A búcsú

Néha egyszerűbb, ha úgy mesélünk el egy történetet, ahogyan mi láttuk, és nem úgy, ahogyan az valójában történt. Talán így jobban megérthetjük és elfogadhatjuk a világot behálózó dolgok működését. Egyszer édesanyám azt mondta: „Fiam, hidd el, az élet tele van csodákkal!”. És milyen igaza volt!

Kölyökkoromban imádtam pecázni. Bármennyire is furcsának tűnhet, de csak a kisebb halakat szerettem kifogni. Úgy voltam vele, hogy a nagy halakat fogják ki a felnőttek, akik néha meglehetősen jókat hencegtek a méretekkel. Nekem akkoriban jó volt a Dunában tanyázó halállomány apraja is. Apró kenyérgombócokat tűztem a horogra, hiszen arra mindig volt kapásom. A nádpecám amúgy se bírta volna el egy méretes ponty súlyát, és a kisvödrömbe se fért volna bele, amit mindig magammal vittem, mint kötelező horgászkelléket.

Azon a fülledt délelőttön is horgászni támadt kedvem. A Duna mindig is csábított a nyári szünidőben, akár egy csendes, hű barát. Leakasztottam a horgászbotot, elköszöntem szüleimtől, biciklire pattantam és megcéloztam szülőfalum legszebb folyóját. Pontosabban egy kisebb partszakaszát, amit apám Sóderosnak becézett. Fogalmam se volt arról, miért hívta így, de egyszer valami nagyobb sódermennyiségről beszélt, amit beleöntöttek a Dunába azon a helyen. Talán valamiféle átjárót akartak bezárni vele, hiszen a televízióban oly sokat beszéltek mindenféle repedésekről, amik a víz alatt keletkeznek, sőt, olyan mélyek, hogy a fenekükre is csak gépekkel juthatunk le. Gyermeki fantáziám mérhetetlenül kitöltötte azt az űrt, ami a hiányos információk miatt keletkezett. Viszont tengernyi keszeg, kárász és naphal tanyázott a nádasok környékén, amiért első számú kedvencemmé vált a Sóderos titokzatos világa.

Éppen a negyedik halacska mozgatta a gyufaszálból eszkábált kapásjelzőmet, amikor lépéseket hallottam a hátam mögött. Megfordultam, és megláttam Pista papát, kinek kezében szintúgy egy pecabot volt.

– Nagypapi!
– Szia kisunokám! Tudtam ám, hogy itt vagy! – mosolygott az öreg a régimódi szalmakalapja alól.
– De Nagypapi, azt mondta a Doktor bácsi, hogy nagyon beteg vagy! Nem kellene az ágyban feküdnöd? – néztem kérdőre vont tekintettel Pista papára, miközben a horogra akadt hal teljesen lehúzta a gyufaszál-úszómat.
– Á, fiam – legyintett az öreg –, az orvosok se tudnak mindent. Jól érzem magam! Mi több, kijöttem hozzád egy kicsit horgászni. Na, bedobhatom a cejgot, vagy fecsegve ácsorogjak melletted a kockás ingemben, meg a drapp színű gatyámban, míg a szárcsák lecsipkedik a nadrágom szárát? – viccelődött Pista papa a maga módján.
– Naná, Nagypapi! Hoztad a süllővadász csodavillantódat? Tudod, amivel tavaly is megfogtad Bercit, a nagy fogast! – eszembe jutott a rántott hal íze, amit Berciből készítettek nagyszüleim, ráadásul Nagymami majonézes krumplisalátával tálalta. Sőt, akkor tettem először erőspaprikát a húslevesembe, de csak éppen megmutattam neki a méregzöld karikát. Meglehetősen elvörösödött az ábrázatom a harmadik evőkanál után. Nagypapi látta rajtam, hogy szokom az erejét, és együttérzően mosolygott, hisz pontosan tudta, mit éreztem. Életem legízletesebb ebédje volt.
– Hogyne, mindjárt beüzemelem, de Fiatal úr! Úgy látom, eltűnt az úszód! Nehogy lelopja a szerelékedet egy tenyérnyi halacska!
– Igaz, Nagypapi, igaz! Mindjárt kitépi a botot a kezemből! – kuncogtam, miközben Pista papa se volt rest. Mellém állt, és pergetni kezdett a csodavillantóval. Szájtátva néztem elegáns rutinját, ahogyan a pecabottal bánik. Közben belepottyantottam a horogra akadt kárászt a kis vödrömbe, amiben már három vörösszárnyú keszeg úszkált.

A harmadik dobás után valami nagy hal kerülhetett Pista papa villantójára, mert hirtelen elkomolyodott a tekintete, miközben a feje fölé emelte a pecabotját. A damil olyan feszes volt, hogy akár ruhákat is lehetett volna rajta szárítani.

– Érzem, hogy ez legalább akkora süllő lesz, mint Berci volt, de azt akarom, hogy te küzdj meg vele! Készen állsz a nagy fárasztásra, Fiatal úr? – hadarta Pista papa, és felém nyújtotta a meghajló pecabotot.

Haboztam pár pillanatig, aztán úgy gondoltam, miért is ne. Egyszer nekem is meg kell tanulnom kifogni a nagy halat, hát ideje elkezdenem a leckét. Átvettem a botot, és nekiláttam a horgászat egyik legizgalmasabb részének.

Körülbelül tíz percig harcoltam a rablóhallal, de leakadt a horogról. Szomorúan tekertem az orsót, és éreztem, hogy a villantó is odaveszett. Nagypapi nézte egy darabig ténykedésem, majd megszólalt.

– Sebaj, Fiatal úr! Meg kell tanulni elengedni a dolgokat. Ez is hozzá tartozik a felnőtté váláshoz. Majd legközelebb menni fog, csak ne add fel soha! Ez a lényeg!
– Ne haragudj, Nagypapi! – egy könnycsepp úszott le az arcomon.
– Dehogy haragszok!
Pista papa magához ölelt. Végül adott egy barackot a kobakomra, és így szólt:
– Mennem kell, Fiatal úr! Már várnak!
– Rendben! Vigyázz magadra, Nagypapi! De a pecabotodat nem viszed?
– Messze van még a karácsony, de neked adom, drága fiam. Aztán vigyázz ám rá!
– Hú, köszönöm! Megígérem, hogy le se veszem róla a szememet! – feleltem örömteli tekintettel, és Nagypapi, ahogyan jött, úgy el is ballagott. Egy darabig még néztem az aranyhidat a Duna hullámzó felszínén, miközben gondosan vizsgálgattam az ajándék pecabotomat. Végül elindultam hazafelé.

A déli harangszó előtt értem haza, úgy tíz perccel. Lepakoltam a cuccaimat, és bementem a házba. Édesanyám az ebédlőasztalnál ült. Kisírt szemekkel nézett rám, mikor beléptem a konyhaajtón. Leültem mellé, és megfogtam a kezét.

– Mi a baj, anya? Miért sírsz? – kérdeztem tapintatosan.
– Pista papa elment, fiam. Nem ébredt fel az álmából. Még csak el se búcsúzhattam tőle – anyám lehajtotta a fejét, és keservesen zokogni kezdett. Ekkor hasított belém a felismerés, hogy a Sóderoson Nagypapi búcsúzni jött. Egy utolsót horgászni szeretett unokájával.

Nem beszéltem arról, hogy mi történt velem azon a délelőttön. Ugyan ki hitte volna el a történetemet? Talán még több sebet okoztam volna, vagy talán nagyobb fájdalmat szüleimnek. Nagypapi horgászbotja azóta is megvan. Mindig leviszem magammal, ha pecázni megyek a Sóderosra. Azóta számtalan rablóhalat fogtam vele, amivel lódítás nélkül henceghetnék a horgásztársaimnak. De nem teszem. Csak reménykedem benne, hogy Nagypapi büszkén tekint le rám a mennyországból.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2021-05-17 12:26 Dana

Dana képe

Néha egyszerűbb, ha úgy mesélünk el egy történetet, ahogyan mi láttuk, és nem úgy, ahogyan az valójában történt. Talán így jobban megérthetjük és elfogadhatjuk a világot behálózó dolgok működését. Egyszer édesanyám azt mondta: „Fiam, hidd el, az élet tele van csodákkal!”. És milyen igaza volt!

Szerintem ez a filozofálgatás itt az elején felesleges, plusz ellentmondásos is (nekem).

Elmeséled, amit láttál (vagy ahogy Te megélted), vagyis a kisfiú szemszögéből, aki egyébként fizikálisan egy pecabottal végezte, tehát ahogy ő megélte, valóban találkozott a nagypapával, annak szellemével vagy valamilyen kivetülésével.

...és nem úgy, ahogyan az valójában történt. --> Miért, hogyan történt valójában? Mondjuk, hogy Pista papa nem járt ott, de akkor hogyan került elő a bot? Hogyan sétált vele haza a kisfiú?

Majd beszúrod anyu mondását, miszerint az élet tele van csodákkal. Akkor most megtörtént az egész vagy sem? A kisfiú szemszöge a valóság (ami csoda), és akkor anya csodautalása is rendben van, vagy "ahogy valójában történt"? És akkor valamelyik felesleges.

Ha mindenáron akarsz valami okosságot mondani az elején, utalhatnál inkább arra, hogy a kisgyermek néha másképp magyarázza a dolgokat... és a végén visszahozhatsz keretként egy utalást, hogy lehet, hogy a kisgyerek másképp lát/magyaráz dolgokat, de végül is a bot ott várta a szobájában vagy akármi.

Nagypapi, fiatal úr, mindkettő kis kezdőbetű.

Ekkor hasított belém a felismerés, hogy a Sóderoson Nagypapi búcsúzni jött. Egy utolsót horgászni szeretett unokájával. --> Ezt nem szedném két mondatba, hanem egy vesszőt vagy kettőspontot tennék pont helyett.

Jó ötlet, csak telerakod plusz -- felesleges -- filozófiával ahelyett, hogy egyszer csak úgy érzésből kiírnád, amit akarsz. Minek kell plusz elméletekkel megtámasztani, amikor úgyis tudjuk, hogy csoda történt?

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2021-05-17 12:27 Dana

Dana képe

Ja, és persze ez nem elbeszélés, a címmel pedig "elspoilerezed" az egészet előre.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2021-05-17 18:18 SzaGe

A csodákban valaki hisz és valaki nem. Egy gyermek számára sok minden csodaszámba megy, ami egy felnőttnek megszokott napi dolog, tárgy, vagy talán rutin. Valaki elfogadja a könnyeket ejtő Madonna szobor csodáját, valaki a tudományos magyarázatát keresgeti, esetleg megpróbálja a csalást leleplezni. Te miben hiszel? Szerinted vannak csodák? Szerinted van Télapó? Vagy a csoda fogalma inkább nézőpont kérdése? Esetleg attól függ, hogy ki meséli el a történetet? Naná, hogy ellentmondásos, de csak azért, mert a hit ezekben a szép dolgokban idővel megfakul az emberben, és inkább látjuk reálisnak a szürke magyarázatot, mintsem az élményekkel teli mesét. Láttad a Pi életét? Annak a végén el tudtad dönteni, hogy mi történt igazából? Richard Parker ki volt valójában? Jó kérdések, de én is inkább a bengáli tigrist fogadom el. Az szép, az jó és kellemes a szívemnek.

h, 2021-05-17 18:53 Dana

Dana képe

Persze. De amire rá akarnék világítani, hogy ez felesleges. Felesleges az elején, felesleges ilyen hosszan... (szerintem)

Most például érvelésben sokkal többet adtál át, mint abban a kifacsart három mondatbana az írás elején. Pont ugyanezt leírhattad volna kb. a végén, hogy ki a fene tudja, mi volt ebből igaz, mert... és... és... Valahogy sokkal inkább belesimulna az egészbe, mint az elején feleslegesen leszögezni dolgokat (mert hogy ugye ezekkel is kb. elárulod előre, hogy mi történik). Olyan érzésem van tőle, mintha így saját mondanivalód értékét akarnád csökkenteni, leredukálni.

Persze nem kell velem egyetérteni, én csak a benyomásom írom le.

Vedd lazábbra. Néha úgy érzem, görcsölsz azon, hogy valamit szó szerint leszögezz, pedig képes vagy arra is, hogy a történeteden keresztül mutass rá valamire: nem konkrét mondatokkal, csak utalásokkal, képekkel.
:-)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2021-05-17 20:23 Sednol

Sednol képe

Szeretem az ilyen történeteket írni is, olvasni is, ez az eset sem volt kivétel.

Danával egyet kell értenem a címet és a keretszerkezetre tett javaslatát illetően. Az ilyen történeteknek kifejezetten jól áll a keret. Talán megoldódna Dana gondja, ha a láttuk szócskát kicserélnéd megéltük-re. Az jobban belesimul a hitt és a csoda jellegbe.

Itt-ott nekem már egy E/3-as mesélés szintjére csúszott át a leírás, ahol azért bővebb lére lehet engedni egy történetet, mint visszaemlékezéseknél. Ott szabadabb a szárnyalás. Az emlékek, még ha ki is szinezik őket, lényegre törőek. A jelenlegi forma nem zavarna, ha ezt horgászat közben az unokádnak vagy a fiadnak mesélnéd, mint érdekességet, miután érdeklődtek az ósdi pecabot után. Miért nem cseréled már le, bla, bla. Ezer módja van az ilyen felvezetésnek. Akkor lehet húzni a gyerek agyát hosszabb leírással, hogy megegye a fene a végére a várakozástól. Akár az aktuális jelenből (mesélés pillanata) is meríthetsz képeket, ami még közelebb hozza a gyermekhez a történetet.

Alapvetően a pecabot hazavitele nem gond a történet szempontjából. A hősöd képzelheti, hogy így tett, elvégre a varázslat hatása alatt van, de a rossz hír pillanatában odapislanthat a sarokban tett pecabotra, és láss csodát, rajta lenne az úszó. Véleményem szerint ez nem sértené a csodát, de a realitásnak is hagyna teret.

Nekem a párbeszédek kicsit mesterkéltek. Itt főleg a megszólításokra és a becenevekre gondolok. Mifelénk nem jellemzőek az ilyesfajta megszólítások. Azért mondom ezt, mert lehet, hogy csak engem zavar kicsit. Talán általánosabb becenevek (papi, fiatal úr) jobban állnának neki, úgy mindenki magáénak érezhetné a történetet. Én a fiamat például töpörtyűnek hívom, pedig pár év és túlnő a 187 centimen. :D

Összességében tetszett.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

k, 2021-05-18 19:04 SzaGe

Köszönöm a véleményed :) Jó olvasni, hogy mennyi lehetőség lakozik egy ilyen történetben. Én csak egyik verziót írtam le. Talán nem a legjobb, de hasznát veszem a variációkat a jövőre nézve!

A párbeszédek megírása néha nagyon nehéz feladat. Sajnos idejekorán elvesztettem nagyszüleimet, és nem sok idős ember van a környezetemben, akivel efféle közelibb kapcsolatom lenne, vagy lett volna. Így megmarad a fantáziám és az emlékeim gyerekkoromból, amire támaszkodhatok. Én egyszer már voltam "Fiatal úr"! Jó ég, mennyire büszke voltam rá! Ha gyerekként valakit úrnak szólítanak, az már döfi :D

k, 2021-05-18 08:54 S7ABO

A címmel és a felvezetéssel szerintem is lelőtted a poént. Illetve majdnem. Illetve nem tudom pontosan.
Sejtettem, hogy mire hazaér a gyerek,Nagypapi meghal. Az elején tök jól követted azt a "szabályt", hogy Nagypapi nem ér hozzá a gyerekhez, nincs fizikai kivetülése (vagy nem tudjuk), csak beszélgetnek. Még a barack is belefér. Ügyesen összekötötted az aktuális fogást az egykori Bercivel. Viszont onnantól, hogy a gyereknek adja a botot, teljesen megkevertél. Egyenlő esélyt látok kb. mindhárom alábbi verzióra.
Ha a papi tényleg lement pecázni még élve, majd hazament meghalni, akkor egy kedves, megható történet, de nincs benne semmi csoda, amire az elején utaltál.
Ha a szellem Nagypapi fizikailag átadta a botot az unokájának, akkor valóban csoda történt. A történet úgy is jó lenne (sőt), de akkor erre egyértelműbben kellett volna utalnod. Mondjuk, hogy kiderül, hogy Nagypapi már délelőtt meghalt, és a gyerek nem érti, akkor hogy lehet nála a bot, ezért inkább nem beszél róla senkinek.
A harmadik lehetőség pedig az, hogy csak Nagypapi szellemével beszélget, és nem is kapta meg fizikailag a botot (hiszen ezt konkrétan nem mondod ki, csak utalsz rá). A "Nagypapi horgászbotja azóta is megvan" pedig csak annyit jelent, hogy gyerek Nagypapi halála után magához vette a botot, és nem dobta ki azóta sem, mert kedves emlék. Ez szintén egy jó történet lenne, inkább kevesebb, mint több csodával, de akkor ennek megfelelően kellett volna leírni.
Nekem a Nagypapi nagybetűvel nem okoz gondot, mert betudtam annak, hogy így szólította az unoka a nagyapját, tehát kvázi tulajdonnévként szerepel a történetben. Ez legyen a legnagyobb baja!
Az "aranyhidat" nem értem pontosan, mit akar jelenteni. Hallottam már ezt a kifejezést a víz felszínén tükröződő naplementére, de te itt azt írod, hogy délre már otthon volt, ráadásul nyáron, tehát ez a jelentés kiesett.
Összességében tehát tetszett, és értem, hogy nyitva akartad hagyni a lehetőségeket, mert hogy nézőponttól függ, hogy minek tekintünk egy eseményt, de mivel a történeted egyetlen szereplő szemszögéből mutatod be, jobb lett volna, ha kiválasztasz egy verziót, és úgy meséled el. Személy szerint az elsőt díjaztam volna, bár én szeretem a megmagyarázhatatlan dolgokat. Olvasni legalábbis.

Ui.:
A halott rokon megjelenítése szerintem baromi jól lett megoldva a Dínó tesó című mesében. Ahogy látom, vannak itt kisgyerekesek bőven, szóval jó eséllyel sokan találkoztatok már a filmmel. Nagyon megható és ötletes módon mutatja be, ahogy a gyerek dínó rájön, hogy az apja tulajdonképpen nincs is ott. Érdemes megnézni.

--------------------------
Élt egyszer egy pék.
Még a szeme is kék.
Az volt az ő álma,
Hogy ne legyen piros a málna.
Egyszer aztán gondolt egyet,
Minden málnát kékre festett.
Ő volt a pék. A málnafestő pék.

k, 2021-05-18 19:30 SzaGe

Köszönöm a hozzászólásodat.

Az aranyhíddal lehet elkéstem kicsit, hiszen nyáron csak a reggeli órákban lehet látni, illetve az esti naplementénél.Délelőtt inkább már vakítanak a vízről visszaverődő napsugarak, és rendesen káprázik az ember látása tőle. Hát, mindig van mit tanulni a realitás mezején :)

Egyébként a kettes számú variációd áll a legközelebb az igazsághoz. Legalább is, amit elképzeltem az egész történet gerinceként. A végén a srác édesanyja megemlítette, hogy nem ébred fel Nagypapi álmából, de így olvasván a véleményed, tényleg nem egyértelmű, a "mikor".

Nem a cím tartalmazta a poént. Vagy mégis? :D