Az üzenet

Az üzenet végén villogó kurzort bámultam. A csetablak fejlécében Petra neve volt látható csöppnyi profilképe társaságában. Már megittam két bögre teát, és ott gőzölgött a harmadik is a monitor mellett. Megettem egy zacskó chipset, kétszer voltam vécén, kiszedtem a telefonomat a védőtokból, és körbe törölgettem az egészet. Kicsapkodtam a billentyűzetemből a morzsát, összehúztam, elvittem a kukába. Nagyjából mindent elkövettem, csak ne kelljen még megnyomnom az Entert. Az üzenetet megírni sem volt egyszerű, az elküldésétől pedig szabályosan rettegtem. Sokat gondolkoztam, hogyan lehet mindazt megfogalmazni, ami kavarog bennem. Petrát gyakorlatilag születésétől fogva ismertem. Egy napon születtünk pontosan tizennyolc évvel ezelőtt, ugyanabban a kórházban, ugyanabban a szülőszobában. Egész gyermekkorunkat együtt töltöttük, a legjobb barátok voltunk. A tizennegyedik születésnapomra kaptam tőle egy 8-as biliárdgolyót. Volt rajta egy gravírozott like szimbólum, amit most is épp a körmömmel kapargattam.
– Ne töprengj túl sokat, azzal is az idődet vesztegeted! Csak pörgesd meg a golyót, és a hüvelykujj előbb-utóbb megmutatja, hogy amit teszel, az jó-e, vagy sem. – mondta Petra, amikor átadta.
Megfordult a fejemben, hogy ezúttal is rábízom a döntést, kibújva a felelősség alól, de igazságtalan lett volna Petrával szemben. Ezt a döntést nekem kellett meghoznom. Nem tudtam, hogy reagálna, ha megtudná, hogy a legjobb barátja egyszer csak beleszeretett. Egy dologban voltam biztos, hogy onnantól minden más lesz. A viszonyunk teljesen új irányt vesz, ami lehet akár a teljes elutasítás is. Véget is vethet az eddigi kapcsolatunknak, elvégre nem volt előttem titka. Tudtam az összes vágyáról, a plátói és valós szerelmeiről, a furcsa szokásairól, a visszatérő álmairól, egy szóval mindenről. Tudtam, hogy mindenkinek azt mondja, szerelmi bánatra fagyit eszik, pedig valójában minden szakítása után elpusztít pár kisüveg savanyúságot. Azt is tudtam, hogy még mindig szereti az Én kicsi pónim sorozatot. Sőt, az első nagy szerelmét még le is rajzolta hős lovagként az egyik szereplőn ülve. És nem, nem hatévesen, hanem tavaly, egy nosztalgikus pillanatában, majdnem két évvel a szakításuk után. Az sem volt előttem titok, hogy mindenki úgy tudja, azzal a fiúval szexelt először, pedig valójában egyik nyaralásukon csavarta el a fejét egy tenerifei pincér srác a hotelben, ahol megszálltak. Mondjuk úgy, hogy ennek az esetnek is köze volt a szakításukhoz. Szóval, ezek a titkok egy barátnál biztonságban vannak, de ha ezt az üzenetet elolvassa, már nem fog rám barátként tekinteni. Rengetegszer mondta nekem, hogy szerinte egy barátságból soha nem lehet igazi párkapcsolat, mert ha nincs semmi titok, akkor nincs izgalom sem, és az megöli a szerelmet. Sohasem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek a véleményének, mert sohasem merült fel bennem, hogy másként nézzek rá. Egészen két hónappal ezelőttig.
Egy buliban elég jól összevesztünk, és vagy egy hétig nem is beszéltünk egymással. Az utóbbi időkben egyre nőtt köztünk a feszültség, a robbanás tehát borítékolható volt. Ilyen még nem fordult elő velünk, szóval volt min gondolkoznom. Ahogy felidéztem az elmúlt időszakot, a kirakós kezdett összeállni. Egyre tisztábban láttam a dolgot, és tudtam, hogy mi történik velem, de nem akartam bevallani még magamnak sem. Olyannyira tiltakoztam, hogy egyszer még a tükör elé is odaálltam, belenéztem a saját szemembe, és kimondtam hangosan, hogy “Petra csak a barátod, és te nem vagy belé szerelmes!”. Annyira komolytalanul hangzott, hogy magam sem hittem el. Akármennyire is nehezemre esett, de el kellett fogadnom a tényt, hogy beleszerettem a legjobb barátomba.
Onnantól máshogy láttam az egész addigi életemet. Sőt, a régi, értelmetlennek tűnő szakítások is egyből értelmet nyertek. Rájöttem, hogy valójában nem is akartam azokat a kapcsolatokat, csak próbálkoztam úgy tenni, mintha. Az egész csak színjáték volt, aminek egyetlen önző célja volt, mégpedig az, hogy Petrát mellettem tudjam. A vigasztalását akartam hallgatni, ahogy próbál visszarántani a valóságba. Pedig nem is a szakítás viselt meg, hanem a tudat, hogy megint nem sikerült. De a lényeg, hogy ő ott volt, és már azzal feltöltött. Sohasem szerette azt a tömeget, ami a karácsonyi vásárokban volt, de mindig sikerült rábeszélnem, hogy jöjjön el velem kettesben forralt borozni. Néha még akkor is, amikor épp volt pasija. Az is csak arról szólt volna, hogy látni kartam a kipirult orrát a téli hidegben, hogy újra Rudolfnak gúnyolhassam? Nem lehetek ennyire önző! Tényleg így működik az ember? Bárkibe képes beleszeretni bármikor? Félredobva minden mást, nem törődve semmivel? Megrémített a gondolat. Ezt nem mondhatom el Petrának. Az kizárt! Pár napig még kerülöm, amíg kicsit összeszedem a gondolataimat, aztán felveszem a pléhpofát, és minden mehet úgy, mint régen. Így, hogy tudom, mit kell elrejtenem, már sokkal könnyebb lesz. Majd a vitánkra hivatkozom, ha érdeklődik, miért vagyok olyan zárkózott. Előbb-utóbb pedig úgyis elfelejtem az egészet.
Ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben. Már el is képzeltem, ahogy évtizedekkel később, egy közös családi nyaraláson majd elmesélem neki, hogy középiskolában bele voltam zúgva egy rövid ideig. Aztán majd jókat röhögünk a hormonoktúl zűrzavaros fiatal éveinken. Ez segített egy kicsit, és fel is lelkesültem. Szinte már büszke voltam a kiváló tervemre. Eleinte működött is a dolog, de hamar kiderült, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Nem fogom tudni kikapcsolni az érzéseimet, mint valami idegesítő gyerekjátékot. Mindig ott fog zenélni a fülemben, és akárhányszor Petra a közelemben lesz, feltekeri a hangerőt. Valamit tehát tennem kellett.
Gondoltam, mivel Petra szemében én a legjobb barát vagyok, talán végül megérti a dolgot, és elfogadja. Biztos, hogy távolságtartóbb lesz, eleinte talán kerül is, de azért az elmúlt tizennyolc évet csak nem dobja ki az ablakon. Szóval néhány civódással és önmarcangolással töltött álmatlan éjszaka után eljutottam oda, hogy megírtam az üzenetet, amiben mindent elmeséltem neki, és kértem, hogy ne ítéljen el, nem én akartam, nem tehetek róla, és ha lehet, ne mondja el senkinek, amíg nem beszéltünk személyesen is.
Már csak el kellett volna küldenem, de nem bírtam megtenni. Nehezebb volt, mint gondoltam. Már vagy húsz perce néztem a monitort, kezemben a biliárdgolyóval, várva valami isteni jelre, hogy mit tegyek, de nem jött. Az univerzum tényleg azt akarta, hogy én küzdjek meg ezzel a dologgal. Túl nagy volt a tét, ebbe már nem mert beleszólni. Ez az üzenet végérvényesen megváltoztatja az életem, és fogalmam sem volt, hogy Petra a részese lesz-e ezek után, vagy sem. Csak egy Enter, és onnantól nincs visszaút. A golyót visszatettem a polcra. Nem akartam, hogy befolyásoljon, rá már nem lesz szükség. Ittam egyet az addigra kihűlt teámból, és sokadik időhúzó cselekvésként, amivel feleslegesen halogattam az elkerülhetetlent, kimentem a fürdőbe, hogy lemossam az arcomat hideg vízzel, hátha segít tisztábban gondolkodni. Belenéztem a tükörbe, és amikor megláttam gyűrött ábrázatomat, hirtelen elszédültem. Megindult a lábam alatt a talaj, és majdnem beleestem a fürdőkádba. Aztán a sarokpolcról a fejemre pottyant egy tusfürdő, ami azonnal visszarántott a valóságba.
– Ha a tusfürdő leesett, akkor nem én szédültem meg, hanem a föld! Ez egy földrengés, bassza meg! – kiáltottam hangosan, miközben már azon járt az eszem, hogy jutok el a lakás másik végében lévő konyhába, hogy bebújhassak a masszív tömörfa étkezőasztalunk alá. Ha valami, akkor az megvéd. De mire ez végigfutott az agyamon, és elindultam volna, a földrengés is elmúlt. Óvatosan elengedtem a fürdőkádat és az ajtószárfát, visszatettem a tusfürdőt a helyére, majd lassan elindultam kifelé, miközben azt fürkésztem, milyen károk keletkezhettek. Ekkor hallottam meg a semmivel össze nem téveszthető hangokat. Egy éles koppanás, ahogy a golyó a billentyűzetemre esett, majd a jellegzetes guruló hang az asztalon, és végül egy tompa puffanás, amikor végül a szőnyegen landolt. A lassuló pulzusom hirtelen újra az egekbe szökött, a szívem a torkomban dobogott, és sípolni kezdett a fülem. Szédülten támolyogtam a szobám felé. Úgy érztem, sohasem érek oda.
– Ne, légyszi, csak ne az Entert! Ezt nem teheted velem! – mondtam szinte könyörögve az univerzumnak, de amikor beléptem a szobába, láttam, hogy hiába. Az üzenőablakban már megjelent a szövegbuborék, benne minden gondolatommal, amit leírni le mertem ugyan, de még nem álltam rá készen, hogy bárkinek is elmondjam. Alatta pedig a jól ismert szöveg:
“Petra éppen üzenetet ír…”
Lepillantottam a szőnyegre, és megláttam a 8-as biliárdgolyót, amint ott feküdt nagy nyugalmában, mint egy buddha, aki meghozta élete legfontosabb döntését. Rajta a pedig gravírozott hüvelykujj, felfelé mutatva. Mire felfogtam volna, mi történt, pittyent a számítógép, és megjelent rajta az az üzenet, ami egyszerre volt rémisztő, és biztató:
“Na végre Ildi! Már azt hittem, nekem kell felnyitni a szemed.”

3
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2021-03-09 17:32 Dana

Dana képe

Azt mondanám, hogy egy kicsit sok hűhó volt ez -- nem a semmiért, de talán picit elnyújtottad a dolgokat a csattanóhoz mérten. Logikai buktató a számomra, hogy a szereplőd az asztalhoz veri a billentyűzetet (nem nyomódik le az enter, vagy nem tart ettől), de a golyó pont az enterre esik. Akadnak bakik, pl. "hormonoktúl". Amúgy külön pacsi Ildiért. Pont még egyszer elolvastam a végét, hogy tényleg csak ennyi-e a csattanó, amikor sikerült ténylegesen "elolvasnom Ildit". Szóval megleptél.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2021-03-09 20:34 Sednol

Sednol képe

„Már megittam két bögre teát, és ott gőzölgött a harmadik is a monitor mellett.”
Ez az ott szúrja a szemem, azt sugallod, hogy pár lépésre állsz a géptől, pedig előtte ülsz. Az ott távolságot jelent, az itt közelséget. Persze ez lehet személyes rigoja is, szóval rajtad áll. De mindezt megelőzheted némi átfogalmazással: a harmadik a monitor mellett gőzölgött.

Rengeteg billentyűzetem volt eddig, amelyikeket csapkodtam, azoktól egyben el is búcsúztam. Ez főleg abban az évben jelentett veszélyt szerencsétlen klaviatúrákra, amikor megjelent a ReVolt című játék. Sokan elpusztultak abban az időben, talán még a tenyerem egyik csontja is elrepedt. Ahogy James Bond is mondja: Rázva, nem kiverve, akarom mondani keverve. Ebben az esetben az enter sincs veszélyben.

„– Ne töprengj túl sokat, azzal is az idődet vesztegeted! Csak pörgesd meg a golyót, és a hüvelykujj előbb-utóbb megmutatja, hogy amit teszel, az jó-e, vagy sem. – mondta Petra, amikor átadta.”
Szerintem ide tök felesleges a gondolatjel. Simán csak írd le, egy vesszővel mögé toldva, a mondta Petra részt. Gondolatjellel olyan, mintha éppen megszólalna mellette, te pedig nem ezt akarod.

„Egy dologban voltam biztos, hogy onnantól minden más lesz.” Már az elejétől fogva éreztem, hogy elhibázott választás az E/3, de ez az a pont, amikor már biztosan tudtam. Az onnantól helyett inkább leírhatnád, mikortól. Nem vagyunk hülyék, de ez az onnantól, olyan bénácska. A billentyű lenyomásától, az üzenet elküldésétől, és még akad bőven lehetőséged
.
Itt jegyezném meg, hogy kapcsolatotok van és nem viszonyotok, a viszony az én felfogásomban többet feltételez a barátságnál.

„Gondoltam, mivel Petra szemében én…” Itt a történet már üvölt az E/1-ért.

A másik két gondolatjelezést is feleslegesnek tartom.

Kifejezetten tetszett, ahogy a golyót tetted végül meg elkövetőnek a földrengés közreműködésével. Számomra gördülékenyen írsz.

Tégy meg nekem valamit, ha másért nem, akkor a gyakorlás kedvéért! Írd át ezt az egészet E/1-be! Csodát fogsz látni.

„Egészen két hónappal ezelőttig.” Ettől a mondattól kezdve sokkal összeszedettebb az írásod. Olyan érzésem volt, mintha ez lett volna meg a fejedben tökéletesen, aztán írtad volna hozzá az elejét, hogy mégis legyen valami felvezetés. Az olyan nyögvenyelős volt egy kicsit. Ott döcög az írás, utána feléled, és magával ragad.

Bizonyosan állíthatom, hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez nem tetszett. Engem megvettél vele. :D

Várom a következő írásodat.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

k, 2021-03-09 22:36 S7ABO

Ööö... hű, nem is tudom, mit mondjak. Vártam egy velős szétcincálást, ami egy első írásnak kijár, már csak a miheztartás végett is. :) De örülök, hogy tetszett.

Mindenféle magyarázkodás nélkül, amolyan kiegészítésnek, de pár dologra kiemelve reagálnék:

Először nem értettem, honnan szedtétek a billentyűzetcsapkodást, mert nem emlékeztem, hogy írtam volna ilyet. El kellett olvasnom, hogy rájöjjek, mire is gondoltok. Az én fejemben a "kicsapkodtam a billentyűzetemből a morzsát" úgy van meg, hogy a levegőben fejrefordítja a billentyűzetet, majd az alját csapkodja a tenyerével, hogy kipotyogjon belőle a mogyoró (mert ugye az minden billentyűzetben van, szerintem gyárilag). Én legalábbis így szoktam, nem ténylegesen az asztalhoz csapkodni, vagy ilyesmi. Bár van olyan ismerősöm, akinek ehhez nem kell morzsa, csak egy tankos játék.(És valóban, a ReVolt és a Mortal Kombat is szenderített már jobblétre pár billentyűzetet a történelemben.)
Dana:
A "hormonoktúl" egyszerű elgépelés, pedig annyiszor átolvastam... mea culpa. :(
Lehet, hogy kicsit elnyújtottam, de próbáltam bemutatni azt a belső civódást, amit érezni fogok, mielőtt feltöltöm az első írásomat a karcolatra. :D
Sednol:
Az "ott" nekem olyan természetes, ha valami a monitor mellett van, mert nekem egy emelvényen van a monitorom, és valahogy úgy adja, de az igaz, hogy ha nem lenne ott, akkor is teljesen érthető lenne, és akkor nincs értelmezési kérdés.
Van egy olyan gyanúm, hogy fordítva érted az E/3 vs. E/1 dolgot. :) Ha így van, akkor van benne logika, amit írsz, de úgy éreztem, hogy akkor, mint narrátor, túlságosan bele kell másznom a főszereplő fejébe. De a fene tudja, lehet, hogy úgy jobban adná. Ha lesz időm, talán a próba kedvéért átírom, aztán meglátjuk.
A többi észrevételeddel tulajdonképpen egyetértek.

Az pedig külön öröm számomra, hogy sikerült úgy megfogalmaznom az egészet nemek említése nélkül, hogy előre leessen a poén. Féltem tőle, hogy erőltetettnek hat, és gyanút kelt. Sokat szenvedtem vele, ahogy azzal is, hogy úgy rejtsem el a golyót a történetben, hogy ne legyen túl idegen, mert akkor lerí róla, hogy az az a bizonyos pisztolya színpadon, ami el fog sülni.

Köszönöm a véleményeket!

--------------------------
Élt egyszer egy pék.
Még a szeme is kék.
Az volt az ő álma,
Hogy ne legyen piros a málna.
Egyszer aztán gondolt egyet,
Minden málnát kékre festett.
Ő volt a pék. A málnafestő pék.

sze, 2021-03-10 18:23 Sednol

Sednol képe

Soha többé nem írok hozzászólást beszélgetés közben.

Nem E/1-E/3-mal van gondom. A nézőpont választásod jó, nehogy átted E/3-ba! Nekem a múltidejű meséléssel van gondom. Azt mondom, hogy jelenben mesélve sokkal személyesebb, feszültebb. Ahol E/1-et írok, oda helyettesítsd be a jelenidőt. :D
Én kérek elnézést. Ekkora mellédumálást már rég produkáltam. :D:D:D
Itt vörösödik a fejem szégyenemben. Remélem, nem sokáig rágódtál rajta, hogy ez meg miről beszél?! :D

A billentyűzetcsapkodás erőszakosnak hat a pillanat feszültségéhez mérten, ezért érzem oda nem illőnek. Kiütögetni, kirázni szoktam, már a billentyűzetet. Persze egy ütés is lehet erős, de mégis azt mondom, hogy a pillanat feszültsége, amit felvezetsz a csapkodást is erőteljesebbnek mutatja, hiszen ilyen fokozott lelki állapotban hajlamos az ember egy kicsit hirtelenebben viselkedni.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

h, 2021-03-15 22:07 S7ABO

Oké, töröltem a jegyzőkönyvből az E/1-edet. A jelen tényleg érdekes lenne, ahogy így újraolvastam, és fejben próbáltam átfordítani. Adna pár újabb lehetőséget, de bizonyos szempontból nehezebb is lenne. Ha egyszer sok időm lesz, akkor talán. :)

--------------------------
Élt egyszer egy pék.
Még a szeme is kék.
Az volt az ő álma,
Hogy ne legyen piros a málna.
Egyszer aztán gondolt egyet,
Minden málnát kékre festett.
Ő volt a pék. A málnafestő pék.

h, 2021-03-15 12:01 Stelvio

Ez egy igazi "deus ex machina" sztori, szerintem nagyon jó lett, bár abban egyetértek Danával, hogy egy picit talán hosszú a felvezetés. Megértem, hiszen ahogy írtad, szeretted volna a bennsődben zajló vihart ábrázolni - ugyanakkor számomra túl részletes.

Van egy apróság, ami megint csak az én "dilim" lehet, mint egy másik írásnál a barátnak adott lakáskulcs, és nyilván megint csak magamra maradok vele, de azért elmondom :-) Szerintem egy lány az ugyancsak lány barátját "barátnőnek" nevezi egy hétköznapi helyzetben. Értem, hogy Te ezt ebben az írásban nem tehetted meg, mivel az egész csattanót vitte volna el, és ügyesen lavírozol a fogalmazásban, ám van egy vagy két hely, ahol a "barátnő" szó illett volna Ildihez (pl. "Akármennyire is nehezemre esett, de el kellett fogadnom a tényt, hogy beleszerettem a legjobb barátomba.") Talán akad, aki ezt kekeckedésnek veszi, remélem Te nem, mert nem is annak szántam :-)

Ettől függetlenül, sőt, még ezzel együtt is, jó kis történet, gratz!

h, 2021-03-15 22:29 S7ABO

Ne tudd meg, mennyire féltem ezektől a nemtelen megfogalmazásoktól, hogy ezeknél fogva lesz fellógatva szegény írásom a szégyenfalra. :)
Néhány helyen talán valóban kissé erőltetett, és biztos sokan sokkal jobban oldanák meg, de örülök, hogy így is tetszett. Az, hogy az első karcom három pozitív véleményt is kapott, mindenképpen biztató. Köszi!

--------------------------
Élt egyszer egy pék.
Még a szeme is kék.
Az volt az ő álma,
Hogy ne legyen piros a málna.
Egyszer aztán gondolt egyet,
Minden málnát kékre festett.
Ő volt a pék. A málnafestő pék.