Tóparton

"....öt perc..."

Lehunyt szemmel az ég felé fordította a fejét. A sisak szűrőjét mini­mumra állította, és élvezte, ahogy a kettős nap fénye az arcát mele­gíti. Hagyta, hogy a szemhéján átszűrődő fény elméjét kitöltve, elűzzön minden borongós gondolatot. Békesség töltötte el, ahogy az előtte lágyan hullámzó mélyzöld tó, olajos lassúsággal nyal­dosta a mangántartalomtól rózsaszín homokos partot. A nem a földi értelemben vett tó, valójában egyetlen hatalmas algatelep volt. A ren­geteg kisebb-nagyobb algatelep mellett volt néhány óceánméretű is a bolygón. Az algatavak környékén volt némi növényzet. Ágas-bogas, narancs törzsű fák bíbor színű, hosszúkás, majdnem földig lógó, vastag húsú levelekkel.

"...három perc..."

Próbálta minél jobban magába szívni a látványt. Gyönyörű volt! Kü­lönleges! Annyira más! Ő volt az első, aki mindezt láthatja. Mindig is erre vágyott! Kiskora óta elbűvölték az űrhajós történetek, és most itt ül egy idegen bolygón. Alig harmincnégy évesen teljesült minden gyer­mekkori álma. Hátranézett. A leszállóegység alig százötven mé­terre volt tőle. Három órája értek földet, és a roncsok még mindig füstö­lögtek.

"...két perc..."

Az űrhajó gond nélkül átrepítette őket a fél galaxison, és most üresen keringett a bolygó körül. Oly sok évnyi kiképzés, öt év utazás, és egy féregjá­raton való áthaladás után, a teljes legénység az elsők között akart leszállni az Ashara. Végül mind a hatan elfoglalták helyüket a leszállóegységben.
Egy apró technikai hiba. Sosem derül ki miért, de a fékező hajtómű nem indult be időben. Túl nagy sebességgel csapódtak be. Az egység kettészakadt, és ő kirepült, de a többiek bent égtek. Mire a zuhanás után magához tért, már nem tudott rajtuk segíteni. Emi, a hajó mesterséges intelligenciája, már valószínűleg elindította a tartalék leszállóegységet, de még legalább öt perc mire megérkezik.

"...egy perc..."

Alig hallotta már az űrruha figyelmeztető pittyegését. Beletörődött a változtathatatlanba. A légköri nyomás hasonló a földiéhez, de az atmoszféra túlnyomó része szén-dioxid. Lecsatolta hát a sisakot. Érezni akarta a lágyan fújdogáló szellőt az arcán. Nagyot szippantott a levegőből, érezte a savanykás ízét és a nem beazonosítható, furcsa idegen illatokat.
A földön heverő sisak utolsó jelzéseinek magányos hangját elnyom­ta az erősödő szél.

Vége!

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2021-10-08 21:42 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Franc vigye el, pedig mondtam volna, hogy mesélj még a helyről, de így nehéz lesz. Küldj másik egységet! :D (Imádom az SF világleírásokat.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

cs, 2021-10-14 17:18 Zordonmorc

Elgondolkodtattál...lehet még járnak arra felé... :)

v, 2021-10-10 19:54 S7ABO

5

Nagyon tetszik! Magasra tetted magadnak a lécet, ugye tudod?

--------------------------
Élt egyszer egy pék.
Még a szeme is kék.
Az volt az ő álma,
Hogy ne legyen piros a málna.
Egyszer aztán gondolt egyet,
Minden málnát kékre festett.
Ő volt a pék. A málnafestő pék.

sze, 2021-10-13 16:59 Zordonmorc

Örülök, hogy tetszett! :)

k, 2021-10-12 21:09 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Ez tényleg nagyon jó lett! Ügyes! Megérdemelsz egy sütit! :)
Néhány vesszőhiánytól eltekintve, minden ott van a helyén, remek a hangulata. Ha kéred, a vesszőkkel segítek. Nem könnyű a központozás, engem is sokszor elbizonytalanítanak azok a piszkos vesszők.

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

sze, 2021-10-13 04:13 Zordonmorc

Köszönöm a sütit...és a vesszőket :)
A központozással (is) néha tényleg hadilábon állok :)

sze, 2021-10-13 06:52 S7ABO

Gyorsan fel kell fejlődni, mert hamarosan jön a Mikulás, és a sok vesszőhiányt virgács formájában fogja hozni. :D

Hozzáteszem, a párbeszédek központozásával én is sokszor bajban vagyok. Akármit írok, szinte mindig visszanézek az itteni segédlethez, mert sokat segít.

--------------------------
Élt egyszer egy pék.
Még a szeme is kék.
Az volt az ő álma,
Hogy ne legyen piros a málna.
Egyszer aztán gondolt egyet,
Minden málnát kékre festett.
Ő volt a pék. A málnafestő pék.

sze, 2021-10-13 12:40 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Na, akkor nézzük a vesszőket és egyebeket!

Beidézem a szövegrészeket, de már kitéve a hiányzó vesszőket:

"Ágas-bogas, narancsszín törzsű fák"
"Ő volt az első, aki mindezt"
"az űrhajós történetek, és most" - No, ez a mondat nekem is feladta kicsit a leckét. Az "és" elé mindenképpen kell a vessző, mert tagmondatokat határol. Ez nem kérdéses. Ami miatt kétségeim vannak, hogy a "most" után kell-e szintén. Tehát: "most, itt". Én szívem szerint tennék oda is, de nem vagyok benne biztos.
"öt év utazás, és egy féregjá­raton való áthaladás"
"Az űrhajó gond nélkül átrepítette őket a fél galaxison!" - Itt nincs gond a vesszőkkel, csak egy kérdésem van: miért a felkiáltójel?
"legbutább hibát, amit el lehet"
"Asha -ra" - nem kell a szóköz. Sőt, lehet, még a kötőjel sem muszáj. De maradhat.
"kettészakadt, és ő kirepült"
"magához tért, már nem"
"furcsa, idegen illatokat"
"erősödő, idegen szél"
"Vége!" - Erre szerintem semmi szükség. Látjuk, hogy vége van a szövegnek.

A tagmondatok közé mindig kell vessző. Vagy ezt nem tudtad, vagy még nem érzed a tagmondatok határait. Akkor is kell oda a vessző, ha a tagmondatok határánál "és" szó van. Sőt, akkor különösen.

De, mint már írtam: nagyon tetszett a történeted. :)

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

sze, 2021-10-13 13:26 S7ABO

Szerintem a "most" után már nem kell vessző ebben az esetben. Itt csak egy sima időhatározó, ami után egy helyhatározó van.
Akkor kellene a vessző, ha beékelődne közéjük egy tagmondat, mondjuk így:
"Kiskora óta elbűvölték az űrhajós történetek, és most, huszonöt évvel később, itt ül egy idegen bolygón."

Ezt találtam vonatkozó ajánlásnak.
https://e-nyelv.hu/2013-06-13/vesszohasznalat-122/

--------------------------
Élt egyszer egy pék.
Még a szeme is kék.
Az volt az ő álma,
Hogy ne legyen piros a málna.
Egyszer aztán gondolt egyet,
Minden málnát kékre festett.
Ő volt a pék. A málnafestő pék.

sze, 2021-10-13 16:54 Zordonmorc

Köszönöm! :)
Ahogy elnézem, a fele inkább figyelmetlenség. :)

sze, 2021-10-13 19:36 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Köszi. :) Azt hiszem, igazad lehet. :)

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

cs, 2021-10-14 17:06 Zordonmorc

Viszont a másik fele, tényleg tudás hiány! :)

cs, 2021-10-14 18:13 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Süti, párat kihagytál. ;) Úgy látom, a szerző javította ezeket, szóval osztom tovább. Nálam a "szokásos" formát kapod, vagyis kiírom, hol a hiba, nem javítva mutatom a mondatot.

"A sisak szűrőjét mini­mumra állította és élvezte," - És elé vessző. Van olyan, hogy nem kéne, de akkor kéne közös vonzat (pl. valami olyasmit jelenthetne, hogy a sisak szűrője élvezte a napfényt).
"kettős nap fényének ereje az arcát mele­gíti" - A fényerőbe nem menjünk bele. "A kettős nap (fénye/ereje, ha nagyon szeretnéd, de csak az egyik) az arcát melegíti."
"elméjét kitöltve, elűzzön minden borongós gondolatot" - Itt meg nem kell vessző. Egy állítmány van: elűzzön (keresd az igét!), a kitöltve egy csodás határozószó és amúgy tényleg határozói helyzetben van itt. Nincs tagmondat-határ, nincs vessző.
"Békesség töltötte el, ahogy az előtte lágyan hullámzó mélyzöld tóra nézett." - Ez egy kicsit vitás helyzet, lehet, hogy valaki itt rakna vesszőt a mélyzöld elé. Kapásból ránézve elsőre én is, de igazából nem kell. Igaz ez a későbbi hasonló helyzetekre is.
"Olajos lassúsággal nyal­dosta a mangán tartalomtól rózsaszín homokos partot." - A magyar nyelv átka, hogy a rejtett alanyt a kontextusból is ki lehet következtetni (oké, nem magyar nyelvi sajátosság, de na). Az előző mondat alanya viszont a főszereplőd. Ő csak ne nyaldossa a homokot, ha kérhetem! Illetve a mangántartalom egy szó.
"A nem a földi értelemben vett tó, valójában egyetlen hatalmas algatelep volt." - Itt sem kell vessző, egy tagmondatod van. Ez a mondat az előtte lévőkkel kicsit haragos viszonyban van, ez a rész megérne egy átírást. (Így tó, úgy tó, ja, nem is tó. Hülyén hangzik.)
"Az evolúció itt még az elején járt." - Ilyen nincs és ne írj ilyeneket, mert megharagszom. Ha a főszereplőd fizikus vagy geológus, akkor elmegy, de akkor mondd ki, hogy az. (A fizikussal kibékülök, a geológussal kevésbé. Viszont az írók szeretik a geológusokat biológiából kevéssé műveltnek írni, szóval kulturálisan megfelel.)
"Az algatavak környékén volt csak némi növényzet." - A csak nem kell. A bolygó többi részét nem látjuk, jelenleg nem is érdekes.
"Ágas-bogas, narancsszín törzsű fák bíbor színű, hosszúkás, majdnem földig lógó, vastag húsú levelekkel." - Ha a két mondatot kettősponttal összekötöd, jobb. A szín-szín nem tetszik, elég, hogy narancs törzsű fák, vagy bíror levelek. A vastag húsú levél kifejezést még nem hallottam, de igazából semmi gond nincs vele, érdekes egy megfogalmazás.
"Próbálta minél jobban magába szívni a látványt." - Ez így pongyola. Szívószálat, esetleg?
"Ő volt az első, aki mindezt láthatja." - És ő volt az első... Hm? Kösd össze a mondatokat.
"Három órája értek földet, de a roncsok még mindig füstö­lögtek." - Három óra alatt mitől hagyták volna abba? Vagy legyen kapcsolatos kötőszó (és, vagy akár semmi), vagy megérne egy magyarázatot, hogy pl. kisebb a bolygón az oxigénszint, de...
"Az űrhajó gond nélkül átrepítette őket a fél galaxison. Most üresen keringett a bolygó körül." - "Az űrhajó, ami gond nélkül átrepítette őket a fél galaxison, most üresen keringett a bolygó körül." (Amúgy nonszensz, valami pilóta-félét hátra kellett volna hagyni. Ez így nagyon nem protokoll szerint megy.)
"Öt év kiképzés, öt év utazás, és egy féregjá­raton való áthaladás után elkövették a legbutább hibát, amit el lehet." - Muci, öt év kiképzés? Talán írd oda, hogy speciális kiképzés, vagy az útra felkészítés stb. Nem tudom, mennyi most a standard kiképzési idő a NASA-nál (lusta vagyok megnézni), de oda eleve képzett szakembereket vesznek fel, akiknek csak a ráépülő képzéseket kell megcsinálniuk.
"A teljes legénység az elsők között akart leszállni az Asha-ra." - Erre vannak a protokollok, hogy ne lehessen. Kell egy indoklás, miért szegték meg, mert ez így gyerekes. Amúgy Süti jól mondta, a kötőjel nem kell, csak akkor, ha az utolsó hangzó néma. Néma a? (Lehetséges, szavam nincs ellene.)
"a zökkenőmentes ide úttól elbizakodottan" - Ideút, de elég annyi, hogy út. (Épp ezért nem szabadna olyan leszállóegységet tervezni, amibe az egész legénység egyszerre belefér. Ez elég komoly biztonságtechnikai hiba.)
"Sosem derül ki miért" - Miért előtt is vessző. Ha redundánsabban mondod magadban: "Sosem derült ki az, hogy miért, de..." Ja, igen: múlt idő nem állna ennek jobban?
"A légköri nyomás hasonló a földiéhez, de túl nagy a szén-dioxid tartalma." - A nyomásnak van CO2-tartalma? :O

Mondom, alapvetően nekem is tetszett. :) Bár az továbbra is kérdéses, hogy a fenébe történhetett ez meg, de lehet, hogy egy csapat gyereket küldtek ki a tanárbácsival az idegen bolygóra. Viszont éljenek a világleírások, még mindig tetszik.

_____________________
Dr. Bloody Dora

cs, 2021-10-14 19:24 Zordonmorc

Tyűha..:) Köszönöm! Valóban sok mindennel ki lehetne még egészíteni a történetet( a nyelvtani hibák javításán kívül). Valojában egy hangulat történetbe foglalása volt. Talán ezért sem lettek a részletek annyira kidolgozva. Az igazat megvallva, ebbe a hibába többször is beleesem. A történet egy kis részére fókuszálok, és így a többi elég "sántára" sikerül.

cs, 2021-10-14 19:56 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Nem lett az sánta, hiszen látod, hogy kifejezetten jó volt a fogadtatása.
Dóri is azért dolgozott vele ennyit, mert lát benne fantáziát, és szeretne segíteni.
Abban igazad van, hogy nem kell egy teljes történetet kidolgoznod, ez az egész egy csattanóra és a hangulatra épült. Felesleges lenne regényt keríteni köré. De még az ilyen rövid leírásokban is előfordulhat néhány részlet, ami felvethet kérdéseket. Ezeket kell vagy elkerülnöd, vagy elvarrnod. Viszont bevallom, én sem figyeltem fel több dologra, amit Dóri jogosan felvetett, a füst és a hasonlók. Eléggé berozsdásodtam. Évek óta csak hivatalos iratokat készítek.

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

cs, 2021-10-14 20:06 Zordonmorc

Teljesen egyetértek Dóri minden sorával, és hálás is vagyok minden építő kritikáért! Ebből lehet tanulni.

cs, 2021-10-14 19:45 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Párat kihagytam? Majdnem mindet! :)
"Muci"? :D :D :D

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

cs, 2021-10-14 20:01 Zordonmorc

Az sem mindennapi, hogy a hibalista hosszabb lett, mint maga az irományom :D
A "muci" teljesen rendben van:)

cs, 2021-10-14 21:17 S7ABO

Mi a baj a mucival? Van egy kolléganőm, aki mindenkit mucinak, vagy mucikámnak szólít. :D

--------------------------
Élt egyszer egy pék.
Még a szeme is kék.
Az volt az ő álma,
Hogy ne legyen piros a málna.
Egyszer aztán gondolt egyet,
Minden málnát kékre festett.
Ő volt a pék. A málnafestő pék.

p, 2021-10-15 12:52 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Valamint Terry Pratchett regényeiben is Mucinak hívták a Halál lovát, ha jól emlékszem. :)

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

p, 2021-10-15 17:45 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Igen, Muci, a Halál lova. :)
Anyu is mindenkit mucizik. Ki nem találjátok, kivel beszélgettem a hozzászólás írása előtt/alatt!

_____________________
Dr. Bloody Dora

p, 2021-10-15 19:14 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Szerintem anyukáddal találkoztál, onnan jött a Muci. :)

De úgy vélem, ha már becézed az írót, akkor inkább Morci lenne a megfelelő, mivel Zordonmorc. a neve. :)

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

p, 2021-10-15 20:16 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Zordonmuc? (Ismeretleneket, főleg ilyen félelmetes névvel, nem becézünk. A Muci egy univerzális megszólítás, az Asha földalatti intelligens cseppköveinek nyelvén azt jelenti, hogy "idegen, akire még nincs szavunk, de láthatóan kommunikálni próbál velünk".)

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2021-10-16 19:03 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Igen, Dóri, az Asha intelligens cseppköveinek nyelvén ezt jelenti, de újmagyarul már azt, hogy Muti a cicid! :D Köbüki lefordulna a székről egy ilyen hallatán. :D

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

szo, 2021-10-16 19:39 Bloody Dora

Bloody Dora képe

:D

_____________________
Dr. Bloody Dora

p, 2021-10-15 17:46 Kentaur

Kentaur képe

Most meg fölös vesszők vannak benne. :-D
A történet maga jó, nem akar sokat, de azt adja is. Magam is hasonló egypercesekkel kezdtem. Jöhet a következő. Főleg ilyen dicséretes fejlődni vágyással.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

p, 2021-10-15 19:37 Zordonmorc

A vessző lesz a vesztem :)
Örülök, hogy tetszett! :) Már küldtem a következőket:)

p, 2021-10-15 21:27 S7ABO

A büntetésed 25 vessző(le)ütés. :D

--------------------------
Élt egyszer egy pék.
Még a szeme is kék.
Az volt az ő álma,
Hogy ne legyen piros a málna.
Egyszer aztán gondolt egyet,
Minden málnát kékre festett.
Ő volt a pék. A málnafestő pék.

p, 2021-10-15 21:40 Zordonmorc

,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

szo, 2021-10-16 19:05 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Nézd, a Karcolat Gyíkja sokat segíthet benne:

http://karcolat.hu/gyik

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!