Selimal Suffiah II. rész

Az ifjú mágus, Selimal, és hű inasa, Eodor, alkonyatkor ért Estella falai alá. A várárok felett átívelő, leeresztett hídon még élénk volt a nyüzsgés. A hatalmas kapu éhes szájként nyelte az utazókat a város gyomrába. Magasra nőtt, vértes Gondwanaiak posztoltak a bejáratnál, egykedvűen figyelve a hömpölygő tömeget. A karcsú, fekete harcosok tudták, inkább kell tartani a bennszülöttektől, semmint a kívülről érkezett népektől.
Tudta ezt Selimal is, így amint beértek, éles szeme máris a fogadók cégéreit kutatta. Eldugott helyre vágyott, elvégre mégiscsak menekültek. Nem feltételezte, hogy a rútul rászedett Tyrannson mesternek lennének barátai bárhol is, de az ördög nem alszik - osztotta meg gondolatait csekély értelmű szolgájával. Eodor buzgón bólogatva helyeselt, noha nem volt számára teljesen világos, miért is akarnak az ördöggel éjszakázni, pláne, ha az nem is alszik?!
A keskeny utcácskák kezdtek elnéptelenedni, egy bibircsókos ork a közterület jókora fáklyáit gyújtogatva sétált fel-alá mellettük. A fényre pillanatok alatt valóságos rovarfelhők kerültek elő a semmiből, s halálos táncba kezdtek a lobogó lángok körül. Egy hússzínű lepke Eodor vállára telepedett, a púpos kis ideig csodálta kecses szárnybillegtetését, aztán fürgén elkapta és fogatlan szájába gyömöszölte a jobb sorsra érdemes pillangót. Ifjú ura fintorogva nézte a lakomát, amikor észrevett egy kellőképpen feltűnésmentes szálláshelyet a város vélhetően legsötétebb sikátorában. Intett szolgájának, aki ujjait nyalogatva előreindult.
"Hét Tenger Gyöngyszeme" , hirdette a málló vakolatra pingált felirat. A fiatal varázsló elképzelni sem tudta, miként érdemelte ki e nevet a rozzant, emeletes vályogépület. Hamar rájött aztán, amikor bent, lépteik zaját meghallva, elébük toppant a házigazda.
- Atlan hoszott, nagyuraim! - köszöntötte vendégeit a halfejű lény, üdvözlésre emelve úszóhártyás kezeit.
- Szállás kéne kettőnknek - tért rögtön a lényegre Selimal -, akár több éjszakára. De csendes legyen ám!
- A legeszlegszebb apartmanjaimat mutatom meg nektek! - cuppogta az atlantiszi.
- És külön szobát adj! - dobott egy aranytallért a fogadós felé.
Az elkapta az érmét, és mivel fogai nem voltak, rövid karmaival karcolgatva bizonyosodott meg annak valódiságáról. Elsüllyesztette az előleget koszos kötényének zsebében, és elindult a lépcsőház irányába, miközben hívogatóan lóbálta uszonyait:
- Kövesszetek!
Selimal lehámozta magáról köpönyegét, majd végignyúlt a szalmazsákkal bélelt heverőn. Elővette az Aphopis-láncot, érdeklődve forgatta ujjai közt az ékszert, ami tegnap még a bilincse volt. Csodás remekmű, az már szentigaz - nyugtázta -, olyan finomak a szemek illesztései, hogy alig látszanak. Ha valaki reggel azt mondta volna, hogy estére szabad emberként kezében tarthatja majd béklyóját, hát, a szemébe nevet az illetőnek! Aztán bénává bűvöli.
A szomszédból Eodor falrengető hortyogása harsant fel. Az adeptus elmosolyodott, fáradt volt ő is, minden egyes pislogáskor egyre hosszabb ideig maradtak csukva a szemei. Már félig aludt, amikor meghallotta a hangot:
- Selimal, merre kószálsz, te varangy?
Ijedtében felugrott az ágyból. Kapkodva nézett körbe, mintha Tyrannson mester szólította volna. A sarokban érdeklődve figyelő kövér patkányt leszámítva azonban egyedül volt.
- Mit képzelsz magadról, féreg? - ezúttal tisztán értette a szavakat. Felkiáltott meglepetésében. Szürke lakótársa fürgén eliszkolt egy falrepedésen át.
- Mester, te vagy az? - kérdezte félénken.
- Azt hiszed megszökhetsz előlem? - rájött, hogy a Hang a fejében szól. - Széjjel téplek!
Minden bátorságát össze kellett szednie a válaszhoz.
- Csakugyan? - habogta. - Többé nem szolgállak, elég volt!
- Ne bőszíts! Hason csúszva fogsz könyörögni a halálért! - fenyegetőzött egykori ura.
Selimal kezdett magabiztossá válni:
-Ó, nem hinném! Az istenek kegyesek voltak hozzám! Megszabadítottak tőled, te zsarnok! - süvöltötte, azzal a padlóhoz vágta a láncot.
A másik szobában abbamaradt a horkolás, helyette zavart fészkelődés neszei szűrődtek át.
- Kurafi! - dörögte Tyrannson a távolból. - Haragom utólér!
- Ha-há! Nem félek tőled, vénember! Úgy sejtem, képtelen vagy a mozgásra, s ha valamilyen átkot küldenél nyomomba, elég tudással rendelkezem már! Kivédem valamennyit! - feleselt a hűtlen tanítvány.
Sátáni kacaj zengett válaszként fülei között.
- Szóval nem érhetlek el? Hát akkor figyelj, ostoba!
Selimal koponyájában olyan pokolbéli litánia csendült fel, hogy összegörnyedve zuhant a padlóra tőle. Hörgések és sikolyok, éktelen dübörgés, mintha milliós had indított volna szűnni nem akaró rohamot. Saját üvöltését suttogásnak hallotta, pedig a földszinti dézsájában lubickoló háziúr is kidugta fejét a víz alól a kiáltozásra.
-Eodor! Eodooor!
A félkegyelmű lélekszakadva rontott be hozzá. Tehetetlenül toporgott fetrengő gazdája fölött.
- Gaddám! Mi lelt, gaddám?
- Segíts! Itt van, a fejemben...
- Kicsoda van a fejedbe' ?
- Tyrannson, ütődött!
Az atlantiszi tolta be pikkelyes arcát az ajtónyíláson.
- Nem jó a szoba? - érdeklődött.
- Gaddám feje beteg! 'angok vannak benne! - nézett rá Eodor.
- Á, iszmerem eszt a kórt! Ész iszmerem a gyógyulás módját isz! - azzal elcsattogott.
Kis idő múlva visszatért, zöld butéliát tartott a kezében, Selimal felé nyújtotta.
- Esz jót tesz! Próbáld cak ki!
Selimal fogával tépte ki a penészes dugót a palackból, és mohón meghúzta az üveget. Fél perc is eltelt, mire újra kapott levegőt, gyomrában mintha maga Vulcanus szított volna máglyát. A szörnyű pálinka eleven tűzként égette a zsigereit, viszont agya jólesően elzsibbadt.
- Mi ez a méreg, te...-köhögte.
- Orvosszág - felelt a halszemű nagyot kacsintva -, magam készítem. De ki kell majd fiszetni! - tette hozzá.
- Hozz még, arannyal fizetek! - oldott le egy erszényt az övéről Selimal.
A vendéglátó gondolatban felmérte az italospince készleteit, értékét átszámította aranyárra, és vidáman utánpótlásért indult.
Az ifjú mágus az ezt követő majd két hónapos időszakot csak homályos lázálomként érzékelte. Ha éppen nem a cefrelé okozta kábulatban pihegett, az éjjel-nappal elméjében tomboló alvilági kórustól szenvedett. Egy tiszta pillanatában meghagyta szállásadójuknak: eszébe ne jusson bárkit beavatni a történésekbe. Az, széles száját bizalomgerjesztő mosolyra húzva biztosította őt, hogy nem is volt efféle szándéka. Bevételei igen kedvező mérleget mutattak mostanában.
Az ötödik héten a gonosz varázsló hirtelen hangnemet váltott. A végtelen, szitkokkal bőven megtűzdelt hangorgia mézes-mázas igérgetésekké szelidült. Selimal ezt kedvező jelnek vélte, és dacosan lehúzta az épp aktuális butykos tartalmát. Jótékony álomba ájult tőle.
Már kezdett attól tartani, hogy komolyan az ital rabjává válik, amikor egy reggelen az immár haloványan suttogó Hang végleg elnémult. Hét nappal ezután Eodorral összepakoltatta kevés holmijukat, és elhagyták a kényszerű pihenőállomást. Szolgája lógó orral kullogott a nyomában, az édes szabadidő elmúltát siratva. A "Hét Tenger Gyöngyszemének" tulajdonosa is szomorúan integetett utánuk.
Selimal hosszasan spekulált a jövendő történésein. Tyrannson erődjének könyvtára oly mértékű tudásanyagot rejtett, amit mindenképpen meg akart szerezni. Feltételezte, hogy mestere meghalt, hisz hatvan napja nem vehetett magához táplálékot segédje nélkül. Két holdaktölte is eltelt az árulás óta, furcsa áldozati szertartásait nélkülöznie kellett, bizonyosan ez is fokozta erejének elapadását. A rettegett fekete mágus lakhelye felé vették az irányt.
Még éjszaka volt, amikor kibukkanva a peremvidéki sziklaszurdok kanyargós folyosójából újra megpillantották a vár komor falait. Egy darabig a sziklömbök közül lesték, mozdul-e valami, de csak a szél sodorta a környező fákról lehullott leveleket. A kapu tárva-nyitva ásított, a kastély udvarán halomba gyűlt a kosz: meglátszott a szolganép hiánya. Nekivágtak az északi torony lépcsőinek.
A háromszáz fok most kétszer annyinak tűnt, a tetejére érve Selimal néhány percig csak bámulta a toronyszoba vaskos, dísztelen ajtaját. Amikor tenyerét a kilincsre tette, Eodor halkan felnyüszített mögötte. Benyitott.
Lélekben fel volt készülve, hogy Tyrannson mester veszett sárkányként ront rájuk. Nem ismerte a sötét öreg erejének határait, de feleslegesen aggódott.
A helyiségben minden csendes volt, a nyitott ablakot takaró szakadozott függöny szárnyai csapkodtak csupán. Por szállt a levegőben, és a padlót is vastag szőnyegként borította a mocsok. A kandalló és a baldachinos ágy között fekete alak feküdt a padlón.
Úr és szolga óvatosan beljebb nyomultak. Selimal inasára pillantott, majd készen arra, hogy hátraugorjon, ha szükséges, belerúgott a földön heverő testbe.
Semmi nem történt. A gonosz Tyrannson tökéletesen halott volt. Renegát tanítványa megkönnyebbülten felnevetett, és a tetem fejéhez térdelt. Kiváncsian hajtotta félre a kámzsát: még sosem látta mesterének fizimiskáját.
Beigazolódott régi gyanúja, Tyrannson Hüperboriából származott, a messzi, jeges észak óriásainak népéből. Szőke szakállal keretezett csontos arca halálában békésnek tűnt. Egykor rémisztő igéket kántáló ajkai kissé megnyílva csodálkoztak a vég valóságára. Felakadt szemeiben nyoma sem volt rőten izzó tűznek. Koponyáját különös, palaszürke fejfedő borította, így Selimal nem tudta megállapítani a hajszínét. Szolgájához fordult:
- Bevégeztetett! És most, szenvedéseim ellensúlyozandó, ideje birtokba venni a megboldogult kastélyát!
Eodor egyetértően vigyorgott.
- Ét mi lészen Py'annsonnal, gaddám? - tudakolta.
- Jer, kutyám - mondta kedvesen Selimal - segítsd a vállamra! Magam akarom a mélybe hajítani!
Nagy nehezen ülő helyzetbe tornázták a hullát, a vár új ura hátával megtámasztotta a halott hátát, ami lehetett vagy két mázsás.
- No! Most pedig told rám, de tartsd meg a lábánál, úgy látom egyedül mégsem boldogulok - utasította az inast.
Eodor felől nyögés hallaszott, de érdekes módon borzalom sejlett ki belőle, erőlködés nem. A mágus érezte, hogy nagyot hibázott, de nem tudta még, hogyan. Tarkójánál tompa nyomást érzett, megpróbált megfordulni, de már késő volt. Elsötétült előtte a világ.
Fájdalom. A Fájdalom. Ez töltötte ki gondolatait, amikor magához tért. Odakint már pirkadt, a kelő Nap halvány sugarai megvilágították a sarokban remegő, összefüggéstelen szavakat makogó Eodort.
Selimal a padló deszkáin feküdt. Könyökére támaszkodva felhúzta magát, Tyrannson alakja ott hevert mellette. A hasogató fejjel hempergő utódnak azonnal feltűnt hosszú, világos haja, ami legyezőként szétterülve takarta be az aljzat egy részét.
Térdre küzdötte magát, lassan talpra állt. Szolgájára nézett, aki vinnyogva próbált belebújni a rideg kőfalba. Még életében nem fájt így a feje, halántékához emelte kezeit, enyhet adó masszírozásba kezdett volna. Ujjai azonban kemény sisakot tapintottak.
Döbbenten botorkált a falon függő csicsás keretbe foglalt hatalmas tükörhöz. Nem hitt a szemének: Tyrannson tökfedője immáron rajta feszült. Közelebb hajolt a simára csiszolt ezüstlaphoz. Ekkor a "sisak" homlokrészén, íves sort alkotva, nyolc arany szem nyílt ki.
Ördögi hahota törte át döbbenetének csendjét. Pánikba esve a koponyáján terpeszkedő szörnyetegre ütött, de tettét azonnal megbánta. Villámként vágott agyába a fehér kín.
- Ha még egyszer hozzámérsz, megöllek - suttogta a rém.
- Mit akarsz tőlem? Eressz! - zokogta Selimal, farkasszemet nézve a tükörben villogó borostyánfüzérrel.
- Abból nem eszel, ebek kölke! Kis híján éhen haltam miattad, te bitang! Sok bosszúságot okoztál, törlesztened kell!
A döbbent ifjú fel sem fogta a hallottakat. A lény szemlátomást tisztában volt ezzel, mert síri hangján folytatta mondókáját:
- Megölted a hordozómat, te fattyú - sziszegte -, bár nem tudtad, hogy kedvem szerint cselekszel. Ez a szánalmas aggastyán már régóta a terhemre volt, jobb szeretem a fiatalokat. Bevallom, azt hittem hamarabb visszatérsz.
- Mit akarsz tőlem? - pityeregte a fogoly.
- Amit tőle is akartam, ezerötszáz éve: együttműködést.
- Hogyan...?
- A nevem Suffiah, az Élősködő, Királyok Gyilkosa, a Lélekevők Apja. Öregebb vagyok a legöregebb hegynél, tudásom vetekszik az istenekével! - hencegett a szörny - Ha hordozóm leszel, betekinthetsz emlékeimbe, a legnagyobb mágussá válhatsz. Cserébe táplálnod kell engem, vadászol majd számomra, életerőt akarok, havonta egyszer. És hidd el, most nagyon éhes vagyok! - utolsó szavait már ordította.
- Ha nem érdekel az ajánlatom, átmászok arra a bolondra - akaratával Eodor felé tekerte Selimal fejét -, te meghalsz, aztán keresek mást. Ne vedd hízelgésnek, de jobban örülnék, ha igent mondanál. Zsenge korod ellenére igazán tehetséges vagy.
Selimal hamar dűlőre jutott.
- Mit kell tennem? - kérdezte.
- Először is aludni fogsz - közölte Suffiah. - Csak egyikünk lehet ébren. A mostani helyzet mellékhatásait mindketten érezzük - célzott a fejfájásra.
- De ne aggódj, kizárólag teliholdaknál nem alszom; addig te pihensz, én pedig használlak. Aztán cserélünk, és te használsz engem. Nos?
- Rendben van - szólt a varázsló, és máris érezte az álom kábítását.
Mielőtt állva elszenderedett, még hallotta az ősi lény szavait, ahogy a magán kívül reszkető Eodor irányába lépdelt:
- Szolgád lelkét bocsánatkérő felajánlásodnak tekintem! - azzal egy napra magába rántotta az öntudatlanság.
Eodor belenézett Selimal Suffiah vörösen parázsló tekintetébe, aztán számára végleg megszűnt minden földi fájdalom.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2005-06-22 19:15 Blade

Blade képe

Remek és érdekes! Jó volt olvasni, más nem is kell :)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

sze, 2005-06-22 20:37 Gyémánt B.

Gyémánt B. képe

Köszikösziköszi! :)

***

"Megszűnik minden gondolat,
Megszűnnek a szavak - csend van.
Buddha sehol, senkinek,
Semmilyen tant nem hirdetett."

sze, 2005-06-22 21:04 adriandraco

adriandraco képe

Egyre érdekesebb kezd lenni. Csak így tovább!

"Affrikánusok" - ugye ennek semmi köze Afrikához? :) Mert ha igen, akkor elég furcsán hangzik egy fantasy történetben :) Hacsak nem a Földön játszódik, de "holdaktölte" szóból arra következtetek, hogy az adott bolygónak két holdja van tehát nem a Föld az. Persze ha ezen is van egy Afrika nevű kontinens :)
Lehet, hogy kötözködés, csak nekem furcsa volt.
__________________________
http://adriandarco.atw.hu

sze, 2005-06-22 21:17 Gyémánt B.

Gyémánt B. képe

Debizonyámhogyigen! :D
Szó, mi szó, nem tartozom a fantasyt habzsolók közé, így a témához kapcsolódó ismereteim is foghíjasak, mint Eodor. Viszont a Föld népeinek ősi legendái alapján (lásd: Atlantisz, Lemúria, Hüperbória, két Hold, stb.) szülőbolygónk letűnt korszakainak világa ideális színpad a stílusnak.

***

"Megszűnik minden gondolat,
Megszűnnek a szavak - csend van.
Buddha sehol, senkinek,
Semmilyen tant nem hirdetett."

sze, 2005-06-22 21:19 adriandraco

adriandraco képe

Értem. De gondolom akkor még nem Afrikának nevezték Afrikát :)
Mindegy, ez csak egy apróság. Nem ront a novellán semmit.
__________________________
http://adriandarco.atw.hu

cs, 2005-06-23 03:41 Bogumil

Bogumil képe

_____Bogumil D' Kukulkán
Itt megint a test és lélek kapcsolatával van dolgunk.A tanítvány átvette a tudást a mágus mestertől,aki őt rabságban tartotta,tett egy kitörési kisérletet,megszabadult tőle.A mágus a menekülőt megtalálta bárhova bújt is előle.Egy a fogadóstól kapott varázsitallal(különös,hogy egy mezei fogadós ilyennel rendelkezett) megöli a varázsló testét,de amikor visszatérve hozzá,a testet meg akarja semmisiteni a szellem,mely eddig a varázslóban lakozott,őbelé költözik...lényegében a reinkarnációt feszegeti.Van itt kettős kilépés testelhagyás.Ezt ezoteriai szemszögből nézve mondom,az olvasó ebből semmit sem vesz észre,őt lebilincseli a történet gördülése.Tulajdonképpen vége is lehetne ennek a példamesének,de lehet ragozni tovább.Selimán elvégzi küldetését,lesz egy tanítványa neki is,az megszökik tőle,ő utánnanyúl,az megöli valamilyen varázsszerrel és igy tovább...Ez az írás az aminek szántad:élvezetes olvasmány.Lehetne a cimet átnevezni igy is:Végtelen történet...
Bogi

cs, 2005-06-23 12:09 Gyémánt B.

Gyémánt B. képe

Üdv Bogi Mester!

Kedvet csináltál a folytatás-íráshoz! Majd elosztjuk a jogdíjat! :D
A "spéci varázsitalt" az Egyujjasban is árulják: kerítésszaggató pálinkáról van szó.

***

"Megszűnik minden gondolat,
Megszűnnek a szavak - csend van.
Buddha sehol, senkinek,
Semmilyen tant nem hirdetett."

cs, 2005-06-23 13:04 Bogumil

Bogumil képe

_____Bogumil D' Kukulkán
Érdemes folytatni.Tegyél igy! Bogi

cs, 2005-06-23 12:02 Gyémánt B.

Gyémánt B. képe

Győztél, megadom magam! :cry:
Végül is azt hiszem, igazad van, legyünk precízek: dolgozni csak pontosan, szépen...
Átszerkesztettem! :P

***

"Megszűnik minden gondolat,
Megszűnnek a szavak - csend van.
Buddha sehol, senkinek,
Semmilyen tant nem hirdetett."