomszédokhoz, majd a meghitt közös imádkozás közepette, letolt nadrággal térdelve fejezte ki háláját teremtője felé... No és persze nem szabad megfeledkeznünk az öregasszonyról, aki minden nap menetrend szerint este 7 kor érkezett!
-Maga merre megy? Itt várok órák óta, de nem nyitják ki az ajtót!
Na igen... szegénykém látogatónak képzelte magát. Nehéz lehetett így neki!
Mindig este 8 felé durvult be annyira, hogy már az ajtót verve őrjöngött, szebbnél szebb szavakat ordibálva az ápolókra. Ekkor érett meg a pillanat az esti beinjekciózásra.
Hát szóval végeredményben örömteli heteket élhettem meg a 6-os osztályon! Vicces, hogy Csehov is a hatos számú kórteremről írt. Miután a pszichológusok több alkalommal is meggyőződtek róla, hogy nagyjából ugyanazokat válaszolom a kérdéseikre, ezen felül a fokozatosan csökkentett gyógyszerezésem se váltott ki elvonási tüneteket... felkerülhettem a hetes, azaz a nyílt osztályra, ahol már akkor mész ki cigizni, amikor akarsz, a telód is nálad lehet, és az épületet is bármikor elhagyhatod... Magamban csak úgy hívtam: A hetedik menyország!
Szomorú búcsút vettem Gyuri bától és a többiektől.
-Hívd föl odakintről a Bözsikémet! -mondta Gyuri bá, a kezembe adva egy cetlit egy vezetékes telefonszámmal. Ki tudja hányadik szobatársa lehettem, akivel ezt a szitut már eljátszotta...- Ha nem emlékezne rád, mondd neki, hogy a Nordkovsky miniszter úr keres! Előbb utóbb kijutok innen! Aztán megiszunk valamit a Cserpes Tejivóban!
Azokban a percekben ezt mindketten komolyan gondoltuk! A diliházat megjárt bajtársak, akik majd jól megvitatják az élet dolgait egy pohár finom tej mellett!... Mégis a kukában landolt a cetli, amint kiléptem az utcára.
És hogy milyen volt a hetedik menyország?
Akár egy appartman, gyönyörű kilátással a városra... azzal a csekély különbséggel, hogy mindezt lerácsozott erkélyen keresztül látod.
Csupa normális ember... A letolt nadrágban imádkozó srác is felkerült, nemsokkal utánam. Igaz, őt röviddel ezután ágyhoz szíjjazva vitték vissza a 6-osba, miután meztelenre vetkőzve fekvőtámaszozni kezdett, majd ölelgetni akarta férfi társait azzal a lelkes felkiáltással:
-Szeressük egymást gyerekek!
Amikor megérkeztek az ápolók a hordággyal, és egy hatalmas injeckiós tűvel... épp a báttyával beszélt telefonon, továbbra is ruha nélkül, az erkélyen állva:
-Annyira jó, hogy bekerülhettem ide a pszichiátriára... Olyan sok jó emberrel ismerkedtem itt meg...! -talán Gyuri bát hiányolhatta.- Maguk mit akarnak itt? A feleségemnek is megmondtam, hogy nem kellett volna kihívnia rám a mentőket! Csak ki kellett pihennem magam. Most már teljesen jól érzem magam! Mit csinálnak maguk idióták? Hagyjanak már békén!
Most így másodjára visszakerülve... csalódottan szembesülök a lesújtó valósággal... Gyuri bá már nincs itt! Se az öregasszony, se a letolt nadrágban imádkozó srác, se senki, akit ismertem. Helyettük leszedált narkósok, altató függők, szerencsétlen sorsúak meg egy kretén, aki levágta a saját hüvelykujját, röhögve mondván:
-Fájdalom háhh... Mi az nekem! Téged miért hoztak be?
-Magamtól jöttem! Nem bírtam egyedül lejönni az altatókról.
-Hmmm. ..Akkor mi jóban leszünk! És mit melóztál azelőtt?
-Buszsofőr vagyok.
-Hmmm... Azokat mi nem szeressük!
Szomorú vagyok!... De ígérem kedves utasaim, már nem kell sokat várnotok! A doktor azt mondta, hamarosan újra szabadulok!

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2021-09-05 15:40 Dana

Dana képe

Üdv!

Sosem értettem, miért hagynak bent címeket a szerzők a novelláikban itt, a Karcolaton, amikor egyértelmű, hogy van egy címsáv. Nálad még lenne is talán létjogosultsága, de miért ilyen formátumban?
Továbbá: mit szeretnél jelképezni a címbe írt hármasponttal? Szóval szerintem egyrészt ne ismételd a címet, ne ebben a formában, maximum így, hogy címsávban: Emlékek a zárt osztályról, majd egyfajta alcímként: Nordkovsky János emlékiratai, vagy: Egy buszvezető emlékiratai.
Egyébként van jelentősége annak, hogy János Nordkovskyt írtál és nem Nordkovsky Jánost? Mi?

A helyesírásod, központozásod nem túl jó. Gondolkodtam, kiengedjem-e, de hátha kapsz pár hasznos tanácsot.
"előbb utóbb" --> előbb-utóbb
Azt kell mondjam egy megváltással felért, --> Azt kell mondjam, egy megváltással felért,

"Azt kell mondjam egy megváltással felért, amikor végre ajtót nyitottak a hosszas várakozás után. Már maga az odaút egy örökkévalóságnak tűnt, mivel hajszál híján múlt, hogy nem fostam össze magam a gyógyszer megvonástól. Mi lett volna, ha nem a húgom visz be kocsival...? Annyira szétestem agyilag az elviselhetetlen testi fájdalmaktól, hogy egy buszjegyet nem tudtam megvenni, nemhogy odataláljak akárhova is.
Egy jól megtermett ápoló lépett ki a folyosóra. Ősz haja a derekáig ért... de csak oldalt és hátul, mert a feje tetejéről az összes kihullott. Magamban úgy neveztem el: A hegylakó! --> Van a fejedben egy kép, de nem tudod egyelőre gördülékenyen megírni. Például: A kórházba vezető út egy örökkévalóságnak tűnt. Hajszál híja volt, hogy nem fostam össze magam; az elvonási tünetek miatt vonaglottam a fájdalomtól. A húgom vitt be, szerencsére, mert jómagam egy buszjegyet sem tudtam volna megvenni, nemhogy odataláljak bárhova is. (Amúgy a buszsofőrök általában ingyen utaznak.) Egy megváltással ért fel, amikor végre nyílt az ajtó. (Nem tudom, az összefosást amúgy miért kellett behozni, mert elsősorban attól könnyebbül meg a szereplőd, hogy az ápoló ajtót nyit, s nem attól, hogy végre odaértek, és elrohanhatott vécére -- szóval szerintem az összefosás nem igazán szükséges infó.) Megtermett ápoló lépett a folyosóra; hosszú, ősz haja a derekát verte, kopasz feje búbján viszont megcsillant a lámpafény. Magamban a hegylakó nevet adtam neki.

Központozni abszolút nem tudsz, ami nagy mértékben csökkenti az olvasási hajlandóságomat.
"-Jó estét! Minek köszönhetem a látogatásukat? -jó kedvében volt az ürge, ellenben velem." --> " – Jó estét! Minek köszönhetem a látogatásukat? – Úgy tűnt, az ürge jó kedvében volt – ellentétben velem.

"...és egy, a pöcse köré tekert törölközőben állva..." --> Bocs, ez fizikális képtelenség, ha csak nem állt a farka az illetőnek. Vagy vizualizáljak ide ruhacsipeszt is? Elég lett volna annyit írnod, hogy nadrág nélkül vagy meztelen altesttel.
Ne használj számjegyeket a novellában (hatvan éves, kilencvennek nézett ki stb.).
"narkanoid" -- Hát, én kerestem angolul, magyarul, semmi ilyesmit nem találtam. Mire utaltál volna itt?
"menyország" --> mennyország
"appartman" --> apartman
"szíjjazva" --> szíjazva
"a báttyával" --> a bátyjával

Hát, őszinte leszek. Nem jöttem rá, mit szeretnél elmondani ezzel a történettel. Bemutattál töredékesen egy csomó karaktert, de miért? A főhősödről viszont semmit nem tudtunk meg. Nem volt tetőpont, csattanó, semmi. Nem jött át, bármit szerettél volna is elérni.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen