Az aranyhal

Tévedés, hogy mindenkinek teljesítjük három kívánságát. Összesen három kívánságunk van, amit valóra válthatunk, mármint egész életünkre, ami jó hosszú tud ám lenni. Addig élünk, amíg el nem használják mindhárom kívánságunkat, de szerencsére az emberek ritkán fognak ki igazi aranyhalat. Persze nem vagyunk aranyból, az gondolom, nagyon kényelmetlen lenne. Csak a pikkelyeink, és azokon se látszik. Láttatok már régóta a vízben heverő aranyat? Leginkább olyan zöldes-barnás, kis sárgával, de egy idő után kicsit sem csillog. Így néznek ki az igazi aranyhalak is. Nem tudjuk magunkat kiszidolozni, nincsen kezünk.

Szóval az volt a második kívánság. Egy Betti nevű fiatal nő fogott ki véletlenül. Beleesett a vízbe, amikor át akart ugrani egy patakot, én meg fennakadtam az esőkabátja kapucnijában. Mindketten meglepődtünk. De akárhogy is: kifogott és vissza is dobott, ahogy azt kell. Úgyhogy kénytelen voltam kidugni a fejem a vízből, és életemben másodszor emberi nyelven megszólalni. Elmondtam neki, hogy van egy kívánsága. De gazdagságot ne kérjen, mert azt már elhasználták. Egy kívánságot csak egyszer teljesíthetünk. Betti azt mondta, hogy rendben, ő csak boldog akar lenni. Hiszen ha igazán, maradéktalanul boldog, az azt jelenti, hogy minden kívánsága teljesül – okoskodott. Így hát a fiatal nő boldog lett. Eleinte ez valóban azt jelentette, hogy minden kívánsága teljesült. Már hazafelé vett egy lottószelvényt, és később persze meg is nyerte. A kiszemelt férfi, aki addig rá se bagózott, még aznap este megkérte a kezét. Másnap a munkahelyén előléptették, de ő egy hétre rá inkább felmondott, miután kihúzták a számait a lottón, hiszen soha többé nem kellett dolgoznia. Világkörüli útra ment a vőlegényével, és azalatt leadta azt a makacs öt kilót, ami addig sehogy sem akart leolvadni róla. Betti tényleg nagyon boldog volt, a legboldogabb az egész világon. Éppen ezért fogyott további öt kilót, mert soha többé nem evett csak azért, mert szomorú volt vagy ideges, vigasztalásra vágyott, vagy meg akarta magát jutalmazni. A vőlegénye három hónap múlva szakított vele, mert úgy érezte, a nőnek nincs rá szüksége. Ez Bettit egy kicsit sem zavarta, mivel a férfi nélkül is úszott a boldogságban. Hamarosan minden, ami azelőtt boldoggá tette volna, fellegessé vált a számára. Boldogsága önmagába fordult: magától a boldogságtól volt boldog. A lottónyereménynek is hamar a végére járt, mert számolatlanul szórta a pénzt bárkinek, aki csak kért tőle, hiszen semmi szükségét nem érezte, hogy neki maradjon. Tovább fogyott, de ez sem zavarta, ahogy az se, amikor el kellett adnia az újonnan vett álom-villát, és visszaköltöznie a szüleihez. A szülei és barátai persze nagyon aggódtak érte, egyik orvostól a másikig vitték, és Betti mindegyiknek elmondta, mennyire jól érzi magát, és milyen határtalanul boldog. Adtak neki gyógyszereket, és berakták egy klinikára. Betti örült neki, hogy mennyire szeretik őt, és élvezte a csodálatos kilátást meg a sok kedves embert. Boldogsága napról napra nőtt, míg végül beleszakadt a szíve, és meghalt.
Ez immár sok-sok éve történt, és azóta igyekeztem kerülni az emberek által lakott területeket. De a sors másképp akarta, egy napon ismét kifogtak, de nem dobtak vissza. Csak akkor teljesítek kívánságot, ha vissza is dobnak, úgyhogy csöndben maradtam. Betettek egy zacskóba, abból pedig később egy akváriumba, egy kisfiú szobájába. A kisfiút Bencének hívják, hatéves, és régóta szeretett volna egy aranyhalat. Az apukája fogott ki engem túrázás közben, és hazavitt neki.
Nagy dilemma előtt álltam: ha továbbra is itt maradok, Bence veszélybe kerülhet. Mi lesz, ha akváriumtisztítás közben kifog, és aztán persze vissza is tesz? Ha ugyanoda tesznek vissza, ahonnan kivettek, az vajon kifogásnak és visszadobásnak számít? Úgy érzem, igen. Akkor pedig Bencének is el kell mondanom, hogy van egy kívánsága: az utolsó, amit teljesíthetek. Bettivel is mi történt… Boldogan halt meg, ez igaz… De akkor is rossz rágondolnom. És ott van az első kívánság, amiről inkább nem is beszélnék. Szegény Midász király!
Úgy döntöttem, hogy inkább a halált választom, mint hogy valaki elhasználja az utolsó kívánságomat. Hiszen az utolsóval mindenképpen meghalok, de így legalább megmentek egy másik életet.
Most készülök a nagy ugrásra. Egy halnak elég korlátozottak a lehetőségei, ha öngyilkos akar lenni. A kéz hiánya ugye. Semmi kedvem a lassú fuldokláshoz, úgyhogy kinéztem magamnak a széktámlát. Ha jó szögben ugrok ki, esés közben erősen nekicsapódhatok. Most kell megtennem, amíg Bence nincs a szobában.
Egy, kettő, három…
– Hékás! Hoppá, megvagy! Hát te meg hogy ugrottál ki? Majdnem megütötted magad. Na, gyerünk vissza a vízbe!
A fenébe! Hogy került ez a gyerek vissza ilyen gyorsan? Már érzem is, hogy a harmadik kívánság készülődik, nem tehetek semmit, előtör! Muszáj felúsznom, kidugnom a fejem, és már nyílik is a szám, hogy elmondjam neki…
– Legyünk barátok, jó? Te leszel az én aranyhalacskám, és én nagyon fogok ám rád vigyázni!
Becsukom a számat. Nem értem, mi történt? Hogyhogy nincs utolsó kívánság? Vagy lehet, hogy… Mit is akartam?
Én… Arany. Hal…

4.666665
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.7 (6 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2021-03-19 13:21 Dana

Dana képe
5

Zseniális. Köszönöm! Talán a végén elbírtam volna egy kicsivel több drámát a kisfiút illetően, hogy mondjuk azzal állhasson kontrasztban, hogy egy barátot "kíván", de lehet, az már teljesen másfele vezette volna a történetet.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2021-03-19 13:39 Kentaur

Kentaur képe

Köszi szépen! Hosszú idő óta az első új írásom.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

p, 2021-04-23 18:12 SzaGe

Aranyos történet, de a kapucnis halfogás valahogy nem illik a képbe. Megpróbáltam elképzelni, de nem megy. Bár a kívánságteljesítős halacskák univerzumában meglehetnek az efféle fizikai események. Ám ez legyen a legkisebb gond. Amúgy a lassú fuldoklás alatt mit értettél? És az aranyhal honnan tudta, hogy Bettivel mi történt a kívánságok után? Ilyenkor zavar kicsit az EE, hiszen egy vízben élő mesélőtől furcsa, hogy mindent tud mindenről. Bocsi, ha zavarosan fogalmaztam :)

Üdv: Geri

v, 2021-04-25 11:03 Kentaur

Kentaur képe

A csaj belezuhant a patakba, a hal épp száguldott lefelé az árral, és nem számított rá, hogy elézuhan egy nő, fenakkadt a kapucniban. :-)
Lassú fuldoklás alatt lassú fuldoklást értettem. Neked 2-3 perc kell, hogy megfulladj a vízben, hacsak nem vagy gyöngyhalász, egy hal meg akár fél órán kersztül is fuldoklik a levegőn, mire elpusztul. De ez meglehetősen alapvető bilológiai ismeret, a kopoltyú mint olyan talán 4-5. osztályos tananyag, nem hiszem, hogy magyarázni kéne egy novellában.
Az utolsó kérdés pedig olyan, amit minden egyes mesében vagy misztikus, fantasztikus műben fel lehetne tenni. Természetesen azért tudja, mert egy varázslény. Erre mondhatnánk, hogy ez meg kell magyarázni, de jön másvalaki, aki meg azt követelné, magyarázzam meg, hogyan hatnak a kívánságok, vagy hogy hogyan lesz aranyból a pikkely, vagy hogy tud egy hal megszólalni hangszálak nélkül, stb. stb...és már meg is öltük a mesét.
Edzd egy kicsit a képzeletedet, mert így nem tudsz élvezni egyetlen fantasztikus történetet sem!

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

k, 2021-04-27 19:10 SzaGe

Alapvető tananyag a halakról, aztán képzeljek el egy szuicid hajlamú mese-halat, ami mindenről tud mindent. Ezzel még jobban összekevertél :D

cs, 2021-04-29 08:33 Kentaur

Kentaur képe

Hát, majd szólj, ha egyszer egy olyan varázs-állatot látsz bármelyik történetben, ami nem teljesíti mind az állatokra vonatkozó kritériumokat, mind a varázslényekre vonatkozóakat.Ha nem lenne kopoltyúja, ugyanúgy nem lenne hal, mintha lába lenne. Ha nem tudna beszélni és gondolkodni, plusz nem lenne valamiféle vrázslatos tulajdonsága, akkor meg nem lenne varázslény. Ha meg nem ő lenne a mindent tudó narrátor, akkor nem lenne jó E/1-ben. Ha azt mondod, szerinted jobb lett volna a történet E/3-ban, azzal tudok mit kezdeni, még az is lehet, hogy igazat adnék, mert ez egy írástechnikai kérdés. De egy kitalált lény kitalált tulajdonságaiban valósághűséget keresni - ezzel nem tudok mit kezdeni.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

h, 2021-04-26 10:48 S7ABO

5

Ez nagyon jó!
Az Agymanók című film is nagyszerűen magyarázza el, hogy miért nem lehet minden csak Derűs, és miért kell a teljes élethez a Bánat is, de ez a logikai levezetés Bettivel egyszerűen zseniális. Számomra inkább ez a történet fő mondanivalója, nem is a harmadik kívánság.

--------------------------
Élt egyszer egy pék.
Még a szeme is kék.
Az volt az ő álma,
Hogy ne legyen piros a málna.
Egyszer aztán gondolt egyet,
Minden málnát kékre festett.
Ő volt a pék. A málnafestő pék.

h, 2021-04-26 19:59 Kentaur

Kentaur képe

Az alap tényleg Betti története volt, illetve az a gondolat, hogy mi lenne, ha ténylegesen és maradéktalanul megkapnánk a hőn áhított boldogságot. Szerintem belehalnánk.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

sze, 2021-05-05 21:10 Howel

Howel képe
5

Bírom az ilyen sztorikat.
Kellemes, könnyed, szuper.
Egyetlen apró note: ha ugyanoda teszik vissza, mint ahonnan kivették, az nem kifogás. A kifogás eleve (és igen, im not fun at parties) a halnak és más hasznos víziállatnak a halászat vagy a horgászat során történő megfogása és a vízbe vissza nem engedése (elvitele).
No persze ezzel a fogalmi meghatározással az összes hasonló történetet elkaszálnánk, szóval tényleg csak érdekesség.

______________________

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

cs, 2021-05-06 08:54 S7ABO

Én egyszerű (nem horgász) ember vagyok. Számomra a hal "kifogása" azt jelenti, hogy elkapod valamivel (hálóval, kézzel, horoggal, lándzsával, rábeszéléssel, varázsigével, stb.), majd kiemeled a vízből. Nekem eddig terjed a "kifogás". Az, hogy utána megsütöd, vagy visszadobod, az már a "kifogást" követő folyamat. De hát én termelésben dolgozó mérnök vagyok, így folyamatlépésekben gondolkodom. :D

--------------------------
Élt egyszer egy pék.
Még a szeme is kék.
Az volt az ő álma,
Hogy ne legyen piros a málna.
Egyszer aztán gondolt egyet,
Minden málnát kékre festett.
Ő volt a pék. A málnafestő pék.

cs, 2021-05-06 12:04 Howel

Howel képe

Igen, ez a jogi meghatározás, és ezért gondoltam, hogy ez funfact. :)

______________________

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

cs, 2021-05-06 22:05 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Akkor ha visszadobod, az mi? Megsétáltattad a halat?

_____________________
Dr. Bloody Dora

p, 2021-05-07 06:43 Howel

Howel képe

Fogalmam sincs. Talán fogás, csak nem ki. (Tényleg funfactnek szántam, nem akarom offolni a kommentszekciót, de akit érdekel, annak szívesen nézek egy kommentárt :D)

______________________

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

cs, 2021-05-06 23:38 Kentaur

Kentaur képe

Köszi a visszajelzést!

Ezek szerint a sporthorgászok, akik a halak zömét visszadobják(versenyen az összeset), sose fognak semmit. :-)

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

p, 2021-05-07 06:39 Howel

Howel képe

Azt hiszem, jobb is, hogy rájuk nem vonatkozik az általános szabályozás (ami alól a verseny előtt a tó gazdája felmentést kér a hatóságtól, ami meg megadja ezt a szükséges doksik ismeretében). :D
A halgazdálkodás menő. De azért a történeted jóval menőbb mint a tv és annak végrehajtási rendelete (ami, valljuk be, igen kevés nemhorgászt hoz lázba :D)

______________________

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."

p, 2021-05-07 08:05 n13

Én már elég régóta horgászok. A fogás amikor tudatosan vagy véletlenszerűen megfogod. Az már más kérdés hogy te megtartod a halat (elviszed, megsütöd stb.) vagy visszaengeded.

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít." /Örkény István/

p, 2021-05-07 07:59 n13

5

Remekül megírt történet gratulálok, bár nekem is a kapucnis halfogás a gyenge pontja.
Elképzelem a történetet:
Ha a Betti nevű fiatal nő egy keskeny patakot ugrik át éppen, akkor az nyilván nem mély, szóval elég szerencsétlenül kell esnie ha az esőkabátja kapucnija is belemerül a vízbe, akkor gyakorlatilag totál elázik hacsak nem a bokáját verdeste hátul a köpeny. Másrészt, ha esőköpeny van rajta akkor feltételezem rossz az idő, ha nem horgászik miért van ott és ugrál patakot? Ha beleesik és átázik tuti tűdőgyuszi :)
Nekem, aki rendszeresen horgászik abszolút nem életszerű... :) Lehetett volna a gumicsizma vagy az esőköpeny zsebe, mint a Hegylakóban amikor Conor a csónakból beleesik a tóba és amikor kigyalogol a kiltjéből esik ki a hal…

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít." /Örkény István/

p, 2021-05-07 09:21 Kentaur

Kentaur képe

Nos, én már estem bele hegyi patakba a meredek martról úgy, hogy azonnal elcsúszva a vizes köveken szépen hanyatcsobbantam. Az lenne fura, ha valaki talpon maradna. Természetbe meg nyár kivételével kapucnis dologban megy az ember, lehetőleg valamennyire vízhatlanban, mert bármikor eleredhet (és nem, az erdő/mező közepén nem tudsz gyorsan hazaszaladni csak mert eleredt, avagy egy állandóan gyűjtőkörutakat szervező földrajzprofesszort idézve "minden idő kirándulóidő" :-D), és hacsak nincs meleg, sokkal jobb azt az esőkabátot magadon vinni felsőruházatként, mint valami mást felvenni, az esőkabátot meg begyömöszölni a hátizsákba.
De mindez olyan apróság, ami szerintem nem igényel magyarázatot, mert nem hiteltelen, hiszen mégsem azt írtam, hogy teszem azt bohócjelmez volt rajta, ami valóban magyarázatra szorulna. Én például a sokkal kisebb zsebet találnám meglehetősen furának, hogy pont abba akad fel egy hal, a gumicsizmában kirándulásról már ne is beszéljünk. A kapucni meg végeredményében egy kisebb zsák, bármi mást jelölök meg, amiben fennakad, sokkal hiteltelenebb lett volna a véletlen.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

p, 2021-05-07 09:23 S7ABO

Hű, gyerekek, emmán döfi! :D
Ha szigorúan vesszük, ez is dicséret, hogy a kapucni az egyetlen dolog, amin rugózik a komment szekció. :D
Amúgy én simán egy hálós cekkert írtam volna, amit csirkefarhátnak vitt magával az erdő túloldalán lévő húsboltba.
'sztakkó meg is van a rögtönzött "szák". :D

--------------------------
Élt egyszer egy pék.
Még a szeme is kék.
Az volt az ő álma,
Hogy ne legyen piros a málna.
Egyszer aztán gondolt egyet,
Minden málnát kékre festett.
Ő volt a pék. A málnafestő pék.

v, 2021-05-09 10:23 Kentaur

Kentaur képe

Hehe, kicsit én is furának találom, hogy pont ezen akadtak fenn, mint aranyhal a kapucniban. :-D :-D :-D

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

p, 2021-05-07 09:35 n13

Esőkabáton is lehet nagyobb zseb, és feltételezem ez a hal nem nagyobb mint egy közepes kárász, vagy kisebb ponty, mert ennél nagyobb nem úszkál egy átugorható méretű patakban, hacsak ez az aranyhal nem a pisztrángfélék családjába tartozik... Egyébként elég ijesztő is lenne egy négykilós koi ponty a kapucnidban :)))

https://fishingtime.hu/kepek/horgaszfogasok/159_koi-ponty-bojlis-maconka...

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít." /Örkény István/

p, 2021-05-14 23:40 Bloody Dora

Bloody Dora képe
5

Hehehe. :)

De bele is kötök, jó? Nem értem, miért a kapucni a gyenge pont. Úgy értem, ha már sorban haladunk a hibákkal, akkor hogy kerül egy aranyhal (ezüstkárász) a patakba. Tavakban él. Innentől kezdve a kapucnis fogás pont ugyanilyen valószínű.

_____________________
Dr. Bloody Dora

h, 2021-05-17 08:28 Kentaur

Kentaur képe

Nem ér kihasználni, hogy te tudsz képeket feltölteni! :-D
Én sem értem. Azt mindenki elfogadta, hogy aranyból van a pikkelye meg tud beszélni és gondolkodni. De a kapucni, hogy hol úszkál, hogy egy ember hanyatt esik a patakban, az már gond, sőt, ha úgy viselkedik, mint egy hal (megfullad a levegőn), az is baj, a "kifogni" szó jelentéséről már ne is beszéljünk... Amúgy meg ő nem közönséges aranyhal, hanem egy hal, aminek aranyból van a pikkelye, szóval nem biztos, hogy kárász...sőt, biztos hogy nem az, külön faj: piscis aureus in fabula.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

h, 2021-05-17 09:39 n13

Én már nem csodálkozom semmin. :) Főleg az ilyen mágikus realista írásoknál :) Egyébként nekem bejött, adtam is rá 5 csillagot :)
A héten megyek horgászni, már bekészítettem a kapucnis esőkabátomat, bármi lehet... :)))

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít." /Örkény István/

h, 2021-05-17 10:58 S7ABO

Ez azért egy elég kemény alzsáner (mágikus realizmus). :D

--------------------------
Élt egyszer egy pék.
Még a szeme is kék.
Az volt az ő álma,
Hogy ne legyen piros a málna.
Egyszer aztán gondolt egyet,
Minden málnát kékre festett.
Ő volt a pék. A málnafestő pék.

h, 2021-05-17 16:45 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Alzsáner? Inkább irányzatnak mondják, de ha már valami, akkor zsáner. És igen, elég kemény, de mióta bejött a fantasy a mainstream irodalomba, azóta visszaszorulóban van. Sajnos. Én oda meg vissza vagyok tőle.

_____________________
Dr. Bloody Dora

h, 2021-05-17 16:46 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Kösd derékra. Akkor könnyebb vele dolgokat fogni. (Nekem csak követ sikerült eddig, meg bogarakat. Gyúrok az aranyhalra.)

_____________________
Dr. Bloody Dora