Mi történt?

– Drágám, ideadnád a vajazó kést? – kérdezem a reggelizőasztalnál Tomot, miközben mosolyogva próbálom elkapni a pillantását.
Tom barátságosan visszamosolyog és átnyújtja a kést.
– Tessék szívem.
– Köszönöm!
Bár őszül a halántéka és a szakálla, Tom mégis sokkal fiatalabbnak néz ki, mint amennyi, és szerencsémre még mindig az a kedves, jóképű férfi, akihez húsz évvel ezelőtt hozzámentem.
– Isteni ez a kalács – próbálom fenntartani a beszélgetés fonalát.
– Igen, ez tényleg finom, csak gyorsan elkapkodják. Tegnap szerencsém volt a boltban, hogy kaptam. Ezzel az eperlekvárral meg egyenesen isteni!
Jóízűen falatozik, de látom rajta, hogy valami jár a fejében. Végül kiböki.
– Azt ugye tudod, hogy Natalyék holnap beugranak látogatóba?
Valami dereng…
– Mintha említette volna tegnap, amikor beszéltem vele telefonon. A barátjával jönnének, azzal a kimondhatatlan nevűvel.
– Igen, Ragnarral. – nevet fel Tom.
– Na, te legalább ki tudod mondani… – nevetek én is. – Egyébként nem tudom a lányunk mit eszik ezen a vikingen.
Eltűnődöm, ez a Ragnar egy igazi óriás. Legalább két méter magas és akkora keze van, mint egy péklapát. Hosszú lenszőke haját befonva hordja és furcsa akcentussal beszél. Igazi skandináv. Mindegy. A lényeg, hogy szereti Natalyt, és jól megvannak. Azért furcsa belegondolni, hogy az édes pici lányom már felnőtt nő és nem lakik velünk… Szűz Mária! Hogy eltelt az idő. Visszarázódok a jelenbe.
– Bocsánat, mit mondtál az előbb?
– Látom kicsit elkalandoztál – csóválja a fejét Tom, és játékosan megfenyeget az ujjával. – Csak figyelmeztettelek, hogy vedd be a gyógyszered. Tudod, hogy mennyire fontos…
– Persze hogy tudom. Köszi, hogy szóltál, máris beveszem.
Hova is tettem? Valahol itt kell lennie…
Hirtelen megszólal Tom mobilja, felveszi. Feszülten figyelek hátha elkapok pár beszéd morzsát. Igen, jól sejtettem, Nataly az. Kitalálom, biztos közbejött valami. Mostanában mindig ezt csinálják. Tom homlokán szaporodni kezdenek a ráncok miközben beszél. Végre leteszi, és felém fordul. A hangja tárgyilagos.
– Nataly volt. Úgy néz ki mégsem tudnak jönni, mert influenzások lettek, és az ágyat nyomják.
– Szegények, de remélem semmi komoly?
– Azt mondta voltak dokinál, és az írt fel nekik gyógyszert. Pár nap pihenés, lázcsillapító, sok tea és meglátod kutya bajuk sem lesz.
– Úgy legyen! – mondom és próbálok mosolyogni.
Kicsit bánt hogy nem jönnek, csalódott vagyok. Valószínűleg Tom is így érez, mert megkérdezi.
– Van kedved sétálni egyet a kertben?
– Ilyen szép napsütéses délelőtt? Hogyne lenne.
Kint hét ágra süt a nap, és az olvadt ragyogás szinte bearanyozza a tágas konyhát.
– Várj egy kicsit, gyorsan leszedem az asztalt.
– Semmi gond, én addig megborotválkozok.

*

Furcsán érzem magam… Idegesítő ez a halálos csend. Kihaltnak tűnik tőle a ház. Mi a fene történt? Kóvályog a fejem. Alig emlékszem valamire. Milyen nap van ma?
Megdöbbenve nézek magamra. A testemet zúzódások és vörös horzsolások borítják, és a kezemben… Iszonyodva meredek a kezemben tartott hatalmas konyhakésre. Az ott vér rajta? Borzasztóan remegni kezd a kezem, elejtem a kést, ami hangos koppanással esik a padlóra. Belém hasít a felismerés, hiszen az előbb Tom mellől vettem fel a földről!
– Tom! Úristen! – szakad ki belőlem a sikoltás és szaladni kezdek a konyha felé. Deja vu érzés kerít hatalmába. Tom a hűtő előtt fekszik, körülötte rubinpiros vértócsa. Olyan, mintha csak aludna. Még most is milyen jóképű. Egy darabig ostobán bámulom a csatateret. Micsoda szörnyű felfordulás, kemény dulakodás lehetett itt az biztos.
Hirtelen sírógörcsöt kapok, és eltakarom a szemem. Alig bírom abbahagyni. Végül mégis erőt veszek magamon és remegő kézzel tárcsázom a rendőrség számát. A diszpécser alig érti, amit mondok, meg kell ismételnem a házszámot. Hagyom, hogy a telefon lassan kicsússzon a kezemből.
A nap vidáman süt be az ablakon. Hallgat a csend. A porszemek lassú táncát figyelem, miközben az egyik kezemmel idegesen sodorgatom a hajamat.
Mitévő legyek? Már hallom a szirénázást, közelednek. Autók állnak meg a ház előtt, ajtók csapódnak, emberek kiabálnak…
Próbálok emlékezni. Emlékeznem kell! Ki ölte meg Tomot, és én hogy úsztam meg? Hallom ahogy a rendőrök betörik az ajtót.
– Tegye a kezét a tarkójára és ne mozduljon! – csattan a durva kiáltást a hátam mögül. Megdöbbenek.
– Ez valami tévedés lesz! – hebegem zavartan, de azonnal a földre tepernek és hátracsavarják a kezem. Bilincs kattan. Felrángatnak a földről, majd valamit kérdeznek, de nem tudok válaszolni. Rosszul vagyok, hányinger kerülget és a rémálom folytatódik.
Elsüllyed a valóság, ismét a porszemeket bámulom ahogy a napfényben táncolnak.
Aztán a konyha egy pici részlete kiélesedik, és egy brutális sejtés körvonalazódik bennem, ahogy észreveszem a gyógyszeres dobozomat az ablakpárkányon, amint épp gúnyosan öltögeti rám a nyelvét.

2
Te szavazatod: Nincs Átlag: 2 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2021-05-04 15:00 Dana

Dana képe

Szia! Nem is tudom. Nekem ez amolyan... átlagos? Nem rendítettél meg érzelmileg, maximum a néven -- Nataly -- akadtam ki. Nem tudom, miért, mert végül is létezik ilyen név. Nem értem azt sem, ez miért elbeszélés -- nézz utána, melyik kategória mit takar --, a végén miért tartóztatják le a nőt, mert az egy dolog, hogy bekísérik kihallgatásra, de hogy egyből bilincsbe verve? Plusz nekem a sztorid olyan megúszós is. Ezt úgy értem, hogy egy rubinpiros vértócsával meg némi csatatérrel elintézed a legjobb részt. Az eleje / első rész jó része szerintem nem releváns a csattanó szempontjából. Pl. Ragnarnak vagy az influenzának mi jelentősége van a sztori szempontjából? Tudom, hogy kellett némi reggeliizős hangulatot teremtened, felvezetést, de ne tedd felesleges információkkal -- szerintem ezt felvezethetted volna az őrület fokozatos eluralkodásának és a reggeli idillnek az egyvelegével, de felesleges infók nélkül. Tedd fel a kérdést: ha lehúzod, hogy van gyerekekük, lehúzod a Ragnar részt, megállja még a helyét? Szerintem igen. A nyelvét nyújtogató gyógyszeres doboz nem lenne egy rossz kép, kivéve, hogy ott épp egy tiszta pillanatot akarsz behozni -- tehát az ilyen képletes, vizuális őrületnek szerintem pont nincs helye.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2021-05-05 09:17 n13

Szia! Nem akartalak érzelmileg megrendíteni :) Nataly miért fura neked?

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít." /Örkény István/

sze, 2021-05-05 09:21 Dana

Dana képe

Ha nem akartál érzelmileg megrendíteni, akkor mi az írásod célja?

Nem tudom, fura. Natália, Natasa, Nathalie, Nathaly -- valahogy mind okésnak tűnik, de a Nataly önmagában (bár mondom: létezik) inkább tűnik elgépelésnek, mint szándékos választásnak. Sokkal kézenfekvőbb megoldások is vannak erre a névre.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2021-05-05 10:33 n13

Lehetnek más célok is, például szórakoztatás, vagy új dolgok kipróbálása...Nem akarom megváltani a világot. :)
Igen, már értem mire gondoltál ezzel a Natalyvel :)

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít." /Örkény István/

sze, 2021-05-05 12:19 Dana

Dana képe

Okés, nem szórakoztattál (az nálam az érzelmi ráhatás kategória: elgondolkodtatsz, megrémítesz, meghatsz, megnevettetsz stb.). Ha új dolgot próbálsz is ki, a történetednek akkor is van egy célközönsége, az olvasó, aki többnyire elvárja, hogy odacsapj egyet a gondolatainak, érzelmeinek. Ha ugyanis nem teszed, ha semmit nem mozgatsz meg, úgy érzi majd, elvesztegetett az életéből 5-10 percet, egy órát.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2021-05-05 13:14 n13

Jól mondod, mindig létezik egy célközönség. Vannak nagyon jó írások, amik engem mondjuk nem, de másokat annál jobban megmozgatnak. Kinek a pap kinek a paplan... Attól még lehet jó valami, mert nem én vagyok a célközönség. Számtalan ilyet olvastam.
Őszintén, nem szoktam olyan művekre sok időt elvesztegetni az életemből, amik nekem nem jönnek be (mert az élet mindig drága). Kivéve ha valami grandiózus opuszról van szó, amit illik ismerni, de bevallom, olyanról is pattantam már le. Gondolom ez mással is előfordult hogy letett egy könyvet. :) Olyan is volt, hogy kedvenc íróim egy-két művét rossz szájízzel fejeztem be. :)

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít." /Örkény István/

cs, 2021-05-06 09:23 S7ABO

Szerintem a gyerekek influenzájának csupán annyi a jelentősége, hogy a telefonhívás eltereli a figyelmét, és elfelejti bevenni a gyógyszerét.
A neveknél pedig nekem a Ragnar sokkal furcsább. Minden, csak nem kimondhatatlan. Vannak annál sokkal kacifántosabb skandináv nevek is. :)

--------------------------
Élt egyszer egy pék.
Még a szeme is kék.
Az volt az ő álma,
Hogy ne legyen piros a málna.
Egyszer aztán gondolt egyet,
Minden málnát kékre festett.
Ő volt a pék. A málnafestő pék.

sze, 2021-05-05 14:08 Kentaur

Kentaur képe

Szuper, hogy gondolatjelet használsz, a párbeszédek központozása is jó, és a helyesírás is rendben van a vesszők kivételével (azokkal máshol is spórolsz, ahol kéne).
Viszont hibája sajnos számosabb, mint az előnyei: megszólítás elé mindig vessző kéne. Az angolszász neveknek, idegen környezetnek semmiféle szerepe nincs a történetben. Már jó ideje nem divat csak azért külföldön játszódó történetet írni, mert divat lenne. :-) Viszont a magyar nyelvű történet magyar olvasóit mindenféle ok nélkül távolítod el a szereplőktől vele, és helyezel közéjük amúgy nem létező kulturális távolságot (azért nem létező, mert semmiféle kulturális sajtosság nem jelenik meg, sőt, kalácsot esznek vajjal meg lekvárral). Maga a mű kezdőre valló, ujjgyakorlatnak jó volt, de nem szórakoztat, nincs benne szerzői ígéret, kiderülő rejtély vagy mondanivaló, a csattanó a közepénél sejthető, ám mégsincs felvezetve, a dinamikai ív az alacsonyból zuhan a pincébe, mert az információ rosszul adagolt. Ráadásul sajos hiteltelen is, mert akiknek olyan mentális betegsége van, amitől kárt tesznek magukban vagy másokban azok egyrészt erre nem egy szál gyógyszert szednek. Másrészt nem otthon, hanem egy intézet zátosztályán, mert ilyen durva mentális betegségnél szétpotyog az egész életed, más egyébb tüneteid vannak, nem pedig úgy működik, hogy tök jól elvagy és normálisan funkcionálsz az élet minden területén, lehet veled élni, aztán a következő percben meg kést ragadsz. Harmadrészt meg nincs ilyen betegség, aminél ha egy szál adagodat nem veszed be, akkor máris gyilkolsz, és olyan se, aminél ok nélkül gyilkolsz (oka még akkor is van, ha az az ok képzelt). Ha valami témához nyúlsz, amit nem ismersz, például a pszichiátriai kórképek, akkor nézz utána, kutass kicsit a témában! Írói felelősséged része, hogy hiteles legyél, de kissé vicces is ez a fokú naivitás egy ilyen komoly témánál, és nem mellesleg megölted vele az egész sztorit, mivel ez lenne a csattanód, amire építesz, és te egy pillecukrot tettél bele alapnak oda, ahová vasgerenda kéne.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

cs, 2021-05-06 09:19 S7ABO

Nagyjából azok merültek fel bennem is, mint Kentaurban. Tegyük fel, hogy létezik ilyen betegség. Ha el is felejti bevenni a gyógyszert, akkor sem egyből jönne az őrület. A hulla a hűtő mellett van. Előtte sétáltak egyet. Nyilván séta közben lassan elborult az elméje, és már a házban voltak, amikor megölte. Ha kifejtetted volna a lassú megőrülést (egyre gyanúsabb az idilli reggelizés, a férj viselkedése, a séta, ami lassan átment volna egyfajta paranoiába), vagy hallucinácinált volna dolgokat a környezetből, a férjéről, bármiről, majd úgy váltottál volna az eset utáni feleszmélésre, amit akár a közeledő rendőrautók szirénái is triggerelhettek volna, akkor már jobb lenne. Valami olyasmit képzeltem volna el tömörítve, mint ami az Ördög ügyvédje című filmben történik a feleséggel. Na, az parásan adja elő ezt a témát. Ha nem láttad, akkor először is szégyelld össze magad ;), aztán sürgősen nézd meg! :)

--------------------------
Élt egyszer egy pék.
Még a szeme is kék.
Az volt az ő álma,
Hogy ne legyen piros a málna.
Egyszer aztán gondolt egyet,
Minden málnát kékre festett.
Ő volt a pék. A málnafestő pék.

cs, 2021-05-06 11:59 n13

Van egy elég ritka betegség a disszociatív vagy többszörös személyiség amiről Daniel Keyes is ír Az ötödik Sallyben... Mondjuk egy ilyen rosszul kezelve, vagy idejében fel nem ismerve okozhat ilyet, az egyik "én" ön és közveszélyessé válhat, akár "Jinx" a regényben... csak akkor nekem erre utalnom kellett volna valahogy a történetben...

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít." /Örkény István/

cs, 2021-05-06 23:58 Kentaur

Kentaur képe

Így van, de a rosszul kezelés az nem az egy szál elfelejtett gyógyszeradag, ha meg későn ismerik fel, és az illető szétpotyog, addigra rég nem otthon éli az életét egy gyógyszerrel, mert előbb jönnek az olyan tünetek, amik ellehetelenítik a normális életvitelt és az otthoni kezelést: fóbiák, komoly étkezési gondok, poszttraumás stressz szindróma, belgyógyászati gondot utánzó (szomatikus) testi bajok, erős szétszórtság, hallucinációk, amnézia, önkívület.
Mire egy disszociatív személyiség ilyen szinten átveszi az uralmat, addigra meg kellett történjen ez jó párszor rövidebben és enyhébben, tehát a nő teljes meglepettsége sem hiteles, hiszen eddigre tud a "másikról", de az orvosai is, ahogy arról is, hogy a "másik" agresszív. A gyógyszeres kezelés önmagában nagyon nem elegendő, elég intenzív "egyesítő terápia" társul hozzá, ahol megpróbálják megállítani és amennyire lehet visszafordítani a személyiség fragmentációját (széttöredezését). Dióhéjban:nem fog otthon flangálni egy szál gyógyszeres dobozzal mit sem sejtve. - Mindezeknek akár a wikipédián is utána lehet nézni pár perc alatt, csak szerintem nem terveztél és kutattál. Én arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy de tedd! Ha csak egy kicsit is, de kutass utána, ha ismeretlen témához nyúlsz, és nem csúszik el ilyen banánhéjakon a történet.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.