A felforgató alpakaland 1/2.

1.
Az a pofon igazán elementáris volt, nekem elhiheti, felügyelő úr! A csattanástól a közeli vadasparkban idegrohamot kaptak és kotkodácsolni kezdtek a griffmadarak, a csehóban pedig berepedt egy dobhártya – utóbbi egy Rok Kant nevű, baleseti járandóságokból lébecoló, leszázalékolt álfilozófus tartozéka.
De ami a járulékos veszteségeken túl a legfontosabb: a pofon feladója, Feneketlen Teddy cimborám utólag bevallotta, hogy még három napig sajogtak a válla ínszalagjai, olyan erőt vitt a tasliba. A küldemény címzettje, Pepita Pipetta, a félvér vegyésztanonc pedig hibátlan parabolaívet leírva átrepült a TUFAFEJ Alapítvány heti ülésének küldöttsége felett, lesodort a pultról néhány nehézvizes koktélt, majd kissé ernyedten elhelyezkedett a piáspolcok alatt, két alumínium söröshordó szerető társaságában.
Na, azt hiszem ez olyan szitu, mint mikor a biosztanár tévedésből felnőttvideót indít el a felvilágosító dokufilm helyett – vagyis elkél némi magyarázat. Tehát: a TUFAFEJ Alapítvány nem a likacsos agyú imbecillisek felkarolását tűzte ki célul. A szervezet teljes neve Tudósok Famulusainak Fejlődéséért Alapítvány, és a város őrült vagy épp zseniális tudósai mellett melózó jobbkezek, inasok, tanoncok és bérencek javára jött létre. Heti közgyűlésüket a Goromba, ne köpj a boromba! nevű kültelki bisztróban tartják, mi pedig – mármint Penge Pengető, Feneketlen Teddy, Cicvarek, a Balfahím és én – nem holmi tudományellenes céllal rontottunk rájuk, hanem hogy kipofozzuk belőlük egy szupertitkos és nemrégiben meglovasított találmány hollétét.
Úgy nézett ki, sínen vagyunk, mint a villamos – Teddy produkciója után aligha akadt olyan épeszű férfiember a késdobálóban, aki bevállalt volna egy második taslit.
Örömöm azonban korainak bizonyult. Ha legény nem is, leány akadt a gáton. A TUFAFEJ küldöttségének asztalától felemelkedett egy hegyomlás termetű, laborköpenyes asszonyság, megropogtatta ujjait, és egyik bevásárlószatyornyi zsebéből előhúzott egy marokra való, különféle színekben pompázó fiolát.
– Olyanok vagytok, fiúkák, mint a szennyező anyag kísérlet közben: semmi szükség rátok!
– Ajjaj – morogtam az orrom alatt. – A balhé kezd érdekessé válni… Ez Farmako Vigilancia.
Hírből már ismertem a fehérnépet: fizikai és szellemi erejét kihasználva testőrként dolgozott az alvilágban, és jobbhorgai éppolyan hírhedtek voltak, mint az üvegcsékben tárolt vegyi fegyverei – mérges szömörcés tömegoszlató parfümjének emlékétől például a mai napig sírgörcs-járvány tör ki a helyi kikötő nehézfiúi között.
Felügyelő úr, akármit is mondjanak megbízhatatlan pletykákról és alaptalan alvilági mendemondákról, Farmako Vigilancia teljes mértékben rászolgált a hírnevére! Először is visszakézből úgy pofon vágta Pengetőt, hogy szegény fiú választékos modorában csak annyit közölhetett, hogy „ejha, a mindenit!”, azzal lefejelte a frissen vaxolt padlót, és úgy döntött, egy ideig eszméletlenül heverészik tovább. Látván a veszélyt, előre löktem Feneketlen Teddyt, hogy tartóztassa fel a közelgő némbert, ám haveromnak kételyei támadtak.
– Csak nem ütök meg egy hölgyet? – horkant fel. Sajnos nem győzhettem meg, mert vele ellentétben Farmako Vigilanciának nem voltak skrupulusai: ő lelkifurdalás nélkül lendítette meg mancsát, és verte orrba barátomat, aki félfordulatot téve egy ott lebzselő alkimista karjaiba zuhant, összetörve egy kis kémikus aranycsináló készletet és néhány fiolányi Minótaurosz márkájú tejet.
Nekem annyi esélyem lett volna Farmako Vigilancia ellen, mint a láthatatlan embernek a fotómodell-válogatáson. Peregni is kezdett előttem életem filmje, ám a halálfélelem kreatívvá tesz: az utolsó utáni pillanatban eszembe villant a megoldás.
– Cicvarek! – süvöltöttem fel. – Csábítás-támadás!
A Balfahím az idióták magabiztosságával szökkent színre, a kretének önbizalmával állt oda Farmako Vigilancia elé, és az imbecillisek nagy mellényével hagyta figyelmen kívül a debella méreteit és villogó tekintetét. Társam elővette leginkább behízelgő mosolyát, amitől úgy nézett ki, mint egy házaló, aki rúdtáncos elf lányokat akar rásózni egy raklapnyi aszkétára, majd naptejes flakont kapott elő a zsebéből, és bájologva Vigilancia felé fordult:
– Bocsánat, de be kell kennem magam, szexi lady! Félek, hogy leégek, mert a szépséged úgy ragyog, akár a nap!
A mondatnak, bár felfordult tőle a gyomrom, meglett a hatása. Farmako Vigilancia előbb csak kuncogni, majd nevetni, harsogni, kacagni, röhögni, zihálni és nyüsszögni kezdett – lába kicsúszott a teste alól, végigdőlt a padlón, és vaskalapácsnyi ökleivel a deszkákat csépelve átadta magát a gáttalan nevetőgörcsnek.
Miután láttam, hogy a harcias amazon vagy fél óráig használhatatlan lesz, talpra rángattam társaimat, aztán együttes erővel kioperáltuk a piáspult alól a bucira dagadt fejű és gyanúsan instabil fogsorú Pepita Pipettát.
– Rajta, kicsi bocs, brummogd el, hol van a gép, és kinek a megbízásából lovasítottad meg!
A famulus kárörvendően pislogott ránk, mint aki tudja, hogy bár kaphat még néhány pofont, de sikerült végleg elrontania a napunkat:
– Fújhatjátok! A transzportátort már leszállítottam, és ti sosem szerezhetitek vissza… Mert nem hiszem, hogy ujjat mernétek húzni Góg de Magóggal!

2.
Hogy minden világos legyen, asszem el kéne mondanom, hogy cseppentünk a buliba, és persze hogy mi a griff-fészkes fene az a tulajdonság-transzportátor.
Szóval az egész a laborköpenyek gyártójának a hibája. Egyszerűen nem lenne szabad hagyni, hogy szexi tudóslányok, akiknek az ismeretszomjuknál csak a mellük nagyobb, ilyen áttetsző és kihívó laboránsköpenyeket viseljenek. De várjon, felügyelő úr, mindjárt megmagyarázom!
Szóval az történt, hogy a szabadlábra kerülésünk után összerántottam a bandát. Mivel az idősek otthonában történeteket sikerült túlélnünk, és még az erkölcseinkben sem esett kár, úgy véltem, életképes lehet a szövetségünk, és megoldhatunk még pár csiklandós ügyet, természetesen megfelelő díjazás ellenében. Fű alatt elkezdtem hirdetni hát, hogy visszatértem, és nem is kellett sokat várnunk: már másnap befutott egy kétségbeesett hangú telefonhívás, miszerint a mi dolgunk lenne megmenteni egy doktorandusz karrierjét, a várost meg úgy általában az egész világot. A hang valami hatalmas jutalomról is szipogott a kagylóba, így gyorsan lefixáltam a találkozót, aztán már csak annyi időm volt, hogy összetrombitáljam a többieket, és már be is futott leendő megbízónk.
Na, felügyelő úr, itt jön képbe az az átok laborköpeny-gyártók felelőssége. A vendégünk ugyanis egy fiatal lány volt, akinek öt láb magas termetét és felindultságtól hullámzó, gömbölyű melleit alig takarta a szemérmetlen módon ritka anyagból szőtt laborköpeny. Penge Pengető felnyögött, és olyasmit motyogott, hogy a mindenit, ha legényember lenne, Feneketlen Teddy elkezdett a feneketlen zsákjában kotorszáni, hogy egy csokor virágot kerítsen elő, Cicvarek, a Balfahím pedig behízelgő mosollyal közölte:
– Hm, szépséges hölgy, a haverjaim csak Tűzszerésznek hívnak! És tudja, miért? Mert én csak szexbombákkal foglalkozom!
Gyorsan térdhajlatom rúgtam és egy iratszekrény mögé löktem Cicvareket, majd mentsük ami menthető alapon könnyed társalgási modort erőltettem magamra és bemutatkoztam.
– Ők pedig a társaim, csupa válogatott szakember. Nincs olyan ügy, amit ne tudnánk kibogozni!
– Örvendek – pihegte vendégünk. – A nevem Heu Réka és a Központi Kutatóintézet doktorandusz-hallgatója vagyok.
– Miben lehetünk segítségére? – kérdeztem, és hellyel kínáltam a feldúlt tudóslányt. – Ahogy leült, helyesebben lerogyott a székbe, miniszoknyája alól egy pillanatra elővillant csipkés, bézs színű harisnyakötője. Cicvarek kidugta a fejét az iratszekrény mögül, szemmel láthatóan készen arra, hogy elmondjon egy viccet a lókötőről meg a harisnyakötőről, de gyorsan fejbe vágtam egy kartonált dossziéval.
– Meg kell menteniük. Nem csak engem... Az egész várost! Ha a tulajdonság-transzportátor rossz kezekbe kerül, annak katasztrófa lesz a vége! – Mélyet, elkeseredettet sóhajtott, amitől a mellei ismét mozgásba jöttek. Feneketlen Teddy végre előhúzta a mancsát a zsákból, de rózsacsokor helyett egy vénusz légycsapóját szorongatott. Bűntudatos képpel bedobta a gyomot az iratszekrény mögé, én meg tovább kérdezgettem vendégünket.
– Pontosan mi is az a tulajdonság-transzportátor, és miért kerülne rossz kezekbe?
A lány sóhajtott egy nagyot.
– Életem főműve! A szakterületem a tulajdonság-transzponálás. Hosszú évek megfeszített munkájával sikerült bizonyítanom a tézisemet az egyes tulajdonságok rapid átadhatóságáról, és építettem egy gépet, amely az elméletem alapján működik... vagyis képes pár másodperc alatt átvinni egy tulajdonságot egyik személyről egy másikra.
– Gratulálok, kisasszony, de hol itt a probléma?
– Ott, hogy a gép tegnap reggelre eltűnt a laborból! – Heu Réka felzokogott, de így legalább nem hallotta meg az iratszekrény mögül felharsanó nyüszítést és csámcsogó hangokat, ami azt jelezte, hogy az éhes vénusz légycsapója rátalált Cicvarek valamely testrészére. – Az egy dolog, hogy ha nem kerül elő, búcsút inthetek a doktorimnak, de ha rossz célokra használják fel, a transzportátor, ahogy már mondtam, hihetetlenül veszélyes lehet!
– Nem értem... – morfondíroztam. – Az egér kicsi, ezért befér a lyukakba, a zsiráfnak hosszú a nyaka, így eléri a fák lombját... Na mármost, ha valaki beizzítja a transzportátort, és keveri a tulajdonságaikat... – Megráztam a fejemet. – Nem, nem tudom elképzelni, miért lenne veszélyes egy egér zsiráfnyakkal.
– Jaj, nem ilyesmiről van szó! – fújta ki az orrát Heu Réka, amitől ismét megrezzentek a gömbölyű keblei. – Inkább vegyük azt a kollégáját ott! – És mutatóujjával az iratszekrény mögül előpislogó, némileg megcsócsált fülű Cicvarekre bökött. – És képzelje hozzá, hogy valaki átadja neki a baktériumok osztódási képességét, esetleg a hiúzok mindenen átlátó tekintetét…
Gyors egymásutánban kétszer fordult fel a gyomrom – először, mikor elképzeltem az osztódva szaporodó, tömegben hemzsegő Balfahímet, másodszor, mikor elképzeltem, hogy nem csak osztódik, de át is lát mindenen – nyári ruhákon, hálószobák függönyein és női öltözők falain. Megborzongtam.
– Rendben, most már látom, hol a bibi. Ha jól értem, azt szeretné, hogy kerítsük elő a találmányt, és szolgáltassuk vissza, mielőtt valaki tűzokádó háziverebekkel, borjúnagyságú kullancsokkal vagy osztódó Balfahímekkel árasztja el a várost.
– Pontosan! A rendőrség kiszállt, helyszíneltek, de azt mondják, leterheltek, és hetekbe is beletelhet, mire eredményt érnek el. Van fontosabb dolguk, mint hogy előkerítsék „ezt a masinát...” Ezért csak magukban bízhatok! Ha sikerrel járnak, felajánlok tíz százalékot a transzportátor eladásából származó bevételből.
– Nem mintha anyagiasak lennénk, de mennyire taksálják a gépet?
– Egy konzorcium jelezte, hogy ha tényleg működőképes a szerkezet, hajlandóak tízmilliót fizetni a jogokért.
Elgondolkodva haraptam össze az ajkamat. Jól jött volna rögtön az újraindulásunk után megbízatás, és persze a felajánlott jutalom is kecsegtető volt, ám kósza balsejtelem kínzott. Eddig csupa piti ügyben nyomozgattam, elkóborolt gólemeket és idősek otthonába beosonó szexturistákat hajkurásztam – a tudományos világhoz és az ipari kémkedéshez annyi közöm volt, mint hurutos sárkánynak a tűzbiztonsághoz. Ám úgy látszott, egyedül én gondolkodom tiszta fejjel az ügyben – a többieket megzavarta a Heu Réka mellei körül meggörbült téridő.
– Ugye elvállaljuk, főnök? – Feneketlen Teddy egyik szemével rám kancsított esdeklően, a másikkal Heu Réka domborulatait és áttetsző laborköpenyét stírölte. Pengető valami olyasmit motyogott, hogy hej, ha nem házasodott volna meg, mellesleg pedig erkölcsi kötelességünk segíteni a bajba jutott kebelbarátainkon. Cicvarek pedig végre lecibálta a füléről az elmélyülten rágicsáló vénusz légycsapóját, és közölte:
– A csaj kábító, akár az éter! Ha őt méri, kiakad a sex-o-méter!
– Rendben, srácok – feleltem lemondóan, és visszakézből bepofoztam a Balfahímet az iratszekrény mögé. – Engedek a tömegakaratnak. Hölgyem, vállaljuk az ügyet!
Heu Réka örömteli sikkantást hallatott, majd felpattant, és tapsikolva ugrált pár aprót, amitől a mellei feszes pattogásba fogtak az áttetsző köpeny alatt – végignéztem jojózó szemű, csordogáló nyálú társaimon, és feltettem magamnak a nyilvánvaló kérdést:
– Te jó ég, most éppen mibe másztunk bele?

3.
Pepita Pipetta nyomára akadni könnyebb volt, mint elázni egy inkontinens vízköpő társaságában – ha a zsaruk fánkzabálás mellett a munkájukkal is törődtek volna, két perc alatt ugyanarra az eredményre jutnak, mint mi. Egyszerűen megkérdeztem Heu Rékát, hogy akad-e munkatársa, aki az elmúlt két napban nem ment be dolgozni, mire azt a választ kaptam, hogy Pepita Pipetta, az elsőéves vegyésztanonc és famulus az egyetlen, aki hiányzott a tanszékről. Pengető, akit a fickó után szalajtottam, kiderítette, hogy a famulust vagy két napja nem látták odahaza – a házinénije szerint előző reggel egy nagy köteg pénzt lóbálva, „ihaj– csuhaj, irány a kocsma!” gajdolással lécelt le, és valószínűleg azóta is a törzshelyén, a Goromba, ne köpj a boromba! bisztróban locsolja a torkát.
– Megvan az emberünk – mondtam határozottan. – Egy lepukkant egyetemista tanonc, akinek hó közepén még elég ficcse van, hogy naphosszat vedeljen, olyan, mint a halott menyasszony. Szép, szép, de valami bűzlik körülötte.

Egyszerű dolgunk volt, na. Csak a fél TUFAFEJ-közgyűlést, Farmako Vigilanciát és végül Pepita Pipettát kellett le- és felpofoznunk, hogy megtudjuk, forró nyomon vagyunk. Attól viszont, amit a pimasz – és a spektrum összes színében pompázó képű – famulus az arcunkba vágott, kellemetlen bizsergés futott végig a gerincemen. Körülbelül olyan, mint mikor az ember az állatkereskedésből hazatérve jön rá, hogy tévedés történt, és egy öleb helyett egy háromfejű kerberoszt sikerült hazavinnie.
Góg de Magóg városi szenátor és politikus volt, annak is a legirritálóbb fajtájából. Az a típus, aki egy nagygyűlésen képes könnyfakasztóan érvelni az állatkínzás és a hobbivadászat ellen, majd egy részeg csapatépítő tivornyán lókolbászt készít egy pegazusból. Esetleg felszólal a monogámia mellett, majd első dolga betérni egy succubusokkal teli bordélyházba. Egy igazi képmutató – és bár nem tudtam, mire kellhet neki a tulajdonság-transzportátor, abban biztos voltam, hogy nem a világbéke kivívására szeretné használni.
Némi további, barátságos rábeszélés hatására Pepita Pipetta még kiköpte az egyik fogát és az infót, miszerint de Magóg szenátor az aznap este esedékes partiján szándékozik bejelenteni az indulását a polgármesteri posztért – de a pletykák szerint mindezek mellett valami más, még nagyobb dobásra is készül.
– A fél fülemet rá, hogy a transzportátorhoz is köze van a dolognak – morfondíroztam, miután befutottunk a főhadiszállásra. – Be kéne jutni arra a francos partira, és alaposan körülszaglászni. Tálcán kínálná magát a lehetőség… Hé, ez az, tálcán! Skacok, mi az ami nélkül nincsen parti?
– Pezsgő?
– Leviatán-kaviár?
– Egy részeg fazon, aki a fejére húzza a pezsgősvödröt, és mindenáron vezényelni akarja a zenekart?
– Áh, dehogyis! Felszolgáló személyzet! Pincérként simán beszivároghatnánk, feltűnés nélkül szteppelhetnénk ide-oda a vendégek között, és talán kiszimatolnánk valamit. Az ám – komorodtam el –, csakhogy a ma esti banzájra már valószínűleg megvan az összes felszolgáló.
– Ez talán megoldható – köhintett finoman Penge Pengető. – A nejem a munkaerő-kölcsönzőben dolgozik, ahonnan személyzetet közvetítenek az efféle puccos rendezvényekre. Kideríthetjük, kik a kirendelt pincérek, aztán ha ők véletlenül lemondanák a melót…
– Ezt bízzátok csak rám – mondta Feneketlen Teddy, és megropogtatta az ujjait, ami pontosan úgy hangzott, mint mikor évszázados fákat tör derékba az évezred vihara. – Azt mondják, emberfeletti a meggyőzőerőm.
– Rendben, banda! – adtam ki a napiparancsot lelkesen. – Pengető és Teddy gondoskodik róla, hogy üresedés támadjon a személyzetben, én szerzek pár pincérruhát a jelmezkölcsönzőből, Cicvarek meg előkeríti erősítésnek Pilincka urat. Imádom, mikor ilyen lazán-faszán alakulnak a dolgok!

– Utálom, mikor így alakulnak a dolgok!
Ott álltunk a de Magóg-villa előtt, készen arra, hogy fedett ügynökként beszivárogjunk, de kezdtem úgy érezni, lehetetlen a feladat, mint bevajazott kesztyűben forró grifftojásokkal zsonglőrködni.
Odáig még pöccre ment minden, hogy Teddy lebeszélt néhány pincért a melóról, Pengető pedig elintézte, hogy mi ugorhassunk be a helyükre. A gondok ott kezdődtek, hogy a jelmezkölcsönzőben csupa normál méretű pincérszmokingot sóztak rám. Teddynek speciel térdig ért a nadrágja és könyékig a zakója, emiatt úgy festett, mint aki tévedésből az áltsulis ballagási öltönyében indult el melózni. Penge Pengető legalább emberien nézett ki – leszámítva a szmokingja alól gyanúsan kidudorodó, húszcentis kés markolatát. De csökkenő lelkesedésem tovább lohadt, mikor végignéztem bandánkon, és tekintetem megállapodott az ötödik, utolsó tagon.
A fickó, egy alacsony termetű, dús, göndör és fekete hajú mandró épp azzal volt elfoglalva, hogy egy rozsdás csavarhúzóval leszerelje a fényes, sáragaréz kopogtatót a kapuról.
– Cicvarek – mondtam a türelmüket nehezen megőrző emberek ideges vibratójával a hangomban –, mintha ez az alak nem Pilincka úr lenne…
– Jaaaa – affektálta a Balfahím. – Hát az úgy volt, hogy Pilincka urat lesittelték. Igaz, engem is lecsuktak már, mert olyan szexinek lenni, mint én vagyok, kész bűncselekmény…
A cipőm fél arasznyira repült el Cicvarek orra előtt.
– Jól van már, ne rugdalózz, na! Pilincka úr beiratkozott egy kalligram-mágus tanfolyamra.
– Ahol írásjegyekkel és mágikus képversekkel idéznek meg különféle lényeket? – Kezdtem rosszat sejteni.
– Aha – vihogott Cicvarek. – Csak azt felejtette el Pilincka, hogy totál diszgráfiás. Arkangyal helyett sikerált egy farkangyalt megidéznie. Na, nem engem…
A másik cipőm pont orrba találta a Balfahímet.
– Jól van már, na! Szóval a lény fütyit villantott a teljes kurzus előtt, Pilincka úr meg fekete mágia miatt három hónap fogházat nyert a tombolán. De itt van helyette a tanítványom, az arabus pincér, Klept Omán!
Gyanakodva néztem az apró termetű tagra. A réz kopogtatót már leszerelte, most a postaládába próbált benyúlni, hogy kioperálja onnan a leveleket.
– Te Cicvarek, ez tényleg pincér?
– Aha, hát szóval... az volt. Csak leszázalékolták egy műhiba miatt.
– Milyen műhiba?
– Egy sámán csakraműtét közben véletlenül amputálta az erkölcsi érzékét. Klept Omán azóta semmibe veszi a magántulajdont. Mint én azt, ha egy csajszika nemet mond elsőre…
Nem maradt már cipő a lábamon, így a zsebórámat vágtam a Balfahímhez.
– Jól van már, ne dobálózz, na! Arra gondoltam, jó, ha legalább egy valaki tudja közülünk, hogyan kell felszolgálni…
Elgondolkodva haraptam be az ajkam. Na igen, ez sem egy utolsó szempont…
– Rendben – adtam be a derekam –, de ha balhét csinál a tanítványod, mindketten repültök!

A pincérkedés nehezebben ment, mint gondoltuk volna. Először is üdvözlő italokat és mindenféle flancos falatkákat kellett szervíroznunk a hallban meg a kertre nyíló teraszon lötyögő vendégseregnek. Feneketlen Teddy nagy svunggal esett neki a feladatnak, és sikerült is rögtön a tálca helyett az asztallapra rámarkolnia – néhány vendég kis híján frászt kapott, mikor cimborám megjelent közöttük, és diszkrét köhintéssel az orruk alá dugta a kétméteres átmérőjű, márvány tálalóalkalmatosságot. Közben Klept Omán ellopott egy lampiont. Penge Pengető ügyesebben abszolválta az első kört, tálcával a kezében nesztelenül siklott ide-oda – csupán akkor keltett megütközést, mikor egy vendég citromkarikát kért a koktéljába, mire Pengető szolgálatkészen előkapta a zakója alól a húszcentis pengéjű vadászkését, és darabokra kaszabolt egy jobb sorsra érdemes gyümölcsöt. Közben Klept Omán meglovasított egy üveg piszok drága törp tőzegpálinkát. Az ellopott lampion viszont sajnálatos módon lángra lobbantotta Klept Omán szmokingjának ujját, amit a pincér siettében a tőzegpálinkával akart eloltani. A vendégek között kisebb megütközést keltett a kék lángban lobogó karral a díszkert és a szökőkút felé rohanó Klept Omán, de Feneketlen Teddy ebben a pillanatban ejtette el a márvány asztallapot, és a döndülés – meg a szerterepülő márványszilánkok – elterelték az egybegyűltek figyelmét a jelenetről.

A harmadik fordulót csináltam a kaviáros falatkákkal, mikor feltűnt, hogy Cicvarek, a Balfahím és a hozzá hasonlóan tenyérbe mászó arcú főpincér a konyha egy félreeső szegletébe húzódva sustorognak, és időnként olyan perverz pillantásokat vetnek a csemegéspult felé, amely láttán bármely erkölcsösebb ügyész egy év szigorítottat kérne rájuk. Rosszat sejtve léptem közelebb a két jómadárhoz.
– Nos, nos, mi az, uraim?
Válaszként a főpincér a pultnál sürgő-forgó szobalány felé intett. A lány háttal állt nekünk, de annyit megállapítottam, hogy jobban fest rajta a szobacicus-szerelés, mint pegazuson a szárnyak. A fodros szegélyű, fekete szoknyája alól olyan formás vádlik villantak elő, amelyek még a rajtuk feszülő neccharisnyát is boldoggá tették.
– Hű, milyen csinos lány! – sóhajtottam.
– Naná – negédeskedett a főpincér. – Napok óta puhítom, szerintem egy csettintés, és a tenyeremből eszik a kicsike!
– Biztos vagy benne? – kérdeztem. Valahogy irritált az alak magabiztossága.
– Naná! Ide figyelj! – A bájgúnár megigazgatta a csokornyakkendőjét, majd füttyentett egy kurtát. – Helló, cica! Van gazdád?
A szobalány megfordult, én meg úgy éreztem, egyszeriben szteppelni kezd a gyomromban három raklap aprómajom. Elég volt egy pillantást vetnem a gömbölyű mellekre, a bájos arcra és a szigorú tekintetre, hogy egyrészt leolvadjon a szívem, másrészt előre lássam a közelgő katasztrófát – ugyanis Cuki McCsini állt előttünk, a városi titkosrendőrség erkölcsrendészeti alosztályának hadnagya.
Cuki McCsini lassú, ringó léptekkel odasétált hozzánk – annyit még megállapítottam, hogy derekán csipkés, fehér kötényt, mahagónibarna fürtjein cuki kis szobalány-bóbitát, ajkán pedig vészjósló mosolyt visel. Reménykedtem, hogy megússzuk egy lesújtó pillantással, de Cicvarek ezt a pillanatot használta fel, hogy közbevartyogja:
– Kívánatos szexike, velem majd lefekszik-e?
Ami ezek után történt, gyorsabb volt, mint a hasmeséses táltosparipa – McCsini hadnagy először is tanújelét adta művészi képességeinek, ugyanis úgy vágta fejbe egy ezüsttálcával a főpincért, hogy a fickó arcának lenyomata echte domborműként maradt fenn az örökkévalóság számára – másodszor pedig a harcias kis fúria olyan rúgást eresztett meg Cicvarek ágyéka felé, hogy valamiért egy dokufilm jutott eszembe, amelyben épp kókuszdiót törtek holmi trópusi bennszülöttek.
– Az összes importált istenekre, mit keres itt? – sziszegtem a hadnagyra, míg az ájult főpincért berugdostuk egy nyitva felejtett mosogatógépbe.
– Maga mit keres itt?! – vágott vissza McCsini hadnagy, és a főpincér után akarta rugdalni Cicvareket is, de gyorsan becsuktam a mosogatógép ajtaját. – Ez valami idegi becsípődés magánál, utánam koslatni, és elfuserálni az összes ügyemet?
– Mintha rá lennék szorulva, hogy maga után koslassak! – fortyogtam, miközben arcon öntöttem Cicvareket egy üveg pezsgővel. A Balfahím lenyalta magáról az italt, aztán a másik oldalára fordult, és kényelmesen elhelyezkedve tovább ájuldozott. – Tudja meg, hogy engem szeretnek a nők. Nincs tíz perce, hogy egy híres színésznő a vendégseregből egyenesen rám mosolygott!
– Biztos összetévesztette magát valakivel!
– Na jó – sóhajtottam egy mélyet. – Szerintem ássuk el a csatabárdot, és adjuk át egymásnak az infóinkat, hátha úgy többre jutunk. Elvégre maga nyomozó, én magánhekus vagyok, egy oldalon állunk.
– Kezdje maga!
– Nem bízik bennem?
– Nincs még két hónapja, hogy versenyt futottam száztíz felhergelt nyugdíjassal. És ezt kinek köszönhettem? Hát magának meg a hülye bandájának! Szeretném mielőbb tudni, ha most is ilyesmi vár rám.
Vettem egy nagy levegőt, és gyorsan eldaráltam a históriát a Heu Réka ellopott tulajdonság-transzportátoráról, Pepita Pipettáról meg a gaz megbízó de Magóg szenátorról.
– Érdekes egybeesés – ráncolta a szemöldökét Cuki McCsini. – Pont akkor raboltatja el a szenátor a gépet, amikor mi fülest kapunk, hogy a villájában sorra tűnnek fel a kétes erkölcsű nők.
– Luxus kurtizánok?
– Nem is akármennyi! Egy kisebb háremre elegendő. Arra gondoltunk, ez remek alkalom lekapcsolni a városi lánykereskedő-hálózatot. Ezért két napja beépültem ide, mint szobalány, és még Bubukát is sikerült fedett ügynökként behoznunk.
– Bubuka az alpaka?
– BRFK alpaka.
– Mi a pokol csodája az a BRFK?
– Bolyhos, Rendőrségi Fehér Kis Alpaka. De nem ez a lényeg! Bubuka a party idején a kertben teljesített volna szolgálatot, a szabadon engedett egzotikus állatok között. Tudja, pávák, szelíd őzek, ilyenek, a vendégek szórakoztatására…
– Csak „volna”?
– Igen… – Miss McCsini lehajtotta a fejét, én pedig meg mertem volna esküdni rá, hogy egy könnycsepp csillan a hosszú szempillák alatt. – Bubuka eltűnt! Elrabolták! Délután még kiosontam, hogy találkozzak vele, de sehol sem találtam. Viszont a kerti pavilon falán vérnyomok voltak, a fűben meg egy kirúgott zápfog hevert. Én ismerem Bubukát, az a kirúgott fog az ő műve! Valakik rátámadtak, ő pedig hiába védekezett. Szegénykét legyűrték és elhurcolták!
Őszintén bevallom, egy pillanatig legszívesebben megölelgettem és -vigasztalgattam volna a hadnagyot, de aztán eszembe jutott a földön hentergő Cicvarek. Így hát csak a cipőm orrával böktem meg McCsini kisasszony topánkáját.
– Ne aggódjon, mindent rendbe hozunk… Izé, maga ismeri már a villát. Nem tudja, hova rejthette el de Magóg a tulajdonság-transzportátort? Ha megtaláljuk a rejtekhelyét, talán Bubukának is a nyomára akadunk.
McCsini hadnagy megtörölgette a szemét, és elgondolkodott.
– Csakis de Magóg emeleti magánlakosztálya jöhet szóba – mondta végül. – Száz négyzetméter, elfüggönyözött, golyóálló ablakok, és az egyetlen bejáratot őrzik. Nehéz lesz oda bejutni…
– Talán mégsem. – Talpra rángattam az éledező Cicvareket, aki úgy festett, mint akit megcsócsált és kiköpött egy finnyás küklopsz. – Kerítsd elő a bandát, és hozd ide őket! Most megmutathatják, mit tudnak!
Majd McCsini hadnagy felé fordultam:
– Ugye, nem riad vissza egy kis betöréstől?
Mire a sántikáló Cicvarek nagy bazsalygások közepette még visszaszólt:
– Tisztességes rabló nem riad vissza a betöréstől!

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2022-03-22 21:49 craz

craz képe

Bűntudatos képpel bedobta a gyomot iratszekrény mögé, én meg tovább kérdezgettem vendégünket. / az iratszekrény

Nem rossz, nem rossz ;)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

p, 2022-04-01 19:30 Para Celsus

Para Celsus képe

Á, helló, köszi, hogy kiraktad :)


"The Rainmakeeeer!"

szo, 2022-03-26 07:33 S7ABO

Nekem csak ez tűnt a szemembe, és el is gondolkodtam, hogy vajon szándékos-e? :D
"...mérges szömörcés tömegoszlató parfümjének emlékétől például a mai napig sírgörcs-járvány tör ki a helyi kikötő nehézfiúi között."

Egyébként pedig jó lett. Gratulálok, számomra hozza az előző hangulatát. A neveken pedig azóta is röhögök. Zseniálisak!
Épp a napokban gondolkodtam el, hogy vajon zajlanak-e már a Rejtő Jenő Hagyományőrző Társulat legújabb előadásának próbái, erre tessék. Nem gondoltam volna, hogy a BRFK-m belekerül, de megtisztelve érzem magam. :)
Kíváncsian várom, most vajon újabb szuperképességet villant, vagy a régiek fejlesztésére váltotta be a tapasztalati pontjait?

--------------------------
Élt egyszer egy pék.
Még a szeme is kék.
Az volt az ő álma,
Hogy ne legyen piros a málna.
Egyszer aztán gondolt egyet,
Minden málnát kékre festett.
Ő volt a pék. A málnafestő pék.

p, 2022-04-01 19:54 Para Celsus

Para Celsus képe

Helló, köszi az olvasást. A BRFK-t vétek lett volna kihagyni. Ha egyszer ne adj isten, könyvformátumba gyűjtöm a kész sztorikat, a külön köszönet részben meg fogom ezt említeni :D


"The Rainmakeeeer!"