Néha álmodom*

– Csak álom volt, Ditti! – Péter hangja átszüremlik az elmémet fogva tartó buborék falán. Úgy kapaszkodom bele, mint fuldokló a mentőövbe.
– Péter? Péter! – Hunyorogva igyekszem kivenni férjem vonásait, akinek arca egyelőre homályos folt csupán az éjjeliszekrényen álldogáló lámpa sárgás fényében.
– Itt vagyok, Ditti, ne aggódj! Csak álom volt – ismétli meg.
Dittinek hív. Nem elég, hogy verejtékben fürdik a testem és az arcom még mindig könnymaszatos. Nem elég, hogy a takaróm a lábam köré tekeredik, a lepedőm viszont félig lerúgtam a földre. Nem elég, hogy az ujjaim még most is karmokká görbülnek – a férjem Dittinek hív.
Csak akkor tesz így, ha a helyzet igazán rossz. Olyankor, ha arra ébred: önkívületben, sikoltozva dobálom magam mellette az ágyban.
– Oli? – kérdem félénken, miközben ülésbe tornázom magam. Pillantásom önkéntelenül is hálószobánk résnyire nyitott ajtaja felé téved. Fülelek, de a ház néma.
Péter félresimít egy csapzott hajtincset az arcomból.
– Ne aggódj, nem ébredt fel! – mondja. A hangja, az érintése nyugalmat áraszt, ám képtelen vagyok lehiggadni. Nem, míg nem látom a saját szememmel, hogy minden rendben.
– Iszom egy korty vizet – préselem ki magamból, és a következő pillanatban már botorkálok is az ajtó felé.
– Csak álom volt, Ditti! – Férjem hangja az ajtóban ér utol. Ott, ahol korábban meztelen, lehetetlen pózba facsarodott teste hevert élettelenül. Emlékszem, a holdfény ezüstös derengésbe vonta a szobát, csak a vérfoltokkal nem boldogult: azok sötét szemüregekként ásítoztak a szőnyegen, falon.
Nem fordulok vissza, csak bólintok, majd sietős, nesztelen léptekkel indulok a fürdőszoba felé. A szívem a torkomban dobog. Három métert kell csak megtennem, az idő mégis örökkévalóságnak tűnik. Lassabbnak érzem, mint álmomban, pedig akkor széles vérnyomot hagyva magam után a padlón kúsztam. A könyökömön húztam magam előre rendületlenül, leküzdve a késztetést, hogy visszanézzek: vajon ott van-e mögöttem a nő, hogy lesújtson csontszilánkokkal, agyvelővel és véres bőrdarabkákkal borított kalapácsával.
Olivér apró, ám barátságos és otthonos szobácskája félúton helyezkedik el a hálószobánk és a fürdő között. Bár amikor az esti mese után kijöttem, nyitva hagytam az ajtaját, az most csukva van. Nem meglepő: hallottam, ahogy az apjával pusmog, míg én fogat mostam. Péter később elmesélte, a négy éves kisfiú hogyan kérte ki magának, hogy ő már nagy, megilleti a zárt ajtó joga. „Esküszöm, így mondta: megillet a zárt ajtó joga” – kacsintott rám nevetve. A támadó később kivájta a szemgolyóját.
Benyitok Olivér szobájába.
A fiunk édesen, békésen szuszog az ágyában. Enyhe asztmával küzd, légzése kissé sípoló, félreismerhetetlen.
A megkönnyebbülés könnyei öntik el a szemem. Remegő kézzel, óvatosan csukom vissza a gyerekszoba ajtaját; nem akarom felébreszteni Olivért.
– Minden rendben! – lehelem a hálószoba irányába. Tudom, hogy Péter figyel, hallgatózik. Nem először csináljuk ezt már. Ágyunk, amelyet tíz éve osztunk meg egymással, halk reccsenéssel adja tudtomra: férjem az oldalára fordulva felvette azt a pozíciót, amelyben rendszerint el szokott aludni.
Mielőtt tovább indulnék a fürdő felé, vetek még egy pillantást a gyerekszoba ajtajára. Álmomban a hófehérre mázolt fát véres tenyérlenyomat csúfította, és véres volt a kilincs is. Bár az ajtót díszítő, kék-fehér mintás betűk most érintetlenül hirdetik odabent alvó kis gazdájuk nevét, alig pár perce kettő még hiányzott. „IVÉR” – ez maradt csak épen, a többi betűt leszaggatták. Nem volt értelme. Az egésznek nem volt értelme.
Megrázkódom.
– Iszom egy korty vizet – nyögöm ki végül. Nem hagyhatom, hogy az álom borzalma hatalmába kerítse az elmém.
A fürdőszoba neonfényében a tükörből sápadt, elgyötört arc néz vissza rám. A szemem alatt sötét karika húzódik, sarkában idegesen rángatózik egy ideg. Megrántom a vállam, aztán leveszek egy poharat a polcról: volt már rosszabb is. Miközben megnyitom a csapot, újból a tükörbe pillantok.
– Csak álom volt, Ditti! – mondom ki hangosan, mintegy biztatásképp.
A tükörben lévő arc vonásai szétfolynak, bőre sárgás-viaszosra színeződik, szája torz vigyorra húzódik, rothadó, egyenetlen fogak sorát tárva fel. Ahogy megszólal, a lény hangja rekedtes varjúkárogásra emlékeztet. Az én számból, az én torkomból törnek fel a szavak.
– Számít-e, hogy a szörnyűség benned van, és nem odakint? És vajon meddig tudod féken tartani?

*A novellát Ingrid Sjöstrand gyermekverse, a "Néha csontvázról álmodok" iheltte.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2021-05-14 16:44 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Egy picit túlírt (oké, a svéd vershez képest nagyon túlírt), de engem két dolog ragadott meg.
1. Mindenki milyen fontos és hivatalos. Ditti kap egyedül becézést, de Péter meg Olivér (négy éves, az anyja sem tegezi). Csoda, ha így valaki bekattan?
[Fun fact: anyukám Lizaveta Ivanonvának szokott hívni. Amúgy szeret.]
2. Ha átírod azt a részt, ahol álmában a főszereplődet is üldözik, szerintem sokkal nagyobbat üt. Ne utalj arra, hogy őt üldözik. Vagy legyen a csaj kezében a kalapács (modván "legalább ezt elvette", vagy "ezzel már nem árt nekik").
Őszintén szólva nem tudom, mennyire lenne "spoiler". A címben van a csillag, a vers meg ingyenesen elérhető a neten. Aki nem olvasás előtt nézi meg, szerintem annak sem lövöd le nagyon a poént, ha egy picit ködösebbé teszed a folyosói jelenést.

Családot mészárolni vicces, de most már sokadjára olvasom sorban a gyilkolászós írásokat. Mi van emberek, nem bírjátok a bezártságot? (Te nem, te mindig ilyeneket írsz... Kivétel, amikor nem, de az meg sokkal durvább, szóval arról nem beszélünk.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

p, 2021-05-14 17:48 Dana

Dana képe

Látod, ez érdekes, eredetileg a nőt nem üldözték. Gondoltam is rá, hogy így elcsépeltebb lesz, hogy a nőt is üldözik -- még ha a saját szörnye is. (Amúgy az eredeti koncepcióból maradt vissza a markoló mozdulat az elején, ahol akartam arra utalni, hogy láthatatlan kést szorongat -- csak azt később kivettem.)

Látod, a becézés nem teljesen az én terepem. Átrágom még egyszer ebből a szempontból is.

Azért az utolsó, zárójeles mondatért köszi, azon jót mosolyogtam. :-)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2021-05-14 18:14 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Előbb kérj ki még két véleményt, mert egy az statisztikailag legkevésbé sem állja meg a helyét. Lehet, hogy én láttam az eredeti verziót, és az jobban tetszett.
(Éjszakánként a gépeden turkálok és az ágyad fölött lebegek. Látom a történeteidet. Látom az álmaidat. Látom a gondolataidat.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

p, 2021-05-14 18:20 Dana

Dana képe

Ne ijessz meg. Úgyis kaptam egyik nap egy ilyen üzenetet a freemailre, amiben azt írták, hogy ha nem fizetek azonnal ide és ide, közzéteszik a rólam készült videót a neten -- megnéztem, most épp ez terjed; amúgy a fogalmazása ijesztően szabatos volt, nem egy google-translate-kínai.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2021-05-14 18:15 SzaGe

Érdekes történet, de Dórival egyet kell értsek: túlírtad sok helyen, ami megölte a hangulatot. Az utolsó "szörnyűséges" mondatot is odavágtad, mintha semmi más nem jutott volna eszedbe. Miért van bennünk szörnyűség, ha rosszat álmodunk? Mit is kellene féken tartanunk? Túl kevés az információ ezek megértéséhez. Valószínűleg a te képzeletedben megvan ezekre a válasz, de számomra nem jött le. Azon is elgondolkodtam, hogy miféle kalapács az, amin különböző emberi testrészek ragadtak fel. Valaki odaragasztotta? Mégis honnan tudta Ditti ennyire hajszál pontosan, mit "tartalmazott" a gyilkos eszköz fémrésze? Vagy a rémálmában valaki részletezte ezeket? Esetleg kiléptél narrátorrá Detti fejéből? Érdekes egyveleg, de hiteltelenségbe is fullasztja a történetet. Ráadásul a következő mondatoddal (bekezdéseddel) el is terelted a szót. Felizgattad az olvasót, majd kielégítetlenül otthagytad, csak azért, hogy megtudjuk hol van Olivér szobája. Aztán kiderült, hogy Detti szeme alja karikás. A szem körül van a karika, nem a szem alatt.

Attól, hogy rémálmokról írsz, még nem lesz horror egy novella.

Egyszer azt mondtátok(tanácsoltátok) nekem az egyik novellámnál, hogy a kevesebb néha több. Ezzel most nagyon egyetértek.

Két kiskorú gyereket nevelek, de négy évesen még nem jut(ott) eszükbe a megillető jog, legalább is így még nem fogalmazták meg számunkra. Követelőzés, na az van!

Üdv Geri.

p, 2021-05-14 18:24 Dana

Dana képe

Szia! Köszönöm a véleményt, meg hogy elolvastad.
A szem alatt is lehet karika, de ez legyen a legnagyobb bajunk.
Sajnálom, ha számodra túlírt, hangulatgyilkos és hiteltelen lett. Legközelebb majd jobban igyekszem.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2021-05-14 19:58 Sednol

Sednol képe

Azért lássuk be, egy rémálom bizonyos elemei igen részletesek tudnak lenni (kalapácsra tapadt cafatok), míg mások, csak elmosódott foltok.

Álmomban senkinek sincs arca, mégis tudom, ki az. Érzetekből, gesztusokból, hangból, de az arcok helyén csupán feszes bőr van. Egy ideig furcsának találtam, de már megszoktam. Ehhez kapcsolom azt a furcsa jelenséget, hogy nagyon nehezen ismerek meg embereket. Neveket is nehezen jegyzek meg. Akadt olyan is, hogy elmentem a barátnőm mellett az utcán mert nem ismertem fel. :D Aztán az is lehet, hogy pont nem érdekel, kivel találkozom az utcán, buszon vagy bárhol, ahol vagyok. Nem számítok rájuk, nem léteznek. Furcsa szerkezet az elme.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

p, 2021-05-14 23:17 Bloody Dora

Bloody Dora képe

"Két kiskorú gyereket nevelek, de négy évesen még nem jut(ott) eszükbe a megillető jog, legalább is így még nem fogalmazták meg számunkra. Követelőzés, na az van! "

A gyerek a szülőktől szedi fel a kifejezéseit. Namármost ha Olivér használ ilyeneket, akkor a vele legtöbb időt töltő szülő (valószínűleg anyuka) is sokat használja, hogy őt milyen jogok illetik meg. Ez vagy az SWJ-kre jellemző, vagy gyerekes nőnél inkább a "Karen" típusokra. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a sztori totál logikus, mert anyuka belül egy igazi szörnyeteg, aki legfeljebb az áruházi dolgozókon tölti ki gyilkos indulatait, amik a rémálmok hatására előtörnek. A tükörben is csak az "igazi énját" látja.
(Amúgy nem azért van bennünk szörnyűség, mert rosszat álmodunk. A vers sem ezt mondja, ami alapján az írás született. Azért, mert a saját elménk ilyeneket kreál - ez a félelmetes. A saját agyunk a szörny. Valószínűleg az alvásparalízis a témája az eredetinek.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

p, 2021-05-14 20:07 Sednol

Sednol képe

Csatlakoznék az előttem szólókhoz. Feszesebben, súlya lenne, ami hangsúlyt adna a rossz álomnak, a fuldoklás utáni minden egyes lélegzetvételnek, mintha csak víz alól bukkannál fel. Nyomasztóbbá válna. Kavarogjanak a gondolatok, ne ténymegállapításokkal operálj, elvégre a valóság és a képzelet határán egyensúlyozol. Egyik oldalon szeretett férjed, imádott gyereked, a másikon az arctalan fenyegetés kalapáccsal a kezében, ahogy megállíthatatlanul pusztít mindent, ami értelmet ad az életednek. Villanj, jobbra, balra, mosd össze a valóst a valótlannal, fojtogass! Fuldokoljunk mi is a kétségbeesésben, hiszen te is ezt akarod. Ezt akarod? Mindenesetre én erre vágyom.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

p, 2021-05-14 20:24 Dana

Dana képe

Ismered az írásaim, tudod, hogy ezt akarom -- mindig. :-)

Mit érzel akkor, amikor egy pillanatig nem tudod eldönteni, mi az álom, mi a valóság. (Én jártam már így, azt hiszem, kétszer is, az álom és ébrenlét határán.)

Teljesen őszinte leszek: egy éve írtam utoljára, a The Falling Mant, szóval én annyira megörültem annak, hogy jött egy ötlet, hogy kiírtam magamból, ahogy jött. (Mint általában -- csak van, amikor jobban sikerül, most pedig épp kevésbé.)

Ilyenkor felmerül az is, újraírnám-e az egészet? Szerintem az az utolsó mondat nagyon sokat ér -- lehet, érdemes érte megpróbálnom. (De azt is tudom, eddig talán egyszer fordult elő, hogy valamit teljesen újraírtam.)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2021-05-14 20:43 Sednol

Sednol képe

Én két év után idén írtam ismét. Az Escape from Tarkov megevett, és még jó is vagyok benne. :D De próbálok visszarázódni az életbe. Újra mesélni akarok.
Van az alvásnak egy fázisa, amikor félig ébren, félig álomban van az ember. Igazán szeretem. Igen intenzív élmény. Néha még tudom is, hogy ebben az állapotban vagyok, de egy oda nem illő hang, akaratlan mozdulat vagy fényvillanás azonnal kihajít. Dühítő. Olyan viszont még nem volt, hogy ne tudtam volna, hogy álmodom vagy ébren vagyok. Sajnos vagy szerencsére azok közé tartozom, akik ha felébrednek, akkor átmenet nélkül fenn vannak. A fiam is ilyen. Az asszonyka nehezen ért meg minket, mi meg őt. Olyan, mint egy régi képcsöves tévé, aminek kellett jó pár perc míg használható lett, csak nála ez az állapot egy óra elteltével történik meg. :D
Az újraírás mindig jó, de nem egyből. Mostanság (két évvel ezelőtt és most is) csak kézzel írok, kizárólag nyomtatópapírra, aztán hetek, hónapok múltán gépelés közben elég jól át tudom formálni a szöveget. Kihúzok, kiegészítek, magyarázok, feszesítek. Egy-egy jó helyen odavetett magányos szó többet ér egy emberes mondatnál. Éle van. A jelenlegi történet szerintem feszesebben jobban élne. A vers is ilyen.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

szo, 2021-05-15 09:54 Deep_Ankrin

Nem éreztem túlírtnak, így adja meg ezt a hangulatot. Én egyetlen dolgot változtattam volna rajta; a bizonyosságot. Ebben a formában ez egy lehetséges jövő, ami nem biztos még, hogy bekövetkezik. Nagyobbat ütne, ha az álom által ígért történésnek kikerülhetetlen, végérvényű bekövetkezéses íze lenne. Pl: "Ott, ahol korábban meztelen, lehetetlen pózba facsarodott teste hevert élettelenül." Helyett : Ott, ahol majd a meztelen, lehetetlen pózba facsarodott teste fog heverni élettelenül.

Nekem is van négy évesem. Két napja válaszolta azt a kiszórt játék összeszedésére vonatkozó kérésemre azt, hogy " Megfontolás tárgyát fogja képezni a közeljövőben!"

h, 2021-05-17 08:41 S7ABO

Ha már gyerekszáj. Nekem a lányom kicsit több, mint két éves volt, amikor megkérdeztem tőle, hogy eszünk-e csokit. Erre azt válaszolta, hogy: "Pontosabban a Dorka eszik."

--------------------------
Élt egyszer egy pék.
Még a szeme is kék.
Az volt az ő álma,
Hogy ne legyen piros a málna.
Egyszer aztán gondolt egyet,
Minden málnát kékre festett.
Ő volt a pék. A málnafestő pék.

h, 2021-05-17 12:02 Dana

Dana képe

:-D

Gyerekszáj. Hihetetlen dolgokat képesek kijelenteni. Főnököm (brit) nem beszélt eleinte a négyéves lányával arról, hogy Magyarországra/Budapestre költöznek. A gyerek mégis összeszedett ezt-azt, majd egyszer közölte az apjával: "Apu, nagyon fogsz hiányozni, ha Budapestre költözöm."

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2021-05-17 12:03 Dana

Dana képe

Köszönöm az olvasást. Az ötlet jó, ám az egy másik történet. Szerintem így is ott van a jövő árnyéka mindenütt, hiszen a nő álmodott róla, benne van a szörnyeteg, és a végén meg is kérdi, meddig tudja még visszatartani.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen