Az őslakos

Pár hónappal ezelőtt arra gondoltam, hogy a szobám falát kidíszítem egy képpel. Egy képpel, ami egy történelmi eseményt ábrázol. Sokáig kerestem a megfelelő, nyomtatásra alkalmas képet. Aztán megtaláltam.
Egy amerikai őslakost ábrázolt.
Kissé ráncos arcán semmi érzelem nem látszott. A fején hosszú tollakkal díszített fejfedőt hordott, mintha törzsfőnök lett volna. Annyira élethű volt a festmény, szinte éreztem a tollak susogását az ősi, amerikai szélben. De a ruhája nem olyan volt mint egy törzsfőnöké. Igaz, csak mellkasig látszódott benne az őslakos, de el tudnám képzelni, hogy az egész testét beborította a hosszú, szürke köpeny, ami szintén suhoghatott a szélben, mint a fák ágai egy vihar idején. A nyaka körül frissnek tűnő farkasszőrme sál lobogott. A háttér egy erdő volt, amit homályosan lehetett látni, mintha túl homályos lenne a kép a régisége miatt.
A kép festője egy Álvaro Sioza nevezetű férfi volt, aki a 17. század második felében élt. Nem sok információt találtam róla se az interneten, se a könyvekben, de nem érdekelt annyira, mert a képe tetszett, és annyi elég volt.

Nagy nehezen összekapartam a pénzt, ami a nyomtatáshoz kellett, és elindultam. Útközben azon gondolkodtam, hogy vajon mi történhetett az indiánnal annó. Lelőtték, mint oly sok másik honfitársát? Esetleg vadászat közben halt meg? Ki tudja.
Megérkeztem az írószer boltba.
Abba a szűkös, de szép kinézetű egyszobás helyre ahol annyiszor vásároltam már, hogy az alkalmakra se emlékszem. Még mindig terjengett benne az a halvány, kellemes tintaszag, ami az első alkalommal megcsapott engem.
De most más volt. Most inkább hasonlított valami rothadó tárgy szagára. De nem tanúsítottam ennek oly nagy figyelmet, biztos véletlen benthagyták a rothadó tintás tollakat vagy valami. Viszonylag gyorsan lerendeztem a vásárlást, Patríciának, a pénztárosnak meg nem volt reakciója a képre.

Mikor hazaértem, rögtön kiragasztottam a vöröses-zöldes-szürkés A3-as posztert az ágyam elé, és boldog voltam hogy végre van valami a falamon. Itt kezdődtek a bajok.
Négy nappal a nyomtatás napja után Patrícia öngyilkos lett, olvastam a városi újságban. Családtagjai szerint nem aludt, nyugtalan volt, a nyögéseitől volt hangos a lakás. Közben olyanokat hadovált, hogy "Vigo", "erdőtűz", "mészárlás". Próbáltak segíteni neki, pszichológushoz vitték, de annak is a fenti szavakat suttogta rettegve. Aztán ma reggel megfojtotta magát a telefontöltőjével.
Mikor olvastam ezeket a szörnyű híreket, kirázott a hideg. Főleg mikor a Vigo névhez értem.
Mikor elkezdtem olvasni a cikket, már akkor úgy éreztem, mitha figyeltek volna. Amint a névhez értem, ez az érzés fokozódott. Késztetést éreztem hogy ránézzek a festményre.. és mintha az indián sápadtabb lett volna egy kicsivel, mint korábban. Emellett a háttér még homályosabb lett.
Fák susogását és suttogást hallottam magam mögül, hátranéztem, de nem láttam semmit. A suttogásból nem hallottam sokat, mert a másik hang elnyomta, de amennyit hallottam, megrémített.
Egy számomra ismeretlen nyelven kántáltak...
Kirohantam a szobámból, be a fürdőszobába, lepocsoltam az arcom vízzel, és a hangok abbamaradtak.

Éjszaka viszont intenzívebben előjöttek. Megint kántálás, susogással vegyítve. De most látomásokat is láttam.
Vadászó indiánokat.
Indián falvakat.
És.. kántáló, szürke köpenyes embereket.
Egy körben álltak, középen egy kőasztal feküdt, füst áradt ki a közepéből. Egyik pillanatról a másikra a lyukból kinyúlt egy rézbőrű kéz. És egy másik is. Majd felriadtam.
Zihálva álltam fel az ágyról, hogy megvizsgáljam a képet. Még fehérebb lett az indián bőre. És mintha egy apró mosoly lenne a szája szélén.
Attól a pillanattól kezdve folyamatosan suttogást hallottam, egyúttal szavakat elcsípve a beszédükből. "Átok", "ősi lények", "Sárga uralkodó", és... Vigo.
Amikor a Vigot meghallottam, éjszaka volt, és megint úgy éreztem, mintha figyeltek volna. Ijedten a takaróm alá bújtam, mint egy kisgyermek, a szívem a torkomban dobogott.
A suttogás abbamaradt.
Csend lett.
Majd csikorgást hallottam a fal felől, és lélegzést. Mély, és hörgő lélegzést, olyat, amit az ember akkor ad ki, mikor meghal. Annyi különbséggel, hogy az általam hallott haldokló lélegzés folyamatos volt.
Csináltam egy kis rést a takaróban, hogy megnézzem mi történik. Nagyon keveset láttam, de amit igen, az még rémisztőbb volt.
Hosszú, füstölő, hófehér lábakat láttam, ami az ágyam körül járt-kelt.
Egyszer csak a lény négykézlábra emelkedett, és a rés felé vitte a fejét és
Felriadtam. Csak egy rémálom volt, megint. De a festmény már tényleg furcsán nézett ki. A háttér olyan volt, mint egy tükör. Az őslakos meg holtsápadt volt, és szörnyűséges vigyor ült az arcán, írisz nélküli, fehér szemekkel. Azon nyomban letéptem a posztert, összegyűrtem, és kidobtam a szemétbe.
De már késő volt.
Éjszaka folytatódott a szektás álmom a kőasztallal. Az az ember, aki kimászott a lyukból, az indián volt a képről!! Közelebb mentem az indiánhoz az álmomban, sőt, inkább a szektások toltak felé. Minden egyes lépéssel az indián sápadtabb lett, és egyre jobban hasonlított a lényre. Az ágyamban termedtem, kitakarózva, oldalt fekve. A kántálás egyre hangosabb lett, megjelentek a fehér lábak, ugyanúgy négykézlábra állt a lény, és láttam. Láttam az arcát. Alig volt a fején haj, holtsápadt, ráncos arcáról úgy lógott a bőr, mintha gumiból lenne. Nagy, világító szemében nem volt írisz. És mikor rám nézett, lassan eltorzult az arca egy iszonyatos vigyorrá. Egyre közelebb hajolt hozzám.
Felordítottam, kirohantam a közeli erdőbe, ahol ezeket a sorokat írom. A negyedik nap van ma. Felvillant Vigo élete egy látomásban.
Egy átlagos indián volt, akit megátkozott egy szürkeruhás szektás, aki egy, millió éves entitást szolgált, akit ők csak Jogarnak hívtak. Az átoktól leégett Vigo faluja, ő maga meg átváltozott egy ilyen lénnyé, akit ennek az istennek a kutyájaként tiszteltek. A kép az átkozás előtt lett festve.
Emellett a földben találtam egy Uralom nevezetű könyvet. A lény valódi neve áll benne rengeteg más okkult szöveggel amik egy, a számomra ismeretlen nyelven íródtak.

A név ami benne állt, Hjor..

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2021-10-08 21:20 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Bocs a sebesség miatt...
Nem rossz a gondolat (holmi nagy írók is játszottak ilyenekkel), de picit sietsz a befejezés felé. Tulajdonképpen félúton akár be is fejezhetted volna, úgy is kerek. Így mintha két sztori lenne egyben, csak röviden.

_____________________
Dr. Bloody Dora